Ott, ahol egy mérték mér polgárnak, s idegennek és az igaz törvény útjáról senki le nem tér, dúsan hajt az a város, benne virágzik az ember, békesség lakozik földjén.
Szókratész az ő rossz feleségét eszköznek tekintette a türelem és önuralom gyakorlására. A bolond! A célnak egy jó asszony is tökéletesen megfelelt volna.
Semmitől jobban nem viszolygok, mint az új házasok önelégült, libazsíros mosolyától. A hölgy mosolyától különösen. Megtudni belőle, hogy ő már révbe jutott, őbelőle már nem kapsz, ne is erőlködj.
A férfi a nőtől csupán egyet kíván, a nő ezzel szemben a férfitól mindent. Kitalálták tehát azt a módszert, hogy a nő azt az egyet csupán akkor adja meg, ha cserébe a férfitől mindent leköthet magának; s ezt a ravasz módszert nevezik - házassági rendszernek.
Nincs félelmetesebb és ugyanakkor káprázatosabb annál, mint mikor életünk jól kiagyalt, szépen megírt forgatókönyve egyik pillanatról a másikra szertefoszlik.
Nolite iudicare ut non iudicamini […judikáre…judikámini] – ‘Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek’. Szállóige a latin Bibliából (Mt 17,1), Jézus szavai a hegyi beszédben.
A magyar népdal az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados - évezredes - használatban csiszolódott népzenei hagyomány anyanyelvünkhöz hasonló érték. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket.
Nem szeretem az asszonyokat… A nőktől nem telik több, mint hogy biztosított helyzetet kívánjanak. Ha ezt a helyzetet megszerezték, útfélre vetik a szívet és a szépséget, csak a hideg megvetés marad, amely manapság a házasság tápláléka.
Hol a legtöbb boldogtalan házasság? A gazdagok közt, hol az asszonynak soha sincs alkalma megsimogatni a férj gondoktól redős homlokát; ahol sohasem érzik egy pár gyermekcipő megszerzésének az öröme; ahol nem veszi észre a férj, ha ma egy tál étellel több került az asztalra, mint tegnap; ahol van minden, de minden, csak gond nincs!
Jankó János: A népdal születése
