Pedig nagyon is ki lehet következtetni. A 4:50-es az, mivel a következő (HKF-290) 7:30-kor ér be, mire már visszaindul a kanizsai. (A 4:00 meg ugye Bp-ig megy.)
Azért nem semmi, hogy van egy olyan távolsági járatunk, ami 6:25-kor beér a végállomásra... :)
Az szép lehet... a Kórház-Bercsényi u. szakaszra 6 percet ad a menetrend, ami még utascsere nélkül is húzós (sőt lehetelen), és ebbe férjen még bele a sofőrcsere is :)
Igaz, Hévízen meg van (elég érthetetlen módon) 5 perc puffer. Bár ha belegondolok, ez valószínű abból az időből maradt meg, amikor a Szalasztón jártak fel a buszok, kihagyva a vasútállomást. Mert úgy pont kijönnek a menetidők :)
Most megint lehet butaságot írok, de Keszthelyen egyre több saját fordás bust fognak be járatokra, meg cserélgetnek, mert nagyon kevés a szabad fregoli, GAC-256 pl már két hónapja a Veszprémin van. Állítólag ma IOX-605 ment Győrbe HUU-146 helyett, ő pedig helyközizett reggel még rossz első ajtóval, délután már rendbe szedték. De láttam ELE-347 tatabányait Nagykanizsa-Veszprém táblával frissen mosva, lehet oda meg ezentúl? AKI NEM AKARJA AZ NE OLVASSA ÁM EL!!!:)
Rendben van én sem fogok akkor ezek után hülye kérdéseket írogatni ide, de megérhetitek, hogy nem zegi vagyok és nem azokról a buszokról meg olyasmi dolgokról tudok írni hanem a keszthelyiekről, de próbáljuk meg akkor tiszta lappal és a Zala Volánnnal foglalkozni.
Sziasztok! Eddig még nem írtam a fórumra, csak olvasóként jártam ide. A Zala Volán alkalmazottja vagyok én is, akárcsak a Tücsi. És ami az igazság, totá legyet értek vele. Ha valakit ennyire irritál, hogy a buszokkal kapcsolatosan írogat, nem kötelező ide járnia. Nyisson magának egy új topicot, ott senki nem fogja zavarni a nyugalmát ez tuti. És ott írogathat magának azt, amit csak akar...
Én is beszóltam, így nyílván nekem is szólt a hozzászólásod, ezért válaszoltam rá. Aztán, hogy ezt miként minősíted, az már különösebben nem hat meg.
Igazad van, mindenki azt kérdez és közöl, amit akar. Abban is igazad van, hogy nem kötelező reagálni. Egy ideig át is ugorja az ember a lényegtelen kérdéseket, de egy idő után unalmas, mikor mindig ugyanazokat a kérdéseket látod. Bocs, hogy mertem kinyitni a pofámat és szólni. Szerintem ez nem b*szogatás, meg mások lejáratása. De aztán megint csak azt gondolsz, amit akarsz.
Na mindegy, én hallgatok rád. Nem zavarom meg ezt a jó hangulatot, amit a keszthelyi keménymag kialakított. További jó szórakozást hozzá! ;-)
jaj hát miért vetted magadra amit írtam?:) nem is értem....
Nem szimpatizálok én senkivel sem. Az egy dolog hogy ott dolgozom. És? Csinálom a dolgomat, én sem tudhatok mindent....Sokmindent tudok, de nem írom le mert az már kimerítené a belső bizalmas infók kiszivárogtatását. Amire lehet énis szoktam válaszolni különben.
Arra nem gondolsz hogy mindenkit más téma érdekel esetleg?
Téged az hogy mittudom én pl a landorhelyen a helyijárat nem 10 hanem 12 percenként közlekedik...... őt meg más! Ha nem tudod rá a választ vagy nem akarsz neki válaszolni akkor ne írj semmit! CSak azért ez a másik baszogatása folyton, kicsit sok!
Nekem alapvetően nincs bajom azzal, hogy ki mit írogat. De szerintem egy idő uán nagyon unalmas, amikor nap, mint nap megkérdi valaki, egy adott busz merre jár. És ha arra, akkor miért nem amarra, vagy ha semerre, akkor miért állt a telepen. Ha annyira szimpatizálsz FKN-nel, akkor miért nem válaszolsz neki minden egyes kérdésére? Miért nem karolod fel és magyarázod el, hogy mi miért van ott, ahol. Végül is a jelenlevők közül Te vagy legközelebb a tűzhöz, tudtommal rajtad kívül senki más nem áll a Zala Volán alkalmazásában.
Szerintem arról szól a fórum,hogy Zala Volán ZRT. mivel ez a fórum neve és nem arról,szól,hogy valaki bemocskosítsa a másikat,hogy éppen mit ír a fórumra.Engemet például érdekel,hogy melyik busszal éppen mi van,mert nincsen arra időm,hogy minden nap ott lógja valamelyik buszpályaudvaron és figyeljem a buszokat.Akinek ez nem tetszik annak nem kell a fórumra írnia és igaza van a Tücsinek is,HOGY NEM MOCSKOLNI KELL A MÁSIKAT!!!!!
Hogy mekkora naygképű seggfejek irogatnak ebben a fórumban (tisztelet a kivételnek) 1-2-en azt gondolják magukról ők szarták a spanyolviaszt, ne meg hogy ők mindenkinél mindent jobban tudnak és csak arról lehet szó amit ők feldobnak témának. Kitaláltak maguknak pár hülye szabályt és aszerint irogatnak egymásnak. (jó tudom , a személyiségi jogokat sértő témák azok tabuk) Más nehogy hozzászóljon mert le van ugatva!.....