Sok itt a "pedagógus" ezt el kell fogadnod ha ide írsz :) A pedagógus- tapasztalataim szerint- egy olyan állatfaj, amely nem érti amit mondasz neki, de megmagyarázza, sőt ki is kéri magának :D Nem kell velük foglalkozni :)
Köszönöm! Úgy látszik ennyit ért az életem, amit én éltem meg. Negativok? Köszönöm nagyapám, és apu nevében is. Úgy látszik nekem itt nincs helyem. Jó túrázást mindenkinek!
Kedves RINN! Nagyon köszönöm, hogy ilyen jól leírtad. Amikor elkezdtem a kölökkel mászkálni, az én célom csak a kimozdítás volt, utána pedig figyeltem, hogy hogyan reagál. Nem azért (kék)túráztunk, hogy meglegyen a plecsni, hanem pusztán a túrázás végett. Vittem ovisokat - alsósokat a Matyiba (Mátyás-hegyi barlang) szülőkkel overálos túrára, egy sem volt aki ne akart volna újra menni - ellentétben a szülőkkel. Mert a szülőkben már fixálódtak a félelmek, egy gyermeknek viszont nincsenek fenntartásai, olyan, mint egy tiszta füzet - én csak próbálok helyesen írni bele. Másrészt pedig nagyon fontos az élmény ami köthető valamihez, mert ez a tapasztalat szerzés az igazi tanulás.
itt is ez volt..vagyunk mi a nagy család, a gyerek - vagy apa- érezze jól magát a többi 30-40 ember meg kit érdekel :) Sok embernek nem való a gyerek..de ez a magánvéleményem :)
Magamról: A túrázást a nagypapámmal, és apámmal kezdtem, de csak általános iskolás koromban. Nagyapa, és apa is aktiv túravezetők voltak, és mint tanárok volt egy szakkörük az iskolában, aminek felsősök voltak a tagjai. (Én a mai szóval "csókos" voltam, és igy mehettem velük.)Nagyapa cserkész is volt még anno, igy azokat a hagyományokat is bevitte a túrázásba.Aztán elindultunk 10 évesen apuval expedicióra. ( A Kohász Kéket jártuk be.) De előtte feladataim voltak! El kellett olvasni hogy hova megyünk, mit nézünk meg!És elmondani apunak,mert ő nem ért rá ezeknek utánajárni. (Persze! Könnyű a gyereket átverni!) Egy hetes, 10 napos sátras túrák. Aztán elindultunk vele (anyu sajnos nem tudott velünk jönni) a Kék Túrára. Szintén sátor. 10-14 napos etapok. És még amikor egyetemre jártam is elmentünk csak ketten. Nem volt égő, tehát nálunk játszik az apu! Tudom hogy az unokájával ugyanúgy bánik, ugyanúgy gondoskodik róla, mint rólam anno. Mind a mai napig szép emlékeim a kalandok! Talán ért hozzá, és ezt a férjem is belátja!Mert őt én és a zapu "mérgeztük" meg a túrázással, sátorozással.
Szerintem ez nagyban függ a szülőktől. Hogyan tudják eladni a projektet. Ha már az elején fel tudod kelteni az érdeklődését, akkor élvezni fogja. Amúgy meg fel kell tudni mérni, hogy van-e egyáltalán értelme bevinni a barlangba, ha ennyire hisztizik. Azért 2-3 évesen már el tudják mondani, hogy mit szeretnének vagy mi a problémájuk. Ezeket meg lehet velük beszélni. Ha meg ezután is hajthatatlan, akkor meg nem kell bemenni. Na bumm. Nagy tragédia nem történik.
Igazad van! De itt érvényesül a "kedves" szülők hozzáállása a többiekhez. Az fel sem vetődött bennük hogy mást esetleg zavar az üvöltés. Igen növekszik a másokat semmibevevő, csakén! növekedés.
(Jó pár éve Lillafüreden az István barlangban üvöltötte végig a látogatást egy kb. 3 éves gyerek, az apu előre ment, az anyja meg nem bírt vele, az idegenvezetőnek egy szavát nem lehetett hallani, pedig megpróbálta.Nagy élmény volt, és amikor kimentünk az apa neki esett agyereknek és elkezdte ütni. Na nem sok hija volt a meglincselésének.)
Nem tudom- csak sejtem- hogy kik csinálták. Ha ismered az utat, akkor biztos nem ezen táblák alapján mentél. Vannak rajtuk érdekességek. A régi barna táblák azért korrektebbek. A helyieket nem kérdezték meg sehol hogy hova tegyék, és mik legyenek rajta, ezért előfordul hogy az oszlopok hátoldalán is vannak infók, de azok csak a dzsindából láthatók. Két érdekes fotó, a Mályinkai kilátónál. (Mikor ott jártam egy kiscsalád megfelelően öltözve tanakodott, hogy jéé, egy vár, és nincs is messze, meg kellene nézni. Amikor le akartam beszélni őket róla, megsértődtek. Nem kicsit, nagyon.
Nagy széchenyi-programos felújítási lázban meg itt a kisgyóni telep lassan úgy néz ki, mint a setétebb részek a Csereháton... :/ Mindent felver a gaz, málik a vakolat, esik szét a kerítés. Érdemes volt elvenni azoktól, akik eddig gondozták a házakat...
Én mult hét csütörtök, és pénteken jártam be a Bélapátfalva-Putnok közti szakaszt. Több helyen is felfigyeltem erre a táblára, de ahogy én észleletem, csak a távolsági adatok voltak
kétesek az információs táblákon. Egyébként a felfestések elég frisseknek bizonyultak, és végig azon jöttem.
persze, egyetértek, hogy ne üljön otthon, hanem ismerje meg a környezetét...de a barlang valahogy nem az a típusú környezet szerintem ami a legideálisabb egy 2-3 éves gyereknek. Persze mindenki úgy neveli a gyerekét ahogy akarja- alakul is a jövő "degenerációja" :)
Nem is biztos, hogy azért jó levinni a gyereket X évesen, hogy tudja, mi az a cseppkő, hanem hogy legyen egy élménye.
Hidd el, ha másra sem emlékszik,csak arra, hogy ott rohangásztunk a barlangban, már jobban járt, mint ha otthon ült volna a tablet-tel.
Még nincs bizonyítékom az elgondolásomra, de van egy sanda gyanúm, hogy a korunkban tapasztalt sok túlmozgásos, figyelemzavaros ADHD-s gyerek jelensége mögött egy energiákkal teli, de roppantul lekorlátozott gyerek áll, akinek nincs lehetősége kiélni a természetes mozgásigényét, ezért agyban pörög tovább. Különösen akkor, ha agyban pörgetős tevékenységekre van korlátozva - videó játékok, tv.
Látás-nagymotorikus-kismotorikus-tanulási képességek kialakulása tengelyen haladva nem kevés rációt látok a dologban, de nem vagyok szakember.
Viszont, ha ezt veszem alapul, akkor a bides kölök rohangáljon a barlangban, legyen élménye, emlékezzen rá és majd ha már tanulni kell, akkor elő tudja hívni, hogy a cseppkő az az, ami körül egymást hajkurászták.
Ami a sírást illeti - passz. Szülői megérzés kérdése, hogy észreveszem-e félelem vagy behiszti van mögötte. Láttam már kislányt, aki picsorogva állt mondjuk egy lovarda nyílt napján a póni karámnál, mert az anyja fel akarta ültetni a lóra, ő meg nem akart.
Csak annyit kellett mondani, hogy nézd csak, annak a pacinak olyan csillag-szeme van és arany a szőre, nem ülsz rá - és máris más lett az arca és a ló hátán kifejezetten nyugodt volt. Ő behisztiből nem akart menni.
Ha félt volna, akkor nem lehetett volna rácsábítani a sztorira. Ezt gondolom, azért lehet látni, hogy meddig feszítsem a húrt a gyereknél. Ugyanakkor ember a szülő is és néha túlfeszíted, akkor bumm. Az élet nem habos torta Pelikán elvtárs, ráadásul a hibából, rosszból többet lehet néha tanulni, mint abból, hogy mindig minden jó.
...az viszont gáz, lehet, a gyerek klausztrofóbiás (vagy egy ilyen után az lesz), és még nem tudja elmondani. Mi már voltunk rendes barlangban is a gyerekkel, szerencsére azt is nagyon élvezte (Solymárra vittük az Ördöglyukba a kiskörre).
Ugyanez volt most a Baradla- barlangban. 2 éves forma kislány már a bejáratnál hisztizett, hogy ő nem akar menni, de semmi baj, mert apa igen, és apa az úr! lementek és persze folyamatosan üvöltött egészen addig amíg el nem fáradt és el nem aludt..Az egészből semmire nem fog emlékezni, de ha mégis az nem a jó érzés lesz :) Ezt amúgy a Vörös-tói középtúrán sikerült véghezvinni, de az aggteleki rövid túrán is voltak olyan kisgyerekek akik a rohangálást és a kiabálás élvezték a legjobban és lövésük sem lesz róla mi az a cseppkő :)
Ami a táblákat illeti, a helyzet ugyanaz mint máshol. Az egyikre ki volt írva, hogy Aggtelek 3,9 km..mentünk pár száz métert - Aggtelek felé természetesen - és a következőn már 4,2 km volt :D
A DDP Vándorlás napi csoportképei, a honlap főoldalán némi statisztika is található.
Azt gondolom elég jól sikerült, ami nekem nem igazán tetszett az a tempó, nem igazán túramozgalmas nézelődős volt, hanem ttúrázós de én már lehet, hogy életkorom miatt lassulok. A nagy túramozgalmak közül már csak az AK és a Balaton kör van vissza talán ezekre is lesz majd vándorlás.
Ez a hordozókendő is gyerekfüggő lehet. A mienk otthon elvolt, szívesen szunyált benne, miközben az anyja mondjuk teregetett, viszont közlekedésre kizárólag a hátihordóban volt hajlandó. Arra tippeltünk, hogy ugye magasan ül, előre néz a fejem fölött, biztosan azért jön be neki a dolog. Viszont láttam erdőben hordozókendővel és ilyen speckó hasi hordóval is túrázókat, ott se nyomorultul elzöldült, kínok közt senyvedő gyerekeket figyelhettem meg, tehát annak is van létjogosultsága. :)
Gyalogoltatja a halál, megy az magától is, ha kedve van. :) Természetesen amíg kicsi, vannak szakaszok, ahol felkéredzkedik apu nyakába (volt, hogy be is szunyált ott az ebéd utáni szakaszon).
Az átlagos túrahossz nekünk is olyan 5-6km sétákkal indult, aztán ahogy nőtt, úgy lehetett rendesebb kirándulásokat tenni. Ezek most nem szakasztejesítések, hanem ötletszerűek, általában kifejezett céllal (barlangtúra, valami rom felkeresése, geoláda, tanösvény, gombászás stb.). A leghosszabb, amit olyan 8 éves korában ment, az 25km volt, annak az utolsó részét valóban nem élvezte, sok-sok megállás volt, de szerencsére túléltük és nem vette el a kedvét sem. (Két napos akartunk, de délutánra elromlott az idő, így egy pont után kiszálltunk, és a legközelebbi buszhoz még erős 8 km volt hátra, úgy jött össze egy napra ez a táv.)
Mellesleg a gyerek az iskolájában legendásan híres lett arról, hogy az orvos nagyjából kétévente egy alkalommal látja, és akkor is valami felső légúti fertőző szarral, amit elkap a többiektől. Gyanítjuk, hogy a rendszeres természetjárás azért lendít egy kicsit a gyerek egészségén. Növeli az önbizalmát az is, hogy amikor szóba kerül a környék, vagy az ország egy-egy érdekessége, látnivalója, akkor elég sok alkalommal meg tudja (ál)szerényen jegyezni, hogy ő már járt ott... :)
Valószínűleg jól látod a véleménykülönbségünk okait. Jól csináljátok, az biztos, mikor találkoztunk a múltkor csak úgy sütött a gyerekekről a kiegyensúlyozottság, a nyugodtság, és akkor is éppen a hordozókban ültek.
Még egy kiegészítés. Minden túra után, amikor a feleségem altatja őket, egy pár estén mindig az adott túráról kell mesélni, hogy mi hogyan történt. Azt gondolom ez sem véletlen!
Tibi csak ismételni tudom magamat. A nagyobbik leányunk gyakran kéri, hogy mennyünk túrázni. Eddig 5-15 km közötti távokat mentünk velük. Akkor jönnek ki, amikor akarnak. Kényelmesen tudnak benne aludni, ha elfáradnak. SOSEM sírtak még benne túra közben. Úgy gondolom a véleménykülönbség abból adódhat, hogy míg te már kamaszokkal kezdtél el túrázni, addig mi már kétéves kora előtt vittük magukkal. És azt biztosan tudom/merem mondani, hogy mindegyik túrát élvezték. Az persze természetes, hogy nagyon oda kell figyelni, amikor kisgyerekekkel túrázol. Ezért is nem voltunk pl. a mostani hétvégén "sehol", mert nagyon meleg volt.
Nagyon szép dolgokat írtál, de azért elgondolkozom rajta hogy 8 éves korára befejezte az OKT-t, 11-re az RP-DDK-t, plusz egyebek...
Biztos hogy egy 6-7-8-11 éves gyereknek ez minden vágya hogy pár száz, neadjisten pár ezer km-t gyalogoljon szabadidejében? Nem inkább a "fater" vágya volt ez?
Két gyerek sem egyforma, nem vonom kétségbe ennek hasznosságát, de azt minimum vitatnám hogy mennyire hasznos 10 éves kor alatt 5-6 kilométernél többet gyalogoltatni egy gyereket, azt pedig mindenképpen hogy mennyire élvezi ezt.
A kéktúrát először én a fiammal és unokatestvérével csináltam meg, 11-14 éves korukat ölelte fel a 2-3 hetente elkövetett 15-20 kilométeres etapokban megtett kéktúra.
És bár 60-70%-ban röhögcséltünk, beszélgettünk, élményeket szereztünk azért még ekkora gyerekekkel is voltak nehéz pillanataim.
Apu le van korlátozva, férfi, nem érthet hozzá Arankám, hogy milyen is az, hogy gyereket nevelünk mi nők!
Komolyra fordítva a szót - a gyerek azt szokja meg, abba nő bele, ami körülveszi. Ajánlom figyelmedbe Berta Jani Juli történetét. Ők ha jól emlékszem három kisgyerekkel járták végig a kéktúrát úgy, hogy ha emlékszem a legkisebb pelenkás volt.
Nagyon belém vésődött az egyik történetük. Már nem emlékszem hol jártak, de szikkasztó nyár volt és mire a szállásra értek, a szülők annyira kipurcantak, hogy muszáj volt ledőlniük. A nagyobbik gyerek meg szó nélkül tisztába tette a kicsit, a középső meg kipakolt. Azt hiszem ők családdá, csapattá értek a túra alatt.
Ha a gyerek olyan családba érkezik, ahol a szülők túráznak és boldogok a hobbijukkal, akkor a gyerek is szeretni fogja. Tény, hogy nem lehet 30km-re elmenni egy palack vízzel egy kisgyerek esetén, de simán el lehet vinni kisebb távokra még ha kicsi is.
Ami a hátizsákban gyereket illeti - ma már nem hátizsákok vannak, hanem hordozókendők. Amelyeknek pszichológiailag és fizikálisan is többszörösen le van tesztelve a pozitív hatásuk. Ahogy régen a parasztasszonyok a hátukra tekert rongyba tett gyerekkel végezték a munkát, úgy ma egy anyuka is el tud így menni túrázni. Ráadásul a gyereknek ez jó, mert végig oda tud bújni anyához, tiszta levegőn van, és ha ügyesen irányítod a figyelmét - már amikor nem alszik el - akkor épp úgy érdekes lesz számára, amit lát, mintha a homokot lapátolná Zsoltikával.
Mindenki máshogy neveli a gyerekét, ettől lesz minden család más és ettől lesz többek közt minden ember más.
És Zozó, most nézd meg, mennyi dislike fog jönni! HEV és Güszi már hegyezi is a gombot :D
Mi 2 hónapos korától mászkáltunk vele - havi egy-két alkalommal a Budai-hegységben - hordozóval féléves korától. 3 és fél évesen kezdtem el "terhelni", mert túl sokat jártunk orvoshoz, és gondoltam inkább túrára költök mint gyógyszerre. 8 éves korára befejeztük az OKT-t, 11-re az RP-DDK-t, közben PMP, Nógrád-megye turistája, Balaton-felvidéki kék, Őrvidék turistája, Rila, Rodope... Élvezte, de nagyon. Ráadásul földrajz - történelem - biológia tantárgyakból ötösnél rosszabb sose volt, és orvosnál elég régen voltunk. Amit megtanult, megkapott nem bebiflázott tudás, hanem magától értetődő természetes állapot, ösztönből megy minden, térképolvasástól a táborhely kiválasztásig. És persze voltak nehéz pillanataink is - feladások, de az idővel azok is kalanddá értek. Manapság már lejár az Őrségbe festeni és segít a túravezetésben is. Bringázunk (AK), mozgunk, élünk. Egyébként kamasz koromban én is kihagytam a túrázást...
Magyarul: én mindenkit csak biztatnék: vigyétek a gyerekeket túrákra, bárhova ahol biztonságosan mozogtok, mert az ott megszerzett tudása sokkal mélyebb lesz, mint amit a padban bármikor is tanulni fog.
...ne viccelj, micsoda lehetőség, még az internet nyújtotta anonimitáson túl is lehet agresszívan véleményt nyomkodni anélkül, hogy bárkinek tudomására jutna a dolog, hogy ki az elkövető...? Sokan ettől élveznek rá a monitorra. :)
