A Purcell Kórus és Orfeo Zenekar november 25-i hangversenyét (Vivaldi: Magnificat és Gloria, Haydn: Nelson-mise, Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem) 19:15-től képben és hangban élőben közvetítik az interneten, a www.mupa.hu -oldalon.
Kicsit későn reagálok, mert a szememet eddig Markó Károly képeivel ingereltem..:)
Lélekemelő este volt. Mint, ahogy megszokhattuk, most is egy gondolat, gondolatmenet, mint egy jól szabott összetett mondat, volt felépítve az este (BWV 114,125,92,8) Csupa megkapó részlet - nem írok elemzést, úgysem olvassa senki.......Csak egy-két morzsa: megfogott a második ária (114) mozgalmas fuvola szólója - "siralomvögy...kies táj> elhagyatottság" .(Érdekes, ezt gyakorta egészen Debussyvel bezárólag fuvola jeleníti meg.) Sorolhatnám: az 5. ária optimista kicsengése csak egyetlen egyszer "torpan meg" a "gestorben" ige, két, egymást követő kisszekundja.
A természeti elemek, a környezet hangulatfestése is többször jelenik meg markánsan (a continuoban megjelenő ismétlődő oktávugrások a tér végtelen kiterjedésére = Isten mindenütt ott van, vagy a "fény árasztja el....( ergo) üdvözülni fog " a koncsertáló hegedűk, a 92-es kantáta "hullik szét...hadd tomboljon", a szaggatottan ismétlődő, felütésre lefelé futó tizenhatodok, lelki hangulatfestés: a szinte operai hangulatú 4. ária a BWV 8-ból, vagy akár a szoprán ária a 92-ből.
Most együtt dicsérnék meg mindenkit, mert akkor még hosszú ideig tartana a felsorolás, ha egyenkénti méltatást választanám...
Köszönet mindenkinek ezért a maradandó élményért...!
A Purcell Kórus és Orfeo Zenekar október 20-i bérleti hangversenyét (Mozart: c-moll mise és Requiem R. Maunder rekonstrukciói, Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem) 19:15-től képben és hangban élőben közvetítik az interneten, a www.mupa.hu -oldalon.
Nagyon jónak tartom, hogy interjúkat készít a Müpa előzetesként - nem ez az első. Felkerülnek a Youtube-ra. Két Vashegyi és egy Kocsis interjút találtam. Tartalmas, érdekes, gördülékeny, jó beszélgetések. Egyedül az nem szerencsés, hogy a zenei bejátszások nincsenek szinkronban az aktuális témákkal. Lehet, hogy érdemes zenei betét nélküli filmeket közzétenni, majd az előadások során készült felvételekkel véglegesíteni. Ezekből a filmekből értékes adatbázis jöhet létre, amit érdemes rendszerezett módon hozzáférhetővé tenni a Müpa honlapján.
Nem egész képernyősen néztem. Benne ültem a laptop-ban, füles bedugva és folyamatosan jegyzeteltem a Notepad-be (hogy ne terheljem a processzort és veszítsek egy hangot is - így talán féltucat skip volt csak). Minden jó és rossz (nagyon kevés volt) dolgot azonnal leírtam, mind az interjúból, mind az előadásból. Az interjút nem akartam kezdetben, de amikor belehallgattam és Vashegyi karnagy úr az átlag karmesterekhez képest olyan lenyűgöő háttértudásról tett tanúbizonyságot, ami még engem is meglepett, elragadott a szellemi megmérettetés heve.
Nem esett még szó a közvetítésről, ami szerintem elképesztő profi volt. Ne feledjük, hogy élőben kellett azt a teljesítményt nyújtani, amit máshol vágással sem nagyon sikerül. Simán mehetett volna a mezzon. A kép kiegészítette az előadást, segítette a pontosabb megértést, ismeretlenül is köszönet a közvetítő stábnak. Aki látta, tudja, miről beszélek.
Az előadás pedig tényleg nagyszerű volt, minden percét élveztem. Már-már a Beaune-i fesztiválon éreztem magam, ahová visszajáró betegként kezeltetem magam...
Különben az előadáson már valóban csak csiszolni való van és nemzetközi színvonalú lehetne. Éz érinti a hangszereket, a natúr rezeseket és hát a szereposztásban kegyetlennek kell lenni. Ha az haute-contre világszínvonalú, ez determinálja a többi szereppel szembeni elvárásokat. Az intonációs problémákat ki kell irtani gyökeresen és jobb hangszerekkel lemez lehetne belőle. Többet esküszöm nincs ingerenciám szőrözni, hiszen nem akarok lelki hátráltató tényező lenni.
Sajnos - hiába a bérlet - én se tudtam elmenni a Rameau-ra, sőt még a közvetítést se nézhettem, pedig erre a koncertre különösen kíváncsi voltam.
Később talán leadja a Bartók-rádió, amelyen ma este Mendelssohn Eliasa hallható, mégpedig a januári 25-i, emlékezetes (lásd az 1037-1042. hozzászólást) előadás fölvétele.
Néhány apró adalék még a tegnapi felvezetéshez és az előadáshoz.
Valóban, Rameau is említi, hogy a H&A a Sámson anyagából tartalmaz részeket, de az "elveszett" zenei anyag legnagyobb része Rameau legkonzervatívabb operájában a Zoroastre-ban lett felhasználva.
Standage irányításával különösen karakteressé vált a zenekari munka és itt is a CSF-en az utóbbi időben, jónéhány Leclair hegedűversenyt hallottam tőle. Tény, mind az olasz, mind a francia stílusban járatos, ami talán a laikus számára is észrevehetőbbé tesz néhány dolgot.
A kor egyik legfontosabb problémája volt a Querrelle de Buffons okán az olasz stílus szerves integrációja a francia zenébe. Ezzel Rameau, Leclair, Mondonville, Boismortier, Dauvergne és Corette is megpróbálkozott. Corette odáig ment, hogy Vivaldi Tavaszának tételeit parodizálva írt grand motet-t (Laudate Dominum). Minden ilyen mű a stílusszintézist célozza többé-kevésbé sikertelenül. Erre csak a németek/angolok voltak képesek illetve a franciáknál, már az a generáció, ami beleszületett az olasz zenébe (Dlayrac, Monsigny, Philidor).
A megelőző generáció gondja, hogy eredeti módon nem tudtak szintézis zenét írni. A passzázsok egy része vagy csak külsőségeiben olasz (pontozott ritmika, repetititív struktúrák, da capo), gondolkodásában valójában francia, míg másik részük ugyan olasz, de cseppet sem eredeti.
Érdemes lenne elgondolkodni a recitatif részek tempóján is, ami a korban komoly vita tárgya volt. Az Enciklopédisták jöttek rá, még élő fültanúk és korabeli dokumentumok segítségével, hogy Lully idején ezeket sokkal pergőbben, szigorúan díszítések nélkül adták elő, így a XVIII. századi dagályos tempóban történő felújításokhoz képest fele annyi idő alatt ment le egy opera Lully életében. Az előadás ilyen részekben történő kisebb mértékű felpörgetése talán Rameau szándékainak is megfelelne és közönség is üdvözölné. Aki érti, ezt a töményedést élvezné, aki pedig nem, hamarabb jutna a divertissement-hez.
Elementem edzeni a partra. Oda és visszabiciklizés közben sokat ülepedett a mű, és higgadtabban, fésültebben tudok hozzászólni.
Nos. Vashegyi György régizenével foglalkozik, kiváló a háttérismerete, jól csembalózik és remek karmester.
Ezt ugye eddig is tudtuk. A felvezető interjúból és a mai előadásból azonban más is kiderült.
Ahogy féltette a közönséget (az áriák nem fütyülhető dallamúak), eszembe jutott, hogy középiskolás koromban és egyetemi éveim alatt, mikor érdeklődőknél túljutottam a Bach-Handel-Vivaldi beetetésen és már nem bírtam magammal, akkor átadtam a Pygmaliont, de gondosan felvezetve, hogy ez teljesen más lesz, mint az eddigiek. Vashegyi György olyan ízléssel és szimattal rendelkezik, ami csak a legnagyobbak sajátja. És benne van a szenvedély diktálta egészséges vérszomj, amivel le akarja teríteni a nagy műveket, és fel akarja göngyölíteni a zene ezen páratlan és legfontosabb virágkorát. Miért? Mert átfogó képet akar nyerni, mert már meglátta a kaleidoszkóp elemeit, már látja a zene korabeli térképét, a stílusokat, a súlypontokat, a reakciókat, ellenreakciókat. Fejében és kezében van Beethovenig és az operaipar hanyatlásáig minden. És valljuk be, nem is kell ennél több. Türelem talán, hiszen ezután, már habzsol az ember és csak félszavakra szorítkozik. De látjuk a betanításon, hogy az még van.
Szóval itt van ez a Vashegyi György, aki bármit elő tudna adni, mert kisujjában van, ami Bernius, Jacobs, Bezzina, Christie, Rousset, Minkowski és néhány régebbi (Malgoire, Leppard, Boulanger) sajátja. Legyen az Lully, Rameau, Handel, Traetta, Jommelli, Mozart, Bach, Vivaldi, Zelenka, összeurópai ízléssel lehelnek életet a partitúrába. Ugyanis képesek ezen szerzők fejével gondolkodva szétfeszíteni a kereteket, és idomítani az anyagot a XXI. századhoz. Az embernek összefut a nyál a fülében, alvás közben :), arra gondolatra, hogy milyen művekre fogja még rávetni magát.
És az előadás nemzetközi szinten is sikeres lehetne az intonációs problémák (a kritikus szerepekre mégha nyúlfarknyiak is önálló ember kell) megoldása révén. De jövöre ezt szerintem minden további nélkül orvosolja a karnagy úr.
Lullyhez képest Rameau lépései a laikusnak szinte észrevétlenek, aki benne él ebben a zenében, azonban jól érzi a forradalmat.
Lully firenzei módra (recitar cantando) deklamál. Nála az hogy air vagy recitatif még a kortársaknak is gondot okozott. Hiszen sokszor az air-jeit csak continuo kíséri, míg a recitatif accompagne. Lully-nél a hangsúly, és ez nagyon fontos, a szikár zenei alátámasztáson van, a szöveg kiemlése a döntő. Énekbeszéde majd mindig változó metrumú (ez lenne az énekbeszédjének sine qua non-ja). Ez lehet egyszerű (simple) vagy kíséretes (accompagne) de mint mondtam változó metrumú. Lully azonban használ egy formát (recitatif mesuré), ami oxymoron. Ez ugyanis nem változó metrumú és azon részek megzenésítésére szolgál, amelyek a szövegben ritmikus mintákkal jellemezhetők. Ugyanakkor a ritmikus részek szokásos megzenésítése az air, mely lehet táncos (olasz ariette), dialóg air, monológ air és maxim air. Látható, hogy a két forma átfed, és a recitatif mesuré az airtól elsősorban nagyforma tekintetében különül el, hiszen utóbbi nemcsak mértékes, de határozott moduláris szerkezete is van.
Rameaunál az elkülönítés sokkal világosabb, zenei és dramaturgiai jellegű is. Ez a három faktor nála mindig egybeesik, ezért a mondanivalója mindig egyértelmű, koherens és követhető. Ha maxim air, annak bizony van jó nagy ritornelle-je, énekelhető dallama, masszív hangszerkísérete, határozott moduláris struktúrája, harmóniai koncepciója és súlyponti helye. Az ariette különben Rameau életművében az idő előre haladtával egyre nagyobb szereppel bír és egyre inkább valódi olaszos karaktert ölt. Ez a revíziók illetve a Querelle des Buffons után keletkezett operák egyik vonása . A másik sokkal fontosabb a prológusok felszámolása és a lineárisabb cselekmény, amire a karnagy úr is utalt a felvezetőben. A harmadik faktor a programnyitány megjelenése (1739, Hébé) és persze ehhez társultak apróbb formai, hangszerelési változtatások is.
A közönség kissé üres tekintettel bámult a szünetben de ez várható volt és persze teltház sem volt. Lesz-e jobb? A előadás biztosan, remélem valamikor én is látom az Operában. És Vashegyi György bármikor kirázna a kisujjából egy olasz operát is. Csak emberek kellenek hozzá.
Álmok... Talán valamikor gondos előkészítés után a legbefogadhatóbb Lully darabokból (Isis, Cadmus, Atys) és persze Charpentier Médeé-je. Majd Marais utána Campra Tancrede, Idomenee, Leclair, Mondonville, Boismortier. Ezzel párhuzamosan Handel operák, oratóriumok, sok-sok Bach, Zelenka, Vivaldi, Pergolesi, Graun, Hasse, JC Bach, Traetta, Myslivecek, Perez, Jommelli, Piccinni, Sacchini, Gluck, Haydn, Gretry, Mozart, Beethoven...egészen az utolsó kasztráltakig.....
Köszönjük, nagy élmény volt az előadás, nem egy rettenetesen megnyuvasztott partitúrából volt elővezetve, így látszott micsoda káprázatos bűséggel van ebben a műben matéria. Mintha legalábbis Rameau nem bírt volna ellenállni a kifogyhatatlanul felbuzgó zenei ötletek kísértésének. Talán valamiféle bizonyítási vágytól is hajtva, hogy súlyt adjon az első színpadi műnek. Mondhatni, nem tudott mást, mint berekeszteni a művét.:))) Emberpróbáló feladat előadni. Erős volt az énekesgárda, Thompson "importálása" is nagy nyereség volt. Szutrély Katalin ismét sikert aratott rendkívül szép hangjával szűkebb körünkben (13 fős volt a kivonulás), de hát az énekesekről ezen felül is sok jót lehetne mondani - technikailag az én laikus fülem talált egy s más tennivalót - , mint ahogy a kórusról is. Nem tudom, hogy a zenekar hány nagyobb feladattal birkózott ennél léte során (a mű terjedelme, technika), kemény, koncentrált munkát kíván, így minden elismerésem érte. A fúvósok többségének a játéka is jó volt, de az biztos, hogy ott tűntek ki leginkább még tennivalók. (Többek véleménye szerint egy zenekarban a legrendetlenebb, legrenitensebb népség a fúvós.:))
Mindent egybevéve: ünnepnap volt, és Rameau diadalt aratott idehaza.
Most ért véget ez lenyűgöző előadás. Igen, Rameau elégedett lenne.
Vashegyi karnagy verziója minden képzeletet felülmúlóan tömör és feszes. Az eddigi legjobb karmesteri elgondolás a két változat segítségével, nem csoda, hogy egy évet dolgozott rajta.
Kiváló döntéseket hozott az elképesztő nehézségű részek megtartasánál és szenzációs a koncertszerű megoldás. Hippolyte pedig igazi haute-contre volt.
A zenei matéria összetettsége rendkívüli. Gyakorlatilag megjósolhatatlan dallammeneteit Rameau itt interakciókkal (rendkívül magas számú duett és tercett) is megterheli. Ez volt az előadás gyenge pontja,
hiszen Rameau zenei egyensúlya annyira kiszámított, hogy nem tűri az énekesek és rezesek
bizontalan intonációt az interakciók során. Az pedig, hogy elrángatják egymást negyed hangokkal ebben a modulációs kártyavárban végzetes következményekkel jár. Nincs puffer, nem véletlenül tagadták meg ezen szakaszok előadásait a korabeli énekesek és kellett őket húzni 1742-től. Vonósoknál, kórusnál még csak-csak kontrollálható és elmegy a masszában.
Standage rmekül dolgozott, hiszen köztudott, hogy Rameau természet-zenéjét Vivaldi műveire alapozta és ezt Standage kiválóan domborította ki és fuzionálta.
A karnagy úr meglátásával ellentétben szerintem az air-ariette szétválasztás a tragedie
lyrique-ekben a ballet-khez képest kisebb.
A közönséget nem kellett volna előre felmenteni, az aire-ek világosan elkülönülnek, sőt énekelhető dallamuk is van. Sőt vannak ott ritornellek, melizmák, fioratúrák is, de még egy komplett akkoriban divatos olasz kasztrált csalogány ária utánzat is. Rameau ezen a téren egészen döntő lépéseket tett Lullytől elszakadva. Ezt a kortársak nagyon is érezték.
Rengeteg ez a zene. A 2. felvonás a zenetörténet csúcspontja, csak a János-passió bizonyos szakaszai érnek fel vele drámaiságban.
A mű messze nem deklamatív annyira, mint Lully, a határok nem elkentek, deklamáció és zárt számok egysége.
Ariette igenis sok van a fülszöveggel ellentétben, kapásból féltucatra emlékszem, ami a korban extrém magas. Az átlag 2 körüli volt Rameau előtt (Charpentier - Carissimi tanítvány - és Campra - provence-i - kivételével) és azok is többnyire bohókás figurák, rabszolgák kifejezési eszközei voltak. De tény ezek
Az ariette-k még a régi típusú strofikus-rondó (tulajdonképp énekelt tánc) formák, nem a balettekből (Hébé, Pygmalion, Acanthe et Céphis) ismert da capo-k.
Különben már az Ouverture és a záró Chaconne általában elég a karmester megítéléséhez, és ezek pompás lendülete mutatta a karnagy úr ízig-vérig élvezi ezt a zenét.
Az ária felirat zavaró volt maradni kellett volna az air-nél.
Ja és a zenekar, de különösen a kórus női szekciójában volt néhány finom darab.
Csak, hogy legyen egy kis trendi külsőség is a szövegben.
Na kapkodtam, gyorsan, hogy még szundi előtt olvasható legyen. Ha kell később visszatérek rá, meg a hivatalos kritikákat úgyis szétszedem.
Pazar volt az előadás, egyszerűen nem találok szavakat......
Gratulálok mindenkinek!
Énekeseink is megmutatták (mint máskor is), hogy nemcsak jó énekesek, hanem jó szinészek is.
Én ugyan nem voltam ott (a helyszínen a feleségem képviselt), "on-line" élveztem, köszönet érte.
Nem voltak szomszédok, ezért áldoztam a decibeleknek is....A mennydörgés zaját a lányom nagyon "értékelte", be akart menekülni az ágy alá, később is csöndben maradt, hogy vissza ne jöjjön.
A Purcell Kórus és Orfeo Zenekar ma esti bérleti hangversenyét (Rameau: Hippolyte et Aricie - koncertszerű előadás, Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem) 17:45-től képben és hangban élőben közvetítik az interneten, a www.mupa.hu-oldalon.
"Nem gondoltam volna, hogy még ilyen kincsek heverhetnek kézirattárakban, könyvtárakban..."
Ezen a mondaton elgondolkodtam. Sajat vizsgalodasaim es anyagaim alapjan a nagyon eros, "kincs" kategoriaju muvek (meg ha csak a "grand scale", tehat egesz estet betolto kategoriat vesszuk is) szama, amik most azonnal repertoarba kerulhetnenek, ezrekre rug. Termeszetesen ez nem az obskurus szerzokbol all ossze, hanem a korszakos langelmek muveibol. A regizeneben tobb szaz azon szerzok szama, akik nem adtak ki kezukbol "kincs" alatti nivot. Ezeknel szinte vakon lehet valasztani. Tovabbi vizsgalodassal, kutatassal csak hatvanyozodna ez a szam...
Természetesen felvettük a koncertet a Perez-lamentációkkal - szívesen eljuttatom Hozzád a felvételt, majd találjuk ki, hogyan.
A lamentációk kottáját mi készítettük a művek nápolyi kéziratából (Internet Culturale) - ezek nem autográfok, hanem egy hivatásos másoló által készített partitúrák, amelyeket szerintem éppen azért csináltak, hogy Perez így "hazaküldje" Nápolyba ezeket a műveket Lisszabonból. NAGYON jó zenék, és a jelek szerint Perez specialitása volt a négyszólamú SATB kórus + cont, amelyhez szólisták társulnak (a kórusból) - rengeteg nagy egyházi művet írt erre a Besetzungra. Elkezdtük ezeket feltérképezni és igyekszünk mielőbbhozzájutni a legérdekesebbek autográfjaihoz is.
Tartozon még Neked egy privát-levéllel is: hamarosan jelentkezem.
