Alföldi Kéktúra Zsadány utáni Szépapó-erdő – Körös-csatorna gátja melletti bokros terület 2016. július 22.
Ezen a túranapon nagyjából reggel fél hétre készültem el és indultam neki az aznapra tervezett, névleg körülbelül 25 km-es szakasznak. A fiúk előző napi szavai jártak a fejemben, amiben az előttem álló szakasz nehézségeit ecsetelték, de még nem tudtam, milyen taktikát fogok követni az utam során. Végül legyintettem egyet. Eddig még soha nem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna! Visszacsörtettem az erdőszéli dzsindzsáson keresztül az alig járt keréknyomokig és elbattyogtam rajtuk negyedóra alatt az egykori Kisvátyon majorhoz vezető keskeny, kátyús aszfaltútig. A jelzéseket követve rátértem erre az útra és pár perc alatt elgyalogoltam addig a pontig, ahol le kellett térnem róla balra, északkeleti irányba.
Széles árok terpeszkedett előttem, pár szalmabála volt beledobva, ezeket még a fiúk vetették bele a vízzel színültig telt csatornába, de állításuk szerint nem sokat ért. Felmértem a szélességét, átugrani nem nagyon lehetett, beledugva a túrabotomat láttam, hogy tényleg kb. derékig érhet a vize. Elgondolkodtam azon, hogy átlábaljak-e rajta, de levetkőzni nem sok kedvem volt, végül arra jutottam, az árok csak nem kerüli meg a Földet, valahol biztos vége lesz egyszer! Továbbindultam hát a kopott aszfaltcsíkon, néha-néha megnézve, kitart-e még az árok az út bal oldalán, de nem volt szerencsém, később talán még szélesebb lett, és náddal alaposan be volt nőve! Elporoszkáltam az út végéig, a volt majorság helyén lévő rakodó hurokfordulójáig, és balkanyarral a jól kijárt mezei keréknyomokon folytattam az utam.
Sátorbontás után a susnyás keréknyomokon
Ezen az árkon kéne valahogy átkelni...
A hosszú fahíd egy tanösvény útvonala
Lápos mezőkön
Itt már véget ért az árok, sehol sem láttam, tehát visszatérhettem volna a kéktúra útvonalára, de az legalább egy kilométeres menet lett volna visszafelé, így aztán maradtam a vizenyős pusztán átvágó keréknyomokon, amik a térképem szerint valahol a tópart közelében találkoznak majd a kéktúra gáton érkező útvonalával. Itt is volt egy-két nehezen járható szakasz, néha az út dagonyákba süllyedt, de mindenhol volt továbbvezető út, egy útelágazásban pedig nehézkes volt megtalálni az elágazó, kanyargó keréknyomok között a megfelelő irányba továbbindulót.
A GPS szerint a gát mellett egy erdősarkon tértem vissza kéktúra nyomvonalára, a szélső fákon feltűnő jelzések az erdőszélen küldtek tovább. Alig járt nyomok futottak itt, de követhetőek voltak a néhol derékig érő fűben. Kisebb erdőfoltok pereme és szittyós rétek között lavíroztam, az út általánosságban véve járható volt minden probléma nélkül. A bajok a térképemen Csillag-laposi-erdőnek jelölt résznél kezdődtek újra, itt ugyanis az alig járt nyomok beszaladtak az erdőbe. Ezt az útszakaszt már régóta nem használták, benőtte a gaz, a csalán, az embermagas susnya. Itt bizony meg kellett küzdeni minden méterért, közben alaposan lepókhálóztam minden nagyobb bokrot. Még pár jelzést is láttam a fákon, tehát nyilvánvaló volt, hogy jó irányban törtetek.
Felüdülés volt kiérni pár száz méter után egy kukoricás szélére, bár itt a sorok a szélső fákig értek, de a két szélső sor között jól lehetett haladni. A megváltást egy kátyús földút jelentette, már itt csak a dagonyákat kellett kerülgetnem. Ezen értem el Geszt határát, ahol a kéktúra táblák becsalogattak egy erdőfoltba. Itt újra kezdődött a dzsungelharc, a benőtt ösvényen itt is meg kellett harcolni minden lépésért, fel sem merült bennem az, hogy megkeressem a dzsungelben a Tisza-kriptát! Pár sírt vettem észre az ösvény mellett, nem voltak túl régiek, a 60-as, 70-es évekből valók voltak. Aztán jött a feketeleves: néhány tölgy hevert keresztben a benőtt ösvényen, kikerülni őket képtelenség volt, át kellett bujkálnom az ágaik között. Mivel a hátimotyó itt eléggé akadályozott, levettem a hátamról, és azt a taktikát követtem, hogy mindig előredobtam pár métert, és pedig utánabujkáltam az ágak között. De aztán ennek a szakasznak is vége lett, én pedig szinte kiestem az erdőfoltból a Gesztre menő keskeny aszfaltútra.
MTSZ jelzőoszlop. Itt jól jött a lápos mezőkön átvágó útvonalon.
Sírok az erdőfoltban
Geszt, Tisza kastély
Emléktábla a kastély falán
A faluba érve elballagtam a szörnyen lepusztult Tisza-kastélyig, itt pecsételtem az önkormányzat irodájában, aztán a faluban bevásároltam a boltban: feltöltöttem a vízkészletem és vettem pótreggelinek itt is pár zsemlét és szeletelt párizsit. A faluból továbbindulva már eseménytelen kilométerek következtek először a mezők közötti földutakon, majd ismét elérve a tavat annak a belső gátrendszerén. Próbáltam megpillantani a víztükröt, de a teljesen zárt nádas szinte mindent eltakart! Ekkor már elmúlt dél, de a zárt felhőtakaró miatt nem tudott még kialakulni a kánikula, igyekeztem minél többet megtenni ezek között a kedvező körülmények között. Aztán a gátakat magam mögött hagyva ismét mezei földutak jöttek, messze magam előtt pedig megpillantottam Biharugra templomtornyát. Egy zivatarfelhő éppen csak elkerült, tőlem nyugatra vonult el délről észak felé, én épp csak pár cseppet kaptam a legszéléből.
Mire elértem Biharugrát, már kiderült az ég, én pedig a volt határőr laktanya melletti réten átvágva értem ki a falu határában az aszfaltútra. Beballagtam a központba, bevásároltam a vegyesboltban, feltöltöttem a vízkészletem, aztán megálltam Makk hetes sörözőnél egy Borsodira és pecsételésre. Aszfalton indultam tovább, tudtam, ez sokáig ki fog alattam tartani! Vagy hat kilométert tapostam az aszfaltot, elhaladtam a Bihari Madárvárta előtt – itt van turistaszállás is, de nekem ugyi volt sátram – aztán egyetlen hosszú menettel elértem az aszfaltút végét Szilaspusztánál.
Nem sokat lehetett látni a halastavakból, a nádas mindent eltakart
Pakolják a nádkévéket
A távolban feltűnt Biharugra
Biharugra központjában
Egy balkanyarral rátértem a szinte pontosan észak felé továbbinduló gát koronájára, és csak itt ültem le egy hosszabb talppihentető pihenőre. Itt a kanyargó magyar-román határ közelében haladtam a nyílegyenes gáton, alig 1-2 km-re tőle. Bár a román oldalon van a Sebes-Köröst a Fekete-Körössel összekötő Körös-csatorna, de a magyar oldalon a gátja természetesen magyar területen lett kiépítve. Már tudtam a Google Earth légifelvételeiről, hogy a gát nyugati oldalán a legelőkön fa- és bokorcsoportok állnak elszórtan, egy ilyen kis ligetben terveztem a sátorozást.
Aztán meg is láttam a gátról a megfelelőnek látszó helyet, leszaladtam pár száz lépéssel a bokorcsoportig, aztán egy, a gátról és a környékről nem látható helyen felütöttem a sátrat. Mivel még magasan volt a nap, kiterítettem a polifoam matracomat a sátor mellé, és sziesztáztam egy nagyot. Mielőtt kikapcsoltam a GPS-t, megnéztem rajta, mennyit is mentem: 86,9 km-t mutatott a számlálója 322 méter szinttel, tehát ezen a napon 27,9 km-t jöttem 130 méter emelkedéssel. Nyolc után megvacsoráztam, egy kicsit zenét hallgattam, aztán eltettem magam a következő túranapra.
Sokan mosolyognak, amikor szó esik arról, hogy van egy turista-tízparancsolat is. Mosolyognak és legyintenek; ők azt akarják ezzel mondani, hogy ők már régen túl vannak azon a kezdőkoron, amikor még szem előtt kell tartani a szabályokat; ők azt akarják ezzel a fölényes gesztussal kifejezni, hogy ők mint turisták még a tízparancsolat által körülírt lelkivilágnak is magasan felette állanak.
Ők - tisztelet a kivételnek - a legnagyobb lelkinyugalommal és egetverő lármával járják a tilos területeket, - de ugyanakkor szónokolnak idehaza, a heti összejöveteleken és szidják a barbár területtulajdonost, aki elzárja a területét, a helyett, hogy diadalkapuval fogadná a turistákat. Ők szónokolnak és rendetlenkednek - és ugyanakkor egy hanyag gesztussal intézi el a turistaság elemi szabályait.
El ne tanuld ezt a hanyagul előkelő gesztust, én ugyanis eddig azt tapasztaltam, hogy ezek a fölényesen legyintő emberek mindenek inkább, csak éppen jó turisták nem!
A turista-tízparancsolat nem üres szabály; nem paragrafusokba szedett gondolatvilág; a turista-tízparancsolat csak olyat mond, ami vagy lelki feltétele a turistának, vagy gyakorlati szabály, olyan gyakorlati szabály, aminek semmibe vevése súlyos kárt okoz nemcsak a bűnösnek magának, de az egész mozgalomnak is.
De nézzük végig azt a tízparancsolatot!
Szeresd a természetet és áhítattal lépj szentélyébe! - Nem is szabály, nem is parancs; egyszerűen csak azt akarja mondani, hogy aki nem szereti a természetet és nem áhítatos és derült lélekkel keresi fel, az ne akarjon turista lenni. Ne akarjon, mert nem is lehet; abból csak "kiránduló" vagy - terület tulajdonos válhat.
Turistamezben is kultúrember maradj! - Ez már parancs, viszont nem nagyon nehéz a teljesítése; aki kultúrember a városban, az százszorta inkább kultúrember tud lenni a természet ünnepélyes csendjében. A kultúra alatt itt nem fizikai, hanem lelki kultúra értendő, kultúrember az, aki mindig és mindenütt - tehát akkor is, amikor egyedül jár az erdők mélyén - úgy viselkedik, mintha jó ízlésű és kultúremberekből álló társaságban volna! Például: nem vetkőzik derékig meztelenre, nem öltözik "weekend kosztümbe" és általában nem ízléstelenkedik!
Ne feledd, hogy turistához méltatlan magaviselettel a turistaság ügyének ártasz! - Ne feledd és ne engedd feledtetni; ne hunyd be a szemed, amikor rendetlenkedőkkel találkozol; minden jó turista rendőr, különösen addig, amíg nincs turistarendészet!
Ne élj vissza a vendégjoggal és tiszteld a mások vagyonát! - Ehhez azt, hiszem, nem kell kommentár!
Turistaútról le ne térj; tilos területen engedély nélkül ne járj! - Két elemi szabály!
Légy vidám, de ne lármás; az erdőben ne a turisták, hanem a madarak énekeljenek! - Sajnos, vannak, akik a vidámságot nem tudják elválasztani a lármától és azt hiszik, hogy a vidámság legjobb kifejezője mindig a legújabb kuplésláger. Szegények! - mit élvezhetnek ezek a természetből?
Tartsd tisztán a forrásokat, patakokat, pihenőket és a hulladékot rejtsd el! - A kultúrember legelemibb kötelességei!
Égő tárgyat el ne dobj, erdőben tüzet ne rakj! - Először azért ne, mert tilos, másodszor, mert veszélyes. Egyik sem életszükséglet; ha azonban a körülmények így hoznák magukkal, hogy kell tüzet rakni, abban az esetben menj ki az erdőből!
Kíméld az erdő vadjait; gyümölcsfákról még virágot se szakíts! - Ezt sem kell egy kultúrembernek a figyelmébe ajánlani, mert mind a kettő természetes kötelesség. Minden virág, amit gyümölcsfáról szakítottál, egy-egy alma, körte, vagy őszibarack, melyet virágjában pusztítottál el!! Gondold ezt meg, mielőtt virágos ág után nyúlnál!!
Becsüld turistatársadat s bajban el ne hagyd, mert az becstelenség! - Becsüld meg azokat, akik együtt indulnak útnak, akik éppúgy szeretik a természetet mint te; becsüld meg társaidat, akik éppúgy becsülnek téged is. Szeresd őket; ne keresd a hibáikat, de ha találnál egyet, ne nagyképű fölénnyel ess nekik, hanem szeretettel és megértéssel figyelmeztesd őket és ne feledd, hogy neked is vannak hibáid! - ha ezeket veszi észre valaki és figyelmeztet, ne sértődj meg; aki szeretettel közelít hozzád, annak mindig megfogadhatod a szavát sértődés nélkül. Ha egyik társadnak baja esik, te légy az első, aki segítségére siet és ne bánd programod változását, ha egy társadon segíthetsz ezen az áron.
Ezek a turista-tízparancsolat pontjai.
Egyszerű, magától értetődő dolgok; csak azok nem érthetik meg a szellemét, akik egy kézlegyintéssel akarnak napirendre térni felette."
"A Füzérkomlós-Bózsva szakaszon végtelen mennyiségű friss csalánt lehet szedni. Ha ez nem célod, akkor mellette a szántóföldön tudsz kerülni, másfél hónapja nem volt bevetve, azért merem ajánlani. Nem fogsz letaposni semmit."
Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy amíg a vetés alacsony, és nagyon nincs más megoldás, akkor célszerű a müvelőúton közlekedni a tábla szélén. Ekkor szintén nem tudsz letaposni semmit.
Füzér-Füzérkomlós között valahova az erdőbe vezet be az új kék vagy csak mellette megy a réten, én szem elől tévesztettem a jelzéseket a leforduló után. A bringaút a régi kék, az is Füzérkomlósra visz, ha te sem találnád a jelet..
A Füzérkomlós-Bózsva szakaszon végtelen mennyiségű friss csalánt lehet szedni. Ha ez nem célod, akkor mellette a szántóföldön tudsz kerülni, másfél hónapja nem volt bevetve, azért merem ajánlani. Nem fogsz letaposni semmit.
Kitérő: szerintem a pálházai kisvasút és a perlitmúzeum :). Pár száz forintért a bácsi olyan pöpec tárlatvezetést tartott nekünk a perlitről és a különböző agancsokról, hogy csak pislogtunk. A füzéri vártól nem voltam annyira elájulva, nagyon meg van csinálva, de nekem kevés az infó.
Makkoshotyka-Regéc között vannak nagyon szép kilátást nyújtó csúcsok, ezeket ne hagyd ki szerintem, pár szám méteres kitérők.
Ha belefér, és még nem jártál arra, érdemes bemenni pl. Újhutára (vagy bármelyik másikba). Most már csak üdülőfalvak, de nagyon szépen újították fel a házakat.
Nagyhuta-Vágáshuta környékén, ahol a patakparton vezet az út, 13 szalamandrát számoltunk össze, épp esős idő volt. Érdemes nyitott szemmel járni.
Pontosan. A Turista Magazin 1985. októberi lapszáma arról számolt be, hogy az MTSZ-nek 117.000 tagja volt ebben az évben és ekkor is igaz volt, hogy "a rendszeresen túrázók száma többszöröse a ... szakosztályok taglétszámának". És nincs új a nap alatt: már ekkor sem lehetett a fiatal felnőtt korosztályt (20 és 30 év közöttiek) a természetjáró (ill. ekkor még természetbarát) szakosztályokba csalogatni.
Napjainkban jó, ha 12.000 tagja van az MTSZ-nek -- szerintem.
Tegnap meghódítottam a szlovákok nemzeti csúcsát, a Krivánt is :) Három-forrástól indultunk a zöldön, majd a kéken a csúcsra és ugyanúgy a kéken a Jamszké- tóig, onnan a piroson a startba.
Holnap reggel egy hetes családi nyaralásra indulunk. Viszem a laptopom, azon rajta vannak a leírások és a képek. Állítólag a szálláson lesz wifi, ha időmből is futja rá, akkor feltöltöm naponta a következő részeket, ha nem jön össze valami, akkor majd csak akkor, ha már hazajöttünk. Sorry!
No, ha már itt vagyok akkor feltöltöm a második túranapom leírását is:
Alföldi Kéktúra Csolt monostor – Zsadány utáni Szépapó-erdő 2016. július 21.
Ezen a napon elég korán elkészülődtem az útra, fél hat előtt pár perccel már útra készen álltam, hátamra kaptam hát a betyárbútort és belevágtam az aznapi távba. Kissé nagyravágyóan úgy terveztem, csak Zsadány után fogok majd tábort verni a késő délutánban, addig pedig több mint 30 km állt előttem! A Csolt monostor melletti büfé mellett rátértem a keskeny aszfaltútra, megkerültem a csak jelképesen állított bezárt kaput (nem volt mellette kerítés), pár szót váltottam még a nyájat éppen kihajtani készülő juhásszal (úgy láttam, a monostor körüli több hektáros parkban a juhok végzik a fűnyíró szerepét), aztán továbbindultam a keskeny aszfaltúton.
A Csolt monostor büféje, fogadóépülete. Az alagsorában volt a mosdó és zuhanyozó.
A Holt-Sebes-Körös a monostor útjáról fényképezve
Egy útkanyarban jó rálátásom volt a pangó vizű Holt-Sebes-Körösre, készítettem róla pár képet, aztán a keskeny, de jó minőségű aszfaltúton tanyák és hétvégi házak mellett a holtágat követve kiballagtam a Vésztőre menő országútig. Rátértem pár lépés erejéig, átmentem a hídján a holtág felett, aztán már le is tértem róla és most a nádas vizű csatorna északi partján indultam tovább. Alig használt, kanyargó keréknyomokon ballagtam, később ezek is kifordultak balra alólam, én pedig ott álltam a Holt-Sebes-Körös és a megművelt földek közötti pár méter széles, gazos, dzsindzsás sávon. A táblák egyenesen küldtek tovább, végig a part mentén, elindultam hát, de minden különösebb meggyőződés nélkül. Törtettem, törtettem, egyre inkább dzsungelharc kinézete volt a dolognak, végül egy eléggé benőtt szakasz után feladtam és egy bokorsoron átcsörtetve kimentem a megművelt földek peremére.
Az országút hídja. Rajta kerültem át a holtág túlsó oldalára.
Égkép kora reggel
Dzsindzsás szakasz a holtág partján
A Holt-Sebes-Körös egy átjáró hídról fényképezve
Ugyanonnan fénykép a másik irányba
Út itt se volt, de legalább könnyebben járható volt a terep, kaszálók, legelők peremén ballagva értem el a holtág felett átvezető hidat. Itt már egy kijárt földút fordult alám, kitartott alattam a mezei útelágazás után is, ahol jobbra kellett kanyarodnom. Lassan elértem Vésztő szélső házait, a mezi útnak a Szőlőskert utca volt a folytatása, itt vezettek tovább a jelek. Kék pecsét és négyszög jelzések ágaztak ki ebből az utcából, követtem őket, és a Széles utcán elballagtam a vasútállomásig. Nyomtam egyet az igazoló füzetembe a pénztár mellett a falra szerelt dobozában fellelt kéktúra stemplivel, aztán átballagtam az állomásépülettel szemközti Pullman kocsmába és felhajtottam a reggeli Borsodi cseppjeimet.
Rövid ejtőzés után visszatértem a kék jelzésekre, ezeket követtem a Szőlőskert utca végéig, aztán jobbra fordulva elindultam a városközpont felé. Az önkiszolgáló boltban feltöltöttem a vízkészletemet, vettem még reggeli-kiegészítésképpen három zsemlét szeletelt parizerrel, ezt aztán lazán gallér mögé toltam egy kis park szökőkutas medencéje mellé letelepedve. Csak háromnegyed kilenc után indultam tovább, elhatározva hogy kissé a lovak közé csapok, mert ilyen tempóban nem jutok estig se ötről a hatra, vagyis Vésztőről Zsadányba!
Vésztő, vasútállomás
Vésztő, római katolikus templom
Kis park, ahol megreggeliztem
Újra rátértem a kék jelzésekre, átvágtam a településen, elhaladva egy szépen parkosított horgásztó mellett, aztán már hipp-hopp magam mögött is hagytam Vésztőt. Mezei úton értem el a Holt-Sebes-Köröst, ezt újra kereszteztem egy átereszen, aztán pár lépés után megláttam a Vésztő és Kötegyán közötti vasút sínjeit. A vágány túlsó oldalán folytattam az utam, a mellé visszakanyarodó földúton. Talpaltam vagy kilométernyit, amikor az ott felállított kéktúra jelzőtábla balra küldött tovább, a mezőkön keresztül. Ez ellentmondott a térképnek is, meg a GPS-en lévő négyhónapos OSM térképnek is. Leültem egy pihenőre a tábla tövébe, szusszantam egyet, felmértem közben, hogy a régi útvonal már nem járható, mert beszántották a sínek mellett továbbinduló földutat, így aztán elindultam a terelésen. A túra után hazaérve láttam, hogy a ttrmap-en ez a változás is szerepel már! A korábbi példákon is okulva úgy látszik, ezentúl ez alapján kell csekkolnom a túráim útvonalát, van-e eltérés az igazolófüzet térképéhez képest!
Vésztő, horgásztó
És újra a Holt-Sebes-Körös
Vagy háromnegyed órát ballagtam a térképen egyébként jelölt földúton, amire elértem egy keresztező nagyon kopott, kátyús aszfaltutat, amire aztán rátérve beballagtam Okányba. A pecsételőhelyként szolgáló Soma sörözőnél aztán a térképet alaposan megnézve láttam, ez bizony egy útvonalnövelő változás volt, vagy kilométernyivel hosszabb lett itt a kéktúra útja! Ittam egy Borsodit, ejtőztem pár percet a fedett teraszon, és csak negyed egy felé indultam tovább az egyre jobban kimelegedő időben. A Holt-Sebes-Körös mesterséges mederben nyílegyenesen átfolyik a falun, végigbaktattam a partján a Köröspart utcán, és az utolsó házak után füves keréknyomokon folytattam az utam, még mindig a nyílegyenes holtág partján. Vagy két km-es menet végén keresztezem a holtágat egy kis betonhídon, innen már kissé változatosabb lett az utam: néha már kanyarok is voltak benne!
Okány, pecsételőhely
A Köröspart utca két oldala között a Holt-Sebes-Körös a záróvonal
Új sipkát kapott a katolikus templom. A régi még a földön várja a sorsát.
A Holt-Sebes-Körös Okány után is lénia egyenes maradt.
Vegyesen haladtam szántók és erdőfoltok között, végül egy erdei nyiladék végén értem ki a Zsadány és Sarkadkeresztúr közötti aszfaltútra. Átvágtam rajta, itt a nyiladék egy kicsit megtört, az eddigi keleti irány helyett délkelet felé indult tovább az út túlsó oldalán a fák között. Egy újabb hosszabb, az erdőhatáron futó egyenes szakasz után értem el a sűrűn kaszált réteket. Először egy kisebb, szögletes, az erdőbe beékelődő réten vágtam át hosszában, aztán egy sokkal nagyobb jött, itt az erdőhatár közelében vezettek az alig látható keréknyomok. Felötlött bennem, hogy itt kellene sátorozni, de gyerek volt ekkor még az idő, csak fél négy felé járt! A kaszálók után egy rövid erdei szakasz jött, aztán kiértem a Zsadányig nyúló megművelt földekre.
A szélső fák árnyékában tartottam egy hosszabb pihenőt, aztán belevágtam a faluba vezető, vagy négy kilométeres árnyékmentes szakaszba! Beosztva az erőmet és egy magányos fa árnyékában pár percre megpihenve fél hatra értem be Zsadányba és ballagtam el a BNS üzletházig, itt a kisboltban pecsételtem, feltöltöttem a vízkészletemet, aztán elballagtam még pár száz lépést a legközelebbi kocsmáig, mert az üzletházban lévő már hosszabb ideje zárva tart. Csak hat után indultam tovább, de akkor már azzal a feltett szándékkal, hogy megállás nélkül elmegyek a táborhelyig.
Dúsfüvű réteken Zsadány felé
A távolban feltűnt Zsadány templomtornya
Még a faluban találkoztam két kéktúrázó fiatalemberrel, kis oldaltáskákkal túráztak, rémeseket meséltek az előttem álló szakaszról a víztározók partján! Benőtt, járhatatlan erdei utak, szinte nulla jelzettség, és az egészre a koronát egy árok tette fel, méteres vízben kellett rajta átgázolniuk! Hallgattam őket, de nemigen tudtam semmit az előttem álló szakaszról, kénytelen voltam hinni nekik. Mint később kiderült, tökéletesen igazuk volt! A falut magam mögött hagyva még aszfaltoztam pár száz lépésnyit, mire elértem a tó felé letérő keréknyomokat. Jól jelzett volt a letérés, de megálltam egy percre megnézni a GPS gyufásdoboznyi kijelzőjét. Egy fiatalember tekert el mellettem, odaszólt: Nincs arra más, csak a mumus! Mire válaszoltam volna, már messze járt.
A jól járható út a Toprongyos-Korhány-csatorna és a megművelt földek között kanyargott, aztán pár percnyi gyaloglat végén elértem a sátorozásra kiszemelt erdőfoltot. Akácos volt, de szerencsére voltak benne füves aljú erdőrészek is. Nem is sokat teketóriáztam, letérve az alig járt keréknyomokról kiválasztottam egy helyet, a szúnyogok által hajtva pár perc alatt összedobtam a sátrat és behajigálva a holmim én is utánuk ugrottam. Megvacsoráztam, aztán most is zenehallgatás következett. A GPS kijelzőjén megnéztem, mennyit mentem ezen a napon: a számláló 59,0 km-t mutatott 192 méter szinttel, tehát ezen a napon 33,5 km-t jöttem, 97 méter emelkedéssel.
Beszélgettünk itt egy pár napja a túrázási szokásokról, letérünk az útról egy érdekes látnivalóhoz, vagy ne. Nos, mi messze laktunk a célterületről anno 1996-ban a Kohász Kéket 12 nap alatt csináltuk meg a zapuval, meg nagyapámmal. Ilyen etapban:
1. Utazás Miskolcra - Turista emlékpark (sátorozás, ez sincs rajta a K-n.
2.- Dédestapolcsány (felkapaszkodtunk az Odvaskő barlangszállásig, ha már alatta mentünk el.)
3.- Ózd + buszozás Arlóra
4. Arló-Ózd vissza busszal, pancsi a tóban.
5.- Vállós-puszta
6. Vállós-puszta- Bükkszenterzsébeti nagy fal- Váraszó templom - Vállós-puszta
7- Istenmezeje után sátor De megnéztük a Sziklakápolnát is
8- Bárna (kitérő a Kiskőre, Szárkőre
9. Bárna- Szilváskő-Bárna
10. Salgótarján
11. Salgótarján
12. Hazautazás
Nos, nem nagy szakaszok, de én is vittem a magam kis cuccát, a "fiúk" meg a sátrat, főzőt, stb. Nem arra törekedtünk, hogy végigzúgjuk a távon,(meg azért én is kissé sebességmódosító tényező voltam)- hanem ha már ott vagyunk lássunk is valamit. Megjegyzem azóta is vágyok vissza! ( betett képeket zapu fotózta 2010-ben)
Kiskő Szilváskő Szilváskő
Ezeket csak azért tettem fel illusztrációként, hogy ezek mellett szépen el tudtunk volna menni.
Az emberiség természetesen két részre oszlik: aki turista és aki nem. Turistákból is legalább négyféle van (Benedek István nyomán):
1. Kocaturista: aki ragyogó, drága felszereléssel "lötyög" ide-oda, mindig többet mutatva, mint amire valójában képes.
2. Kulturista: aki szereti a természetet, s amolyan széplélekként oda jár gyönyörködni, pihenni, ha ez erőfeszítésébe nem kerül.
3. Fajturista: ő csak a teljesítményt élvezi, s így rengeteg szépség, ismeret mellett megy el.
4. Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát.
Az ENSZ 1954-ben a "Homo turisticus" fogalmát így határozta meg: "turistának számít bárki fajra, nemre, nyelvre, vallásra való tekintet nélkül, aki állandó lakhelyétől más területre távozik és ott az év 12 hónapjából legalább 24 órát és legtöbb 6 hónapot tartózkodik természetjárás, üdülés, sportolás, gyógykezelés, családi látogatás, művelődés, zarándoklás céljából."
E könyvben elsősorban a túrázó, természetbarát turistákról beszélünk, mert ők az igazi turisták. A túrázó inkább a teljesítményt, a természetbarát inkább az élményt (szépséget) keresi. De hát nem élmény-e saját magunk legyőzése a Mátra gerincén túrázva, és nem teljesítmény-e megtalálni a Pilis-barlang eldugott bejáratát a hegyoldalban? Nem lehet, nem szabad a túrázót és a természetbarátot szembeállítani. Már csak azért sem, mert mindkettő természetjáró.
A természetjáró ember (továbbiakban turista) igen összetett lény. Egyszerre ősember és egyszerre a jövő század embere. Ősember, mert a természetben, a természet szabályait tisztelve él. De a XXI. század képviselője is, mert tudatos, a környezet egészét értő, és féltő gondolkodása révén a természetért, s így önmaga jövőjéért is él. Ebből is látszik, természetbarátnak lenni nehéz "hivatás". Mindenhez érteni kell; a főzéshez éppúgy, mint a gótikához, a tájoláshoz éppúgy, mint a népszokásokhoz. A turistaság így egész embert kíván, ám cserébe tartalmas elfoglaltságot nyújt egy teljes életre.
Tehát, ki vagyok én, a túrázó? Eötvös Lóránd szavaival válaszolunk:
"Turista az, aki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek; s aki az álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi."
Vándorének
Nosza, lendítsd meg magad olyan légy, mint a csikó s hajrá! fel, fel a hegyekbe, mind magasabbra! Csak addig élsz, míg bátorít barangoló kedved, míg izmaid bírják az iramot egyre felfelébb; megállás nélkül menni, menni, csavarogni, hogy élj teli tűzzel, s lásd a vidám világot: csak így menekülhetsz a halál elől! Öregek, s ti fiatalok - halljátok; el ne hagyjátok már magatokat; repüljetek, repüljetek ki a szabadba, a szabadság ölébe erre mindig lesz idő! Nincs máshol édesebb, szerelmesebb pihenés! Otthon gyötrődni mindig, szoba rabjának lenni? nincs, nincs ennél nagyobb büntetés! Inkább nem élni többé, ha netán megbénulna lábam s tespednem kellene félhalottként! - Óh, hegyek, völgyek és erdők végtelen vonulata: a ti fiatal fiatok vagyok még, ne hagyjatok megöregedni soha már! Berda József"
Ezt Németh Imre- Némethné Katona Judit Zöld kalandra fel! könyvéből idéztem.
Valahol hátulról mentek ott fel. De van ott más nevezetesség is. Pl. a Sziklakápolna, vagy a templom, aminek szépek a bejáratánál lévő gyümölcsös szobrok 1770-ből. Korábban Egerben voltak az érseki kertekben.
"Az MTSZ-nek ebben az időben 100 ezer tagja volt..."
Lehet, hogy csak képzelem, de valahogy én úgy érzem, hogy az MTSZ nem is akarja, hogy túl sok tagja legyen. Vagyis nagy létszámú egyesületek legyenek a tagjai. Ez akkor vetődött fel bennem, amikor a G50-en álltak neki kedvezményesen promózni a kedvezménykártyát, amit ugye egyesületi tagság nélkül is meg lehetett vásárolni. Érzésem szerint ezzel két legyet ütött a szövetség: fel lehet mutatni egy nagy számot, hogy mennyien váltották ki a kártyát*, anélkül, hogy felduzzasztanák az egyesületek létszámát, ezáltal közvetetten a választásra jogosultakat.
*nem hiszem, hogy túl magas szám lenne, mert akkor már valami főoldali cikkben megsimogatták volna a saját buksijukat
nézd, én a 70-es évek végén, 80-as évek elején voltam gyerek. Akkor sokkal kevesebben jártak túrázni.
Én is.
Szerintem pedig lényegesen többen. Voltak szakosztályok, meg szerintem több ideje volt az embereknek ilyesmire. Akkoriban sokkal több emberrel lehetett összefutni az erdőben, én úgy látom.
Én a 70-es és 80-as években is sokat túráztam, ezért saját tapasztalatom van. Jóval többen (főleg a hétvégeken) járták akkor a természetet, mint manapság.
A 70-es és 80-as években tapasztalható túrázói kedv főleg a szakosztályoknak volt köszönhető, gyakorlatilag minden vállalatnál volt természetjáró szakosztály, melynek tagjai a hétvégi távolabbi túráikhoz ingyenesen megkapták a vállalat vagy a szakszervezet autóbuszát, így nem volt nehéz egy hétvégi túrát szervezni mondjuk a fővárosból a Zemplénbe.
Aztán megszűntek a vállalatok és ezzel együtt sok helyen a szakosztályok is...
A szubjektív nézeteket eldönti egy objektív szám: Az MTSZ-nek ebben az időben 100 ezer tagja volt...
Ez olyan, mint egy hitvallás, ennél szebben én sem tudtam volna megfogalmazni! Gratulálok hozzá! Ez alatt az öt nap alatt engem is magával ragadott ez a hangulat, sokáig kerestem hozzá a szavakat, hogy mindezt megfogalmazzam, de nem nagyon ment. Most készen megkaptam Tőled! Köszönöm!
Ezt a köszönetet csak úgy tudom materializálni, hogy nyomok rá egy pluszt, pedig többet érdemelne. Legalább tizet! :-))))
Nem tudom ki turista, de azt tudom, miért túrázom. Had idézzem a magam feltörő érzését egy keményebb nap végén:
"Ilyenkor érzem azt, hogy megérte: megérte a fáradságot, a kínlódást, a lemondást. ... Megérte, mert ez az élmény páratlan. Ilyenkor átérzem, hogy „hazaértem”. A természet (vagy Isten, hisz Ő a „főnök” :-) visszafogad, mint apa tékozló fiát. Ilyenkor szabad vagyok, minden az enyém, bár nem úgy, mint tulajdonom, hanem mint részem. Ilyenkor egy vagyok a természettel, …és ez az érzés maga a csoda!"
"Turista az, aki útra kél azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmában feltűnik előtte egy olyan szebb világ, amelyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek, s aki ez álomkép eredetijét fáradtságtól vissza nem riadva keresi – s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja – de azért jókedvét el nem veszíti, hiszen örömét ez a keresés teszi." (Eötvös Loránd)
sajnos nem mind. Tizenéveseknek pedig nem biztos, hogy nekem kell előre köszönnöm, bár merő automatizmusból gyakran előfordul
Egyrészt ugyanúgy kategorizálsz
Ezt a részt nem értem. De szerintem te sem a kategorizálás fogalmát. Gőzöm sincs, hova tartozol, éppen az a lényeg, hogy nem is foglalkoztat a dolog.
Azt írtam, szerintem a nem túrázó, csak autóval az erdőt használó embereknél, akikből bizony régen több volt, mint manapság, jobb az, aki gyalogosan járja az erdőt, még akkor is, ha nem felel meg az agg polihisztor által írt eszménynek, hanem csak (vagy elsősorban) sport céljából túrázik (számomra ezt jelenti a teljesítménytúra szó).
Nem értem, hogy jön ide, hogy hányszor, meg mekkora távokat.
És mielőtt félreértenéd: nem emberileg jobb (Teréz anya autóban ülve is többet ér a túrázó Pol Pot-nál), hanem az erdő számára, a természet számára jobb.
Akkor bánj is óvatosan.
Eddig nem tettem, és itt le is zárnám a magam részéről.
Istenmezeje, a Kohász út egyik faluja, szép fotókkal az Origo vezető írásában, szép fotókkal. Felmásztak a Noé szőlőjére is, azt én nem is tudtam hogy lehet mikor ott voltam egy hete:
nézd, én a 70-es évek végén, 80-as évek elején voltam gyerek. Akkor sokkal kevesebben jártak túrázni.
Én is.
Szerintem pedig lényegesen többen. Voltak szakosztályok, meg szerintem több ideje volt az embereknek ilyesmire. Akkoriban sokkal több emberrel lehetett összefutni az erdőben, én úgy látom.
Nekem az is fura, hogy ha valaki szembejön, és nem köszön
Ez nekem is, de ha előre köszönsz azért mindenki visszaköszön.
De még mindig inkább a teljesítménytúrázók, mint a régi autós kirándulók, akik kimentek a Wartburggal a zöldbe, ott kitették a plédet, apa lemosta a kocsit, és bömböltették a Sokol rádiót.
Ha nem haragszol ez a mondat egy nagy lózung. Egyrészt ugyanúgy kategorizálsz, sőt sarkosabban mint ami ellen tiltakozol!
Először is: kik a teljesítménytúrázók? Van aki évente 3-4 ezer kilométert teljesítménytúrázik, van aki elmegy 1-2-re, meg közte sok ezer ember. Én is elmegyek évente 8-10 teljesítménytúrára, én hova tartozok?
Kik az autós turisták? Ez sem ilyen egyértelmű, a Sokol rádiós kitétel is egy negatív kategorizálás, sőt egy lenéző sztereotípia.
Egyáltalán nem volt igaz mindenkire, pl mi is trabanttal mentünk a Salgó várig a '80-as években, sütöttünk szalonnát is, de összeszedtük a szemetet és vittünk fel követ a várhoz.
Akkor mi is ide tartoztunk?
Ezért bánnék én óvatosan ismeretlen vagy felszínesen ismert emberek minősítésével.
"Nekem az is fura, hogy ha valaki szembejön, és nem köszön. "
No ez megint megér egy misét. Egyre több olyan "sporttárssal" találkozni a természetben,aki még vissza semköszön és sajnos ez nem korosztály függő. Akivel pedig szóba is tudsz elegyedni az még kevesebb,pedig jól esik elbeszélgetni hasonló érdeklődésű emberkékkel,akivel tehetem szóba elegyedem és mindig hasznos beszélgetés kerekedik belőle.
