Egész jó kis hozzászólás, de ott egy kicsit elakadtam, hogy skandináviai jamnaja kultúra.
A Yamnaya ugyanis egy pontuszi sztyeppi kultúra volt, amelynek a nyugati határa pont a Kárpát-medencében volt.
Skandináviában tudtommal soha nem volt Yamnaya, legfeljebb olyan utódkultúrák, mint pl. a csatabárdosok vagy "a csónak alakú balta népe" és más hasonló régészeti kultúrák.
A lovak háziasítása és az igavonás mellett a tejtermelés is kulcsfontosságú katalizátora volt a sztyeppei mobilitásnak – állapította meg a Nature-ben szeptember 15-én megjelent tanulmányában a németországi Max Planck Intézet régészei által vezetett nemzetközi kutatócsoport.
A régészek a szénizotópos kormeghatározások szerint a kőrézkor (eneolitikum) és a késő bronzkor közötti időszakból származó emberi fogak fogköveit vizsgáltak. A kutatócsoport 56 olyan személy maradványainak protemikai analízisét végezték el, akik az időszámítás előtt 4600 évvel kezdődő és 1200 évvel véget ért időszakban a Fekete-tengertől északkeletre elterülő füves pusztákon éltek. A fehérjék kvalitatív és kvantiatív jellemzésére kifejlesztett molekuláris genetikai módszerrel a fogkövek alapján ugyanis meghatározható, hogy pontosan mivel táplálkoztak az egykori emberek.
A 994 ezer négyzetkilométeres területű Ponto-Kaszpi sztyepp a bulgáriai Dobrudzsától és a romániai Dél-Moldovától húzódik észak-keleti irányban Ukrajnán, Oroszországon és Északnyugat-Kazahsztánon keresztül az Urál-hegységig. A jelenlegi régészeti bizonyítékok szerint erről a területről terjedt el a nomád pásztorkodás Észak-Európától Mongóliáig. Az archeogenetikai kutatások eredményei szintén arról tanúskodnak, hogy az egymástól több ezer kilométeres távolságra élő populációk rokonságban álltak egymással, a skandináviai jamnaja és Altaj-hegység afanaszjevói kultúráját létrehozó pásztorok ősei pedig közösek. Mint az a tanulmányban olvasható, „a régészeti és genetikai bizonyítékok alapján egyértelműnek látszik, hogy a korai bronzkorban olyan népességmozgások indultak a Ponto-Kaszpi sztyepp felől, amelyek hatalmas távolságokon átívelő génáramlást eredményeztek, és összekötötték a skandináviai pásztorpopulációkat a Szibériába terjeszkedő csoportokkal”
Az egyik leginkább elfogadott elmélet szerint a nomád pásztorkodás eurázsiai elterjedését a vadlovak domesztikációján alapuló gazdasági és technológiai innovációk tették lehetővé. A bronzkor elején újonnan kialakult mobil pásztorgazdálkodás a lóvontatású szállítás mellett a vadászatnál jóval kiegyensúlyozottabb hús- és tejfogyasztást is biztosította. A tanulmány szerzői szerint azonban az utóbbiakat mindeddig nem támasztották alá meggyőző régészeti és biomolekuláris adatok.
A fejés forradalma
Proteomikai módszerekkel azonban lehetséges a fehérjék fajspecifikus azonosítása, így azt is meg lehet állapítani, hogy az egykori emberek mit vittek be a szervezetükbe. A kutatócsoport ezek alapján a fogkövekben bizonyítékokat talált a bronzkori juh-, kecske-, szarvasmarha- és lótej fogyasztására is. Szerintük a nyugati sztyeppei közösség tagjai rendszeresen itták ezen állatok tejét és abból készített tejtermékeket, például joghurtokat, sajtokat és erjesztett tejitalokat.
Az archeológusok eddig a kazah pusztákon virágzó botaji kultúra vívmányának tartották a lovak úttörő domesztikációját, de a mostani tanulmány szerzői a tejfogyasztás alapján úgy vélik, hogy a lovak háziasítását is a Ponto-Kaszpi sztyepp lakói kezdték meg az időszámítás előtti negyedik évezred végén. Logikusnak tűnik ugyanis, hogy csak a már megszelídített kancákat lehetett rendszeresen fejni.
Eredményeink alátámasztják azt az elképzelést, hogy a korai bronzkorra az eurázsiai sztyeppén végbement változások tették lehetővé a jamnaja népesség nyugat felé Európába, és kelet felé az Altaj-hegységig tartó terjeszkedését” – írják a kutatók. A lovak megszelídítése korábban elképzelhetetlen mobilitást biztosított ezeknek a népcsoportoknak, és egyszersmind állandó és a korábbiaknál jóval biztosabb élelmiszerellátást.
Rekonstruálták egy nagyjából 70 ezer éve elhunyt neandervölgyi arcát – számol be a Live Science. Krijn koponyájának egy darabját egy amatőr régész fedezte fel 2001-ben olyan üledékben, amelyet Hollandia közelében, az Északi-tenger fenekéről gyűjtöttek be. Adrue Kennis, a Kennis & Kennis Reconstructions paleoantropológusa és kollégái a közelmúltban a maradvány segítségével hozták létre a modellt. Krijn rekonstruált arcát a Holland Régészeti Múzeumban fogják kiállítani.
A neandervölgyi az egykori Doggerland területén élt, amely a mai Egyesült Királyság és Európa között húzódott – a korszakban jóval alacsonyabb volt a tengerek szintje. Egy 2009-es tanulmány alapján a férfi sok húst fogyasztott, tengeri táplálékot viszont nem nagyon evett. Szemöldöke fölött a koponyáján egy elváltozás látható, amely egy ciszta nyoma lehet. Elképzelhető, hogy a daganat nagyon kellemetlen tüneteket, köztük fejfását, szédülést, látásromlást és rohamokat is okozott.
Rendellenessége ellenére Kennisék boldognak ábrázolták a férfit. A szakértők a koponyatöredék mellett egyéb maradványokat és adatokat is elemeztek.
Az ősi Doggerland sztyeppéje hemzsegett az állatoktól, a hideg környezet miatt azonban nem volt egyszerű a térségben az élet. Az egykori szárazföldi régióban, a mai tengerben a kutatók az évek során számos leletre, köztük kőeszközökre bukkantak.
A római birodalom bukása után is volt egy durva hanyatlás, a korai középkor emberei és háziállatai is kisebbek lettek a rossz táplálkozás miatt Nyugat-Európában.
Ez igaz, 1945 után kezdtek Nyugat-Európában rohamosan javulni az életkörülmények, az egészségügy viszont már a 19.század végétől növelte a várható élethosszat, nálunk ehhez ki kellett várni a Kádár-rendszert, mármint a jobb élethez.
Amikor az emberek áttértek a vadászó-gyűjtögető életmódról a mezőgazdaságra, a korai földműves falvakban és városokban elképesztően rossz volt a higiénia, ráadásul új, addig ismeretlen járványos betegségek jelentek meg, hogy nemhogy nőtt volna, de még csökkent is a várható élettartam.
Továbbá a csontvázak is árulkodóak: az első földműves közösségek tagjai sok esetben retardált termetűek, nyeszlettek és betegesek voltak.
Hozzájuk képest a vadász-gyűjtögetök atletikus, életerőtől duzzadó atléták benyomását kelthették, ez persze azért egy kicsit kisarkított vélemény.
Ez ebben a formában biztos, hogy nem igaz. Európában a 18. sz.-tól kezdve, ha lassan is, de biztosan emelkedni kezdett mind az életszínvonal, mind a várható élettartam.
A statisztik!kat rendkívüli mértékben torzítja, hogy beleveszik a rengeteg csecsemő- és gyermekhalált.
APl. aki a 19. sz. második felében született és átvészelte a kritikus 10 éves kort, az nagy valószínűséggel megélte a 60 évet, de ekkor már volt esély a korábban matuzsáleminek számitó 70 éves kor megélésére is.
A két világháború őrületét és.fiatal férfiak millióinak idő elötti, erőszakos halálától most szintén tekintsünk el.
A fejlettebb technikai és társadalmi környezet nem feltétlen hozza magával a jobb életminőséget. Igazából csak a 19.század végétől lehet azt mondani, hogy jobbá vált az élet. Bár ezután is voltak időszakos kisebb visszaesések mint a két világháború vagy a 29-es válság.
A korai bronzkor idején, úgy Kr. e. 3000 táján 35-40 év között lehetett a várható élettartam Kelet-Anatóliában – derült ki a térség első városias településének temetkezéseit vizsgálva.
A kérdés persze ilyenkor leginkább az, vajon ez a 35-40 éves várható élettartam soknak vagy kevésnek számít. Főleg a korábbi időszakok hiányos vagy épp nem túl nagy merítésű adatai miatt nehéz összehasonlítani az egyes régiók és korszakok demográfiai mutatóit. Ám azért némi összevetést mégis csak tehetünk. A Központi Statisztikai Hivatal, a KSH összesítője szerint például 1900-ban Magyarországon a férfiak várható élettartama 36,56, míg a nőknél 38,15 év volt. A 40 éves határt a nők 1910-ben, míg a férfiak csak az I. világháború után, 1920-ban lépték át.
Ha kicsit nagyobb perspektívából nézzük, a 40 éves határt Európában 1900 táján, Ázsiában az 1950-es, míg Afrikában csak az 1960-as években sikerült átlépni. Látszik tehát, hogy a főleg a gyerekhalandóság drasztikus csökkenésének köszönhetően jelentősen megnövekvő várható élettartam csupán csak az elmúlt néhány évtized kiváltsága. Ez egyúttal azt is feltételezi, hogy 5000 éve, a bronzkor korai szakaszában Anatóliában nem feltétlenül voltak rosszabbak az életkori kilátások a XIX. század végieknél, ami előbbire nézve mindenképp hízelgőnek számít.
nem volt nehéz, mert az arca, vonásai, szőrzete mind megőrződött, csak a tőzeglápban féloldalt belapult és megfeketedett.
Ilyenkor, amikor a 2 400 éves megfojtott áldozat, aki egy 20-as éveiben járó fiatalember volt, az arcába nézel érezheted át megfojtásának és feláldozásának a tragédiáját. :(
Innentől kezdve már személyiség és nem régészeti lelet.
Neandervölgyi ember készítette a spanyol Ardales barlangban talált több mint 60 ezer éves motívumokat – állapították meg kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmányukban.
Paleoarcheológusok 2018-ben tették közzé tanulmányukat a spanyolországi Málaga közelében fekvő Ardales barlang cseppkövein talált vörös, okkersárga festékek eredetéről. Már akkor úgy vélték, hogy a legalább 64 800 éves mintákat akkor készítették, amikor a modern ember még nem élt a kontinensen.
Megállapításuk azonban vitát váltott ki, egy másik tudományos cikk szerzői azt feltételezték, hogy „a pigmentek természetes anyag eredményei”, vas-oxid folyásából keletkezhettek – mondta Francseco d'Errico, a Bordeaux-i Egyetem kutatója a PNAS-ben megjelent tanulmány társszerzője az AFP francia hírügynökségnek.
Az új elemzések feltárták, hogy a pigmentek összetétele és elhelyezkedése nem lehet természetes folyamatok eredménye, azokat fröcsköléssel, fújással vihették fel a cseppkőre.
Szerkezetük pedig egyáltalán nem egyezik a barlangból vett természetes mintákkal, ami azt feltételezi, hogy a pigmentek külső forrás által kerültek a barlangba.
A jóval részletesebb kormeghatározás megmutatta, hogy a festékeket különböző időpontokban használták, több mint tízezer év különbséggel.
„Ez alátámasztja azt a feltételezést, hogy a neandervölgyi ember számtalan alkalommal járt itt több ezer éven át, és megjelölte a barlangot festékkel” – mondta d'Errico.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy nehéz összehasonlítani a neandervölgyi ember művészetét „a modern ember falfestményeivel, olyanokkal például, mint amelyeket a franciaországi Chauvet-Pont d'Arc barlangban találtak”, és amelyek több mint 30 ezer évesek.
De felfedezésük újabb bizonyítékkal szolgál arra, hogy a mintegy 40 ezer éve kihalt neandervölgyi ember nem a Homo sapiens faragatlan rokona volt.
A festékek nem a szó szoros értelemben vett általunk ismert művészetet jelentik, inkább egy szimbolikus cselekedet eredményei – írták a kutatók.
A barlang alapvető szerepet játszott a neandervölgyi közösségek szimbolikus rendszerében, de továbbra is rejtély, hogy ezek a szimbólumok mit jelentenek. A Göttingeni Egyetem tudósai egy közelmúltban közzétett tanulmányukban szintén bemutatták, hogy a neandervölgyi ember képes volt művészi mintákat karcolni csontokba a németországi Harz-hegységbeli Egyszarvú-barlangban felfedezett 50 ezer éves óriásszarvas-csontok mintáinak elemzése alapján.
Az régóta ismert, hogy a neandervölgyi ember eszközöket és fegyvereket készített, ékszerek, barlangrajzok és kisebb figurák eddig szinte kizárólag csak későbbi időkből kerültek elő, amikor az Afrikából érkező modern ember (Homo sapiens) elterjedt Európa területén.
Kiegészitésül, eldönteni hogy faj, alfaj, rassz, változat etc. nem is olyan könnyű.
1 A neandervölgyi mint láttuk ránézésre és csontozata alapján is kiválóan elkülönithető az mai embertől, mégsem különül el faji szinten. Úgy ahogy az emberi rasszok is teljesen mások, ugyan akkor egy fajba tartozunk.
2. Ezzel ellentétben, a kukoricamoly, amit egy fajnak tartottunk sokáig (Ostrinia nubialis), ma már tudjuk, ez két külön faj. Holott még mikroszkóppal sem lehet különbséget tenni a két faj között (ezért is nincs még ma sem a két fajnak külön neve). A különbség egyetlen dologban van: a két faj más összetételű ivari feromont termel. Ez a vegyi különbség már megakadályozza a két faj kerszteződését, tehát habár a két faj morfológiailag és belső anatómiailag teljesen azonos, mégis távolabb van egymástól mint a mai ember és a neandervölgyi.
A művészeti tevékenység és az elvonatkozás és szimbolikus kifejezés készsége igen korán megjelenik, már az emberré válás előtt.
Magyarországon is tanitottak meg csimpánzokat festeni (Veszprémi állatkert, Böbe). Ezek a képek többek voltak mint szines foltok összessége: korrelációban voltak a majom érzés és hangulatvilágával, azaz művészi önkifejezésnek számitottak.
Ugye a faj definiciója: azon populációk csoportja, amelyek egymással szaporodóképes egyedeket képesek létrehozni.
Ezért van az, hogy habár a ló (Equs caballus) és a szamár (Equus asinus) képes kereszteződni, ebből lesz az Equus caballus x asinus (amit közönségesen csak öszvérnek nevezünk), mégis két külön faj, mert a hibridük terméketlen!
A tudomány máig nem jutott dűlőre abban a kérdésben, hogy a neandervölgyi ember (Homo neanderthalensis vagy Homo sapiens neanderthalensis), aki néhány százezer évvel ezelőtt jelent meg a Földön, és néhány tízezer éve tűnt el végleg, faj volt-e vagy alfaj, és hogy kihalt-e, vagy csak keveredett a mai emberként ismert Homo sapiensszel. Akárki is volt, azt eddig is lehetett tudni, hogy képes volt szerszámot és fegyvert faragni, jól úszott, sasokkal vadászott, a legfrissebb kutatási eredmények szerint beszélni is tudott, sőt gondoskodott társairól, arra viszont, hogy művészi hajlamokkal is megáldotta az ég, eddig kevés bizonyíték létezett.
Az ősi mamut- medve- és szarvascsontokkal teli németországi Unikornis-barlangból, a Harz-hegységben található Einhornhöhléből származó szarvascsont arra utal, hogy a neandervölgyit nemcsak az életben maradás foglalkoztatta, hanem a művészetek is: a csonton található díszítések kutatók szerint kifejezetten szépészeti célokkal keletkeztek. A csontdarabot, ami egy rég kihalt szarvasféléből, a több mint két méter magas és irdatlan méretű agancsot növesztő Megalocerosból származik, a kutatók szerint díszítés előtt megfőzték, hogy könnyebben meg lehessen munkálni, és dekoratív rovátkákat véstek bele.
Dirk Leder, az alsó-szászországi örökségi hivatal kutatója és társai a csont korát szénizotópos eljárással állapították meg 51 ezer évben; eredményeiket hétfőn tette közzé a a Nature Ecology & Evolution. A tanulmány szerint az Afrikában és Eurázsiában élő korai Homo sapiens művészeti jellegű tevékenységére és szimbolikus viselkedésére eddig is létezett meggyőző bizonyíték, a neandervölgyi esetében azonban nem igazán, vagy csak erősen vitatott jelek utaltak erre. A mostanihoz hasonló felfedezések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy jobban megértsük, milyen kognitív képességekkel rendelkezett a mai ember közvetlen elődje.
