Keresés

Részletes keresés

Koleno Creative Commons License 2014.06.10 0 0 17965

Beültünk a Tigrisbe is, fél hétre volt foglalva az asztal. Pontban fél hétkor meg is érkezett a társaság, jelezték, hogy csak nyugodtan igyuk meg a sörünk, addig ők várnak. Mondtuk, hogy nem-nem, jöjjenek csak, üljenek le. Erre a Tigris csaposa (szerintem a tulaj is egyben), teljesen korrektül leültetett minket egy másik asztalhoz. Pedig lehetett volna ideges is. Öt perccel korábban ugyanis bevágódott az ajtó, öt koreai turistalány lépett be rajta egyen pólóban, és kérdés nélkül, testközelből elkezdték durván vakuval fényképezni a csapos emberünket. Amikor elhesegette őket a pulttól, még csak nem is értetlenül, hanem mosolyogva vették tudomásul a történteket. Még pár percig fotózgattak bent (semmit nem rendeltek) majd csacsogva távoztak. Szóval, a turistákkal sem mindig egyszerű.

Előzmény: vjano (17961)
Hobbi-Fotós Creative Commons License 2014.06.10 0 0 17964

Ha csak ketten, négyen mentünk be, mindig volt hely, lehet, hogy az elején csak 2 külön asztalnál, de leültünk.

Először 2000-ben voltam ott, többször zárásig.

23 órakor felsorakoztak a pincérek, a csapos a csap előtt, és kezet fogtak a "maradék" vendéggel. 22:30 után már nem csapoltak, 22:00 után már nincs kaja.

(Ma is így van még? )

Előzmény: OPi (17962)
DVB Creative Commons License 2014.06.10 0 0 17963

Ha vigasztal még 1x nem voltam ott. Minden turistakönyvben nevesített kocsma alapvetően csalódás volt annak idején (Medvidku, U Fleku) az Ökört leszámítva, így ezek meglesznek nélkülem is. :)

Előzmény: vjano (17961)
OPi Creative Commons License 2014.06.09 0 0 17962

"úgy döntöttünk, hogy most nincs kedvünk"

- ez az érzés még soha nem fogott el a Tigris közelében :-)

Előzmény: vjano (17961)
vjano Creative Commons License 2014.06.09 0 0 17961

Egy 'komplementer' történet:

 

Tavaly egy szeptemberi délután a 3 rózsa után átnéztünk a Tigrisbe.

(biztos sokunkkal előfordult, hogy akármennyire szerettük volna, nem tudtunk a Tigrisben helyet kapni és el kellett kullognunk..)

Nos az idézett alkalommal benéztünk, illendően köszöntünk, erre az egyik pincér udvariasan visszaköszönt és hellyel kínált bennünket.

Erre mi kis tanakodás után úgy döntöttünk, hogy most nincs kedvünk, megköszöntük a kedvességet és kisétáltunk...

 

Előzmény: Koleno (17958)
Hobbi-Fotós Creative Commons License 2014.06.09 0 0 17960

Már nem kell egy hónap, és letesztelem én is a leírtakat.

Tavaly augusztusban egy németországból származó pincér viszont jó benyomást tett ránk.

Pedig Benes is figyeli  ott a kocsmát, ő pedig nem kedvelte az idegeneket, igaz a magyarokat sem.

A Kozell ott mindig ízlett.  Prágában ott csapolják a legjobban.

 

Előzmény: Koleno (17958)
OPi Creative Commons License 2014.06.09 0 0 17959

szomorú történet . . .

Előzmény: Koleno (17958)
Koleno Creative Commons License 2014.06.09 0 0 17958

Prágából jelentem, hogy az Ökörben a fiatal pincérsrác hiberbunkósági fokozatba kapcsolt. Délben akkor sem ülhettünk le, amikor bent már volt egy csaknem komplett üres asztal, hiába mondtuk neki, hogy ennénk is. Külföldi nyugdíjas turisták ebédeltetésében reménykedett ugyanis. Be is jött neki. Söröskorsók helyett ásványvizes palackokkal és kólás üvegekkel voltak tele az asztalok, és kiskosztumos, diszkréten sminkelt nénikék üldögéltek odabent. Én még ilyet nem láttam, azt sem tudtam, hogy az Ökörben egyáltalán árulnak fekete cukrozott vizet. Végül a köpcös (és egyébként roppant módon pokróc,) régi csaposunk szánt meg bennünket, és megkérdezte a törzsvendégeket, hogy leülhetünk-e közéjük. Itt aztán végre adtak enni-inni, s megnyugtató volt hallani, ahogy a törzsvendégek morgolódnak, hogy ez az állapot nem tartható fent tovább, a fiatal tapló gyerek ugyanis elszabadult. Nem akarok több kólával megrakott asztalt látni az Ökörben! Inkább odamegyünk nyitásra, és záróráig ott iszunk, ha ezen múlik...

dr El van Leowe Creative Commons License 2014.06.08 0 0 17957

Sajnos már a Krušovicén is érződik a hejneken törődése. A következő sörfőzde, amit szétbarmolnak a Starobrno után...

Előzmény: vjano (17956)
vjano Creative Commons License 2014.06.05 0 0 17956

Ó a Gambrinus..., a 60-as évek elején még gyerekként voltam ott először, persze akkor csak még a csatos üveges bambikat ittam....

Azóta is emlékszem a hangulatra, az asztalokon előkészített pogácsák illatára...

Mára biztos már más, de ha arra járok megvizsgálom a Krušovicét, mivel  Prágában se a IV. Károlyban, se a Vencel-téri Vytopnában nem  volt elfogadható, mikor próbálkoztam vele...

Előzmény: Hobbi-Fotós (17953)
Lituk Ili Creative Commons License 2014.06.05 0 0 17955

https://www.youtube.com/watch?v=TFqiRtxHrbU

Handi71 Creative Commons License 2014.06.03 0 0 17954

Sziasztok!

Prágába készülünk 4 én ebből 2 gyerek.Soha nem voltunk még ott.Igaz csak 3 napra.

Első körben tippek,mire figyeljünk?

Csak rereggelit kapunk ha minden igaz Hotel espiritbe lesz a szállásunk,esetleg erről valami hír?Olcsó étkezési lehetőség? ( kicsi a pénzttárca) :-D

 

Köszi!

Hobbi-Fotós Creative Commons License 2014.06.02 0 0 17953

Megnyílt Sopronban a Fő-téren a Gambrinus sörház.

50 féle sört árulnak. (vannak azért horror áraik) A többségük üveges.

 

Csak a Krusovice (világos, fekete, vágott, 690 Ft/0,5 liter) és a Zlatopramen (490 Ft/0,5 liter) csapoltat kóstoltam. Hibátlan volt mind a kettő.

Van 2 olyan csap is, ahol magadnak csapolhatsz ebből a kettőből. Egy digitális számláló méri a decilitereket.

 

   

     

 

 

vjano Creative Commons License 2014.05.31 0 0 17952

27Kč/EUR árfolyamot használtak legutóbb (május közepe)

Előzmény: Lituk Ili (17951)
Lituk Ili Creative Commons License 2014.05.31 0 0 17951

Lehet, a  számlán Euroban is feltüntetik a fizetendő összeget, csak nagyon pocsékon  számolják át Koronára és a visszajárónál is lehet probléma. jobb Koronát hozni.

Előzmény: IVPetya (17944)
Hobbi-Fotós Creative Commons License 2014.05.31 0 0 17950

Azt a középső nagy dobozt egy haver hozza.

Törlesztett a sok cseh sörből.

Előzmény: Hobbi-Fotós (17948)
Koleno Creative Commons License 2014.05.31 0 0 17949

Ezen ne múljon, akkor kipróbáljuk valamikor a konyhát is!

Előzmény: natenedu (17947)
Hobbi-Fotós Creative Commons License 2014.05.30 0 0 17948

 

Ez a 2 cseh söröm maradt, és ez az Angliából hozott.

A cseheket a garázsban találtam tegnap.

Még a múltkor eldugtam magam elől. :-)

 

Az infót köszönöm, ki fogjuk próbálni a kaját, és a PU-t.

 

Előzmény: Koleno (17946)
natenedu Creative Commons License 2014.05.30 0 0 17947

Egyetértek, csak annyit tennék hozzá, hogy adj esélyt a konyhájának is, bőven hozza minőségben és mennyiségben azt amennyivel drágább (minél?). Konkrétan a nagy csülök lazán két 90+ személyre elég, és az egyik legjobb amit ettem Prágában. A pilzeniek pedig kitüntetett figyelemmel kísérhetik, mert jubileumkor még szűretlen tankost is vittek oda :) 

Előzmény: Koleno (17946)
Koleno Creative Commons License 2014.05.30 0 0 17946

Jó hely is a Glaubicu, de étkezésre az árak miatt nem javasolnám. Viszont hosszú évek óta messze itt a legolcsóbb a pilzeni a Kisoldalon, erre mindig odafigyeltek. Csak tavaly ősszel lépte át a korsó PU ára a 30 koronát. Ha arra járunk (márpedig arra járunk) mindig beülünk egy-két kriglire. Ugyanakkor turistacsoportok tömeges felbukkanása bármikor előfordulhat, és a számlázási gyakorlatuk is trükkös helyeként. Azonnali fizetéssel mindez könnyen orvosolható, a sörük pedig szvsz az egyik legjobb Prágában, és a teraszon kellemes az ücsörgés a Kisoldali téren.

Előzmény: Hobbi-Fotós (17942)
Funghi Creative Commons License 2014.05.30 0 0 17945

Nem tudom :-(

Én mindig koronával fizettem mindenhol, de gondolom van ahol elfogadják az EURO-t (nálunk is lehet fizetni több helyen kocsmában, étteremben) csak ne számíts arra, hogy értelmes árfolyamon fogják átszámolni.

Én személy szerint annak vagyok a híve, hogy minden országban az adott ország fizetőeszközével fizetek. Főleg 10. sör után elég nehéz árfolyamról vitatkozni egy éppen zárni készülő kocsma pincérével.

Előzmény: IVPetya (17944)
IVPetya Creative Commons License 2014.05.29 0 0 17944

Lehet-e euróval fizetni?

Előzmény: Funghi (17943)
Funghi Creative Commons License 2014.05.29 0 0 17943

A linkre kattintva a Napojovy Listek alatt  :-) 

Pilzner és Kozel korsó 31 Kc, Erdinger búza - 75 Kc

Előzmény: Hobbi-Fotós (17942)
Hobbi-Fotós Creative Commons License 2014.05.29 0 0 17942

Jó helynek tűnik, és 5 perce van csak a vízilóról.

Árak? 

Előzmény: vjano (17941)
vjano Creative Commons License 2014.05.28 0 0 17941
Előzmény: Hobbi-Fotós (17939)
IVPetya Creative Commons License 2014.05.28 0 0 17940

Jó étvágyat!

Hobbi-Fotós Creative Commons License 2014.05.28 0 0 17939

Miért izgatsz fel?

Ez a kép hol készült?

 

Előzmény: vjano (17937)
IVPetya Creative Commons License 2014.05.28 0 0 17938

Berlin felé utazva egy éjszakát töltünk Prágában. Két éve a Vencel téri büfében sült kolbászt és sört vacsoráztunk.  Egy kis éttermet is kipróbáltunk a Domázlická jizbát. Nagyon finom "gulyást" ettünk jó áron.

A sült csülök itthon is kedvencem. Remélem civilizált áron kapható, mert az átutazás miatt korlátozott a korona készletünk. Sörre is kell tartalékolni!

A park Hotelben voltunk/leszünk. Több kis kocsma is van a környéken, de a Domázlická Jizbát találtuk a legjobbnak.

Előzmény: Hobbi-Fotós (17935)
vjano Creative Commons License 2014.05.28 0 0 17937

Előzmény: Hobbi-Fotós (17936)
Hobbi-Fotós Creative Commons License 2014.05.28 0 0 17936

Már nagyon várom. 

 

   

Előzmény: IVPetya (17932)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!