A balkáni albánokról: Some scholars believe that Albanian derives from Illyrian while others claim that it derives from Daco-Thracian. (Illyrian and Daco-Thracian, however, may have formed a sprachbund; see Thraco-Illyrian.) Other linguists link Albanian with Greek and Armenian...
One theory suggests that they arrived in Spain sometime during the Neolithic period, with their arrival being dated from as early as the fifth millennium BC to the third millennium BC (see Cardium culture). Most scholars adhering to this theory believe from archaeological, anthropological and genetic evidences that the Iberians came from a region farther east in the Mediterranean presumably ancient Kingdom of Iberia. Others have suggested that they may have originated in North Africa. This portion of the theory is supported by an observation of C. Michael Hogan, who points out similarities of Chalcolithic archaeological recovery in Iberia compared to parts of Morocco. The Iberians would have initially settled along the eastern coast of Spain, and then possibly spread throughout the rest of the Iberian Peninsula later on.
Komolyabb kutatók (s egyben ez mondható általánosan elfogadott nézetnek) a Kr. e. V. ezredforduló tájától a III. ezredforduló környékéig terjedő időszakra teszik a bevándorlásukat az atlanti vizek mellé, vagyis az Ibériai-félszigetre. A keleti partvidéken telepedhettek meg először, és innen szóródtak szét a félszigeten. A jellegzetes tengerikagyló-benyomatairól cardium-kultúrának nevezett civilizációhoz kötik a megjelenésüket. Mások felismerték a marokkói kő-rézkori kultúrákkal való kapcsolatait is az ibéreknek. A legtöbben – régészeti, antropológiai és genetikai eredményekre hivatkozva – a kaukázusi Ibéria területéről eredeztetik őket.
Ennek most roppantul örülök: számtalanszor olvastam már az Albánia-Iberia párost, de nem találtam még olyan térképet, ahol lokalizálhattam volna. Köszi!
"Atropaténé" nevét a terület onnan kapta, hogy Nagy Sándor Perzsia elfoglalása után, Kr. e. 328-ban Atropatész perzsa tábornokot nevezte ki helytartójává, aki később független dinasztiát alapított. A Kr. e. II. században a parthus I. Mithradat megszüntette a királyság önállóságát.
Atropates (Āturpāt, lit., “protected by the fire,” cf. Av. Atərəpāta), the satrap of Media, commander of the troops from Media, Albania, and Sacasene at the battle of Gaugamela in 331 B.C. (Arrian, Anabasis 3.8.4). He remained faithful to Darius III until the latter’s death in 330, after which he went over to the Macedonian camp. Alexander, when passing through Ecbatana (Hamadān) earlier in the same year, had already transferred the governorship of Media to Oxydates (ibid., 3.20.3; Quintus Curtius, Historiae 6.2.11); but in 328-27 B.C. Alexander dismissed Oxydates, whose loyalty he no longer trusted, and reinstated Atropates (Arrian, 4.18.3; Quintus Curtius, 8.3.17, where Atropates is erroneously named Arsaces). As satrap of Media, Atropates delivered Baryaxes, a defeated rebel from that province, to Alexander at Pasargadae in 325-324 (Arrian, 6.29.3). He rose so high in the conqueror’s esteem that his daughter was soon afterward married to Alexander’s confidant Perdiccas (Arrian, 7.4.5; Justin, Historiae 13.4.13). He had a last interview with Alexander in Media in 324-323 (Arrian, 7.13.2, 6).
Under the territorial dispensation arranged at Babylon after Alexander’s death in 323, the satrapy of Media was divided into two parts, of which only Little Media (the northwestern part) was left to Atropates while Great Media (the eastern part) was assigned to Pytho (Diodorus Siculus, 18.3.3; Justin, 13.4.13). Eventually Atropates refused allegiance to any of the Macedonian generals and made his satrapy an independent kingdom (Strabo, Geography 11.13.1). Thereafter this part of Media was known to the Greeks as Media Atropatene or simply Atropatene, like Parthian and Middle Persian Āturpātakān (whence Armenian Atrpatakan), later Ādurbādagān, NPers. Āḏarbāyjān.
Atropates founded a dynasty which was to rule in Atropatene for several centuries (cf. Strabo, 11.13.1).
Bibliography : Sources: Arrian, Anabasis. Diodorus Siculus, BibliothecaHistorica, bk. 18. Strabo, Geography, bk. 11. Modern authors: H. Berve, Alexanderreich II, 1926, no.180. A. von Gutschmid, Geschichte Irans und seiner Nachbarländer, Tübingen, 1888. Justi, Namenbuch, p. 49. J. Kaerst, “Atropates,” in Pauly-Wissowa, II/2, col. 2150. Th. Nöldeke, “Atropatene,” ZDMG 34, 1880, pp. 692f. On the name see M. Mayrhofer, Iranisches Personennamenbuch I/1, Vienna, 1977, p. I/29 no. 70.
Kutyákat azonban nemcsak építési áldozatként öldöstek le eleink, hanem verbálszerződéseiket is gyakran ezzel erősítették meg.
Theotmar salzburgi érsek írja például IX. János pápához intézett levelében: „Amivel bennünket az említett szlávok vádoltak, hogy a magyarokkal megsértettük a keresztény hitet, kutyára vagy farkasra és más, felette gyalázatos és pogány dologra tettünk esküt és kötöttünk békét, és pénzt adtunk nekik, hogy Itáliába betörjenek”.
A lúdra, kosra vagy kutyára való esküvést rhadamanthüszi eskünek nevezték a régi görögöknél. „Hajdan nem is esküdtek az emberek, csupán a madarakra” – írja pl. Arisztophanész.
A szertartás alapelemei a Genezis alapján (15: 9–18) a Balikh és a Khabur folyók vidékére, a Kr. e. II. évezred első felébe vezethetők vissza. A legkorábbi előzményekről Gasur – másként Nuzi vagy Jorgan Tepe – hurri agyagtábláinak jogi szövegei között olvashatunk.
Widukind krónikájában is 933 telén a dalamancok úgy utasítják vissza az avaroknak a megtorló hadjáratra vonatkozó felhívását, hogy egy kövér kutyát vetnek eléjük, amikor azok be akarják őket vonni a Madarász Henrikkel szembeni megtorló hadműveletekbe. A krónika szerint ezzel akartak volna gúnyt űzni eleinkből, ami azonban Györffy György szerint csak „tódítás volt” a részükről, mert valójában „siettek kettévágott kutyára esküdve megújítani a szerződést a magyarokkal, de nem vettek részt az akcióban”.
Rituálisan áldoztak fel kutyákat Magyarország legnagyobb egybefüggő Árpád-kori településén, amelyet egy lakópark építését megelőző ásatások során, 2003 és 2005 között tártak fel Budapest XI. kerületében.
Mint arról Daróczi-Szabó Márta, a Kánában talált állati maradványokat vizsgáló archeozoológus beszámolt, négy kutyakölyök csontváza került elő fejjel lefelé fordított edényekből, tíz felnőtt egyedet gödrökben földeltek el, s egytucatnyi további ebcsontvázra bukkantak a házak alapzata alá temetve.
A kutató három csoportba sorolta az előkerült kutyacsontokat. „Az első csoportot az egyértelmű kutyaáldozatok alkotják, a másodikat a »profán« módon elföldelt ebek, a harmadik csoport pedig valahol e kettő között helyezkedik el, olyan csontvázakkal, vagy koponyákkal, amelyek elhelyezésében rituális szándékot lehet gyanítani. A kutyakölykök az első kategóriába tartoznak, csontvázaik más fajok maradványaival együtt fejjel lefele fordított edényekből kerültek elő, amelyek feltehetőleg építési áldozatként szolgáltak. A kifejlettebb és a felnőtt ebek a másik két kategória állatai.”
Ismertetése szerint a kutya, mint áldozati állat, régóta ismert külföldön és Magyarországon egyaránt. A egyik legkorábbi ilyen lelet az izraeli Ein Mallahában került elő, egy olyan tizenkétezer éves temetkezésből, amelyben az elhunyt bal keze mellett egy kölyökkutya csontváza feküdt. „A fazékba rejtett kánai kutyáknak mindössze egy hazai párhuzama akad: a Debrecen-Fancsika középkori lelőhelyéről került elő három olyan edény, amelyekbe egy-egy kifejlett eb koponyáját helyezték.”
Mint az archeozoológus kifejtette: országszerte ismert hiedelem volt, hogy az új ház áldozatot követel. Ezért általános volt, hogy az első éjszakán olyan személy (élőlény) aludt az új házban, akinek a haláláért nem kár... leginkább kutyát, macskát, házityúkot zártak be a még üres házba. Előfordult házityúk, macska vagy valamilyen állati eredetű termék, leginkább tojás befalazása. A kánai edényekből is került elő tyúk, tojás, az egyik fazékba egy macskát helyeztek, illetve négy csuka is gazdagította az áldozati állatok számát.
Daróczi-Szabó Márta ismertetése szerint a megtalált középkori állatcsontok száma húszezres nagyságrendű. „Az áldozati állatokat kivéve ez konyhai hulladék, tehát a fogyasztást jelzik. A település húsellátásának jelentős részét a szarvasmarhák biztosították: a meghatározható fajú csontok több mint fele tőlük származott.”
A szarvasmarha után a legelterjedtebbek a kiskérődzők voltak, amelyektől a fellelt csontok 12,5 százaléka származott, és köztük magasabb arányban voltak juhok, mint kecskék. A csontleletek tíz százaléka sertéstől származik, s mindössze 3,3 százalékos a háziszárnyasok aránya. A vademlősök és a halak aránya alig több mint 1-1 százalék. A hal minden bizonnyal jelentősebb szerepet játszhatott Kána lakosainak táplálkozásában, de a kisméretű halcsontok jóval porózusabb szerkezetűek, mint az emlősök csontjai, így kevésbé maradnak fenn.
„A nem húshasznú állatok között a kutyák »vezetnek« 11,6 százalékkal, de nem szabad elfelejteni, hogy mivel számos váz került elő többé-kevésbé épen, ez a tény jelentősen »megdobja« a csontok darabszámát.” Daróczi-Szabó Ágnes adatai szerint a lócsontok aránya kilencszázalékos. Bár a kutató a lovakat a nem húshasznú állatok közé sorolta, tizenkét olyan csontot is találtak, amelyeken a vágásnyomok egyértelművé teszik, hogy esetükben konyhai hulladékról van szó.
„Az összes lócsonthoz viszonyítva arányuk azonban olyan csekély, hogy ezek alapján nem beszélhetünk a lóhús rendszeres fogyasztásáról az Árpád-kori Kána faluban. A macskacsontok aránya nem éri el az egyszázalékot, még kisebb a szamarak aránya. Összességében elmondható, hogy az előkerült állatcsontok alapján Kána faluja beleillik az Árpád-kori táplálkozásról az eddigi eredmények által alkotott képbe, illetve az állatáldozatokkal tovább árnyalja.” Az archeozoológus kutatásairól a National Geographic, a rangos ismeretterjesztő folyóirat angol nyelvű internetes portálja is beszámolt.
"nem csupán e témára, de az egész topikra és a hasonlókra utaltam"
Amikor Melkizedek "rendjé"-ről idézek egy LvT nevű hozzászólót, és a sumérok még csak véletlenül sincsenek sehol sem a képben, akkor neked mindez "a sumér ékírás saját (LvT szerint erősen idejét múlt) értelmezéseként megtámogatva" csapódik le? Hát majd én megmondom, hogy kivel szórakozzál, és kinek adjad itt elő a félkegyelmű "kisvallási" hülyeségeidet.
"mindebből sumér- vagy méd-magyar leszármazást vezetsz le"
Miért? Levezettem?
Még 1x mondom: ha neked az, hogy én rámutatok egy másik olvtárs nyomán arra, miszerint a Melkizedek névnek világos héber jelentése van, és nem volt ő semmilyen vallási rendnek az alapítója, hanem csak a Károli-fordítás alapján tűnhet úgy a mai szóhasználat fényében, szóval, ha ez neked a sumér leszármazás levezetése... akkor volna egy tippem, hol tudnak neked segíteni a betegséged leküzdésében.
"alternatív (pl. a nyelvcsaládok létét tagadó) délibábos nyelvészkedésre épül"
Ja. Nagyjából annyi a különbség, hogy én csak a lejegyzett szavakat használom nyelvtörténeti vizsgálatokra, s kikövetkeztetett, ún. *-os szavakat nem veszek be a körbe... Na most akkor most melyik a délibábos? A XIX. századi indogermanista alapokra épülő ahisztorikus irányzat, vagy eme vonal (csakugyan különféle tudású) bírálóinak az irányzata?
"amit te itt erőlködve a sumér ékírás saját (LvT szerint erősen idejét múlt) értelmezéseként megtámogatva előadsz"
Mi van? :DDD
Nem támogattam semmilyen ékírást (értelmezni sem tudok egy ilyen ostobaságot), egyszerűen idéztem LvT-t arról, hogy az Ószövetség nem beszél semmiféle rendről, csak azt állítja, hogy Melkizedekhez hasonlóan lett a Megváltó király.
Először A zsidók története topikban (2009. 04. 02. 13:07:41): „A Melchisedek/Melchizendek szónak csak két etimológiája ismert: a héber (»igazságosság királya«) és a Hanish által ismertetett zend (melchi + zendik): »a zendek vezetője« (királya, feje).”
Majd rögtön utána, két órán belül ebben a jelenlegi rovatban (2009. 04. 02. 14:48:03): „a mágus és Melchi-zendik szavaknak csak óperzsa (és nem méd!) etimológiája létezik”.
Védekezésképpen előadtad (711.): „tudok a héberről is, de nem tartom fontosnak, mivel ez is – mint oly sok minden – a perzsáktól került át a zsidókhoz”.
Ezért kértem számon, hogy mire alapozod azt az átvételt, van-e valami bizonyítékod rá. Amennyiben a 'zendek vezetője' "kisvallási etimológia" a helyes, és a Melkizedek személynév valóban a perzsáktól került át a zsidókhoz, csak kell, hogy legyen valami nyoma ennek az átadásnak, vagy pedig nem érdemes tovább erőltetnünk ezt a feltételezést, mert a név a héberből kielégítően megmagyarázható. Zend vallásról viszont nem tudunk a kánaánitáknál.
Ja. Nem a Károli-féle fordításból kellene kiindulni, hanem a héber eredetit megnézni.
Ott pedig dibrah szerepel. Ennek jelentése pedig: 'ok, mód, indok'.
Úgy is lehetett volna a szöveget fordítani (s egy modern transzliterátor inkább ezt a megoldást választaná), hogy "Melkizedekhez hasonló pap vagy". Az eredeti szövegben nincsen szó vallási rendről vagy szektáról.
Pl. itt is...
Az állapotok Nagy Tigranész idején...
Méd lovag rekonstrukciója a Kr. e. VIII. századból
"Atropaténé" nevét a terület onnan kapta, hogy Nagy Sándor Perzsia elfoglalása után, Kr. e. 328-ban Atropatész perzsa tábornokot nevezte ki helytartójává, aki később független dinasztiát alapított. A Kr. e. II. században a parthus I. Mithradat megszüntette a királyság önállóságát.
Mada területek a Kr. e. VII-VI. században