Azt nem tudtam, hogy a bűnbak kecske, de van pl. fekete bárány is. Pl. egy család fekete báránya, aki nem illszkedik be a családi normák közé. Itt vélhető valami összefüggés.
Azt szeretném megkérdezni a jelenlevőktől, hogy az
"ártatlan, mint a ma született bárány"
szólás kapcsolatban van-e azzal az ősi (ókori?) vallási szokással, hogy bűneinket (pl. húsvétkor) egy bárányra kenjük, akit aztán feláldozunk (bűnbak; Isten báránya, aki magára veszi a világ bűneit).
Szóval a ma született bárányra még nem kentünk semmit, tehát ártatlan.
Én erről olvastam valamit igen régen Mészöly Dezső Népünk és nyelvünk könyvében. Valami olyasmire emlékszem, hogy a megbokrosodik eredeti jelentése mintha a megtorpan lenne, és így tesz a bokor is, szemben a fákkal, amik egyenesen törnek felfelé. Tehát a bokor egy olyan növény, ami mindjárt az elején megbokrosodik, és aztán többfelé ágazik el ahelyett, hogy egyenesen törne előre.
De ez nem korrekt elemzés, inkább csak olvasmányemlékfoszlányféle.
Konkrét adatot ugyan nem találtam rá, de az EWung.-ban az elsőnek 1789-ből adatolt tűvé tesz, nyj. tűvé csinál szólás német fordításának ’wie nach einer Nadel suchen’ lett megadva, azaz ’úgy keresi mint a tűt’.
Ez megvilágíthatja a magyarázatot: a kis tárgyakat, mint a tű, nehéz megkeresni. Itt tehát a tű a nagyon kis méretű dolog archetípusaként szerepelhet. Azaz, ha valamit nagyon nem találni, akkor az olyan, mintha az eltüntetője tűvé tette volna. Tehát az előzmény valami ilyen lehetett: Tűvé tetted tán, hogy ennyit kell keresni? Idővel a keresést megelőző hipotetikus „cselekedet”, a tűvé tétel ráértődhetett magára a keresésre.
Szólásokban, meg kell mondjam, nem vagyok olyan jó. A szláv mesék és a portugál közmondás együttese széles kulturális beágyazódottságot jelez. Ilyet gyakran tapasztalhatunk, ha a klasszikus műveltségi elemek szétsugárzódnak a szélesebb műveltségben.
Nincs ugyan szem, de ugyanezt a szembenállást tartalmazza az angol laugh and cry at the same time ’egyszerre nevet és sír’, a német viszont ugyanúgy, mint a magyar: ein Auge weint, ein Auge lacht ’egy szem sír, egy szem nevet’, vagy ein Auge lacht, das andere weint ’az egyik szem nevet, a másik sír’.
Ennek megfelelően a magyar szólás valószínűleg a német mintán alapozódik. De az „ősminta” vlsz. valamely klasszikus műveltségre alapozódó szókép. Nincs bizonyítékom rá, de szerintem a régi görög komikus, ill. tragikus színházi maszkok lehetnek az ihletők. Ezeken a szemnyílás alakja is karikírozva jelezte a megfelelő érzelmet. És egy mozdulattal ki lehet cserélni őket az arcunk előtt. Hasonló koncepciót tükröz a kettős mezben kifejezés, ahol a viszonyulást szintén egy könnyen cserélhető külsődleges jellemzőre vetítjük ki, a mezre; és ez elképzelhető nem csak tiszta, hanem ellentéteket egyszer ötvöző formában is.
E mellett, vagy talán ezzel összekapcsolódva áll az a tapasztalat, hogy a nevetés gyakran könnyeket tud csalni a szemünkbe.
Persze, ha ez így is van, akkor is valamely auktor formularizálhatta, akitől átvehették mások, és így terjedhetett a szókép. Erről, az első ismert közvetítőről nem tudok semmit. Valószínűleg már a „közvetítési sor” végéről vannak az alábbi idézetek:
„Vom Übermaß der Lust wird Leid hervorgebracht; das Auge selber weint, sobald man heftig lacht.” ’Az eltúlzott örömből teremtődik a bánat; a szem maga is sír, mihelyt hevesen nevetünk.’ – Friedrich Rückert (1788–1866)
„Ein humorvoller Mensch ist einer, der mit einem Auge lacht und mit dem anderen weint.” ’Egy humoros ember olyan, aki az egyik szemével nevet és a másikkal sír’ – Wilhelm Busch (1832–1908)
Már jó ideje kutakodom, hogy mi az eredete az "egyik szeme sír, a másik nevet" szólásnak (ha ez szólás).
Ez a topik hónapokig haldoklott, kínomban a testvérében kérdeztem. Amanibhavamtól megtudtam, hogy szláv mesékben is , sőt egy portugál közmondásban is előfordul. De honnan eredhet????????
Érdekes dolgokat írtál,köszönöm szépen. Azonban én a következőket olvastam az imént ahogy utánanéztem:Maakah vagy Makó egyik fontos állomása volt az Egyiptomból Gázán és Jeruzsálemen át Ninivébe és Babilonba vezető karaván útnak. Mivel a város a sivatag szélén feküdt, a karavánok jövet is, menet is hosszabb pihenőt tartottak és a sivatagi útra magukat vízzel és élelemmel ellátták. Makó 160 kilométerre van Jeruzsálemtől, azért a karavánok ezt a távolságot mértékegységül használták és háromnapi járóföldet értettek alatta. Amit Te írtál Makó-ügyben,nagyon felcsigázott,érdekes történet. A "magyar Makó" jobban érdekel. :)
O. Nagy Gábor Mi fán terem c. könyve szerint ennek az 1598 óta dokumentált szóláshasonlatnak az eredeti jelentése nem ismert, csak két bizonytalan feltevést említ (az egyik szerint Makónak hívták II. Endre egy ittas katonáját, aki már a dalmáciai Spalatóban azt hitte, hogy Jeruzsálembe értek, a másik szerint a hagymatermesztéséről nevezetes Makó város egyik városrészét hívt[j?]ák Jeruzsálemnek).
"Kapkod, mint Bernát a ménkűhöz"-ről tud valaki? Én mindenütt csak annyit találok, hogy eredete ismeretlen... találtam egy versrészletet is, szerző és dátum nélkül:
Akinek Minden nap Szent Heverdel napja, Restelni is restel, a falat támasztja, Nem győzi cérnával, Más tüzével fűtöz s kapkod majd, Mint Bernát a ménkűhöz.
Földessy Gyula akadémikus, irodalomtörténész Ady első méltánylói közé tartozott, kortárs. (Adirokkant volt a gúnyneve)
Ő így ír e versszakról (versszakonként elemezve végig a verset) - vastag betűs kiemelés tőlem:
"10. vsz. Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó, Protestáló hit, s küldetéses vétó: Eb ura fakó, Ugocsa non coronat.
Egy ágban: a „magyar fa”, a magyarság egy ágában (az „ág” genealogikusan értve, szélesebben kifejtve: a magyarság egy ősi ágában). Szabadulás, béklyó: forradalom és tradíciós megkötöttség (ennek szimbolikus igazolása az Ady-vers, mely egyrészt a legfajibb, legtradíciósabb alapon alakult ki, másrészt éppúgy a forradalmisága ihlette, mint a Bartók Béla zenéjét). Protestáló hit: protestál és hisz: Luthert juttatja eszünkbe, akire Ady már egyszer hivatkozott A Szerelem époszá-ban („Itt állok s Lutherként mondom” stb.). Küldetéses vétó: őt azért „küldték”, hogy tiltakozzék, s így töltse be a „törvényt”. Eb ura fakó (kutyának kutya az ura - a „fakó” szót használták „kutya” értelemben is - rokon valamennyire az: „egyik kutya, másik eb”): már a XVII. században ősi mondás, Bercsényi híres fölkiáltása. Ugocsa non coronat: főképp német-ellenességet jelent, de a konok, önfejű magyarkodás kulturális fajisággá nemesedett magyarságát. (L. Ad az Isten-t és a Gőzösről az Alföld 3-6. versszakait.) Ugocsa non coronat: a kis megye szuverén kijelentése a XVI. vagy XVII. századi országgyűlésen. Eredete bizonytalan. L. Tóth Béla kitűnő Szájról-szájra c. könyvének 26-27. lapját. Sokszor használják ma is, legnagyobbrészt szatirikus értelemben."
> Valószínűleg használatban volt abban az időben, ill. azt megelőzőleg (XVII. sz), de hogy hogy hol s mikor "jelent meg", talán a 'fakó' első előfordulása segítene 'betájolni', ha benne van abban az itt többször hozott német nyelvű etimológiai forrásban.
Az EWUng. szerint a szó első előfordulása 1324-ből való, ekkor személynévként van adata, és így természetszerűleg a jelentés nem állapítható meg pontosan. Az első biztos jelentése viszonylag későről, 1536-ból adatolható, ekkor ’kutya’ jelentése van, mint a szólásban. Azonban szerintem ez nem bizonyíték sem pro, sem kontra.
Sokkal inkább bizonyító erejűnek látom, hogy a szólás 1707-es adata latin nyelvi környezetben szerepel magyar nyelvű betétéként. Ez arra mutat, hogy ez egy idézet, egy akkoriban közszájon forgó szólás felhasználása. Ellenben, ha csak a felszólaló szülte retorikai fordulat lenne, akkor az első fele latinul hangzott volna el, mondjuk „canis latratori imperat”, mint az „Ugocsa non coronat”. (Így még rímelt is volna ;) ).
Szerintem ez egy népi bölcsesség (holló a hollónak…; zsák a foltját…; stb.), amelyet nemigen „kellett” egy megnevezhető személynek külön feltalálni. (Tehát végezetül egyet értek veled.)
Az 1707-es ónódi országgyűlésen történt elhangzása 'elhíresítette' s valószínűleg nagyban hozzájárult a 'fennmaradásához' ill. a mai köznyelvben való (használatához) ismertségéhez - épp e történelmi beszédre való többszöri visszautalgatások miatt.
Valószínűleg használatban volt abban az időben, ill. azt megelőzőleg (XVII. sz), de hogy hogy hol s mikor "jelent meg", talán a 'fakó' első előfordulása segítene 'betájolni', ha benne van abban az itt többször hozott német nyelvű etimológiai forrásban.