Keresés

Részletes keresés

WriE01 Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8185
Látjátok, viszik mint a cukrot. :-).
Tied a gerillas.
Előzmény: BoBoYSA (8184)
BoBoYSA Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8184

 

SZia

Már aludtam, de álmomban eszebe jutott, hogy az az egy gerillás feltétlenül kell nekem.

Örömel látom, hogy még nem foglalta le senki.

Legkésőbb péntekig meg kellne kapnom(egy gerilla heveromat lepem meg).

Elfelejtettem, hogy hol is laksz?

Mindegy is majd holnap megbeszéljük, most csak foglalok.

B

Előzmény: WriE01 (8183)
WriE01 Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8183

Nem tudom pontosan hol csúszott be a hiba. De több nehézség is volt ebben a rendelésben. Egyrészt kezdetben ~5 polóról beszéltünk, és erre én mondtam, hogy szivesen segítek, mert biztosan meg tudom oldani nettó 3000-nél olcsóbban, mert a cégünk egyik grafikusa sok pólót csináltatottmár, és azt ígérte annál a cégnél meg tudunk egyezni.

Ezután hirtelen megindultak a rendelések, és már az elején mondtam, hogy tegyük bele egy táblázatba, mert el fogunk csúszni. Ez nagyjából sikerült is.

De aztán a cég akihez mentem végül nem tudta vállalni péntekig a megszaporodtott darabszámot, így innen versenyt futottam az idővel, mert nem akartam cserben hagyni a csapatot. Nagy szerencsémre egy másik ismerősöm még nagyobb tételben rendeli a pólókat, így az ő segítségével végül elválalta egy cég a melót.

Aztán innen volt némi kavar. Eküldtem a táblázatot a mintákkal és az én kérésemre hozzátettek még két logós XL-es pólót, mert sejtettem, hogy lesz aki még ihletet kap a helyszínen. De a nagy kapkodásban arra nem gondoltam, hogy mindenki aki utána kért még, az inkább L-es pólót akart.

Ezen kívűl ha jól sejtem valaki elcserélte a megrendelését, mert én a gerillás pólómat benne hagytam a többi között, ami XL-es volt, és végül nekem XXL-es méret maradt. Így most a "raktár készleten" az ényémet is feltüntettem.

Summa summárium:

Alapvetően a kapkodásból keletkezett a többlet, amit nem is annyira bánok, mint azt, hogy volt akinek a kérését már nem tudtam megoldani (lásd gyerek méret és egy-két L es póló). Szóval köszönöm a felajánlásokat, de bízom benne, hogy lesz igény a megmaradt pólókra előbb utóbb. Akinek meg megígértem azoknak hozok kisebb méretet (Tibeer-t felírtam, de a Krisz-re nem emlékszem milyenből kéne még egy - küldd el légyszíves!).

 

 

Előzmény: krulis (8178)
steelhaand Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8182

Ha lefixáljátok az időpontot, akkor befoglalom ;) Remélem a kolléganőm jövő évi esküvője nem ekkor lesz ;)

Amúgy ha helyszín kell, akkor abban tudok segíteni, elég sok helyen tudok ilyesmi összeg körüli szálláshoz/kempinghez kapcsolatokat.

per/sanchez Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8181

Ha így lenne, akkor dobjuk szét az összeget. A pólók úgyis elmennek előbb utóbb..

Előzmény: krulis (8178)
per/sanchez Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8180

úúú egy élmény volt, örülök, hogy ott lehettem, mégha csak kis időre is. Így is rohannom kellett a buszhoz, amit épphogy elértem. Persze légkondi nem volt, a vesém meg porzott... ááá

 

remélem a legközelebbin már tovább maradok!

krulis Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8179

És ugye ahogy beszéltünk róla, a helyszínen is gondolkodjunk, mert a kempinges ember idén pofátlan összegeket kért azoktól, akik nem is aludtak ott.... Eddig ingyen beengedte a nem ottalvókat, bár most elég sok ilyen volt. 

 

Na ezzel kellene foglalkoznia a fegyelmi bizottságnak Wrie, nem a felelős pozíciót betöltő személyeket kellene fenyegetni!:))

Előzmény: KRISZ2007. (8176)
krulis Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8178

 

Krisztián, a pólók azért maradtak meg, mert valaki rendelt és visszavonta, vagy kaptunk gratist? Nem lenne jó, ha rajtad maradna 7-8 ezer forintnyi cucc. 

Előzmény: WriE01 (8172)
krulis Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8177

Üdv mindenkinek, jó volt a buli! Örülök, hogy újabb nicknevek mellé tudunk arcot párosítani, azért mégis jobb úgy irogatni, hogy ismerjük egymást személyesen is, nem igaz? Külön tiszteletem azoknak, akik nem tudtak eljönni mégis küldtek sört, vagy csak pár órára értek rá, de tiszteletüket tették akár úgy is, hogy nem ihattak.

KRISZ2007. Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8176

Meg is néztem a jövő évi naptárat. Szerintem MÁJUS 19, vagy 26 jöhet szóba. Előtte még hideg lehet, utána meg már túl közel lenne egymáshoz a két rendezvény. Szeptemberben pedig vagy 8, vagy 15.-e.

Azért kellene eldönteni minél hamarabb, mert akkor mindenki úgy tudja intézni a nyaralását, esküvőjét, legénybúcsúját, stb., hogy ott tudjon lenni. Szóval nagyon szeretném, ha mindenki ott tudna lenni, ne kelljen sajnálkozni, hogy valaki kimarad.

SZAVAZZATOK!

steelhaand Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8175

Sziasztok Skacok!

Tényleg nagyon jó volt, élveztem minden percét a találkozónak. Nagyon sajnálom, hogy ílyen hamar le kellett lépnem ;(

Az egyesületbe remélem beregisztráltatok, ha nem, akkor küldjétek el, hogy hogyan lehet, akár a gmailes csoporton keresztül is. A képeket nem soká feldobom valahová. Üdv!

 

viztamas Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8174

köszi én is mindent! :) jó volt, csak hamar eltelt. :( 

 

ja! és egy fontos dolog: semmi semmi fejfájás. pediococcus rulz!

 

lassan kezdhetjük is szervezni a következő talit! :)

DanielOrtega Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8173

Mi is sikeresen hazaértünk,  aludtunk is egyet gyorsan :) Azért volt megint termés. A foglalkozás elérte célját :)

WriE01 Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8172

Mi is itthon. Nagyon klassz volt ismét az intenzív sörkostoló túra :)

És természetesen itt a fórumon is üdvözöljük az egyesület megalakulását. Bízzunk benne, hogy nem is fogják visszadobni módosításra az iratokat.

A pozíciot betöltő illetőknek meg sok sikert a munkához. Végezzék lelkesen és becsületesen a feladatot. Különben a fegy.(veres)bizottság előtt találjak magukat :DDDD...

 

Csináltam majd 60 képet, melyeket majd holnap feltolok valahova. Ha valakinek nem jók ezek a képgalériás hülyeségek és kellene neki az összes fájl egyben, az dobjon egy mailt nekem és adok egy elérhetőséget a képekhez (akár a tavaszi talalkozó képehez is).

 

Aki esetleg pólót szeretne: megmaradt egy pár "raktáron". Itt a lista:

Elsösör csak szöveges XXL: 1 db.

Elsősör logo XL: 2db.

Elsősör logó habos XL: 1db.

Gerilla XXL: 1 db.

 

Ha valakinek kell valamelyik szoljon és eljuttatom (akár vidékre is ha a postát is áljátok.).

 

Azon még gondolkodom melyik sör ízlett a legjobban, de a paradicsomos nálam érdemel egy különdíjat. Nem mondom, hogy jó volt, de el tudom képzelni, hogy lecsó mellé kifelyezetten passzol egy pohár belőle :)

Ja és köszönet azoknak is akik nem tudtak eljönni, de eljuttattak pár palackot a csapatnak. Volt közöttük 1-2 amit hiányolnék, ha nem lett volna.

 

Thx.

w.

barbon1 Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8171

Én is sikeresen hamar hazaértem,még az ebébből is jutott.(Bízom benne,hogy a rendőrök nem díjazzák ezt)Nagyon örülök,hogy ilyen remek csapatot sikerült megismernem.Meglepő módon a feleségek,barátnők is roppant jó fejek,nekik külön köszönet ezért.nagyon jó kis buli volt sok remek sörrel.Köszömöm mindenkinek

Előzmény: KRISZ2007. (8170)
KRISZ2007. Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8170

Micsoda nap volt! :P

Nem gondoltam, hogy ennyien összejövünk! :)

BoBoYSA Creative Commons License 2011.09.11 0 0 8169

Szervusztok!

Mindenki szerencsésen hazaért?

Nagyon jól éreztem magam.

 

Az Indexen van egy kis üde video a Corvinus söripari részéről.

Inkman Creative Commons License 2011.09.10 0 0 8168

Tisztelt urak!

 

Jo bulizast nektek, en sajna megint lemaradtam.....igy jar aki kulfoldon el....:DDDDDDD Ma ittam eletem elso kolsch soret, haaaattt......oleg szar volt. Milyennek kellene lennie??????????? Mert ez olyan "dobozossoproniizu" volt.......megittam egy Schneider dunkelt, egy apatsagi sert, aztan kolsch, de nem birtam befejezni........Ittatok nagyon finom kolsch-t??????? Marka???? Kiprobalnam megint, hatha jobbra lelek.

 

Udv Nemetorszagbol

steelhaand Creative Commons License 2011.09.10 0 0 8167

Yeah!

Előzmény: Tibeer (8166)
Tibeer Creative Commons License 2011.09.10 0 0 8166

Ébresztő!

Nagy nap van ma! Irány mindenkinek Esztergom!

..............................................................................

WriE01 Creative Commons License 2011.09.09 0 0 8165

Vagy egy jó sörrel!? :D

Előzmény: BoBoYSA (8163)
WriE01 Creative Commons License 2011.09.09 0 0 8164

Ezeket nézd át:

 

8039

8081

8085

 

Aztán ha kérdés van akkor bátran...


Előzmény: csakisff (8160)
BoBoYSA Creative Commons License 2011.09.09 0 0 8163

Bocsánat, hogy én válaszolok, de úgy látom a szervezők nincsenek gépközelben. Nehogy emiatt ne tudd, hogy hova gyere.

Esztergom, camping a város közepén, a híd környékén kell keresni, állítólag nem lehet elhibázni. Úgy tűnik 10 től, de 11 től biztosan kifulladásig.

Biztos nem lesz baj, hogy csak most szóltál. Ha hozol annyi kenyeret meg rávalót amennyit megeszel, akkor ellátási gond sem lehet. A campingbe nem tuni, hogyan engednek be bennünket, akik nem lakunk ott, de ez nyilván megoldható. Gondolom egy strandbelépő szintű összeggel.

Előzmény: csakisff (8160)
krulis Creative Commons License 2011.09.09 0 0 8162

Szuper! Itt lesz, van az oldalon térkép is, viszonylag könnyen megtalálható:

 

http://www.grancamping-fortanex.hu/

 

Szerintem olyan 10-11 körül már erősen gyülekezik a nép. Lehet ott aludni sátorban, lakókonténerben, panzióban, faházban.  Sört hozzál, ha van, de kenyeret szerintem ne, mert én is belebotlottam ma egy 3 kilósba és már elég sokan írtuk hogy viszünk. Kaja: bográcsgulyás, a hozzávalók árát majd szétdobjuk. Este szalonnasütés.

 

Előzmény: csakisff (8160)
WriE01 Creative Commons License 2011.09.09 0 0 8161

A szalonnasütéshez én viszek azért összecukható széket, azzal bajban voltunk a múltkor is.

Előzmény: krulis (8159)
csakisff Creative Commons License 2011.09.09 0 0 8160

Helló, helló, ezer bocs, hogy az utolsó pillanatban, de én is mennék holnap.:) Sajnos az utóbbi 2 hétben nem volt időm olvasni a fórumotL, keresgéltem, de annyi hozzászólás van, le tudnátok írni az infókat, hogy hol lesz pontosan, mikortól, programJ, mit kell vinni + bármi egyéb tudnivaló - vagy megvan vhol egyben? Thx!

krulis Creative Commons License 2011.09.09 0 0 8159

Van sörpad!

Előzmény: BoBoYSA (8156)
krulis Creative Commons License 2011.09.09 0 0 8158

Egyszer régen talán a 2000-es évek elején volt állítólag egy ilyen ellenőrzés és állítólag akkor valakit a vásárlólistáról beidéztek, de elengedték a büntetését.  Na de egy szlovák céget miért zaklatnának a magyar hatóságok, mondta erre Olasz anno, ha jól emlékszem.:)

Előzmény: BoBoYSA (8157)
BoBoYSA Creative Commons License 2011.09.09 0 0 8157

Ezt a cikket nem is láttam eddig:

 

http://hvg.hu/gasztronomia/20110225_fozunk_otthon_sort

 

V.GY. vajon Vétek György?

és ki lehet az internetes árus?

 

 

BoBoYSA Creative Commons License 2011.09.09 0 0 8156

Van ilyen kombinált infúziós-dekokciós eljárás.

A tankönyv szerint pótanyagos főzésnél ajánlatos csinálni, mert ott nehezen tárhatók fel a nem malátázott szemek.

De nyilván végezhető malátából is, azért, hogy dekokciós jellegű sört kapjunk.

Ezen már gonodolkodtam.

De az eljárás nem úgy megy, ahogy itt eltervezték, mert az nagyon macerás volna (visszahűtés), hanem az alapcefrét felmelegítik béta amiláz bontási hőmérsékletre, a forralandó cefrét egy másik tartályban forralják, végül a forró cefre hozzákeverésével emelik az egésznek a hőmérsékletét, és utána az egészet együtt mint infúziós módszert viszik tovább.

Majd a talin lerajzolom. Pontos hőmérséklet értékekre nem emlékszem.

 

MÁS:

Van a Campingban valami szék, vagy ajánlatos vinni összecsukhatót?

Előzmény: krulis (8140)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!