A sörjelző műszered nem csalt! A sörözőknek közel sincs "prágai" hangulata! Kb. a kelet-magyaro-i kisvárosok(faluk) - semmi bajom velük - hangulatát idézik. Kellemesen lepukkant helyek, ahol kivétel nélkül az igényes magyar kereskedelmi televíziók még igényesebb vasárnap délutáni sorozatai mennek(flipper stb...)
Viszont nem borsodit(ezzel viszont már komoly problémáim vannak), hanem Fácánt, és főleg Kozelt csapolnak.
A harmadik sör után pedig igen mókás társaság Flipper és Hulk Hogen (a karibi őrangyal).
"érdekes" Komárom... A számomra boldogító érsekújvári "egyenes" útról - ha csak kisebb, két-három mellékutcányi távolságokra is - tizenéve is, tavaly is próbáltam letérni Komáromban, hogy találjak végre komolyan vehető objektumot - nem volt. Illetve biztosan volt valahol, csak máshogy van a város 'bedrótozva', mint én.
Pedig komoly szomjúság esetén ritkán tévesztem el az irányt meg a távolságot :)
Igyexem mégis megint és megint megvizsgálni, nehogy valamiről lemaradjak :)
Kedves Pivovar!
Ha érdekes helyre akartam volna menni akkor inkább Zámolyt vagy éjszaka a 8kert választom. Viszont jó sört(Kozel) legközelebb Komárnóban kapsz. A várost sajnos nam volt időm megnézni, minden szabad pillanatomban(amikor nem söröskorsóm fülébe kapaszkodtam) újabb sörözőket kerestem. De abba igazad van, hogy érdemesebb volna tovább menni. De egy jó sörért így is elég másfél órát utazni. Visszafelé meg ötpercenként átverekedni a vonaton a klozettra. Amúgy mindenkinek ajánlom kinnt a klub sevent!! Majdnem olyan mint a hazai. Kicsit lepukkant, kicsit koszos, de négy sört csapolnak, a legdrágább 120,-Ft. No komment. De tényleg a cseh sörök a legjobbak. Tényleg finomabb a kinnti csapolt fácán, de a Kozel messze veri....
De a Budwar mindenhol rossz. Ja: nincsenek rendes sörkorcsolyák(csak a hazai csipsz, ropi stb...)
Csak Budwaréknál volt vizihulla(valami ecetes pácolt krinolin)de az se volt az igazi, na meg piszok drága is volt(tehát márezértse érdemes bemenni a Budwarba. Aki az édes sört szereti igyon Keltet, az még nekem is ízlett.
CK-PLUS szal kapcsolatban.Csak ajánlani tudom aki sörözni megy ki. A busz maga a balkán. Nyáron légkondi, télen fűtés nincs... A szállás általában külvárosi koli(a maga filingjével - én szeretem). De messze a legolcsóbb. 20 körül szokott lenni a 3 éjszaka+busz. No komment. Tényleg jobb lenne kocsival menni, de sajnos nem szokott antialkoholista velünk jönni. Az idegenvezetők kinnti egyetemisták. Mivel piálni mennek ki(és csak másodsorban tanulni) több kocsmát ismernek mint a helyiek...
okt 23 megyek legközelebb(ha a pénztárcám is úgy akarja) újabb magyarfesztivál. Mindenkinek ajánlom!
Kisnul, azért fontold meg, amit Tycho Brache mondott, hogy a hosszú hétvégéken özönlenek Prágába a turisták. Mindig vannak, de akkor... én direkt nem úgy mentem, mert láttam a kollégámék tavalyi fényképeit, és pl. az egyiken alig látszott ki a vár díszudvarának a kapuja az emberözönből. Ők a tavaly május 1-jére eső hosszú hétvégén voltak kint, és én rendesen meg is rémültem a fényképeken látott tömegtől. Most július elején inkább kivettünk két nap szabadságot, megtoldva a szombat-vasárnapot, és így csináltunk magunknak egy hosszú, tömeg nélküli prágai hétvégét.
Kösz a biztatást, mostmár biztos visszatérek ide olvasgatni - és majd írni is:)
A legközelebbi hosszú hétvégén még sajna nem megyünk Prágába, mert pont akkor Korfura megyünk, de ősszel már biztos nem hagyom ki!
Még egy dolog: szállás. Nem tudom, minőség-megbízhatóság tekintetében milyenek, de az itt már párszor felmerült http://www.ckplusz.hu/ lapon szállások is, foglalás is, meg túrák is találhatók. De a kedvetekért nemsokára kipróbálom :)
Kisnul - egy picit hadd védjem meg OPi-t is... Ez a topic pont arról szól, amit kérdeztél, szinte elejétől a végéig, akár többször is megkérdezve és megválaszolva szinte minden lehetséges, ide illő témát. Ráadásul itt vannak Tycho brilliáns kocsmavizitjei, meg még az én szerény próbálkozásaim is ugyanezt a földrajzzal (sörtúrák) kombinálva...
Ugyanakkor neked is igazad van, én pl. annak idején a linuxot illetve ismerőit átkoztam el sokszor, mert arra soha nem kaptam választ, hogy "hogy lehet egy szöveg tíz leggyakrabban használt szavát kilistázni?" - mert azt válaszolták, hogy olvasd el a manual-t, minden benne van... Ha mindet elolvastam volna, most olyan okos lennék, mint ők (sőt :), de legalább a legszükségesebbeket csak átrágtam és valahogy néha eljutottam a célig...
Az igazság az, hogy nincs igazság. Illetve ez sem az igazság, mivelhogy nincs igazság :-)
Üdv a topicban, és olvass minket (legalább innentől :) és ha netán eljutsz a Városba, megírd ám, hogy hol jártál...
Kisnul, mi most voltunk július elején. Tudom ajánlani a Satur szlovák utazási irodát, nekik sokféle minőségű és árú prágai szállásajánlatuk van. Blaha közelében vannak, Nyár utca - Wesselényi utca sarkán.
üdv
mikkro
Kösz, hogy válaszoltál. OPi "kedves" kommentje (olvassam végig a topicot) teljesen elvette a kedvem a fórumtól (ahol pénteken jártam először) és már majdnem feladtam, de ma még benéztem. Így már van kedvem visszább olvasni, hogy csak a szállásra kell koncentrálnom.
Komárom nekem nem tűnt valami érdekes helynek - lehet, hogy nem találtam el, merre van a belváros. Viszont továbbmentem Érsekújvárra, oda már csak huszonnyolc kilométer, az már jobb volt. Beszámoló is lenne, de kb. olyanra sikerült a túra, mint a reklámbeli nővel, amikor a pszichiáter kérdésére végül csak annyit mond: csokoládé... (én sört mondanék :)
Ja és útközben Érsekújvárra (ami Nové Zámkyban van :) ott van Hurbanovo/Ógyalla, mely a szlovák ipar legjelentősebb fellegvárának, a fácángyárnak ad otthont!
Hali!
Vasárnapi felfedezésem: jó cseh sört kapsz közelebb is: vonat+séta-1,5 óra KOMÁRNO.
Kozelt csapolnak a legtöbb helyen, és van egy Budwar is (10, 12, 16). Pilsner sörözőt nyitva viszont nem találtunk. És egyik boltban sem volt már knédli(röhely). Az árak pedig még Prágánál is barátságosabbak (20 kr a sör, de itt a kr csak 6 Ft).
Bacee
Budapestről sebbeségkorlátozást betartva is oda lehet érni 6 óra alatt, a menetidő leginkább attól függ, hogy az útitársak hányszor állítanak meg sört venni, utána meg pisilni. A benzin kb. annyi, mint nálunk, talán még kicsit olcsóbb is, de nem biztos (a sör olcsóbb, az biztos:) Benzinkutak vannak bőven. Szállás-ügyben tényleg nézegesd végig a topicot, de minél előbb, mert nagyon közel van a 4 napos hétvége, és tízezrével mennek ilyenkor a magyarok Prágába, ezt tavaly megtapasztaltam.
én még sosem voltam Prágában, de hosszú hétvégekor eszünkbe jut, hogy el kellene menni. Kocsival milyen messze van? (normál sebesség mellett - olvastam, hogy ott is 130 a megengedett)
Mennyibe kerül a benzin és milyen sűrűn vannak kutak?
Tud valaki szállást ajánlani?
Hamarosan meglepetésekre lehet számítani ezen a téren, Pivovar jóvoltából...
Addig is: a legutóbbi hosszú beírás a teljes kalauzt tartalmazza.
OFF: Pivo: mail ment, megkaptad?
Ha már szóba került a kinnti BKV. Két éve volt szerencsém utazni a metrón az új Renault szerelvénnyel. A pesti, illetve Prágai ruszki metróhoz szokott szervezetem csodálkozva tapasztalta, hogy nem kellett végre túlüvölteni a szerelvény zakatolását, kényelmesek a székek, és még gyorsabb is. Igaz, hogy pénzhiány miatt nem is vettek többet belőle. Amúgy a legjobb ser(elnézést sör) minden vitán felül a Pilsner(ala Tigris), illetve a Kozel. Budwart meg igyanak a nők.
Amúgy kedves Tycho Brache hol lehetne elérni a teljes sörkakaúzodat?? Mert igazán jól jönne az őszi kalandozásom alkalmával(különös tekintettel az éjszaka is nyitvatartó kricsmikre)!!!
Na az amerikáner verziót itt szóba hozni az azért tényleg izé...
Amúgy én is a PU-t hoztam ki jobbnak, nem úgy, mint vitapartnerem odaát (de Guszti, a buszon nem disputálunk :)
Próbáltam vicces lenni, de nem jött be:) Szerintem a PU nagyságrendekkel jobb sör, mint a Budweiser, akár a cseh, de főleg, ha az amerikai változatát nézzük.
OFF
"Lentebbi dologban" intézkedhetsz, én sajnos képtelen voltam az általad kitűzött feladatot végrehajtani...