Helló szaki 10 ! Ha 4 " -os a láncoskulcsod, akkor kb. 1 LE -vel, (75 mkp.) erővel nyugodtan húzhatjátok a láncoskulcsot. Tehát hosszabbitó csőtoldó rásegitése nélkül !
Nekem van egy ilyesmim. Volt itt egy mester, beletörte a rudait. Itthagyta az egészet, én meg kiszedtem. A végén volt egy hasonló fej. Egy éve tárolom, nem jött érte. A bütykök nagyobbak, mint a képen és kevesebb van belőlük. Kerek fekete-szürke korongok vannak rajta.
Nem is ezért írok, hanem: láttam a tévében a kísérleteit, munkáit a lézeres fúróval. Nagyon tetszett, hogy 30 perc alatt bármilyen kemény földbe fúrt egy 30 méteres kutat, bő vízhozammal. Tetszett az is, hogy az egész gép egy kisebb szék méretű volt. Láttam, hogy még kísérleti stádiumban van a dolog, de kéne nekem egy-egy kút a Bükkaljába és a Börzsönybe. Tudna-e ezzel a géppel készíteni kutat nekem? Azt mondta a tévében, hogy 100 m-ig, 40 cm átmérőig lehet kutat fúrni. Nekem csak olyan kell, amibe beteszek egy búvárszivattyút és jön a víz. A másik kérdésem, amit láttam, az a geovalami, ami csak lehelyezhető és már jön is a víz a földből. Tudom, hogy sok megrendelése van, meg várni kell rá 6 hónapot, de ahogy láttam jónak tűnik. Az hogy működik? Az érdekes képsor volt, amikor a kutya vize fölé vitte, kiszippantotta a kutya táljából a vizet. Nekem kellene egy ilyen is. Mennyibe kerülne ez nekem? Remélem jó felé keresem és Ön az akit láttam a TV-ben. Ha nem, akkor bocs.
Helló zsolesz2003 ! Elnézésedet kérem, nem akartalak megtéveszteni.
De én konkrétan a Panoráma utca és vidékéről beszéltem, nem pedig a Szőlődomb, Petőfi és a Rákóczi utcákkal határólt térségről.
Ott már sokkal szerencsésebb a vizbeszerzés, hiszen csak pár méter és dől a viz, főleg a patak menti rész mellett. Ezáltal persze jóval olcsóbb is lessz a kútad, mint ha ott fent lett volna a hegyen.
Ezért is szerencsésebb helyzet volna, ha a kérdező megadja a konkrét helyszint. Üdv.
Helló Szaki ! Bármely nagyságú , illetve méretű láncos csőkúlcsnak a lánchossza megtoldható tetszőleges hosszúságúra.
Egy a lényeg, hogy az eredeti lánchossznál megadott nyomatéki erőnél nagyobbal ne dolgozzatok vele, mert akkor az szakadhat, főleg a nyelv része, vagy a rögzitőcsavar !
Lehet hogy marhaságot kérdezek, de a láncos csőfogón, ha rövid a lánc, akkor bele lehet tenni hosszabbat? Azért, hogy nagyobb átmérőjű csövet is megfoghassunk vele.
forgácsoló szerszám áruházban találsz vékony marótárcsákat. Lehet meg kell rendelned. Globus márkában (lengyel) megfizethető az ára. kb 100 mm átmérőjű 0,3 és 0,5 mm es méretben is van. Most hogy a forint gyengélkedik nem lepődnék meg ha 4 ezret is kérnének érte.
Árajánlatot szeretnék kérni kerti kút fúrására. Nem értek hozzá semmilyen szinten, így nem tudom, milyen információra van szükség ajánlat készítéséhez. Egy -tól-ig ár átlagos kúthoz átlagos körülmények között nagyon érdekelne!