Pontosan! Pizzéria, hamburger, sör, fagyi, teljesen korrekt árakon. Szemesen még nagyon tetszik a "Nem fizető parkoló" is és a szállásdíjak is nagyon a földön járnak.
Nekem ez az egész Balcsizás 99-ben jött és riogatott minden ismerős drágasággal, meg döglött angolnákkal. Hát jelentem döglött angolna sem volt és drágaság sem.
Jó, ha az ember nyaral, akkor amúgy is többet fagyizik, éttermezik mint máskor, tehát sokat el lehet költeni a Balatonon, de az árak egyenként, kiragadva, teljesen szokványosak. Persze Siófok más, ott azért jobban megy a lehúzás. Oda csak én nem megyek. :-)
Nekünk fent, a kertmozi utcájában van nyaralónk, arra is látni jó néhány eladó házat. Az árakkal kacsolatban csak annyit, hogy a múlt 7végét Miskolc-Tapolcán töltöttem és egy éttermi kajcsizás legalább másfélszer annyiba került, mint Szemesen. Arról már nem is beszélek, hogy mindezek mellett még mindenhol le is húztak (pl. 3 dl üdítő helyett csak 2 dl-t hoztak ki, de a számlán érdekes módon 3 dl szerepelt, stb.). Szerintem már rég nem igaz, hogy a Balaton a legdrágább magyar nyaralóhely. Sőt... Én azt tapasztaltam, hogy semmivel sem drágább, mint Bp., egyes élelmiszerek még olcsóbbak is, és az alkalmazottak (pl. boltokban, vendéglátóhelyeken) meglepően kedvesek.
A válasz: igen, de az utóbbi öt-hat évben csak bérlőként. Ingatlanpiaci szempontból kockázatos ugyanis a Balaton. Van úgy, hogy két-három évig nincs víz, csak bűzös iszap. Máskor döglenek az angolnák. Rendesen pedig nincs hal a tóban, csal a pincér és a kereskedő, végül pedig ki akar felkészülni arra, hogy telente tutira felnyomják a nyaralóját? Márciusban négy szemszédom járt így, mi csak azért úsztuk meg, mert tavaly télen viszont a mi házunk volt - öt másikkal együtt - műsoron. Szóval kell három-négy nyugodt év, hogy visszaálljon a tó presztízse.
Egyébként ingatlanból pokoli a túlkínálat Szemesen. Jómagam a Hunyady-telepen birtoklok üdülőt - az Szemes nyugati vége -, és minden ötödik nyaralón kint van az Eladó tábla.
tudok pl. mostanában eladott ingatlanról, igaz panzió és étterem pluszban együtt, amit német emberke vásárolt meg. de mint mondtam, mostanság nem vagyok otthon ebben a témában, mivel mégsem érintett, és egyenlőre nem is érint minket a dolog.
sajnos az aktuális árakkal nem vagyok tisztában. amikor legutóbb eladásról volt szó, akkor a ragaszkodás mellett nagy érv volt, hogy padlón voltak az árak, vagyis alig lehetett eladni valamit, azt is áron alul. talán ezért nincs sok eladó ingatlan most sem. mi biztosan nem kaptunk volna érte akkor annyit, amennyit nekünk ér. bezzeg 5-10 évvel ezelőtt. ettől függetlenül azért biztosan fellelhető valami. szerintem aki eladná, vár a német és más hasonló vevőre, mert ők többet adnak érte.
A szakaszon 1800-as evek masodik feleben gyartottol, 1930-ig gyartott diosgyori sinek vannak. A 30-as vonal nincs olyan rossz allapotban, hogy ezert v. barmiert elorehozott felujitast igenyelne.
Talán még annyit, hamár bennevagyunk, hogy ez az anyagfáradás mennyire gyakori? Gondolom a sínek többsége már nagyon régi, de például egy ilyen baleset mennyire emeli az adott sínszakasz felújítási idejének előrehozását, ha egyátalán emeli?
Kiterobe ment a szerelveny, a valto ive miatt Vmax=40km/h. Vagyis ha szemely akkor kisebb dodgem szeru oldalrol belemegyunk a masikra randulas. Sok mindentol fugg, de borulas talan nem lett volna.
Szemelyi serules nem tortent es kocsikban sem lett kar, meg vasuti objektekben pl. felsovezetek, biztber, csak az alepitmenyben.
Köszi. Mennyire volt súlyos? Mármint úgy értem ha épp egy személyszállító alatt történik a gond, mi történhetett volna? Mennyi volt itt a megengedett sebesség?
No ide kívánkozna egy kérdés: Szemesen milyen árak vannak? Vajon itt is olyan az ingatlanpiac, hogy mindenki marha áron kitartja és évekig nem is adja el, vagy esetleg reálisabbak lehetnek az irányárak? Itt elsősorban a helyi dolgogban járatosak véleményére és konkrét ingatlantulajokéra lennék kíváncsi.
Hozzáteszem, hogy pont Szemesen én alig látok eladó házat. Pl Öszödön már inkább.
En tudok pontos infot mondani: Anyagfaradas (sin), biztber szerencsere nem serult, volt a baleset utani het kozepeig a II. vaganyra vaganyzar, sin es felepitmeny csere. Azota jarhato rendesen.
persze hogy nem volt több szemesen. én úgy értettem 1 esetleg 2-nél több, mint amennyi szomszédos településeken volt és van, ha jól emlékszem. bár vonattal már nem mentem le vagy 10 éve, így nem mentem át szárszó, földvár stb állomásán.
Elkepzelheto, hogy voltak ilyen vonatok, de tobb vagany nem volt a mai allapotnal! Egyszeruen azert, mert nem fert volna el sehova, mindenhol jol korbehatarolt az egesz allomas terulete.
nem vagyok ilyen műszaki dolgokban járatos, de régen voltak szemesig és szemesről közlekedő vonatok. több vágány az állomáson stb. szóval a déli part egyik jelentősebb állomása volt. igaz.
Szemes vasuti szempontbol is fontos hely: 1923 VES, elso elektronikusan allithato valto, aztan '80-as evekben itt volt a "kis-KOFI" kozpontja is. Aztan ebbol lett Szabadbattyantol Balatonszentgyorgyig a KOFI/KOFE rendszer.
jé egy szemesi topik. a családomnak van nyaralója szemesen. hú de régóta. szerintem is a déli part legjobb helye. még. de meddig? a moló nagyon kultúrált lett, de ezzel egyidejűleg elvesztette a szemesi-csendes-nyugalmas-barátásgos jellegét. a nyaralónkat esetenként kiadjuk, de nem fő/éjszaka, hanem ház/éjszaka. 4, max 5 fő részére 8-10e. tehát annak éri meg, akik vannak ennyien. ettől függetlenül 2-3 fő a jellemző. már felmerült az eladása, de a ragszkodás mindig győzött. a parttól, szabadstrandtól 150 m-re van a hetesen innen.
Én is most jöttem és teljesen egyetértek. Nem értem miért szól minden arról, hogy most már a külföld az olcsóbb. Ahogy írod az utazás is jóval hosszabb és kölcségesebb, illetve az ottani árakról nemrég volt egy tévéműsorban szó, sehol nem olcsóbb, mint a Balatonon. Néhány kép az új mólóról, ami nekem elsőre kicsit idegen volt, hiányoltam a homokot és a szép fákat, de a helyi lapban olvastam, hogy már kétszeresen is túlkorosak voltak, ki kellett őket vágni. El kell ismerni nagyon szép lett. Viszont a kikőtő, gondolom költségkímélő szempontból való átkölzötetése pl. a diszkóhajónak nem kedvez (lehet a többinek sem), mert az emberek nem gyalogolnak be messzire, nem is tudják, hogy áll arra hajó. Míg itt volt elől a másik oldalon, akkor többen észrevehették.