Érdekeseket írsz! :-) Örülök, hogy utánanéztél ezeknek, szeretem, hogy kicsit másfele gondolod tovább.
Igen, a barack-szilva-banán hármasság tekintetében legfeljebb rejtetten van jelen a szexus ebben a fölvetésben. (Bár meg kell mondjam, szilva és szilvavirág témában, ha itt visszakeresel, sok erotikus, vagy legalább is szerelmi érzést érintő háromsorost találsz majd.)
A nem létező, fiktív gyümölcsök tekintetében igazat adok. Valahol olvastam már erről évekkel ezelőtt valami mást, ha megtalálom, belinkelem. Nekem sajátos humora van, ő lehet, hogy valami olyan metafizikai minőségnek szánta, mint az európai kultúrkörben a bodogság kék madara.
A banáncserjével kapcsolatos indiai hitvilágról viszont nem olvastam még, vagy ha a szertartásokkal kapcsolatban érintőlegesen igen, akkor azt elfelejtettem. Nem tudtam, hogy ezekhez az istennőkhöz kötik.
Basó, mint az önmagának kárt okozó és szenvedő ember 40 után? Hm.
A tanítványok, a magnélküliség és a sarjadzással szaporodás viszont gondolkodás nélkül ide illik. Egy kiegyensúlyozott költőhöz pedig inkább illik a tél miatti aggódás, hogy munkája gyümölcsét már nem élvezheti olyan sokáig, élete javán már túl van. Ez tetszik, a gaz, mint a múló idő hirnöke.
Amit ferdítettél, abban így a háttérrel együtt most nekem élesebb két otthonának szembeállítása: a spirituális India és a materiális szülőföld Japán. Egyébként ha jól emlékszem, Li Po is a buddhizmus követője volt és Japánba kínai közvetítés útján került ez a vallás.
Bár szexuális szimbólum is a banán, én nem tudom felfedezni ezt a vonatkozást Basónál. Van ahol úgy tartják, az Édenkert első gyümölcse banán volt. A névválasztás megértéséhez talán ez is érdekes adalék lehet, és a facsemetével együtt a hozzá tartozó hiedelem is jöhet Indiából:
"Indiában a banáncserjét Párvati istennő egyik megtestesülésének tartják, a Keleti Ghátokban pedig Nandá Deví istennőként tisztelik. Bengálban a banáncserjét a kilencalakú hindu istennőnek, Kálínak szentelik. Kelet-Indiában banáncserje alatt tartják az esküvőket. A Mahábháratában banánkertben lakik Hanumán, a majomkirály. Az indiaiak számára a banáncserje virága szent. Vallási ceremóniákon és olyan fontos szertartásokon, mint az esküvő, a fejük köré banánvirágot kötnek, abban a hitben, hogy ez jó szerencsét hoz számukra. Mivel a növény levelei nagyon sérülékenyek, betakarításkor vagy erős szélben gyorsan behasadnak, a cserjét az önmagának kárt okozó és szenvedő emberhez hasonlítják. "
Annak nem találtam leírását, de úgy tudom, a banán nem évelő fa, hanem olyan cserje, ami a gyümölcs kinevelése után kidől, és új hajtások jönnek.
Ez már túlzott belemagyarázás a névválasztásba? - "Magok hiányában sarjadzással, aszexuálisan szaporodik." (wikipédia) - Gyermeke nem lévén, új hajtásokat, tanítványokat nevel.
Ha szabad ilyen gondolatfűzést, ami csak egy feltevés részemről; szerintem a mestere Li Po után, a Tosei név nem csak abban utánzó, hogy éretlen gyümölcs, hanem hogy ilyen nincs. Sem fehér szilva, sem kék barack. Viszont az érett szilva, az kék.
Még egy próbálkozásom a fordítással. Az ezüstfűvel kicsit bajban vagyok, mert talán jobban utal az őszre, de nem egyértelműen, mivel értékes fém is. Most azt vélem felfedezni benne, hogy a tanítványok ajándéka a banánfa, vagyis jelképe annak, amit ő ültetett el a tanítványokban, de gaz is hajt mellette. Vagy úgy is tudom áttételesen érteni, nem sokáig élvezheti a plántálás, tanítás eredményét, mert itt az ősz, ami most először ütközik így szembe.
A vándorútra, a névváltásra, a hit gyakorlására visszatérve...
A kiválóak, többiek közül kiemelkedők egyedülléte Reichhold szerint (TAO angol adatbázisa)... Amikor minden megvan és hirtelen célt veszít az ember, jön a buddhizmus Basó életébe. A kunyhóit (basho-an) remetelakként is kezelte. Családot valamiért nem alapított, szükségszerű volt valami más után nézni, apját, anyját vesztve.
Adott egy igen erős fizikai erőnléttel rendelkező, harcban edzett férfiember, aki nem alapít családot, helyette szellemi / spirituális vezető lesz költőként és vándorként, megint a párhuzam Buddha útjával, bár ő a családját is otthagyta és a jómódot.
Talán van az a hiedelem is, mely szerint egy férfi igazán negyvenéves korára érik be. A névválasztása ezt sejteti.
[tanítványaimtól kapott kedvenc sajátkezűleg ültetett] facsemetém körül / először nem állhatom / a sarjadó japánfüvet
Lehet, hogy a facsemete Indiából érkezett, a trópusi éghajlatról? Vagy az új hithez, vagy / és a mesterségéhez köti, ha korábbi éretlen kék barack nevét lecserélte a fa helyére. Vajon a tűz után a fa megmaradt az udvaron?
névadó fámat
most ültettem, már sarjad
körötte a gaz
Van itt csalódás a mester-tanítvány kapocsban is? Ki az, aki igazán átveszi a tudást? A haiku nagyon gyakran a megfigyelést rögtön érzéshez köti az évszak szavakon és a hozzájuk járó rögzített jelentésen keresztül. Kell lennie érzelmi hangulatfestésnek.
A japánfű őszi kigo. Mint ilyen, az elmúlás üzenetét hordozza, még egy utolsó őszi napfény és pazar természeti pompa édes illatú rothadása közepette. Az őszi pompában is nő a nemesített növények mellett a gaz. Terebess Gábor a tarack mellett a magyar hasonló időszakban nyíló virágok mellett a vadkendert is fölveti, de nem használja a fordításában. Gondolom, azért, mert a japánfűnek tényleg nem volt semmilyen hasznosítása, maximum tüzelőanyagként, tehát abszolút gyom. (Mostanában fölmerült bioüzemanygként a hasznosítása.) Kihúzni meg csak kesztyűben, az elefántfű elnevezésnek majd még utána megyek.
Hű, ezt a hait csak szigorúan életrajz és keletkezési körülmények tükrében szabad... Elég találékony voltál, az 1, 2, 3 és 5 is tetszik. A mimóza félrevitt -- Terebess variációi közt nincs is bent, ha jól emlékszem --, bár ha nem konkrétan az ő kertjéről beszélnénk, eléggé másképp lehetne érteni, ami lehet érvényes, csak akkor az nem Basó. Miért is fontos az életrajzi kontextus, ha megközelítőleg szöveg- és szándékhűek akarunk lenni, illetve a költői szabadkéz és végeredmény mindenek fölött fordítói dilemmája.
Matsuo Munefusa,aki Matsuo Bashō-ként ismert (japánul 松尾芭蕉, 1644 - November 28, 1694) Igában született, egy szamurájcsaládba. Sok évnyi szamurájélet után úgy döntött, hogy a költészet az igazi hivatása. Költői pályáját ura szolgálatában kezdte szamurájként. Először Tosei (桃青) néven írt, ami ennyit tesz "éretlen kék barack", egy kínai költő, Li Po után, akit csodált. Li Po (李白) nevének jelentése fehér szilva.
Miután haikumesterré (sosho) vált Edóban, 1680-ban költözött Fukugawába, Edo közvetlen szomszédságában. Edo ma Tokió (ó, istenem, a földrengés- és sugárzás-sújtotta terület, persze véletlenek aligha vannak).
Ültetett egy basó fát (banánfát), és ezután nevezte el magát Basónak, mert ez lett a kertben a kedvenc fája.
Még egy pont a banánfának, úgy tűnik. Amúgy is igencsak kedvelte a gyümölcsöket, úgy tűnik. Van egy árnyalatnyi erotikus felhang a névválasztásaiban, vagy ez csak nekem tűnik így?
Nem elég körültekintően kerestem rá a terebessen, úgyhogy Gábor kiigazított. Ezúton is köszönöm, hogy utánanézett! Innen dőlttel tőle idézek:
ばせを植ゑてまづ憎む荻の二葉哉 bashō uete / mazu nikumu ogi no / futaba kana
banánfám körül ha van amit utálok serdül a tarack
38 éves korában, 1681-ben írta [Életkora a japán számítást követi, miszerint születése évében már 1 éves.]
ogi = ezüstös japán fű, barna pampafű, elefántfű (Miscanthus sacchariflorus, reed), Japánban főleg kellemetlen gaz, mint nálunk a tarack, a parlagfű; évszakszóként: ősz
Mivel banánfát? fenyőfát? [itt most elbizonytalanodtam, az online szótár szerint a basho fenyőfa, szerintem itt valami félrefordítás lehet valahol] / most utálom őket: / [körötte] sarjadó gazok / ezüstös japánfű
Szerintem Gy. Horváth ezt kerülte meg igen elegánsan. Azonos-e a költő a facsemetéjével? Aztán a banánfa igencsak egzotikumnak tűnik az ezüstös japánfűhöz képest, bár nálunk is megél termés nélkül. Miért pont banánfa, ha nem névrejtés? Terebess is emellett maradt, én keresgélek még.
Milyenek voltak a lakhatási körülmények ebben a korban? Mennyire volt gyakori a kunyhó építés a társadalom különböző rétegeiben?
A remetéknek joguk volt egyedül élni egy kunyhóban, van olyan mitikus démon (öregasszony / öregember), aki az erdő közepén, a természet ölén élt, és vele találkozni sorsfordító, esetleg a józan észt meroppantó erejű volt (Kuroszava Véres trón Macbeth filmverziójában van ilyen), az a 16. sz-i japán viszonyokat mutatja be, időben elég közeli, 100 évvel előbbi állapot.
Most már a matsu-ra is rákerestem, három jelentést is találtam:
fenyőfa; vár (ige); valaminek a vége, (púder,) apró porállagú őrlemény
Ezek szerint Matsuo Basho nevében a fenyőfa helye jelentés van elrejtve. Ebből a szempontból a banánfa nem névrejtés.
Érdekes utánaolvasni majd, hogy a korabeli Japánban mennyire hittek abban, hogy a névnek mágikus ereje van, hat a viselőjére és meghatározta-e ez Basó gondolkodását. Az életrajz alapján a kedélybetegség köthető a gyászhoz, a múlandósághoz. A természetszeretet ugyanúgy meghatározta költészetét, mint a végek és a múlandóság megélése.
by my new banana plant / the first sign of something I loathe— / a miscanthus bud!
Kép előző hsz-nél.
Ahogy Issa neve egy csésze teát jelent, Basóé helyet (bashō = hely, elhelyezkedés), itt ezzel is játszik a japán eredeti.
Az eredeti japán valahogy így megy:
új palántám mellett / először pillantok meg valamit, amit utálok — / japánfű hajtás!
A terebess.hu-n ez nincs a válogatásban, talán azért, mert inkább emberi kis-stílűség, mint filozofikus mélység, elsőre nem sokat mutat költői bravúrból. Engem a kunyhó érdekelt, amit praktikusan és konkrétan az életteréről lehet tudni. Viszont ez a spontán névrejtés árulkodó, nekem úgy tűnik, tényleg ezt a helyet igazán otthonának akarta tekinteni, de nem jött össze, nem bírta az egyedüllétet. [Szerelmi csalódás? Az előző gazdája, akinél a mesterséget tanulta és együtt költöttek haikut és így publikáltak? Más 'lelki társ' elvesztése?]
A wikipedia ugyanerről a következőket írja erről az időszakról az életrajzban:
Sikere ellenére Bashō nem volt elégedett életével, magányossá vált. Zen meditációt kezdett gyakorolni, de úgy tűnik, ez sem töltötte el békével nyugtalan elméjét. 1682 telén fukagawai rusztikus kunyhója (első állandó lakhelye, tanítványai építették neki, banánfát is ültettek neki az udvarra) leégett, röviddel azután 1683 elején anyja meghalt. Yamurába utazott, hogy egyik barátjánál szálljon meg egy darabig. 1683 telén tanítványai Edóban második kunyhóval ajándékozták meg, de kedélyállapota ettől sem javult. 1684-ben Takarai Tikaku tanítványa kiadott egy válogatást Basho és más költeményeiből Ráncos / Szárított gesztenyék címen (虚栗,Minashiguri).Az év folyamán otthagyta Edót és elindult első útjára négy fő vándorlásából.
bashō uete / mazu nikumu ogi no / futaba kana
by my new banana plant / the first sign of something I loathe— / a miscanthus bud! [1680]
új banánfám mellett / az első jele valaminek, amit utálok -- mimóza / japánfű hajtás
Boldogtalan volt, hogy az őshonos növény (ezüst fű néven is fut) terjeszkedik imádott banánfája mellett.
1683 után, amelyik évben kunyhója leégett és édesanyja meghalt, vándorolni kezdett. Negyven éves korától (1684) egyik helyről a másikra utazott, akár egy csavargó vagy egy vándorló szerzetes, gyalogosan járta a vidéket, és abból élt meg, hogy minden városban illetve faluban ahol megállt, költészetet tanított. (Innen: http://www.haiku.insouthsea.co.uk/teachbasho_pri2.htm)
Szóval otthonát vesztette és az édesanyját is, innen úgy tűnik, hogy a szülőháza nem volt azonos a kunyhójával. Jó lenne a pontos keletkezési dátum, mikor írta 1683-ban frissen, az első vizitnél, vagy később. Kérdés továbbá az is, hogy a két esemény közt mennyi idő telt el. Mindenesetre kemény év lehetett, kiszakadás az otthonból minden értelemben, a helyhez tartozás elvesztése, átértékelése. Tippem szerint valószínűleg 1683 - 4 évfordulóján, úgyhogy a 'múlt év' számára valóban hangsúlyos veszteséget hordoz.
De jó, Te is visszataláltál! A középsőt érzem a legpontosabbnak, minden benne van csaknem szó szerint, ami az eredetiben (év vége) és kiemelted a kettős kötést, mert valóban, a házhoz is van, mert ott született. Szóval szerintem pontosan kommunikál valamit a hitvilágból, ami Japánban akkor egyértelmű volt és szószerinti fordításban elveszik azok számára, akik a kulturális hátteret nem ismerik.
Ez milyen szép a maga egyszerűségében! Értem ez alatt, hogy a leggyakrabban használt, teljesen hétköznapi szókinccsel operál, semmi túlcizellálás, mégis pontos kép.
Érdekes, én is gondolkoztam az egyik változatban az anyácskán, bennem így van, de ez a becézés az eredeti hangneméből hiányzik, elvetettem. Pedig nálad szép lett, helyén van, úgy érzem. Az eredetiben a zokogás nekem sok, pedig a japán lélek hangulatfestésnél sokkal inkább elmegy szélsőséges kedélyállapotokig. (Tegnap volt a Dunán az Egy gésa emlékiratai, a táncbemutató jelenet kitűnő példa erre, vagy a tradicionális japán színjátszás maszk-szerűsége.) Nálad lehet ez egy szomorú, könnyes sóhajtás, szeretem, ahogy ott van a tárgyi megfigyelés a maga objektív mivoltában és utána az elárvult kérdés. Nagyon finom egyensúly, bár lehet, hogy inkább női kéz, mint férfi, és mint ilyen, ferdítés...
