Ez mind szep, de semmi koze ahhoz, hogy viccbol POWkat bokennal akartak lenyakazni, meg hogy golyosporolas celjabol ill szinten viccbol a kinai parasztokat most eppen elve temetik-e el, vagy a fonok megmutassa, hogy de igenis tudja a kardot hasznalni.
Nakérem, volt itt szó a japán fejlevágásról is: most olvasom Hiroaki Sato Szamurájok c könyvében hogy a szokás ókinai eredetű, a csatában legyőzött ellenfél fejét levágva ereje a harcosba száll át. Kambodzsában ugye az ellenfél máját ették meg, még a vörös khmer háborúk idején is, Kongóban meg a szivét sütötték ki a saját zsirjában, hát, a kinai-japán hagyomány egy fokkal jobb. Elvileg persze csak annak vághatná le a fejét akit ő megsebesitett + foglyul ejtett személyesen, tehát az amerikaiakat ért atrocitások a japán hagyomány szerint is gyilkosság.
Azt hiszem a budo tanulásának rögös útját a csúcsig (nem úgy mint Rocco) ez a filmetűd mindenképpen segíti,egyben lezárja a hm-ks vitát váltogató ki-chi témakört is: http://www.youtube.com/watch?v=hPpwcPqpgp8
"Nem az a kérdés, hogy van-e lehetőséged elfutni, hanem, hogy meddig. Nem futhatsz örökké. Egyszer szembe kell nézni a félelmeiddel. Erre tanít a budo és a harcművészet."
Én azt hittem túlélésre tanít (vagy a halál elfogadására - már ha pl a Hagakurét alapnak tekintjük).
"Az értés szerintem nem feltétlenül jelent egyetértést."
Egy szóval nem írtam egyetértést. Bár mostmár az értést is erősen kétlem.
"Nem pont ebben van az alapvető különbség? A harcban éppen, hogy maradandó sérülést akarnak okozni. Enélkül a gyakorlás hasonlíthat a harcra, de tudod közben, hogy nem az. Ha pedig harcolni akarsz vele, egyszerűen csak lődd le!"
Ugyanezt mondtam én is. Ojjé. A küzdelem felkészít a harcra. Ezért találták ki többek között. Persze tudom, szerinted a harcra semmi nem készít fel csak a harc, de attól tartok a világ nagy része - sőt, szerintem a budokák egy jó része is - hisz a felkészülésben.
"Hidd el, sokkal jobban jársz védőfelszerelés nélkül. Ahhoz, hogy megértsd a harcművészet lényegét, el kell felejtened ezeket a védőeszközöket. Félsz a sérülésektől ezt megértem. De ha félsz, a félelmeid fognak uralkodni rajtad. Szabadulj meg a félelmeidtől! Lehet, hogy kiverik pár fogadat, betörik az orrod, lerúgják a veséd, de mi ez ahhoz képest, hogy MEGÉRTED A HARC ÉRTELMETLENSÉGÉT! Ha kipárnázod magad, karddal támadok. Ha páncélt veszel fel, akkor ágyúval. A harcban nincs sportszerűség. Az győz akinek erősebb fegyvere van. "
Nem félek attól, hogy leütnek vagy rúgnak, ez benne van a pakliban, de vedd figyelembe, hogy nem ez a foglalkozásom, és a munkahelyek többsége nem nézi jó szemmel, ha úgy megy be az ember, mint Edward Norton a Harcosok klubjában.
Amúgy a félelem nagyon érdekes dolog, én jobb szeretnék inkább együtt élni vele, megismerni és megzabolázni, mint teljesen kiirtani.
A harcban nincs sportszerűség. Ezt vitatta bárki is?
"A harcművészet, ahogy írtad: ízlések és pofonok. Kúltúrált emberek ízléses pofozkodása :-)))"
Nem, csak sok az idézet. Szivesen mesélnék de itt OFF. A lényeg: más szigetek védelmével ellentétben, ahol a japók öngyilkos "banzájroham"-okkal rövid időn belül "hősiesen" lemészároltatták magukat (ezt az oldalukat ismertem eddig), itt mindenki megpróbált minél tovább életben maradni és harcolni. Az életkörülmények már a csata előtt is felfoghatatlanul szarok voltak, alatta meg... húb*zmeg. A levelekből teljesen normális, hétköznapi embereket ismerhetünk meg. Európai szemmel felfoghatatlan a kontraszt.
Ruth Benedict, Mori Szadahiko: Krizantém és kard – A japán kultúra újrafelfedezése
Most újra kiadták.
"A Krizantém és kard egy Japánról, pontosabban a japánokról szóló tanulmány, aminek már a megszületése sem nevezhető mindennapinak. Az antropológusnő 1943-ban kezdett dolgozni a Washingtoni Háborús Információs Irodának, akiknek több országról készített összefoglalókat. A Krizantém és kard is hasonlóképpen kezdődött.
A kutatónő megbízást kapott, aminek az volt az oka, hogy Amerika még sosem harcolt számára ennyire idegen kultúra gyermekeivel. Az volt az elképzelésük, hogy ha megismerik az ellenségüket, több eséllyel szállnak szembe vele. Mivel semmit sem tudtak a japán habitusról és mentalitásról a kutatónőt kérték fel, hogy találja meg nekik a japánok motivációját, háborús viselkedésük okait, mik fontosak nekik, mitől félnek, miért élnek.
Ruth Benedict egy kissé másképp értelmezte a kapott megbízást. Úgy látta megkapta az esélyt, hogy tegyen egy lépést a háború – nem csak az adott, talán az összes, még ha ez lehetetlen is, amíg ember görgeti a földet – felszámolására. Nem azért kezdett foglalkozni japánnal, hogy kulcsot adjon az amerikai hadsereg kezébe, hanem azért, hogy megértesse a világgal, a japán emberről ez idáig semmit sem tudott, megette azt, amivel etették. Világbékítő szándék vezérelte."
Ajánlom olvasásra, hogy ne csak a ponyva terjedjen.
Semmi baj Bélám én megértelek. Nehéz pillanatok ezek a számodra, hogy most egy világ omlott össze benned. Tudod, időnként mindenkinek szembe kell néznie a valósággal és hát valljuk be ez nem könnyű. Törölgesd le szépen a könnyeidet és gondolkodj el a dolgokon. Majd még hálás leszel nekem. De nem, én nem várok köszönetet.
Egyébként most kétszer egymás után elolvastam a Levelek Iwo Jimáról c. könyvet, ezekről a virágsziromlelkű japókról, és hát ez egyszerűen hihetetlen, hogy a nagyrészt hirtelen sorozott, képzetlen emberek, milyen körülmények közt és mit vittek véghez. Nem tudom melyik másik nép volna erre képes.
