Keresés

Részletes keresés

V43 1279 Creative Commons License 2016.08.06 -1 3 58577

SNP Pezinská Baba-Buková

Pozsonyi majd malackai átszállás után megyek másodmagammal hegynek felfele a kis piros busszal Pezinská Baba felé. A busz 1-2 perc csúszással 16:05 körül rakott le minket a legutóbbi túra végpontján. Ezúttal már nagyzsákkal mentem én is és a túratársam is aki másnap a Solosnica völgyig tartott velem. Az éjszakázás sátorban történt. Az út Dobrá Vodáig volt tervezve, de végülis Bukováig jutottam el (10,5 km-el előbb van), a lentebb leírtak miatt.

A Malackát Bazinnal összekötő hegyi úton átkelva rögtön egy emelkedővel indított a túra és pár kanyar után már meg is volt az első tanakodás, hogy merrefelé kell menni (ez utóbbi nem annyira jellemző az SNP-n). 100 méter körüli szint leküzdése után jutottunk el egy (rádióadó?) toronyhoz majd egy csúcson lévő másik bekamerázott toronyhoz. Innen
lejtett az út majd ismét felfelé vezetett az igazolófüzet által sedlo Modranskej Baby nevezetű hely felé, mely egyben a következő opís text-es pont volt. Útközben voltak szép kilátópontok, majd elérkeztünk a Skalnatá dombjára, ahonnan gyönyörű, szinte teljes körpanoráma fogadott. Innen meredek lejtővel jutottunk le, majd nemsokára elértük a Csermák tetszetős rétjét, a Modranskej Baby forrással.

 

1. első méterek

2. szép kilátás

3. Skalnatá

4. Csermák rétje

5. Csermáknál lévő forrás

Legszívesebben itt táboroztunk volna le, de Hubalová még jó 3 km-rel feljebb volt és a másnapi hosszabb szakaszhoz az volt az ideálisabb. Egy bő háromnegyed óra múlva el is értük a táborhelyet, mely egy aszfaltos út végét jelentette sorompóval az tovább földútként haladt, a sorompó mellett tűzrakohely, asztal és pad, kerítés, és 150 méterrel lejjebb pedig egy bővíz forrás volt. Tehát a feltételek adottak voltak egy jó sátrazáshoz. Közben kiderült, hogy a Hubalová=sedlo Modranskej Baby-val, a tábla lefotózása után neki is álltunk az előkészületeknek, tüzet gyújtottunk, felállítottam a
sátrat, tűzön elkészült a vacsora, később a forrásnál megfürödtünk.

 

6. szép kilátás Csermák-Hubalová között félúton

7. Hubalová, háttérben a felállított sátorrak

8. forrás Hubalová alatt

Másnap 8 óra körül indultunk, először erdőben, majd magas gazos réten ezek után pedig egy meredek sziklás hegyoldaban folytattuk az utunkat. Emelkedők is akadtak, majd rákezdett szakadni az eső...bezacskóztam a kint lévő dolgokat (sátor, polifom), majd annak rendje és módja szerint el is állt az eső. Kényszerpihenőnkből elindulva a
Skalkánál találtuk magunkat mely tűzrakóhelyes elágazásával szintén igazolási pont. Innen már lefelé vezetett az út egyészen a Solosnicára vezető aszfaltos útig, melyen egy jó km-t haladva a völgyet jelző tábláig (260 méter magasság) haladtunk együtt, majd búcsúzás után egyedül folytattam utamat az aznapi egyik "mumus" hegyre a Vápennára. Nem sokáig váratott magára az emelkedő, szuszogtatva jutottam fel egy szép kis kilátópontra, majd a Pod Malou Vápennou 410 méter magasan lévő fára rögzített útjelzőjéig. Innen kezdődött a kemény emelkedő melyet az Ökör-hegyre vezető 45 fokos emelkedőhöz tudok hasonlítani (2,2 km-en +377 m). Az ösvény meredek emelkedője egy szelídebb keréknyomra váltott, de még ígyis jelentős emelkedés volt benne. Éppen leültem a földre a szapora levegővételtől haldokolva megpihenni, akkor tűnt fel egy hosszúujjúban és hosszúnadrágban felfelé törekvő katona, közepes méretű házizsákjával. Köszönés után is rendületlenül haladt felfele. Az hogy hogyan bírta az egyenruhájában a meleget azt nem
tudom, én rövidnadrágban, félmeztelenül felfele haladva is küzdöttem az elemekkel, a törülközőim pedig a bő mértékű izzadságommal. Végül egy jó órás út után feljutottam a Vápenná 752 méteres sziklás csúcsára, az ott elém táruló gyönyörű panoráma minden várakozásomat felülmúlta. Még egy kis kilátó is volt a csúcson. A katona szárítgatta a zubbonyát, majd elindult visszafele.

 

 

9. a nap első kiemelkedőbb kilátópontja

10. sziklás ösvény felülről

11. sziklás ösvény alulról visszafelé nézve

12. vallat a Vápenná (felfelé menet)

13. Vápenná csúcs a kilátóval

14. Vápennáról a kilátás egyik részlete

 

Babkonzerv evése és fotózás után én is távoztam mert már negyed 2-re járt az idő. Lefelé menet a hegyről elég nehezen haladtam a sok útra belógó növény, az úton lévő kisebb sziklák és a jobb oldalon lévő folyton hívogató kilátópontok miatt. Leérve a hegyről egy csekély vízhozamú forrásnál feltöltöttem vízkészletemet majd tovább haladva egy elég elhúzódo holtpont következett. Hol erdőben, hol dombos réteken haladtam, láttam a detrekői várat is távolról, sorban hagytam el az útjelző táblákat: sedlo Uhliská, Amonova lúka, Kubasová, Mon Repos (igazolópont, a forrás nem működött, de medencéjében volt elegendő víz a vételezéshez), Cervená Hora, Brezinky. Brezinky-nél élénkültem fel, kicsit távolabb volt egy szép tó (ami az érdekesség kedvéért már Buková falu része, de az út egészen másfelé vezet) és készültem a következő "mumus" hegyre a Záruby-ra (3,1 km-en +450 m). Nekiindulva az emelkedőnek hallottam az égdörgést és
láttam a gyülekező nem túl szimpi szürke felhőket, bíztam benne, hogy nem fog érinteni (ebben a várakozásomban csúnyán csalatkoznom kellett hamarosan). Az ösvényről egy ritkán használt földútra tértem egy hajtűkanyarnál (ennek a pontnak a későbbieken szerepe lesz). Pár perc múlva elég intenzív módon leszakadt az ég...akkor még az erdőben voltam a Záruby-ra vezető emelkedőnek a felénél található Ostry Kamen-nél (Éleskő vára), mondom hiába esik nem adom fel, így mentem tovább (ez volt a hülyeség része a dolognak), a vár után kiérve a Záruby-ra vezető sziklás hegygerincre kerültem bele a vihar kellős közepébe: az esernyőmet csavarta ki a szél, az eső meg ömlött...sátorhelyet kellett sürgősen találnom, de egy sziklás hegygerincen ez nem egy egyszerű művelet. Kissé feljebb találtam egy zsebkendőnyi, részben védett zugot ahová fel tudtam állítani szűken a sátrat, neki is láttam, de az esernyőt csavarta kifele a szél, így ledobtam a földre és anélkül állítottam össze a menedéket. A tortúta végére az rövidnadrágomból csavarni lehetett a vizet. Mit ne mondjak elég sokkolóan hatott, hogy ott vagyok egy idegen országban, egyedül úgy hogy csak magamra számíthatok, még csak a nagyjáboli hozzávetőleges helyemet sem tudja senki más. Bedobálva a sátorba az elázott cuccomat ledőltem a földre, de akkor kellett szembesülnöm vele, hogy tele van jelentéktelennek hitt, de elég éles kis kövekkel a sátor alatti terület így, immáron cipő meg rövidnadrág nélkül kimehettem kiszedni azokat a sátor alól és lesúlyozni velük a leszúró vasakat. Visszatérve a sátorba, még világos volt (este fél 8 környéke volt), végigdőltem a polifom-on, ami elég kényelmetlen volt, az alatta lévő egyenetlen talaj miatt. Gondoltam reggel lemegyek Brezinky-be és akkor ennyi volt, magamnak és a külvilágnak is meg tudtam volna magyarázni, hogy miért fejeztem itt be a túrát.
A szél tépte a sátrat rendesen, tehát eljutottam oda, hogy nem maradhatok ott tovább. Felvettem az esőkabátomat meg az esőnadrágot és összelapátolva a cuccomat kilestem. Az eső már elállt, így nyugodtabban bonthattam le a sátrat. Nem pakoltam el teljesen: hátamon a táskával, egyik kezemben egy szatyorral a másikban egy zsákkal léptem ki a gerincre. Távolabb már sütött is a nap, ezt cifra körmondatok kíséretében kommentáltam. Leereszkedve a várhoz, visszanéztem az egyre misztikusabbnak tűnő gerincre: az a látvány örökre belém égett. Lefele haladva az volt az elképzelésem, hogy valahol Brezinky környékén állítom fel a sátrat és ahogyan korábban írtam akkor reggel go haza. Leérve az előbb említett hajtűkanyarhoz, nem vol hangulatom tovább lefelé menni a megázott meredek ösvényen, melyen garantált seggreesés várt volna, így a kanyarnál lévő füves területet teljesen alkalmasnak találtam a sátrazásra. Ismét felállítottam a sátramat, belülről szerencsére tök száraz volt. Mivel nem terveztem másnap tovább menni nem állítottam be ébresztőt, este 10 óra felé magával is ragadott az álom.

 

 

15. Vápenná kilátó már a csúcs után

16. Vápenná-Amonova lúka között

17. Brezinky-Ostry kamen között felfelé

18. eső közelít

19. szakad az eső

20. a sátor helye indulás után már

21. vihar utáni napsütés

Reggelre átgondoltam a dolgokat és összeszedtem magam és úgy döntöttem a következő vasútállomásig, a 12 km-re lévő Bukováig lemegyek. Kinézve a sátorból szép ködös idő fogadott. Összeszedtem a sátrat és a cuccaimat és 9 óra magasságában elindultam. Elhaladtam a már ismerős vár mellett (előző nap az eső, most meg a köd miatt nem néztem
komolyabban meg, amit már bánok), és nekivágtam a ködben még misztikusabb Záruby gerincnek. Óvatosan, odafigyelve, nem kapkodva (egy rossz lépés és szépen összetörheti magát az ember) értem el a 768 méteres sziklás csúcsot, melyen kereszt, csúcskönyv (akárcsak a Vápennán) és útjelző tábla volt található. Negyed 11 felé elhagytam a csúcsot, majd a Záruby elágazás után rátértem a hosszúnak és kilátástalannak tűnő vizes növények által határolt ösvényre, mely folyamatos vízellátásban részesítette az esőnadrágomat és a cipőmet. Közben kisütött a nap és láttam felszállni a ködöt, szép látványt nyújtott. Előtte láttam őznek tűnő (de annál szelídebb) de mekegő hangot kiadó állatokat melyek az egyik sziklás résznél vonultak arrébb. Elértem a Havrania sziklát, melyről nagyon szép kilátás nyílott a környező területekre.

 

 

22. a misztikus sziklás gerinc reggel

23. Záruby csúcs

24.-25. "feledhetetlen" ösvény

26. kilátás részlete a Havrania szikláról

Lekecmeregve a sziklás részről, mely a Havrania uután ért végét, az út megszelídült, erdőben és mezőn keresztül vezetett le Buková hétvégi házas külterületére. Innen ösvényre váltott, mert a tovább vezető út egyik ága egyben patakmeder volt, ettől itt megkímélték a turistákat, nem úgy mint a Zemplénben Arka-Mogyoróska között. A kitartó napsütés tette a dolgát így a Celsius fokok a fülledtséggel együtt szépen kúsztak felfele. Elérve a főutat aszfalton haladtam egy szűk kilométert, közben egy kőbányán keresztül vezetett az út. Buková kamenolom (kőbánya) táblánál balra tértem majd egy újabb hétvégi házas hosszú út következett. Itt néztem rá távolság és szintjegyzésre mely innen még további 140 méter emelkedést jelzett, amelynek nem örültem, de ez gyakorlatilag a lakott terület utáni nagyobb kaptatóban majd a dombháton vezető útig elnyúló hosszabb emelkedőben merült ki. A dombról már végig lefelé vezetett az utam, és kavicsos úton értem el a Buková táblát (igazolófüzet szerint ez a hely Dolná Raková, de gyakorlatilag a kettő ugyanaz), jó fél órával a vonatom érkezése előtt. Képkészítés után átléptem a villamosított vasútvonal vágányán és előresétálva telepedtem le a megállóba és megszárítkoztam. A cipőm is már megemberelte magát és nem ontotta tovább lábfejemre fáradhatatlanul nedvességtartalmát tovább. A vonatom 14:27-kor érkezett Kúty felől, Laminátka mozdonnyal az elén, bőrüléses retro személykocsis utazás következett Nagyszombatig, nem túl nagy száguldással (max. 80-as lehet a pálya). Nagyszombaton átszálltma a Leopoldov-ból érkező emeletes vonatra és ezzel mentem Pozsonyig. A városon átbuszozva jutottam el Rajkára és onnan vonattal hazafelé vettem az irányt.

 

27. út amely egyben patakmeder is (nem a túra része!)

28. egy kis dzsungel (pár méter volt)

29. Buková, végállomás

 

Ha valaki kérdése lenne, akkor inkább mail-ben vagyok elérhető, nem követem napi szinten a topikot mostanában.

 

Törölt nick Creative Commons License 2016.08.06 -1 1 58576

Nem tudom milyen jelzést szeretnél követni, a Palóc Piros az egy az egyben rajta van, tervezettként ugyan, de akkor is követhető a térkép szerint.

Én személy szerint olyan utakat követtem le amelyek olykor nem hogy jelezve nincsenek, még nyomokban is alig vannak meg, ösvény szinten. 

A '60-as és a '70-es évekbeli kéktúra útvonalakat itthon berajzoltam rá nagyjából, sokat segített azért a GPS is a lokális helymeghatározásoknál, de olyan helyeken is jártam (Szunyog-hegy alatt, Kutasó felé stb) ahol a GPS sem mindig talált jelet, nagy odafigyeléssel akkor is elnavigáltam vele.

Olyan földrajzi elnevezések, magaslatok, szintvonalak is rajta vannak amelyek semelyik másik eszközön nincsenek feltüntetve, sem másik térképen, sem GPS-en.

  (Egyszer estem csak pánikba a világ végén, mindentől távol, egy szűk, sűrű völgyben, de akkor meg utolsó szalmaszál gyanánt körbenéztem az erdőben, és egyszerre csak megpillantottam egy réges-régi kék jelzést, aztán meg még kettőt, oszt követtem őket mint Jancsi és Juliska a kenyérmorzsákat! :-)) )

Egy dolog ami neked nem biztos hogy elég: Romhány vonalától Pásztóig van rajta a Cserhát nyugat-keleti irányban, észak-dél pedig nagyjából Nógrádmegyer vonalától Galgagutáig. 

A peremterületek nincsenek rajta.

Előzmény: Zolcsi67 (58574)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.06 0 0 58575

Ahán, köszi! Akkor ez itt a mondat végén a pont. 

Előzmény: jzp2107 (58563)
Zolcsi67 Creative Commons License 2016.08.06 0 0 58574

Igen, köszönöm, a részletességére lennék kíváncsi, lehet-e jelzés nélküli jelzést követni a segítségével. Megnézegettem 1-2 térképbolt weboldalát, kapható még.

 

 

Előzmény: Törölt nick (58572)
Güsziológus Creative Commons License 2016.08.06 -2 0 58573

"én majd itt szeretném befejezni"

 

Őszintén kívánom Neked, hogy sikerüljön!

 

Leírhatatlan élmény látni egy nagyon hosszú út végét.

 

Igaz ez még akkor is, ha sokan nem egy irányba mennek, meg-megszakítják a túrát, vagy épp itt kezdik.

 

Hollóházára bárki elmehet, de a kéktúrázóknak más ez a település.

Előzmény: jzp2107 (58569)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.06 -1 1 58572

"A tavaly (?) megjelent 1:30 000-es Cserhát térképpel van valakinek tapasztalata, mennyire jó?"

Nagyon jó, már csak azért is mert 1:30 000-es. A 1:60 000-es Cartographiás csak legyezőnek jó ez mellett.

Én tavasszal ezzel jártam be az Ecseg-Buják-Szanda régi kéktúra mellett a Szanda-Sas-bérc-Kutasó-Hollókő 1979-ig létezett kéket is, mindenhol jól szolgált.

Egyetlen hátránya az előnye: olyan részletes hogy ez a méreteire is kihat, akkora mint egy franciaágy-lepedő.

Erre gondolsz egyébként ugye?

Előzmény: Zolcsi67 (58570)
Jámbor Creative Commons License 2016.08.06 -1 1 58571

1:60 000. A Karancs-Medves 1:30 000 rajta.

Szerintem, kevés lesz.

Előzmény: Zolcsi67 (58570)
Zolcsi67 Creative Commons License 2016.08.06 0 1 58570

Izgalmas túrának nézek akkor elébe :-)))

 

A tavaly (?) megjelent 1:30 000-es Cserhát térképpel van valakinek tapasztalata, mennyire jó?

 

(A jelzés nélküli utakat, az "orr-GPS" követését a PMP-n már megszoktam)

Előzmény: Jámbor (58538)
jzp2107 Creative Commons License 2016.08.06 -1 0 58569

csálé vagy nem csálé, egy elég nevezetes jelzés ez..

én majd itt szeretném befejezni

ki tudja mikor kerül rá sor

 

Előzmény: Güsziológus (58568)
Güsziológus Creative Commons License 2016.08.06 -2 0 58568

"...a fehér jelzésalap sarkába szokták tenni a pöttyöt."

 

Oda bizony.

Egyre több helyen láttam már a pöttyöt, az útvonal első/utolsó jelzésénél.

Pl. Mogyoródon.

 

Néztem a szabványt, ott még nem szerepel.

 

Ami a képet illeti, az bizony csálé, de az a kék nem is turistajelzés, valaki nagyon akarta fitogtatni a tudományát, és ezzel jelezni, hogy itt a vége, bár van, akinek itt kezdődik.

Azért az nem nagy baj, hogy átfestették, hisz ha nem tették volna, biztos lenne, aki szóvá tenné, hogy nem is annyi:-)

Előzmény: nagypapi (58565)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.06 0 2 58567

Mindig jólesik valamit felfedezni a filmből, de nemcsak nosztalgia ez, mert a FILM nélkül valószínű eszembe sem jutott volna belevágni, egyszerűen kézzelfoghatóvá tette az egészet.

Előzmény: Törölt nick (58566)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.06 0 1 58566

Pontosan így van.

Ezt a bejegyzést ebben a témában két éve mikor először elegem lett a felesleges útvonal változtatásokból akkor írtam:

viewArticle

 

"Nekem a kéktúra egy kis részben azért is kéktúra mert '79-ben "A Rokiék" is ezen az úton jártak. Különös, nosztalgikus  pluszt ad ez nekem a (kék)túrázáshoz. De ez így már nem ugyanaz az út, egyre több helyen nem ugyanaz.
 Ez így már nem az én kéktúrám."

 

Előzmény: Törölt nick (58562)
nagypapi Creative Commons License 2016.08.06 -1 0 58565

Nem tudom, tényleg szabályszerű-e, én eddig úgy láttam, hogy a fehér jelzésalap sarkába szokták tenni a pöttyöt.

Tamás biztos tudja.

Előzmény: jzp2107 (58563)
Jesper Olsen Creative Commons License 2016.08.06 0 2 58564

Irodalmi mellékletünk jelentkezik, ezúttal Illyés Gyula soraival:

 

Út és cél…

 

Jönnek nyomunkban a parasztfiúk.

„Vár ránk az út!”

lelkendezik.

Útravalóul mit adjak nekik?

Eltéved, kinek az út az irány

és nem a cél: hová utat csinál.

jzp2107 Creative Commons License 2016.08.06 -1 2 58563

nem tudom van-e olyan kékező aki nem tudná hogy ott vége van és ne keressen több jelzést

de azért szabályszerűen kirakták a pöttyöt :-)

Előzmény: Törölt nick (58561)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.06 0 2 58562

''Nem kéne ennyit változtatgatni az útvonalat. De nagyon nem."

Körülbelül ugyanolyan szent dolognak kellene lennie az kék útvonalnak, mint a futballszabályoknak.

Csak évek alatt, nagy tanácskozások után változtatnak észszerű apróságokat, szinte ugyanúgy játszhat ma Ronaldo, mint Puskás egykoron.

Nekünk is jólesik ugyanott járni, ahol a régiek, de ahogy megveszem a turistakalauzt, már rajzolgathatom is át.

Előzmény: Törölt nick (58550)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.06 -1 0 58561

...az mi az a kis pont a kék sáv alatt? Védjegy jelzés? :)

Előzmény: hörpölin (58558)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.06 -1 0 58560

Ezeknek az erdőbe beterelgetéseknek az égvilágon semmi köze ahhoz amit írtál.

Ezekről lehet hogy még az MTSz sem tud, az eltérés pár 10 méter az utaktól.

Csak azért hogy ne az úton menjen a kék.

Nagyjából a Börzsönytől Romhányig van ez a hülyeség.

Előzmény: HEV (58559)
HEV Creative Commons License 2016.08.06 -1 1 58559

Nincs jelentősége. Sokkal nagyobb ellenállást kellett volna akkor kifejteni amikor még volt értelme, valahogy így.

Előzmény: ragnar_lothbrok (58557)
hörpölin Creative Commons License 2016.08.06 -1 3 58558

 Na tessék! Itt a következő átfestés! :-)

 

Felteszek két képet a hollóházi kilométerkőről, az elsőt 2011-ben fényképeztem, a másodikat a héten, amikor épp arrafelé jártam nyaralásügyileg a kiccsaláddal. Látható, hogy időközben az 1128-at átfestették 1160-ra, gondolom azért, mert a milliméter pontos, tüsszentés-is-látszik-rajta felmérésen ennyi lett a mért hossza az OKT-nek. Egy kérdésem lenne csupán: minden újabb felmért, hossz növelő vagy csökkentő útvonalváltozás után korrigálni fogják a számot? Mert akkor meg lehetne oldani folytonos átfestés nélkül is, pl. sínekbe csúsztatható cserélhető számokkal, mint a madaras teszkóban, vagy 21. századi módszerrel pl. világító ledes kijelzővel, amit lehetne persze távvezérelni is, célszerűen az MTSZ központból.

 

 

Megjegyzés:

A második képen a vándorbotot nem én támasztottam az oszlopnak, de nagyon jól mutat ott! Nem is vettem el, úgy hagytam!

ragnar_lothbrok Creative Commons License 2016.08.06 -1 0 58557

Régóta olvasom itt a fórumon sokak méltatlankodását az átfestések, terelgetések miatt, és magam is igen bosszantónak tartom az értelmetlen áttereléseket, az utak mellé erőszakolt ösvényeket.

 

Ezek az észrevételek eljutnak az MTSZ-hez is?

Előzmény: Törölt nick (58550)
rozaa Creative Commons License 2016.08.05 0 1 58556

Ez alapján még visszakerülhet az út.

Előzmény: Törölt nick (58550)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.05 0 0 58555

Igen, ők kandikálnak! :-)

Előzmény: Jesper Olsen (58553)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.05 -1 0 58554

Ha vissza tudom hozni a mai fotóimat amiket véletlenül kitöröltem, akkor megmutatom miről is beszélek.

Nekem egyébként a "Másfélmillió" ide vágó része ütött szöget a fejembe, bemutatnak egy akkori tájékoztató táblát a filmben amin ez szépen le van írva.

 

Előzmény: Jesper Olsen (58552)
Jesper Olsen Creative Commons License 2016.08.05 0 1 58553

... de azért lefényképeztem 2013 őszén. :-)

 

Előzmény: Jesper Olsen (58552)
Jesper Olsen Creative Commons License 2016.08.05 0 0 58552

Nem tudtam, pedig akkor más szemmel néztem volna ott körül...

Előzmény: Törölt nick (58551)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.05 -1 2 58551

Romhány-Felsőpetény pozitívumok pár képben:

 szép új pihenő, egy Romhány községet ismertető táblával

 Romhány a Rákóczi-féle Törökmogyoró-fával, (a képen bejelöltem)

Jesper, te mint templom-szakértő, azt egyébként tudtad hogy a Törökmogyoró-fa egy régi kis templom romjain nőtt ki, és a fa melletti apró kis emelkedés egy templom romjait rejti?

Jól láthatóak a templom helyiségeinek körvonalai, körítőfal-maradványok, egy helyen pedig kikandikálnak maguk a romok is.

 matuzsálem

 Naszály, Pilis, Gerecse, Börzsöny, mind látszódott az agyagbánya feletti kilátópontról

 az Ásványbányánál majd' egy fél órát beszélgettem egy ott munkálkodó emberkével, a még működő egyetlen romhányi csempegyár (a 3-ból) már Szlovákiából hordja az agyagot, a kisvasutat felszedték, a bánya alig megy...

Az egykori bánya-utak, bánya-udvar kezd visszaerdősülni, nem használják, ez jól látszott fentebb is.

 

Előzmény: Törölt nick (58550)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.05 -2 0 58550

Nem kéne ennyit változtatgatni az útvonalat. De nagyon nem.

Egy rossz döntés szüli a többit. Jó sokat.

A Romhány-Felsőpetény szakaszt jártam be minap, amely 55 évig volt a kéktúra útvonala, még a 2007-es nagy jelzésfelújításkor is azt festették. 

Aztán jött a módosítás Alsópetény felé, amelyet azóta még kétszer módosítottak!

(közben meg a bánya már szinte majdnem bezárt, ami miatt módosítottak. )

Az hogy 1952-2007-ig változatlanul vezetett itt a kéktúra, még a bánya fénykorában sem volt gond az áthaladás(!), majd az elmúlt 10 év alatt szinte köszönő viszonyban sincsen az eredeti út a maival szerintem egy vicc.

Kis túlzással a Romhányi-hegy szinte minden ki nem vágott fáján van kék jelzés.

 

2. Jelzésfestés a szakaszon a másik vicc. (nem, nem a jelzések minősége, hanem a logikája)

A régi, még megmaradt Romhányi-hegy-Romhány pár kilométert a földutakról olyan "Naszályosan" igyekeztek bevinni az erdőbe. Az öncélú erdőbe-tereléseket úgy jelezték mint "odaát", van hogy egy helyről 8(!) jelzés is látszik!

Ugyebár "ne csináljunk az erdőből karácsonyfát" az egyik alapelv, na az itt nem sikerült. Ugyanakkor a kijelölt ösvény mellett futó földúton, amelyen mindig is ment a kék jó sok szürkével pacsmagolták be a nemrég felújított jelzéseket, ami legalább olyan csúnya lett mintha úgy hagyták volna.

Komolyan mondom elmegy az ember kedve a kéktúrától mikor ilyeneket lát, az egyébként önmagában szép Romhány-Felsőpetény szakaszon. Miért kell ez??

Ja, és a kéktúrát most teljesítőknek is el fog menni a kedve, főleg ha nem lesz náluk GPS, ugyanis nem hogy a régi, még a legújabb, 2012-es atlasz sem a helyes utat mutatja Alsópetény felé! 

Nagyon gáz.

 

 

 

 

Előzmény: olahtamas (58549)
olahtamas Creative Commons License 2016.08.05 -2 0 58549

Néha nagyon nehéz eldönteni, hogy mit is csináljon az ember.

Amikor egy jelzés kritikán aluli, és esetleg több nyomvonalon is fellelhető nyomokban...

 

Látható, hogy pl.a legutóbbi Hörpölin féle beszámolóban is szerepelt, hogy a régi útvonalon ott voltak a jelzések, de a táblák meg nem azt mutatták.

Hát mit csináljon ilyenkor az ember?

Előzmény: hadidoki (58547)
Törölt nick Creative Commons License 2016.08.05 -1 2 58548

...nade a fröccs még hagyján, de két doboz kóla...??? Lehet, hogy ez egy ál-Hörpölin írása. :D

Előzmény: jzp2107 (58546)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!