- Jelzések ebben az irányban rendben, fordítva lehetnek tévesztések, de összességében jók.
- Dzsungelhelyzet nem vészes, talán egy kicsike rész van, ahol túlsúlyban voltak a növények.
- Sárváron a pecsét kaphatott volna egy normálisabb helyet, mint a nyilvános wc folyosója.
- Most, hogy láttam a Farkas-erdőt, így még nagyobb a kontraszt egy karbantartott és egy nem karbantartott erdő között. Itt szép, jól kiépített fedett és fedetlen pihenők, informatív táblák segítik a túrázót. Bogarak viszont ezrével vannak benne most és kicsit sok a beton, bár nem bántam annyira.
Káldon két suhanc lát kijönni az erdőből, odajönnek és következő beszélgetés zajlik le:
Idén január 1-én a Tengerszemben egy kávét se lehetett inni, sőt a pultos hölgy azt mondta, hogy még a faluba se menjünk be, úgysincs nyitva sehol semmi. Aztán megkérdezte, nem akarunk-e megszállni náluk (?)...
Most viszont nyáron amikor ott tekergéltünk, a faluban nagy élet volt, fagyizó, kocsma, hejehuja. De Aggtelek még mindig sokkal frekventáltabb és ott szinte minden van.
Nem kék téma de azért jó tudni, hogy tegnaptól nagyon jó hangulatban, jó időjárási és kulináris körülmények mellett beindult a DDP vándorlás. Talán még jobb hír, hogy a régi tűzzománc jelvények ismét legyártásra kerültek így Magyarország második legszebb jelvényéért lehet túrázni ezután is.
Utánanéztem térképeken a Romhány-Felsőpetény szakasz alakulásának, egy ponton tévedtem, és találtam egy érdekes dolgot is egy érdekes térképen...
Mindenesetre az biztos hogy 1942-től 1979-ig változatlan volt a kék sáv jelzés vonalvezetése a két település közt:
1. kép Cserhát 1942-es térkép
2. Cserhát 1963
3. Cserhát 30 ft-os térkép 1979
Mindössze a Bánk felé tartó jelzés színe más, kék+, zöld, sárga, ez a turistaút ma már nem létezik sajnos.
1982-ben történt egy apró változás a Romhányi-hegy és Romhány közti földutakon, picit nyugatabbra, egy másik földútra került a nyomvonal az Alsó-erdőből a Felső-erdőbe. Ez a verzió létezett 2007-ig.
Ami nagyon érdekes az egy jelölés és évszám nélküli térkép-tervezet, amely A Rákóczi-fa felé vezette volna el a kéktúrát, nem tudom mikori a térkép, de kb a '60-as évek vége felé datálom, mert Buják még rajta van, az útvonal többi része pedig a '79 előtti.
ez az elképzelés tök jó szerintem.
Ezen a térképen egyébként rengeteg furcsaság van még, írtam már róla korábban is.
Csak azért nem tudom azt mondani hogy mindössze tervezet mert a Rákóczi-fánál zöld jelzések vannak, és egy másik fura útvonal Szanda-Liszkópuszta is fel volt festve tapasztalatom szerint.
Nem erőltettem eddig sem és ezután sem fogom. Eddig nem tudtam kicsoda, de most már tudom hova tenni...
Igen, a berezói (Brezová pod Bradlom) emlékműnél voltam, szép volt onnan a kilátás de semmi több.
A személyi kultusza szerintem is jelentős mert pl. a miavai állomáson meg van építve az emlékmű kicsinyített mása és sok településen neveztek el róla utcát.
Mivel szlovák nemzeti felkelők útja a túra neve így szlovák szemmel érthető hogy ezeket beletették az útvonalba. De én korántsem ezekért járom a túrát.
Szerintem ne erőltesd annyira ezt a Stefanika-vonalat a túrádnál.
Egy szlovák nemzeti hőshöz köthető vidéken túráztál, akinek oroszlánrésze volt a Felvidék elszakításában, megítélése nem egyértelmű, de számunkra mindenképpen negatív.
"Mindeközben magyar állampolgárként, majd francia állampolgárként is magyar hazája ellen munkálkodott a francia hírszerzés keretein belül és szabadkőművesként. Kétségtelen, hogy jelentős hatással volt a Monarchia, azon belül Magyarország sorsára nézve. Élete végén egy ellenséges újsütetű állam kijelölt tábornokaként hazája ellen kellett volna hadsereget vezetnie, melyre vállalkozott is, és ebben csak a végzetes ágyúlövés akadályozta meg.
Stefánikot halála után rögtön a legnagyobb szlovák hőssé nagyították. Alig volt olyan település, ahol ne állítottak volna szobrot, emléktáblát neki. Azóta is szemérmesen titkolják halálának körülményeit, azt, hogy a cseh légvédelem lőtte le.
A múltkori hazaút logisztikájának a fordítottját (Rajka-Pozsony-Nagyszombat-Buková) alkalmazva szálltam le az esti vonatról 19:36-kor Buková megállóhelyen. A vonat elhagyta a peront, én a végére sétálva átkeltem a vágányon és igazolókép készítése után bele is vágtam az esteledő időben a túrába. Az elképzelésem az volt, hogy Buková után alkalmas helyen alszok, másnap Brezová után szintén valahol alkalmas helyen sátrazok és a harmadik napra pedig kb. 10-15 km-t hagyva fejezem be a túrát Miaván (szlovákul Myjava). A vasút melletti földút emelkedett majd rögtön lejtett is majd kisvártatva aszfaltra váltott és becsatlakozott egy főútba amely átvezetett a vasútvonal fölött. A híd után rögtön balra letértem a szintén aszfaltos útra, ezen haladtam tovább. Bal oldalon völgy, jobb oldalon domboldal kísérte utamat, majd bal kézre néhány lakott ház következett, majd balos kanyar után egy kis átmenet után megint következett, ezúttal már pár lakatlan épület. Ekkor már nyújtogattam a nyakamat a sátorhely kapcsán, mivel kezdett sötétedni, a szép naplemente nem tudta ezt meggátolni. Nemsokára jobbra tértem egy még mindig aszfaltos, de keskenyebb útra, amely patak mellett vezetett. Út mellé nem szívesen tettem volna le a sátrat. Hirtelen jobbra volt egy kis fahídon letérési lehetőség melyen végighaladva egy forrásnál találtam magamat. A forrás mögötti régen járt út tökéletes sátorhelyet biztosított így ott is maradtam éjszakára.
1. aszfaltos út
2. a forrás ami mögött aludtam
Másnap reggel összeszedelőzködve vágtam neki az aznapra tervezett távnak. Visszatérve az aszfaltos útra, az szelíd de szinte folyamatos emelkedéssel terelt keleti irányba tovább. Közben a legyek és böglyök alig hagytak békét nekem. Napsütéstől hamar kimelegedtem, így jól jött a közeledő erdő. Az erdőben az út meredekebben emelkedett, majd a Mihalinová (igazolópont) magaslatán találtam magamat. Itt egy kb. 20 fős angolul beszélő fiúkból és lányokból álló túrás csapattal találkoztam. Mihalinovát elhagyva az út meredeken lejtett, majd kisvártatva aszfaltra váltott ahonnan pár száz méter után ösvényen betért újra az erdőbe. Innen kibukkanva egy lekaszált rét mellett láttam meg Dobrá Voda (magyarul Jókő) falut. Az elterülő szép panorámában árnyékba húzódva gyönyörködtem és fogyasztottam el korai ebédemet. Leereszkedve a faluba egyből a forráshoz mentem. Sajnos nem működött, de ezúttal is a medencéből tudtam meríteni. A faluközpont felé haladva egy híd alatt egy csövön kivezetett működő forrást is találtam. A központba beérve a vendéglő és kocsma együttesben kértem pecsétet, de nem kaptam sajnos (azt mondták nincsen nekik), aláírással igazolták az ottlétemet. A vendéglőtől pár lépésre egy utcára kirakott tábla után egy nagyobb épületbe léptem be pecsétszerzés reményében, de itt sem sikerült hozzájutnom. Kirakodóvásár volt és egy hölgy aláírását kaptam meg itt is. Nem volt mit tenni fotózkodtam az útjelző táblával a központban (remélem elfogadják majd az elbírálásnál) és tovább mentem.
3. a dobrá vodai vár kibukkanó részlete
4. Dobrá Voda
Az út meredeken emelkedett majd egy temetőn át (!) vezetett fel a dobrá vodai várhoz vezető út elágazásához. A cuccomat bedobva egy fa mögé, megkönnyebbülve mentem el megnézni a várat. Szép és részben épen megmaradt várat a növényzet már komolyabban birtokba vette, távolról is (Dobrá Voda előtti rétek) csak éppen a tetejét lehetett látni. Visszavéve a batyut, az úton továbbhaladva az folyamatosan emelkedett egy kilátópontig, majd kis lejtéssel csatlakozott bele egy erdőgazdasági járművek által használt útba. A túra innentől fogva hol az erdei úton, hol pedig ösvényen haladt. Kilométerek múlva aszfaltra váltott, majd az Ostrá úboc nevű helyen (érdekes módon itt nem volt útjelző tábla) egy kis házikó melletti tűzrakóhelyen melegítettem meg a babkonzervemet. Étkezés után továbbindultam, az út nemsokára egy elágazásban balra tért és még mindig aszfalton haladva nagy lejtéssel vitt be Brezová pod Bradlom városába. Szép kertvárosi részre lyukadtam ki, majd a vasútállomásra tettem kitérőt. A személyszállítás itt már évekkel ezelőtt megszűnt, csak ritka teherfogalma van a vonalnak. Azonban az állomás és környékének rendezettségét sok magyar akár működő állomás is megirigyelhetné. Visszatérve a túrára amely a főúton haladt, betértem jobbra egy kocsmába ahol sikeresen bélyegzést kaptam a füzetembe és feltöltötte a kedves hölgy a vizes palackjaimat. A pecséttel csak annyi gond volt, hogy nem volt rajta a település neve. A főút után a túra betér az egyik párhuzamos mellékutcába, majd egy park után éri el a főteret. A főtér előtt egy másik kocsmában sikerült szereznem olyan bélyegzést amin szerepelt a város neve. A főtéren és az azt követő részen áthaladva egy templom és temető együttesnél jobbra kellett letérnem és innen indult a hosszú emelkedő. Meg is pillantottam a hegy tetején lévő Bradlo emlékművet, melyet egy katonatiszt emlékére emeltek (M.R. Stefánika, sok helyen lehet találkozni a nevével, kb olyan mint a magyaroknak Kossuth vagy Petőfi neve). A város széli házakat elhagyva kemény emelkedő következett, amely kitartott az emlékmű előtti parkolóig, de helyenként visszafordulva szép kilátás nyílott a városra. Az emlékmű parkolója előtt bedobtam a susnyásba a zsákomat és felmentem megnézni az emlékművet. Szépen kialakított monumentális hely nagyon szép kilátással. A magassága miatt körpanorámában gyönyörködhettem. Az igazolófüzetbe elvileg a Bradlo csúcsán lévő tábla szövege kéne, de ezt nem sikerült megtalálnom, így visszatértem a cuccaimhoz és sürögősen sátorhely után kezdtem nézni mert már elmúlt este 8 óra. A parkolóból lépcső vezetett le és a sípályán át jutottam egyre lejjebb. Egy kis lakott területnél a térkép forrást jelzett, ezt némi keresgélés után meg is találtam, de ismét csak medencéjéből jutottam vízhez. Visszatérve a túraútvonalra haladtam még egy kicsit majd egy hosszú, keskeny zöld rét végében hajtottam álomra a fejemet a sátramban.
5. Dobrá Voda, a piros a temetőbe terel
6. vár
7. Dobrá Voda-Brezová között
8. Ostrá úboc menedékháza
9. Brezová pod Bradlom bezárt állomása
10. kilátás Brezová városára a Bradlo-hoz vezető emelkedős ösvényről
11. emelkedős ösvényen irány a Bradlo
12. Bradlo emlékmű
13.-14. kilátás az emlékműről (az egyik képen Brezová városa van)
A nem túl jó alvás után, már csak a másnap reggeli eső hiányzott, így esőben és mezítláb (oka: ne legyen vizes a cipőm már reggel) raktam el a sátrat és indultam utamra. Az eső nemsokára elállt de a levegő elég párás volt. Eseménytelen út után értem le a Priepasné faluban lévő Jandova dolina pontig. A faluhoz tartozó külterületi rész pár házból állt, a buszmegállóban az egyik irányban Brezovára a másik irányban pedig Miavára mutatott néhány menetrendi korlátozással ellátott időadatot. A kis falurészt elhagyva meredek emelkedő következett majd az út egy gerincen vezetett, ahol jó vizes lett a fűtől a cipőm. Visszanézve látszott a tegnap este megjárt Bradlo emlékmű. A túra betért egy erdőbe, majd réteken/legelőkön át elérte Polianka települést. Amint leültem egy kicsit egyből rákezdett az eső és persze amint nekiálltam védekezni ellene el is állt. Kiértem a falu központjába és balra térve egy újabb emelkedőn haladtam. Az eső megint eljátszotta az előbbi játékát. Felérve az emelkedőn elhagytam a falut, majd egy dombtetőről belátva a fél környékét mentem tovább lefelé és pillantottam meg az utam végállomást jelentő várost. A földút aszfaltosra váltott ami gyalog ugyan jól járható volt, de kocsival már nem lenne túl nagy buli végigmenni rajta. Temető mellett (úgy látszik egy itt így sikerült, mert mindhárom településen elmentem mellette vagy rajta át) értem el a várost. Zebrán átkelve majd a patak hídja után jobbra fordultam a város főutcájára. Egy hotelben sikeresen elintéztem a pecsételést. Szép épületek sorakoztak a főutca mellett és volt is élet a városban. Egy Billa áruház előtti körforgalomnál jobbra fordultam majd emelkedős utcán mentem a vasút hídjáig. Itt tértem le a túraútvonalról és mentem balra a vasútállomásra.
Nem sokat kellett várnom a Vrbovce felől érkező Bz szerelvényre melynek mellékkocsijának panoráma ablakán keresztl csodálhattam meg a vasútvonal szép vonalvezetését és a magyar viszonyokhoz képest komoly pályasebességét (hegyi pálya, 80 km/h). Vísnové megállóhelynél láttam egy szép várat. Vágújhelyen átszálltam a Kassa felől érkező gyorsra amelyen Pozsonyig utaztam. Sokan voltak a gyorsvonaton mely InterCity szintű kocsikból állt és felárat sem kellett ezért fizetni. 8 perc késéssel értem Pozsonyba, de nem késtem le csatlakozást szerencsére. Buszozás után Rajkán keresztül tértem ezúttal is haza.
15.-16. visszafelé nézve Priepasné házai és a Bradlo
1. A Lókos-patak kőhídja majdnem háromszáz éves, 1979-ben még sárga Ikarus is hajtott át rajta a filmben, de akkor már építették az új, szélesebb hidat. Ma már használaton kívüli műemlék:
1979-2016
2. A romhányi Prónay-kastély
" A különleges és Magyarországon egyedülálló tetőformával rendelkező barokk stílusú kastélyt a Prónay család építette 1780 körül; a XIX. században klasszicista stílusban átépítették. 1945 után iskola, majd egy híradástechnikai üzem volt az épületben.
Ugyan a hasznosítás területe még nem eldöntött, de a közelmúltban elkészült, és ÉMSZ Év Tetője Különdíjat is megnyerő tetőfedői munka eredményeképpen az épület megmenekült a szakemberek szerint is a küszöbön álló teljes pusztulástól. Az ugyan feltehetőleg továbbra is kis lépésekkel haladó felújítások terve már az építész asztalán van."
"A szájhagyomány úgy tartja, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem az itteni kápolnától irányította 1710. január 22-én a Lókos mentén zajló ütközetet és ennek emlékére ültették a török mogyorófát. Mások szerint az akkor már terebélyes mogyorófa alatt állott a fejedelem sátra."
Jesper Olsen topikjában a Románkori templomok Magyarországon című topikban írtam bővebben a fáról, és a feltehetően mellette a föld alatt megbúvó kápolna-romról:
Pozsonyi majd malackai átszállás után megyek másodmagammal hegynek felfele a kis piros busszal Pezinská Baba felé. A busz 1-2 perc csúszással 16:05 körül rakott le minket a legutóbbi túra végpontján. Ezúttal már nagyzsákkal mentem én is és a túratársam is aki másnap a Solosnica völgyig tartott velem. Az éjszakázás sátorban történt. Az út Dobrá Vodáig volt tervezve, de végülis Bukováig jutottam el (10,5 km-el előbb van), a lentebb leírtak miatt.
A Malackát Bazinnal összekötő hegyi úton átkelva rögtön egy emelkedővel indított a túra és pár kanyar után már meg is volt az első tanakodás, hogy merrefelé kell menni (ez utóbbi nem annyira jellemző az SNP-n). 100 méter körüli szint leküzdése után jutottunk el egy (rádióadó?) toronyhoz majd egy csúcson lévő másik bekamerázott toronyhoz. Innen lejtett az út majd ismét felfelé vezetett az igazolófüzet által sedlo Modranskej Baby nevezetű hely felé, mely egyben a következő opís text-es pont volt. Útközben voltak szép kilátópontok, majd elérkeztünk a Skalnatá dombjára, ahonnan gyönyörű, szinte teljes körpanoráma fogadott. Innen meredek lejtővel jutottunk le, majd nemsokára elértük a Csermák tetszetős rétjét, a Modranskej Baby forrással.
1. első méterek
2. szép kilátás
3. Skalnatá
4. Csermák rétje
5. Csermáknál lévő forrás
Legszívesebben itt táboroztunk volna le, de Hubalová még jó 3 km-rel feljebb volt és a másnapi hosszabb szakaszhoz az volt az ideálisabb. Egy bő háromnegyed óra múlva el is értük a táborhelyet, mely egy aszfaltos út végét jelentette sorompóval az tovább földútként haladt, a sorompó mellett tűzrakohely, asztal és pad, kerítés, és 150 méterrel lejjebb pedig egy bővíz forrás volt. Tehát a feltételek adottak voltak egy jó sátrazáshoz. Közben kiderült, hogy a Hubalová=sedlo Modranskej Baby-val, a tábla lefotózása után neki is álltunk az előkészületeknek, tüzet gyújtottunk, felállítottam a sátrat, tűzön elkészült a vacsora, később a forrásnál megfürödtünk.
6. szép kilátás Csermák-Hubalová között félúton
7. Hubalová, háttérben a felállított sátorrak
8. forrás Hubalová alatt
Másnap 8 óra körül indultunk, először erdőben, majd magas gazos réten ezek után pedig egy meredek sziklás hegyoldaban folytattuk az utunkat. Emelkedők is akadtak, majd rákezdett szakadni az eső...bezacskóztam a kint lévő dolgokat (sátor, polifom), majd annak rendje és módja szerint el is állt az eső. Kényszerpihenőnkből elindulva a Skalkánál találtuk magunkat mely tűzrakóhelyes elágazásával szintén igazolási pont. Innen már lefelé vezetett az út egyészen a Solosnicára vezető aszfaltos útig, melyen egy jó km-t haladva a völgyet jelző tábláig (260 méter magasság) haladtunk együtt, majd búcsúzás után egyedül folytattam utamat az aznapi egyik "mumus" hegyre a Vápennára. Nem sokáig váratott magára az emelkedő, szuszogtatva jutottam fel egy szép kis kilátópontra, majd a Pod Malou Vápennou 410 méter magasan lévő fára rögzített útjelzőjéig. Innen kezdődött a kemény emelkedő melyet az Ökör-hegyre vezető 45 fokos emelkedőhöz tudok hasonlítani (2,2 km-en +377 m). Az ösvény meredek emelkedője egy szelídebb keréknyomra váltott, de még ígyis jelentős emelkedés volt benne. Éppen leültem a földre a szapora levegővételtől haldokolva megpihenni, akkor tűnt fel egy hosszúujjúban és hosszúnadrágban felfelé törekvő katona, közepes méretű házizsákjával. Köszönés után is rendületlenül haladt felfele. Az hogy hogyan bírta az egyenruhájában a meleget azt nem tudom, én rövidnadrágban, félmeztelenül felfele haladva is küzdöttem az elemekkel, a törülközőim pedig a bő mértékű izzadságommal. Végül egy jó órás út után feljutottam a Vápenná 752 méteres sziklás csúcsára, az ott elém táruló gyönyörű panoráma minden várakozásomat felülmúlta. Még egy kis kilátó is volt a csúcson. A katona szárítgatta a zubbonyát, majd elindult visszafele.
9. a nap első kiemelkedőbb kilátópontja
10. sziklás ösvény felülről
11. sziklás ösvény alulról visszafelé nézve
12. vallat a Vápenná (felfelé menet)
13. Vápenná csúcs a kilátóval
14. Vápennáról a kilátás egyik részlete
Babkonzerv evése és fotózás után én is távoztam mert már negyed 2-re járt az idő. Lefelé menet a hegyről elég nehezen haladtam a sok útra belógó növény, az úton lévő kisebb sziklák és a jobb oldalon lévő folyton hívogató kilátópontok miatt. Leérve a hegyről egy csekély vízhozamú forrásnál feltöltöttem vízkészletemet majd tovább haladva egy elég elhúzódo holtpont következett. Hol erdőben, hol dombos réteken haladtam, láttam a detrekői várat is távolról, sorban hagytam el az útjelző táblákat: sedlo Uhliská, Amonova lúka, Kubasová, Mon Repos (igazolópont, a forrás nem működött, de medencéjében volt elegendő víz a vételezéshez), Cervená Hora, Brezinky. Brezinky-nél élénkültem fel, kicsit távolabb volt egy szép tó (ami az érdekesség kedvéért már Buková falu része, de az út egészen másfelé vezet) és készültem a következő "mumus" hegyre a Záruby-ra (3,1 km-en +450 m). Nekiindulva az emelkedőnek hallottam az égdörgést és láttam a gyülekező nem túl szimpi szürke felhőket, bíztam benne, hogy nem fog érinteni (ebben a várakozásomban csúnyán csalatkoznom kellett hamarosan). Az ösvényről egy ritkán használt földútra tértem egy hajtűkanyarnál (ennek a pontnak a későbbieken szerepe lesz). Pár perc múlva elég intenzív módon leszakadt az ég...akkor még az erdőben voltam a Záruby-ra vezető emelkedőnek a felénél található Ostry Kamen-nél (Éleskő vára), mondom hiába esik nem adom fel, így mentem tovább (ez volt a hülyeség része a dolognak), a vár után kiérve a Záruby-ra vezető sziklás hegygerincre kerültem bele a vihar kellős közepébe: az esernyőmet csavarta ki a szél, az eső meg ömlött...sátorhelyet kellett sürgősen találnom, de egy sziklás hegygerincen ez nem egy egyszerű művelet. Kissé feljebb találtam egy zsebkendőnyi, részben védett zugot ahová fel tudtam állítani szűken a sátrat, neki is láttam, de az esernyőt csavarta kifele a szél, így ledobtam a földre és anélkül állítottam össze a menedéket. A tortúta végére az rövidnadrágomból csavarni lehetett a vizet. Mit ne mondjak elég sokkolóan hatott, hogy ott vagyok egy idegen országban, egyedül úgy hogy csak magamra számíthatok, még csak a nagyjáboli hozzávetőleges helyemet sem tudja senki más. Bedobálva a sátorba az elázott cuccomat ledőltem a földre, de akkor kellett szembesülnöm vele, hogy tele van jelentéktelennek hitt, de elég éles kis kövekkel a sátor alatti terület így, immáron cipő meg rövidnadrág nélkül kimehettem kiszedni azokat a sátor alól és lesúlyozni velük a leszúró vasakat. Visszatérve a sátorba, még világos volt (este fél 8 környéke volt), végigdőltem a polifom-on, ami elég kényelmetlen volt, az alatta lévő egyenetlen talaj miatt. Gondoltam reggel lemegyek Brezinky-be és akkor ennyi volt, magamnak és a külvilágnak is meg tudtam volna magyarázni, hogy miért fejeztem itt be a túrát. A szél tépte a sátrat rendesen, tehát eljutottam oda, hogy nem maradhatok ott tovább. Felvettem az esőkabátomat meg az esőnadrágot és összelapátolva a cuccomat kilestem. Az eső már elállt, így nyugodtabban bonthattam le a sátrat. Nem pakoltam el teljesen: hátamon a táskával, egyik kezemben egy szatyorral a másikban egy zsákkal léptem ki a gerincre. Távolabb már sütött is a nap, ezt cifra körmondatok kíséretében kommentáltam. Leereszkedve a várhoz, visszanéztem az egyre misztikusabbnak tűnő gerincre: az a látvány örökre belém égett. Lefele haladva az volt az elképzelésem, hogy valahol Brezinky környékén állítom fel a sátrat és ahogyan korábban írtam akkor reggel go haza. Leérve az előbb említett hajtűkanyarhoz, nem vol hangulatom tovább lefelé menni a megázott meredek ösvényen, melyen garantált seggreesés várt volna, így a kanyarnál lévő füves területet teljesen alkalmasnak találtam a sátrazásra. Ismét felállítottam a sátramat, belülről szerencsére tök száraz volt. Mivel nem terveztem másnap tovább menni nem állítottam be ébresztőt, este 10 óra felé magával is ragadott az álom.
15. Vápenná kilátó már a csúcs után
16. Vápenná-Amonova lúka között
17. Brezinky-Ostry kamen között felfelé
18. eső közelít
19. szakad az eső
20. a sátor helye indulás után már
21. vihar utáni napsütés
Reggelre átgondoltam a dolgokat és összeszedtem magam és úgy döntöttem a következő vasútállomásig, a 12 km-re lévő Bukováig lemegyek. Kinézve a sátorból szép ködös idő fogadott. Összeszedtem a sátrat és a cuccaimat és 9 óra magasságában elindultam. Elhaladtam a már ismerős vár mellett (előző nap az eső, most meg a köd miatt nem néztem komolyabban meg, amit már bánok), és nekivágtam a ködben még misztikusabb Záruby gerincnek. Óvatosan, odafigyelve, nem kapkodva (egy rossz lépés és szépen összetörheti magát az ember) értem el a 768 méteres sziklás csúcsot, melyen kereszt, csúcskönyv (akárcsak a Vápennán) és útjelző tábla volt található. Negyed 11 felé elhagytam a csúcsot, majd a Záruby elágazás után rátértem a hosszúnak és kilátástalannak tűnő vizes növények által határolt ösvényre, mely folyamatos vízellátásban részesítette az esőnadrágomat és a cipőmet. Közben kisütött a nap és láttam felszállni a ködöt, szép látványt nyújtott. Előtte láttam őznek tűnő (de annál szelídebb) de mekegő hangot kiadó állatokat melyek az egyik sziklás résznél vonultak arrébb. Elértem a Havrania sziklát, melyről nagyon szép kilátás nyílott a környező területekre.
22. a misztikus sziklás gerinc reggel
23. Záruby csúcs
24.-25. "feledhetetlen" ösvény
26. kilátás részlete a Havrania szikláról
Lekecmeregve a sziklás részről, mely a Havrania uután ért végét, az út megszelídült, erdőben és mezőn keresztül vezetett le Buková hétvégi házas külterületére. Innen ösvényre váltott, mert a tovább vezető út egyik ága egyben patakmeder volt, ettől itt megkímélték a turistákat, nem úgy mint a Zemplénben Arka-Mogyoróska között. A kitartó napsütés tette a dolgát így a Celsius fokok a fülledtséggel együtt szépen kúsztak felfele. Elérve a főutat aszfalton haladtam egy szűk kilométert, közben egy kőbányán keresztül vezetett az út. Buková kamenolom (kőbánya) táblánál balra tértem majd egy újabb hétvégi házas hosszú út következett. Itt néztem rá távolság és szintjegyzésre mely innen még további 140 méter emelkedést jelzett, amelynek nem örültem, de ez gyakorlatilag a lakott terület utáni nagyobb kaptatóban majd a dombháton vezető útig elnyúló hosszabb emelkedőben merült ki. A dombról már végig lefelé vezetett az utam, és kavicsos úton értem el a Buková táblát (igazolófüzet szerint ez a hely Dolná Raková, de gyakorlatilag a kettő ugyanaz), jó fél órával a vonatom érkezése előtt. Képkészítés után átléptem a villamosított vasútvonal vágányán és előresétálva telepedtem le a megállóba és megszárítkoztam. A cipőm is már megemberelte magát és nem ontotta tovább lábfejemre fáradhatatlanul nedvességtartalmát tovább. A vonatom 14:27-kor érkezett Kúty felől, Laminátka mozdonnyal az elén, bőrüléses retro személykocsis utazás következett Nagyszombatig, nem túl nagy száguldással (max. 80-as lehet a pálya). Nagyszombaton átszálltma a Leopoldov-ból érkező emeletes vonatra és ezzel mentem Pozsonyig. A városon átbuszozva jutottam el Rajkára és onnan vonattal hazafelé vettem az irányt.
27. út amely egyben patakmeder is (nem a túra része!)
28. egy kis dzsungel (pár méter volt)
29. Buková, végállomás
Ha valaki kérdése lenne, akkor inkább mail-ben vagyok elérhető, nem követem napi szinten a topikot mostanában.
Nem tudom milyen jelzést szeretnél követni, a Palóc Piros az egy az egyben rajta van, tervezettként ugyan, de akkor is követhető a térkép szerint.
Én személy szerint olyan utakat követtem le amelyek olykor nem hogy jelezve nincsenek, még nyomokban is alig vannak meg, ösvény szinten.
A '60-as és a '70-es évekbeli kéktúra útvonalakat itthon berajzoltam rá nagyjából, sokat segített azért a GPS is a lokális helymeghatározásoknál, de olyan helyeken is jártam (Szunyog-hegy alatt, Kutasó felé stb) ahol a GPS sem mindig talált jelet, nagy odafigyeléssel akkor is elnavigáltam vele.
Olyan földrajzi elnevezések, magaslatok, szintvonalak is rajta vannak amelyek semelyik másik eszközön nincsenek feltüntetve, sem másik térképen, sem GPS-en.
(Egyszer estem csak pánikba a világ végén, mindentől távol, egy szűk, sűrű völgyben, de akkor meg utolsó szalmaszál gyanánt körbenéztem az erdőben, és egyszerre csak megpillantottam egy réges-régi kék jelzést, aztán meg még kettőt, oszt követtem őket mint Jancsi és Juliska a kenyérmorzsákat! :-)) )
Egy dolog ami neked nem biztos hogy elég: Romhány vonalától Pásztóig van rajta a Cserhát nyugat-keleti irányban, észak-dél pedig nagyjából Nógrádmegyer vonalától Galgagutáig.
Igen, köszönöm, a részletességére lennék kíváncsi, lehet-e jelzés nélküli jelzést követni a segítségével. Megnézegettem 1-2 térképbolt weboldalát, kapható még.
"A tavaly (?) megjelent 1:30 000-es Cserhát térképpel van valakinek tapasztalata, mennyire jó?"
Nagyon jó, már csak azért is mert 1:30 000-es. A 1:60 000-es Cartographiás csak legyezőnek jó ez mellett.
Én tavasszal ezzel jártam be az Ecseg-Buják-Szanda régi kéktúra mellett a Szanda-Sas-bérc-Kutasó-Hollókő 1979-ig létezett kéket is, mindenhol jól szolgált.
Egyetlen hátránya az előnye: olyan részletes hogy ez a méreteire is kihat, akkora mint egy franciaágy-lepedő.
"...a fehér jelzésalap sarkába szokták tenni a pöttyöt."
Oda bizony.
Egyre több helyen láttam már a pöttyöt, az útvonal első/utolsó jelzésénél.
Pl. Mogyoródon.
Néztem a szabványt, ott még nem szerepel.
Ami a képet illeti, az bizony csálé, de az a kék nem is turistajelzés, valaki nagyon akarta fitogtatni a tudományát, és ezzel jelezni, hogy itt a vége, bár van, akinek itt kezdődik.
Azért az nem nagy baj, hogy átfestették, hisz ha nem tették volna, biztos lenne, aki szóvá tenné, hogy nem is annyi:-)
itt pl picit le kellett volna guggolnom asszem és zoomolni
ez az elképzelés tök jó szerintem.
1979-2016
1979-2016
1979-ben és 2016 08.05-én
