Keresés

Részletes keresés

sz_attila Creative Commons License 2014.07.13 0 0 467

Azt szoktam írni mindenkinke, hogy egy adott árban olyan gépet vegyen, aminek

1. a szeélességéhez a legerősebb motor párosul

2. a legnegyobb a fűgyűjtője

3. nem sok olyan alkatrésze van, ami első látásra gagyi műanyag, vékonyka, gyenge, hajlékony stb.

Ne vedd meg a legkisebb tömegű gépet semmiképp, mert abban minden bizonnyal nincsen anyag, ha van is, olcsó műanyag.

Nem utolsósorban pedig én inkább vennék használt minőségi gépet, mint szar újat.

Előzmény: Bigemperor (466)
Bigemperor Creative Commons License 2014.07.12 0 0 466

Köszönöm a választ, most nekem is van időm részletesebben írni.

Nem vagyok és vélhetően már nem is leszek fű (uram bocsá' pázsit)-fetisiszta, ezért marhára nem az fogja az életemet kitölteni, hogy nyírjak, "az a szép ződ gyep", az nem fog nagyon hiányozni.:))

Mint írtam, a jelenleg 700 m2 terület jelentősen (kb. 30%-kal) csökken úgy 12-15 hónap múlva, ezért erre is kell gondolnom, ráadásul ha néhány fát is ültetünk, valamennyit az is elvesz.

A terület teljesen sík, nincs lejtése, nyilván nem tökéletesen egyenletes, viszont jelenleg 20X35 m téglalap alapú.

Üres a terület, a villany közművet most vezettetjük majd be, a többi megvan. 

Ami fontos lehet, jelenleg szemétszállítás sincs a telekről, senki nem tartózkodik ott.

Kérdés: nem tudom a zöld hulladékot hová tenni, így is gyűjtős fűnyíró kell, vagy jó az oldalkidobós, mulcsozós?

Az általad felállított kategóriák közül -főleg mert egyenlőre csak szomorú kötelesség a fűnyírás- egyenlőre talán a harmadik és a második között helyezkedek el.

Fentiek miatt nem kívánok sem örök életű fűnyíró motort, sem egy komolyabb összeget kiadni a fűnyíróra, mivel a várható kiadások miatt ez most nem prioritás.

Így teszem fel tehát a kérdést: mi az a legolcsóbb vállalható, de azért nem übegagyi és megbízhatónak tartható fűnyíró, ami max. 70e ft körül elérhető? Nem szeretném két év múlva kidobni, és nem lesz sokat használva!

Előzmény: sz_attila (462)
sz_attila Creative Commons License 2014.07.12 0 0 465

Mondjuk egy Balmoral az ütős :)

Előzmény: hamvasat (463)
pongi76 Creative Commons License 2014.07.12 0 0 464

Sziasztok! 

 

Fűnyíró vásárlás előtt állok. Mindenképp benzinmotoros kell mert nagy a terület. Riwall márkát néztem.

Van valakinek ezzel a márkával tapasztalata? http://www.mall.hu/benzines-funyiro/riwall-rpm-5135-hwm?v=617707

hamvasat Creative Commons License 2014.07.12 0 0 463

Sz_attila!

 

Mondj már légyszi pár ajánlott hengerkéses típust, hadd nézegessem meg őket, hátha egyszer veszek egyet :-)

sz_attila Creative Commons License 2014.07.11 0 0 462

Na most van egy kis időm komolyabb válaszra is.

Teljesen mindegy, mekkora a területed, fűnyírót aszerint választasz, milyen pázsit minőséget akarsz elérni.

1. Top minőség, mindig gyönyörű, ez tölti ki az életedet

2. Nem igazán foglalkozol a fűvel, de azért ne legyen elhanyagolt

3. Elég az olyan minőség is, amit közterületeken látni

 

Ad 1. El kell felejteni az oldalkidobást. Mulcsozva is lehet néha-néha nyírni ilyen területen, de akkor olyan gyakran kell nyírni, hogy egyszerre ne nyírj le több, mint 1 cm-t. Ez adott időszakban jelenthet minden másnap fűnyírást. Az ilyen pázsitot rendszeresen kell locsolni, trágyázni és vegyszeresen kezelni. Sok idő és pénz kell hozzá. Csak a legjobb minőségű fűnyírókkal lehet szépen lenyírni, leginkább hengerkésesekkel.

Ad 2. Oldalkidobás nem való ide sem. Mulcsozva nyírhatod, de megintcsak gyakrabban kellene nyírni, amit nem biztos, hogy bevállalsz. A fűnyíróra egyébként nem kell nagy követelményeket támasztani, inkább tartós legyen, mint minőségi.

Ad 3. A legegyszerűbb gyűjtő nélkül oldal- vagy hátsó kidobással 2-3 hetente lenyírni oszt kész :) Akármilyen fűnyíróval, lehet házi barkácsolt is. Az esők után úgyis kizöldül :)

Előzmény: Bigemperor (450)
sz_attila Creative Commons License 2014.07.11 0 0 461

Az a Subaru motor nagyon jó, közelít(het) a Hondához.

Előzmény: Bigemperor (458)
emcett79 Creative Commons License 2014.07.11 0 0 460

Szia!

 

Ha nem a profi kategóriában keresgetsz, én vetnék egy pillantást a Fuxtec-re is! Nekem fűnyíróm ugyan nincs, de négyütemű fűkaszám van ebből a márkából, és meggyőzőnek tűnik. Ár - érték arányban mindenképpen jó választásnak tűnhet!

Előzmény: Bigemperor (459)
Bigemperor Creative Commons License 2014.07.11 0 0 459

Olvastam, hogy Honda motorosok a legjobbak: örökélet+2 nap.

Őszintén szólva 100e ft körül nem gondoltam adni érte, de úgy látom, hogy a tartósabb szerkezetek már ott kezdődnek, határ itt is a csillagos ég. Annyit még, hogy nem rendezkednék be túl gyakori nyírásra, ebből adódóan sajnos jobban is megnőhet a fű,mint ami egészséges. Fűgyűjtőnek inkább gondolom csak praktikussági szerepe van.

Előzmény: Bigemperor (458)
Bigemperor Creative Commons License 2014.07.11 0 0 458

Értem, köszi.

Azért elég sokan, elég jól elboldogulnak nehezebb terepen is nem önjáró típusokkal.

A Ryobi nem teljesen gagyi talán, bár kinézetre nekem sem jön be. Subaru motoros a gép 4,5 LE, 140 ccm.

Előzmény: hamvasat (457)
hamvasat Creative Commons License 2014.07.11 0 0 457

http://www.husqvarna.com/hu/products/lawn-mowers/lb-155s/

 

Makita PLM 5120 vagy 5121. Ez utóbbi önjáró, viszont elég könnyű gép, talán jó lehet az 5120 is, de inkább önjárót javallanék.

 

Ha a fentiek túl drágák, akkor esetleg félgagyi kategóriából ez:

 

Partner P56-550SMDW

hamvasat Creative Commons License 2014.07.11 0 0 456

Bigemperor!

 

Ennyire nem ismerem a típusokat, de ránézésre elég gagyinak tűnik és ha jól látom, akkor nem Briggs motoros.

 

Az önjáró funkció szerintem fontos, főleg ekkora gépnél. Nem vagyok rossz erőben/súlyban, mégis elég nehéz tolni simán kézzel egy ekkora fűnyírót még sík terepen is a már 10 centis fűben. Szerintem fontos, hogy önjáró legyen.

 

Mindjárt nézek párat, hogy én mit vennék meg.

Előzmény: Bigemperor (455)
Bigemperor Creative Commons License 2014.07.11 0 0 455

Kedves Hamvasat!

 

Köszönöm a segítséget.

Én is úgy látom, hogy mulcsozós, oldalkidobós a megoldás a dilemmámra.

Az önjáró képesség annyira fontos szerinted, a terület legalább 30-40%-kal csökkenni fog szerintem a beépítés után, azaz mintegy egy év múlva. Ehhez mondjuk mit szólsz? http://partner.onlinemarkaboltok.hu/szerszam-szerszamgep/ryobi/kerti-gepek/funyirok-funyiro-traktorok/benzinmotoros-funyirok/rlm1451me/

Ez gondolom a legalja, amiben érdemes gondolkodni egyáltalán. Az önjáró képesség egy sík terepen, aminek a nagysága csökken, nem tudom mennyire szükséges.

Mi lehet az alja annak az árnak, amitől már lehet normálisat venni? MTD-k nem annyira szimpik, Husquarna picit húzós már.

Előzmény: hamvasat (453)
hamvasat Creative Commons License 2014.07.11 0 0 454

Csak egy kis tapasztalat az olcsó kategóriákkal. Apum szerzeménye egy Partner márkájú, önjáró, Briggs motoros fűnyíró. 3 éves ugyan csak és alig volt használva (nyaralóban évi 3-4 alkalommal, tehát összesen max 12-szer volt használva), de már kissé kotyogósak a kerekei és a lemezház ledobta magáról a festéket több tenyérnyi helyen. Egyébként a motor pöccre indul és szépen jár, dolgozni sem rossz vele, de ha nem szedem szét és festem le a házát, akkor hamar kuka lesz.

Előzmény: hamvasat (453)
hamvasat Creative Commons License 2014.07.11 0 0 453

Bigemperor!

 

Nem vagyok szakértője a témának annyira, csak saját begyűjtött infókból, tapasztalatokból tudok táplálkozni. Ha fontos a minőség, akkor nem lesz olcsó. A gagyi kategórákat nem szeretem, inkább gyűjtök még egy jobbra, vagy próbálok használtan kifogni egy újszerűt.

 

Fűgyűjtő vagy mulcsozós. Googlival olvass utána az előnyeinek, meg a hátrányainak, aztán döntsd el, Te melyiket választod inkább. Ekkora területnél a sok fűgyűjtő ürítést hamar meg lehet unni, lehet, hogy inkább a mulcsozást választanám.

 

Ekkora területre nagy fűnyíró kellene, legalább 50-53 cm vágószélességű, hogy termelékeny legyen, bár ha mulcsozol, akkor jó lehet egy kicsit kisebb, mondjuk 48-as is. A nagyobb gépek nem könnyűek, nekem egy 53 cm-es Husqvarnám van, de én pont be tudom játszani a teherautó hátuljába különös emelgetés nélkül, de személyautóba berakni már eléggé derékmegterhelő dolog.

 

Mivel számít az ár, így a drága Honda motorokat nem is mondom, bár állítólag azok örökös darabok, de Briggs motor alá biztos nem mennék, nem csak a tartósság, hanem az üzembiztossága miatt se.

 

Ezek alapján olcsóbb gépek lehetnek MTD-k, amik Briggs motorosak. Ha kicsit jobb körítést is akarsz, akkor már a nevesebb márkák közül válogass (pl. Husqvarna, Makita, Viking belépő szintű modelljei).

 

Ekkora területen fontos, hogy önjáró legyen.

 

Duplán csapágyazott kerekek sem ártanak, de nem létszükség, ha nem zavar, hogy előbb-utóbb kotyorásznak a kerekek.

 

Üdv: hamvasat 

Előzmény: Bigemperor (450)
Bigemperor Creative Commons License 2014.07.11 0 0 452

Köszi!

 

Ha már így kitaláltad, nem akarsz a szomszédomba költözni?:)

Esetleg ettől praktikusabb tanács valakitől?

Előzmény: sz_attila (451)
sz_attila Creative Commons License 2014.07.10 0 0 451

Neked egy jó szomszéd kell, aki puszta unalomból és haverságból hetente lenyírja a füvedet :))

Előzmény: Bigemperor (450)
Bigemperor Creative Commons License 2014.07.10 0 0 450

Sziasztok!

 

Egy 700 m2-es sík füves területre (ami részleges beépítés miatt jó egy év múlva várhatóan csökkenni fog) milyen típusú, motorú benzines fűnyíró ajánlott, ami vélhetően hosszabb élettartamú, kompakt, nem túl nagy; mulcsozó, sima oldalkidobó, vagy fűgyűjtő ajánlott inkább; önjáró vagy az nem fontos; a bestbuy érdekelne, tehát minél olcsóbb és könnyen szállítható legyen. Gondolom ilyen természetesen nincs.:)

Bárki hozzáértő tanácsát előre is köszönöm.

hamvasat Creative Commons License 2014.07.08 0 0 449

Pedig szerintem csak a traktor jöhet szóba ilyen feltételek mellett. Fizikai lehetetlenség az összes feltételedet egy fűnyíróba besűríteni. Szerintem...

Előzmény: Réti-pipi-tér (448)
Réti-pipi-tér Creative Commons License 2014.07.02 0 0 448

A topic címe szerint én is megkérdezem.

 

Szóval nekem olyan kellene ami robbanómotoros (benzin vagy dízel) és megy mint egy tank.. :)

Tolom eszeveszetten (kb. gyaloglás sebességgel) és nem áll le, nem lassul be a kb. 20 cm magas zöldet vagy szárazat is nyírja és nagyon nagy gyűjtőkosara van, hogy ne kelljen 20 méterenként megállni üríteni.

Ja és mindenzt használtan, mert az talán megfizethető számomra. Esetleg valakinek eladó ilyen ?

Az apróhirdetőkben száz számra hirdetnek ezerféle fűnyírót de nem tudom melyik lenne az a típus ami a fentit tudja produkálni. Traktor drága.

 

Köszi

hamvasat Creative Commons License 2014.06.24 0 0 447

Cselo_g!

 

Elég döglött a topic, viszont nem hosszú, én átolvastam és elég sok gépet ajánlottak, szerintem fusd át és megkapod a választ. Én sajnos nem vagyok annyira képben, hogy segíteni tudjak.

Előzmény: cselo_g (446)
cselo_g Creative Commons License 2014.06.24 0 0 446

Sziasztok,

 

200-250nm vágására keresnék elektromos fűnyírót, újat, sík, relatív akadálymentes terepre. Milyet javasoltok?

hamvasat Creative Commons License 2014.06.15 0 0 445

Urak!

 

Végigolvastam a topicot, de ilyen kérdés még nem volt. Vettem két hónapja egy Husqvarna LC 353V fűnyírót. A boltban a srác mondta, hogy majd valamikor le kéne cserélnem egy másikra a kését, mert van olyan, ami szebb vágásképet ad és jobb is fűgyűjtős üzemre. Való igaz, hogy nem a legszebb, "matt" lesz a fű. A kés anyaga sem valami szuper, hamar kimegy az éle, két hónap alatt kétszer éleztem, de már megint kellene. Az élét borotvaélesre szoktam fenni, de egy nyírás után is érezhetően tompább, szóval nem egy kopásálló cucc. A boltos srácot nem tudom megkérdezni, messze is van, persze ha más nincs elutazok hozzá.

 

A lényeg, hogy lehet-e valóban kapni minőségibb késeket, ami jobban tartja az élét és a vágásképe is szép?

 

Üdv: hamvasat

sz_attila Creative Commons License 2014.06.10 0 0 444

A motort levenni, a többi része vashulladékként aprópénzért még hasznosítható :) Fillérekért venni használt minőségi fűnyírót, kiégett motort levenni róla, kawát rátenni és meg is van egy jó fűnyíró egy életre :)

Előzmény: Panucci (442)
Panucci Creative Commons License 2014.06.09 0 0 443

jaja, az mtd spmb48as fűnyíróm meg is érezte, a gázbowdenem elszakadt, azt kellett kicserélnem rajta, mondjuk az se volt egyszerű hogy s végút találjak, plusz a hátsó kerekek csellengtek, ergo a két csavar ami a kerekeket tartotta kikopott, ide esztergáltattam 2 csavart, meg új pengét vettem, utána kipróbáltam, iszonyat, hogy mennyivel jobb, gyorsabb, faxább lett a gép.....

Előzmény: sz_attila (428)
Panucci Creative Commons License 2014.06.09 0 0 442

egy ilyet megnéznék hogy mire képes

http://mtd-hu.com/index.php?id=23509&tt_products[backPID]=23460&tt_products[product]=39326&cHash=cfc06ea109ebe564c94a5723f87e767d

 

egyelőre még nincs fűnyíró traktorom, sajnos

-Tsunami- Creative Commons License 2014.06.08 0 0 441

Tegnap délután hozták át nekem, itt hagyták, ha tudok rá valakit akkor hajrá.

Én csináltam ezeket a képeket, az egyezkedés ha valakit érdekel már a tulajjal megy tovább a hirdetésben lévő tel számon.

Van 1-2 ismerősöm akit érdekelhet, majd itt megnézik ezért is lett itt hagyva.

Az egyiknek egy castelgarden xa55 mhs gépet kellene eladni miatta (egy korábbi saját gépemet), a másiknak meg egy 2 éves MTD mini ridert és akkor vinnék.

 

Előzmény: sz_attila (439)
sz_attila Creative Commons License 2014.06.08 0 0 440

... még annyit, hogy mindenkinek ajánlom megvételre, mert a Viking egy nagyon jó gép, én már 5 éve használok ilyet. Nem tudom tönkretenni :)

Előzmény: -Tsunami- (436)
sz_attila Creative Commons License 2014.06.08 0 0 439

Gyanúsak ezek a képek, ez nálad van fényképezve :))

Előzmény: -Tsunami- (436)
sz_attila Creative Commons License 2014.06.08 0 0 438

FOTÓKAT ÍGÉRTÉL :)

Előzmény: hossszú67 (435)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!