Keresés

Üdv mindenkinek!

1979-83  B. osztály

francia-latin fakultáció

Kerey "nem kötelező idejárni/Peti, a fiam " Györgyné - osztályfőnök, matematika
Galambos "na, rosszarcúak/mondjad, Lina/könyveket a lábak alá/svédcsavar" László - földrajz
Gerőcs István, Gyöngyösi Anna - biológia
Szamosi "gazemberek" Elemérné - fizika
Szalay Csabáné - kémia
Skripecz Erika, Marx "őszinte és kőkemény"László - magyar
Czeglédi Lászlóné - történelem
Csoknyai Ilona - latin
Mezei Aranka, Molnár Katalin - francia
Rendes "ssssö"Vera, Hornyos Jánosné, Tóth Gizella - orosz
Gódor Mihály, Oszláts "guguljatok le" István, Farkas Balázs - testnevelés
Kiss Katalin Ágnes - rajz
Tóth Elekné - ének, világnézetünk alapja
büfé - körözöttes zsemle: 1,80 szalámis: 2,30



juhász jános elvtárs - igazgató elvtárs

Gratulálok!

Te vagy a Kaffkások doyenje. :)

1956-ban érettségiztem a Kaffkában ! Osztályfőnökünk Kanosik Mihályné (Margit Néni, matematika-fizika) volt; tanított dr. Bednarik Ilona (magyar), Rékai Margit (biológia), Szabó Béláné (történelem), Kelemenné -Ágnes Néni (orosz), Nagy Lajosné (Sári Néni, torna), Nagy Nándor (Náci Bácsi, ábrázoló) Az igazgató Kaszab Andorné volt. A József Attilában, ha jól emlékszem, Vasy Gézáné.

Nagyon jó iskola volt, szerettem oda járni.

Amikor 1952-ben kezdtünk, csak fiú gimnázium volt - "József Attila" - ahová minden évben felvettek egy lányosztályt. 1954-ben a lányosztályokból megalakult a Kaffka az épület felső szintjein. A mi osztályunkat akkor ketté választották, egy "reál" és egy "humán" osztályra. A humánban tanítottak latint is, a reálban több volt a matematika-fizika óra.

Osztályfőnökünk ma már 98 éves, de még él. Változó sűrűséggel, de még ma is szoktunk találkozni a Magyarországon élő osztálytársakkal.

Hogy a turóba,hogy ebben az évben egy normális kaffkás se látogatott ide,-rajtam kivül...

Kevés olyan diák volt, akinek ne lett volna problémája klárikával. Nagy barom volt és csak a seggnyalókat türte meg.

Tőle függetlenül nekem szép emlékem is sok van a gimnáziumi évekből. O.f. Dömölki Eta /Vele azóta is tartjuk néhányan a kapcsolatot/Volt néhány nem kedvelt osztálytárs, de egész jó banda voltunk. És ami a fő FIATALOK voltunk és állandóan szerelmesek. Ez pedig megszépiti a multat.

Nekem is volt néhány problémám máhr klárával,igy kisbetűvel,undoritó féreg volt !

Van még aki sokkal régebben járt a Kaffkába  én 1956-1960-ig. Nehéz idők voltak sok volt a probléma, tanárváltások, lehetne mesélni sokat. 

Sajnos a mi osztályunk az A osztály eleinte  gyakran találkoztunk, azután sosem, még az 50-ik évfordulón sem, de lehet hogy csak én nem tudtam róla. Ha valaki közülünk erre jár irjon nekem. Tanáraink ebben a négy évben:

 OF. Romák Judit

Héder Jánosné, Dobi Istvánné / Ő a rossz emlékű Dobi István menye volt/ Mezei Aranka, Hódi Mihályné, Szabó Béláné, Szentpéteri Szabolcsné, Ferenci Gáborné, Bednarik Ilona, Káldi Gyula,Erőss Istvánné, Zsigmond Györgyné., és legutoljára hagytam az akkori igazgatónőt nem véletlenül : MAHR Klára többünk megkeseritője. Nekem  csak jó emlékeim vannak a négy évről, kivéve persze az igazgatónővel történt többszöri konfliktusról. A mi korosztályunkban valószinű kevesen neteznek, de hátha valaki erre jár.

A Kaffka Margit Gimnázium 1962-ben végzett IV. fö osztálya ötven év múlva tegnap találkozott ismét.

Kicsit beletrafáltunk az általános iskolás és óvodás ballagásba- néhányan emiatt az unoka ballagásra mentek.

Így is a várható 31 "lány-ból 26 jött el. Mivel ez csak az első fokozat volt, szeptember elején újra találkozunk

a Balatonnál, az egyik osztálytársunk vendégei leszünk. Négyen voltak olyanok is, akik eddig rendszeresen

nem jártak - nekik sérelmeik voltak tanárok miatt, csak most jöttek rá, hogy emiatt aztán igazán

kár volt nem találkozni a régi padtárssal, barátnővel és a többiekkel.

A közös fényképekből  jubileumi pps-készítek, néhányat képként elmentve és kinyomtatva elvittem -

nagy örömmel nézegette mindenki, kézről kézre jártak a  feliratokkal ellátott papírképek - szeptemberben

mindenki megkapja pps-ben.

További jó beszélgetést - kívánok nektek is nagyon sikeres találkozásokat.

Örülök, hogy segítettél!!!

Mi ketten vagyunk a lefrégebbiek, tehát hasonlóak az élményeink, a tanáraink.

Nekem ma lesz az 50 találkozóm. Mi 41-en végeztünk, heten haltak meg, hárman

vannak külföldön, egy valakinek éppen ma ballag egy kis nyolcadikos rokona -

így elvileg harmincan leszünk ott, mert a hívásomra senki nem mondott nemet.

Átlag 22-en minden éveben találkozunk - és a megszépítő messzeségből nem azon gondolkodunk,

mi volt rossz, hanem egymásnak örülünk, érdekel a másik sorsa, és ma is működnek az

gimiben kialakult barátságok.

Én ezzel el is búcsúzom.

Krampácsnak örök hálám a jelvényért!!!!!

Eleinte jó volt, pergő a beszélgetés sokat jelentett nekem.Elnézést a szó....-ért, de nem állhattam meg, hogy

válasz nélkül hagyjak ilyen egyoldalú. elfogult, negatív érzelmeket sugárzó kinyilatkoztatásokat.

További jó beszélgetéseket, tapasztalatcseréket kívánok nektek.

Kedves Levelezőtársak!

Nem unjátok már ezt a " magasröptü" eszmefuttatást a tanitás-nevelés témában? Ennek a vitának látszó szócséplésnek semmi köze nincs a Kaffkához, pedig ez a fórum arról szól.

Amugy pedig, mint egyik legvénebb hajdani diák /62-66/, elmondhatom, hogy mint minden ilyen intézményben voltak jó, kevésbé jó, rossz és nagyon rossz tanáraink. A jók között volt osztályfőnökünk Dömölky Eta, akivel a mai napig jó barátságban vagyok jómagam és még néhány hajdani " cellatárs". Gimis emlékeink is különbözőek, főleg attól függenek, hogy kinek milyenek voltak az eredményei.

ÉBRESZTŐ!!! Most nem a szófosás a legfontosabb az oktatásban!!!

Az oktatásról általában, ami 6 éves kortól tart a  szakmunkásbizonyítványig vagy az egyetemi diplomáig,

nem érdemes ilyen kategórikus kjelentéseket tenni.

Amint látod el is magányosodtunk, a többiek kiléptek ebből a beszélgetésből, mert túl általános, ideje lenne valahogy

elkanyarodni tőle. Nagy királyainknak annak idején különbejáratú "nevelője" volt - aki tanította őket mindenre, amit

akkoriban csak tudtak már a világról - és tartásra, erkölcsre,stb.  Mondhatnánk, ez volt az őse a magántanulásnak.

A nevelés szó eredetileg "növelés"-t jelentett:növelni az emberpalántát, embert faragni belőle,

mindazzal a "municióval" ellátni, ami segíti az életben való eligazodásban, és a tanult szakmája gyakorlásában.

A nevelés és oktatás elválaszthatatlanul összefonódik, és régen rossz, ha szétválasztják mesterségesen.

A didaktika -az oktatás tudománya csak eszköz a pedagógus kezében, aki amellett, hogy már a puszta személyiségével,

minden megnyilvánulásával HAT, vagyis nevel, a tantárgyát oktatja, és bizony jó, ha tud  jól oktatni is,

hogy amit át akar adni,az üljön, érdeklődést, figyelmet keltsen fel - és ...még sorolhatnám,

mi mindenen kell elgondolkodni, mielőtt ilyeneket akar valaki állítani, hogy a nevelés csak a szülő dolga.

Aki minden megnyilvánulásával, teljes lényével nem HAT a növendékeire, az messze kerülje el ezt a pályát -

és jó lenne, ha egyszer megszűnne a kontraszelekció, és nem a legalkalmatlanabb "maradék"

lenne kénytelen valóban tanárnak menni, szinte szégyenkezve, hogy nem lett a tanári diplomájával menő riporter,

vállalkozó, tolmács, stb.

A tanár ne neveljen, hanem oktasson. (Az előbbit hagyja a szülőre.)

Oktasson és ne kioktasson. Vegye tudomásul, hogy ő is tanulhat

a diáktól - nemcsak fordítva. A tanítás - tanulás az angolszász

oktatási rendszerekben egy kölcsönös folyamat.

Sajnos, ezt a Kaffka "tanárai" - tisztelet a kivételnek - nem igazán fogták fel.

Nem viselkedtek igazán úriemberek - úrinők módjára, ezért tiszteletet sem

vívhattak ki - legalábbis nálam nem. Azt gondolták, hogy a törvények felett állnak.

De persze, eljött az igazság pillanata...

Nem az a feladatunk, hogy Alattvalókat neveljünk, hanem az, hogy Öntudatos

Polgárokat képezzünk. Ezt állítom, mindenfajta politikai fennhang nélkül.

Az oktatás pedig egyszerre és egyenlő mértékben közszolgálat és szolgáltatás. Aki ezt nem érzi át és rangsorol: mint például Hoffmann Rózsa volt Kaffka igazgató-helyettes, az nemcsak köpönyegforgató, de semmit sem ért az egész problémakörből...

Ez körülbelül olyan, mintha a következő a kérdést tenné fel valaki: melyik gyermekét szereti jobban?

Nyegle és modortalan tanárok????

Hová jutottunk?

Nekünk még szigorú, vagy gyengekezű tanáraink voltak,

de a nekik, a tanár személyének járó tiszteletet kivívták legtöbben határozott,

céltudatos, szakmailag megalapozott viselkedéssel! Követeltek, és legtöbbünknek

eszébe sem jutott, hogy ezzel valamiféle jogainkat csorbítják, sőt, tudtuk,

hogy ez az egyetlen esélyünk, nem melegedni jártunk az iskolába

Vagy akkoriban még a tanárok  nevelési elvekről egyáltalán hallottak és

NEVELTEK, most meg szolgáltató intézménnyé vált az iskola, amely szolgáltatást

persze a szülők "rendelik meg", nem a diákok, ők csak elviselik valahogy,

nagy kegyesen bejárnak, a jogaikat ismerve a végsőkig elmennek a húrok feszítésével-

tisztelet a kevés kivételnek, akik szerencsére azért még veszik a bátorságot, és

tényleg TANULNAK, mert azért mentek a gimnáziumba.

 Nem, egyáltalán nem a kötelező jelleg ellen

 volt kifogásom.

Hanem a nyegleség és a modortalanság ellen.

Az istálló-verseny szellem előmozdítása ellen.

A tanerők részéről.

Minek tulajdonítod te magad, hogy gyenge négyes tanuló voltál?

Egy az egyben nem hibáztathatod ezért a tanáraidat - talán későn érő típus voltál,

aki nem mérte fel idejében a kemény munka jelentőségét.

Ha ezt érettségi előtt tudatosítottad volna magadban -rákapcsoltál volna már a gimiben,

ha úgy tetszik autodidakta módon, biztosan azonnal felvettek volna.

Volt benned és még sokakban egy néma ellenállás minden ellen, ami kötelező.

Amint rájöttél, hogy belső kényszerből vagy kénytelen tanulni - sikerrel vetted az akadályokat.

Nem vagyunk egyformák. Neked így volt jó, autodidakta típus lehetsz, gondolom vezető lettél valahol

és te osztottad be, mit mikor teszel, a saját belátásod szerint?

Vagy nem jól látom?

Igen, ez vitatható gondolat. De azért megfontolásra érdemes.

Lehet, hogy "nem teljesen áll" a hasonlat, de ugyanúgy ahogy

például a gyógyulásnak csak a legvégső helyszíne és eszköze

a kórház, mérlegelendő, hogy vajon az iskola a szerető családi

környezetnél alkalmasabb-e egy kiművelt emberfő kifejlesztésére.

Persze, minden eset más és más.

Van aki erre alkalmasabb, van aki arra. Van akinél ez válik

be, valakinél az.

Mindenesetre nálam a Kaffka "tanárai" nem váltak be. Másfél év autodidakta

és tanfolyami képzés után maximális pontszámmal vettek fel a főiskolára

(majd az egyetemre), a gimnáziumban pedig a legjobb periódusomban is

csak igen gyenge négyes tanuló voltam.

Nem tudom pontosan milyen követelményrendszert támaszt a magántanulói státusz. Valószinűleg egy speciális réteg számára találták ki, aki sokat utazik, országon belül és kívűl, például művészek, tudósok stb. Ők mondjuk életvitelszerüen élnek fél éveket külföldön, és nyilván a gyerekeiket is vinni akarják.

Manapság úgy tűnik, hogy egyesek meg egyre jobban visszaélnek ezzel a lehetőséggel. Igen főleg a cigány népréteg. Akik rájöttek hogy így is jár a csp, plusz emellett a fiatal meg otthon lebzselhet, járhat lopni satöbbi. De tudok olyanról is akik leléptek Kanadába, elötte magántanuló lett a gyerek, hogy még egy ideig kapják utána a csp-t.

Az iskolában (mint fizikai környezetben) eltöltött iskolás évek, a társadalmi magatartásformák elsajátításhoz is szükséges és nélkülözhetetlen. Azért nincs levelezős általános iskola, (és persze a magántanulói státusz sem biztos hogy eredményes) De ez már más téma.

Azt nem gondolhatod komolyan, hogy egy magántanuló teljesen önállóan

tud tanulni, felkészülni, minden szülői vagy magántanári segítség, korrepetálás nélkül!?!

Mi, volt Kaffkások nem tudom, miért erről beszélgetünk - szerintem nagyon jó

volt közösségbe járni, egymástól és a tanároktól naponta segítséget kapni - ez semmit nem

rontott a belső motivációnkon -már akinek volt, és a többségnek volt az én időmben is.

Az önállóságunkat sem csorbította, hogy naponta órákon vettünk részt - akinek további céljai voltak

hozzá olvasott, rendszeresen könyvtárba járt - és akkoriban még nem is  csak kényszerből olvastunk.

Kényszer hatására nem érdemes tanulni - ezzel egyetértek, azzal érdemes foglalkozni,

amihez az embernek kedve és tehetsége van -

egyáltalán nem kellene ehhez mindenkinek gimnázium!

Az átbukdácsolt gimnáziumi évek alatt más területen boldogan, stressz és megaláztatások nélkül

érvényesülhetne sok jobb sorsra érdemes fiatal.

Ebben is van valami.

Ugyanakkor nem véletlenül találták ki

a magántanulói státuszt.

Ez,  a közoktatási törvény szerint egyenértékű

az iskolarendszerben történő képzéssel.

Az autodidakta képzés nagy jelentőségű  - egy bizonyos kor után. Egy középiskolás szerintem nem tud önállóan ismereteket elsajátítani ma sem, még az internet korában sem. Ehhez szükséges egy olyan érettség, ami egy átlag középiskolásban még nincs meg. Nem véletlenül hogy levelő képzés csak a felsőoktatásban van, középszinten nincs.

Javaslom, hogy mindannyian tegeződjünk - teszem ezt annak jogán is,

hogy pillanatnyilag én vagyok a legidősebb köztetek.

Talán  egy időre visszatérhetnénk a nosztalgiához, anekdotázásokhoz, mint iskolatársak, sorstársak,

és átmenetileg hagyjuk el az oktatás-nevelés - megszólítás témakörét, terméketlen vitatkozás helyett

emlékezzünk szeretettel a közös iskolánkra.

Ezekben a napokban zajlanak az érettségik. Én még ma is emlékszem, hogy Ady szerelmi költészetét húztam

magyarból -nagyon boldog voltam, mert hálásabb téma a szerelem, mint a nagy társadalmi kérdések.

És még egy érekesség az érettségiről:

Képzeljétek el, hogy Faludy Szilárd nem árulta el nekünk, hogy latinból nem kötelező, hanem fakultatív volt

érettségizni. Erre évek múlva jöttem rá. Az oklevél hátoldalán az áll, hogy latin nyelvből fakultatív érettségit tett stb.

Neki ez presztizs kérdés lehetett? Aki nem az orvosira készült, semmire nem kellett neki az érettségi -

mindenesetre a klasszikus műveltségem legnagyobb részét tőle kaptam és Bednarik Ilona művészettörténet tanárnőtől-

amiért igenis hálás vagyok - ha ma nem sikk, akkor is.

A tanárokat pedig magázni kell

Az internetes fórumokon ugyanakkor - korra, nemre, felekezetre való tekintet nélkül - mindenki tegeződik! :)

Ön leértékeli az autodidakta önképzés jelentőségét!

Az előző hozzászólásomat aképpen árnyalom,

hogy nemcsak a tanár felelőssége, hogy mit hoz

ki belőlünk, hanem a sajátunk is!

Ugyanakkor, a hely szellemisége és a teljesítmény

nagyon is összefügg. (Amennyiben persze, az ember

egy kicsi lelki életet is él...)

Lehet, hogy egy ún. "gyenge" középiskolában sokkal

jobban, nyugodtabban és önállóbban lehet tanulni, mint egy olyan

gimnáziumban, ahol a "pedagógusok" inkább koncentrációs

táborban képzett kápókhoz hasonlítanak.

Persze tény: sok múlik, rajtunk és a szülői neveltetésen is.

Azon, hogy egy önálló közegben (lásd: alternatív iskolák, egyházi iskolák)

"szétesünk, szétfolyunk" vagy ez további lendületet, inspirációt ad fejlődésünkhöz.

Megdöbbentő amit Ön ír!

Azt sajnálom, hogy akkor még nem létezett

az ombudsmani tiszt, mert az ilyen "tanárt",

aki még "tréfából" is gyilkossággal fenygetőzik,

azonnal fel kell jelenteni és el kell tiltani ettől

a foglalkozástól, mert alkalmatlan rá. (bár tény,

hogy az is fontos, hogy milyen hangsúllyal, milyen

nonverbális kommunikáci mellett hangzott el ez a

kijelentés; még az is lehet, hogy nem volt súlya.

Ön volt ott.)

RS és Annimami: tanulni nem kényszer hatására,

hanem belső késztetésből kell. Ha a belső késztetés

hiányzik, azt semmilyen pszichés erőszak nem pótolja.

Ez nem elsősorban gyenge képesség vagy jó képesség kérdése.

Tény, hogy elménk alig néhány százalékát használjuk ki.

Az a tanár felelőssége is, hogy mit hoz ki belőlönk.

És nem erőszakkal!

A tanárokat pedig magázni kell, de vice versa is működjön ez a dolog!

A pedagógusokat nem szabad pofon vágni (a jogos védelem

esetét kivéve), de ez megfordítva is igaz: a tanároknak

is tartózkodni kell mind a fizikai, mind a verbális és nonverbális

ütésektől.

harmadikra is elég  megtanulni folyékonyan olvasni

Spanyolországban már az óvodában tanítják a betűket. Természetesen játékos formában. Nagycsoportos korára, ha nem is folyékonyan, valamennyi óvodás tud olvasni.

Erről jut eszembe!

Egy kis nyelvtan és egy tanulságos történet Halápinéről - és mitagadás, rólam elsős kaffkás koromban:

Fogalmazást kellett írni, amit a legjobb tudásommal és igyekezetemmel készítettem el.

Izgatottan vártam az értékelést! Hát megkaptam - egyenesen a fejemre a füzetemmel, és

a következő lesújtó mondattal Lili nénitől:

"Ha még egyszer leírod nekem azt a két szót ly-al, hogy lesújt és elfojt  - én sújtalak le, sőt meg is fojtalak,

de j-vel! Fogalmazás jeles, helyesírás elégtelen!

Azóta ezt a két szót álmomban sem keverem össze a súlymértékkel és a viz folyásával.

 Én a Waldorf iskolákról tudok ugyanilyen híreket, amiről beszéltek - szinte elsőkézből:

a csengetés csak megzavarná a gyermek lelki egyensúlyát - lényegében az egész tanítás egy folyondár,

földön ülve, járkálva, bárki bármikor ki és bekapcsolódhat a felkínált tevékenységbe.

Én is gyűlölöm a "versenyistálló"-ban zajló hajtást, de a ló másik oldalára átesni sem vezet sehová,

ha pl. harmadikra is elég  megtanulni folyékonyan olvasni.

"Talán fontosabb a hely szellemisége, holmi  beteges

teljesítmény kényszernél..."

Hát ez sajna nem így van. (Egyébként sem értem hogy a szellemiség és a teljesítmény mért függnek ilyen módon össze) Aki gimnáziumba megy, annak valamilyen komoly életcélja van, nem melegedni jár a középiskolába. Egy gyenge középiskola kettétörheti egy egyébként tehetséges gyerek pályafutását is, mert négy év lemaradását csak kevesen tudják behozni. Ma Magyarországon például az alapítványi középiskolák (Montessori, AKG) nagyon gyengén teljesítenek, ez tény, bár a hangulat biztos nagyon jó. Bár a legtöbbjük pénzért ad érettségit, ez esetleg jó egy gyenge képességű gyereknek, de a többségnek nem nagyon.

ui: nem attól lesz jó egy iskola szellemisége, hogy a tanulók a padon ülnek, hogy tegezik a tanárokat, akkor járnak be amikor akarnak és büntetlenül drogoznak. Egy iskola szellemisége ezek hiányában is lehet nagyszerű, mert a szellemiséget egymás társasága és egyéb tényezők biztosítják.

Én a 70-es évek végén végeztem, és nem éreztem folytónak az iskola légkörét. Ettől persze lehetséges hogy más nem érezte ott jól magát.

Én mielött beléptem erre a fórumra, végigolvastam azt a párszáz HSZ-t ami addig összegyült. Ezek közül senki sem dicsérte a 95 utáni egyházi időszakot. Senki! Ez azért talán jelent valamit.

Talán fontosabb a hely szellemisége, holmi  beteges

teljesítmény kényszernél.

Ön is olvassa el azt a hozzászólást, ami még

egy 60-as években végzett 'öregdiáktól' származik,

és aki egyszerűen csak "emberprésnek" titulálta

a Kaffka Gimnáziumot.

Nos, ez a 70-es, 80-as években és a 90-es évek elején sem volt jobb.

Az más kérdés, hogy most milyen az egyházi gimnázium. Mivel

az előző rossz volt, meg kellett adni a lehetőségét egy jobbnak.

Más kérdés, hogy ez sikerült, sikerül-e.

nem is jelenik meg eleve a Beillesztés

A "Beillesztés" opció csak a kép feltöltése után jelenik meg.

Próbáld meg átméretezni a képeidet egy képszerkesztővel. A 1027x768-as méret, közepes minőségben megfelelő. A 600x800-as képméret is jó a feltöltéshez. Ne add fel ennyire könnyen! :)

Igen... az ostrom. alatt még a civileket sem lehetett méltó módon és helyen eltemetni, a háborús áldozatokat meg oda temették, ahol éppen érte őket a halál. Adott esetben éppen az ifjúság legfontosabb intézményében, egy iskolába kertjében.

Iszonyat !