Tegnap meghódítottam a szlovákok nemzeti csúcsát, a Krivánt is :) Három-forrástól indultunk a zöldön, majd a kéken a csúcsra és ugyanúgy a kéken a Jamszké- tóig, onnan a piroson a startba.
Holnap reggel egy hetes családi nyaralásra indulunk. Viszem a laptopom, azon rajta vannak a leírások és a képek. Állítólag a szálláson lesz wifi, ha időmből is futja rá, akkor feltöltöm naponta a következő részeket, ha nem jön össze valami, akkor majd csak akkor, ha már hazajöttünk. Sorry!
No, ha már itt vagyok akkor feltöltöm a második túranapom leírását is:
Alföldi Kéktúra Csolt monostor – Zsadány utáni Szépapó-erdő 2016. július 21.
Ezen a napon elég korán elkészülődtem az útra, fél hat előtt pár perccel már útra készen álltam, hátamra kaptam hát a betyárbútort és belevágtam az aznapi távba. Kissé nagyravágyóan úgy terveztem, csak Zsadány után fogok majd tábort verni a késő délutánban, addig pedig több mint 30 km állt előttem! A Csolt monostor melletti büfé mellett rátértem a keskeny aszfaltútra, megkerültem a csak jelképesen állított bezárt kaput (nem volt mellette kerítés), pár szót váltottam még a nyájat éppen kihajtani készülő juhásszal (úgy láttam, a monostor körüli több hektáros parkban a juhok végzik a fűnyíró szerepét), aztán továbbindultam a keskeny aszfaltúton.
A Csolt monostor büféje, fogadóépülete. Az alagsorában volt a mosdó és zuhanyozó.
A Holt-Sebes-Körös a monostor útjáról fényképezve
Egy útkanyarban jó rálátásom volt a pangó vizű Holt-Sebes-Körösre, készítettem róla pár képet, aztán a keskeny, de jó minőségű aszfaltúton tanyák és hétvégi házak mellett a holtágat követve kiballagtam a Vésztőre menő országútig. Rátértem pár lépés erejéig, átmentem a hídján a holtág felett, aztán már le is tértem róla és most a nádas vizű csatorna északi partján indultam tovább. Alig használt, kanyargó keréknyomokon ballagtam, később ezek is kifordultak balra alólam, én pedig ott álltam a Holt-Sebes-Körös és a megművelt földek közötti pár méter széles, gazos, dzsindzsás sávon. A táblák egyenesen küldtek tovább, végig a part mentén, elindultam hát, de minden különösebb meggyőződés nélkül. Törtettem, törtettem, egyre inkább dzsungelharc kinézete volt a dolognak, végül egy eléggé benőtt szakasz után feladtam és egy bokorsoron átcsörtetve kimentem a megművelt földek peremére.
Az országút hídja. Rajta kerültem át a holtág túlsó oldalára.
Égkép kora reggel
Dzsindzsás szakasz a holtág partján
A Holt-Sebes-Körös egy átjáró hídról fényképezve
Ugyanonnan fénykép a másik irányba
Út itt se volt, de legalább könnyebben járható volt a terep, kaszálók, legelők peremén ballagva értem el a holtág felett átvezető hidat. Itt már egy kijárt földút fordult alám, kitartott alattam a mezei útelágazás után is, ahol jobbra kellett kanyarodnom. Lassan elértem Vésztő szélső házait, a mezi útnak a Szőlőskert utca volt a folytatása, itt vezettek tovább a jelek. Kék pecsét és négyszög jelzések ágaztak ki ebből az utcából, követtem őket, és a Széles utcán elballagtam a vasútállomásig. Nyomtam egyet az igazoló füzetembe a pénztár mellett a falra szerelt dobozában fellelt kéktúra stemplivel, aztán átballagtam az állomásépülettel szemközti Pullman kocsmába és felhajtottam a reggeli Borsodi cseppjeimet.
Rövid ejtőzés után visszatértem a kék jelzésekre, ezeket követtem a Szőlőskert utca végéig, aztán jobbra fordulva elindultam a városközpont felé. Az önkiszolgáló boltban feltöltöttem a vízkészletemet, vettem még reggeli-kiegészítésképpen három zsemlét szeletelt parizerrel, ezt aztán lazán gallér mögé toltam egy kis park szökőkutas medencéje mellé letelepedve. Csak háromnegyed kilenc után indultam tovább, elhatározva hogy kissé a lovak közé csapok, mert ilyen tempóban nem jutok estig se ötről a hatra, vagyis Vésztőről Zsadányba!
Vésztő, vasútállomás
Vésztő, római katolikus templom
Kis park, ahol megreggeliztem
Újra rátértem a kék jelzésekre, átvágtam a településen, elhaladva egy szépen parkosított horgásztó mellett, aztán már hipp-hopp magam mögött is hagytam Vésztőt. Mezei úton értem el a Holt-Sebes-Köröst, ezt újra kereszteztem egy átereszen, aztán pár lépés után megláttam a Vésztő és Kötegyán közötti vasút sínjeit. A vágány túlsó oldalán folytattam az utam, a mellé visszakanyarodó földúton. Talpaltam vagy kilométernyit, amikor az ott felállított kéktúra jelzőtábla balra küldött tovább, a mezőkön keresztül. Ez ellentmondott a térképnek is, meg a GPS-en lévő négyhónapos OSM térképnek is. Leültem egy pihenőre a tábla tövébe, szusszantam egyet, felmértem közben, hogy a régi útvonal már nem járható, mert beszántották a sínek mellett továbbinduló földutat, így aztán elindultam a terelésen. A túra után hazaérve láttam, hogy a ttrmap-en ez a változás is szerepel már! A korábbi példákon is okulva úgy látszik, ezentúl ez alapján kell csekkolnom a túráim útvonalát, van-e eltérés az igazolófüzet térképéhez képest!
Vésztő, horgásztó
És újra a Holt-Sebes-Körös
Vagy háromnegyed órát ballagtam a térképen egyébként jelölt földúton, amire elértem egy keresztező nagyon kopott, kátyús aszfaltutat, amire aztán rátérve beballagtam Okányba. A pecsételőhelyként szolgáló Soma sörözőnél aztán a térképet alaposan megnézve láttam, ez bizony egy útvonalnövelő változás volt, vagy kilométernyivel hosszabb lett itt a kéktúra útja! Ittam egy Borsodit, ejtőztem pár percet a fedett teraszon, és csak negyed egy felé indultam tovább az egyre jobban kimelegedő időben. A Holt-Sebes-Körös mesterséges mederben nyílegyenesen átfolyik a falun, végigbaktattam a partján a Köröspart utcán, és az utolsó házak után füves keréknyomokon folytattam az utam, még mindig a nyílegyenes holtág partján. Vagy két km-es menet végén keresztezem a holtágat egy kis betonhídon, innen már kissé változatosabb lett az utam: néha már kanyarok is voltak benne!
Okány, pecsételőhely
A Köröspart utca két oldala között a Holt-Sebes-Körös a záróvonal
Új sipkát kapott a katolikus templom. A régi még a földön várja a sorsát.
A Holt-Sebes-Körös Okány után is lénia egyenes maradt.
Vegyesen haladtam szántók és erdőfoltok között, végül egy erdei nyiladék végén értem ki a Zsadány és Sarkadkeresztúr közötti aszfaltútra. Átvágtam rajta, itt a nyiladék egy kicsit megtört, az eddigi keleti irány helyett délkelet felé indult tovább az út túlsó oldalán a fák között. Egy újabb hosszabb, az erdőhatáron futó egyenes szakasz után értem el a sűrűn kaszált réteket. Először egy kisebb, szögletes, az erdőbe beékelődő réten vágtam át hosszában, aztán egy sokkal nagyobb jött, itt az erdőhatár közelében vezettek az alig látható keréknyomok. Felötlött bennem, hogy itt kellene sátorozni, de gyerek volt ekkor még az idő, csak fél négy felé járt! A kaszálók után egy rövid erdei szakasz jött, aztán kiértem a Zsadányig nyúló megművelt földekre.
A szélső fák árnyékában tartottam egy hosszabb pihenőt, aztán belevágtam a faluba vezető, vagy négy kilométeres árnyékmentes szakaszba! Beosztva az erőmet és egy magányos fa árnyékában pár percre megpihenve fél hatra értem be Zsadányba és ballagtam el a BNS üzletházig, itt a kisboltban pecsételtem, feltöltöttem a vízkészletemet, aztán elballagtam még pár száz lépést a legközelebbi kocsmáig, mert az üzletházban lévő már hosszabb ideje zárva tart. Csak hat után indultam tovább, de akkor már azzal a feltett szándékkal, hogy megállás nélkül elmegyek a táborhelyig.
Dúsfüvű réteken Zsadány felé
A távolban feltűnt Zsadány templomtornya
Még a faluban találkoztam két kéktúrázó fiatalemberrel, kis oldaltáskákkal túráztak, rémeseket meséltek az előttem álló szakaszról a víztározók partján! Benőtt, járhatatlan erdei utak, szinte nulla jelzettség, és az egészre a koronát egy árok tette fel, méteres vízben kellett rajta átgázolniuk! Hallgattam őket, de nemigen tudtam semmit az előttem álló szakaszról, kénytelen voltam hinni nekik. Mint később kiderült, tökéletesen igazuk volt! A falut magam mögött hagyva még aszfaltoztam pár száz lépésnyit, mire elértem a tó felé letérő keréknyomokat. Jól jelzett volt a letérés, de megálltam egy percre megnézni a GPS gyufásdoboznyi kijelzőjét. Egy fiatalember tekert el mellettem, odaszólt: Nincs arra más, csak a mumus! Mire válaszoltam volna, már messze járt.
A jól járható út a Toprongyos-Korhány-csatorna és a megművelt földek között kanyargott, aztán pár percnyi gyaloglat végén elértem a sátorozásra kiszemelt erdőfoltot. Akácos volt, de szerencsére voltak benne füves aljú erdőrészek is. Nem is sokat teketóriáztam, letérve az alig járt keréknyomokról kiválasztottam egy helyet, a szúnyogok által hajtva pár perc alatt összedobtam a sátrat és behajigálva a holmim én is utánuk ugrottam. Megvacsoráztam, aztán most is zenehallgatás következett. A GPS kijelzőjén megnéztem, mennyit mentem ezen a napon: a számláló 59,0 km-t mutatott 192 méter szinttel, tehát ezen a napon 33,5 km-t jöttem, 97 méter emelkedéssel.
Beszélgettünk itt egy pár napja a túrázási szokásokról, letérünk az útról egy érdekes látnivalóhoz, vagy ne. Nos, mi messze laktunk a célterületről anno 1996-ban a Kohász Kéket 12 nap alatt csináltuk meg a zapuval, meg nagyapámmal. Ilyen etapban:
1. Utazás Miskolcra - Turista emlékpark (sátorozás, ez sincs rajta a K-n.
2.- Dédestapolcsány (felkapaszkodtunk az Odvaskő barlangszállásig, ha már alatta mentünk el.)
3.- Ózd + buszozás Arlóra
4. Arló-Ózd vissza busszal, pancsi a tóban.
5.- Vállós-puszta
6. Vállós-puszta- Bükkszenterzsébeti nagy fal- Váraszó templom - Vállós-puszta
7- Istenmezeje után sátor De megnéztük a Sziklakápolnát is
8- Bárna (kitérő a Kiskőre, Szárkőre
9. Bárna- Szilváskő-Bárna
10. Salgótarján
11. Salgótarján
12. Hazautazás
Nos, nem nagy szakaszok, de én is vittem a magam kis cuccát, a "fiúk" meg a sátrat, főzőt, stb. Nem arra törekedtünk, hogy végigzúgjuk a távon,(meg azért én is kissé sebességmódosító tényező voltam)- hanem ha már ott vagyunk lássunk is valamit. Megjegyzem azóta is vágyok vissza! ( betett képeket zapu fotózta 2010-ben)
Kiskő Szilváskő Szilváskő
Ezeket csak azért tettem fel illusztrációként, hogy ezek mellett szépen el tudtunk volna menni.
Az emberiség természetesen két részre oszlik: aki turista és aki nem. Turistákból is legalább négyféle van (Benedek István nyomán):
1. Kocaturista: aki ragyogó, drága felszereléssel "lötyög" ide-oda, mindig többet mutatva, mint amire valójában képes.
2. Kulturista: aki szereti a természetet, s amolyan széplélekként oda jár gyönyörködni, pihenni, ha ez erőfeszítésébe nem kerül.
3. Fajturista: ő csak a teljesítményt élvezi, s így rengeteg szépség, ismeret mellett megy el.
4. Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát.
Az ENSZ 1954-ben a "Homo turisticus" fogalmát így határozta meg: "turistának számít bárki fajra, nemre, nyelvre, vallásra való tekintet nélkül, aki állandó lakhelyétől más területre távozik és ott az év 12 hónapjából legalább 24 órát és legtöbb 6 hónapot tartózkodik természetjárás, üdülés, sportolás, gyógykezelés, családi látogatás, művelődés, zarándoklás céljából."
E könyvben elsősorban a túrázó, természetbarát turistákról beszélünk, mert ők az igazi turisták. A túrázó inkább a teljesítményt, a természetbarát inkább az élményt (szépséget) keresi. De hát nem élmény-e saját magunk legyőzése a Mátra gerincén túrázva, és nem teljesítmény-e megtalálni a Pilis-barlang eldugott bejáratát a hegyoldalban? Nem lehet, nem szabad a túrázót és a természetbarátot szembeállítani. Már csak azért sem, mert mindkettő természetjáró.
A természetjáró ember (továbbiakban turista) igen összetett lény. Egyszerre ősember és egyszerre a jövő század embere. Ősember, mert a természetben, a természet szabályait tisztelve él. De a XXI. század képviselője is, mert tudatos, a környezet egészét értő, és féltő gondolkodása révén a természetért, s így önmaga jövőjéért is él. Ebből is látszik, természetbarátnak lenni nehéz "hivatás". Mindenhez érteni kell; a főzéshez éppúgy, mint a gótikához, a tájoláshoz éppúgy, mint a népszokásokhoz. A turistaság így egész embert kíván, ám cserébe tartalmas elfoglaltságot nyújt egy teljes életre.
Tehát, ki vagyok én, a túrázó? Eötvös Lóránd szavaival válaszolunk:
"Turista az, aki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek; s aki az álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi."
Vándorének
Nosza, lendítsd meg magad olyan légy, mint a csikó s hajrá! fel, fel a hegyekbe, mind magasabbra! Csak addig élsz, míg bátorít barangoló kedved, míg izmaid bírják az iramot egyre felfelébb; megállás nélkül menni, menni, csavarogni, hogy élj teli tűzzel, s lásd a vidám világot: csak így menekülhetsz a halál elől! Öregek, s ti fiatalok - halljátok; el ne hagyjátok már magatokat; repüljetek, repüljetek ki a szabadba, a szabadság ölébe erre mindig lesz idő! Nincs máshol édesebb, szerelmesebb pihenés! Otthon gyötrődni mindig, szoba rabjának lenni? nincs, nincs ennél nagyobb büntetés! Inkább nem élni többé, ha netán megbénulna lábam s tespednem kellene félhalottként! - Óh, hegyek, völgyek és erdők végtelen vonulata: a ti fiatal fiatok vagyok még, ne hagyjatok megöregedni soha már! Berda József"
Ezt Németh Imre- Némethné Katona Judit Zöld kalandra fel! könyvéből idéztem.
Valahol hátulról mentek ott fel. De van ott más nevezetesség is. Pl. a Sziklakápolna, vagy a templom, aminek szépek a bejáratánál lévő gyümölcsös szobrok 1770-ből. Korábban Egerben voltak az érseki kertekben.
"Az MTSZ-nek ebben az időben 100 ezer tagja volt..."
Lehet, hogy csak képzelem, de valahogy én úgy érzem, hogy az MTSZ nem is akarja, hogy túl sok tagja legyen. Vagyis nagy létszámú egyesületek legyenek a tagjai. Ez akkor vetődött fel bennem, amikor a G50-en álltak neki kedvezményesen promózni a kedvezménykártyát, amit ugye egyesületi tagság nélkül is meg lehetett vásárolni. Érzésem szerint ezzel két legyet ütött a szövetség: fel lehet mutatni egy nagy számot, hogy mennyien váltották ki a kártyát*, anélkül, hogy felduzzasztanák az egyesületek létszámát, ezáltal közvetetten a választásra jogosultakat.
*nem hiszem, hogy túl magas szám lenne, mert akkor már valami főoldali cikkben megsimogatták volna a saját buksijukat
nézd, én a 70-es évek végén, 80-as évek elején voltam gyerek. Akkor sokkal kevesebben jártak túrázni.
Én is.
Szerintem pedig lényegesen többen. Voltak szakosztályok, meg szerintem több ideje volt az embereknek ilyesmire. Akkoriban sokkal több emberrel lehetett összefutni az erdőben, én úgy látom.
Én a 70-es és 80-as években is sokat túráztam, ezért saját tapasztalatom van. Jóval többen (főleg a hétvégeken) járták akkor a természetet, mint manapság.
A 70-es és 80-as években tapasztalható túrázói kedv főleg a szakosztályoknak volt köszönhető, gyakorlatilag minden vállalatnál volt természetjáró szakosztály, melynek tagjai a hétvégi távolabbi túráikhoz ingyenesen megkapták a vállalat vagy a szakszervezet autóbuszát, így nem volt nehéz egy hétvégi túrát szervezni mondjuk a fővárosból a Zemplénbe.
Aztán megszűntek a vállalatok és ezzel együtt sok helyen a szakosztályok is...
A szubjektív nézeteket eldönti egy objektív szám: Az MTSZ-nek ebben az időben 100 ezer tagja volt...
Ez olyan, mint egy hitvallás, ennél szebben én sem tudtam volna megfogalmazni! Gratulálok hozzá! Ez alatt az öt nap alatt engem is magával ragadott ez a hangulat, sokáig kerestem hozzá a szavakat, hogy mindezt megfogalmazzam, de nem nagyon ment. Most készen megkaptam Tőled! Köszönöm!
Ezt a köszönetet csak úgy tudom materializálni, hogy nyomok rá egy pluszt, pedig többet érdemelne. Legalább tizet! :-))))
Nem tudom ki turista, de azt tudom, miért túrázom. Had idézzem a magam feltörő érzését egy keményebb nap végén:
"Ilyenkor érzem azt, hogy megérte: megérte a fáradságot, a kínlódást, a lemondást. ... Megérte, mert ez az élmény páratlan. Ilyenkor átérzem, hogy „hazaértem”. A természet (vagy Isten, hisz Ő a „főnök” :-) visszafogad, mint apa tékozló fiát. Ilyenkor szabad vagyok, minden az enyém, bár nem úgy, mint tulajdonom, hanem mint részem. Ilyenkor egy vagyok a természettel, …és ez az érzés maga a csoda!"
"Turista az, aki útra kél azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmában feltűnik előtte egy olyan szebb világ, amelyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek, s aki ez álomkép eredetijét fáradtságtól vissza nem riadva keresi – s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja – de azért jókedvét el nem veszíti, hiszen örömét ez a keresés teszi." (Eötvös Loránd)
sajnos nem mind. Tizenéveseknek pedig nem biztos, hogy nekem kell előre köszönnöm, bár merő automatizmusból gyakran előfordul
Egyrészt ugyanúgy kategorizálsz
Ezt a részt nem értem. De szerintem te sem a kategorizálás fogalmát. Gőzöm sincs, hova tartozol, éppen az a lényeg, hogy nem is foglalkoztat a dolog.
Azt írtam, szerintem a nem túrázó, csak autóval az erdőt használó embereknél, akikből bizony régen több volt, mint manapság, jobb az, aki gyalogosan járja az erdőt, még akkor is, ha nem felel meg az agg polihisztor által írt eszménynek, hanem csak (vagy elsősorban) sport céljából túrázik (számomra ezt jelenti a teljesítménytúra szó).
Nem értem, hogy jön ide, hogy hányszor, meg mekkora távokat.
És mielőtt félreértenéd: nem emberileg jobb (Teréz anya autóban ülve is többet ér a túrázó Pol Pot-nál), hanem az erdő számára, a természet számára jobb.
Akkor bánj is óvatosan.
Eddig nem tettem, és itt le is zárnám a magam részéről.
Istenmezeje, a Kohász út egyik faluja, szép fotókkal az Origo vezető írásában, szép fotókkal. Felmásztak a Noé szőlőjére is, azt én nem is tudtam hogy lehet mikor ott voltam egy hete:
nézd, én a 70-es évek végén, 80-as évek elején voltam gyerek. Akkor sokkal kevesebben jártak túrázni.
Én is.
Szerintem pedig lényegesen többen. Voltak szakosztályok, meg szerintem több ideje volt az embereknek ilyesmire. Akkoriban sokkal több emberrel lehetett összefutni az erdőben, én úgy látom.
Nekem az is fura, hogy ha valaki szembejön, és nem köszön
Ez nekem is, de ha előre köszönsz azért mindenki visszaköszön.
De még mindig inkább a teljesítménytúrázók, mint a régi autós kirándulók, akik kimentek a Wartburggal a zöldbe, ott kitették a plédet, apa lemosta a kocsit, és bömböltették a Sokol rádiót.
Ha nem haragszol ez a mondat egy nagy lózung. Egyrészt ugyanúgy kategorizálsz, sőt sarkosabban mint ami ellen tiltakozol!
Először is: kik a teljesítménytúrázók? Van aki évente 3-4 ezer kilométert teljesítménytúrázik, van aki elmegy 1-2-re, meg közte sok ezer ember. Én is elmegyek évente 8-10 teljesítménytúrára, én hova tartozok?
Kik az autós turisták? Ez sem ilyen egyértelmű, a Sokol rádiós kitétel is egy negatív kategorizálás, sőt egy lenéző sztereotípia.
Egyáltalán nem volt igaz mindenkire, pl mi is trabanttal mentünk a Salgó várig a '80-as években, sütöttünk szalonnát is, de összeszedtük a szemetet és vittünk fel követ a várhoz.
Akkor mi is ide tartoztunk?
Ezért bánnék én óvatosan ismeretlen vagy felszínesen ismert emberek minősítésével.
"Nekem az is fura, hogy ha valaki szembejön, és nem köszön. "
No ez megint megér egy misét. Egyre több olyan "sporttárssal" találkozni a természetben,aki még vissza semköszön és sajnos ez nem korosztály függő. Akivel pedig szóba is tudsz elegyedni az még kevesebb,pedig jól esik elbeszélgetni hasonló érdeklődésű emberkékkel,akivel tehetem szóba elegyedem és mindig hasznos beszélgetés kerekedik belőle.
Én általában a lassabb, bámészkodós túrázás híve vagyok. De pl. múlt héten volt egy szabad délelőttöm, és három óra alatt "letudtam" a már milliószor végigjárt Hűvösvölgy-Ürömi út szakaszt, kizárólag, hogy meglegyen a pecsét, és hogy mozogjak egy kicsit. Tehát nem volt klasszikus túra.
Ha viszont éppen akkor jársz arra, egy negyvenes férfit láttál volna, aki végigrohan a távon, megállás nélkül. Megkaptam volna (fejben) a magam skatulyáját.
Ezért bánnék én óvatosan ismeretlen vagy felszínesen ismert emberek minősítésével. Annyi különféle háttér és indíték lehet amögött, hogy ki mit, hogyan és miért csinál.
"de sajnos egyre több a negatív élmény"
nézd, én a 70-es évek végén, 80-as évek elején voltam gyerek. Akkor sokkal kevesebben jártak túrázni. Nyilván, ahogy növekszik ez a szám, hígul is a mezőny. Nekem az is fura, hogy ha valaki szembejön, és nem köszön.
De még mindig inkább a teljesítménytúrázók, mint a régi autós kirándulók, akik kimentek a Wartburggal a zöldbe, ott kitették a plédet, apa lemosta a kocsit, és bömböltették a Sokol rádiót.
Mindenki úgy csinálja ahogyan akarja, ezen lépjünk már túl végre, ez így van. Hagyjuk már...
De azért engedtessék már meg hogy akik eredetileg az Országos Kéktúrát kitalálták azok olyan távol voltak annak lerohanásától, és a teljesítménykényszertől mint Makótól az a bizonyos Jeruzsálem.
Cholnoky Jenő, a "kéktúra atyjának" szavai:
"...az Országos Kék jelzésen végighaladva a hollókőiek megcsodálhatják a sárvári várat, a sárváriak a hollókői népviseletet, a zirciek és a veszprémiek a Sátoros-hegyeket, a sátoraljaújhelyiek a zirci apátságot, ill. a királynék városát, a kőszegiek a Bükk-fennsíkot, a miskolciak az Írott-kőt, a balatoniak a Dunakanyart, a a nagymarosiak a balatoni tanúhegyeket, a pilisszentkeresztiek a Mátra bérceit, a Mátra-bérciek pedig Dobogókőt."
Kéktúra atlasz, legeslegelső oldal, ki lehet nyitni, el lehet olvasni.
Aki a teljesítményt hajszolja az ritkán tiszteli a természetet, sőt a túratársait sem túlságosan, csak magával törődik, ezt pedig én vettem észre nem egyszer, nem kétszer.
Igen, többnyire teljesítménytúrán, de volt már negatív élményem olyankor is mikor biciklisekkel futottam össze egy-egy alkalommal.
Tisztelet a kivételnek, mert van bőven, de a negatív példák jobban hangsúlyosabban megmaradnak.
Szép ez a gondolatmenet hogy mindenki csinálja ahogyan akarja, meg igaz is. Ezzel is egyetértek.
Viszont a kategóriák telitalálatok, csak annak nem tetszik szerintem aki magára ismer egy-egy negatív kontextusban.
