Ma bezártak egy topicot a POLIDILI-ben ami tulajdonképpen róla szólt volna. Megnyitom itt, hátha engedik a hatalmasok. Ha őt olvasod és szíven üt egy mondat írd ide. (Ha lehet ne légy hosszú.)
Az ördög és a véletlen komplementer fogalmak. Ha erősen hiszel az ördög létezésében, egyszercsak azt veszed észre, hogy csak véletlen lehet a dolog. Ha erősen hiszel a véletlenben (ma ez a jellemző), egyszercsak azt veszed észre, hogy az egész nem lehet véletlen.. (Nem tudom ki írt hasonlókat, itt motoszkált a fejemben, lehet, hogy Márai?)
Egy napon felébredtem... és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden.
...mert igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és ez más. Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja.... azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el.
Megvárni, egy angyal és szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.
"Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak, kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek? Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, s ezért jó volt az is, amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az ügy igazával, melyet meg kell védened. Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek, vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz." (Márai Sándor)
"Nem emlékezik, milyen körökben sínylődnek Dante csalói és hazugjai? Úgy emlékszem, a nyolcadikban, a legmélyebb, legforróbb vagy a jeges körökben. Mert a világ soha nem lehet olyan elviselhetetlen a nyílt igazságtalanság állapotában, mint amilyen a hazugság légkörében."
Ötezer éve, tízezer éve nem változott az emberi anyag. Csak a jelmezek változtak, az együttélés rendszerei és feltételei. Az, ami az ember - a lélek és a jellem -, nem változott. Ur városában, Babilonban ugyanazok az emberek éltek, mint ma Budapesten: s lelkükben ugyanúgy érzékelték a világot és pontosan úgy feleltek a világra. Csak éppen - műszerek nélkül - közelebb voltak a világ titkaihoz, az időhöz, a csillagokhoz, a természet jelbeszédéhez. Hallásuk finomabb volt, látásuk - távcső nélkül is - élesebb, érzékelőbb, sejtőbb, megragadóbb. Az emberi anyag nem változott, de az ember - hála néhány lángésznek és műszernek - vakabb és süketebb a civilizációban, mint volt az emberi idők elején. Tunyább és bambább. Értesültebb és ugyanakkor tudatlanabb. Azt hiszi, gombnyomásra igazgatja a világegyetemet. Ez az óriási szerkezet, a civilizáció, száműzte az embert a világ nagy, titkos, bensőséges közösségéből.
Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni. S ezt legtöbbször nem tudják azok a szegények és szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek. Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tűri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem ad módot: hogy könyörgéssel, VÁDDAL, TÁMADÁSSAL, vaggy esdekléssel mástól szeretetet zsaroljunk. Még gyöngédséget és szenvedélyt is lehet zsarolni, de a szeretet szuverén.
"Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit.
Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek."
Üdvözlök mindenkit! Ha látta valaki szombaton December 10-én a Vörös és fehér című műsort a Hírtévén, és ha tudja pontosan a végén megjelenő Márai idézetet, akkor legyenszíves azt elküldeni. Köszönöm
"Mit lehet emberektől szavakkal kérdezni? S mit ér a válasz, melyet az emberek nem életük valóságával, hanem szavakkal adnak? ... Keveset ér ? mondja határozottan. ? Nagyon ritka az ember, akinél a szavak teljesen fedik az élet valóságát. Talán ez a legritkább tünemény az életben. Akkor még nem tudtam ezt. Most nem a hazugokra gondolok, a hitványokra. Arra gondolok, hogy az emberek hasztalanul ismerik meg az igazságokat, hiába szereznek tapasztalatokat, nem tudnak változtatni alaptermészetükön. Talán nem is lehet többet tenni az életben, mint okossággal és óvatossággal hozzáigazítani a valósághoz ezt a másíthatatlan valóságot, egy ember alaptermészetét. Ez minden, amit tehetünk. S akkor sem leszünk bölcsebbek, sem vértezettebbek, nem... "
Én arra a mondatokra gondolok, amitől bekattan valami, hirtelen érteni kezdem, hogy mit olvasok. Egyébként nem tudom pontosabban leírni. Márai írt valami olyasmit, hogy a "mai" művészek már uszodába járnak és reggelüket tornagyakorlatokkal kezdik, míg régen kávéházakba jártak, ahol a kávétól tönkre ment a szívük, a dohányfüsttől meg a tüdejük és mellékesen megszületett az irodalom. Ma mindenki kávéháza lehet egy ilyen fórum is, ahol nem kell irodalomnak születnie, de társalgásunkkal nemesbedhetünk.
Szerintem Máraitól nagyjából az összes leírt szavát lehetne idézni... Szeretném kérdezni, hogy mi alapján különböztessek meg? ;)) Mondjuk: mi a leghatásosabb nekem éppen most? Vagy: szerintem a legszebb leírt gondolat? :))))
"A remekműről és a tündériről... Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s időtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is. A remekműben van valami tündéri elem is, mely csodálatos fényével átsugárzik az egészen, oly gyöngéden és megejtően, mint ahogy az északi fény világít a nyári éjszakában, valószerűtlenül s mégis fényszerűen, mert látni és olvasni is lehet mellette. A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett - s legyen még valami más is. Tündéri legyen. S minden öntudatosság mellett önfeledt is legyen. Mérnöki szabályok szerint épüljön, de káosz is legyen benne, egy kávéskanálra való az ősködből, mely a csillagképek nyomában porzik, arany szemcsékkel. Tündéri nélkül csak 'nagy' vagy 'tökéletes' művek vannak. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a 'csak álom' is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni; az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el." márai sándor
Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat , ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen , s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás , örökké figyelmeztet egy embert , mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti. (Márai Sándor)
