Akkor egy kis beszámoló a hétvégi zempléni sárdagasztásról :)
1. nap: Forró- Encs vá.- Regéc
A közlekedés miatt a korábbi tervvel szemben végül úgy döntöttünk, hogy Encsen kezdjük meg a pünkösdi túrahétvégét, mivel ide már 9 óra 10-re meg lehet érkezni és a MÁV tartotta is a menetrendet. Mivel Encs nem pecsételő hely a rend kedvéért a pénztáros hölgytől kértünk dátum bélyegzőt a füzetünkbe, majd a kék kereszten elhagytuk az állomást. Rövidesen elértük Encs főútját és ezen jobbra tértünk. Elmentünk a helyi piac és a templom mellett, majd rövidesen elhagytuk a települést is. Hol a járdás, hol pedig a forgalmas kövesút szélén haladtunk; a borús, párás távolban feltűnt a Boldogkői vár is. Kereszteztük a Bélus- patakot és Gibárt határában egy lelkes turista csapattal is találkoztunk. Mikor közöltük velük, hogy Regéc a napi cél elismerően bólintottak. Hamarosan már a Hernád felett átívelő hídnál jártunk, mielőtt azonban átmentünk volna rajta balra tértünk a gibárti erőműhöz vezető Petőfi utcára. Az erőmű kapujára szerelt pecséttel bélyegeztünk, majd mivel volt időpontunk bejutottunk az erőmű területére is. Meghallgattuk az előadást is, amely az udvaron kezdődött, de közben elkezdett cseperegni az eső, így bent ért véget. Sok érdekes megtudtunk az 1903-ban épült erőműről, s bár mérnök végzettségűként biztosan érdekesebb lett volna, azért így is élveztük. Ezután még megnéztük kint a felvizet és alvizet mielőtt folytattuk volna utunkat vissza a híd felé.
Az égi áldás kicsit rákapcsolt ami egyrészt nagyobb tempóra ösztökélte csapatunkat, másrészt előkerültek az esőkabátok, poncsók is. Még egy rövid szakasz erejéig maradtunk az aszfalt úton, amely felkanyarodott a temetőig, ami mellett rátértünk a föld útra, és a több napos esőnek hála megkezdtük a sárdagasztást. Elég nehezen haladtunk, korcsolyázókat megszégyenítő mozdulatokra is szükség volt sokszor. Hernádcéce előtt az út minősége kicsit javulni kezdett amikor egy gyümölcsös mellett haladtunk el, de aztán a falu előtt újra vendégmarasztaló sárra váltottunk. A csúszkálás okozta bosszankodásom közepette simán el is haladtam az egyik pecsételő dobozt magán hordozó, a település határában bal oldalt álló falmaradvány mellett, de a többiek persze szóltak, hogy ácsi, vissza :)
A pecsételés és néhány a helyi templomokról készült fotó elkészülte után mentünk is tovább; az OKT gyorsan el is hagyja Hernádcécét és ismét rátér a földútra, folytatódhat a dagonya. Ahol lehetett próbáltunk az út közepén kinőtt gyér növényzeten tapicskolni, de ez se sokkal tett könnyebbé az előrehaladást. Ezen a szakaszon ismét találkoztunk egy turista párral, akikkel kölcsönösen megállapítottuk egymásról, hogy nem vagyunk normálisak :) Ismét feltűnt Boldogkő vára, de csak nagyon lassan akart közeledni. Aztán megláttuk a síneket és a vasútállomás épületét is, ami jelezte, hogy nemsokára elérjük a 25. szakasz végét. Behúzódtunk a zárt épület előtti fedett részbe, pecsételtünk és feltöltöttük az élelmiszer raktárakat, majd pár perc múlva mentünk is tovább, mivel csak alig 10 km-en voltunk túl eddigre.
Egyetlen vigaszunk a szakadatlanul hulló esőben az volt, hogy a folytatásban újra pár km aszfalt következett. Egyre közeledtünk a várhoz, bár valamiért egy örökkévalóságnak tűnt mire felértünk a vár bejáratához. itt megvettük az 1100 Ft-os felnőtt jegyeket, majd a várat ábrázoló bélyegzővel pecsételtünk a füzetbe. A belépő kicsit soknak tűnhet, azonban van bőven látnivaló a várban, kezdve a börtön szinten lévő kínzó- és kovács eszközökről, ásvány kiállításról, a felsőbb szinten található gönci barackot bemutató termen át a toronyban található kiállításokig (zászló és érme kiállítás, lovag kor kiállítás, terepasztalok,stb) És persze kihagyhatatlan a várban, vagy várról készült rengeteg fénykép tárgyát adó, a keskeny szirt végpontján elhelyezkedő egykori őrtorony is, ahonnan sajnos nem sokat láttunk, de így is magkapó látványt nyújtott. A szárazmalom feletti fedett részen éppen esküvő fotózás folyt; azt mondják az esküvő napi eső nem sok jót ígér, de hátha náluk másképpen lesz :)
Miután beszereztük a vásárfiát- nagyon szép, kissé tojástartóra emlékeztető pálinkás "kupákat" vettem, egy fütyülős cserép kakast és persze hűtőmágnest - az őrtorony aljában induló kék és piros L jelzésen visszatértünk az OKT jelzésére és irány Arka.
Az ide vezető szakaszon egy régi andezitbánya nyomai jelentették a fő látványosságot az út bal és jobb oldalán. Arka takaros kis falu, szép portákkal, de az oly divatos térkő már ide is betette lábát, legalább is az egyik templom előtt nagy halomban volt felhalmozva. A falut a temető mellett haladó földúton hagytuk el. újra egy kis dagonya következett mielőbb jobbra tértünk volna a kissé dzsindzsás ösvényre. Innen rövidesen balra tértünk egy száraz időben nagyon hangulatos ösvényre, ahol vagy tíz szalamandrát láttunk és megkezdődött a tánc, vagyis az átkelések az Arka- patakon. Az esőzések miatt megemelkedett vízszint okozott némi fejtörést az átkeléseknél, de szerencsére "szárazon" abszolváltuk az egyébként szép szakaszt. Még egy kis sárdagasztás és máris Mogyoróska aszfaltját koptattuk. Egy néni - akivel üdvözöltük egymást - megjegyezte, hogy kellett már az eső a földeknek; mi magunkban hozzátettük, hogy lehet, de 3 napot igazán várhatott volna :)
A falun átkígyózó OKT a Rákóczi szobor és a templom között tesz egy sikánt, majd pár szállás mellett elhaladva elhagyja azt. Kissé kapaszkodik az út és megnő a pihenő padok száma is valamiért. Egy réten átkelve elérkezünk a Bonyi- kúthoz, amely mellett esőház és szalonna sütő is kialakításra került; a kukán a felirat megmosolyogtató: "Én vagyok a szemetes, örülök, ha használnak" :) A forrás a nevével ellentétben nem túl "bonyi", mindössze egy vascső, de a vize iható és finom. A kis felfrissülés után visszatérünk az erdőbe és igyekszünk fokozni a tempót, hogy még időben felérjünk a regéci várba, mert jegykiadás csak fél hatig van és hatkor zárnak is. Erőfeszítésünket siker koronázza, habár a várhoz felvivő kék és piros L jelzés alaposan megszuszogtat minket. Végül negyed hatra felérünk és megvesszük a 700 Ft-os jegyet és ki-ki képeslapot vagy hűtőmágnest. A várat szépen felújították, de van még vele munka bőven azért. A kiállítások az északi bástyában találhatóak, de az udvaron is található látnivaló. A ködös-felhős időjárás miatt meg kellett küzdeni a jó képekért, de azért sikerült. Zárórával távoztunk is és Regéc felé vettük az irányt. áthaladtunk egy réten, majd némi meglepetésre egy villanypásztor keresztezte utunkat, amit ki lehetett akasztani, így nem volt sokkoló élményben részünk. Ezután már csak egy állattelep mellett kellett elhaladni és bent is voltunk a településen. Itt három helyen is lehet pecsételni, mi a Veronika Panziót választottuk ahol szép faragott dobozban helyezték el pecsétet. Szállásunk a Bakos Vendégház volt 2500 Ft-ért - fűtéssel 3 ezer, de ezt Bakos néni elengedte nekünk -, ami nem rossz ár. A nap végén a gps 33 km-t mutatott; fürdés, vacsora és némi beszélgetés után fáradtan tértünk nyugovóra a várra néző panorámával rendelkező szobánkban.
Furcsa volt, mert a tábla szerint 2014-ben újították fel, de még ott hevert mellette egy malteros vödör, meg néhány építőanyagos zsák. Csak remélni tudom, hogy nem 2 éve van ott a szemét...
A Sziget Panzió is nagyon kellemes szálláshelynek bizonyult, finom vacsorát és bőséges, változatos reggelit kaptunk, amiből még útravalót is vihettünk magunkkal.
Kiszáradt bakancsokkal, ezúttal hármasban (az asszony lába nem jött rendbe) a 8:26-os busszal mentünk vissza a Tornyóspusztai elágazáshoz verőfényes napsütésben. Felsétáltunk addig a pontig, ahol az előző napon kiszálltunk és nekivágtunk az utolsó szakasznak. Tornyóspuszta után felkígyóztunk a Somlyóra, először felmentünk a csúcsra. Nagyon szeretem az ilyen ligetes csúcsokat, ahol minden irányba körbe lehet nézni. Ezután lebattyogtunk a kulcsosházhoz, ami tényleg nagyon jó helyen van. A tervezéskor itt is szerettem volna megszállni, de arról tájékoztattak, hogy felújítás miatt nem lehet (mondanom sem kell, hogy sehol egy lélek, felújításnak semmi nyoma).
Viszont elköltöttük a korai ebédet, kiettük az utolsó morzsákat is a hátizsákból, hogy azt se kelljen már cipelni. Körbesétáltuk a ház környékét (azt hiszem itt egy hetet is el tudnék tölteni…). Azért a ház kihasználtságáról árulkodó jel, hogy a vasból készült focikapuk szétesetek (!) az idők során…
1. Somlyó tetjén
2. A kulcsosáház
3. A régi tábla alig kivehető
Az útba eső utolsó tavat (azt hiszem ez az, amit a korábbi kéktúra útvonalán duzzasztottak néhány éve) megkerülő utat éppen csinálják (fák kivágva, út ledöngölve), így egyelőre elég ramaty állapotban van a környék, de a bocik nagyon aranyosak voltak az autópálya melletti farmon. Nem tudtam, hogy a Kőrösi Csoma forrást felújították, ami így kellemes meglepetésre vígan csobogott. Itt még ittunk egyet, majd átvágtunk az utolsó dombocskán és a 15:47-es vonattal el is indultunk Szárligetről Budapestre.
1. Windows háttér tehenekkel
2. Madár
3. Kőrösi Csoma forrás
Mivel a telefonos GPS-nek csak szakaszosan sikerült rögzítenie az útvonalat, ezért nincs pontos adatom, de kb 56-57 km-t tettünk meg a három nap alatt. A gyerekek sem sokalltak be tőle (amitől azért egy kicsit tartottam), így jöhet a következő falat júniusban Szarvaskő és Aggtelek között.
A legolcsóbb (2400 HUF) decatlonos esőkabát tökéletesen bevált.
Szállás a Kemencésben 13 000 HUF (reggelivel), a Sziget Panzióban (szintén reggelivel) 12 000 HUF.
Az előző napi térdsérülés miatt a feleségem kénytelen volt a Vértes-volánt választani utitársnak, de a reggeli kifejezetten hideg, esős időben a kisebbik lányom hallani sem akart a túra folytatásáról, így erre a kb 19 km-es szakaszra csak ketten készülődtünk. A hosszú hétvége ellenére nem volt nagy tömeg a Kemencés Fogadóban, ahol bőséges és finom reggelit kaptunk. Három idősebb túratársnő előttünk indult Péliföldszentkereszt irányába, míg egy apa fia páros velünk együtt fogyasztotta a reggelijét.
Reggel kilenckor indultunk útnak, a még mindig nedves bakancsokkal szemben a zokni-nejlonzacskó-zokni kombinációt vetettük be és ez be is vált (azért a hajszárító jobb lett volna, de az a fogadóban sem volt). Visszabaktattunk a kék felé, de persze benéztem az elágazást, így végül a zöld jelzésen mentünk fel a Bánya-hegyi erdészház szomorú romjához, de ennyi kis csalás belefér. A bélyegzőhelyen találkoztunk azzal az apa-fia (bár ezt a rokonságot csak feltételezem) párral, akikkel együtt reggeliztünk. Hamar kiderült, hogy egy irányba tartunk, aztán egy közös fotó után útnak is indultak, mi pedig némi anyagcsere-jellegű kitérő után utánuk. Nem volt okunk sietni, és nem is szeretek rohanni, de kíváncsi voltam, hogy milyen tempót tudunk menni kettesben, ezért gyakorlatilag megállás nélkül mentünk tovább Koldusszállásig. Ez egy elég egyhangú szakasz, kevés látnivalóval, kitérőket pedig nem tettünk, mert az én térdem is elkezdett panaszkodni. A bő 11 km-t kb három óra alatt tettük meg, pihenés nélkül. Nagyon meg is dicsértem a nagylányt, mert csak a vége felé kezdett panaszkodni.
1. Bánya-hegy (a régi pecsét fája?)
2. Koldusszállás fülig ér a fű
3. Koldusszállás, a túratárstól kapott jutalom műzlivel
A vadászháznál lévő egyetlen (?!) pihenőpadnál újra összetalálkoztunk az apa-fia párral, akik elmondásuk szerint kb negyed órával előztek meg minket. A kellemes napsütésben ebédeltünk a szépen karbantartott parkban. A vadászház előtt ugyan állt egy autó, de semmi mozgást nem tapasztaltunk az egy órás pihenő alatt. (itt jegyzem meg, hogy először szerettünk volna itt megszállni, de arról tájékoztattak, hogy ez a csúcsidőszak és nem tudnak szállást adni, khm…).
Kellemesen elbeszélgettünk a túratársainkkal, akikről kiderült, hogy a Kinizsi 100 útvonalát járják és innen Tatára még 16 km áll előttünk, míg ránk csupán 4.5 km várt. Legalább egy órát időztünk Koldusszálláson, és kipihenten vághattunk neki az utolsó résznek, ami így nagyon gyorsan elrepült. A Tarjánba vezető országút kereszteződésében szakítottuk meg a szakaszt. Az országút mellett elbattyogtunk a Tornyópusztai elágazás buszmegállója felé, integettünk két egymás után elmenő busznak (a másodikról kb 3 perccel késtünk le), így háromnegyed órát várhattunk a következőre.
Ugyan felvetettem, hogy gyalogoljuk le a hátralevő szakaszt, de a leányzó ezt visszautasította és inkább a fényképezőt kattogtatta.
Négy óra után nem sokkal már a Sziget Panzióban söröztünk a család többi részével.
1. Egy lila virág
2. Ez vajon minek a nyoma? (lehet, hogy ez két nyom egymáson?)
No, azért az Öreg-kő lábánál még nem volt olyan rossz az a kilátás sem, ennél sokkal többet mi sem láttunk tisztább időben sem:
Odafentről tényleg szép a panoráma, de szerintem a Mogyorósi Kőszikla kilátása például sokkal szebb ezen a környéken. Engem sokkal inkább érdekelt itt egy másik érdekesség, amely mi más is lehetne mint egy régi kék jelzés:
1. a kilátás tényleg szép az Öreg-kőről, de fel a fejjel, lesz még ilyen bőven!
2. régi kék jel a Jankovich-barlang falán. A filmben itt fent aludtak Rockenbauer Pálék, és egy csapat pesti úttörő csatlakozott hozzájuk a további szakaszra.
"A Péli–Pusztamarót szakaszt – lehet, hogy a körülménynek miatt is – nem fogom a szívembe zárni, irtásfoltok, borzasztó csúszós hullámvasutazás a távvezeték alatti szűk csalános dzsindzsában..."
Egyetértek. Ez a szakasz elég jellegtelen, ráadásul egy része erősen benőtt, dzsindzsás is. Nem mindig ment így a kék errefelé, de hogy mennyit változott az megint egy külön tanulmány lehetne...
No, akkor megcsináltuk a tervezett három napos túrát Mogyorósbányáról Szárligetre. Bár nem pont így terveztük :-)
Logisztika. Kis támogatást kértünk, így egyszerű volt. Elvitettük magunkat Mogyorósbányára szombat reggel, hétfő délután pedig Szárligetről hazavonatoztunk.
Úton Mogyorósbányára többször elkapott egy kiadós zápor így eléggé aggodalmas hangulatban érkeztünk meg a Kakukk sörözőhöz, ahol viszont nagyon gyenge szemerkélés fogadott, így neki is vágtunk a távnak. A sok csomag miatt ezúttal mindenki hátizsákkal bandukolt. 50 l-es zsákot vittem én és az asszony, két kb 15 l-es hátizsák volt a gyerekeken a saját ruhájukkal és a kulacsukkal. Látszólag bírták is (6 és 8 évesek), de néhány kilométer után megígértem nekik, hogy Pusztamarótnál átveszem tőlük. Az első kilométerek kicsi csúszkálósan teltek, de az Öreg-kő lábánál már egyre jobban rázendített az eső, ahogy haladtunk felfele a pára is sűrűsödött, így a pihenőnél úgy döntöttünk, hogy én a nagyobbik lányommal felmegyek a barlanghoz (kilátásra nem volt remény), a többiek továbbindulnak, úgyis lassan haladnak lefele. (még mindig nem sikerült rávennem az asszonyt, hogy vegyen egy rendes bakancsot, aminek nem sík a talpa és ez ezúttal majdnem végzetes hibának bizonyult). Lentebb már írtam, hogy a fordított tábla miatt először rossz irányba indultunk, de aztán hamar rájöttünk, hogy merre van a barlang. Azt hiszem nagyon szép kilátástól fosztott meg minket a köd, de majd legközelebb.
1. rossz kilátás az Öreg-kő lábánál
2. bevetett turistaút
3. A barlang a másik irányban van, nem Bajót felé.
4. Az Öreg-kő ködbe burkolózott
Mielőtt kiértünk volna az erdőből egy óriáspocsolyát csak a combig érő fűben tudtunk megkerülni. Mire a végére értünk úgy éreztük a pocsolya lett volna a jobb választás. Ezután jött a feketeleves. Az erdőből egy pár méteres meredek letörés vezet ki, amin az asszony megcsúszott és kiment a térde. Ott vártak ránk a mező szélén, elég szomorúan. A három napos túra első 4 kilométere után…
Szerencsére volt nálunk fásli, térdrögzítő és algopirin is, így battyogtunk be Péliföldszentkeresztre szomorúan, csöpögve az esőtől. Leültünk a fedett asztalokhoz és számba vettük a lehetőségeket (busszal Tardosra, autós fuvart keresünk, hívunk segítséget, hazamegyünk). Végül inkább szétosztottuk az asszony táskájában lévő holmit és úgy döntöttünk tovább megyünk, legfeljebb Pusztamaróton megszakítjuk a túrát.
A Péli–Pusztamarót szakaszt – lehet, hogy a körülménynek miatt is – nem fogom a szívembe zárni, irtásfoltok, borzasztó csúszós hullámvasutazás a távvezeték alatti szűk csalános dzsindzsában, külön öröm volt, ha jött egy-egy erdős szakasz. Végre délután fél kettő körül megérkeztünk Pusztamarótra és az esőházban letelepedtünk tanakodni. A pihenő jót tett a fájós térdnek, így a túra folytatása mellett döntöttünk. A gyerekeknek kb 5 perc pihenőre volt szükségük, és már rohangáltak is az emlékműnél. (egészen hihetetlen milyen fantasztikusan gyorsan tudnak regenerálódni).
Fél három felé akartunk továbbindulni, de egyre jobban dörgött és megérkezett egy igazán kiadós zivatar, még jég is esett egy-két percig. Egy túratársnő a pecsét fája alá húzódott be, de pár perc után futva bemenekült ő is az esőházba. Ott derült ki, hogy Tatáról Péliföldszentkeresztre „zarándokol”. Sajnos sok jóval nem tudtunk kecsegtetni az előtte álló szakasszal kapcsolatban. A zivatar fél óra alatt átváltott csendes esőbe, a turistautak viszont zúgó patakokká változtak, így indultunk neki a hátralevő 6-7 km-nek Tardosig.
1. Viháncolás 5 perc pihenő után
2. Folyóvá vált út
3. A fa csak pár percig adott menedéket az eső elől
A gyerekek persze imádták a vízfolyásokon való átugrálást, a hátizsákokat is átvettem tőlük, úgyhogy a motivációjukkal nem volt gond, de a fájó térd miatt nagyon óvatosan, emiatt igen lassan haladtunk. A medvehagyma viszont frissen nagyon finom és volt belőle bőven a Gerecse oldalában. Az egész erdő átható hagymaszagú volt és végre megint fák alatt sétálhattunk. A teljesen kihaltnak tűnő Gerecse-üdülőtől már csak vánszorogtunk, cserébe viszont elállt az eső és még a nap is kibukkant néha a felhők mögül. Az erdőnek ez a szakasza gyönyörű, kár, hogy amikor már kezd az ember belefeledkezni a békéjébe, akkor megint kiér egy irtásfoltra… Lefelé még lassabban tudtunk haladni, de amikor a Tardosra vezető műutat megéreztük a talpunk alatt, akkor fellélegeztünk.
1. A medvehagyma finom
2. A Sandl-hárs
3. A gyerekeket lemálháztam
Végül fél hétkor érkeztünk meg a Kemencés Fogadó elé, ahol nagy együttérzéssel fogadott minket az a két túratárs, akik valahol Pusztamarót előtt előztek meg minket vagy hét órával korábban. Igen ramatyul festettük bekötözve, átázva, fülig sárosan. Úgyhogy gyorsan még a fogadó előtt papucsra cseréltük a bakancsot és zsákba kerültek sártól csöpögő nadrágok is.
A Kemencést egyébként mindenkinek nagyon melegen ajánlom, nagyon szép és hangulatos. A szoba nagy volt és kényelmes, a medvehagyma krémleves cipóban pedig majdnem mindenért kárpótolt.
1. Sár
2. Ez egy telefonnal lőtt, szerintem jó minőségű kép
3. Délután ötkor láttunk először kéket az égen.
4. A jutalom
Ja... hajszárítót kellett volna vinni magunkkal....
Jzp, köszi a szakmai elemzést, szeretek fotózni csak nem igazán tudok. :-) Igen, a telefonokban, különösen az almásban szemlátomást komoly szoftveres támogatást kaphat a fényképező funkció, az s4 galaxy is jó volt, de ennyire nem korrigált szerintem.
Dettó. Nagyzsákos túrára én se viszem a nagygépet, csak egy kicsike kompaktot (gorillapod állvánnyal; az legalább néha segít valamit). Kerékpárral viszont szoktam vinni, a kormánytáskába beleméreteztem egy dupla vastag isolirdarabot, és úgy elfér a nagygép és nem is sérül.
Nekem egy Cat B15Q telefonom van, elvileg jó a kamerája is. Nem értek hozzá, de talán minden tizedik kép elfogadható minőségű vele.
Mi tavaly ősszel kezdtünk komolyabban túrázni, azóta rágódom ezen a problémán. Van egy elég jó telefonom (S5-ös) és a egy középszerű 42x Panasonic fényképezőgépem. Amikor jók a fényviszonyok, akkor a telefon szebb képeket csinál, kéznél van (az aksi probléma könnyen megoldható egy pár ezer forintos pótakkuval), egyből meg tudom osztani a képet. Van benne egy 32 GB memóriakártya, tehát kis túlzással le is videózhatom az egész túrát az is ráfér.
A fényképező kicsit böszme, övtáska kell hozzá, fájóan lassan "kapcsol", kézben tartani viszont kényelmetlen. Ellenben sokat tud zoomolni (a telefon ugye semmit), rosszabb fényviszonyok között is normális képet tud csinálni.
A képeket normálisan visszanézni csak pc-n lehet. Viszont le tudom támasztani és késleltetve képet csinálni az egész brigádról...
Úgyhogy jelenleg mindkettőt hordom, használom, mindkettőnek élvezem az előnyeit és még kibírom, hogy két eszköz van nálam.
Viszont külön GPS-t már nem fogok venni. Arra, amire nekem kell bőven jó a telefon.
"Az elmúlt időben én is megkötöttem a magam kompromisszumát, a jó öreg tükörreflexest újabban hanyagolom és a kompaktot hordom, pedig össze nem lehet hasonlítani őket képminőség, esőbiztosság stb terén(...)"
Hajjaj! Ez az én nagy problémám is. Pedig jó lenne túrára cipelni... De még ha cipelem is (1x-2x már előfordult, de nem nagy zsákos túrán!), mindig macera elővenni a táskából, esetleg még molyolni is. (Nagyon el megy vele az idő.)
Így aztán marad egy olcsó kompakt, azzal lehet point-n-shoot "lőni"! Igaz, a képminőség olyan is... :-( :-(
az első kép csak túl van exponálva (templom beégett, árnyékos rész viszont világos)
Minden fényképezőt ki kell ismerni, én pl tudom az asszony kompaktjáról, hogy ha túl sok árnyékos rész van akkor -1/3 vagy -2/3 fényérték korrekciót rá kell tenni mert különben ilyen lesz
Az újabbakban már biztos okosabb mátrixos fénymérő van, az tuti hogy a jobb telefonokban elég erős szoftveres korrekció van
De (nekem) hiába, ha tapizni kell meg néhány óra alatt lemerül..
Az elmúlt időben én is megkötöttem a magam kompromisszumát, a jó öreg tükörreflexest újabban hanyagolom és a kompaktot hordom, pedig össze nem lehet hasonlítani őket képminőség, esőbiztosság stb terén
Talán ami leginkább a fényképező javára tud dönteni az nekem az optikai zoom, az azért kell ahhoz a szarvashoz, vagy muflonhoz! :-)
Hörpölin, egyébként összefutottam két -itteni szempontból- régi topiktársunkkal is Káptalantótiban a Liliomkert bio-és kézműves piacon, nem említették? :-)
Garofano konkrétan lefagyott szerintem mikor megszólítottam... aztán asszem megismert! :-D
Volt pár túra, amit telefonnal fotóztam végig, de jó időben, és a végén bizony eléggé spórolnom kellett az akksijával.
Jó megoldható egy utántöltős akkupakkal, de ez csak az egyik fele.
Mert azért árnyékos erdőben egy távolabbi szarvast már nem lehet jól lefotózni vele.
Az esős idővel volt még gondom, hogy nem szerette a telefon tapis képernyője.
Valamint a lassúsága, hogy mire feloldom a képernyőzárat, már el is szaladt a gyík :)
Ha pedig netán másra is használom (tájékozódásra, vagy menetrend ill. időjárás figyelésére), akkor meg hamarabb is lemerül, meg nehezebb is átállítani fényképezésre.
De nem akarom szaporítani a szót, nekem nem vált be.
De maga az okostelefon az igen, mert sok jó dologra lehet használni, még akár fényképezésre is, ha az ember otthon felejti a fényképezőgépét :)
"a telefonos verzió előtt azonban tegyél fel néhány kérdést magadnak:
-fogja-e bírni az időjárást (-10 fok vs érintőképernyő, eső, ilyesmi)
-hány képet lősz egy túrán, mennyit bír a telefon akksija
-menetközben hol lakik az eszköz és azt fogja-e szeretni (zseb, övtáska stb)"
...és még egy szempont:
- egy komolyabb optikai zoomra (15-20X) szükséged van? Ha igen, akkor marad a hagyományos digitális állóképrögzítő berendezés...
Azt se feledd hobo-bobo, hogy egy öreg fényképezőt hasonlítasz most össze egy új mobillal! Én három éve vettem a magam masináját, a gagyi kategória legalja, ahogy a múltkor már írtam, oszt mégis milyen képeket csinál!
Az utolsóhoz elöljáróban annyit hogy az OKT módosítása miatt változott a Nagy- Nyugodóhoz vezető zöld + és háromszög. Ezek ezentúl kék színben pompáznak. Ma is festették a jelzéseket, találkoztunk a festőkkel. Lentebb is van változás, a Felsőzsólyomka utcánál a zöld helyett piros jelzés szerepel. Ha már átvezetésre erült akkor elnézést.
Káptalantóti