Ez f@sz@! Eddig mindig ezt a sört hoztam a haveroknak, mondván, hogy kuriózum mert itthon nincs. Hátha Thassoson van valami másik itthon ismeretlen fajta! Sajnos én ez ügyben csak a véletlenben bízhatok, mert a sört meg nem iszom semmi pénzért.
Vicces, vettem ma a madarastesszkóban pár akciós Mythos sört 189 ft-ért, két hete Görögországban ez 1.3 euro volt nagyobb áruházban :). Bolond ez a világ.
Hercecszántón, ha nagyon nem akarnak dolgozni a vitéz urak akkor 10perc a várakozás. Ha hazafelé választod akkor Verbásznál kell lejönni a pályáról! Szerintem, ha én Debrecenben laknék akkor is ezt választanám, vagy eleve RO felé! Tavaly barátaim jöttek haza Burgaszból és már a Kalotina-Dimitrovgrad határon belecsúsztak egy 3 órás várakozásba, Lapovo környékén jártak(baleset miatt akkor is álltak) amikor beszéltünk és megvígasztaltam őket, hogy Röszkén a dupláját fogják várni. Gondolkodás nélkül Hercegszántót választották. A barátom már nagyon fáradt volt és Verbász után a feleségének átadta a volánt, elaludt kicsit és arra ébredt, hogy a határon vannak. Furcsa kockás címer a zászlón meg dobrivecser! Az asszonynak sikerült Bezdánnál az egyszerűbbbet választani és elment Horvátországba! Határ,határ nem érdekes!! Szóval figyelni kell!
Tompa sokat nem oszt vagy szoroz ha Röszkén buli van. A lehetőségek: 7-19 Tiszasziget, Ásotthalom, Bácsalmás. 0-24 Hercegszántó. A lakhelyedhez képest tájold be, hogy melyik játszik neked!
A számvitelhez nem sok közöd van. Itt az erre vonatkozó rész:
5. hasznos élettartam: az az időszak, amely alatt az amortizálható eszközt a gazdálkodó időarányosan vagy teljesítményarányosan az eredmény terhére elszámolja;
a) hasznos élettartam az az időszak, amely alatt az amortizálható eszközt a gazdálkodó a várható fizikai elhasználódás (műszakok száma, tevékenységre jellemző körülmények, az eszköz fizikai jellemzői), erkölcsi avulás (technológiai változások, termékek iránti kereslet), az eszköz használatával kapcsolatos jogi és egyéb korlátozó tényezők figyelembevételével várhatóan használni fogja, vagy
b) hasznos élettartam az a megtermelhető darabszám, elvégezhető teljesítmény vagy egyéb egységszám figyelembevételével meghatározott időszak, amely időszak alatt a gazdálkodó az előbbieket várhatóan elő tudja állítani az amortizálható eszköz felhasználásával;
6. maradványérték: a rendeltetésszerű használatbavétel, az üzembe helyezés időpontjában - a rendelkezésre álló információk alapján, a hasznos élettartam függvényében - az eszköz meghatározott, a hasznos élettartam végén várhatóan realizálható értéke. Nulla lehet a maradványérték, ha annak értéke valószínűsíthetően nem jelentős;
Az amortizáció szónak több jelentése van az idegen szavak szótára szerint. Egyik az, amit többen a számviteli előírásokkal hoznak összefüggésben, de jelenti az elhasználódást is.
Ez utóbbi az amit be lehet számítani az utazás költségeibe is.
Nekem az 1.6 16V benzines motorú autóm 100 ezer km-ként 220-250 ezer Ft "amortizációs" költséget igényel (gyertya, vezérműszíj, autógumi, fék, stb.) Ez ezer km-re vetítve kb. 2500 Ft. Ha lemegyek Görögország középső részére Budapestről az kb. 4000 km futásteljesítményt jelent. Ez 10000 Ft "amortizációs" költséget jelent.
Ugyanakkor a 8,5 literes fogyasztás mellett a 4000 km-re a benzinköltségem kb. 140 ezer Ft.
A "lábamtól függően" ez a benzinköltség ±10 000 Ft is lehet. Szerintem az "amortizációs" költség elhanyagolható a többi költséghez képest.
Az idén Halkidikire oda-vissza összesen 2400 km-t számoltam, így az "amortizációs" költségem nem több mint 5800 Ft, ami két személy egyszeri nem túl bő ebédjét jelenti. Két heti nyaralást alapul véve a szállás+kaja+benzinköltség mellett az "amortizációval" nem kalkulálok.
mutass nekem egy közlekedési vállalkozást, ahol km. arányosan számolják el a járművek amortizációját!
persze lehet, hogy a Zsukuc Ignác bt. az egyszem teherautójára így számolja el, de a nagyobb cégek mind időarányosan írják le a teherautókat, buszokat, személygépjárműveket
Ezt a hozzászólást nem kellett volna megírnod. Az értékcsökkenés lineáris elszámolási módja mellett más elfogadott módok is vannak: degresszív, teljesítményarányos stb. Emellett lehet még terven felüli, és maradványérték is. A dolog nem oly egyszerű, mint egy faék.
Nem keverem, csak én nem a vállalkozások amortizációs költségeiről beszéltem, végképp nem adóügyi szempontból. Miért is tettem volna, ennek semmi köze a témához.
Mindegy, aki akarta, az szerintem nem értette el, miről beszéltem.
az amortizációs költség (leírási kulcs) időalapú, semmi köze nincs az amortizáció elszámolásában annak, hogy többet, vagy kevesebbet használod az adott tárgyi eszközt
egy esztergát akkor is x év alatt írnak le számvitelileg, ha azon 10 ezer, vagy 100 ezer tengelyt esztergáltak ki
az amortizációnak pedig a szervizeléshez végképp semmi köze, az amortizáció egy időben fix dolog, a szerviz pedig a használattal arányos, az amortizációt havonta fix részletekben írod le, a szervizköltséget pedig akkor számolod el, amikor esedékes
de a legfontosabb különbség az, hogy az értékcsökkenést az 5-ös számlaosztályban, a szervizdíjakat pedig a 6-os (vagy 7-es) számlaosztályban kell könyvelni :-))
dehogy érdektelen és már hogyne érintené a magánautóst. csak éppen a vállalkozó ezt a ktg-et elszámolhatja, és ez pont azért van így, mert jelentős és abszolút kimutatható összeg ez, míg te magánautósként nem, de fizetni azért fizeted.
ha többet használod, akkor jobban kopik, jobban használódik a járgány, hamarabb jöhet el a szervíz ideje és ott több mindent kellhet cserélni. nagyon is érinti a magánembereket is, csak pont ez az, pont erről beszéltem, hogy ők ennek a költségétől eltekintenek, akkor is, mikor pl. az autós nyaralás árát számolják ki.
A bérelt kocsi árát ebben az értelemben most nem kell külön számolni, hiszen az benne van ugye az alap összevetésben (kocsi vs. repcsi+ transzfer és/vagy kocsibérlés). De maximálisan egyetértek veled, ez nagyon szubjektív és személyiségfüggő, egyik megoldás sem jobb/rosszabb, olcsóbb/drágább eleve elrendelésszerűen.
Viszont még kifelejtettem az előbb, hogy az utazás időpontjától is függ a szaldó.
Pierr: én nem értékvesztést írtam, hanem amortizációt, az azért más.
Milyen reptéri illeték? Tavaly a wizznél bőröndöstől összesen nem került 25.000 Ft-ba/fő a repjegy amikor vettük. Ahogy néztem az idén belekerülne 35.000 Ft-ba a kinézett időpontban.
Tudom az utazási irodák bővebben számolják a reptéri illetéket, de ha egyszer magánszervezésre adja a fejét, akkor a menetrend szerinti járat olcsóbb.
Mondjunk akkor összegeket,hogy képben legyünk....Négytagú családnak a reptéri illeték 25 ezer/fő körül van...kb...és ebben vagy benne van a kerozin felár,vagy nincs,csak egy példa...de általában nincs...
(Buszjegy dettó ilyen áron van,tehát ez eddig 100 ezer körül/család.....Ugye én négy fővel számolok,mert ezeket gyereknek is ki kell fizetni...)
Ez ugye rájön a szállás+étkezés árára,de repülős témánál még repjegyre is!!Ez ugyan nagyon általános,tudom,de kb. így kell kalkulálni repülős útnál.
Kisebb létszámnál lehet variálni,de odafigyelős téma,számolgatni kell,szóval ebben tényleg nem lehet annyira tanácsot adni,ilyen kevés infó mellett....
Ez mind igaz, de akkor sokaknál azt is számolgathatjuk, hogy mennyivel olcsóbb saját kocsival bejárni a környéket, mint egy bérelttel :) Vagy éppen azt, hogy mennyivel teljesebb lehet a nyaralásunk, ha magunkkal tudjuk vinni azokat az apróságokat, amivel hódolhatunk kedvteléseinknek, pl. egy búvár szemüveg, vagy uszony, ami már nem biztos, hogy beleférne a repülős cuccba :)
Egyszóval abszolút személyre szabott, hogy kinek mi a jó, mi éri meg, ezért is érthetetlen számomra, amikor ilyen ügyekben kérnek itt tanácsot, hiszen az értelemszerűen csak szubjektív lehet.