Tegnap volt a TV, rádió főmusora a rák gyógyítás. Nagyon leszurták a lakosságot, hogy milyen hülye a magyar, nem megy szűrésre. Na ennek fényében igen felkaptama vizet. Mert mire rokkant lesz az ember, előtte igenis mindennel megpróbálkozik.
A várólista pl. az abszolut tuti, hogy az 2-3 év amíg vársz, egy sor társbetegség is beköszönt. Az, hogy a TAJ kártya már egy foghuzásra se érvényes, és egy privát foghuzás 5-10ezer forint, a fogpótlásról már giga számok zenélnek.
Azt mondja a fő okos, hogy évi 50 ezer uj daganatos beteg jelentkezik. Vezet szájüregi rák és a vastagbél. Na , ha valakinek rosszak a fogai, vagy nincsenek pótolva, nem rág, vastagbél. Szájüreg .
Nem mondom, hogy régen akinek volt pénze az nem ment el privát fogpótlásért. De ha nem volt megcsinálta az SZTK a műfogsort. Ugyanaz a fogorvos, aki a privát rendelőben.
Ma már a TAJ kártyánk alapján alig vagyunk jogosultak valamire. Aki tud, privát előre szalad. De egyre kevesebb tud. A maradék százezrek meg képzik azt a tömeget, akik a rokkantak táborát biztosan , állandóan tömören biztosítják.
Addig amíg várni kell hónapokat mindenre remény sincs a javulásra.
Nem lenne sokkal olcsóbb vissza állítani azt, hogy az SZTK működjön? TAJ kártyánk ujra érjen is valamit? Mert a levont egészségügyi járulék azért nem csökken, ugye?
Sem a volt rokkantsági nyugdíj, sem a helyette 2012. jan. 1-től kapott rehabilitációs ellátás nem számít bele a szolgálati időbe a későbbi öregségi nyugdíj meghatározásánál. Én erről még 2012-ben az ONYF-től hivatalos állásfoglalást kértem és kaptam is. Egyikből sem vontak ill. vonnak nyugdíjjárulékot.
Abban igaza van , hogy nem minden ügyet nyer meg az ügyvéd. Az általam megbízott ügyvéd orvosi és jogi diplomával rendelkezik, így a bíróságon könnyebben tud képviselni. Mivel orvosként is praktizált megtudja állapítani hogy a különböző betegségek hány százalékos egészségkárosodást érnek. Üdv.: Mónika
Jelenleg Rehabilitációs ellátást kapok/C1/ Elötte rokkantsági nyugdíjat kaptam,tavaly minősitettek vissza rehabilitációs járadékra.
1,Ez az idő beleszámít a nyugdíjba?
2,El kell mennem 4 órába dolgozni,akkor arra az időre felfüggesztik a rehabilitációs járadékot,vagy megkapom és mellette dolgozhatok 4 órát?
3,Újabb felülvizsgálat csak állapotváltozás esetén.Ez azt jelenti hogy 3 év lejár,akkor utána nem kapok semmit?De ha újra beadom az igényemet a rehabilitációs ellátásra és megkapom akkor új betegként kerülök a rendszerbe és azt a 28000 ft-ot fogom csak kapni?Mert most ennél többet kapok.Mit lehet tenni hogy folyamatos legyen,hogy ne új belépőnek számítsak mert már 2006 tól nem dolgoztam.Mit fogok csinálni 28000 ft-al??
2014. juniusban lejár a Rehabilitációs járadékom amiből vontak nyugdíjjáradékot meg van a 40-évem elmehetek nyugdíjba ? Mert ugyan is akkor azt mondták,hogy igen azért kapom a rehab járadékot mert van 37-évem és a 3- év járadékkal meg van a negyven év. Köszönöm válaszát!
Meggyőződésem, sajna szándékosan így írták Mmtv-t, a 9§-t is, mert ha szándék lett volna, akkor a mindenkori minimálbér, így fogalmaznak egyszerűen pl., de a megállapításnál sem lehet több a max.roki ellátás összege, mint 139500Ft (2012.évi minimálbér, 93ezer 150%-a), nem sorolom.
A szándék egyértelműen az ellátások minél alacsonyabb szinten tartása (ezt már 2011.vége óta mondom, de véleményeztem is a törvényt, nem egyedül én, a médiában több érdekvédő felszólalt annak idején is, mert Széll Kálmán terv szerint haladnak (koncepció helytelen), h akkor rákényszerülnek az emberek a munkára az éhenhalás helyett (mintha nem akarna a többség dolgozni, ugye). Mindezt egy olyan gazdasági helyzetben, ahol beszűkült a munkaerő-piac az egészséges emberek számára is, ahol külföldön tudnak csak boldogulni, munkához jutni, aki teheti, ahol elmennek a fiatalok is, még tanulni is külföldre, pedig szívesen maradnának, ha lenne lehetőségük.Nem folytatom, tapasztalom. Sír a szívem, lelkem. Na, mentem.
Én vadi új igénylő vagyok , 2013 dec. 20. - tól meg is állapították a C2 kategóriát , max. összeg jár (min.bér 150 %- a ) , de a számítást készítő ügyintéző is kicsit bizonytalan volt , hogy miért nem a mindenkori minimálbérhez és miért a 2012 - es minimálbérhez kell számolni .
Szerinte elfelejtették (!!) a törvény e vonatkozását korrigálni .
Lehet , hogy igaza van , mert miért kellene a 2014 - ben reálértéken rosszabbul járni , mint 2012 - ben ??
A 139 500 -_ Ft - bár jók az inflációs adatok - nem ugyanaz 2014 - ben , mint 2012 - ben !
Még egyszer köszönöm , hogy időt szentelt kérdésemnek !
"Az átfordított rehab ellátás nem szolgálati idő ebből a szempontból (aki többek között III.cs.rokinyugdíjas volt 2011.dec.31-ig, aztán pedig átnevezték rehab ellátássá és jelentkeznie kellett fv.ra)."
Köszönöm BJSzakértő Asszony a szolgálati idővel kapcsolatos válaszod. Volt egy ilyen megérzésem, hogy a fenti helyzetben nem számít annak.
egy ügyvéd sem garantálhatja az eredményt, hogy egy perben nyer.
A Bíróság a rendelkezésre álló papírok alapján dönt. Felperesnek, Önnek kell bizonyítani állításait, indítványozni az igazságügyi orvosszakértő kirendelését, a tárgyalást, ...
A Bíróság fejébe nem lát bele senki, nem tudni, hogyan döntenek majd, de mindent meg kell tenni, hogy döntésük megfelelő legyen, ám csak azt vizsgálják, hogy jogszerűen döntött-e első-, másodfok.
Nem változott. Az átlagjövedelme a 2012. évi minimálbér (93ezer) többek között annak a személynek, akinek változott az állapota egy azt megelőzőhöz képest, vagyis ellátott volt, és annak is, aki új igényt nyújt be, és ellátott volt, vagy rehab járadékos volt, lejárt annak ideje és új igényt nyújtott be. Utóbbi esetben változott csak ez év január 1-jétől egy előnyösebb megállapítás. Lásd honlapomon itt a 4)pontban: http://www.versenykepesseg.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=86&Itemid=674
Ennek megváltoztatására sosem volt szándék. Parlament honlapján nincs ezzel kapcsolatban módosító javaslat, ill. egyáltalán nem tudok módosítóról a megváltozott munkaképességű személyek elltásaival kapcsolatban. A választásokra koncentrálnak a pártok, képviselő, tán három ülés lesz addig, febr.13-án lesz az utsó ülés, aztán kampány, és hamar elmehet ez az év is érdemi változás nélkül.
Nem tudni sajna, mi lesz, nem vagyunk jósok. Isten tudja...
Clio11,
aki "D" minősítéssel rendelkezik, várja az eredményt felülvizsgálat után, ha jól értettem:
ha más minősítési kategóriába kerül valaki, akkor már nem jogosult az azt megelőzőre, akkor fellebbezhet, az eljárás illeték-, költségmentes az állam részéről, vagy kérheti az új ellátásra jogosultsága folytán az új ellátást.
A bizottság szakvéleménye határozza meg (az egészségi állapot mértéke, %, és rehabilitálhatóság), melyik minősítési kategóriába kerül valaki és mennyi az időtartama ennek az időszaknak.
A Bizottság pedig a friss (1-6 hónapon belüli) szakorvosi-, háziorvosi véleméyn és személyes vizsgálat alapján szakvéleményeznek. A Hivatal ez alapján (Mmtv. szerint) hoz határozatot, attól nem térhet el.
Mi várható, mi lesz, nem vagyunk jósok, nem látunk Bizottság fejébe.
Az öregségi nyugdíj szolgálati idejébe beleszámít a rehab járadék időszaka, abból nyugdíjjárulékot vontak. Az átfordított rehab ellátás nem szolgálati idő ebből a szempontból (aki többek között III.cs.rokinyugdíjas volt 2011.dec.31-ig, aztán pedig átnevezték rehab ellátássá és jelentkeznie kellett fv.ra).
Az új komplex minősítésű B1, C1 rehab ellátás szolgálati idő ebből a szempontból, vonnak belőle nyugdíjjárulékot.
Ha a roki ellátás (bármelyik) mellett dolgozik valaki, akkor szolgálati időnek számít 2012. jan.tól, nyugdíjjárulékot vonnak fizetéséből.
Viszont nem számít szolgálati időnek a roki nyugdíj 2012. előtt akkor sem, ha dolgozott mellette valaki, de kérhette a 0,5%-os évi külön nyugdíjemelést 2012. előtti bizonyos időszakokra, pl. 2007. ápr-tól.
33 éves nő vagyok , egy közlekedési balesetben súlyos koponyasérülést szenvedtem, zúzódott az agyam és bevérzett. Az agysérülés következménye: nem tudom fordítania fejem bal oldalra, rövid távú memória sérülés, fejfájás, gondolkodás, felfogás nehézség, depresszió, szorongás. Ehhez még gerincsérülés is társul: porc korongkárosodás, derék -izomfájdalom, isiász, lumbágó, csigolyacsúszás. Én a törvénymódosítás napján adtam be állapotrosszabbodásra az igényemet és még a mai napig folyamatban van. Az ügy már bírósági szakaszban jár, de már két megyében jártam i.ü. vizsgálaton. Én megbíztam egy erre szakosodott ügyvédet, mert ez másképp nem megy. Üdv.: Mónika
Kérem tisztelettel szíves válaszát az alábbi kérdésemre : A 2011 évi CXCI törvény 4. Fejezet ( A rokkantsági ellátás ) 12 . § (2) bekezdése : "(2) Az (1) bekezdés alkalmazása során minimálbér alatt a Tbj. 4. § s) pont 1. alpontjában meghatározott minimálbérnek a 2012. évre megállapított összegét kell érteni." Módosult -e az aktuális 2014 évi minimálbérre , vagy tervezik - e a későbbiekben módosítani , aktualizálni a mindenkori hatályos minimálbérre ? Egyszerűbben : a rokkantsági ellátások minimálbérhez számított összegmeghatározásai változnak , - változtak - e , vagy maradtak - maradni fognak-e a 2012 évi minimálbér összeghez , mint számítási alaphoz viszonyítottak ?
Megtisztelő válaszát megköszönve , további sikeres munkát kívánva : Szőnyi József
Egy kérdésem lenne hozzátok,14éve vagyok rokkant ny ebböl az utóbbi 3év rehab járadék mert még fiatal vagyok 39év .Most megyek felülvizsgálatra kiderült egy új betegségem a sok közül agyhártyadaganataim vannak 2db 2x2cm-ek a balesetem óta14éve fály a felyem folyamatosan erre az orvosaim azt mondták,mivel súlyos felysérülést szereztem a balesetkor koponya csonttörések koponyaüri vérzések,kóma 2hónap.Biztos ezektöl a próblémák miatt fály a felyem.koponya ct nem volt már 8éve mert nagyon drága,most is csak azért küldtek el mert elestem a jeges uton és bevertem a felyem.Igy derültek ki az agydaganatok.mit várhatok a felülvizsgálattol dolgozni nem igazán tudok 8 órában,max4 de nincs munkahely.Valaki esetleg hasonló betegségekkel volt felülvizsgálaton az új rendszer szerint az irjon kérem.köszi csaba
Köszi, hogy utána nézegetsz Te is ennek a szolgálati idő dolognak.
Engem csak az zavart meg, hogy a rehabilitációs járadékom ideje alatt, mindig úgy küldték az éves igazolást, hogy az tartalmazta a levont járulékot is, természetesen a rokkantsági nyugdíj nem. A 2012. évi igazoláson viszont nincs rajta, hogy mennyi volt az éves levont járulék az "átkeresztelt" rehabilitációs ellátásomból. A 2013. évi igazoláson, amit mostanában január közepén kaptam az szerepel, hogy a levont járulékokról január 31-ig küldenek tájékoztatást. Az még érkezhet a héten, úgyhogy hiszem, ha látom. :-)
Egyébként az egyik szemem sír, a másik nevet. Ugyanis ez a szolgálati idő nem "jogosultsági idő" a nők 40 éves nyugdíjba vonulási lehetőségéhez. Ha 5 éve nem betegszem meg annyira, hogy majdnem belepusztultam, akkor már csak 2,5 évem lenne hátra ahhoz, hogy elmehetnék félelem nélkül teljes öregségi nyugdíjba. :-(
No, de mindig változnak a törvények, addig még hátha...
Megint én írok a válaszoddal kapcsolatban találtam még valami információt.
HVG honlapról idemásolva:
Az úgynevezett rehabilitációs ellátás összegéből az érintett nyugdíjjárulékot fizet, így annak folyósítási ideje szolgálati időt eredményez, ám akik rokkantsági ellátást kapnak, azoknál nem ez a helyzet.
Olyanhoz szólok, amihez nem értek, csak értelmezni próbálom.
Magam is pontosan úgy értelmezem, ahogyan Te.
És mivel a megváltozott munkaképességűekről szóló törvényben lényegében szó szerint ez található (2011 évi CXCI. törvény) ott a 33/A környékén, ezért a weblap elég aktuális lehet.
Remélem nem kamu az egész, bár nem tudom az említett NRSZH honlap mikor lett frissítve. Egyébként az említett rész a táblázat alatt található közvetlenül .
Jó kérdés. Ha a honlapjukon ez van, akkor így kell lennie.
Ha viszont az állapotodat 62-ről akár csak 61-re is (ki tudja mi miatt, akár mondjuk mert jobb hangulatod volt aznap), akkor könnyen olyan kategóriába sorolhatnak ami a TB szempontjából csodákra képes és esetleg olcsóbb is.
Szép napot mindenkinek! Az NRSZH honlapján a következőket olvastam a rokkantsági ellátásokkal kapcsolatban:
Aki soros felülvizsgálaton vett részt, annak az ellátása: A soros felülvizsgálatot követően a rokkantsági ellátás összege csak állapotjavulás esetén lehet kevesebb a felülvizsgálatot megelőző hónapra járó ellátás összegénél. Valóban így van ez?? Köszönettel: Egy "D" csoportos.
tahisi Igen tudom, hogy Neked alanyi jogon jár. Természetesen, ha nekem is így járna, akkor intéztem volna én is, de mivel nem sok esélyt láttam rá, hogy megkaphatom, ezért nem intéztem. Sok gyógyszert szedek, de nem túl drágákat. Remélem Te jól vagy, én meg bízok benne, hogy majd csak sikerül nekem is kicsit jobb állapotba hozni magam. Köszi a jókívánságot, én is minden jót, és főleg jó egészséget kívánok Neked!
tiga19, Szia mint tudod nekem alanyi jogon jár a közgyógy de azért két hónapig tarott az ügyintézés. Sajnálattal hallom hogy nem vagy jól mielőbbi jobbulást kivánok neked! Vigyázz magadra!
tahisi örülök neki, hogy megkaptad, mivel nekem a besorolásom után nem jár, egyéb szempontokat figyelembe véve se valószínű, hogy megkapnám, meg sajnos most olyan rossz állapotban vagyok, hogy nem volt energiám intézni. A városi bérletre sincs támogatásom, azt is megvonták, erre a kategóriára az sem jár, eddig is ritkán mozdultam ki a lakásból, ezután még kevesebbet fogok.