Én meg korán reagáltam. Én azt szoktam javasolni, olvassák el a magyarul is megjelent A harcművészetek szellemiségéről haladóknak című kötetből mit Do illetv Bu címszó alatt leírtakat. Javaslom még a zenélésről szóló Zen Gitár című kötetet. /Messzebbről nézve a dolgokat tisztább a kép:)/
Megjegyezném, hogy a pankráció úgy általában megrendezett bunyó, mint például az az aikidó amit te is űzhetsz, de a pankrátorok jelentős része olyan alapokkal indul ami nem csak közönségszórakoztatásra alkalmas.
Vegyétek és egyétek :-) Ajánlom kezdő pankrátoroknak akik könyvből akarnak önvédelmet tanulni!
"a taktikai műveletek és rajtaütések során megismert különbségekről a harcművészet és az utcai erőszak között, mely utóbbival ugyancsak a harcművészet lenne hivatott foglalkozni."
Mióta feladata a harcművészeteknek, hogy az utcai erőszakkal foglalkozzon? Na ennyit a szerző szakértelméről. Az utcai erőszakkal az un. ön védelmi tréningek feladata foglalkozni. A harcművészet feladata a testedzés a jellemszilárdítás és a személyiségfejlesztés, nem pedig az, hogyan harcolj bűnözőkkel.
Ajánlok azért egy mondatot a könyvből a védőfelszerelésben hadonászók számára: "Ha nem kerülsz néhányszor korházba az edzés során szerzett sérülések következtében, nem is tudod meg igazán, hogyan lehet valódi sérülést okozni." vagy valami ilyesmi. Lehet kezdeni edzeni! :-))))
Igen és talán éppen ezért, néhány "harcművész oktatónak" és sok sok tanulónak a kezébe kellene nyomni a könyvet. Talán kevesebb varázsszakkör működne...
Zebulont nem nagyon olvastam mert nincs nekem annyi idegrendszerem. Mindenesetre ha olyat irt hogy a KS szar, hát, szive rajta. Nekem tetszik a Hm is, Ks is, csak sok bunyó legyen mindkettőben. Teher alatt nő a pálma...
Ezt megertem (magam is hasonlokeppen gondolkozom :) ), de van itt egy csapda. Ha sport korulmenyek kozt nem vagy kepes mentalisan magad feltuningolni arra, hogy kihozd magadbol a maxok, akkor is ha remenytelen a helyzet, vajon eles helyzetben kepes vagy-e. Egyebkent meg pont az utca az (vagy tomott villamos vagy barmi), ahol nem felteltenil van lehetoseged kiterni remenytelen helyzetbol. Egy versenyszituaciot gyozelem nelku is felfoghatsz ugy, mint a kondicionalas resze.
Az en lelkemben ez ugy oldodik meg, hogy eles helyzettel meg eddig nem talalkoztam ill. nem parazok miatta, egyedul elvi szinten erdekel. De mondjuk ha komolyan foglalkoztatna a kerdes, azert a kuzdosportokat nem hagynam ki az etrendbol, akar mit is mondott O sensei Zebulonnak a cseresznyeviragzasrol.
1.Ha az odavezető közvetlen utat nézed ,hogy az ifju zen mestert idézzem, akkor se mindegy ,hogy ejakulácio közben Alizée kicsit jobban megszoritja a gigádat,miközben lejátssza neked az 1973 as rodeo bajnokság döntőjét élőben, vagy pedig Mengele boncol fel elevenen egy hideg márványlapon,ugyanott kezdve ,ahol Alizée az előző változatban.
2.Szerintem (és nemcsak)az emberek 90%- ban (minimum!!)fulladásos halált halnak. Ami ocsmány és fájdalmas.Ha igy nézed,hiába fagy meg a vér abban aki nézi,de sokkal humánusabb,mikor egy fanatikus kecske leszeli valaki fejét élőben,mint lassan ,jó puha ágyban kivárni, még leáll a légzésed(hála az orvostudománynak,ilyenkor jópárszor megfullad az ember,mire elmegy)
Hogy ne offoljunk annyit, átforditanám küzdősportra és HM-re. Tisztelem és csodálom azokat akik több meneten keresztül képesek veretni magukat az ún. tisztes sportbeli helytállásért, de nekem -személy szerint- vereség és vereség egyforma. Nem is lett belőlem soha sportoló. Ha pl. a 20. másodpercben érzem hogy itt esélyem sincs győzni, én nem szivesen vergődöm még két menetet, még ha fizikákálisan birnám is. Véletlen becsúszik valami és győzök? Méltatlan. Az utcai bunyó (értsd nálam a HM) az nagyobb játék. Ott odébbszaladok ha kell, aztán csinálok valami olyan szitut ahol én állok jobban. Ha odajön, ő baja.
off Azért ez inkább a nyugati frontra volt jellemző. A minket jobban érintő keleti fronton is voltak lövészárkok, de azért nagyobb volt a mozgás. Nem is szólva a déli, törökök elleni csatatérről. De persze ettől még néhányan nagyon megszedték magukat, nem is zavar annyira hogy nem gyártunk már fegyvert, legalább az ő lobbistáik nincsenek döntésközelben:) on