“Halála után 50 évvel Henri Leblanc megjelentette Doré műveinek katalógusát, amely impozáns számsort tartalmaz: a művész élete során 9850 illusztrációt, 51 litográfiát, 526 rajzot, 283 akvarellt és 45 szobrot készített.”
Az alkonycsillag fellobog, Leáldozott a nap; Nem pittyen már madártorok. Hol lelem ágyamat? Mint rózsa az ágról, Az ég lugasáról Az éjbe ragyog A hold, s csak mosolyog.
Zöld rét, édes liget, juhok Öröme, áldjon ég! Hol nyáj legelt, most angyalok Nesztelen talpa lép. Megáldják özönnel Nem muló örömmel Valahány bimbó van, Valahány alvó van.
Óvják a pihés fészkeket, Sok szeles madarat, A barlang-alvóhelyeket: Ne érjen vész vadat; És ha síróra lelnek, Kinek ágyban a helye Álomba ringatják, Szenderét virrasztják.
Ha farkas prédáért üvölt, A könnyük csordogál, Úgy oltanák szomjú dühét, Csak élhessen a nyáj! De ki nem kap kegyelmet, Fogadják a lelket, Kisérik sietve Rég igért egekbe.
Ott az oroszlán rőt szeme Sír arany könnyeket, Ott meglágyul kemény szive, A nyáj közt lépeget, És szól: "Elmosta kórunk És a vérszomjat rólunk Az, ki kegyesség, Tökéletesség.
Bárány, most itt legelhetek Veled, s szunnyadhatom, Sirhatok, emlegethetem, Ki neveddel rokon. Mert az élet vizében Arany lett sörényem, S ragyognak a szálak, Míg őrzöm a nyájat."
(Strasbourg, 1832. január 6. – Párizs, 1883. január 23.) francia festő, szobrász, illusztrátor.
***
“185 éve született Gustave Doré, aki ontotta a különböző irodalmi művekhez készülő rajzokat, amelyek csodavilágukkal, romantikus varázslatukkal kiemelték e szövegek gazdagságát. Gustave Doré francia grafikus, a XIX. század második felének legsikeresebb és legtermékenyebb könyvillusztrátora volt. Paul Gustave Louis Christophe Doré 1832. január 6-án született Strasbourgban. Már ötéves korától kezdve művészi módon, biztos kézzel és nem kevés tehetséggel rajzolta az őt körülvevő világot, s minden történet, mese, amit hallott, rögtön képpé változott a keze alatt. Mikor írni is megtanult, leveleit maga készítette illusztrációkkal látta el. Tizenhárom évesen a görög-római mitológia izgalmakkal és csodás elemekkel, hősökkel teli világa ragadta meg képzeletét, megrajzolta Odüsszeusz és Kalüpszó nimfa szerelmi történetét, majd Héraklész tetteiről készített rajzalbumot.
Szülei igen eltérő állásponton voltak fiuk további sorsát illetően: mérnök apja lenézte és léhaságnak tartotta a művészpályát, anyja viszont támogatta, s csodálattal adózott fia zsenialitásának. Egy 1847-es rövid párizsi út aztán végleg eldöntötte, hogy a rajzolás lesz Doré élete: egy kiadó kirakatában meglátott néhány metszetet, s úgy gondolta, ilyesmit ő is tud készíteni. Másnap néhány rajzával elsétált a kiadóhoz, s futárfiúnak adva ki magát, egészen a főszerkesztőig jutott, akinek megmutatta alkotásait. Sikerült is lenyűgöznie Charles Philipont, a Charivari, a Caricature, a Journal pour Rire kiadóját, aki afféle vizsgaként ott helyben is rajzoltatott a fiúval. Dorénak ez sem okozott gondot, s Philipon azonnal három évre szóló kizárólagos szerződést ajánlott a fiú apjának. Ennek értelmében Doré heti két rajzot szállít, s csak a kiadó közölheti műveit.
A zord atya kénytelen volt fejet hajtani sorsa előtt, fia Párizsban maradt, ahol hamarosan meg is jelent Héraklész albuma. Osztatlan sikert arató karikatúráit folyamatosan közölte a Journal pour Rire, ő pedig a pénzkereset mellett a Charlemagne Líceumban tanult, folyamatosan csiszolgatva, finomítva stílusát, tanulmányozva a nyomdászatot, a litográfiát. Ennek nyomán a karikatúrákról fokozatosan áttért az illusztrációk készítésére, s munkatársa lett a L’Illustration című képes folyóiratnak is. Stílusa ezzel párhuzamosan megváltozott, a gúnyrajzok torzításait elhagyta, fantáziadús, romantikus képein egyre több lett a bizarr vonás, az álomszerű jelenet, a misztikum.
Első komoly visszhangot kiváltó munkája az 1853-ban megjelent francia kiadású Byron összes illusztrálása volt, majd egy évvel később kiadták Rabelais műveit Doré rajzaival. Ettől kezdve végleg eljegyezte magát a könyvillusztrációkkal, s páratlan termékenységgel dolgozott, ontotta a különböző irodalmi művekhez készülő rajzokat, amelyek csodavilágukkal, romantikus varázslatukkal kiemelték e szövegek gazdagságát.
1855-ben Balzac Pajzán históriáihoz 425 rajzot készített, majd 1861-ben Dante Isteni színjátékának Pokol fejezetét illusztrálta, ezt követte a Münchhausen, majd a Don Quijote 377 rajza, amelyért a korában rekordnak számító honoráriumot kapott. A siker ekkor már állandó társául szegődött, s ezt még inkább fokozta a Biblia és La Fontaine meséinek illusztrálása is.
A Biblia, ez a nagyszabású, különleges mű Károli Gáspár fordításában eleveníti fel a Biblia leghíresebb történeteit, Gustave Doré egész oldalas grafikáival kísérve. A világhírű francia festő a világirodalom számos remekét illusztrálta, ám közülük is kiemelkedik ez a kötet, mely 233 kiemelkedő alkotást tartalmaz. Doré a katolikus Biblia szövegét illusztrálta, benne az újabb protestáns fordításokból hiányzó ószövetségi apokrif könyvekkel. A 2015-ös Kossuth Kiadó kiadását a revízió előtti utolsó Károlyi-Bibliát veszi alapul a képekhez tartozó szövegrészek közlésekor, amelyből viszont hiányoznak az apokrif könyvek. Károlyi Gáspár annak idején lefordította ezeket, és utoljára az 1704-es kasseli (valójában Nürnbergben megjelent) Bibliában, valamint annak száz évvel későbbi, újraszedett változatában benne is vannak, az innen vett idézetek tehát 1704-esek.
Jean de La Fontaine meséi is kiválóan illettek Doré stílusához. A tücsök és a hangya, A holló és a róka, A róka és a szőlő – és még sorolhatnánk gyermekkorunk kedvelt történeteit. A hatalmas méretű kötet La Fontaine összes verses meséjét tartalmazza. A fantáziadús, festői hatású metszetek és rajzok szinte életközelségbe hozzák a híres fabulákat, amelyek nem csak tanulságosak és nem csak állatmesék, hanem igazi költemények, s némelyek közülük a francia elégikus költészet legszebb darabjai közt foglalnak helyet.
Mindeközben vallásos és történelmi témájú olajfestményeket és akvarelleket is készített, de ezek nem nyerték el a műítészek és a közönség tetszését. Doré így némileg sértődötten hagyta el Párizst 1867-ben, s egy időre Londonba költözött. A londoni közönség rajongva fogadta, nagy számban látogatták 1867-es kiállítását, majd a két évvel később megnyitott Doré Galériát is. Londoni tartózkodása alatt Blanchard Jerrold íróval együtt albumot készített London: A Pilgrimage címmel, amelynek sötét tónusú, a munkások, a kisemberek nyomorát, a szegénynegyedek nyomasztó világát feltáró rajzaiért igen sokan kritizálták.
Az 1870-es francia-német háború és a kommün idején Versailles-ban tartózkodott, s elsősorban nemzeti szellemű képeket festett, politikuskarikatúrákat rajzolt. Élete utolsó évtizedében szobrászkodni kezdett, ám a kritikusok szerint ezekben az alkotásaiban páratlan képzelete mintha elveszett volna, szobrai élettelenek, ódivatúak, klasszicista utánérzések.
1881-ben súlyos csapás érte, elvesztette édesanyját, aki egész életében az alkotáshoz szükséges zavartalan otthoni légkört biztosította számára. A szívproblémákkal küzdő művész ettől kezdve nem igazán talált önmagára. 1883. január 14-én pompás vacsorát rendezett barátainak, amely a külsőségeket tekintve leginkább egy gyászlakomára hasonlított, s amelynek lezárásaként Doré valóságos gyászbeszédet tartott. Mintha megérezte volna a véget, mert az esemény után 9 nappal, január 23-án szívrohamban meghalt. A párizsi Pere Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra, a sír mellett az ifjabb Dumas mondott beszédet, a koszorúk között ott volt a régi baráté, Munkácsy Mihályé is. “
