Én nem sajnáltam rá a pénzt, hogy megismerjem. Igaz ezzel a gaz feltalálót segítettem, akit lehet mocskolni, mert neked nem jutott eszedbe semmi. Majd értesíts, hogy ha kiszabadultál a szellemi fogságodból és alkottál valamit, had kritizáljam a megismerése nélkül.
Különben ne kényszerítsetek bele Egely védelmezésébe.
Csak ez ellen a szellemi nihil ellen ágálok. Olyanok vagytok mint az MTA. Brunót is az ilyenek égették meg. Azt hiszitek, menő a cikizés. A kételkedést azt elfogadom, de ez nem az. Valami hülye irígységből, vagy nem tudom miből merítitek a municiót.
Két szoba a lakásunk átellenes pontjában, mindkettő nyílászárói csukva. Az egyik szobában Egely kerék, ráirányítva egy videókamera. Ennek a képe kivetítve a másik szobában ahol ülök és Egely György utasításait követve gondolatilag forgatom a kereket, de nem megy...
Kicseréltem a videókamerát egy IP kamerára, ennek a képét nézem a laptopomon. És láss csodát! Forog!
A WIFI forgatja, ez egy asszimetrikus longituninális elektromágneses hullám, olyan örvényes, ez forgatja. Ha a dróton jön a jel akkor nem forog....
A WIFI hálózati dugóját bedugtam fordítva, most ellenkezőleg forog, nem is kell koncentrálnom.
El is adom titkos ukrán katonai kísrletnek, egyébként az áprilisi FIZREV hozni fogja a cikket, majd vegyétek meg....
Érdekes. Most újra elővettem az ismertetőjét és tényleg benne van ez a vízforgatásos dolog. Ezen valahogy átsiklottam. Eddig elég nagy energiát fordítottam a levegő kiküszöbölésére.
Az itt -le nem- írtakra gyanakodtam én is. Aztán fokozatosan fel kellett adnom a szkepticizmusomat. Leginkább a búrás dolog miatt. Igaz, nem vagyok tudós típus, így megelégedtem egy-két próbával. Most már sajnálom, hogy nem volt videóm, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Majd ha lesz kedvem, tovább folytatom a játszadozást.
Sajnálom, de egy közönséges vákumszivattúval ugyan nem lehet nagyot alakítani, de a hőáramlásos levegőmozgást gondolom kiiktattam. Annál is inkább mert búra kelett hozzá. Lehet, hogy nagyon nagy volt a "vitalitásom", de forgott. Nem olyan intenzíven, de forgott. Nem kell elhinni, meg kell ismételni.
Miért érdekel ennyire? Azt gyanítod, hogy tényleg valami ismeretlen jelenség is szerepet játszik?
Van erre különösebb okod? Egy ennyire jól csapágyazott kerék nagyon kis erőhatásokra foroghat, legyen az légáramlás vagy elektrosztatikus. Érdekes akkor lehetne, ha mindkettőt kizárva még mindig nagyon mozgolódna. Van elég ok ezt remélni?
A légáramlás okozhat forgást, ez nyilvánvaló - rá kell fújni... :-)
Aszimmetrikusan elrendezett meleg tárgyak húáramkása képes megforgatni - ezt többen kipróbálták.
Hogy aztán más hatás, pl. elektrosztatikus is képes-e megforgatni az könnyen lehet.
Ha ezt mint vitalitásmérőt adják el, akkor azt kellene meggyőzően alátámasztani, hogy vitalitást mér. Mondjuk egy hitelesített vitalitásmérőhöz hasonlítani az eredményeit, ha elég jól egyezik, ok. Ez hitelesített mérő, sőt egyáltalán a "vitalitás" mint fizikai mennyiség definició hiányában nem tűnik járhatónak. :-)
Mi marad? Mindenki gondol amit akar. Gondolom akik megveszik azok valami olyat gondolhatnak, hogy a forgás arányos valami módon mondjuk az egészségi állapottal, fittség érzéssel, ilyesmivel. Ezt azonban a gyárónak illene megnyugtatóan bizonyítani nagy számú beteg meg egészséges emberrel, hóttfáradttal, kipihenttel, mittudomén. Ha nem tette meg, nem nagyon van miről beszélni.
Az effektus mindenesetre nem lehet különösebben szelektív a vitalitásra (akármi is legyen az) ha mindenféle vasalókkal, melegvizezel töltött mosogatókesztyűkkel is pörgetni lehet - és lehet.
Itt jön be a naív és a szkeptikus világnézet alapvető különbsége.
A naív azt mondja, amíg nincs kétséget kizáróan bizonyítva hogy a kerék nem mér vitalitást, addig akár mérhet is (eddig ok), és ha ennyit beszélnek róla, ilyen sokan veszik, valamint nincs mindenre kiterjedő tudományos igényű cáfolat, akkor valószínűleg kell legyen benne valami, szóval ez valószínűleg egy érdekes és hasznos új vitalitásmérő műszer. (ez viszont logikai hiba)
A szkeptikus azt mondja, sokkal több baromságot ki lehet találni mint amennyi jót. Ha valami nincs kellően alátámasztva, az nagy valószínűséggel hülyeség. Ha valaki jónak véli, szíve joga, én is hinni fogok neki ha bizonyítja. De addig a nagy valószínűséggel a "sikítófrászos baromság" címke alatt marad. Teljesen függetlenül attól hogy van-e "cáfolat".
Hol lehet elolvasni a kerék valódi működését. Már a bírálók szerintit.
Én nem hitből alakítom a véleményem, hanem a tényekből. Szeretném megismételni a cáfoló kisérleteket. Addig semmi sem igaz az állításokból a tudományban, amíg hitelesen nem lehet megismételni és leellenőrizni a tényeket.
Mint írtam elég sokat játszottam vele. Nyilván lesz olyan amit én is elvégeztem. Csak a füzetemet kell fellapozni. /De előbb megtalálni./
Többek között azt valószínűsítem, hogy nem légáramlás okozza, mert ritkitott térben is forgott. Inkább valami kapacitív, örvényáramos dolgot sejtek mögötte.
Az Egely kerékben semmi több nincs, mint amit az általános iskolában már tanulhatott bármelyikünk fizikából. Alap helyzetben sima hőáramlásos hőjelenség mozgatja, burával letakart állapotban meg a fény. Tehát bura nélkül szélerősség és irány mérő, burával letakartan meg radiométer. Előbbiről szólnak ezek a cikkek:
"Egely Gyögy honlapján nyitottam egy fórumot, amire eddig nem nagyon volt lehetőség.
Nos nézzük hogy lehetséges lesz-e egyáltalán ott egy higgadt és tárgyilagos vitára:
www.egely.hu/forum/?q=node/10
Vitalítás vagy sima hőáramlás? cs, 09/10/2009 - 18:50 — IGe - Iván Gábor
Mint ismeretes a tudományos módszertan szerint az minősül tudományos dolognak, ami ki van téve kritikai próbára és kiállja azokat. Nos szerintem az Egely féle kerék itt erős hiányosságokat mutat, amelyre számos írásomban és személyes és telefonos beszélgetésemben hívtam már fel Gyuri figyelmét. Ez volt az első ilyen témában feltett írásom:
Az Egely kerék, a 'feltalálót' idézve; játékszer
Egy megfelelően felmelegített halott emberi kéz is képes lenne megforgatni, teljesen egészséges élő emberi értéken. Ahogyan két eltérő hőmérsékletre felmelegített vasaló teszi. (tanulmány, Bp., 2000.09.19.)... teljes cikk elérhető:
Szeretnék erről itt higgadtan és lassan már egy évtized távlatából talán bölcsebben is eszmét és gondolatokat cserélni, a házigazda vendégfogadó jogát tiszteletben tartva. Remélem Ő és sokan mások is csatlakoznak hozzánk és egy érdekes, sokakat ide vonzó, izgalmas társalgás alakul ki. Iván Gábor"
Ezt most komolyan írod, vagy csak vicc. A testvérem hibrid kocsival jár már most is, de 4-5 év mulva lehet, hogy tiszta elektromos, vagy hidrogénhajtású lesz.
Ezekről a dolgokról már 25-30 éve is lehetett olvasni és nem Egelytől, hanem szakmai újságokban.
Egely semmi érdemi újat nem írt és nem fedezett fel.
Már van hidrogénhajtású autó nagyon régen, de ehhez Egelynek semmi köze sincs. Azt valódi tudósok és valódi mérnökök alkották.
Ez nem reklám, csak ide kötődő felettébb érdekes hír:
Egely honlapján szerepel, hogy nemsokára megjelenik egy új könyve:
VÍZAUTÓK... ANTIGRAVITÁCIÓ
"Egely György 2008.10.14 15:54:39 Tisztelt P. Zoltán ! 15-től a könyvesboltokban is kapható lesz a könyv. Egy fejezet erejéig Iván Gáborról is szólok. Egely György"
"Az ismert szkeptikus, Vágó István is meghívta 2003-ban Egelyt az ATV X-Aknák című műsorába, ahol Hraskó Gáborral együtt képviselték a tudomány talaján álló kétkedő álláspontot a rejtélyes szerkezettel szemben. A nagy leleplezés azonban elmaradt, a műsorban nem sikerült dűlőre jutni a feltalálóval.
Egely, talán a szkeptikusok akaratlan marketingjének is köszönhetően, azóta is emblematikus figurája a para- és ezoterikus világnak, és továbbra is sikerrel forgalmazza kerekét. Tovább erősíti a kerék imázsát, hogy az több nemzetközi feltalálói kiállításon is díjat kapott a csomagolására és formatervezésére, így a készüléket a feltaláló jogosan mint nemzetközi szinten is díjnyertes készüléket reklámozhatja, azt a látszatot keltve, hogy azt a berendezés a működéséért kapta.
A Szkeptikus Társaság (egy 2006-ban alakult közhasznú egyesület), a hazai szkeptikus mozgalom legújabb generációja ma 18 órakor nyilvános előadás és szeminárium keretében elemzi a fent idézett X-Aknák műsort, és vitatja meg, hogy hogyan is kellene viszonyulni Egely találmányához, amely azóta is szálka a szkeptikusok szemében."
"A Szkeptikus Társaság Budapesti Csoportja BUDAPESTI SZKEPTIKUS KLUB Általában (de nem mindig) a hónap harmadik keddjén 18.00 órai kezdettel
A klubnap nyitott. Elsősorban olyan érdeklődőket várunk, akik maguk is szkeptikus beállítottságúak, de még esetleg nem tudják, hogy közöttünk van-e a helyük, vagy sem? Nem zárunk ki olyan embereket sem, akik nem értenek egyet velünk, de készüljenek fel rá, hogy nem fogunk velük kesztyűs kézzel bánni! Ez nem az ő fórumuk! 2008. szeptember 30. kedd, 18.00 óra Geréb János, Máté András X-Aknák - élveboncolás
2002 június 7-től tizenegy részt élt meg az ATV-n az X-Aknák című szkeptikus műsor, amelyben az ezoterikus, áltudományos nézeteket kívántuk ütköztetni a szkeptikus, tudományos szemlélettel. A műsort Vágó István vezette és Hraskó Gábor szerkesztette. Sok kritika és sok dícséret érte a kezdeményezést. A mostani klubnapon az előadók az egyik legkritikusabb részt fogják boncolgatni: az Egely Györggyel folytatott vitát a vitalitásmérőről. Hogyan szerepeltek a szkeptikusok a műsorban? Mit csináltak rosszul? Hogyan lehetett volna jobban csinálni?
Olvasnivalók az előadáshoz:
X-Aknák az ATV-ben Vége! X-Aknák az ATV-n X-Akták, X-Aknák, X-Pankráció Vágó Istvánnal - Iván Gábor kritikája"