Alázat a világmindenséggel szemben?Azzal tartoznék neki?Hogy egyáltalán vagyok?Bocs, de ebben a konstellációban nem világos az alázat mibenléte.Legalábbis nekem.
Bocs, hogy újként kérdezek, de te úgy gondolod, hogy a vallások valamiféle belső, pszichológiai félelemből fakadnak? Csak mert ismerek néhány vallásost, akik a haláltól sem félnek.
A világ állapotának és működésének megismerésében (bevallottan szubjektív bírói szerepemben, amelyről a továbbiakban le is mondok :-) ezennel az elsőként említettet hirdetem győztesnek! Éljen!
Viszont nem sokat segít az ember öntudatra ébredésével járó elválasztottság-érzésen, a kivetettség, egyedülvalóság intelluktális kínján... Merthogy nem dolga, nem célja... ezekre a re-ligio, azaz a vissza-kötődés kínál valamiféle választ (talán annál 'jobb' választ, minél nagyobb a kín és a félelem): a visszatérés lehetőségét ahhoz, amiből vétettünk... az újra-összeolvadást, az elválasztottság megszűnését...
Nem gondolom, hogy az intellektuális félelem/zavar/rosszérzés ne lehetne (belső) valóság, és nem gondolom, hogy ennek orvoslási kísérlete önmagában rossz lenne. (Hogy eredményes-e? Az egyén életében lehet az: megnyugvást ad, félelmet enyhít... Hogy vissza lehet-e élni vele? Persze, a félelemmel bármikor...)
[elgondolkodtató lehet a pszichológiából vett (távoli :-) párhuzam: ha egy problémát lefojtott emlékek, feldolgozatlanul eltett régi traumák okoznak, akkor a 'helyretétel' útja nem feltétlenül a feltáró analízis, és a elfojtott emlékek-hatások újraélése, feldolgozása, a velük való szembenézés... egy adott esetben (a személyiségtől és a problémától függően) hatásosabb lehet az elfojtás tökéletesebbé tétele, vagy a 'szivárgás' hasznos mederbe terelése :-) A vallás valakinek ez utóbbi... anélkül tán rosszabb lenne neki is, és mindenki másnak is. Szerintem.]
Bocs, hogy újként belepofázom, de az, hogy a Föld az Univerzumhoz képest egy pöttyöcske, az szerintem nem jelent semmit. Egy hangya számára a Halászbástya az lét univerzum.
>az elfogadás ne mossa egybe az [...egyik illetve másik...] magatartásformát, érzelemvilágot
Bennem/számomra egybemossa, mert nem gondolom, hogy akár a magatartás, akár az érzelemvilág egysíkú lenne - nem gondolom, hogy ezeket "vs." lehet származtatni az említettekből: úgy gondolom, hogy egy ötvözet van mindenkiben, tudás és vágy, ismeret és mítosz keveréke. A szélsőségektől itt eltekintek: ezekhez nem akarom, hogy közöm legyen ;-)
A manipuláció egy más kérdés, de szerintem (és talán itt van az eltérés...) ez nem inherens velejárója a vallásoknak - vagyis de... ;-) de nem jobban, mint bármi más hatalomtechnikai eszköznek.
Nem baj :-) Én ezt nem elfogultságként, hanem "a másság elfogadásaként" fogalmazom és élem meg. Nem zavar a vallás, de nem is foglalkozom vele ilyen módon. Elkönyveltem, hogy nem nekem való, oszt jónapot ;-) Innentől számomra csak elvont intellektuális érdeklődés, összehasonlító valláselmélet, vallástörténet és egyebek... (meg mindennapi pszichológia, ezerrel ;-)
>ugyan az derülne ki róla mint egy " népi" hívőről: csak képzelődik mindegyik
A tudomány eredményeiről és állításairól nem képzelődnek - azt elfogadják, becsülik. Ami viszont nem 'kiderülés kérdése', hanem túl van mindezen (ha úgy tetszik: transzcendentális), az mindenki más számára is csak képzelődés: azaz a filozófiát (vagy csak a vallásfilozófiát?) fel lehet fogni képzelődésként is :-)
Nem tudom, hogy érthető-e, de talán így: Múltkor a platonizmusról beszélgettünk, szóba került a Lakoma, és ebben a Szókratész-rész, pontosabban a Diotima-tanítás. Az, hogy a jóság-szépség (mint példa!) végigvihető a személyes szépségkereséstől a minden létező szép-és-jó szeretetén át a végső (isteni) jóság és szépség szemléléséig, az ideálig. A beszélgetőtársam megjegyzése: ez az elvont idea tulajdonképpen Isten egy aspektusa... ugyanarról beszél a kereszténység is, mint Platón... más szavakat használva. Amiben én nem mosnám egybe a képzett és a "népi" hívőt, az tehát a beavatottság szintje, az igazi tanítás meglátása, az antropomorf elemektől való megszabadulás.
(bizonyos szempontból jó is, hogy bizonyos teológiai tanítások nem könnyen férhetőek hozzá az erre kellően nem felkészülteknek: szerintem Szt. Bernát vagy Tamás vagy éppen Ágoston néhány eszmefuttatásától lehidalna a jámbor lélek... :-) ;mint ahogy a biológia sem azonos a középiskolai tananyaggal, hiszen annak szinte minden mondata korrekcióra/kiegészítésre szorulna, ha igazán pontosan meg akarnánk fogalmazni a dolgok jelenlegi tudásunk szerinti állását, úgy a vallási tanítások is több szinten léteznek... hogy itt melyik szinttel kell szembesülni (mind biosz, mind teo), az világos :-)
Egyszer már kérdeztem, de nem kaptam rá választ: ha Isten teremtésének a célja a Föld volt, akkor miért teremtett hozzá egy ilyen éktelenül nagy Univerzumot?
Végül is a Lapos Föld leírását átértelmezni az űrben lebegő Gömbölyű Földre nem más, mint a biblia tévedhetetlenségi mítoszának a fenntartására tett gyenge kísérlet.
Szerintem sem ez a feladata, de akkor miért is lovagol néhány hívő a benne leírtak tudományos pontosságán? Miért akarják bizonyítékként felhozni a homályos versikéket?
Ugyanis néhány konkrét kérdés után bármekkora teológus-" biológus" is valaki,
ugyan az derülne ki róla mint egy " népi" hívőről: csak képzelődik mindegyik.
Max. kommunikációjuk eltérő, és tanulmányozd a kettős identitás területét :-)
Az ópium mint fájdalomcsillapító.
Nos ez már közelebb az igazsághoz, de mára van már az ópiumnál és a vallásnál
is jobb "gyógyszer ".
Érdekes példa ami az írásod mindkét terültére érvényes, ahogyan Kozma Judit
a hívő katolikus pontosan diagnosztizál egy karizmatikus gyülekezetet, ám a
kórisme 100 %-ban róla is szól :
" Végiggondolva a gyülekezet életének történéseit, kísérletüket menekülési formának látom: olyan tüneti kezelésnek, mely csupán elfedi a bajt, méghozzá az illúzióképzés eszköztárának segítségével. Zárt, szektaszerű csoportokban általában megfigyelhető ez a jelenség. Az általam vizsgált vallási közösségre ez fokozottan érvényes, hiszen egy olyan irányzathoz csatlakoztak, mely a vallásos élményt helyezi a hitélet középpontjába. Az érzelmi szenzációk pedig képesek elfedni a realitást, fájdalomcsillapítóként megkímélni az egyént a valósággal való szembesüléstől. "
Rendkívül pontos diagnózis, miért alakult ki és létezik még az istenhit.
...valóban érdekes ez a kettősség: jól látható, hogy a képzettebb, a tudományos eredményeket érdemben értékelni és értelmezni tudó vezetők vallásossága teljesen más jellegű.
Van szerencsém viszonylag gyakran beszélgetni igazán képzett (teológiát és biológus szakot is elvégzett :-) emberekkel, és semmiféle ellentét nincs: megértik a tudományos érveket, én pedig elfogadom a hitérveket :-) Ez utóbbiak esetében azt látom, hogy az itteni topikokban oly hangosan képviselt vallásosság haloványan sem emlékeztet az övékre, egyszerűen egy más szint; úgy tűnik, hogy "a nép" vallásos elképzeléseit saját felekezetük tanult vezetői is könnyen cáfolnák ;-) és nem cáfolják, inkább messze meghaladják... egyszerűen szép (számomra!) az a teológiai és filozófiai kép-egység, amit például Szent Ágoston, vagy Szent Bernát épített fel. (Támadható persze, mint minden filozófiai felépítmény: de megvan a belső egysége, nem kis munka van benne :-)
De! Itt kapcsolok össze két dolgot: valamikor tavaly olvastam egy vatikáni vallási vezető (talán "csak" püspök, nem emlékszem) nyilatkozatát, amelyben az kapott hangsúlyt, hogy ebben a gazdasági válsággal sújtott, és az egyén számára egyébként is átláthatatlanul bonyolult világban szükség van a hitre, hogy az egyszerű ember ne érezze magát elveszettnek, legyen valami megtartó erő számára - és ez összecseng a "vallás a nép ópiuma" maximával... merthogy az ópium nem kábítószer, hanem fájdalomcsillapító volt akkorság... és bizonyos társadalmi csoportok számára ugyanez a hit szerepe ma is. Szerintem.
azok a válaszok még így is értékesebbek/érdekesebbek, mint az itteniek :-) legalább végiggondolhatóak, szemben az itteniek többségével, amiken nincs mit... szerintem ;-)
