Keresés

Részletes keresés

Tomatomika Creative Commons License 2019.11.19 0 0 3553

A zuhanyzásról jut eszembe volt egyszer egy másik alkalom is, hogy valaki szóvá tette. Ez egy kis város fürdőjének szauna világában történt szilveszter előtt 2 nappal, gondoltam mi más lehet ilyenkor jobb mint egy meztelen szaunás nap. A szauna térben lévő szaunamestert meg is kérdeztem, hogy itt ugye lehet lepedőben szaunázni, mondta, hogy lehet sőt úgy egészséges, csak hát itt nem annyira jellemző, de megengedett. Úgyhogy egész nap csak lepedőben szaunáztam, közben a szaunavilág tömve volt fürdőruhás emberekkel. Gondoltam, ha ez itt elfogadott, akkor nem bajlódok a fürdőruhával zuhanyzásnál-merülésnél sem. A zuhanyzó eléggé hátraeső zugban van, a tömeg nem lát rá. A merülő középen van, de kicsit diszkrétebbé teszi, hogy van körülötte egy perem. Úgyhogy merültem is ruha nélkül, körben a fürdő ruhások kicsit meglepődve figyeltek, ritkán látni ott ilyet, magukban meg is volt a véleményük, de hát nekem fontosabb volt az egészséges szaunázás, nem a fürdőruházás. Később a zuhanyzó részen éppen egy apuka zuhanyzott a tinédzser korú lányaival szauna után, én illedelmesen megvártam amíg a csajok lezuhanyoztak és már mentek el, akkor vettem le a lepcsit felakasztottam a fogasra, persze úgy álltam, hogy a csajok csak hátulról láthassanak, nehogy azt gondolja bárki, hogy én itt most mutogatni akarom magam, és zuhanyoztam miközben az apuka is még zuhanyzott, gondoltam egy férfit csak nem zavarok, na ő tett egy megjegyzést, hogy nem szégyelem-e magam, mert hát itt gyerekek is vannak. Erre csak annyit válaszoltam. hogy az izzadtságot valahogy le kell mosni. Zuhanyzás után lepcsi a derekam köré, nyugágy, relaxálás.

Előzmény: KissAnita (3551)
Tomatomika Creative Commons License 2019.11.19 0 0 3552

De volt egyszer kivételesen, nyugiban ültem egyedül kitakarva egy fürdőruhás finn szaunában, amikor hallottam hogy közeledik  a szauna felé egy beszélgetős társaság, erre persze a lepedő egyik szárát magamra terítettem. A srác jött be először, és kicsit kiakadt, hogy miért nincs rajtam fürdőruha, azt mondta, hogy így, hogy szaunázzon a lánytesójával meg az anyukájával, én persze felajánlottam, hogy átadom a szaunát, és kimentem, ennyi. Amúgy legtöbbször nem gond fürdőruhás helyen sem, ha lepedővel takarod magad és nem fürdőruhával. Az a kényelmetlen, ha nyitott a zuhanyzó, akkor ahhoz már elvárt, hogy felvedd a fürdőruhát. Azért az igazi ellazuláshoz legjobbak a textilmentes szaunázós helyek, ahol ruha nélkül tudsz szaunázni-zuhanyozni-merülni, de néhol még relaxfürdőzni is, és akkor az már csúcs életérzés.

Előzmény: KissAnita (3551)
KissAnita Creative Commons License 2019.11.18 0 2 3551

Őszinte válasz! díjazom ;)

Tény, hogy egészségesebb műanyagok nélkül... Nem volt még, hogy szóvátették volna? Mármint textiles helyen, hogy te ott is anélkül :)

Előzmény: Tomatomika (3550)
Tomatomika Creative Commons License 2019.11.16 0 0 3550

Amúgy igazad van, én is legszívesebben abba a szaunába megyek be, ahova egy jó csaj ment be éppen lepedőben, de csupán csak az esztétikai élmény érdekében. Fürdőruhás helyen is csak max lepedőben szaunázom. Ott a fő szempont nyugiban szaunázhassak ruha nélkül, nem megzavarva a fürdőruhásokat, így textiles helyen azt a szaunát választom, ahol esetleg más lepelben szaunázót találok, vagy nincs bent senki, főleg minél kevesebb fürdőruhás.

Előzmény: KissAnita (3549)
KissAnita Creative Commons License 2019.11.14 0 3 3549

Szia Tomatomika!

Nem, ne hidd, hogy az átlagosnál feltűnőbb jelenség lennék...
Egyébként ha már így rákérdeztél, nem, fürdőruhás szaunában nem volt ez az érzésem, hogy pont oda jöttek be ahol én voltam, vagy legalábbis csak nem tűnt fel. Esztergomban is lehet, hogy csak azért, mert volt, hogy a kb. 4 kabinból mindegyik üres volt, és valahogy pont azt választották, amibe bementem. És nem zavart, nem érzem magamat védtelenebbnek "fürdőruha-pajzs" nélkül ahogy te fogalmaztál, tudtam, mielőtt bementem, hogy ez egy ilyen szaunavilág. :)
De az egészet nem rosszból írtam, inkább vicces megjegyzésnek szántam. Remélem, nem vetted esetleg magadra.

Előzmény: Tomatomika (3545)
Snipper Creative Commons License 2019.11.12 0 0 3548

Szia Anita,

Örülök, ha tetszett. 16-án lesz éjszakai fürdőzés+szaunázás (este 8-tól hajnali 1-ig nyitva), érdemes ellátogatni olyankor is.

Előzmény: KissAnita (3544)
Tomatomika Creative Commons License 2019.11.12 0 0 3547

Szerintem AquaWorld akár a hotelben

https://www.aquaworldresort.hu/hu/oriental_spa/szaunavilag

akár a fürdőben,

https://www.aquaworldresort.hu/hu/aquaworld/szaunavilag

mindkettő jó választás.

Előzmény: Törölt nick (3546)
Törölt nick Creative Commons License 2019.11.12 0 1 3546

Sziasztok!
Egy kis segítséget kérnék. Budapesten hol találok normális textil mentes szaunát? 21. Csütörtökön mennék arra és lesz pár órám amit inkább a szaunában töltenék mint kint a hidegben!
Köszi előre is!

Tomatomika Creative Commons License 2019.11.11 -1 0 3545

Kedves Anita, a tested biztosan egy átlagosnál feltűnőbb jelenség, azért kíváncsi vagyok, ha fürdőruhás szaunában szaunázol, akkor nincsenek olyan bácsik akik épp mindig véletlenül veled együtt szaunáznak, vagy ott ez nem zavar, mert a fürdőruha mint egy pajzs, védettség érzetét kelti benned?

Előzmény: KissAnita (3544)
KissAnita Creative Commons License 2019.11.09 0 3 3544

szia! köszi! Voltunk végül, felöntésen is részt vettünk, tetszettek, meg maga az egész hely, olyan megnyugtató volt. Leszámítva, hogy egy-két bácsika valahogy mindig pont ott akart szaunázni, ahol én, dehát az ilyen helyek ezzel járnak :)

Előzmény: Snipper (3515)
Törölt nick Creative Commons License 2019.11.03 0 2 3543

Pestszenterzsébeti Jódos-Sós Gyógyfürdő és Strandfürdőben most nov. 1-én rendezett (normális==fürdőruha mentes) szauna esten nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon kellemes hangulatú szeánszok voltak, a szervezők igyekeztek minden egyébben is - díszítés, ital, falatok, plusz szeánszok beiktatása - a résztvevők kedvében járni. Mi most voltunk először, és ugye hosszú hétvége is volt, az látszott, hogy a résztvevők száma meghaladta a hely jelenlegi befogadó képességét. Reméljük az érdeklődés így marad, és megnyitható lesz a fürdő másik fele is az élménymedencével, illetve óránként 2x induló felöntésekkel még duplázni lehet a szabad helyek számát úgy, hogy mindenki eleget szaunázhasson is.
Biztos, hogy máskor is megyünk! 

Zsenic Creative Commons License 2019.10.17 -1 2 3541

mann85 Creative Commons License 2019.10.15 0 0 3540

Sziasztok! A Lukács fürdőről van valami infó, hogy milyen a szeánszok? Elvileg használhatóak textilmentesen a medencék is, legalábbis valahol ezt olvastam.. de ez minden második pénteken van csak? Este meddig tart? Örülnék neki, ha lenne Pesten is olyan rendszeres lehetőség, mint Ráckevén, és nem kéne addig leutazni mindig..

Daywalker1 Creative Commons License 2019.10.07 -2 1 3525

Üdv!

Tud valaki valami infót a harkányi új szaunavilágról ?

Törölt nick Creative Commons License 2019.09.25 0 0 3524

Erszébeti nem ruha mentes, de hacsak nem szimpatizálsz bizonyos rassz/etnikum stílusával, nem ajánlom. Közönséges hangnem, hordába gyűlve óbégatnak. Pihenés kizárt.

Előzmény: mann85 (3520)
ndxxx Creative Commons License 2019.09.25 0 1 3523

Mórahalmon állítólag a szerbek rendeztek 7végeken este 8 után swinger klubbot.

Előzmény: Tomatomika (3517)
hajgez Creative Commons License 2019.09.22 0 1 3522

Erzsébeti nem fürdőruhamentes. Az esztergomi pedig csak a wellness részleget lehet naturista módon használni. Ott van egy kis medence. Az élményfürdő részt úgy tudom a Navke rendezvényen lehet csak naturista módon használni dec.-7.én

Előzmény: mann85 (3520)
hajgez Creative Commons License 2019.09.22 0 1 3521

Sajnos csak októbertől lesz fürdőruhamentes.

Előzmény: Tomatomika (3518)
mann85 Creative Commons License 2019.09.20 0 0 3520

Sziasztok, pár kérdésem lenne néhány helyet illetően:

 

- pesterzsébeti sós-jódos: mennyire textilmentes, milyen napokon az, és lehet-e textilmentesen használni este a medencét is, mint pl az aqualandben? Ugyanezek a kérdéseim lennének az esztergomi fürdőt is illetően. Előre is köszönöm a válaszokat!

 

Tomatomika Creative Commons License 2019.09.15 0 0 3518

Viszont szerdától 2019.09.18 lesz egy jónak ígérkező hely: Harkányi fürdő új Szaunavilág a II. épületben.

https://www.facebook.com/harkanygyogyfurdo/photos/a.201301919913736/2538818386162066/?type=3&theater

Csak a hétfő és kedd lesz textiles. Szerdától Vasárnapig ruhamentes.

Pécs környéki helyesen szaunázók sűrűn látogassátok!

Nehogy textilessé váljon mire én is odalátogatok!

Tomatomika Creative Commons License 2019.09.15 0 0 3517

Ez már régi cikk. Mórahalmon már nem annyira textilmentes mint régen.

Előzmény: proszim (3512)
proszim Creative Commons License 2019.09.15 0 1 3516
Snipper Creative Commons License 2019.09.13 0 0 3515

Szia Anita,

Igen, szoktak. Hétköznap talán háromszor, hétvégén négyszer, ha jól emlékszem, olyan du 2 körül kezdődik és másfél óránként vannak.

 

Előzmény: KissAnita (3513)
KissAnita Creative Commons License 2019.09.12 0 1 3513

sziasztok!

 

Az esztergomi fürdőben szoktak szaunafelöntések lenni? Nem találok erről semmit a honlapon.

Ha igen, megírná valaki, milyenek?

köszi

proszim Creative Commons License 2019.09.12 0 0 3512
Tomatomika Creative Commons License 2019.08.15 0 0 3511

A szállodákat illetően, sok jó szálloda van ahol meztelenül szaunázhatsz, de úszni csak dressben:

Spirit

Greenfield Hotel Golf & Spa

Caramell

AquaWorld Resort

Saliris

Ha Hajdúszoboszló akkor Béke.

Előzmény: Katalin222 (3502)
Tomatomika Creative Commons License 2019.08.15 0 0 3510

Péntek eseténként éjszakába nyúlóan pedig Ráckeve Aqualand, ha éjjeli bagoly típus vagy akkor érdekes lehet. Olyankor a medencék is ruhamentesek.

Előzmény: Katalin222 (3502)
Tomatomika Creative Commons License 2019.08.15 0 0 3509

V-8-ban (Szentendre) is szokott lenni bizonyos napokon 19-22h között a teljes wellness ruhamentes, akkor az élmény medencében esetleg úszni is lehet, bár nem túl sok a hely benne.

De most épp felújítás alatt van.

Előzmény: Katalin222 (3502)
Tomatomika Creative Commons License 2019.08.15 0 0 3508

Magyarhertelenden van szerdánként Szauna Szerda rendezvény. Ekkor 14h-tól szaunázhatsz meztelenül. Meztelenül használható a teljes fürdő 19-22h között, csak szerdán!

Előzmény: Katalin222 (3502)
Tomatomika Creative Commons License 2019.08.15 0 0 3507

Gyulai fürdőben van egy db finn szauna, ami textilmentes, a mellette lévő dézsazuhanyt lehet még ruha nélkül használni. Nudi napozási lehetőség nincs.

Előzmény: magnum52 (3505)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!