Érdekes, hogy te egy rakat kéktúrázóval találkoztál hétfőn, én egy 40 kilométeres szakaszon vasárnap összesen egy párral, de ők se biztos, hogy kékeztek. Engem elkerülnek úgy tűnik. :)
És, hogy a kategóriákat bővítsük, most eszement Gasztroturista módjára :)
Logisztikai okoból úgy alakult, hogy pont pénteken délre, azaz ebédidőben érkeztünk a Gyöngyösi csárdához autóval, így mindjárt adta magát, hogy ebédeljünk egy jót. Én a könyed halászlé túróscsusza alapot egészítettem ki annyival, hogy a túróscsuszára feltétnek kértem marhapörköltet :) Nos marha jó ötlet volt, de amikor 13 órakor nekivágtunk az emelkedőnek, bizony éreztette hatását a belső kazánba gyújtott tűz is :) De mielőtt nekivágtunk volna, még természetesen bélyegeztünk a buszmegállónál, és a Betyársírokhoz is bebújtunk a nagy fa alá. Innen viszont kimászva a tűző napra, kezdődött az emelkedő. Szerencsére 300 méter múlva egy tábla mutatta, hogy az aszfaltról be kell bújni a bokrok közé, így egy kis árnyékot kaptunk cserében a csalános útért, de szerencsére nem volt vészes, és nem is tartott sokáig. Hamarosan viszont ismét tűző napra kerültünk, és bő másfél kilométeren keresztül várhattuk, a megváltásként érkező pecsételőhelyet. Szinte hihetetlen, hogy még csak 2.7 km-t mutatott a GPS számlálója, és már ennyire el voltunk készülve az erőnkkel, így 20 perc pihenőt iktattunk be a programba. A pultos nagyon meglepődött, hogy 4 dl szódát kértünk az 1 dl borhoz, hátmég amikor én csak tisztán 1/2 liter szódát kértem, hiszen én voltam a sofőr. Sapkáinkat bevizeztük, és így kezdtük meg a folytatást, így valamivel elviselhetőbb volt a meleg, de még így is elszörnyülködve néztük a Rezi külterülete névvel illetett táblánál, hogy milyen hosszú egyenes és napos út vezet Észak felé. Néhol vadszedrezgetéssel savanyítottuk a szánkat és így haladtunk a tűző napon. Itt találkoztunk az első velünk szembe vadszedrezgető leánnyal, majd amikor beértünk az árnyékos erdőbe, akkor szúnyogok hadával. Már ereszkedtünk lefele, amikor egy 3 fős csapat jött szembe, őket ki is kérdeztük a patakátkelés milyenségéről, de megnyugtattak, hogy vannak kövek letéve. És így is volt, szinte egy híddal felérő, bürühöz hasonló kapaszkodási lehetőséggel ellátott átkelőhelyet létesített valaki, amin könnyű volt átkelni jelen vízállási viszonyok közepette. Az átkelés után a mezőre kiérve újabb 2 túrázó jött szembe, jó volt látni, hogy sokan járják a kéktúra ezen új szakaszát is. Mindenesetre megerősített bennünket is, hogy jó úton járunk, mert a jelzések elég ritkásak voltak, köszönhetően a terepviszonyoknak. Hamarosan egy szekérút került a talpunk alá, majd az utolsó 1.3km-t már Zalaszántóra aszfaltúton tettük meg. Bekukkantottunk még a templomba is, majd gyorsan a Tátika presszó felé vettük az irányt, mert a bélyegzésen túl, még inni is akartunk és a busz indulásáig már nem volt sok időnk. A busz menetrend szerint pontosan érkezett és repített is vissza minket a csárdához, ahol immáron vacsorát tudtunk fogyasztani jókedvvel bőséggel :) A gasztroturistai beszámoló teljessége miatt, a jegyzőkönyvbe részemről egy újházi tyúkhúsleves, pontyfilé rántva került a bevételi oldalra.
Ismét egy éjszakai utazás: csütörtökön éjfél előtt indul a Bagolyvonat Budapestről, egy hosszabb balatonszentgyörgyi várakozás, és gyors zalakomári átszállás után fél hatkor érek Zalakarosra. Előző este felforgattam a lakást a tintapárnámért, de nem leltem, ezért kerítenem kellett egy tartalékot. Nézem a bélyegző dobozát, benne egy párna, nicsak, hiszen ez az enyém, itt hagytam néhány héttel ezelőtt! Nem kétséges, ugyanott van eltörve, azonos a színe, márkája...:)
E váratlan megtalálás után neki is vágok a hegynek. Az útba eső bolt a kiírás szerint sajnos csak 7-től, ezt nem várom meg. A reggeli így viszont kimarad, legalábbis - némi kekszre, és gyümölcsre korlátozódik. A város felett a jelzés beterel egy gazos újulatba egy fél kilométerre (miért?) - végig az aszfaltút mellett futva, harmatos ösvényt taposok. A kilátóhoz kitérek, még párásak a Kis-Balaton feletti rétek, szuper a kilátás. És akkor kezdődik Zala. Az eltéveszthetetlen, a szőlőhegyekkel, a sötét bükköseivel, az agyagos lejtőjű észak-déli irányú hátjaival. Az út szinte folyamatosan emelkedőben, a zalaújlaki leágazás után már fogyni kezd a lelkesedés, a páratartalom meg növekszik. Öröm-hegy, persze, örülök hogy felértem. A turistaház üres, a kerti padjain üldögélek kicsit. Innen Nagybakónakig változatosabb a terep, van benne szűk csapás, kellemes sétaút is. A falu előtt irányt tévesztek, így az előttem lévő kecske(?) karámot balról kerülve, a patak bal partján érek a faluba. Nem fordulok a központ felé, irány az Árpád-forrás. Tucatnyi turistát találok ott, kolbászt sütnek, isszák a sört és a piros bort. "Ez nem ér! - nézek szomorúan, üres gyomorral. Vizet töltök, irány a K háromszög, és a Kőszikla-szurdok. Nagypapa az unokáival egy Wagon R+-al indul ugyanarra, biztatom hogy kitolom ha elakad. :) Az első traktornyomos mélyedésnél adják fel, és nem mondom, hogy jött volna Ignissel, azzal átment volna...És akkor a szurdok. Ha nincs a kéktúra, ide valószínűleg nem keveredek el, komoly élmény. Megtaláltam a Szlovák Paradicsom dombsági változatát. Kapaszkodok a csúszós ösvényen, a létráról tekintek visszafelé, nézem a felszínformákat, a mélységet...
Innen már csak a tv-torony előttig kell kapaszkodni, majd feltűnik a völgy, amerre igyekszem. Egy-egy nyílt szakaszon kegyetlen meleg van. A Förhénci szőlőhegy kezdetét egy bekerített méhes jelzi, majd feltűnnek az egyen-házszámtáblák, 300 körüli kezdéssel. Hosszú ez még. A telektulajdonosok jó része ebédel, vagy már hűsöl - talán ha két embernek köszönök, így nem mosolyog rám szerencse egy pohár bor képében. Különös, talán a városhoz tartozás teszi, hogy ezen a szőlőhegyen minden telek körbe van kerítve, ami egyébként Zalában kevésbé jellemző. Egy óra körül érek be Palinra, irány a Rózsa, sör, sütemény, kettő után indul innen a busz, vissza a Balaton felé. A folytatás innen még nem tudom mikor - Dél-Zalával olyan szakasz jönne, melyhez meghatározó emlékeim kötődnek, és ehhez méltó módon szeretném őket feleleveníteni.
Őszinte leszek, 4 kép lett használható, de 8-9-et néztem ki a filmből, azaz 4-5 másik kép nem sikerült ugyanolyan szögből. Pl. a sitkei templom esetén fordítva menve vették föl a templom megközelítését, erre persze csak itthon jöttem rá, mikor összehasonlítottam a képeket. De ha még egyszer bejárom már nem lesz esélyük, ilyen trükkökkel megtéveszteni. :) A legegyszerűbb képszerkesztő program is tökéletes, csak egymás alá rakom a két képet vele.
Többször megnézem őket indulás előtt, illetve a helyszínen is próbálom megtippelni, hova állhatott az operatőr, de persze ez nem könnyű, hisz ha a helyszín megváltozott azóta, ami 90%-ban így van, akkor már nem az a legjobb szög egy mostani "operatőr" számára. (Nincs okostelefonom, pedig ha azon vinném a régi képeket egyszerű lenne a szöget is megtalálni).
Egy érdekesség a filmből: Sinkó László a sitkei templommal a háttérben meséli, hogy gyerekkorában nem is tudta, hogy átmegy ott a kék, pedig biztosan tudta, hogy 1977-ig nem is ment arra, szóval gyerekkorában nem igazán volt ott kék, de sztorinak jól hangzott gondolom és ezért bekerült a filmbe. :-)
- Jelzések ebben az irányban rendben, fordítva lehetnek tévesztések, de összességében jók.
- Dzsungelhelyzet nem vészes, talán egy kicsike rész van, ahol túlsúlyban voltak a növények.
- Sárváron a pecsét kaphatott volna egy normálisabb helyet, mint a nyilvános wc folyosója.
- Most, hogy láttam a Farkas-erdőt, így még nagyobb a kontraszt egy karbantartott és egy nem karbantartott erdő között. Itt szép, jól kiépített fedett és fedetlen pihenők, informatív táblák segítik a túrázót. Bogarak viszont ezrével vannak benne most és kicsit sok a beton, bár nem bántam annyira.
Káldon két suhanc lát kijönni az erdőből, odajönnek és következő beszélgetés zajlik le:
Idén január 1-én a Tengerszemben egy kávét se lehetett inni, sőt a pultos hölgy azt mondta, hogy még a faluba se menjünk be, úgysincs nyitva sehol semmi. Aztán megkérdezte, nem akarunk-e megszállni náluk (?)...
Most viszont nyáron amikor ott tekergéltünk, a faluban nagy élet volt, fagyizó, kocsma, hejehuja. De Aggtelek még mindig sokkal frekventáltabb és ott szinte minden van.
Nem kék téma de azért jó tudni, hogy tegnaptól nagyon jó hangulatban, jó időjárási és kulináris körülmények mellett beindult a DDP vándorlás. Talán még jobb hír, hogy a régi tűzzománc jelvények ismét legyártásra kerültek így Magyarország második legszebb jelvényéért lehet túrázni ezután is.
Utánanéztem térképeken a Romhány-Felsőpetény szakasz alakulásának, egy ponton tévedtem, és találtam egy érdekes dolgot is egy érdekes térképen...
Mindenesetre az biztos hogy 1942-től 1979-ig változatlan volt a kék sáv jelzés vonalvezetése a két település közt:
1. kép Cserhát 1942-es térkép
2. Cserhát 1963
3. Cserhát 30 ft-os térkép 1979
Mindössze a Bánk felé tartó jelzés színe más, kék+, zöld, sárga, ez a turistaút ma már nem létezik sajnos.
1982-ben történt egy apró változás a Romhányi-hegy és Romhány közti földutakon, picit nyugatabbra, egy másik földútra került a nyomvonal az Alsó-erdőből a Felső-erdőbe. Ez a verzió létezett 2007-ig.
Ami nagyon érdekes az egy jelölés és évszám nélküli térkép-tervezet, amely A Rákóczi-fa felé vezette volna el a kéktúrát, nem tudom mikori a térkép, de kb a '60-as évek vége felé datálom, mert Buják még rajta van, az útvonal többi része pedig a '79 előtti.
ez az elképzelés tök jó szerintem.
Ezen a térképen egyébként rengeteg furcsaság van még, írtam már róla korábban is.
Csak azért nem tudom azt mondani hogy mindössze tervezet mert a Rákóczi-fánál zöld jelzések vannak, és egy másik fura útvonal Szanda-Liszkópuszta is fel volt festve tapasztalatom szerint.
Nem erőltettem eddig sem és ezután sem fogom. Eddig nem tudtam kicsoda, de most már tudom hova tenni...
Igen, a berezói (Brezová pod Bradlom) emlékműnél voltam, szép volt onnan a kilátás de semmi több.
A személyi kultusza szerintem is jelentős mert pl. a miavai állomáson meg van építve az emlékmű kicsinyített mása és sok településen neveztek el róla utcát.
Mivel szlovák nemzeti felkelők útja a túra neve így szlovák szemmel érthető hogy ezeket beletették az útvonalba. De én korántsem ezekért járom a túrát.
Szerintem ne erőltesd annyira ezt a Stefanika-vonalat a túrádnál.
Egy szlovák nemzeti hőshöz köthető vidéken túráztál, akinek oroszlánrésze volt a Felvidék elszakításában, megítélése nem egyértelmű, de számunkra mindenképpen negatív.
"Mindeközben magyar állampolgárként, majd francia állampolgárként is magyar hazája ellen munkálkodott a francia hírszerzés keretein belül és szabadkőművesként. Kétségtelen, hogy jelentős hatással volt a Monarchia, azon belül Magyarország sorsára nézve. Élete végén egy ellenséges újsütetű állam kijelölt tábornokaként hazája ellen kellett volna hadsereget vezetnie, melyre vállalkozott is, és ebben csak a végzetes ágyúlövés akadályozta meg.
Stefánikot halála után rögtön a legnagyobb szlovák hőssé nagyították. Alig volt olyan település, ahol ne állítottak volna szobrot, emléktáblát neki. Azóta is szemérmesen titkolják halálának körülményeit, azt, hogy a cseh légvédelem lőtte le.
A múltkori hazaút logisztikájának a fordítottját (Rajka-Pozsony-Nagyszombat-Buková) alkalmazva szálltam le az esti vonatról 19:36-kor Buková megállóhelyen. A vonat elhagyta a peront, én a végére sétálva átkeltem a vágányon és igazolókép készítése után bele is vágtam az esteledő időben a túrába. Az elképzelésem az volt, hogy Buková után alkalmas helyen alszok, másnap Brezová után szintén valahol alkalmas helyen sátrazok és a harmadik napra pedig kb. 10-15 km-t hagyva fejezem be a túrát Miaván (szlovákul Myjava). A vasút melletti földút emelkedett majd rögtön lejtett is majd kisvártatva aszfaltra váltott és becsatlakozott egy főútba amely átvezetett a vasútvonal fölött. A híd után rögtön balra letértem a szintén aszfaltos útra, ezen haladtam tovább. Bal oldalon völgy, jobb oldalon domboldal kísérte utamat, majd bal kézre néhány lakott ház következett, majd balos kanyar után egy kis átmenet után megint következett, ezúttal már pár lakatlan épület. Ekkor már nyújtogattam a nyakamat a sátorhely kapcsán, mivel kezdett sötétedni, a szép naplemente nem tudta ezt meggátolni. Nemsokára jobbra tértem egy még mindig aszfaltos, de keskenyebb útra, amely patak mellett vezetett. Út mellé nem szívesen tettem volna le a sátrat. Hirtelen jobbra volt egy kis fahídon letérési lehetőség melyen végighaladva egy forrásnál találtam magamat. A forrás mögötti régen járt út tökéletes sátorhelyet biztosított így ott is maradtam éjszakára.
1. aszfaltos út
2. a forrás ami mögött aludtam
Másnap reggel összeszedelőzködve vágtam neki az aznapra tervezett távnak. Visszatérve az aszfaltos útra, az szelíd de szinte folyamatos emelkedéssel terelt keleti irányba tovább. Közben a legyek és böglyök alig hagytak békét nekem. Napsütéstől hamar kimelegedtem, így jól jött a közeledő erdő. Az erdőben az út meredekebben emelkedett, majd a Mihalinová (igazolópont) magaslatán találtam magamat. Itt egy kb. 20 fős angolul beszélő fiúkból és lányokból álló túrás csapattal találkoztam. Mihalinovát elhagyva az út meredeken lejtett, majd kisvártatva aszfaltra váltott ahonnan pár száz méter után ösvényen betért újra az erdőbe. Innen kibukkanva egy lekaszált rét mellett láttam meg Dobrá Voda (magyarul Jókő) falut. Az elterülő szép panorámában árnyékba húzódva gyönyörködtem és fogyasztottam el korai ebédemet. Leereszkedve a faluba egyből a forráshoz mentem. Sajnos nem működött, de ezúttal is a medencéből tudtam meríteni. A faluközpont felé haladva egy híd alatt egy csövön kivezetett működő forrást is találtam. A központba beérve a vendéglő és kocsma együttesben kértem pecsétet, de nem kaptam sajnos (azt mondták nincsen nekik), aláírással igazolták az ottlétemet. A vendéglőtől pár lépésre egy utcára kirakott tábla után egy nagyobb épületbe léptem be pecsétszerzés reményében, de itt sem sikerült hozzájutnom. Kirakodóvásár volt és egy hölgy aláírását kaptam meg itt is. Nem volt mit tenni fotózkodtam az útjelző táblával a központban (remélem elfogadják majd az elbírálásnál) és tovább mentem.
3. a dobrá vodai vár kibukkanó részlete
4. Dobrá Voda
Az út meredeken emelkedett majd egy temetőn át (!) vezetett fel a dobrá vodai várhoz vezető út elágazásához. A cuccomat bedobva egy fa mögé, megkönnyebbülve mentem el megnézni a várat. Szép és részben épen megmaradt várat a növényzet már komolyabban birtokba vette, távolról is (Dobrá Voda előtti rétek) csak éppen a tetejét lehetett látni. Visszavéve a batyut, az úton továbbhaladva az folyamatosan emelkedett egy kilátópontig, majd kis lejtéssel csatlakozott bele egy erdőgazdasági járművek által használt útba. A túra innentől fogva hol az erdei úton, hol pedig ösvényen haladt. Kilométerek múlva aszfaltra váltott, majd az Ostrá úboc nevű helyen (érdekes módon itt nem volt útjelző tábla) egy kis házikó melletti tűzrakóhelyen melegítettem meg a babkonzervemet. Étkezés után továbbindultam, az út nemsokára egy elágazásban balra tért és még mindig aszfalton haladva nagy lejtéssel vitt be Brezová pod Bradlom városába. Szép kertvárosi részre lyukadtam ki, majd a vasútállomásra tettem kitérőt. A személyszállítás itt már évekkel ezelőtt megszűnt, csak ritka teherfogalma van a vonalnak. Azonban az állomás és környékének rendezettségét sok magyar akár működő állomás is megirigyelhetné. Visszatérve a túrára amely a főúton haladt, betértem jobbra egy kocsmába ahol sikeresen bélyegzést kaptam a füzetembe és feltöltötte a kedves hölgy a vizes palackjaimat. A pecséttel csak annyi gond volt, hogy nem volt rajta a település neve. A főút után a túra betér az egyik párhuzamos mellékutcába, majd egy park után éri el a főteret. A főtér előtt egy másik kocsmában sikerült szereznem olyan bélyegzést amin szerepelt a város neve. A főtéren és az azt követő részen áthaladva egy templom és temető együttesnél jobbra kellett letérnem és innen indult a hosszú emelkedő. Meg is pillantottam a hegy tetején lévő Bradlo emlékművet, melyet egy katonatiszt emlékére emeltek (M.R. Stefánika, sok helyen lehet találkozni a nevével, kb olyan mint a magyaroknak Kossuth vagy Petőfi neve). A város széli házakat elhagyva kemény emelkedő következett, amely kitartott az emlékmű előtti parkolóig, de helyenként visszafordulva szép kilátás nyílott a városra. Az emlékmű parkolója előtt bedobtam a susnyásba a zsákomat és felmentem megnézni az emlékművet. Szépen kialakított monumentális hely nagyon szép kilátással. A magassága miatt körpanorámában gyönyörködhettem. Az igazolófüzetbe elvileg a Bradlo csúcsán lévő tábla szövege kéne, de ezt nem sikerült megtalálnom, így visszatértem a cuccaimhoz és sürögősen sátorhely után kezdtem nézni mert már elmúlt este 8 óra. A parkolóból lépcső vezetett le és a sípályán át jutottam egyre lejjebb. Egy kis lakott területnél a térkép forrást jelzett, ezt némi keresgélés után meg is találtam, de ismét csak medencéjéből jutottam vízhez. Visszatérve a túraútvonalra haladtam még egy kicsit majd egy hosszú, keskeny zöld rét végében hajtottam álomra a fejemet a sátramban.
5. Dobrá Voda, a piros a temetőbe terel
6. vár
7. Dobrá Voda-Brezová között
8. Ostrá úboc menedékháza
9. Brezová pod Bradlom bezárt állomása
10. kilátás Brezová városára a Bradlo-hoz vezető emelkedős ösvényről
11. emelkedős ösvényen irány a Bradlo
12. Bradlo emlékmű
13.-14. kilátás az emlékműről (az egyik képen Brezová városa van)
A nem túl jó alvás után, már csak a másnap reggeli eső hiányzott, így esőben és mezítláb (oka: ne legyen vizes a cipőm már reggel) raktam el a sátrat és indultam utamra. Az eső nemsokára elállt de a levegő elég párás volt. Eseménytelen út után értem le a Priepasné faluban lévő Jandova dolina pontig. A faluhoz tartozó külterületi rész pár házból állt, a buszmegállóban az egyik irányban Brezovára a másik irányban pedig Miavára mutatott néhány menetrendi korlátozással ellátott időadatot. A kis falurészt elhagyva meredek emelkedő következett majd az út egy gerincen vezetett, ahol jó vizes lett a fűtől a cipőm. Visszanézve látszott a tegnap este megjárt Bradlo emlékmű. A túra betért egy erdőbe, majd réteken/legelőkön át elérte Polianka települést. Amint leültem egy kicsit egyből rákezdett az eső és persze amint nekiálltam védekezni ellene el is állt. Kiértem a falu központjába és balra térve egy újabb emelkedőn haladtam. Az eső megint eljátszotta az előbbi játékát. Felérve az emelkedőn elhagytam a falut, majd egy dombtetőről belátva a fél környékét mentem tovább lefelé és pillantottam meg az utam végállomást jelentő várost. A földút aszfaltosra váltott ami gyalog ugyan jól járható volt, de kocsival már nem lenne túl nagy buli végigmenni rajta. Temető mellett (úgy látszik egy itt így sikerült, mert mindhárom településen elmentem mellette vagy rajta át) értem el a várost. Zebrán átkelve majd a patak hídja után jobbra fordultam a város főutcájára. Egy hotelben sikeresen elintéztem a pecsételést. Szép épületek sorakoztak a főutca mellett és volt is élet a városban. Egy Billa áruház előtti körforgalomnál jobbra fordultam majd emelkedős utcán mentem a vasút hídjáig. Itt tértem le a túraútvonalról és mentem balra a vasútállomásra.
Nem sokat kellett várnom a Vrbovce felől érkező Bz szerelvényre melynek mellékkocsijának panoráma ablakán keresztl csodálhattam meg a vasútvonal szép vonalvezetését és a magyar viszonyokhoz képest komoly pályasebességét (hegyi pálya, 80 km/h). Vísnové megállóhelynél láttam egy szép várat. Vágújhelyen átszálltam a Kassa felől érkező gyorsra amelyen Pozsonyig utaztam. Sokan voltak a gyorsvonaton mely InterCity szintű kocsikból állt és felárat sem kellett ezért fizetni. 8 perc késéssel értem Pozsonyba, de nem késtem le csatlakozást szerencsére. Buszozás után Rajkán keresztül tértem ezúttal is haza.
15.-16. visszafelé nézve Priepasné házai és a Bradlo
1. A Lókos-patak kőhídja majdnem háromszáz éves, 1979-ben még sárga Ikarus is hajtott át rajta a filmben, de akkor már építették az új, szélesebb hidat. Ma már használaton kívüli műemlék:
1979-2016
2. A romhányi Prónay-kastély
" A különleges és Magyarországon egyedülálló tetőformával rendelkező barokk stílusú kastélyt a Prónay család építette 1780 körül; a XIX. században klasszicista stílusban átépítették. 1945 után iskola, majd egy híradástechnikai üzem volt az épületben.
Ugyan a hasznosítás területe még nem eldöntött, de a közelmúltban elkészült, és ÉMSZ Év Tetője Különdíjat is megnyerő tetőfedői munka eredményeképpen az épület megmenekült a szakemberek szerint is a küszöbön álló teljes pusztulástól. Az ugyan feltehetőleg továbbra is kis lépésekkel haladó felújítások terve már az építész asztalán van."
"A szájhagyomány úgy tartja, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem az itteni kápolnától irányította 1710. január 22-én a Lókos mentén zajló ütközetet és ennek emlékére ültették a török mogyorófát. Mások szerint az akkor már terebélyes mogyorófa alatt állott a fejedelem sátra."
Jesper Olsen topikjában a Románkori templomok Magyarországon című topikban írtam bővebben a fáról, és a feltehetően mellette a föld alatt megbúvó kápolna-romról:
itt pl picit le kellett volna guggolnom asszem és zoomolni
ez az elképzelés tök jó szerintem.
1979-2016
1979-2016
1979-ben és 2016 08.05-én