Most azért érinti érzékenyebben a téma a turistautakat, mert nagyon sok van belőlük, és az előző rendszer egyik előnye volt hogy minden állami volt, az erdők, a szántók, így a (kevés) magántulajdon miatt sosem tereltek, esetleg katonai érdekek miatt.
Ez a barna jelzés és persze a számozottak is mindig csodálkozás tárgya, ha elő kerülnek a huszas évek útlistáiról. Ez a jelzéssokféleség is indokolta, hogy egységes jelzésrendszere legyen a túrautaknak. dr. Stömpfl Gábor remekül időzítette javaslatát. A Bükk két érintett vezető egyesülete gyorsan el is fogadta azt és hamarosan meg is indult a jelzések átfestése. A Szt. István vándorlásra már az új jelzésrendszer fogadta a túrázókat. Valahol azt olvastam, hogy ekkorra, országosan már mintegy 4400 km lett átalakítva. (Persze itt is voltak lassan mozdulók. A Mecsekben éppen harminc évet vártak, mire elfogadást nyert a dolog.)
A sok tiltás, lezárás azért pozitív hozadékkal is bírt. Egyrészt a turisták kényszerültek a kerülők, új útlehetőségek kutatására, ezzel egyre több terület vált ismertté. Másrészt a túraleírásokból kiolvasható, hogy kialakult egy rabló-pandúr játék, az erdőfelügyelők, őrök kijátszására. A század elején nem csak a Jávorkút környékét bérlő elhírhedt Kállai őrei révén, de nagyrészt a Nyugati Bükk is zárolva volt. A Serényi grófok és Pallavicini őrgróf tulajdona, benne a Szalajka és a Nagy-völgy, de a Nagy-fennsík jelentős része is tiltott volt. Csak később, az általam már többször is említett Király Lajos főerdésze hatására, inkább a 20-as években kerültek fokozatos feloldásra ezek.
Mindezek konkrét hozadékának kell tekintenünk, az első, a Bükköt átszelő túraút, - a szóba hozott (Eger-Lillafüred) piros jelzés - kialakítását is, melyet a két szakosztály együtt hozott létre.
Mindezek konkrét hozadékának kell tekintenünk, a Bükköt átszelő első túraút, a szóba hozott (Eger-Lillafüred) piros jelzés kialakítását is, melyet a két szakosztály együtt hozott létre.
A túraút korlátozásokhoz már 1932 márciusában megjelent egy grafika, ami találó az akkori állapotokra:
Természetesen a gyalogtúrák mellett ezek a remek elődök nem átallottak sítalpon is túrázni. Bár a bükki télisportok inkább a 20-as évektől voltak kialakulóban. A már említett Erdey Gyula, Karai Aurél és mások rengeteget tettek ennek érdekben is. Bánkút, Bükkszentkereszt. Lillafüred így négyévszakos turizmust tudott biztosítani.
Ez a síélet még a közelmúlt évtizedeiben is éreztette hatását. Lehet, messzire megyek és nem tartozik ide, de kegyeletből a sajóbábonyi túravezető, elnök Kékesi Antal emlékére leírom, hogy a volt túratársam unokája Marci, ma olimpikon alpesi síző.
Ami a Gorbay-pihenőt illeti, bevallom megfogtál. Korábban sok éves történeti munka sem hozott részletes megoldást erre. Annyit sikerült megismerni, hogy valamikor Gorbay Kálmán a két háború között túravezetője volt a Miskolci Bükk-Egyletnek. Lehet tiszteletből, vagy baráti gesztusból kapott pihenőpadot Szentléleken, az egyesület fennállásának 40 éves évfordulós ünnepségsorozata során.
Ez persze akkor lehet, természetes volt. Hisz például ismerjük, a Kühne-pad történetét. Ezzel épp véletlenül a Borsodi Bükk-Egylet egyik alapítójának, Kühne Adolf tiszteletére állított emlékpadot a tagság az Avason, 1911-ben.
A bükki turizmus kezdeti éveinek feldolgozása során sokszor szembesültem a nagy teljesítményekkel. korai túrák, egész napos gyaloglások, több napos portyák. Pedig akkor még alig voltak utak, csapások jelzések, szállások, és a tiltások is rendre nehezítették a túrázást. A felszerelésekről és térképekről most nem is beszélek.
A másik dolog, hogy Ők tudtak a turizmusból közösséget kovácsolni, valódi ünnepeket elérni. A közös alkotások, létesítmények létrehozása mellett sok, nagy létszámú, vagy népes, családias túrák találhatók a régi programjaikban.
Csak egy példa: a századforduló környékén szinte évente rendezték meg az egri-miskolci turisták közös túráját, találkozóját. A két oldalról induló csoportok átvágva a hegyen, valahol találkoztak és együtt szórakoztak, gyerekek, hölgyek, felnőttek közösen. A Borsodi Bükk Egylet egyik vezéregyénisége volt Weidlich Pál csemege kereskedő, aki rendre étel-itallal megrakott szekeret indított ezekre és más túrákra. Néha játékosan eldugott helyekre, hogy a keresés és megtalálás öröme is emelje a rendezvény sikerét. A végén persze haza is kellett jutni a turistáknak. Ezekért külön le a kalappal ezen elődeink előtt.
„Se házigazda, se bor, se szívesség különb, mint Weidlichéknél nincs. Ez mind igaz.,,47
Annyit tennék hozzá, hogy ezzel együtt szerintem nagyon is lenne helye a helyi adottságokat figyelembe vevő mérlegeléseknek, mert vannak olyan helyek -mint pl a mikroklimatikus viszonyokkal rendelkező bükki töbrök, de akár a Mátra északi lejtői, és más, hűvösebb hegyoldalak- ahol a klímaváltozás hatásai kevésbé érvényesülnek, és szépen megélnének ma is a fenyők.
Ez igaz, hogy a feudális rendszer összeomlása után már az 1800-as években jellemző volt a telekspekuláció és más ma is alkalmazott módszerek a magántulajdon védelme kibővítése érdekében (ezt már Jókai meg mások is megírták különböző regényekben). Turista szempontból eszkalálódott jobban helyzet vagy került jobban középpontba, amihez valószínűleg hozzájárult az első világháborút követő, de főleg a 30-as évekre kialakult légkör.
Nem mondod, hogy a Sugarón is leirtották. Az egyik leghangulatosabb magashegységi jellegű rész volt a Bükkben...
Ezek szerint már csak a fotóimon maradt meg az a fajta tájkép? Ezek alapján gondolom a Huta-réten is letarolják a másik nagyon hangulatos fenyves részt? Sőt a Kálmán-hegyi útnál és az Ördög-hegyi tisztásnál is fennsík nyugati részén is vannak a tájat alapvetően meghatározó fenyvesek. Ezeket mind kiirtják? Értem a racionális érveket, csak a szélsőséges racionalitás szükségképpen kizárja az emocionális tényezőket. Miért kell mindig a szélsőségekhez ragaszkodni, és nem valamiféle integrált megoldásban gondolkodni. Az élet minden területén ezt látom sajnos. De hagyjuk a filozofálást, ha ez van akkor ez van.
Azért a rend kedvéért tegyük tisztába, hogy melyik fenyő fajtáról beszélünk. Ha nem tévedek a jelenlegi klímát azok a jellemzően magashegységi fajok nem bírják, amik korábban a telepítés előtt nem igazán voltak jellemzőek Magyarországon. Ez gyanítom a lucfenyőt jelenti elsősorban, és esetleg a vörösfenyőt, ami ugyan kisebb számban van jelen, de a táj hangulatához ez is sokat hozzátesz. Nekem pl. az egyik kedvencem a vörösfenyő, amiből van egy szép példány az Istállóskő tetején, van egy kiterjedtebb vörösfenyő erdő ha jól emlékszem a fennsík keleti részén a P+ jelzésen valahol Jávorkút és Bolhás felé? (elég rég voltam arra)
Meg elévtve néhol van pár példány és kisebb állományok pl Bükkszentkereszt környékén is.
Tudtommal az erdei és fekete fenyő inkább mediterrán, szárazság tűrő fajok, ennek megfelelően nálunk is általában az alacsonyabb, illetve a magasabb déli kitettségű oldalakon jellemzőek. Ez alapján tehát csak a lucfenyőt irtják, esetleg a vörösfenyőt, vagy az összes fenyőfélét?
Én ebben nem látok ellentmondást. A klasszikus fennsíki tájképeknél is mindig feltűnően sűrűbb fenyőcsoportok éltek a tebrek lejtőin, alján. Mert ez a mikroklimatikus hatás korábban is érvényesült. Őszi hajnalokon ezek környékén mindig pipált a teber. Ezt élvezik a fenyők. A felgyorsult éghajlati hatások sajnos kontrasztosabbá tették ezt is. Ezért feltűnőbb talán a ma még meglévő zöld foltok látványa. Élvezzük is ki, amíg lehet.
Maga a klímaváltozás hatása a fenyvesekre már sajnos korábban is ismert tény volt. Már régebben is jelentek meg ezzel kapcsolatos szakírások. Én magam jó sok éve a Keszthelyi-hegységben szembesültem egész erdei fenyő oldalak lehervadásával. Szörnyű látvány volt. Ebben sokat lendített az ismert tátrai katasztrófa is, amikor 2004-ben gyakorlatilag minden elpusztult. Ez is adta a felismerést, hogy valami nagy baj van. De idő kellett a konkrét lépésekhez. Lehet nehezen indult meg a megoldás kimondása és elfogadása, hogy a fenyő nem nekünk való. Én korábban évi 20-30 túrán voltam ott, azóta ez erősen visszafogott, mert zokog a lelkem a fenyvesekkel fedett Tátra hiányán. De megtették, léptek.
Visszatérve a Bükkre, itt mi nehezebben indítottunk és talán ezért érezzük löketszerűnek a mai lépéseket. Magam sem akartam elfogadni például a Sugaró lucfenyveseinek eltüntetését, azóta sem szívesen járok arra, mert ez már nem az az élmény. Lehet szentimentalista vagyok, de a régi emlékek, tájképek belém égtek, még ha értem is a változtatások szükségességét.
A Bükkben ugyanez volt a tendencia. A 30-évek elején kezdődött ez a magánterületek elzárása a turisták elől, amit az 1932-es Bükk kalauz is már említ. Érdemes összehasonlítani a legelső kiadású angyalos térképet (nekem 1929-30-as kiadású van) a másodikkal, ami 1933 körül készült, de már az 1931-ben kiadott Bükk síkalauz is említi egyes területek elzárását. 1932-ben már a Nagy-fennsík nyugati részének szinte az egésze elzárt volt, szinte csak körülötte lehetett már kijelölt úton túrázni. Az eseti belépés ekkor már engedélyhez kötött volt. ebből az időből származik a klasszikus "Tilos az belépés ebatta" tábla, aminek még egy eredetije megtalálható Szilvásváradon.
A Tar-kőn is ehhez hasonlóan háromszögelési gúla kilátó volt tudtommal (valószínűleg ezeket a korábbi katonai felmérésekhez használták a térkép készítésnél).
Az egedi kilátó emlékeim szerint Árpád kilátó (talán a háromszögelési gúlából építették) néven futott és ezt is a milleniumra tervezték. Egy menedékkunyhót is csináltak mellé, ami pár évvel később egy tűz miatt leégett.
"Az Egeden pár évvel ezelőtt rakoncátlan túrista-diákok felgyújtották a menedékházat. Amint értesülünk, Eger város legifjabb sportkedvelő egylete, a Természetbarátok Turista Egyesülete elhatározta, hogy egy uj menedékházat építtet, ahol az idő viszontagságai elől menedéket, fáradtságuk után pedig pihenést találhatnak a turisták addig legalább, még bűnös kezek ezt is el nem pusztítják." (1914. júliusi cikk)
Szerintem az új ház építését elvitte a világháború, meg az azt követő események szele, mert később sehol nem olvastam ilyenről.
Akkor csak most, csak neked, egy lappal arréb olvasható ez a cikk. Kicsit off, mert nem Bükk.
Ugyanakkor érdemes elolvasni, hogy akkoriban milyen hatalmas területek voltak elzárva a turisták elől, azaz voltak "tilos területek"
Ütjelzések. (klikk, olvasható méretben)
Így volt ez egyébként a Bükk nagy részén is.
A Bükkben az Államikincstártól kezdve Kállay nevezetű vadászbérlőig mindenki zavarta kifelé a turistákat.
Ennek tükrében gróf Pallavicini Alfonz hozzáállása még magasabban értékelhető. (lásd Bánkút)
A jogi lehetőségeket az utak védelmére már akkoriban latolgatták, de azóta sem sikerült megvalósítani. Pedig akkoriban kormányzati szereplői is voltak a Turista Egyesületnek, pl, a nagy hírű Zsitvay Tibor, (akinek Visegrádon van a villája.)
Igen volt. Az egri Bükkös kigyűjtésem alapján ez az egy barna jelzés volt: Szőllőskei erdő, Síkfőkűt, Várkút. Több színjelzéssel egyetemben ez is 1929. júliusára készült el. Ezután jött az egységes színjelöléses úthálózat kiépítés, tehát 1930 után kezdték el az átfestést. Az 1925-ös kalauz szerint, ami nagyrészt a keleti résszel, tehát a Miskolc-hoz közelebb eső résszel foglalkozott azon a részen arab számos jelzések voltak. A 20-as évek második felében csinálták meg az egri részen az egriek a színkódos jelzést (már ekkor megvolt a sávos, az abból kiágazó kereszt jelölés). A legelső jelzést (piros sáv) még 1896ban festették föl a millenium ünnepére, ami Egerből vezetett az Egeden keresztül (az Egedre vezető ma is meglévő piros jelzés útját is akkor tervezték meg) a Török út, Makkos orom felé, majd a Derecske-völgyön keresztül a Tebe felé a Hór-völgybe, és onnan Lillafüred felé. 1920-as évek elején ezt festették át fehér jelzésre, meg ha jól emlékszem volt 1-2 római számmal jelzett út is. Majd a 20-as évek második felében visszafestették a fehéret pirosra (ez a piros jelzés ma is megvan). A barna jelzést az egységesítéskor eltörölték.
A Kerek-hegyi házról én is csak ezt az egy mondatot találtam korábban. Én azt gyanítom, hogy nem valósult meg. A Kerek-hegyen volt egy kilátóként használt háromszögelési gúla is (ilyen volt az Egeden régen), amihez ha jól emlékszem volt is egy kiagázó jelzés. Ez a Kerek-hegy a nyugati részen lévő Sándor-hegy alatt lévő Kerek-hegy.
A napokban olvasgattam, így éppen itt hevernek mellettem a Turisták Lapjának 1928-29-es számai.
Emlékeztem hogy van egy nagyobb cikk Várhegyről és Várkútról is.
Érdekesség hogy a kék jelzés eredetileg (még nem volt Országos Kék ekkor) Egertől Tiba-hegyen Várkúton Barátréten, Imókőn át vezetett fel a fennsíkra, és ott érte el a Háromkő-Tarkő-Bélaptáfalva vonalat, melynek ezen része később az Országos kékhez csatlakozott.
Egyébként a Szmrecsányi-kilátót magasabbra tervezték, de nem jött össze a pénz, így meg kellett elégedni egy alacsonyabbal. Az alapjai ma is megvannak.
1. a kilátó alapjai
2. régi kék 3szög a Várhegyen található falmaradványon
3. Isaák Gyula menedékház.... volt
4. a régi tábla a falnak támasztva árválkodott tavaly
Turisták Lapja 1929, Hubay
Az ünnepségeken jól berúgtak, szerintem, legalább is finoman ez (is) benne van az írásban. :-))
Mondjuk a klímaváltozás és nem bírja a klímát az érdekes. Van olyan sziklás rész, ahol szemmel láthatóan pont a fenyő kezdte megvetni a lábát és más fafajok küzdése mellett szemmel láthatóan jól érzi magát.
Ezt a képet és amit bukkis küldött a kilátóról ismertem én is. Még talán a 30-as évekbeli kalauzban is volt róla egy rajz.
Igen, Hubay József sokat tett az egri Bükk turistaéletéért. Rengeteg újságcikket a témával (mármint a bükki turizmussal ) kapcsolatban összegyűjtöttem kronológikus sorrendben. Kigyűjtöttem anno a menedékházakat, hogy mikor, hogy építették, esetleg kapták adományként. Meg a festett jelzésekről is, hogy mikor melyiket festették föl (még a nagy 1929 utáni egyezményes jelzésfestési hullám előtt is). A vezetett túraleírások között az ember talál néha egészen meglepőeket is. Több túrafelhívásban (30-as évek) olvastam hajnali fél 4-es (egész pontosan 3:20) vonattal indulást Eger Várállomásról, de a legextrémebb konkrétan egy 1913. májusi kirándulás felhívás volt, ahol is hajnali (szerintem inkább éjjel :)) 2-kor van a megbeszélt találkozó, majd reggelizés a városban :D :
"Két napos kirándulás. A Természetbarátok Turista-Egyletének egri csoportja a pünkösdi ünnepek alatt (május hó 11, és 12-ikén) két napos kirándulást tervez, amelyen az egyesület tagjain kivül hölgyek, sőt vidékről jövő vendégek is részt vehetnek. A vidékiekre nézve azonban kívánatos, hogy Egerbe való érkezésük egyszerre történjék, vagyis május hó 11-én a hajnali 2 órai vonattal, amelyhez egyébként mindenfelől van csatlakozás. A kétnapos kirándulás programmja a következő: Első napon. (Vezető: Schmidt János.) Hajnali 2 órakor az érkező-vendégek fogadtatása a vasútállomásnál. Reggelizés a városban. Indulás az állomásról 4 ó. 6 perckor Visnyóra a vonattal. "
Az Egri Bükk Osztály megalapításának gondolata a „Sasoktól” származott. Egyik tagjuk, Hubay József Egerbe költözött, s lelkesen agitált az ügy mellett. Nem is eredmény nélkül, mert 1922. május 14-én, 300 taggal megalakult az MTE új osztálya, Isaák Gyula alispán elnökletével. Működési területük a Bükk nyugati része lett, a megyeszékhelyt hamarosan szépen jelzett utak kötik össze Várkúttal, Bélapátfalvával, Tárkánnyal, Lillafüreddel. Első menedékházuk építéséhez 1925-ben fogtak hozzá, a Várhegy oldalában lévő telket az érsekség engedte át. A következő év nyarán átadott, Isaák Gyuláról elnevezett házat az állandóan növekvő forgalom miatt többször bővítették. 1937. júliusa után már száz személyt fogadhatott, akik a hegycsúcson emelt, Szmrecsányi Lajos érsek nevét viselő kilátóból ismerkedhettek a pazar tájjal. Jól mutatja az osztály erejét és agilitását, hogy 1930-ban Bélapátfalva fölött felépítették második menedékházukat, sőt két esztendő múltán bővítették. Az egri papnevelde egykori alapítójáról, Telekesi Istvánról nevezték el.
Még egy kis infó a várhegyi házhoz. 1926 júniusában avatták föl, és ezzel kapcsolatban egy cikk is mgejelent ezzel kapcsolatban. Ennek csak a végéről idézek:
"Az Egri Bükkosztály elnöke emelkedett szólásra, megemlékezve első sorban dr. Szmrecsányi Lajos egri érsekről, kinek nemes- szívű áldozatkészsége adott helyet a menedékháznak, mely 1 nagy, 4 kisebb szobájával, tágas mansarde-jával, kényelmes menedéket nyújt a természet barátainak. Köszönetet mond a Hordógyár és az Építőipar r. t. bőkezű vezetőségének, kik lehetővé tették a hatalmas menhely 44—45 millió koronából való felépítését. Isaak Gyula főispán emelkedett ezután szólásra és a meghatottságtól elérzékenyülve mondott köszönetét az öt ért megtiszteltetésért, s ígéretet telt, hogy mindig szivén viseli a természetbarátok ügyét."
Igen, a várhegyi kilátóról is volt információm, sőt egy lementett fotóm is van róla. Korabeli cikk leírása a kilátóról:
"A csúcsról, melyen a M. T. E. Egri Bükk Osztálya tulajdonát képező 15 m magas »Szmrecsányi Lajos« kilátótorony felépítésén már serényen dolgoznak, impozáns, körképszerű, gyönyörű kilátás tárul szemeink elé. Északon, a Bükkfennsík peremén, nyugat—keleti irányban húzódik végig a Bélkő 786 m., Ördöghegy 873 m., Őrkő 876 m., Peskö 860 m., Cserepeskő 810 m., Simakö 850 m., Tarkő 950 m., Háromkö 901 m. élesen előtűnő sziklás, kopár arculatú csúcsaiból képződött »Bükkök gerince,« mely a hegységnek turista szempontból legvadregényesebb értékes része és szorosan az »egri Bükkhöz« tartozik. Innen számos, jelentékeny hosszú völgy a lenyúló bordái hegyhátak mentén legyezőszerüen fut őssze az alant elterülő Felsőtárkány község területén. Északkelet felé látjuk a Bányahegy 816 m., Zsérc-Nagydél 875 m., Hollós hegyek 651 m., Kőlyuk Galya 718 m., Ódor-hegy 657 méterre kiemelkedő erdős csúcsait; nyugaton a Mátra, Nagy-Galya, Ágasvár, Salgóvár és a Karancshegységet, végül a nagy magyar Alföld megszámlálhatatlan falvaival tarkított és a Tisza szeszélyesen kigyózó ezüstvonalával kettészelt hatalmas sikságát csodálhatjuk. Órák hosszán át, valósággal lebilincselő hatással van az emberre az innen élvezhető rendkívül változatos kilátás, melyért a távoli vidékek turistái időt és fáradságot nem sajnálva, ide özönlenek. " (1929. aug.)
És még egy érdekesség: jópár évvel ezelőtt volt szerencsém beszélni egy idős egri túrázóval, aki még 1948-ban cserkészként (kb. 14 évesen) volt fent a kilátóban.
Korábbi kutakodásaim alapján 1950-es évek elején a fa szerkezetű kilátó már igen leharcolt állapotban volt, tervezték a felújítást, de később már nem olvastam róla, és ha jól emlékszem már később térképen sem jelölték, szóval valószínűleg összedőlt magától egy idő után.
Köszönöm a választ. Teljesen egyetértek azzal, hogy vágásérett korban van csak értelme kitermelni a fát (kivéve persze azokat az erdőrészeket, amit tudatosan természetes állapot megőrzésére jelöltek ki), hacsak nincs olyan betegség ami ezt korábban szükségessé teszi. A klímaváltozásból eredő indokat is elfogadom, meg hogy tájidegen faj, a problémám csak azzal van, hogy mintegy kürtszóra kezdték el kitermelni ezeket az állományokat látszólag válogatás nélkül és bármiféle koncepció nélkül. Ettől függetlenül lehet, hogy van koncepció, csak kérdés, hogy ezeket ilyen rohamtempóban, mennyiségben kell-e megtenni.
Herman Ottó Múzeum Évkönyve XLIV -2005
Ütjelzések. (klikk, olvasható méretben)
