Dobta a hibaüzenetet, "antipollution default system" . Szervíz, kiolvasás, alkatrész csere, ez volt a különbség érzékelő. De már gyanakodtak a hőmérséklet érzékelőre is. Két nap múlva az is csere. Azóta Ok.
Ha a Fap mechanikailag tisztítható, akkor mi érzékeli hogy tele van, vagy hogy működik? Teljesítményben semmi visszaesést nem tapasztalatam, és tegnap a pályán ugyan csak adtam neki...
Nekem régen a mosás előtt, ha volt részecskeszűrős hibaüzenet az a depollution system faulty volt, és motordiagnosztikás hibalámpát is gyújtott, viszont nem volt teljesítmény esés nekem sem.
Leszereled a részecskeszűrőt, nem túl bonyolult, de nekem oxigénnel meg kellet melegíteni, mert jól össze voltak gyógyulva a csavarok.
Beleöntöd a flaska felét abból az irányból a szűrőbe, ahonnan jön a kipufogó gáz. Elkezd baromira habozni a cucc, és szépen a másik oldalon kifolyik a dzsúva. Vársz fél-1 órát. Aztán elkezded melegvízzel mosni, nem túl nagy nyomáson. Amikor már nem jön fekete cucc belőle akkor lecsorgatod, majd a másik oldalról kipuff gázzal szemben beleöntöd a maradék mosószert. Vársz megint, és kimosod mindkét oldalról a a szűrőt. Utánna ha van kedv és lehetőség kompresszorral lehet szárítani, de amikor már nem csepeg belőle a víz akkor fel lehet tenni. Utánna javaslok egy 50-100km-es autós túrát, hogy kiszáradjon a cucc teljesen. Amikor beindítod fehér füstöt fog nyomni a kipuff elég iparian, ez a víz ami távozik. 5-10km-en belül már csak fura szaga lesz az autónak ameddig nem szárad ki teljesen. Nekem 180.000nél volt tisztítva anno brigéciollal, mert akkor még nem volt ez a szer, de akkor olyan durván el volt tömődve, hogy 2 üveggel öntöttem bele, és nem folyt át a szűrőn. Aztán 230.000nál volt már ezzel a cuccal, de utánna olyan volt a szűrő mintha új lenne, mert ez habzik és mindenhova eljut a szűrőbe. Javasolt védőruházat a doboz szerint szemüveg, maszk és kesztyű, elég toxikus anyag. Mondjuk én csak kesztyűt viseltem.
Szia gasparv! Szerintem, arra figyelmeztet, hogy a FAP nem működik, de ha átállítod Deutsch-ra és megírod, hogy így mit ír, akkor talán többet tudok segiteni. Üdvözlet: birobandi
Az utóbbi időben többen jelezték, hogy a klíma ill. fűtés jobb vagy bal oldala nem működik. Ennek elsődleges oka a terelőlapát törése. Több márkaszervízt felkeresve a legjobb ajánlat 17 eFt terelő-
lapát szett /gyári erősített!!!/ és 6.3 rezsióra fizetése. Elmondásuk szerint nehezen fér bele egy műszakba. Van-e valakinek tapasztalata, ill. jobb ajánlata? Egyébbként elgondolkoztató, hogy egy alulméretezett, körülményesen cserélhető alkatrész miatt már 2-3 éves kocsik a fenti problémával küszködnek!
A nagy könyv szerint 180.000nél kell cserélni, valamint feltölteni az eolys-t. Nekem 200körül írta ki hogy kevés a cucc, és 1.5 litert öntöttek bele kb 15000-20000 forintért. Én 250.000 kmnél járok, és 2x volt tisztítva a szűrőm, és koppkopp semmi baja.
Ha van egy kis műszaki beállítottságod, és egy nagynyomású mosód, akkor elmondom hogyan kell és mivel
Hello, gondolom a FAp szürőd van tele, mennyi kilóméter van rá járva ??? Én mikor meg vettem a 1.6 HDI nekem a lambaszonda jelzett egy idő után, igy azt is meg tisztittottam és a FAP ot is átt pucoltam.Most egy csepp fekete füstőt nem tudok kicsikarni belőle.
A minap néztem a Gigamad címü autos magazint és ott teszteltek egy 307 1.6 benzinest.
Ennek kapcsán elmondta a két műsorvezető, hogy a peugeottol csak a benzines modelt ajánlják, mert a HDI megbízhatatlan. majdnem lementem hídba, hogy elvileg hozzáértő embernek el meri hagyni a száját ilyen.
Amit minden autógyár elismer, az a HDI motor.
Még az audi is a pugtol vette a terveket a common rail dizeléhez nagyon sok autóhoz hasonlóan.
Szoval csak azt akartam mondani, hogy a benzines rövidtávon jobb de ha hosszú távra akar az ember kocsit vegyen dizelt.
Nem akartam okoskodni, és főleg nem bántani a dízelt szeretőket, csak azt gondolom ne csak úgy válasszunk autót, hogy mennyiből jövök ki vele, hanem melyik tetszik jobban. Elvégre nem mi vagyunk a gépért hanem ő értünk. Nem? Amit írtam, azt pont a hivatalos leírásban is olvasható butaság szülte bennem. Tényleg a teteje értékeket írtam, és nem vigyázok. Nem volt ez mindíg így, de elegem lett, hogy van egy erős autóm, én meg azt nézem, hogy hogyan lehet gazdaságosan használni. Így valóban többet eszik valamivel, mintha vigyáznék, de az arc amit vág a széttuningolt Hondás hülyegyerek amikor a 407 feliratot látja lámpánál 50m után, (aztán meg azt se) az ennyit megér. Én csak azt mondom, hogy egy nagy benzines Peugeot nem fogyaszt vészesen, van erő, van nyomaték. Előtte 1,4-es 307 -esem volt, és azzal legalább ennyit etettem meg, mert nyomni kellett ehhez a menetdinamikához. Na ennyi, ha rám hallgatsz azt csinálsz amit akarsz! :-)
Szia Bnandesz! Bizonyára teljesen igazad van, én csak egy buta dizeles vagyok, aki riogatni akarja szegény márka társat. Neked van ilyen autód, tehát Te tudod, megkövetlek mindkettőtöket. Mindössze annyit tehetek, hogy beidézem az adott motor 1999/100/CE szabvány szerinti adatait. (Mechanikus váltóval, limusin) Városi üzem: 11,6 L Országúti üzem: 6,4 L Vegyes üzem: 8,8 L CO kibocsátás: 197 g/Km Üdvözlet: birobandi
Nekem 2 literes mocim van és hidd el riogatás és nem reális dízeles barátaink gondolata a 10 liter körüli fogyasztásról. Néhány tapasztalatomat hadd osszam meg a legnagyobb tisztelettel :-)
Városban 8-9 max, tempósan haladva a forgalommal. 90-nél 5,5-6, 110-nél 6-6,5. Pályán el kell ismernem, hogy 140-150-nél 8-8,5. Mindehhez tudni kell, hogy rozsdamentes sportrendszer van a gép alatt és szeretem hallgatni a duruzsolás, így dinamikusan vezetek, ja és 70000 km-nél tartok, tehát az se mondható, hogy gyári a motor. Remélem segítettem! Még egy gondolat, amivel remélem nem bántok meg senkit, de halgass meg egy ekkora benzinest dorombolni 4000 körül és úgy is beleszeretsz! A MOL meg beka...ja! :-)
Azt csiripelik, hogy kellemesen húzza 2-es benzines az autót, -nekem dizel van. Sőt emlékeim szerint egyszer próbáltam is egyet, valóban ment. A fogyasztásnál a dizel duplájára számítsál, legalább is városban. (10-12 L/100 Km) Üdvözlettel: birobandi
Elméletileg ezt ennyire nem szabadna csinálnia, ha FAP-szűrő van benne. Nekem is ilyen motorral szerelt C5-öm van, ha nagyon odalépek neki hirtelen akkor kormol egyet, de folyamatosan tartott 4000-nél nem szabadna neki. Sok km, turbó,befecskendezés? És ugy tudom az 1.6-osok hajlamosabbak kormolni, mint nagyobb kollegáik. [Azt is hallottam hogy a husvét hétfön délután 2-kor a tankba öntött kölniviz, és whisky 1-1-es keveréke megoldja a problémát. Már ha beletalálsz a nyilásba. Hihi..]
Úgy néz ki, hogy egy 2.0 benzines 407-es tulajdonosa leszek a jövő héten. Olyan kérdésem lenne, hogy mennyire jó kivitel ez a 2 literes benzines? Ugye többet fogyaszt, mint a dízel, de úgy tudom hogy ritkábban van baj vele. Tudnátok erről mondani nekem pár szót? Pl fogyasztásban mennyivel több és hogy mennyire passzol ez a moci az autóhoz stb... Előre is köszi.
Nem biztos hogy más autóban (407) ugyan az a trafó elmegy, mert pl nekem SiemesHID Super Cambus trafóm van, ugyan ez a trafó Balázs ablaktörlőjét tönkretette.
Saját magam szereltem be, de több száz xenon trafó volt már a kezeim között az utóbbi 5 évben de ilyet még nem tapasztaltam.
Szedjük már össze, hogy kinek milyen szett van az autójában.
Nekem a tompítottban Martincar technology premium pro barna trafós szett volt jó 2.5 évig, amit most forgalmaznak premium pronak az ütötte ki az ablaktörlőmet.
A reflektorban fekete trafós premium hd van, és a ködlámpámban is, tehát ez is jó.
Egyszer volt a ködlámpában próbaként thunder trafó, azzal visszajelzett hogy kiégett az égő.
Na ma meggyógyult az autó, 2 ablaktörlő motor csere és hibátlanul üzemel a gép.
Ismerek egy félistent aki 30db királyi ezresért orvosolta a problémát.
Ja beszéltem a forgalmazóval aki teljesen korrekten azt mondta, hogy vigyem vissza az autót oda ahol beszerelték a xenon-t... Magyarország én így szeretlek
Pár hónapja hallok zörgést a kocsiból a kesztyűtartó felől azthittem vmi a onnan jön vagy ilyesmi, mert már többször kipakoltam belőle hátha elmúlik de nem.Ma mások mták hogy kívűl is hallani a zörgést és nincs jó hangja. Tapasztalt már valaki ilyet? Én teljesen azthittem, hogy valami műanyag buziskodik, mert néha hallani néha nem.Úgy gondolom ez akkor jön elő amikor D-ben vagyok vagy R-ben és a féken állok mert akkor jobban rezonál az autó.Szerintetek mi lehet?!
Szia csabimiskolc! A normális érték 80-93 C fok között van. Kérdés, hogy a műszer valós értéket mutat e? Amennyiben van olaj hőmérséklet jelződ, azt mindenképpen figyeld, hogy középen (110 C) körűl kell lennie. Az elektronikus termosztátok ritkán romlanak el, és szerintem 106 C foknál, már piros lámpa is be-be villanna, mindenesetre nem megnyugtató helyzet. Üdvözlet: birobandi
Kiszedtem a biztosítékot, lebontottam a borítást, holnap telefonálgatok 1 kört a dologban, addig nem írom le részletesen, de előzményben annyit, hogy a tompított xenonom meghalt, és 1 hete cseréltem ki a komplett szettet gariba, azóta pedig kb 30km-t mentem a hiba jelentkezéséig.... előtte 3 évig semmi hiba nem volt a régi szettel...
Szia Moó! Sajnos én is rossz hirre tippelek: Abalaktörlő motor csere. Kérlek a rossz hír hozóját ne öld meg, mint az ókórban tették :) Esetleg megúszhatod egy szoftver fríssítéssel, de erre látok kisebb esélyt. Bocs: birobandi
Szia Balázs! Örömmel ismmerkedtem volna meg veletek, de erre bizonyára kinálkozik még alkalom. Neked és a többi márkatársnak jó szivvel ajánlom a sümegi országos találkozót. Remélem idén is megrendezésre kerűl majd. Szerintem az év "fénypontja" mindig. Ott az ügyességi versenyek közben van alkalom jó beszélgetésekre is. Márkatársi üdvözlettel: birobandi
Srácok hatalmas baj van beindítottam az autót és bekapcsolt az ablaktörlő, szakaszosra, és nem kapcsol le. Ha leállítom az autót akkor sem. Töröl és kész. Az ablaktörlő kart bármilyen pozícióba teszem ugyanazt csinálja. Ha bezárom az autót akkor sem hagyja abba. Előzmény délután autómosás, de ezt egy fél órája kezdte el. Levettem az akksisarut hogy abbahagyja, később visszatettem és rögtön el is indult.
Ötlet?
Ja érdekesség, hogy az ablak nem megy le magától végig nyomni kell hogy lemenjen.
Bár látni láttam az autódat (tőle 5-6 autóval sikerült nekünk is megállni), de sajnos veled nem sikerült személyesen is találkozni, pedig szerettem volna. Viktor kedvesen ajánlotta, hogy szívesen megkeres a tömegben és bemutat, de nekünk az oroszlánt kellett felkutatni a gyerkőccel.
Talán majd legközelebb.
(Ahogy biztos még voltak többen a fórum olvasók közül mások is kint, eddig senkit nem ismertem személyesen. Nem csoda: anno a Fiat Klubból ismertem sok embert, a C4*re váltással pár szütroenest, de a pözsó kapcsán még zöldfülü vagyok).
Semmiképp nem ajánlom a biztosítékdobozba való buherálást.
Vegyél egy akksisaru-t ezt javaslom nekem is ilyen van gyorscsatlakozós, és jó, viszont nem vagyok benne biztos, hogy a gyári műanyag takarót rá tudod erre tenni, mert nekem agm akksim van ami magasabb mint a gyári és így már nem ment rá alapból :(
Szia le-whisky! Nézd ez így csak vakon történő tapogatózás. Egy hiba olvasás kb. 5 000 Ft., tehát kibirható összeg. Okozhatja olyan triviális dolog is, hogy nem cseréltek időben levegő szűröt. A hátsó zörgésre ugyan csak az mondható el, hogy ezt így látatlanba, "hallatlanba" ember meg nem fejti neked. A fékbetéteknek szokásuk egyes gyártmányoknál csikorogni. Üdvözlet: birobandi
Így van, ahogy Bandi mondta, én is 1,6 HDI-t hajtok.
65 % város 30 % autópálya 5% országút. Tartósan 6 literes, illetve afölötti fogyasztást én még nem tudtam vele produkálni, bármennyire is nyomtam neki.
Most 132 000 km van benne. A fogyasztásmérő 7800 km átlagából 5,1-et mutat. :)
Nyáron klímával, nyugodt tempóban (90 km/h) néha sikerül 100 km távlatban a 4,8-as fogyasztást elérnem.
Tavaly Görögországban voltunk vele közel 3500 km tettem bele ez idő alatt. Pálya, autóút stb így 5,3-at mutatott a kijelző.
Tegnap olvastam róla, és egyenlőre jónak tűnik. Csak fogalmam sincs, hogy hogyan működne a telefon kihangosítás meg a telefonkönyv böngészése a menüből...
Szia le-whisky! Közel 100 000 Km-t tettem eddig meg az 1,6 HDI-vel. Ezt az értéket, sőt valamivel többet csak lakókocsi vontatással tudom produkálni. Nyáron 5-5,5 télen 5,5-6 liter a fogyasztása az autónak. Ez vegyes országúti-budapesti fogyasztás. Üdvözlet: birobandi
Nekem így volt elvezetve, ennél jobbat nem találtam 7 méter tápkábel kellet.Magyarázat: Sárga: negatívot megerősíteni akkora tápkábellel a sárvédőn levő testponthoz mint amekkorát viszel plusszba a pozitívnakPiros: akksi mögött le (előtte biztosítékház 30-50cmen belül), biztosíték és computer mellet hátra, fent van egy szivacs szar a gumikéder végénél alatta a többi kábelnél elfért nekem a 0awg-s kábel, innentől kezdve gégecsőbe ment. Ha felszeded a kédert, a műanyag alatt elmegy a torony mögött tesz mind2 oldalon 1 kunkort, és bemegy. A másik oldalról kell a behúzó szálat kivezetni a motortérbe és úgy húzd be. Kesztyűtartó ki alul 4db 25ös torx, felül 2db a 2 oldalon, hűtőt lámpát kihúzni, jobboldalon kiakasztani az ajtóteleszkópot (kikell venni a légzsák kikapcsolót és úgy férsz hozzá). Ott lesz egy baromi nagy gumidugó. Innentől kezdve simán el lehet vezetni a küszöbborítás alatt, van gyári hely is + vezetéknek szuperül elfér. A borítást felfele kell tépni.Rózsaszín: egy opcionális hely, de nem javaslom egyáltalán, nekem errefelé megy a lézerblokkoló kábele, mert nem lehetett megtoldani, szóval a fékolajtartály mögött megy le, a másik oldalon kimegy a kerékjáratba közvetlenül a gátló mellet!!! ezért nem ajánlom egyáltalán, kb 15cm-t megy szigorúan gégecsőbe+bebandázsolva, és 90°ban ahogy kijön a motortérből befordul a tűzfalon bemegy és a kuplung pedál fölött jön ki.
Szia! 1 évvel ezelőttig foglalkoztam autóhifi forgalmazással, így úgygondolom hogy megfelelő választ tudok adni.
Nincsen rca kimenet a gyári fejegységen ezért:
-vagy kicseréled a fejet 1dines rca kimenetes fejegységre (ha kell van hozzá beépítő keretem), de akkor valószínűleg oda a kormánytávod, és lőttek a kijelzőnek, valamint a menüt nem tudod basztatni mert a gyári hifi vezérlőjén vannak a gombok
-vagy olyan erősítőt veszel amin van vonalszintű bemenet ilyenkor a hátsó hangszóró kábeleit kell egy spéci csatira rákötni, aminek a másik vége megy az erősítőbe és ő csinál belőle magának értelmezhető jeleket
-vagy veszel jelszintátalakítót ebben az esetben connection-t ajánlok, mert azon van "remote" szál, ami kapcsolja az erősítőt ha a hangszóró bemeneten jelet észlel kb 10ezer forint. Vagy veszel sima jelszint átalakítót ebben az esetben kb 2e ft a cucc, és kell betenni egy kapcsolót valahova amit ha bekapcsolsz megy a sub (egyébként idővel leszívná az akksidat)
MJOE és gyári xenon-os barátaim: kérlek szépen egy fényképet a lámpán található fehér matricáról ami a lámpán van.
Motorháztető felnyit, és a lámpa tetején a nagy fül környékén kell lennie. Azon van rajta, hogy hova milyen égő való, meg az alján egy vonalkód is van asszem.
A ventillátorod valoszínüleg azért nem ált le amikor megáltál, mert épp regenerálta a katalizátort. Ez teljesen normális kb 400-500 km enként csinálja.
Az én történetem röviden a következő: kb. 2 hete vettem egy 407-est.
Mindjárt kellett 2 talpas gömbfejet cserélnem, amiről ugyan tudtam, hogy kopog a gömfej, de azt nem, a 2db uszkve 43 ezer forint.
Semmi baj, a problémát elhárítottuk, igaz túl vagyok egy gyenge infarktuson.
Következő nap leállok a verdával, de a hűtőventilátor nem akar megállni. Go hibakiolvasás! A hiba okát nem tudták megmondani, de azt igen, hogy rossz az egr szelep. 2. infarktus!
Hazafelé már a hibajelzés is világított!
Hazaértem és elkezdtem telefonálgatni, hogy mi is ez és hol található?!
Senki nem tudott érdemleges választ adni, csak annyit, hogy cserés a dolog. Hát nem, én úgy hallottam, hogy lehet tisztítani. Erre azt a választ kaptam, ebben nem mert ez műanyag. Na persze! Elkezdtem keresgélni, és meg is találtam.
A légszűrő házat ki kell szedni, gázolaj szűrő és a tartója ki, és ott van alatta a hengerfalra felfogatva. Leszedtem, kipucoltam és vissza az egész!
Se hiba, se rángatás, megy mint a távirat! Aki nem fél összekoszolni a kezét az pórbálja meg, érdemes! Néhány ezret lehet vele spórolni!
Ha valakit érdekelnek a részletek szívesen segítek!
Most készülök vásárolni egy 407 2.0HDI-t 2007-es évjárattól. Olvasgatok itt a fórumban, és ez a kettős tömegű lendkerék mindig előkerül. Az előbb említett autón is ilyen van? A C5-ös motorja is ezzel van szerelve? Vagy a citroeneknél ez nem probléma?
Idő: 2011. április 16-án reggel 9:00 - kifulladásig Helyszín: Budaörsön a Peugeot Fábián Márkakereskedésben
További információ
A 2009-es nagy sikerre való tekintettel 2011-ben is megrendezzük az ORSZÁG talán legnagyobb Peugeot találkozóját a budaörsi Peugeot Fábián márkakereskedésben.
Programokban és látnivalóban tuti hogy nem lesz hiány és mindenkinek megígérhetem, ha a 2009-es találkozó tetszett akkor ezt jobban fogod várni mint a születésnapodat :D
Mindenkit várunk akinek Peugeot gépjárműve van, vagy csak rajong a márkáért.
Most olvasom, hogy lehet bele tetetni blutoothos kihangositot?Azt hol lehet intézni?! nekem rt3am van sim kártyával csak az nem mukodik. de a mikrofon meg az sos hivás műkodik:D
Közben nem hagyott nyugodni a kérdés és elővettem a kis Peugeot könyvecskét. Abban van olyan fejezet az RD4-hez, hogy "Kihangosító szett", de az autóban az ott látható telefon ikon nekem nincsen.
Kicsit bizonytalan vagyok, vagy mégsem. :-)
Ezek szerint az RD4 nem egyértelműen határozza meg a tudást, vagy esetleg szoftverben lehet még okosítani?
Remélem nem csak én vagyok ezzel a problémával, valaki csak kibogozta már!
Segítséget kérnék! Próbáltama fórumban keresni, és csak remélem nem kérdezek egy már lezárt témát! Szeretnék Bluetooth kiegészítést a gyári motyóhoz, ami elvileg RD4. Ha jól látom az autóba minden szükséges kiegészítő talán már benne van (mikrofon, stb). Ha valakinek van tapasztalata, vagy ötlete merre induljak az ne tartsa magában!
Az általad említett apróságokat dikerkt nem vettem meg saját magam, azokat majd a szerviz adja (nem vészes áron). Igazából a két drága alkatrésszel akatram meglenni.
Neked a munkadíj hogy alakult? Mennyi időt számoltak rá?
Megvan az enyém is! :) Hetek óta olvasom már a topicot és sok hasznos infót kaptam tőletek. Arra lennék kíváncsi, bár lehet elhangzott már, a kettős tömegű lendkerék hibájára miből lehet következtetni?
Idő: 2011. április 16-án reggel 9:00 - kifulladásig Helyszín: Budaörsön a Peugeot Fábián Márkakereskedésben
További információ
A 2009-es nagy sikerre való tekintettel 2011-ben is megrendezzük az ORSZÁG talán legnagyobb Peugeot találkozóját a budaörsi Peugeot Fábián márkakereskedésben.
Programokban és látnivalóban tuti hogy nem lesz hiány és mindenkinek megígérhetem, ha a 2009-es találkozó tetszett akkor ezt jobban fogod várni mint a születésnapodat :D
Mindenkit várunk akinek Peugeot gépjárműve van, vagy csak rajong a márkáért.
Nekem itt C5 (x7)-em van, de ha jól tudom a 407-ben is RD4-es rádió van általában (C5 furumban általában régebbi autók vannak azért ide írok).
Bluetooth frissítésről van tapasztalatotok? Sajnos az új telefonokkal ( pl htc desire) nem működik megbízhatóan, szakadozik a telefon-autó közötti kapcsolat.
Citroen nem nagyon óhajt válaszolni, hogy fejlesztik-e az autó szoftverét. Illene, ha még évekig akarják árulni.
Nektek talán van tapasztalatotok, hogy korábban hogy volt ez, van-e reményem hogy jól fog kommunikálni a 2 éves autó (az újakban is ugyan az a szoftver van mint az enyémben) az 1 éves telefonnal.
Sziasztok.annyit szeretnèk mèg kèrdezni hogy pontossan melyik eolys fluidal kell feltölteni vagy csak 1 fajta van belöle?előre is köszönöm.üdv:Laci
Ezt a hibakódot olvastam ki az autómból volt már valakinek ilyen hibája?
Amit a neten találtam róla az annyi hogy cseréljek termosztátot de nekem kicsit gyanus mert a vízhőfokommal nincs semmi gond és a pug-ban nem is elektromos a termosztát.
Valaki nem tud nekem biztosítani Budapesten holnap déltől vasárnap kora estig egy parkolóhelyet valami biztonságos helyen, esetleg az udvarán a keleti pályaudvarhoz 1 valamilyen bkv-nyira?
A hideg kipufogó elképzehető, hiszen kb 20km-re van a munkahely így nem nagyon tud bemelegedni.Illetve lehet, hogy az is probléma,hogy én a nyugisabb vezetők közé tartozom. Tehát ha nem kell akkor nem nyomom neki.:)
Remélem nagyobb baj nélkül meguszom,majd figyelem mikor csinálja.
Reggel munkába induláskor a várost elhagyva kiértem az országútra majd 90-nél 5.be
egy idő után azt vettem észre,hogy olyan füstfelhőt hagyok magam után mint egy gyárkémény.:(
A Pug(2.0 HDI).Eddig ilyen problémám nem volt a kocsi most múlt 3 éves.Én arra gondolok,hogy a regenerálást éltem át mert egy kis országúti kocsikázás után megszünt ez a probléma.
Megnézni bármikor megtudod,ha Budaörs, vagy a Déli pályaudvar környékén vagy.
Töltök fel róla majd képeket is.
Nekem benne van a kocsiban,és ha komolyan érdekel,akkor elviszlek a szerelőhöz,és megbeszélitek a részleteket.
Elég képlékeny,és be tud számolni pár dolgot, ha éppen az kell neki,ami neked van eladó.
Emlékeim szerint egy átlag navinál nem volt sokkal több,ezért is rakattam bele,de elötte fel kell szabadítani a video bemenetet,hogy menet közben is működjön.
Ennek az árát nem tudom, mert ezt pl. cseréltem vele egy fejtámla monitorra.
Az olvasás 5000ft. volt.
Én használom a telefont benne, de bármilyen kártyát elfogad,és működik rajta a hangvezérlés is.
Ezzel a hosszan nyomom a menü gombot újta mondtál vele.
Csak hogy megnyugtassalak, én tavaly nyáron cseréltem a kettőstömegűt a kuplunggal. Azóta több mint 30e km-t mentem vele, de még nem hallok semmilyen rendellenes hangot se leállításkor, se indításkor. Lekopogom... azóta nagyon szépen indul.
Egy olyan kérdésem volna a nagy navis tulajokhoz, és használja a telefont is , ha a menü gombot lenyomva tartja és belelép az egyik menübe ahol van az alvázszám meg a mobility service. hogy ott neki a mobility service-nél ha nincs benne a kártya deactivated van írva? mert nekem az a probléma, hogy németből lett még az autó behozatva és az istenért se akarja egyik kártyámat se bevenni mind1ikre azt irja h nincs benne vagy rosszul van benne.... és nem akarok ezzel a bajjal a pözsőhoz menni mert biztos ólcsón megoldanák:D köszi
Igen, a cikk írója nem mondott hülyeséget azzal, hogy az otthoni autók nagytöbbsége visszatekertorával fut. És ebből következik, hogy sajnos magyar sajátosság, az idő előtti meghibásodás.
Az én véleményem, hogy nyugodtan vedd meg a lehető legolcsóbb lendkereket, mert amig neked az a kocsi meglesz, és beleraksz kb még vagy 150 ezer km-t, semmi baja sem lesz.
Találtam a neten én is egytömegő lendkereket 407 1.6 hdi-hez olcson, de abban én sem bíznék.
Szia gasparv! Az enyémben Valeo van. Gyár által bevizsgált, engedélyezett beszállító. 20 000-nél gariban tették bele, ma 96 000 van a kocsiban, nincs vele gond. Leállításnál azért vájt füllel hallani, de azt már a beszerelés után 7-8 000 Km-nél is lehetett hallani. Üdvözlet: birobandi
Sajnos eljött az az idő amikor lendkereket kell cserélnem. A hétem voltam Frédiéknél ezen a "30 pontos tavaszi" átvizsgáláson, és közölték velem kritikus állapotban van a kuplungom.
Ki is számolták kedvezménnyel együtt kb 285 000 Ft lenne a csere (lendkerékkel együtt).
Elkezdtem nézelődni más a piacon kapható termékeke után. 130 000 -180 000 Ft körül vannak.
SACHS, VALEO, LUK.
Közel félárban kijövök ha nem a gyárit válsztom. Gonolom ezek közül szállít be valamelyik a Peugeotnak is.
Szerintetek melyik gyártó jobb ebben? Melyiket válasszam? Milyen tapasztalotok van abban, hogy meddig maradnak csendben az új alkaltrészek?
Okos infókat találtam ezen az oldalon a lendkerékkel kapcsolatban.
Hozzátenném még ha valóban 400 - 500 000 km után kellene foglalkozni vele akkor nem "fájna" ennyire.
Nos ez nem lesz az Én autóm :-I ...az eladó nem akaródzott eljönni. Mindegy, keresek tovább, időm mint tenger...az a rozsdásodás amúgy is nagyon zavart! :-(
A PDC nálam a tolatóradar. (off márkából maradt rajtam a kifejezés bocsi)
Esetleg rendesen megnyomták hátulról, és elszállt a PDC, a javításnál meg nem költöttek rá, mert inkáb eladták? Olcsóbb egy gomb kiszedése, és egy programozás, mint négy szenzor és esetleg a vezérlője is...
Ha egy kereskedésben van esetleg és tudsz hozzá VIN-t, akkor a servicebox-ban kérdezd le, kéne-e benne lennie PDC-nek gyárilag, jobb ötletem hirtelen nincs.
Igen Én is furcsállom, de a kiszemelt egy bőrös, navis, telefonos, hangvezérelhető, valóban magasan felszerelt darab. ...feltételezem, hogy itt azért vettek volna bele PDC-t, de ez jelenleg nincs az autóban. ..furcsa. hm
Szia Vasmacska2! Szerintem egyáltalán nem normális. A12 év átrozsdásodási garancia azt jelenti, hogy sérűlésmentes felületen 12 évig -minimum-, semmi keresni valója nincs a vasoxidnak. Üdvözlet: birobandi
Hát, elvben a fullos autó azt kéne jelentse, hogy minden extra benne van, ami rendelhető, de ha a hahu-s hirdetéseket vesszük alapul, akkor egyesek hajlamosak manuális klímás, kézi ablakos/tükrösre is ezt írni...
A teljes 407 szériát nézve nem volt alapfelszereltség, csak a magasabb felszereltségű modellekben volt alapból benne (mint a kétzónás klíma).
Csak PDC gomb nincs a műszerfalon, vagy a szenzorok sincsenek az autón? Mert esetleg létezhet, hogy valamiért kicserélték a középkonzol modult, és PDC gomb nélkülit tettek be... Láttunk már furcsa dolgokat...
jajj, jut eszembe: Létezik, hogy egy tényleg fullos 407SW-n nincs hátsó PDC? ...úgy emlékeztem, hogy az széria felszereltség, de úgy tűnik mégsem. PDC gomb nincs a műszerfalon.
Mennyire normális az, hogy a hátsó ajtók belső felénél, ahol a lemez össze van hajtva (az ajtó szélétől cirka 1 cm-re) a hajtás picit rozsdál? 5-6 éves autó esetén, ráadásul gyári értékekkel! (biztos, hogy gyári a fényezés) Éppen, hogy csak látszik, de látszik. Az elsőknél ilyen nincs! Tudtok esetleg ilyen jellegű "meghibásodásról"?
Ma levizsgáztattam a "cápámat". Közel 100 000 Km van benne, 6 éves. Azt gondolom az előirás szerinti szervizelés egy lelkiismeretes szervzben megéri. Hátsó fékbetét csere és ennyi. Minden szinte a gyári értéket hozza. Üdvözlet minden márkatársnak: birobandi
Sziasztok!!!!
Egy Kis segitséget szeretnék kérni..
407 2.0 hdi sw vel kapcsolatban...mostanában sajna sokszor üres a tank de a mai nap megtréfalt az autom ugyanis hiába tankoltam meg azt jelzi hogy üres a mutató is és a komputer is .... Ilyenkor mit lehet tenni???próbáltam mozgatni az autót hátha beszorult az ùszó , de semmi....és még valami a szervó kormányom furcsa rezgést érzek ha kanyarodok és az utántöltőcsövön jön ki az olaj...... Remèlem tudtok segíteni.. Tomy
Szia cefo! Nem nézettem még meg, mert biztos vagyok benne, hogy normális hőmérsékleten üzemel a motor. Amennyiben alacsony hőmérsékleten működne számtalan jele lenne. Üdvözlet: birobandi
Meleg levegő hibátlan, víz nem fogy. Igazából a műszer kijelzésén kívül semmi egyéb nem utal meghibásodásra. Még a fogyasztás sem, pont annyi az átlag, mint eddig, 5.2! Tavaly ősszel esett át a gép a vezérlés cserén. Arra most nem emlékszem, hogy a vízpumpa cserélve volt-e, de ha része a vezérlésnek (mint általában), akkor biztosan. Marad a szenzor, arról fogalmam sincs.
szombaton voltam márkaszervizben és rakérdeztem a kettős tömegkű lendkerék árára. nos, ez ismét kb. 150eFt. volt ennél olcsóbb (kb. az a szint, amit írtál), de állítólag az "véletlen volt", a peugeot elárazta, így néhány napig annyiért lehetett hozzájutni.
Szia cefo! Nekem is 2005-ös 1,6 HDI-im van. Néhány hónapja hasonlóakat tapasztalok. A termosztát elektronikus, gyakorlatilag szinte lehetetlen, hogy elromoljon, tehát nem cseréltetem ki. A fogyasztásból és egyéb jelenségekből tudom, hogy a motor normális hőmérsékleten üzemel. Ebből következik, hogy az érzékelő nem tökéletes. Egyébként a normál üzemi hőmérsékletnek 80 és 95 fok közötti érték tekinthető. Üdvözlettel: birobandi
Új vagyok itt, de évek óta van egy 407-esünk ( a feleségemé), és most kissé tanácstalan lettem, így találtam a topikra. A gépsárkány egy 2005-ös 1.6-os dízel. A probléma (ha az), hogy a vízhőfok 70-75 fokra emelkedik csak. Ez ugye nem normális. Én egy audit hajtok, az sem melegszik 90-re, de azért stabilan 85 fokos. Ez viszont akkor is csak 75-ig megy fel, ha prögetjük. Hideg időben viszont még 70 alá is visszahűl menet közben, hosszabb motorfék üzemmód mellett. Már az ingadozás sem tetszik, nemhogy az értékek. A termosztátot kicseréltettük, mert azt hittem, az a baja, de semmi sem változott. A kérdéseim:
1. Mi az előírt üzemi hőmérséklet ennél a motornál?
2. Mi lehet még a hiba forrása és hogyan deríthető ki?
A diagnosztika persze nem mutat semmit, hibaüzi nincs.
Az autómmal kapcsolatban a következőket tudom prezentálni felétek:
Először is leszögezném, MURPHY ÉL ÉS LÉTEZIK!!! :)
Tegnap mentem Julcsival, minden változatlan volt, hibaüzenet, üzemi hőfoknál egyből reg. indul...
Ma reggel bejelentkeztem délutánra a szervízbe... 15:00- kor beülök, indítok, SEMMI HIBAÜZENET!!! (előtte nap leállításkor még volt, AGYRÉM!!!)
Nagyot nyelek, majd kimegyek a szervízbe... Ember ráteszi a csodálatos Planet- et, olvas: szűrő telítettsége 18%, utolsó reg. 16 km, eolys 3 L, stb-stb... És ennyi...
Jó, mondom neki, menjünk vele, melegítsük fel a motort, majd akkor elindul, úgy ahogy minden alkalommal...
Rajt a gép, ember nézi, elindultunk... Róttuk vele a várost, kimentünk a városból, nyomtam neki, lassan mentem stb...
Azt hiszitek elindult??? El a ló..szt... Dehogy indult...
Ezzel le is zárult az autóm javítása... Mosolyogtunk az emberrel és búcsút intettünk egymásnak...
Bánatomban, kifele menet volt ott egy 508- as, elkértem azt mentem vele egy kört... :)
Még a gyári szűrő van benne,ami 1X lett tisztítva.
Hasonló problémám volt nekem is vele.Kb. 80-100km.-ként regenerált,és nekem is jelzett, hogy vészesen tele van a szűrő.
Elvittem szervízbe, de azt mondták, hogy nem igazán értik, mert a szűrő telítetsége alapján nem írhatná ki,mert nem érte még el azt a szintet,és az összes hozzá tartozó alkatrész,és visszajelző is jól működik.
Nem tudják törölni a kiírást,mert nincs kódja!!!!Állítolag úgy érzékeli a számítógép,mint mondjuk,hogy kiégett egy izzód.
Mondták, hogy hagyjam ott a kocsit,és talán 1 nap alatt rájönnek mi lehet a probléma.
Felkeresetem aki még anno a szűrőt tisztította,és megadta a hibaolvasós számát.
Találkoztam vele,és kb. 5 perc alatt valamit lenullázott a komputerben, és azóta tökéletesen működik,és eltűnt a hibakiírás.
Magyarázott nekem valamit , hogy bizonyos kilóméter után automatikusan jelzi ezt a hibát a kocsi,és ezt nullázta le,de már nem emlékszem pontosan,és nem figyeltem rá,mert annyira örültem, hogy 5000ft.-ból rendben jött! :)
Azóta átlag 600km.-ént tisztít,és ez már szerintem fél éve biztos volt.
Az én hibám aránylag "egyszerűen" megoldódott, de állítolag a FAP szűrő hibajelzés kismillió meghibásodás miatt jelezhet.
Szerintem először keress egy jó olvasót,és utána valamivel okosabb leszel.
Szia zumi1974! A Peug. számára ezeket a kütyüket a Blaubunkt gyártja. Nyilván van valami megeggyezésük a gyárral, mert közvetlenűl szóba sem álltak velem. A Peug.-on keresztűl sajnos ilyesmi brutál árak vannak. Sokan alkalmaztak a gyáritól eltérő megoldásokat -olcsóbban, de nekem közvetlen tapasztalatom nincs, így véleményt sem szeretnék nyilvánítani. Üdvözlet: birobandi
Szia zumi1974! A könyoktámaszban lévő csatlakozó a hibakódok kiolvasására szolgál. Magyar menű legjobb tudomásom szerint nincs, az RD4-eshez bizonyosan nincs. (Esetleg valami sufnitunning, de azt nem ajánlanám) Üdvözlet: birobandi
Nekem is volt ilyen gondom, elvittem szervizbe ki 0-ták de vissza jött a probléma, ez után ki vettem a szüröt átt tisztitottam, ez után is ki irta, Utánna ki szereltem a Lambda szondát meg tisztitottam akkor abba hagyta, de megint vissza jöt, ezt meg csináltam vagy 3 szor , Közbe elkezdett szorulni a Turbo és ezért ki kellet cserélni, de az óta semmit nem jelez, nem biztos hogy az okozza a hibát, sok miadt irhatja azt, de azért én a lambda szondát ki tisztitanám .
Szia good6! Igen nagy valószínüséggel egy érzékelő hibája. Ha tippelni kell, akkor a FAP hőmérséklet érzékelőjére tippelek. Javaslatom: Hiba kiolvasás. Üdvözlet: birobandi
Tegnap jártam Veszprémben a Peugeotnál! A munkafelvevó mondta, hogy a klíma félodali meghibásodása sajnos egyre gyakrabban előforduló tipushiba. Amennyiben a terelőlapát
fogazata ment tönkre, ennek az anyagköltsége csupán néhány ezer FT plusz munkadíj.Járj utánna mielőtt feleslegesen fizetsz!
Következő problémámra várnám az eszmefuttatásokat, ki mire gondol közületek...
Kedden 60 km- es út megtétele után, (mely alatt végbement egy FAP tisztítás) hazaérkezés és leállítás gond nélkül. 1 óra állás után ismét indulás, beülök, indítok, következő hibaüzivel: "kifufogó rendszer hiba".Uticélhoz elmegyek (városon belül), leállít, dolgot elintéz, visszaül, indít, még mindíg ugyanaz a hiba...
Jó... Hazamegyek, akksisaru levesz min. 15 perc, visszarakom, hiba elfelejtve, üzenet azóta sem...
Tegnap beülök, elindulok, ahogy felmelegszik a motor, hallom ám, hogy megint megy a FAP tisztítás...
Direkt nem állok meg amíg végbe nem megy, végzett, hazajövök, minden okés, semmi hibaüzi...
Ma beülök, elindulok, motor felmelegszik, és már indul is a FAP tisztítás!!! Na és most szakadt el a cérna...
Most ezt miért csinálja velem a kis Julcsim??? ( tudom, hogy sokan adtok nevet! :D )
Egyetlen gondolatom, hogy megérett a fizikai tisztítás vagy csere a részecskeszűrőre???!!! (160 000 km- nél járok)
Most még azt megvárom, hogy szombaton felmegyek Pestre (150 km pálya), ha kitisztul oké, ha nem mit csináljak???
Lagunazoli! Nem, nem próbáltam, csak behuppantam. Szép állapotú, de valamiért nem akar elkelni lassan fél éve! Érdemes megnézni, ha ilyet akarsz, mert alapvetően nagyon szép összeállítás.
405GRX! Szerintem reális az a km. Felhívom és utána kérdezek. ..kíváncsi vagyok rá.
A fene egye meg.. ..gondolkodom azon a 2.2-esen. ...ha a fogyit nézem, évi 500.e körül van a különbség a két autó között, ha 12 és 7 iterrel számolok. ...és közel 1 millióval olcsóbb a benzines. (gyári fényű, nagy navi, JBL, elektromos szék stb stb..) ..tehát két év múlva hozná be a dízel a dolgot. ..de akkor nem számolok turbóval, porlasztóval, FAP szűrővel és egyéb dízel specifikus dologgal, ami a benzinesben biztos nincs. (persze más van, de kisebb rizikó faktorral) ...csak az a rohadt óratekergetés!!!! ...a jó nénikéjüket! :-(
Győri ezüstmetál 407: négy és fél éves HDI, 114 ezer km, az évi 25 ezres futásteljesítmény lenne...nem mondom hogy lehetetlen, apám valós 112 ezerrel adta el a 6 éves 406 HDI-jét, de az ehhez hasonló esetek a fehér holló gyakoriságával vetekednek szvsz.
Egyébként próbáltad a királykék 407-est?Menet közben voltak zörelyek a futómű felől,műszerfal pl,és egyébként a belseje?Én is nézegetem egy hete a neten,de még nem mentem el megnézni!!Csávo szerint full kitöltött szervízkönyve van az autónak ,sőt még a 180ezrest is beütötték már!!!
nagyon köszönöm a hozzászólásokat!! Igen, nem egyszerű a vásárlás! Sajnos, mivel rálátásom van a pontos km-óra állásra (már amelyiket márkaszervízbe vitték) egyértelműen látszik, hogy az autók több mint 90%-nak tekert az órája!! ..elképesztő!! ..és e miatt valóban nagyon nehéz lesz olyat találni, amivel nem nyúlok mellé.
Valóban, benzin imádat ide, dízel fukarság oda, ilyen árak mellett nem lehet már élvezkedni :-( ...sajnos. Az már egyértelmű, hogy dízel lesz, hiszen nem vagyok a pénztárcám ellensége.
Gondolkoztam Én is a külföldi vásárláson és azt hiszem megint fel kell frissíteni az ottani kapcsolatokat, bár nagyon, de nagyon macerásnak tűnik.
Írtátok, hogy gyanúsak az árak. valóban olcsók, de az alábbi példa mutatja a jelenlegi használtautó piaci helyzetet. Ez az autó, mikor megnéztem tavaly novemberében, még valami 2,7m körül volt. ...és most:
..most pedig a béka segge alatt van. A baja az, hogy seggbelökték. A bal hátsó kerékjárat felett javított és nem is valami szépen. Az ajtón, ha jól emlékszem nem volt dupla réteg, így egyértelmű volt, hogy h.ajtócserét kapott, tehát nem kicsit találták el. Sajnos a gyári fényezésű autóban bízok csak, hiába tökéletesen és gazdagon felszerelt, egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy megvegyem, bármennyire is tetszik. Ahogy ismerem magam, állandóan azt fogom nézni :-I
405GRX! Mit találsz gyanúsnak a Győri HDI-ben? Ár? Km? ..egyébként jelenleg ez tetszik a legjobban.
Minden esetre elmegyek a Nagykőrösire és beleülök az ottani darabokba, már csak tapasztalatszerzés miatt is. A félbőröst felhívtam. A kereskedő bár készséges volt, bár ki ne lenne, ha pénzt akar csiholni valamiből. ...de sajnos a jobb hátsó kerékjárat felett javított az autó. ...mindegy, megnézem.
Ami a 2.2-es automata fogyasztását illeti... 20 liter is össze tud jönni, de ahhoz mindennek szerencsétlenül kell összejönnie. Akkor volt ennyi, amikor egy időben (téli hónapok) dolgozni jártam vele napi szinten. Kb. 5-6 km-re dolgozom a lakástól, Buda-Pest átjárás az Erzsébet / Szabadság hídon reggel 8 előtt és délután 4-5 körül. Aki Pesti, annak ez mond valamit :) Ugye a motor alig tud bemelegedni, már bent is vagy a melóhelyen, délután ugyanez fordítva, ráadásul az út fele dugóban állva.
Az átlag fogyasztásom (kb. 90% város, keveset járok vidékre, néhány családi utazás vagy Pest környéki vásárlás TESCO/AUCHAN, stb) 11-13 liter körül van, évszak függvénye. Télen kicsit több, nyáron jobb. A legutóbbi vidéki utam (oda-vissza 460 km) átlaga 8,7 volt ajtótól ajtóig. Hétközna reggel mentem, és este jöttem. Több, mint a fele autóút, kevés város, maradék autópálya.
Hát, negyedmillió km-ről visszatekert autótól végülis már bármire lehet számítani, és még a szemére sem lehet vetni. Ha tényleg van segítséged, és esetleg rendesen szervizelt az autó PUG szerint, látszanak a cserélt dolgok, akár bevállalható, de infók nélkül ez már a konkrét lutri. Ettől persze még be lehet vállalni, csak legfeljebb eleinte sokat leszel szervizben, míg a cserélendő dolgokon túl leszel.
Asszem anyagilag az autózáson kívül más káros szenvedély már nem kell, ilyen üzemanyag árak mellett lassan költségesebb, mintha drogozna az ember :(
Igen, mint mondtam csak facelift előtti autókról van infóm, akkor még csak a 3.0 V6 benzinhez, illetve a 2,7 V6 HDI-hez volt a 6-os váltó, ezek szerint később lejebb is behozták.
A PUG HDI-k nem rosszak, az adott félelmeink általában a dízelekkel szemben (kiemelkedően a magyar piacos dízelek) vannak, és nem a márka dízeleinek szólnak, azok kifejezetten megbízhatónak számítanak. Bár én is benzines párti vagyok jelenleg, PUG ismertséggel, leinformálható előélettel, nem hinném, hogy ne vállaltam volna/ne vállalnék be egy HDI-t, de ennek híján inkább kihagytam.
Hivatalosan a FAP szűrő üzemi szintű regenerációját végzi a kocsi magától, de ez nem 100%-os természetesen, apránként telik. Ha elér egy bizonyos szintet, arról a kocsi tájékoztatni fog. Olyankor létezik egy nagyobb regenerálás, amit szervizben is el szoktak azért végezni, elsőre nem feltétlenül kell cserélni. De ha hivatalosan megtelik, akkor a gyártó a cserét ajánlja, a PUG-nak sem örök életű a szűrője. Ilyenkor vagy csere, vagy erre szakosodott cégek szoktak vállalni tisztítást, átöblítést, stb. Hogy ezek mennyire sikeresek, azt már egy HDI-s kolléga tudja csak megmondani, ha csinált már ilyet.
A 407 JBL-ében is van mélynyomó a csomagtartóban, de egyrészt nem tartom annyira dübörgőnek, másrészt a mélyhangokat nem feltétlenül kell az egekbe kiemelni, ha nem szereted. Dinamikus kiemelés nélkül sztem egy egész szolid hangrendszer, csak marha jól szól.
Az elektromos üléshez 2004-ben csak a bőr opcióval volt memóriája, azzal a csomaggal járt együtt (nem volt önálló extra), a későbbiekben nem tudom, bőr nélkül elérhető-e.
A V6-oknál 240e km a vezérműszíjcsere, a sima soros motoroknál 120e km.
Még egy OFF: a neppereket, de pláne a Nagykőrösi utat nagyívben kerüld el, szerintem épeszű ember onnan nem vesz autót. A győri ezüstmetál gép is elég gyanús.
Ha normális futásteljesítményű és állapotú HDI-t akarsz (nem lesz könnyű), akkor inkább gondolkodj el egy német importon, igaz hogy macera, regadó és társai, de talán valamivel kisebb az esélye, hogy belenyúlsz a kaktuszba, mint itthon.
Szia Vasmacska2, igazán nem a dízel-benzin vita gerjesztésére, de én évi 30e km mellett nem gondolkodnék a benzinesben. Nekem átlagban 9,5 alatt nem eszik a benzines, 70% város/30% autópálya (130) mellett, pedig nem ólomból gyártották a lábbelimet. Számold ki, rengeteget spórolhatsz a dízellel.
(Az igaz, hogy rettentően vigyázni kell az itthoni használtautó-kínálatban szereplő példányokkal.)
Persze a kétliteres benzines járáskultúrája egyébként lenyűgöző, alapjáraton nem érezni, hogy megy a motor. De komolyan.
A JBL hifi szerintem szenzációsan szól, nekem nagyon bejön, pedig én szobahifista vagyok amúgy.
Poroltóval autót hirdetni rossz ómen.
:0)
---
A második linkelt autó (fekete, hdi ) gyanúsan olcsó.
A behozott autókkal nagyon óvatosan, csak márkaszervizen keresztül.
Szia Vasmacska2! A regenerálást az autó magától végzi, elvileg azt sem tudod, hogy mikor. A folyadék elfogyását időben jelzi az autó. A FAP-nál a gyár mindenképpen a cserét és nem tisztítást javasolja. (Persze e mögött azért az üzleti érdek is ott van) Elektromos ülésből mindkét fajta létezik, memóriás inkább a nagyobb motorizációknál van. (Pl. 1,6 HDI-hez nincs) A kettőstömegű meghibásodását avatott fül egyből kiszúrja, a motor leállításakor jellegzetesen kerreg, előrehaladottabb állapotában már menet közben is. Üdvözlet: birobandi
Köszönöm neked is, azt hiszem a váltó dolog kikristályosodott! A térkép frissítések hogyan érhetőek el? Letölthető, vagy márkakereskedésben vásárolható?
2. 2005 év vége óta minden 2.HDI 6 fokozatú autómata, sport és téli kapcsolóval de van manuális lehetősége is .
Rengeteg előnye van pl. nincs kettőstömegű lendkerék,ami pug 407-nél nem hátrány!
3. Mindenképp HDI. miért? brutál nyomaték, takarékos / olasz túra 3500km 6,7liter/100km/ gyors es fürge.
4.Hidegen nem huzatni,melegen nem leállítani egyböl hüljön vissza a turbó.
7. Nagyon jó a térkép frissítés a legúlyabb 2010 -2011 térkép 95 %-os lefedettségű Magyarországon.Természetesen a navi grafikája nem Igo Primo szintű de melyik gyári navi az / kivétel új audi bmw merci/.Létezik rt3 rt4 rt5 navi évjárattól függően egyre szebbek.
8. Lehet, a kesztyűtartóban van videó és hang csatlakozó de 10kmh felett lekapcsolja a képet. Létezik menetközbeni tv felszabadító modul.
9. A JBL hifi 8 hangszoró + mélynyomó a csomagtartóban.Clarion cd tár, mp3 lejátszás csak a műszerfali cd ben lehetséges.
10. Telefon rt3 külön sim kártyával, rt4 rt5 nem tudom lehet hogy van bt.
Megpróbálok kicsit összeszedetten válaszolni és kérdezni, mert szép mennyiség jött össze. :-) ..Először is mennyit eszik az a 2.2-es? Van egy a piacon jóideje, ami után már érdeklődtem.
Ez az. A gond csak az, hogy majd 100.000km-el vissza van tekerve. Az eladó azt mondja gyári fényezésű, de a tekergetés miatt már azt sem hiszem, amit kérdez. (van egy kis segítségem Pugó terén, így utána tudok nézni, innen az infó)
A dízel benzin vitát nem akarom elindítani, de úgy vagyok vele, ha lehet, inkább benzin, hiába fogyaszt többet... és szerintem megbízhatóbb. Lehet, hogy jobban megéri, viszont az autózáson kívül semmi káros szenvedélyem, így valamire muszály költenem :-) ...bár 20 liternek nem örülnék!! :-O ...továbbá több dízel szállítóm van és azzal sajnos szívok eleget :-(
1. Az indexkarnak örülök, mert az enyémet és a feleségem 307-esét is meg kellett javíttatnom, ami nem kis utánajárást igényelt.
2. A váltó téma már egy picit kavarodik bennem. Ha jól értelmezem évjárat és tüzelőanyag függő a váltó fokozatainak száma. Nordrax! Azt nem értem, hogy több dízel darabhoz is a 6 fokozatot írták. ...de te azt mondtad, hogy csak a V6-hoz adtak ilyet. pl ennél: (ami igen esélyes nálam)
na de folytatom... egy kicsit utána olvastam a HDI-nek és valóban, igen sok, más márkába is beletették. ..és az, hogy hogyan is fog majd nálam teljesíteni, bizony a vásárláskor fog eldőlni. (viszonylag kevés km, szervízkönyv, leinformálható előélet, tüzetes átvizsgálás)
Birobandi írta a lendkereket. Hogyan tudom kiszűrni a hibát, vagy a meghaló szerkezetet? Benyomott kuplungnál, mikor visszaengedem, kezd kerepelni, vagy picit jobban rázza a kasztnit? ..és mennyibe kerül a javítás, vagyis a csere? Csak kuplungal együtt cserélhető? (ez is keveredik már, mert itt olvastam ilyet is és olyat is)
A turbó az egyértelmű. Sok új lakóautót hoztam be anno és minden egyes alaklommal kioktattak :-) ...valóban, ezzel meghosszabítható az élettartam.
A FAP szűrőt értem! ..de ha jól értelmezem, akkor sohasem kell kicserélni, mint mondjuk egy BMW-ben, hanem csak a folyadékkal kell "regenerálni" olyan időközönként, mint ahogy artad!? A regenerációt az autó maga végzi, vagy a "kiégetést" nekem kell aktiválni? Láma kérdés tudom, bocsi a hülye kérdésért!
5. hibatároló: Köszönöm, ez fontos. sajnos a 307-nél csak a nagyon nagy problémákat menti el.
7. A navit értem, tisztában vagyok vele, sajnos a gyári cuccok nem érnek fel az IGO-val ....de nekem annyira tetszik :-) Mindenképpen ilyet veszek :-) ...de ha DVD-t vagy TV-t rá lehet kötni, az nagyon jó lenne. Korábban volt TV-s autóm és jó volt néha megnézni egy hiradót a pályán... vagy egy filmet végig hallgatni ... és a gyereket is leköti, ha csak egy kis időre is, de nyerek vele pár pillanatot. (legalább a vér nem folyik a fülemből folyamatosan, lesz egy kis szünet)
9. A JBL hifit sajnos csak egy alkalommal volt szerencsém meghallgatni. Egy fiatal srác autója volt, de egy mélynyomó is rá volt kötve. ..állandóan feltekerte a hangerőt és semmit nem tudtam belőle kivenni. ..az a szar meg ott rezgett a kocsiban és idegesített. ...nem akartam megmondani neki, hogy a zene hallgatás az nagyon messze van ettől :-I...azért ha lehet ilyet próbálok meg kifogni, mert biztosan van különbség a sima és a kiépített között. (sajnos jelenleg a 307-ben hallgathatatlan a hifi :-(
10. BT. Értem, köszönöm! Melyik évjárattól szerelték a kocsit BT-vel? ...ha van már MP3 akkor feltételezhető, hogy van benne BT is? Holtalálom a BT jelzését?
és akkor még pár apróság, ami idő közben jutott eszembe:
1. A sportline kivitellel, mint kifejezéssel sokszor találkozom. Pontosan mit takar ez a kivitel?
2. Az elektromos ülésenek van memóriája? ..azaz több variáció is eltárolható, vagy egész egyszerűen csak tilitolizni lehet vele?
3. Mennyi és milyen típusú kulcsok vannak hozzá? Két db bicska és egy lemezkulcs?
4. A vezérműszíj cserjének intervallumai mik pontosak km-ben?
5. Mik a lendkerék hibái, azaz hogyan ismerhetem fel, ha a halál az ajtaján kopog?
6. mikortól volt a facelift és mit takart pontosan? Milyen változások voltak?
A dízel témához tőlem kicsit kevesebb támogatást fogsz kapni, lévén 2.2-es automata benzinesem van, de megpróbálok azért pár kérdésre én is válaszolni. Az évi 30 000 km valóban az a határ, ahol már érdemes lehet dízelt venni, főként ha a 80% városi forgalmat nézzük. Kiváltképp, ha az a város ráadásul Budapest. Tipikus budapesti dugóban állva a dízel fogyasztása sajnos sosem lesz elérhető a benzinessel.
1. Messze nem az a folyton meghaló és cserélendő fajta, mint a 307-ben, a hallottak alapján pont annyira romlik/romolhat, mint általában bármi.
2. 6 sebességes automata csak a V6-hoz jár, kisebb motorokon 4-esek vannak. A 6 sebességest a japán Aisin cég csinálta, nem ma kezdték az ipart. A 4 sebességesből kétféle van a dízeleken és a nagyobb benzineseken ZF 4HP20 (ők sem ma kezdték ugye a váltókészítést :) ), a kisebb benzinesen meg a PSA sajátja (Siemens-el közösen) az AL4.
Hogy ajánlom-e? Régebben csak kézim volt, de a magam részéről nagyon tetszik az automata, elégedett vagyok vele. Mondjuk ne úgy menj oda, hogy BMW/AUDI párosból ülsz át, mert nagyon meg fogsz lepődni, hiába a ZF váltó. A 407 egy kényelmes utazólimuzin kategória, az automata váltót és a motorvezérlést nem sportosra hangolták. Még SPORT módban sem. Ettől függetlenül most úgy érzem, jó döntés volt az automata. Városban határozottan kényelmes és előnyös, hogy nem kell váltogatni, kuplungolni. A nagy fogyasztástól nem kell félni, pirosnál állva 3 mp után üresbe teszi magát a váltó, a fék elengedésére áll vissza azonnal a hajtás. Sztrádán / autóúton a tempomat használatát teszi sokkal kényelmessé, valahol 30-40 felett kapcsolható be, így nem kell megvárni, míg 4-esbe váltasz kézzel. Csak bekapcsolod a tempomatot, és kész.
5. Igen, minden vezérlőnek van hibatárolója, érdemes olyannal menni, aki tud hibákat olvasni, segíthet a választásban. Épp ezért javasolt egy olyan próbakör, emi nem két kanyar a telephely körül, ahol egy kicsit lehet menni is, és utána hibát olvasni, így az esetleg a telephelyre kerüléskor törölt hibatárolókba újra be tud kerülni, ami előtte ott volt. És akkor kiolvasva tisztább lehet a kép. Az eladó (akár cég, akár magánember) ne zárkózzon el attól, hogy szervizbe vidd, vagy hibakódot olvastass.
6. Bár benzinesem van, azért egy-két szó. FAP szűrő nem macerás, ha rendesen van az autó kezelve. Rendszeresen ki kell hordani városon kívülre, hogy tudjon regenerálni, ha már vészmódba megy miatta, akkor irány a szervíz tisztíttatni. A rendszeres, kizárólag városi üzem rövid utakkal a FAP ellensége.
7. Nem navis a kocsim így nem tudom, mennyire jó, de egy biztos, iGO szintű navigációt ne várj. Maga a térkép azért nem annyira elavult, ne 2006-os elavultságúra számíts, térképfrissítés azért ott is van, de bármennyire is igyekeznek, egy magyar fejlesztésű térképszoftverrel nemigen lehet felvenni a versenyt magyarországon.
9. Nehéz kérdés, kevés embernek van hosszabb tapasztala mindkettővel. Nekem JBL hifim van CD tárral. Szerintem igen jól szól, szép mély hangokkal, nemigen gond egy lehúzott ablak autópályán sem. Nem tudom, JBL nélkül van-e pl. CD tár, ha nem akkor hátrány az is, hogy csak 1 CD olvasó van elöl. Nekem 2004 év végi a kocsim, még nem eszik MP3-at, nem tudom pontosan mikor volt e téren a facelift, de egyetlen olvasóban CD-t cserélgetni macera. CD tárral együtt 7 CD még MP funkció nélkül is elegendő egy időre.
10. A kocsitelefon és a BT két külön dolog. Azt hiszem az MP3 lejátszással együtt a kis középkonzolba is bekerült a BT telefonkezelés, így a saját telefon kihangosítása nem gond. A nagy navihoz járó kocsitelefon saját SIM-el megy, az egy teljesen önálló telefon függetlenül a tiedtől, bár gondolom BT párosítás lehetősége azért ott is lehet.
11. Ezt elsőként magadtól kell megkérdezned. Fogyasztási oldalról homlokegyenest másik oldal, mint a HDI. Városban araszolva (úgy értem tényleg araszolva, körút belváros, órákig araszolva), egy 3.0-s V6 fogyasztása (főleg télen) a 20 litert fogja közelíteni, és akkor még nem volt nehéz a lábad. Ha még élvezkedsz is közben, ahogy mondják, határ a csillagos ég. Annyira nem ritka a benzinesek között, amikor jött a luxusadó/válság, hirtelen megugrottak a HAHU-n a V6-ok. Persze veszélyesebb terület, mert ezek már többnyire SPORTLINE kivitelek, amit nem családapukák vettek békésen autózni, vszínű jobban nyúzottak.
Hát, talán jobb is, ha a kereskedőnek "lila gőze" sincs valamiről, mintha folyamatosan hazudik mindenről. Amikor én keresgéltem (2 éve) jobban örültem annak, ha kinyitás után félreállt, és megvárta, hogy mi nézegessünk, mint kezdje magyarázni a bizonyítványt.
Még egy szó a dízeről. Ahogy előttem is leírták, ha rendesen van kezelve, semmivel sem romlékonyabb, mint a benzines. De ugye használt autó vásárlásánál pont erről nincs semmilyen információ, és kereskedés esetében még a tulaj jelleméből sem lehet következtetni. Dízel esetén feltétlenül olyan emberrel kellene autót nézegetni, aki jártas e témában, aki apró jelekből képes lehet kitalálni, hogy bánhattak az autóval. És semmiképpen nem megvenni állapotfelmérés nélkül. Ugye nem mindegy, honnan tekerték esetleg vissza az órát. Mert ugye egy vezérmúszíjcsre még nem horribilis költség, de ha 200-250-ről simán 120-150-re tekerték, akkor egy sima vezérműszíjcserére készülsz, holott a FAP is már az élete vége felé közeledik és a TURBO is fog igényelni némi ráköltést.
Remélem inkább segített, mint ártott, amiket írtam.
Szia Vasmacska2 Csak azokra a kérdéseidre válaszolok, melyekre úgy gondolom kellő ismeretekkel rendelkezem.
Szerény véleményem szerint a dizel a jó döntés, pláne évi 30 000 km használat mellett.
1, Indexkar normálisan műkxik, elvétve hallottam -de már hallottam, hogy gond lett volna vele.
2, Van 4 és 6 fokozatú automata váltó is. Nekem manuális váltom van, nem vagyok híve az automatának, de ettől még lehet jó is.
3, Megitélésem szerint a HDI-ik jelenleg Európa talán legjobb dizel motorjai, tény hogy elég bonyolult szerkezetek és ezért van benne minek meghibásodnia. Ennek ellenére normális használat mellett megbizhatóak, takakarékosak, igen jól használhatóak. Vannak alapszabályok, melyeket be illik tartani. Típus hibája a kettőstömegű lendítőkerék meghíbásodása. Hangja alapján, aki ért hozzá kiszúrja. Porlasztó csúcs sokat bír, ha rendes töltőállomáson tankolsz és nem "okosba".
4, A turbónál szinte az egyetlen szempont, hogyan használod az autót. Hidegen nem huzatni, forró motort nem leállítani, hanem hagyni alapjáraton lehűlni, olajat időben és megfelelő mínőségűre cserélni. (Max: 20 000 km)
5, Igen, minden hiba elvileg letárolódik és kiolvasható
6, Az Eolys folydaékot kb. 100- 150 000 Km-ként tölteni kell, a FAP cseréje vagy tisztítása elég változó, de kb. 150- 200 000 Km-nél esedékes. Az Eolysnak kb. 5000 Ft litere, 4L kell egy feltötéshez. A FAP ára nagyon változó attól fűggően, hogy gyári felújítottat, vadi újat vagy csak tisztítást választasz. 7, A gyári Naviról sok jót nem hallottam, de nekem RD4-es (Navi nélküli) van. Üdvözlettel: birobandi
Gábor vagyok Budapestről. Nem oly rég akadtam a fórumra. Már át is olvastam jó néhány oldalt de nem találtam pár kérdésemre a választ, ezért ebben kérném a segítségeteket. Jelenleg egy 2004-es 307SW 2.0-ás benzinesem van, amivel nagyon meg vagyok elégedve. ...(de mint minden ember Én is jobbra és nagyobbra vágyom.) Világ életemben benzines autóim voltak és félek venni egy dízelt napi használatra, ezért is kérnék egy kis lelki támogatást :-) ..bár a dízel valószínűleg jobban megérné az évi 30.000km-re. Talán, ha találnék, inkább vennék benzinest, csak sajnos a kínálat elég gyér. Sajnos nem egyszerű a választás és nem egyszerű a vásárlás! Kitétel nálam, hogy gyári fényezésű legyen és a szükséges extrák benne legyenek. Jelenleg 2006-os évjárattól felfelé keresgélek, így ehhez kapcsolódnának alábbi kérdések:
1. Az indexkar, csak úgy mint a 307-es ben hajlamos a megadásra? ...vagy finomítottak rajta már?
2. A kiszelmet példányok többsége automata váltóval szerelt. Mennyire macerás a váltó? Van e valami típushibája? Továbbá a kérdés az az, hogy 4 vagy 6 fokozatú e? A HAHU.-n ez nem egyértelmű. (írják ennek, írják annak) bár szubjektív, de ajánljátok e az automatát egyáltalán?
3. A HDI motorokat sokan szidják, sokan az egekig magasztalák. Mi az ami a probléma és hogyan tudom kiszúrni azt? Mennyit bír egy porlasztócsúcs, ha lehet ezt egyáltalán km-ben kifejezni?
4. A turbó: kérdés, mint a 3. esetén.
5. Ebben a típusban van e olyan számítógép, amely eltárolja a hibákat is ki is olvasható? (megcsúszott váltó hiba tárolása, egyéb rejtett hibák ellenőrzése)
6. A FAP szűrő mennyire macerás? Milyen időközönként kell tisztítani? (20%pálya 80%város használatban) ...és mi ennek az ára?
7.Olyan darabot szeretnék kifogni, ami nagy navis. Valóban használhatatlan a MO.i térkép?
8. Lehet e TV modult, vagy DVD-t rákötni a 16:9-re?
9. Az alap hi-fi mennyirben különbözik a JBL-től? Valaki leírná mit tud a JBL? (Én, már amikor nem telefonálok, mindig zenét hallgatok, ezért ez is fontos)
10. A telefon csak külön szimről megy? ..vagy minden telefonos autóban van blútúsz ..és arról?
11. A 3.0-ás V6-os valóban hanyagolandó? Több rosszat olvastam róla. ..bár ez volna a cél, de ritka mint a fehér holló!
Azért is van ennyi láma kérdésem, mert sok esetben kereskedőnél van az autó és lila gőze sincs és mivel sokat kérdezek, a hajukat tépik!
407SW 2.0HDI Monochrom kijelzo az alacsonyabb fajta.
Erdeklodnek, hogy lehetseges-e a monochrom kijelzot kicserelni egy nagyobbra akkorara ami a navis-ban is van. Persze a befogado muanyaggal egyutt.
Navi nem kene melle. Igazabol annyit tudjon kiirni mint a mostani. Tovabba kivulrol video jelet szeretnek ravezetni esetenkent.
Csinalt mar vki ilyesmit, egyaltalan lehetseges? Ha igen mivel jar ez ? Kb mennyibe kerulne?
Ujabban elojott egy olyan problema hogy a turbo nem kapcsolt be 1-2 alkalommal. Ha leallitottam es ujrainditottam az autot akkor utana mukodott rendesen.
Elofordult mar valakinel ilyen? Mi okozhatja?
Masik erdekes jelenseg 2000 fordulat alatt enyhen bedadogott ma a motor. Nehany percig alacsonyabb fokozatba raktam es kb 3500 fordulaton mentem vele nehany percig.
Ugy tunik ez megoldotta a problemat ismet teljesen siman jar. Nincs valakinek otlete mi okozhatta ezt?
Azt, hogy jól működik csak egy másik mérőórával tudod ellenőrizni. (kalibrálni)
pl. benzinkúton egyenként leenged (azt hiszem 2 bar alá) megmér majd check műszerfalon ha alcsony guminyomás hibát jelez jó. Ezt mindegyikkel külön-külön.
Ha az előírt nyomáson nem jelez hibát és alacsonyabbon igen akkor elvileg jó.
A gumijaimat lecseréltettem nyárira.Télen lemezfelnim volt 16os jeladó nélkül mikor lecserélték a gumikat és a felniket kitettem otthon már akkor jelzett 1x,hogy defektem van... aztán ez a jelenség akkor elöször történt és azóta se. de most viszont vissza lett rakatva a nyári akkor azt hol tudom megnézni , hogy rendes e a guminyomásom, vagy hogy egyáltalán veszi e az adást?
Hasonló cipőben járok szintén kettőstömegü lendkerék projectben ügyködöm.
Árak alapján 2.0 HDi:
- lendkerék gyári 53.000 Ft Pszervízből!! (kaptam árat 153.000-ról is) Sikerült beszereznem szerencsére az alacsonyabb árért.
- kuplung szett gyári 87.000 Ft utángyártott Valeo(OE beszállító) 65.000.
- csere 40e ami tartalmzz két talpas gömbfej cseréjét is.
(A talpas gömbfej árát a gyár szintén levitte. Most 19.7! korábban állítólag 30e felett volt Utángyártott legkedvezőbben 14e)
Csak kuplungszett csere esetén nem szükséges cserélni a lendkereket csak akkor ha futott kilométer indokolja. Viszont 53e beszerzés esetén talán igen....
Lendkerék csere esetén ajánlott a kuplungszett csere is.
Trafó vagy injektor, nekünk is volt ilyen gondunk, az egyik nyektor megadta magát, csere aztán no problem, vidd el diagra, vagy hívj fel aztán megoldjuk! :)
Igen, alapjáraton is, ha onnan gázt adsz, érzékelhető, hogy lassan pörög fel a motor, és közben van egy érzékelhető rántás, mintha kihagyna egy henger. Fokozatos, finom, lassú fordulatszám-emelésnél nem érzékelhető ugyanez alapjáratról.
(Maga az alapjárat egyébként stabil, nem ingadozik, hidegen 1100 körül, melegen 750-800 között.)
Alapjáraton is csinálja, vagy elő lehet idézni pl. fordulatszámemeléssel? Esetleg érdemes lenne venni ebben az esetben egy hidegindítóspray-t, és álló helyzetben kipróbálni, hogy a használatával (effektíve a hengerbe jutó töltést dúsítva) javul-e a helyzet, mert akkor egyértelműen dúsítási probléma. Ha nem a gyújtás hibája, akkor lehet, hogy 1 v 2 injektorfej nem működik rendesen, ill. falsra gondolnék én is, de ha megnézték hogy nem az.....
Sziasztok, én egy céges 407 2.0 benzinessel (EW10) járok, és van egy problémám, amiben talán tudtok segíteni. (Rákerestem itt a fórumon belül és máshol a Neten, de sok konkrétumot nem láttam eddig, csak a HDI-khez kötődő jelenségeket.)
A gondom az, hogy az autó iszonyatosan sokat rángat alacsony fordulaton. Hidegen-melegen egyaránt, hidegen annyira erős szokott lenni a jelenség, hogy néha a garázsfeljárón sem jutok ki reggel. Kb 1000-1500 fordulat között gázadásra megtorpan, nem pörög fel, csak egy jó másodpercnyi kihagyás után. Alapjáratról megrúgva pedig úgy érződik, mintha egy henger kompletten kihagyna pár ütemet. Nagyon idegesítő a probléma, elindulásnál, és főleg 2-ben gurulva, egyszerűen nem indul meg az autó, hanem elkezd rángatni, ilyenkor az egyetlen orvosság az, ha lepadlózza a sofőr a gázt.
Márkeszervízben járt az autó, ahol gyújtásproblémára gyanakodtak, kicserélték a gyújtótrafó sort, de a probléma nem szűnt meg. Aztán járt egy másik szervízben, ahol mindent átnéztek, állítólag a motorvezérlés a legfrissebb verzió, hibakódot nem írt ki, csöveket átnézték, falsot nem szív sehol, semmi mechanikus gondot nem tudtak diagnosztizálni. A tanácsuk annyi volt, hogy hidegen járassam 20-30 másodpercet, mielőtt elindulok, mert ezeknek az EW10-eseknek állítólag "gyárilag szükségük van erre". (Furcsa, hogy a kollégáim hasonló motorú 407-esei nem produkálják a hibát). Ez a módszer legfeljebb annyit segít, hogy hidegen ilyenkor el lehet indulni vele rángatás nélkül, de a probléma ettől továbbra is érzékelhető, csak kevésbé látványos.
Van esetleg valakinek ötlete, tapasztalata?
(Mivel céges az autó, ezért nem nyúlhatok bele otthon, nem vihetem máshova, de ha valami konkrét ötlettel oda tudnék állítani a szakikhoz a márkaszervízben, talán segítene a megoldásban - ha már maguktól nem jönnek rá).
A jó idő közeledtével sajnos közeledik a gumivásárlás:( a gyári méret ugye az 215/55/17 szerintetek a 225/55/17 is jó lesz? vagy akár a 225/50/17? köszi
Nagyon szépen köszönöm nektek a tanácsokat, illetve a linkeket kettőstömegű lendkerék ügyében. Így már barátságosabb az ár, remélem azzal nem lehet baj, hogy esetleg nem fog stimmelni az alkatrész (hiába alvázszám alapján azonosítják).
Szia gasparv! Ebben szinte biztos lehetsz, mert a kettőstömegűnek pont az funkciója, hogy a rugalmas megoldásával csökkent minden rezgést, ami a dizel sajátossága. Üdvözlettel: birobandi
Szia Lux Kapitány Nem cseréltem még kuplungot, de nem kötelező a kettős-tömegüt és a kuplungot együtt cserélni. Azért szokás, mert általában a kettős-tömegű is addigra "elfárad", mire a kuplung elkopik. Amennyiben az enyém ilyen állapotban maradna kuplung csere idejére, mint amilyenben most van, biztosan nem cseréltetném ki. Üdvözlet: birobandi
A kuplungot sajnos célszerű együtt cserélni a kettőstömegű lendkerékkel, ami valóban elég zsebbe nyúlós dolog. Én még tavalyelőtt nyáron cseréltettem, akkor nekem munkadíjjal együtt 270e-be volt. Eredeti gyári került bele, nem is gondolkodtam másban, de így legalább nyugton vagyok, hogy azóta sincs és még jó darabig nem is lesz gondom vele. Egyébként úgy tudom utángyártottban létezik olcsóbban.
Közeleg az idő, amikor rá kell szánjam magam egy kuplung cserére.
Azt már "benyeltem", hogy egy egész szettet kell cserélni, javítani nem lehet / szokás.
De most azzal riogatnak, hogy ezzel együtt a kettős tömegű lendkereket is cserélni kell (vagy szokás?).
Van köztünk olyan, aki mondjuk az elmúlt fél-egy év során cseréltetett kuplungot és lendkereket?
Mekkora összeg volt?
Érdemes-e lendkerék ügyben felújítottat keresni (vagy nem is létezik olyan)?
Az új ára a servicebox alapján cirka 150eFt, úri passzióból nem dobnék ki feleslegesen ennyi pénzt rá (főleg úgy, hogy jelét nem látom, hogy rossz lenne).
Nem kötekedek, de ahogy irtad neked is elvették majd vissza adták a forgalmidat.
MERT buták voltak, és nem voltak tisztába a jogaikkal, jogkörükkel.
Ezt csak azért írtam, mert tudom , hogy ha kéri sem vagy köteles a motorháztetőt felnyitni.
Ők meg nem nyulhatnak semmihez, csak akkor ha már korlátoztak személyes szabadságodban, vagyis előállításodat kezdeményezték, mait meg nem tehetnek csak úgy.
Tudom mert 6 évig voltam rendőr. Nállunk is sok olyan eset volt, hogy a járőr elvette a forgalmit, vagy a rendszámot is, aztán mehetett a tulajhoz vissza adni égő pofával.
A rendőr csakis kizárólag egy rendkívüli műszaki vizsgára rendelheti be az autót, ha ő úgy véli engedély nélküli átalakítás lett kivitelezve.
Akkor ezt mond meg a rendőröknek is. De erről nem akarok vitázni, nem viccből írtam. Ha eljössz Veszprémbe megnézhatad a papírokat, és szívesen szólok a srácnak, hogy van aki meg tudja oldani az ügyét.
Egyébként rengeteg autón ránézésre látszik, olyan meredek színeik vannak, na meg ott a trafó is.
Nekem anno motoron vették el a forgalmim mert szélesebb volt a hátsó gumim mint a gyári. Hogy honnan tudták az út mellől milyen széles a gyári nem tudom. De elvették, és a helyi kapitányságon kaptam vissza kb 1 hét múlva bírság nélkül.
Hello mindenkinek, ma reggel neki áltam és ki szereltem a katalizátort belőle, kitisztitottam hát nem mondjam hogy milyen koszos volt, furtam rajta 4 lukat és ez után vissza tettem, el mentem egy körre vele, hát azért eléggé érzékelhető a külömbség, de viszont még mindig van egy problémám ami a tisztitás előtt is meg volt, a lambda szonda itt ott fel villan és ilyenkor ugy veszem észre a teljesitményből is vissza vesz a masina, ha valaki cserélt már ilyet az meg tudná pontosan mondani hol találm, olvasgattam stb. nagyából tudom hogy a kipufogó és a motor közelébe kell lennie , de ha valaki meg tudná mondani pontosan hol azt meg köszönném, 2004 es tipusu 1.6 HDI
A kijelző cserével kapcsolatban még annyit,hogy aki azt mondja hogy tanitani kell az sem hazudik mert ha kétzónás klima nélküli autóból veszed ki a kijelzőt és a tied kétzónás akkor meg kell neki tanítani a klima kijelzést. a többi funkció az ugyanaz. Ha cseréltek lehetöleg ezt kérdezzétek meg hogy miböl lett kiszedve.
Sikerült kicserélnem a kijelzőt és biztosra mondhatom hogy nem kellett tanitani.
Az egy másik dolog ,hogy ugyanolyan csikos mint a másik volt de hétfőn cserélem egy másikra, még van a telepen 4 db valamelyik csak jó lesz. Csak azt nem értem hogyha tipushiba miért nem hivták vissza az autókat kicserélni egy másikra.
Nekem a 406-os sima H7-e nem tűnt rosszabbnak mint az itt off 2008-as C5-ös kanyarkövető bixenonja. A C5 tompítottja nem jobb mint a 406-nak volt, a reflektora talán jobb.
A bnőm ügyvéd, és már több kuncsaftja jött, hogy a rendőr elvette a forgalmiját utólagos xenon miatt. Nem csak lámpamosó, hanem autómata szintszabályzó is kell (a Citroenekben éppen van), de a 407-ben szerintem manuális a lámpamagasság állító, csak a gyári xenonos autómata.
Most lettem Peugeot 407 tulajdonos és lenne egy problémám. Tegnap vettem és ma fütés közben nekem is előjött a kijelző probléma.Ki is tudnám cseréltetni mert a kereskedésben van egy haverom aki kivenné egy másik kocsiból csak be van parázva hogy nem kell-e a computert ujra programozni.Itt olvastam hogy nem kell de biztosra akarok menni mert akkor őt szivatom meg. Felmerült még az a kérdés hogy kiszedővilla nélkül hogyan tudom kivenni a magnót mert a kijelző csavarja látom a forumban az alatt van. A gyors "ügyintézés" miatt azt is kérdezném hogy mehetek e az autóval kiszerelt kijelzővel hogy azt csak oda kelljen adni a haveromnak és ö adja a másikat.Egyébként monocrom kijelzőröl beszélek és arra is cserélnénk ha az problémamentesen megoldható.
Az előző autómba (Peugeot 406 Coupe) utólag raktam xenont és nagyon bevált a dolog. Igaz nem valami „gagyi” kínai cucc ment bele, hanem gyári Valeo trafó (Peugeot 607-ből) és cseréltem a projektorokat is benne, mert más lencse és foncsor kell a xenonhoz és más a sima H7-hez… Amennyiben simán beleteszel egy xenon szettet egy H7-re tervezett fényszóróba, sohasem lesz tökéletes a dolog. Én tudom, mert 1x már végigjátszottam ezt a dolgot. Először csak a trafó került bele a kocsiba a xenon „izzóval” és nem volt jó a vetített kép… Csak a projektor csere oldotta meg a gondot…
A mostani kocsimban (Peugeot 407 Coupe) gyárilag van xenon, lámpamosóval és szintszabályzóval. Elég jól világít…
A helyedben én körülnéznék a piacon és próbálnék szerezni gyári xenonnal szerelt 407-es fényszórókat. Drágább, mint a maszek megoldás, de hosszútávon lehet, hogy olcsóbb lesz…
508: Hosszabbnak tűnik, mint a 407-es és az is. 12 cm-rel hosszabb. Egyébként magasabb is az autó, az eleje is, a hátulja is, a beltér magassága is. Beülve azt tűnik fel, hogy milyen magas a műszerfal. Nem lehet olyan jól kilátni belőle, mint a mi gépünkből. A műszerfal vonalvezetése olyan, mint a Passatnak. A középkonzol gyönyürű, a műászerfal is. A kormány átmérője kisebb és az alja le van vágva, ami azért jó, mert ki- és beszállásnál a kormány alsó részébe nem akad bele a lábad.Az anyagok minősége első osztályú. Mindenhol puha műanyagok!
Hátul nagyobb a hely, mint az elődjénél, de a miénknél ez engem nem zavar, mert abban is simán elférek magam mögött (183 cm, 88 kg)
Indulnék el, engedném ki a kéziféket, de nem találom, mivel elektromos. A kocsi gombnyomásra indult. 2.0 hdi motor volt benne 6-os váltóval. Ez teljesen ugyanaz, mint a miénk. A műszerfalon jelez a számítógép ha váltani kell és azt is, hogy hanyadikba, ami általában a következő fokozat lesz.
Az autó kormányzása direktebb, nincs akkora holtjáték, hamarabb reagál a kormánymozdulatra. A futómű feszesebb, sportosabb, de még pont jó. A fék...
Nos a fék ugyanaz szerintem, mint a miénk. Egy új fejlesztésű modell megérdemelt volna nagyobb féktárcsákat is. Ne értsetek félre, a fék jó, de egy ilyen kaliberű autónál nem ártott volna nagyobb tárcsa.
A régi PUG ülés kidobták belőle, teljesen új feljesztésű kagyló űléseket raktak bele. Ami egyébként nagyon jó, de a hát oldaltartása a miénkbe szerintem jobb. Az űlőlap oldaltartása viszont jobb.
Ami apróság, de nagyon tetszett, hogy a könyöktámasz teteje nem hátrafelé nyílik, hanem oldalra, így nem kell felemelned a karod, amikor kinyitod. Az autónak van belső világítása is, ami az ajtókat világítja meg. Sajnos ez csak este látszik, de állítólag nagyon dizájnosra sikerült.
Amikor végeztünk, kinyitottam a csomagtartót. A nyitása a régi :). Egyből feltünkt, hogy hatalmas a csomagtere, de ugyanúgy, mint a miénknél kicsi rajta a nyílás!
Röviden, tömören: az 508 méltó ellenfele lesz az Avensisnek, Passatnak, Insigniának, de még az Audi A4-nek is. Bár az egy kicsit más kategória, az csak presztizsben nyújt többet.
RCZ:Hááááááááátttttttttttt, az egy "odabasz" autó.
1.6 benzin, 200 lóval. 1,3 tonna, amit nem érzel rajta. Kivülről szép, belül is, sportos, de hagyjuk is kinézetet, mert itt nem ez számít! A hátsó üléssor arra való, hogy ha vásárolni mész, akkor legyen hová pakolni a szatyrokat.
6-os váltója van. Aminek nagyon jó a fokozása. Kemény a kuplungja, kurva jól, de hidd el, tényleg kurva jól fog a fék! Akkora tárcsa van rajta, mint egy 17 colos monitor :) Amikor benne ülsz, olyan mintha sportkipufogó lenne rajta, de az nem az, csak egy rezonátor. Kivülről semmit nem hallani belőle. A rádiót a szalonos srác egybők ki is kapcsolta, amikor beültünk, hogy csak a motor hangját haljuk.
Ez a kocsi 1 dologra való, arra hogy taposd a gázt. Nagyon megy. Itt 3000-nél nem váltasz el ;) Ott kezd el élni a motor. Amikor kipróbáltam, átmentünk a szomszéd faluba, ami pár km, ott fordultunk vissza előtte az 508-cal. A szalonos srác azt mondta, nyugodtan menjek tovább, mivel úgyis hamar ideértünk :). Olyan mint egy Audi TT.
Ez a kis gép egy adrenalinbomba. Vigyázni kell vele, mert könnyen belevisz a rosszba. 1-2 figura kijött elém, de nem volt probléma, kis fék, ami azonnal harap, sávváltás, ismét gázon a lábam és ...
sziasztok.nekem 2 problémám lenne.az első hogy gumicsere közben eltörték a nyomásérékelős szelepet:(nincs esetleg valakinek eladó vagy honnan tudnék beszerezni?a másik hogy kb 2hetente elmegy az ABS ESP 3-4 napig nincs utánna megjavul.próbáltam kiolvasni a hibát de nem mutatott semmit a gép és most nem értem mi lehet a probléma.esetleg valakinek valami ötlete?előre is köszönöm.üdv:Laci
Hello, olvasgattam a fórumot nem akartam először olyat kérdezni amire már válaszoltak, de sajnos nem találtam választ arra hogy hogyan is lehet átt álitani a nyelvet (http://public.servicebox.peugeot.com/ddb/code/index_hu_hu.htm) probáltam ezt is de itt se találtam meg oldást ráá. Valami kód kel de nem lelem, kérlek segitsetek.
Szeretném elmondani mekkora élményben volt részem a délelőtt folyamán,ugyanis kiprobálhattam az 508-as Pug-ot.
Fekete színben közép felszereltséggel.Sajna ez a model még nem tudtta a start/stop rendszert és a kulcs nélküli indítást se, de így is nagyon élveztem. :-)
Azt hiszem megvan a 07-es utoda legalábbis számomra.
Az egész auto nagyon egyben van látszik,hogy a franciák nagyon odatették magukat egy nagyon jó kocsit sikerült összehozniuk.
Ja és még azt kifelejtettem, hogy xenonos a kocsim eddig nem volt panaszom rá de viszont én mintha egyre szarabbul látnék vele... fateromék most vettek egy e60-as 5öst azzal jöttem végig a pályán annak meg olyan a lámpája hogy kilométerekről világitja a táblákat az út szélén stb. tudom mondták már nekem h nem lehet összehasonlitani a kettőt de mégis nektek is gyengeminoségu ez a xenon vagy ez mitol lehet?!:)
Jó ezeket a híreket látni, hallani, mert mintha nekem meg középről nem jönne a meleg ugy ahogy kéne vagy nem is tudom.... de viszont nektek a díszlécek a kocsin körbe nem rozsdásodnak?! mert nekem borzalmasan néznek ki pedig mosatom orrba szájba de majdnem mind1iken van rozsda... Ezek a díszlécek mennyibe kerülhetnek?Mondták már nekem hogy a HDI-knek elég fura hangja van tegnap álltam be a garázsba és hallgattam és vmi ciripelő hangot hallottam amit már régebben is csak egyszer elmúlt most meg megint hallom. Kezdek letörni a kocsi miatt...
Pont ez a hiba jött nekem is elő pár hete csak a jobb oldalon(anyóülésnél)
Jobb oldalon sehol,se ablaknál,se a felső kiömlőknél,se a lábnál nem jön a meleg.
Bevittem a Peugeot szervízbe.
Nem csodálkoztak.Állítolag típushiba.
Azt mondták 2 variáció van hozzá.
Az egyik nagyon drága(megsem mertem kérdezni, hogy mennyi lenne), a másik "CSAK" 90ezer kb. munkadíjjal
Mondtam, hogy akkor szedjék szét, és nézzék meg, hogy melyiket nyertem meg.
Majdnem 2 óra volt, hogy szétszedték,és megállapították, hogy az "olcsó" verzióval megúszhatom,mert csak a terelőlapát vége tört el, és csak azt kell kicserélni.
Az egészben az volt a furcsa, hogy összerakni kb. 15 perc volt nekik.....hmmm.
Megköszöntem, majd úgy döntöttem, hogyha lesz egy kis jó idő,akkor szétszedem,és megnézem magam, hogy tudom ki cserélni.
Szerintem, ha nincs türelmed,vagy még soha nem szedted szét a műszefalad,akkor vidd el olyanhoz,aki már csinált ilyet.
Nekem "szerencsém" van,mert jobb oldalon van, és elég a kesztyűtartót ,és pár apróságot kiszedni, hogy hozzáférjek.
Szia teveful! Évjárattól függő hibákról nem igazán tudok. Gyakorta előforduló hibák előfordulnak. Kettös-tömegű lendkerék, 1,6-nál és 2,0-nál egyaránt, tűgörgős gömbfej az első futóműben, kormány szervó a 2,0 HDI-nél. A felszereltségi szintek Share, Comfort, Symbol. Késöbb nálunk is változtak az elnevezések, Symbol helyett Prémium lett. Külföldön pedig eleve más nvek alapján árulták öket. Itt a magas felszereltség általában Executive vagy Prémium név alatt futott, de a Benelux országokban pl. XT név alatt hozták forgalomba. Üdvözlet: birobandi
Szia györgyianya! Lehet elektronika hiba, de lehet a légkondi hibája is. ( A légkondi működő képessége szükséges a fűtéshez.) Szervízbe megmondják, hogy melyik. Üdvözlet: birobandi
sziasztok !! Segítsen nekem valaki !!!! 3 napja nincs fűtés a kocsiban(407) próbák:-saru levéve x idő múlva vissza..- újraindítás ..egyiksem vállt be. S.O.S MIT TEHETEK MÉG???? KÖSZI ELŐRE IS ... üdv
Most egy 406 coupé-t hajtok, de lassan cserélni kellene az autót egy családi modellre.
Nagyon megfogott a 407 SW alakja, gázolajos autóban gondolkodom.
Azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy a minimum 2000 köbcentis HDi motorral szerelt 407-es évjáratok közül van-e amit kerülni kell? Vannak-e olyan típushibák, ami bizonyos motorkódokat, vagy évjáratokat, egyebeket kilő, nem ajánl?
Illetve még annyi lenne a kérdésem, hogy a 2005-2008 közötti Peugeot 407-esekben hogyan jönnek egymás után a felszereltségi szintek lentről (fapad) felfelé?
Ja, és még annyi kérdés, hogy a napfénytetőt (amibe eléggé beleszerettem) ajánljjátok? Én 170 centi magas vagyok, asszony 167, gyerek 56, tehát ha levesz a fejtérből, az nem baj, most is elvagyunk jól a tetőablakos coupé-ban...
sziasztok, lehet egy kerdesem? tapasztalt mar valaki kozuletek olyat, hogy gyengult a motorja a kocsinak? olyan furcsa ez. kb egy eve van nalam az auto, 10ezer merfoldet mentem vele hiba nelkul, de most mintha gyengebb lenne a motorja. teljesen normalisan vezetek, szerintem egyaltalan nem sportosan. egy hete vettem eszre kb, hogy gyorsitasoknal tobb gazra van szukseg, hogy meginduljon. egy csomoszor tovig kell nyomni a pedalt, ilyen eleinte nem tortent. akkor volt utojara szervizelve mikor megvettem, lehet hogy mar kellene diesel adagolot, olajat cserelni? vagy mi okozhat ilyent?
Még míndíg nem sikerült szereznem bontott színes kijelzőt, mert sehol sincs...
Most már odáig jutottam, hogy megkérdeztem a hivatalos Peugeot Hungáriát, mennyibe is fáj újonnan egy ilyen kijelző...
A választ olvasva azonban rájöttem, hogy jó nekem a bontott... :)
Íme a válasz:
" A navigáció nélküli színes kijelző (alvázszámtól függően többféle lehetséges)190.000,- Ft és 230.000,- Ft között kapható, márkaszervizeinknél lehet megrendelni. Azonban az Ön által tervezett beavatkozás a gyártó álatal nem támogatott átalakításnak minősül, és a garancia elvesztését vonja maga után. "
- ellenőrizni kell, hogy működik a terelőlapát mozgató motor. tekergesd a hőfokszabályzót minimum és maximum állások között, várj a végállásnál egy kicsit és fülelj. ha nincs rendellenes kattogó hang, akkor vélhetően nem törött, nem szorul.
- ellnőrizni kell, hogy maga a motor működik-e (ha nem hallassz zajt, de még csak működési hangot sem), lehet kipurcant.
- szervizben lehet a terelő lapátokat inicializálni, újratanítani (gyakorlatilag a végállásukat tanítják újra).
Véleményem szerint, Birobandi azt írta a kapcsolódó hozzászólásában, hogy valószínűleg egyfajta kart gyártanak és ezért mindegyiken rajta van az "auto" felirat akkor is, ha nincsen szenzor a szélvédőnél és ezért az a funkció nem is működik... Legalábbis én így értettem a dolgot...
Köszönöm a válaszod, de a zörgés nem az anyósülés felől, hanem inkább előbbről hallatszik.
Az ablaktőrlőre adott válaszodat nem értem, mert a kérdésekm arra irányúlt, hogy esőérzékelő hiányában mit jelent az "auto" beállítás az ablaktőrlő kapcsolón.
Szia lackiska! Sajnos maga az anyósülés előfordul elég sok 407-nél hogy zörög. A szervizek aranyárban javítják. Az ablaktörlő kapcsoló gondolom, hogy egységes, függetlenűl attól, hogy van esőérzékelöd vagy sem. Üdvözlet: birobandi
Szerencsére ma is előjött egy aranyos kis probléma:)
Brake pads worn.Gondolom ez a fékbetétre utal mivel mondta nemrég a szerelő, hogy lassan cserére szorul.Ti milyen betétet ajánlotok?Én a bárdiauto webshopba néztem de lehet hülyének fogtok nézni fogalmam sincs, hogy ezt párba adják ? vagy amilyen árakat ott látok ez darabjára vonatkozik?
Nekem is volt hasonló gondom a tetővel. Ha szerencséd van akkor a csúszófülek nincsenek eltörve hanem csak szétakadtak a harmonikák és kiugrottak a megvezető sinből.
Javitásához a csomagtartó tetőkárpitját le kell venni és hátrafelé ki lehet csúsztatni a harmonikákat.
Ha elvannak törve akkor nem kell komplett harmonikát venni hanem elég csaka csúszófúlet megvenni.
Egy Kis segitséget szeretnék kérni...407sw-m van és a napfényrolómnak csak az eleje megy külön ide- oda. Nem huzza és tolja a többit. Mit lehet ezzel kezdeni???mert nem tudom az ott maradt többi elemet se kihùzni se visszatolni hogy legalább a kilátast ne akadályozza.....köszönöm előre is....
Egy olyan kérdésem volna, hogy írtam ki mp3 cd-t a kocsiba és lejátszik a 20ból 13 számot randomba a többit átugorja. Létezik, hogy azért mert túl hosszú a szám címe?!
Örömmel jelenthetem, hogy kicseréltem a hűtő ventillátort , végre működik.
De sajna most vettem észre, hogy a tompított lámpa szög állító szart be. Bizti rendben peugeot planet nem is jelzi hibának, a kis motor a lámpában viszont nem megy.
Annyit értek rajta, hogy volt egy frissítés a kialakításban, gondolom javítottak egy kicsit a kijelző hűtésén... Annyi a különbség, hogy az eredeti ami nekem volt a hátlapja fehér az újnak fekete és a csatlakozója meg az ellentétes oldalon van... És persze monochrome-os.
Azóta tisztán látok mindent 40 fokban napsütésben, kérdés meddig bírja.. Nem pattintottam szét az újat, a régit szétszedtem, és igényelt volna legalább egy kis hűtést, nem szeretik az LCD-k a meleget! :)
Sziasztok,én is csréltem már ezt a csapágyat,mondjuk én 2 ezer ft-ért:)).Sima golyóscsapágy is jó bele,és nekem többet is bírt mint a gyári!21 ezer!!Jól behúztak:))
Nem újdonsült 407 tulaj vagyok már 2004 óta megvan, eddig csak a 405-ömmel foglalkoztam ilyen téren, de mivel nem sikerül eladni a 407-et (2.0. benzin autómata) ideje jobban belemerülnöm!
Olvasgattam a fórumotokat, és tapasztaltam, hogy hasonló hibákkal találkoztok mint én. A kijelző csere már nálam is megvolt, újabb szériásat kapott a másik oldalán van a csati, normálisan működik semmi baja, nyüstölve van már 1,5 éve. Elektromos szervó nálam is haldoklik, olajtípusról nem esett szó, őszintén nem is tudom milyen olaj kell bele, de megtudakolom, lehet olcsóbb a nem Peugeot címkés, majd kiderül. :)
Most cseréltem rajta olyan csapágyat ami a tengelycsonknál van, az se olcsó 21e/db. Őszintén nem tudom mi a neve (legyen korona csapágy, már csak a formájából kiindulva :) )
Eddig kb. 2000 km-t tettem a gépbe. Sajnos többnyire városban használom. Nagy átlagban 9,4-et mutat a számítógép (ez több ezer km átlaga, még az előző tulaj nullázta valamikor régebben).
A másik számlálót egyelőre nullázom minden tankolásnál, mivel még tesztelem a gépet. Legutóbb egy tanknál 100%-os városi használatban 12,2 lett az átlag. Ez tényleg csak munkába járás volt, 5 km oda, és 5 vissza plusz esetleg némi városban szaladgálós ügyintézés és bevásárlás. Átlagsebességre 21 km/h jött ki ebben a ciklusban, ami mutatja, hogy tényleg városi araszolásról volt szó. Hozzá vehetjük még azt is, hogy mostanában elég hideg volt az idő, ami szintén dob a fogyasztáson. Reggelente mire beérek a melóba, a motor még be sem tud melegedni rendesen…
Mértem már fogyasztást Szolnok-Nyíregyháza viszonylatban is. Pályán 8,3 volt az átlag, amikor meg a 4. sz. főúton mentem 7,2. Szerintem az nem olyan rossz egy ekkora vastól. Hatodikban suhanva meglepően alacsony pillanatnyi fogyasztást tud produkálni. Ráadásul hozzá kell tenni, hogy bár nem taposom nagyon a gépet, de azért még néha kicsit jobban megnyomom a kelleténél, az „ismerkedés” jegyében…:-)
Ennyit nekem egyébként megér a dolog. Az előző kocsim (406 coupe 2.0 16V AUT) simán benyelt ennyit, sőt városban néha többet is, viszont nem ment fele ennyire sem…
Azonkívül soha nem néztem nagyítóval, hogy mennyit is fogyaszt a kocsim, ez nálam –szerencsére - nem elsődleges szempont, máskülönben egy VW Lupoval járnék :-)
Majd néhány hónap múlva „updatelem” a fogyasztási tapasztalataimat, addig meg ismerkedek a kocsival tovább.
Szerintem, mint az előttem szolók is elmondták, hogy itt a forumozok töbsége dizeles. Jómaga egy 1.6 hdi sw tulaj vagyok. Teljesen meg vagyok elégedve, a motor teljesítményével és fogyasztásával egyaránt.
Ha visszakeresel a topikban "fogyasztás" címszóval, ott megtalálod a fogyasztásra vonatkozó tapasztalatokat, minden tipusra.
Az én véleményem, hogy használt auto vásárlásnál megnézetheted bármilyen szerelővel, akkor se fogsz belelátni a motorba!
Vagyis ha külsőre és hangra megfelel a kocsi akkor is csak idővel tudod meg milyen vűsűrt csináltál.
Az autóra meg attól függően kell költeni, hogy az előző tulaj mennyire tartotta rendbe a kocsit.
Most cserélem le 307 sw 1.6 benzinemet 407 sw-re....csak azt nem tudom milyen motorral. Fontos hogy ne sokat egyen,mivel a cég kifizeti az üzemanyagot (apeh norma szerint). most 5,9-el eljárok 80-90es tempóban (napi 200km-t) és 9.5et fizetnek :)... 407 sw 2.0 hdi 6seb-el valami hasonlót eltudok érni? itt apeh szerint ha jól emlékszem 6.7 fizetnének...:/
hallottam olyat hogy 100ezer fele a dieselnek sok kiadása van...computer,stb...sose volt még diesel autóm.
Én is ammondó vagyok,hogy a diesel választás jobb.
Sokat vaccilláltam annak idején én is,hogy benzin vagy diesel és szerencsére az utóbbi melett döntöttem.
Sokkal takarékosabb,viszont ha kell szedi a lábát."RSI"-nek is igaza van a 2.2-es benzines is hasonló kunsztokat tud a fogyasztást kivéve.
Én a 2.0-es diesellel városban most télen 7.5-ös fogyasztással járok.Előtte nekem egy 2.0-es benzines 406-osom volt, sajna ezzel ugyanazon az útvonalon 10.5-11 liter között alakult.
Egy kicsit hosszúra nyúlt remélem segített a választásban.
Én is most vettem a 407-t, 1.6 HDI. 1900 km átlagában a fogyasztás vegyesbe 5,5 l. 90-nel haladva 3-4 személlyel 4,3, 120-nál 5 liter a fogyasztás.
Szerintem egyértelmű a válasz. Egy ekkora kocsinak nyomatékos motor kell. Nem szabad benzinest venni belőle. Bár a két variáció között van szerintem vagy 5-600 ezer Ft, de ha megteheted akkor szerintem a dieselt válaszd.
Egyébként nagyon nehéz jó, megkímélt hdi motoros kocsit találni. Ha rátalálsz egyre, szerintem ne sajnáld rá a pénzt. Amikor az enyémet vettem megnéztem legalább 20-25 kocsit.
Egy kis segítséget kérnék! 407 2.0 Hdi van olyan broblémával, hogy hidegen nem indul csak hidegindító soray-vel. Melegen pöcre indul hibakód kiolvasáskor nem ír ki semmit az autó! Azt mondja a szerelő hogy induláskor nehezen áll fel a nyomás 200 bar-ról indul!
De nem tudják mi baja mert ha porlasztócsúcs lenne akkor melegen is nehezen indulna és kopogna! A nagynyomású szivattyút is megnézték és nem engedi vissza a gázolajat! Ugy kezdődött hogy a kulcsban lévő immo elfelejtette a kódját azt beütötték azóta sem indul! Valaki tudna segíteni azt megköszönném!
Szia franky407! Az én szerény véleményem szerint is HDI. Még akkor is, ha elég bonyolult motorok, de kiméletes, gondos üzem mellett megbizhatóak és kis fogyasztásuak. Üdvözlet: birobandi
Itt a fórumon tulnyomó részt Hdi-sek vagyunk. Az általad írt diesel fogyasztás erősen túlzott. A jelenlegi 2.0Hdi és az ezt megelőző Pugom 5-6 l/100 km
átlagfogyasztással birt. Természetesen mindezt erősen befolyásolja a vezetési stílus, valamint a város az országút és az autópálya aránya.
A benzineshez nem tudok hozzászólni tapasztalat hiányában. Jó döntést kívánok: Csaba
Én is hasonló gonddal küzdöttem májusban,szintén az EGR-szeleppel volt gondom.
Ezt a szegedi Peugeot-C-mobil-nál csináltattam meg, ami alkatrész cserét jelentett ez kb:26.000,00.- Ft volt ha gondolod du.-ra meg tudom nézni a konkrét összeget(alkatrész+szerelés).
Érdekes módon javsolták az EGR-szelep lezárást is.Ezt akkor nem kértem.
/Amúgy a forumtársak jól írták a szelep feladata a kipufogógáz visszavazetése./
A szervizbe mindig Egr szelep hibát irt ki a sz.gép.
Nézték ők is és néztem én is a turbó csövet, de nekem pont ott van a hiba ahol még nincs turbónyomás, alapjárat és 1500 ford. között.
Úgy magyarázta a szerelő ezt a kipufogógáz visszavezetést, mint egy csapot, amit lassan megnyitsz, és szép lassan erősödik a víz mennyisége, ahogy nyitod meg a csapot.
Na, nekem a lassú kezdés nem működik, azért fulladt az első szeleppel, mert egyből nagyon nyitott, így a kipufogógáz lefullasztotta az autót.
Most kis fordulaton nem működik, 1700-1800- tól meg mint a rakéta, úgy meg indul.
Hétfőn megérkezik egy "biztosan jó" Egr szelep, utána beszámolok.
Az RGE szelepé meg nem találtam konkrét oldalt, de a működési elve ugyan az, csak annyi a különbség ha jol tudom hogy azt nem a kipufogo gáz visszavezetését vezérlő szelep, hanem vákuumot vezérel.
Ha ez így van, akkor hülyeséget írtam a Márkatársnak. Sajnálom.
Segíts viszont tiszázni bennem a dolgot.
(Nagy hasznát venném az ilyen "tanításoknak", mert bár érdekel, hogy mi van a motorháztető alatt, de ahhoz csak mint műkedvelő konyítok valamicskét).
Mire való a két felmelegetett szelep?
(Bár te EGR és ERG szelepeket írtál, de az én munkalapomon meg RGE szelep van. Lehet, hogy akkor 3 egymáshoz kisértetiesen hasonló alkatrész is van?) :o)
Lenne egy kis problémám a 407-esemmel. A jobb első elektromos ablak szórakozik velem. Ha leengedem és fel akarom húzni, akkor egy bizonyos szinten megáll és elindul lefelé. Nem tudom felhúzni teljesen, csak nagy nehezen a kapcsolót gyorsan fel-le irányba mozgatva és egyszer csak felhúzza. Ezt csinálta eddig.
Tegnap amikor kiszálltam a kocsiból fel volt húzva az ablak. Amikor viszont lezártam leengedte az ablakot, de csak addig a pontig, ameddig az előző esetben felment és onnan visszafordult. Megpróbáltam felhúzni, de amikor felér visszafordul és lehúzza magát, de csak addig a bizonyos pontig.
Találkozott már valaki ezzel a problémával? Hol lehet a probléma?
Szia zumi1974! Igen, tudja az autó. Amennyiben legalább 2 sec hosszan nyomod a távezérlő (kulcs) zárás gombját, fel kell húznia a nyitott ablakot. Üdvözlet. birobandi
2007-es 407 2.0 HDI-m van és van egy nagyon bosszantó hibája. A kormány szervo (kormányzáskor)
berezonál, remeg. Ha valaki találkozott már ilyennel és tudja, hogyan lehet gyógyítani, nagyon megköszönöm.
( Nem habosodik az olaj ). A peugeot-nál kérdeztem, de nem tudtak konkrét dolgot mondani, annyit mondtak, hogy vagy a szervo, vagy az olajcső (típushiba). Előre is kösz a válaszokat.
Csak egy dolgot nem értek. Egy napi állás után, ugyebár adva van egy teljesen „nyugodt” olajszint a kocsiban. (Szinte) minden olaj a teknőben, szépen lefolyva. Ebbe lóg bele a pálca. Logikusan gondolkozva törlés nélkül is a teknőben lévő maximális olajszintet kellene mutatnia… Mit keresne olaj a szint fölött a pálca vezető csövében, vagy a mérőfelület feletti spirálon…? Mi változik a törlés után…? Valószínűleg még mindig sok az olajam…
Szia rsi!Ű Az egész olajnivópálca, vagy legaább is a kűlső bevonata műanyag :) Nem tudok mást mondani, mint hogy megtapad rajta az olaj. Üdvözlet: birobandi
Köszi az infót! Nálad az egész pálca műanyag??? Az enyémnek csak a foggantyúja...
Az olaj felverődés az OK, de pl. egy egész esti állás után már azért illene lecsöpögnie róla...illetve, ha visszadugom pl. egy percre, akkor megint tiszta olaj az egész spirál, pedig a motort nem indítom be...
Parajelenség, vagy tényleg még mindíg túl sok benne az olaj...
Szia rsi! Nálam a gyári nívó pálca egy sárga müanyag, én még csak ilyet láttam 407-en, ami nem jelenti azt, hogy más fajta nem lehet. Igen, felveri rá és meg is tapad az olaj a pálcán, ezért egy ronggyal én is letörlöm, majd visszadugom, ekkor láthatod a valós nívót. Üdvözlettel: birobandi
Technikai kérdés olajszint méréshez. Az előző kocsimban (406) egy „sima” acélszalag volt a nívópálca. Reggel, ha indulás előtt megnéztem a szintet, nem volt semmi bonyodalom, kihúztam aztán szépen (élesen) látszott a szint (felette fémtiszta volt a pálca).
A 407-nél egy acélspirál a nívópálca, aminek csak a legvége egy acéllemez. Amikor – akár hosszú állás után is - elsőre kihúzom, a spirál eleje is tiszta olaj (ez persze jóval a MAX felett van). Letörlöm, visszateszem 1-2 másodpercre, kihúzom és csak ekkor látszik az olajszint az acéllemezen a MAX jelzésnél… Jól van ez így??? Nálatok is így van??? Vagy esetleg még mindig túl sok olaj van a motorban? Én úgy gondoltam itt is úgy lesz, mint a 406-nál, hogy néhány óra állás után tisztán látszik az olajszint az „előírt” felületen a MIN-MAX között és feljebb nem olajos a pálca…
SOS válasz kellene, mert ha ennek nem így kellene működnie, akkor még le kell kapnom egy kis olajat a gépből, hogy helyre álljon a világ rendje…
Hmm érdekes, nekem 6 éves és semmi, pedig folyton mosom. A pugnál valami olyasmi van, hogy kell hordani pár évente szemlére, és csak akkor érvényes az átrozsdásodási gar+sérülésmentes legyen az terület.
Hát szétbarmolni biztos nem fogom:) Ami kiborít még, hogy 4 éves és rozsdásodik egykét helyen ahol a két fém érintkezik ezekkel lehet valamit kezdeni? gondolom a peugeot elhajt...
Össze van ragasztva a lámpa, gondolom hőlégfúvóval szét lehet barmolni, de én nem csinálnám. Ráadásul szerintem ez a ledsoros dolog elég gagyi. Ráadásul nincs is E jele.
Hát nemtudom miért nincs nekem:S Viszont egyiknap láttam egy 407est aminek első fényszorója felett mint egy szemöldök led szalag volt. Le lehet nekünk szedni a lámpának a búráját?!mert másképp nem tudom elképzelni, hogy azt beletegyék/tegyem, már a helyzetjelző led is gondot okozott nekem, hogy belerakjam nem, hogy egy ledszalagot építsek a lámpába:D Elképesztő módon van megoldva. mi lehet rá a megoldás azon túl, hogy egy "erre szakképzett ember" tegye be nekem több 20 30 ezerért?!:)
Hát én még nem láttam olyan 407-est amiben ne lett volna a tetőn levő műanyag 2 oldalán, az előző képeken látszik az enyém, neked meg csak egy kör van ott. Gyári ultrahangos riasztó, ha bejönnek az ablakon, vagy mozgást érzékel belül akkor riaszt.
Nekem sem volt gyárilag elektrochrome a tükör, de én egy bontott c5ösből szereztem meg a cuccot. Az elektrochromeosnak más a szélvédője meg tök más a felfogatása. Gyárilag nekem nem volt bevezetékelve a tolató jel, de nem is foglalkoztam vele, mert nem szedtem szét emiatt a váltókulisszánál, ha tolatok és mögöttem fény van akkor odanyúlok és kikapcsolom. Rakok fel énis képeket délután.
Kellene egy kis segítség! Gondolkodom egy kis fejlesztésen… Az előző autómba utólag raktam bele fényre sötétedő belső visszapillantó tükröt (406 Coupé). Nem volt nehéz, mivel be volt vezetékelve gyárilag, így nem kellett bűvészkedni a 12V és a „hátramenti jel” odavarázsolásával (tolatásnál ugyanis automatikusan kivilágosodik a tükör, a fényviszonyoktól függetlenül).
A 407-hez is lenne fényre sötétedő bontott tükör, elég baráti áron, de kell még egy takaró műanyag elem is, mivel itt el kell vezetni a vezetéket is tükörtől. A sima tükör esetében ilyen természetesen nincs, ott csak simán fel van ragasztva a tükör talapzata a szélvédőre…
A kérésem a következő. Amennyiben valakinek elektrokóm tükörrel és esőérzékelővel szerelt verdája van, készítsen már legyen szíves egy képet a tükör környékéről, hogy lássam hogy is néz ki az a híres műanyag takaró elem… A „servicebox” hoz egy rakás cikkszámot a témában de az ábra elég elnagyolt…
Én ugyan még nem szedtem szét, de talán ez a kép és leírás segít valamit neked.
2. Kiszerelés Állítsa maximumra a kormányoszlopot (alsó kiemelt), hogy jobban hozzáférjen a kombinált kijelzőegységhez. Gondot fordítva a műszerfal védelmére, távolítsa el kismértékben a kombinált kijelzőegységet a műanyag spatulya , vagy egy vékony kis csavarhúzó segítségével, a kombinált kijelzőegység keretének nyílásaiban. Pattintsa ki a kombinált kijelzőegységet a (A) - ban : Döntse el és vegye ki finoman. A kombinált kijelzőegység hátsó részénél : Pattintsa ki a csatlakozóit a vezetékkötegnek .
"Hol található ez a kütyü?" Az 1,6 HDI-nél a motor balodalánál, közel az ablakmosó tartály beöntő nyilásához. Általában egy kis tisztítás segiteni szokott rajta. Üdvözlet: birobandi
Janika: ha szétszeded esetleg írd már majd le, mert szeretnék csináltatni egyedi számlapot (olyat mint a coupe-ba van), és nem tudom hogyan kell szétszedni.
zumi: KÉRLEK KERÜLD A CSUPA NAGYBETŰS HOZZÁSZÓLÁSOKAT, a netikett íratlan szabálya hogy ordítást jelent, és nehezebb olvasni is.
Összefoglalom a MÁR LEÍRTAKAT:
RSI jóvoltából tudjuk, hogy tud egyáltalán ilyet az autó ha gyári radarod van, csak nincsen aktiválva, ezt a szervízben kérheted.
Ezt az oroszlán logós dolgot én írtam, hogy egy 2007es 407ben láttam, ami színes kijelzős volt, RSI írta rá hogy keresgélt ő is, és valahol olvasta hogy a színesen be lehet kapcsolni ezt az üdvözlő képernyőt.
2545 számú hozzászólásoban betettem egy képet, amit egy külföldi oldalon találtam, amin látható, hogy monokróm kijelzőn is működik ez radaros dolog.
A talpasos dolognak utánna kéne járni, mert én évente cserélem párba ezeket, és bár az utángyártott sima csapágyas csak 10 darabja, de jobb lenne ha kipréselnénk a csapágyat és raknánk bele valami tutti skf-et vagy valamit. Ha jól emlékszem eltettem 2dbot a múltkori cseréből, de felajánlottam már az egyik klubbtársnak.
Ma voltam hőfokmérő ügyben a fábiánnál fehérváron. Sajnos komplett müszercsoport csere lenne a megoldás arra, hogy lássam hány fokos a víz a verdában. Régebben írtam, hogy egyik napról a másikra nem mozdul a mutató. Cirka 170.000 lenne a javítás.
Szedett már valaki ki müszercsoportot? (km. órát)
A másik....ég a sárga lámpám....légtömegmérő hiba.
Tügórgős talpas gömbfej ügyben, nem kell megvenni ujjonan vagy utángyártottan az uj talpas gömbfelet (15000-25000ft-t) ha szétment benne a tűgörgős csapágy hanem csak a csapágyat kell benne kicserélni, ugy emlékszem hogy 6206 2RS golyós csapágy való bele (kb 2000ft).
Az utángyartottakat is ezzel szerelik, szállitják.
Az én 407 SW-ben is illyen van már 2 éve és még semmi baja.
Szia dieselboyrlz! Gömbfej hiba csak használattól, föleg rossz úttól jön elő, csak úgy magától nem szokott. Ráadásúl a 407-esnél sürübben a tűgörgös gömbfejek szoktak meghalni, az meg olyan durván tudomásom szerint nem tud kopogni. Üdvözlettel. birobandi
Olyan kérdéssel fordulok hozzátok, hogy az automat elvittem szerelőhöz egy vezérműszij cserével meg egy jobb első kerékcsapágyat cseréltek nálam mert 70 körül ugy 110ig búgott az autom. Na most elmentem az autoért vasárnap, a szerelő aztmta, hogy lóg a gömbfejem a kocsiból és kicsit kopog.Elindultam az autoval majd kb már 50méterre rá hallom h kopog az autó amit eddig még sose hallottam tőle és nagyon nagyon idegesítő ennél még a búgás is jobb volt.Szerintetek ő baszott el valamit?! Vagy létezik, hogy a kerékcsapágyat kicserélte és közbe előjött ez a hiba is amiről ő nem tehet?! nem akarok vádaskodni ellene, mert nem értek hozzá de nekem ez mégis furcsa csinált még pár apróságot a kocsin ( hátsó ablaktörlő plusz jobbelso visszapillantó 105 ezret hagytam ott nála és ha már ennyi pénzt elbaszmta akkor legyen jó az autóm és ne legyen még egy plusz baja. ezért is vagyok felháborodva.na meg azért is mert egyszerűen nem találok egy normális szerelőt akihez ha elviszem mindig gond nélkül kapjam vissza az automat.válaszotokat előre is köszönöm.
Nekem is ilyen petex van, 25210-es cikkszámmal, coupe-hoz is ezt hozza a program. 6616Ft 1db van a Budapesti raktárban.
Amit még ajánlok nektek az a csomagtartó tálca. Nem a legszebb dolog, de már sokszor megmentette a kárpitot ásványvíz folyt már ki, a temetőzés után sem kell porszívózni folyton csak kirázom, nagynyomásúval lehet takarítani szuper dolog. Amúgy a petex tényleg jó, benne van a gyári szőnyegfogó bolhának is a lyuk, 2 hibája van, 1 a lábpihentető rész kezd leszakadni ez a 2. munkaéve, a másik pedig hogy a 2 hátsó asszimetrikus, és a felirat fordítva van ráírva :)
Én PETEX-et vettem, azt mondták minőségi és méretpontos. A fotód alapján az "A" mérete 26cm, "B" mérete 38 cm, "C" mérete 36cm. Szóval a minősége valóban kifogástalan, de méretileg az "A" mérete nekem lehetne még vagy 2 cm-rel nagyobb. Az elsők kifogástalanok. Viszont nincs olyen magas a pereme, mint a fotódon levőnek. Remélem tudtam segíteni.
Sajnos nincsen „téli” szőnyeg a kocsimban és a Coupé-hoz hivatalosan nem is forgalmaznak. Gondolkozok a négyajtósba való gumiszőnyegen, de nem tudom, hogy a hátsók mennyire térnek el az enyémtől. Amennyiben nem nagy a különbség akkor „beerőltetem” a szedánét…
Akinek esetleg lenne néhány perce megmérni az általam küldött képen A, B és C betűkkel jelölt méreteket, az sokat segítene…
Várom továbbá a tippeket, melyik gumiszőnyeget érdemes megvenni az oroszlánba, mert a gyáriból is van többféle, illetve pl. láttam a vaterán is méretpontosat a gyári árának a feléért…
Én sem preferálom a túltöltést, mert hosszútávon pl. a főtengely szimeringek nem szeretik a dolgot... Szerencsére itt csak néhány száz km megtett útról és néhány plusz deci olajról van szó. Nem lesz ezzel semmi gond.
A probléma az olajszintjelzővel volt, ami nem bírta feldolgozni ezt a traumát…:-) Ez egy kicsit idegesített, mert nem szeretem a para-jelenségeket és mint kiderült, ez sem ok nélkül történt.
Az előző kocsimban az előírt 15.000 km helyett én is 10.000 km-enként cseréltem az olajat.
A mostani kocsinál pedig, az előírt 30.000 km-es csereperiódus helyett 15.000 km-nél cseréltettem le olajat. Lehet itt is lemegyek a 10.000 km-es cserékig... Majd meglátom, még friss a kocsi, most tanulom a 407-est...
Köszi hogy megosztottad velünk az olaj szint problémádat és örülök, hogy csak egy „aprócska” probléma volt. Az aprócskát azért tettem idézőjelbe, mert én ugyan magamnak szoktam az olajcserét megcsinálni, de sosem töltöm a max-on túl. Sőt inkább egy kicsivel alá. Valahol olvastam, hogy a túltöltés túlnyomást eredményezhet, ami károsíthatja a motort. Állítólag (Peugeot DocBackup írja) 1000km-enként 0,5l fogyás még normális, bár én még ezt hála Istennek nem tapasztaltam. De ha még is fogyna az olaj, még mindig jobbnak találom utántölteni, mint az elején túltölteni. Én egyébként 10e km-enként szoktam cserélni. Lehet hogy egy kicsit gyakori, de még eddig meghálálta a macska.
Van egy olyan homályos emlékem valamelyik külföldi Peugeot topicról, hogy ezt simán be lehet állítani szoftveresen.
Mikor a tolatóradar megjelenítése után kutattam a neten, voltak fent képek a Peugeot Planet megfelelő felületéről, ahol ha jól emlékszem volt egy üdvözlő képernyő beállítás, vagy valami hasonló menüpont…
Valószínűleg ide kell tenni egy pipát, aztán már láthatod is az oroszlánt… /Vagy nem…:-)/
Figyu már, amikor elindítod az autót, és bekapcsol a kijelző nem rak ki neked egy peugeot logót véletlenül? És csak utánna jön be a kijelző? Mert tesóm egyik kollégájának van 2007es 407ese, ugyanannyit tud mint az én 2005ösöm, és színes kijelzős ez is, viszont így indul.
Úgy néz ki, hogy megoldódott a műszerfali olajszintjelző kérdése…
Nemrég voltam olajcserén és egy kicsit túltöltötték a gépet a szervizben, ez egyszer „bőkezűek” voltak…:-) Nem sokkal töltötték túl, ezért nem volt feltűnő a mérőpálcán. Néhány milliméterrel volt magasabb a MAX jelzésnél, ezért nem foglalkoztam vele, gondoltam a szerviz talán már rutinból tölt egy kicsit többet ebbe a motortípusba…
Gyanakodni kezdtem, hogy talán ezt a többletet nem tudja lekezelni az olajteknőben lévő mérőszonda, ezért „akcióba léptem”. A nívópálca helyén bevezetett vékony benzincsővel leszívtam kb. 1,5-2 decit a meleg olajból (elérve így az előírt MAX szintet a pálcán) és csodák csodája, újra működik a szintmérő, megint az OIL OK felirat jelenik meg a műszerfalon…
Az ördög a részletekben van… Főleg egy „pözsónál”…
Remelem sikerult akkor at allitanod a dolgokat !!!:) Ja ezt az atvaltast en se birom megszokni, eleg sokat jarok angolba meg eszakirbe, es van nalunk olyan kocsi ami csak km/h mutat es en is mindig gondolkozom! :)
Mi szeretjuk, eddig a kotelezon kivul csak ket abs kabelt csereltem ja meg a kipufogo rendszerhez azt a folyadekot kellet tolteni bele!! nekem 1.6 hdi van 5 eves es 210 ezer km korul vagyok! Most viszem muszakira remelem ott se derul ki nagy hiba :) Otthon nekunk egy 307 2.0 hdi volt azt is nagyon birtam azzal se volt semmi nagyobb gond :) Ha itt vissza olvasgatsz akkor sok mindent tanulhatsz!! vannak akik nagyon vagjak ezt az autot, es meg osztjak itt a tapasztalataikat !! ezt koszi nekik :))
A cd-s kerdesre nem tudok valaszolni mert en ehez suket vagyok :)))) de majd lehet valaki valaszol itt neked .
Sok gond nelkuli km-t kivanok neked , jo hetveget !!
Nem tudtam megállni, hogy ne köszönjem meg a fáradozásod a kijelző cserével kapcsolatban. Igazán pöpec képes leírást prezentáltál. Nem értem Viktor miért írta a szoftveres tanítást, lehet a szervizben csak azért mondják, hogy ne kezdjünk el házilag barkácsolni? Mindenesetre engem ez meggyőzött és nem is tűnik nagyon bonyolultnak. Az enyém még nyárig biztos kibírja, de ha bejön a meleg valószínű nekem is cserére szorul. Viktortól még annyit kérdeznék, ha jól emlékszem, te tavaly előtt cseréltél kijelzőt azóta romlott-e valamit a minősége vagy hibátlanul működik?
NAGYON SZEPEN KOSZONOM A SEGITSEGET EGY KICSIT MEGKONNYEBULTEM,IGAZ MAR 3 EVE KINT ELEK DE EZT AZ ATVALTAST VALAHOGY NEM
TUDOM MEGJEGYEZNI. MA MINDENKEPPEN ATALLITOM HOGY LATHASSAM A VERDA FOGYASZTASAT. NEKED MILYEN TAPASZTALATOD VOLT IDAIG
AZ AUTOVAL KAPCSOLATBAN? CSAK AZERT KERDEZEM MERT NEKEM EZ AZ ELSO ILYEN TIPUSU AUTOM ELOTTE KISPOLAK, SAMARA, 4UTEMU WARTBURG STB. VOLT. ESETLEG ARROL VAN VALAMI INFOD HA SZERETNEK KESOBB CD MULTICHANGERT BELETETNI AZ MENNYIBE KERULNE ES HOGY MILYEN TIPUSU JO BELE AMIT LEHET KORMANYROL VEZERELNI.
de menjél be egy peugeot-ba vagy citroenbe és vegyél, 2-3 ropiért van tutti, ha a unixos tradelineban is rendelhető 3800ért akkor kicsit elszált webshop ez...
Ja hétvégén amikor szedtem ki a blokkolót megnéztem az olajszinteket, és kellet ráöntenem a szervóolajomra, így elővettem a kis olajamat és lefényképeztem nektek, csak elfelejtettem feltölteni. Ja és csak ez jó bele, nemtudom mi de nem is piros mint az ATF, apropó ATF. Az tutti hogy nem jó bele és főleg nem a gyárija. Amikor nekem 2 éve kifogyott... kb az olaj akkor atf-et öntöttünk rá, és vetettek velem, de nem vállalta be a szerelőm a teljes cseréjét ezért a szervízbe mentem. Ott meg mondták hogy kifejezetten nem jó az ATF olaj a szervóba, meg mutattak valamit a gépen is ahol le volt írva. 1 vagy 2 flakon gyárit vetettek velem már nem emlékszem de valami 2-3 ezer forint volt az megmaradt. Íme a kép cikkszámmal együtt:
Az én meglátásom az, hogy azért habosodhata szervó, mert kodenzácios víz kerül a szervó olajba. Vagyis SZERINTEM a szervo pumpa szorul, melegszik a melegedés miatt kicsapódik a víz az olajban és a melegedés miatt nincs elégendő nyomás a működéshez.
egy kis segitségre lenne szükségem....egy angol 2.0hdi-m van
a kormány szervóm habosodik és néha keményedik a kormányom...amikor élesen kanyarodom akkor meg rezgést érzek a kormányon.....voltam szervizben alánéztek nem szivárog a kormánymű sehol.....a szervó működik....de a betöltő cső mindig olajos kinyomja az olajat....álló helyzetben semmi gond de valahova eltűnik az olaj.....voltam a norautoban
és castrol atf tq dIII olajat raktam bele azt mondták ez való bele.....de visszaolvastam és azt irjátok hogy ez nem jó bele....két kérdésem lenne ha esetleg tudnátok hogy mi lehet a rendszernek a baja??? és most pontosan milyen olaj való bele???és ha nem jót öntöttem bele akkor most mi a teendő????...előre is köszönöm...tomy
Egyébként vagy rendszámtáblatartó keret (ami csúnya, viszonylag drága és elhelyezés szempontjából még nem is optimális), vagy a lökhárító kilyuggatása vannak, mint lehetőségek.
Oké, köszi a lehetőséget. Megnézetem a szerelő barátommal mégegyszer az autót, és ha nincs más megoldás élnék a lehetőséggel. Hogy tudlak elérni ebben az esetben?