Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2021.11.15 0 0 126114

Elhiszem.

 

A lakásom elosztóját én cseréltem -  1 szoba, kb uennyi körrel - + be kellett tennem egy AVK-t a kondenzációs kazán miatt.

+ szétszedtem az összes ismert kötődobozomat és újrakötöttem mindet (talán forrasztva voltak wago helyett, de már nem emlékszem).

 

Viszont az kb 2000-ben épült, 1,5-s réz van volt mindenhol, színekkel nem játszottak, stb, stb.

 

Nálad annyival rosszabb a helyzet, hogy ez 20 évvel még az enyémnél is korábban épült (sacc), és kb bármi lehet szó szerint a falakban, tényleg bármi.

 

Szigorúan a magánvéleményemet mondom: azt gondolom, hogy egy AVK-t problémamentesen fel lehet tenni - és beüzemelni - ott alapból nincsenek olyan dolgok, mint egy családi háznál

(kültéri, több méter hosszú vezetékek a földben mindenfelé vagy felújítás közben telefurkálják a falat a hőszig miatt, és az vagy eltalál egy kábel csatornát a benne futó vezetékekkel, vagy nem)

 

A két szerelő konkrétan mit csinált? csak érdekességképpen kérdem, hogy lássam a színvonalat.

 

Pl odavitt egy fí relét, bekötötte, és miután nem ment, azt mondta, hogy akkor kér 30-t a kiszállásért meg 10-t az AVK-ért és elment?

Egyik sem akart azzal kezdeni, hogy ténylegesen kicseréli ezt az elosztó táblát?

Mekkora a kismegszakító A-e?

Előzmény: Bicajos2021 (126092)
soproniirsai Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 126113

igen, nehéz, leizzadsz mire beraksz egy háromdugaljas sort.

ezért terjed az okosság, másfeles jó lesz, majd 13 amperre lebiztosítjuk.

alant láthatsz tűzveszélyes képet.

kell a keresztmetszet.

Előzmény: galaseri (126112)
galaseri Creative Commons License 2021.11.15 0 0 126112

Köszönöm a választ.

 

2,5 mm2 vezetékkel viszont nehéz "sorolni a konnektorokat".

(Kötődobozok a szobában nem lesznek, a mosogatógépnek saját áramköre lesz,

a többi konyhai konnektornak valahol a konyhaszekrény mögött lesz egy kötődoboz.)

Előzmény: soproniirsai (126111)
soproniirsai Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 126111

dugaljáramkör 2,5-ös vezeték.

Előzmény: galaseri (126110)
galaseri Creative Commons License 2021.11.15 0 0 126110

Egy panellakásban részleges felújítás lesz.

3 új áramkör lesz kiépítve, a többi áramkör marad, ahogy volt.

(Mivel panelről van szó, nem lesznek túlságosan hosszú vezetékezések...)

 

 

A 3 új áramkör:

 

          1.) Mosogatógép                   

               Elegendő ide a 13 A (B) kismegszakító + 1,5 mm2 CU?

 

 

          2.) Konyha pult 3-as konnektor

               Gáztűzhely (szikráztatás)

               Gázsütő

               Elszívó

               (A konyha egyéb konnektorai a hűtőnek, a mikrónak és a világításnak egy

               régi áramkörön van, az marad, ahogy van.)

                Elegendő ide a 13 A (B) kismegszakító + 1,5 mm2 CU?                

           

           3.) Nagy szoba 4 db konnektor

                (A nagy szobában a klíma másik régi áramkörön van, a világítás egy megint másik 

                régi áramkörön van, az marad, ahogy van.)

                Elegendő ide a 13 A (B) kismegszakító + 1,5 mm2 CU?

                                                       

                 

A válaszokat előre is köszönöm.

   

C20NE Creative Commons License 2021.11.15 0 0 126109
Előzmény: sylvanus67 (126107)
Jahno Creative Commons License 2021.11.15 0 0 126108

Miért is? Ez mennyire szoftver? Fél világ így működik, belemehetünk. Ha én egy rendes eszközön letiltom, akkor fizikailag nem lesz köze, csak ne net felől kelljen konfigurálni, mint az átlag vackokat :-)

Előzmény: Mekk Elek ezermester (126104)
sylvanus67 Creative Commons License 2021.11.15 0 0 126107

Köszönöm mindenkinek, akkor jól sejtettem. Nem létezik ebből valami nagyobb teljesítményű?

Előzmény: Mekk Elek ezermester (126098)
tfe_tng Creative Commons License 2021.11.15 0 1 126106

Látod elek, én meg sem vettem ezeket a kínai lomokat, probléma megoldva, nem kell kidobni semmit. 

Előzmény: Mekk Elek ezermester (126100)
C20NE Creative Commons License 2021.11.15 0 0 126105

Az akkor javasolt ha nem értesz hozzá, hogyan kell beállítani egy VLAN-t/tűzfalat rendesen.

Előzmény: Mekk Elek ezermester (126104)
Mekk Elek ezermester Creative Commons License 2021.11.15 0 0 126104

"Nálam ezek az okosotthonos cuccok külön SSID-n vannak"

 

Szoftveres korlátozásoknál megbízhatóbbnak tartok egy külön routert, aminek fizikailag nincs semmi köze az internethez.

Előzmény: _ZE (126102)
_ZE Creative Commons License 2021.11.15 0 0 126103

Optikát akkor tudod egyszerűen és olcsón behúzni, ha te szereled rá a csatlakozót. Nomostan a linkelt dobozból kell kettő, kell két SFP-modul, amit beledugsz, és amibe majd az optikát dugod (árban alsó hangon is a linkelt médiakonverterhez hasonló), utána az SFP-modulnak megfelelő csatlakozóval kell szerelni a behúzott optikai kábelt, és máris megoldva a dolog.
Persze ha végig van akkora hely a behúzáshoz, hogy a szerelt optikát végig lehet szuszakolni, akkor az is megoldás, hogy alaposan és pontosan megméred, milyen hosszú kábel kell, ráhagsz kb. 2 métert(!!!), és ezzel foglalkozó céggel megcsináltatod a kábelt.

Előzmény: xrami (126080)
_ZE Creative Commons License 2021.11.15 0 0 126102

Nálam ezek az okosotthonos cuccok külön SSID-n vannak, szűkített (van, aminek semmilyen) internetes eléréssel, és ennyi.

Ja, a tetszőleges okostelefonod, vagy épp a böngésződ, amiben a fórumot használod is mehetnek a szemétbe azon az alapon, hogy túl sok adatot gyűjtenek...

Előzmény: Mekk Elek ezermester (126100)
soproniirsai Creative Commons License 2021.11.15 0 1 126101

akkor kérj fel egy elektromos tervező.

a hálózatod kuka, ki ki kell dobni az egészet.

amint jó látható, tűzveszélyes.

Előzmény: Bicajos2021 (126092)
Mekk Elek ezermester Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 126100

"és nem engedem fel a wifi hálóra.""

 

Én is valószínűleg most dobok a szemétbe 4 db Xiaomi Mi blueetooth hőmérőt, mert a gyártó túlságosan pofátlan adatgyűjtés terén.

Előzmény: Mekk Elek ezermester (126099)
Mekk Elek ezermester Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 126099

"Aki ismeri a sonoff cuccokat, ehhez muszáj app-ot/wifi-t használni ? ... A cél az lenne, hogy veszek pár RF távirányítót, és nem engedem fel a wifi hálóra."

 

Ez talán segít:

https://www.google.hu/search?q=How+do+you+pair+a+SONOFF+remote%3F

Előzmény: tfe_tng (126076)
Mekk Elek ezermester Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 126098

"https://www.aliexpress.com"

 

Ez a 12 voltos adapter maximum fél ampert (6 wattot) tud produkálni. A kompresszorod viszont valószínűleg ennél többet igényelne.

Előzmény: sylvanus67 (126096)
C20NE Creative Commons License 2021.11.15 0 0 126097

Ez 6W-ot tud. Max egy telefon töltőnek elég.

Előzmény: sylvanus67 (126096)
sylvanus67 Creative Commons License 2021.11.15 0 0 126096

Van egy autós (szivargyújtóról működő) kompresszorom, amit szerettem volna 230 V-ról működtetni.

Egy ilyenről:

 

https://www.aliexpress.com/item/4001274733497.html?spm=a2g0s.9042311.0.0.3da24c4d0a3PPg

 

De meg se mukkan a kompresszor, csak az adapteren lévő LED kezd világítani, ha bekapcsolom a kompresszort.

 

Mi lehet a hiba? Jól gondolom, hogy nem képes elég áramot szolgáltatni az adapter?

Törölt nick Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 126095

"30-40 éve mért fővezetéknek a 10 mm2-es alumínium volt a divat"

 

Thanks én ezt nem tudtam (98-s házunkban csak 6-st használtak), attól voltam rosszul, amikor azt láttam, hogy lakáson belül is alu körök mennek az összekötőbe (+ az elégésük milyen szépen láccik).

Akkor a 0-ik feladat, hogy meg kell nézni az óra kismegszakító teljesítményt + bejövő átmérőt (is).

Előzmény: ötfelezős (126086)
tfe_tng Creative Commons License 2021.11.15 -1 1 126094

Sajnos az van, hogy ez így nem jó. Ideális esetben az egészet ki kell dobni (elosztót, a kínai FI relét, az alu vezetékeket, mindent). Jelen állapotában tűzveszélyes ez a szerelés, egy kis alupaszta nem fogja megoldani a problémákat sajnos. Szakember kell neked és egy komoly felújítás, hacsak nem akarsz egyszer arra eszmélni, hogy ég a kecó. 

 

Ha jól emlékszem azt írtad, hogy csatornában lehet csak vezetékezni, ez viszont pontosan az a része a sztorinak, amit te is meg tudsz oldani. Venni kell pár tekercs rézkábelt meg öntapadós csatornát és végig kell vezetékezni a lakást. Villanyszerelőt 2x kell hívni: első körben amikor megbeszélitek ezt a vezetékelést, utána pedig amikor beköt mindent. (a lényeg, hogy a lassabb, unalmasabb munkát megcsinálod, neki csak kötni kell) Mégegy tanács: Schneider-nél olcsóbb kismegszakítót / FI relét ne tegyél fel. Ami most van a dobozban az kuka. 

Előzmény: Bicajos2021 (126092)
tfe_tng Creative Commons License 2021.11.15 -1 0 126093

Milyen cuccosom hogy működik ? 

Van egy olyan érzésem, hogy rettenetesen elbeszélünk egymás mellett. 

 

Nincs sonoff cuccom, semmilyen. Viszont most kellene egy. De nem kell WiFi, csak a rádiós része érdekel. Egyetlen 230-as áramkört kellene kapcsolnom távirányítóval, ennyi a feladat. A sonoff viszonylag kiterjedt rendszer, többféle távirányítóval, van kalapsín adapter hozzá, stb. A kérdésem csak és kizárólag arra vonatkozott, hogy WiFi/app nélkül lehet-e installálni és használni (kaptam rá választ másik topicban, lehet)

Előzmény: xrami (126088)
Bicajos2021 Creative Commons License 2021.11.15 -1 1 126092

Köszönöm, két villanyszerelő után kissé szkeptikus vagyok.Az egyik esetben fí felét szerettem volna szeretetük, az meg is történt, de a próba során alapból leváltott, így beszerelve maradt bekötetlenül, azzal, hogy valamelyik körnél szivárgás van. Gondolom, annyit azért lehetett volna tenni, hogy a kismegszakítók kapcsolgatásával a kérdéses fogyasztói kör megtalálható lett volna - most nincs fí relé és nem volt olcsó a kiszállás - na, hát ezért kókányolok én kínomban. Mást meg nem ismerek!

Előzmény: Törölt nick (126079)
Jahno Creative Commons License 2021.11.14 0 0 126091

Ja és a kérdésre még mindig az van, ami a sztori elején. A Digi oda húzza, ahova kéred, mellékesen toldható és szerelhető Digin kívül is, ha úgy adja. Jól érezheted magad, persze ha korlátozva érzed magad, akkor nem biztos, hogy műszaki probléma.

Előzmény: xrami (126089)
Jahno Creative Commons License 2021.11.14 0 0 126090

"Lehetne olyan router is ami eleve optikai úton osztja szanaszét,"

 

Akad ilyen, ráadásul már ezer éve megalkották a marketingesek a fogalmat, hogy FTTD azaz Fiber To Teh Desk. Akkor is röhögtem, most meg már csak határeset. Mondjuk egy etherneten milyen jelveszteség lenne? Vagy GPON után a digitális TVvel (de még előtte is). Másrészt olyanba már futottunk bele, hogy GPONból túl erős a jel és azt nem szereti a tuner....

 

Igazából mindegyiket meg lehet oldani, aztán valamit majd használnak. De nagy teremben miért nem jó szintén az UTP? Nehezebben töri össze a júzer?

Előzmény: xrami (126089)
xrami Creative Commons License 2021.11.14 0 0 126089

Magyarul ez a fajta optikai szétmókolás nem működik otthon, nehogy jól érezzük magunkat és maradjon csak meg a jelveszteség, fizikai korlátozás?

Tv jelre nem is gondoltam de miért ne mehetne az is. Lehetne olyan router is ami eleve optikai úton osztja szanaszét, majd a szobában van 1 falidugasz amiből gigabites utp és wifi esik ki. Vagy nagy teremben akár több is. Vannak helyek ahol ohne wifi ugyebár.

Előzmény: még1MbR (126084)
xrami Creative Commons License 2021.11.14 0 0 126088

Nem az, te, Viszont ha azt is elszívod, akkor tudhatod, hogy működik a cuccosod!
Ám storno, később vettem észre, nem kell neked ágyú. :)

Előzmény: tfe_tng (126083)
Jahno Creative Commons License 2021.11.14 0 0 126087

Abból a legtöbb szar és csak szívni lehet vele.

Előzmény: majkel (126085)
ötfelezős Creative Commons License 2021.11.14 -1 0 126086

"teljesen felesleges odahívnod valakit, aki átkábelezi a lakásodat, ha nem azzal kezdi a műveletet, hogy megpróbálja az alanyi jogon járó 32 A-t új gerincvezetéken behozni neked egy új elosztó táblába"

30-40 éve mért fővezetéknek a 10 mm2-es alumínium volt a divat, az nagyon sokat kibír (akkori szabvány szerint 63 A!). Jobb a réz, az biztos, de az alu azért ezt a teljesen felesleges jelzőt egyáltalán nem érdemli ki.

Előzmény: Törölt nick (126079)
majkel Creative Commons License 2021.11.14 0 0 126085

Konnektorba dugható wifi extenderrel nem tudod leküldeni a hálózatot?

Előzmény: tfe_tng (126078)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!