Az biztos,hogy nem tennék kárt benned. Felköpök egy sztorit. Kíváncsian várom a börtönös sztoridat,de ütős legyen ám!
Az egyik napilapunkban olvasom a szenzációhajhász cikkecskét.
”… Egyik fiúnevelõ otthonban a fiúkák egyrésze túlságosan is szerette egymást, s ebbõl a meleg szeretetbõl elõzékenyen, akaratukon kívül is részesítették kisebb: 6 - 8 éves társaikat is...”
Ennyi a hír veleje. „lám, lám mik történnek manapság!” - kapja fel makadám fejét a nyárspolgár, s csámcsogva olvassa még egyszer végig a cikket, hátha kihagyott valami zaftosat, amin kéjesen, nyáladzva kérõdzhet.
Engem nem is az eset mindennapisága döbbent meg: hiszen ahol nagy tömegekben állandóan összezárva egyneműek élnek együtt, ott óhatatlanul is bekövetkezik az ominózus esemény: (csirkefarm szindróma). Inkább az utóbbi aggaszt, a brutális erõszak, a kényszerrel kicsikart kéjvágy kielégítésre rávett kiskorúak lelki és testi megaláztatása. Ez a brutalitás jellemzõ ma egész társadalmunkra.
Mert a börtönökben dívó köcsögölés, leszbikus és homoszexuális fajtalankodás, a katonaságnál elõforduló és a nevelõotthonokban mindennapos nemi zaklatás, kényszerítés, brutalitás csak a jéghegy csúcsa. A csírája benn lappang lelkileg és szellemileg megnyomorodott társadalmunkban. A polgár a társadalomtól, hatalomtól, az élettõl elszenvedett pofonokat, rúgásokat, halálos rettegéssel fogadott egzisztenciális stresszhatásokat a családban történõ hatalmi tombolásban, kiskorú csemetéinek megrontásában, szexuális aberrációra való kényszerítésében torolja meg.
Ez az ingerválasz a környezeti ártalomként rázúduló piszkos politikai áradat, média-dömping és fizikai erõszak ellen. A társadalom rohamosan csúszik lefelé a moralitás lejtején. A szegénységből való kiemelkedésért sok fiatalkorú fiú árulja a gyönyört kivénhedt másságú, meleg férfiaknak a főváros meleg negyedeiben. Mi ebben a különös?
Elõször is a nevelõotthoni dolog kitudódott: tehát botrány, reagálni kell rá. Le kell sújtani! Példát kell statuálni! Másodszor: a családban megtörténõ, néha az anya tudtával és segítségével prostitúcióra kényszeríttet, tönkretett gyerekek családi érdekbõl hallgatnak. Belül testileg és lelkileg tönkremennek, kiégnek. De lényeg, hogy a megrontó apa kiegyensúlyozott a napi konkurencia-harcban, az üzletfél engedékeny a gyenge gyerektest áldozattól, s a családi egzisztencia meg van mentve. A lényeg: ami nem létszik, az nincs! Ami nem tudódik ki, az, bocsánatos bűn. Tabu.
Viszont az intézeti gyerekeken el kell verni a port!
Gondoljunk csak bele: a 114 összezárt gyerek együtt fürdik. A nemi vágytól robbanni tudó kamaszok kéjvágya keresi a kielégülést, s a gyönyörû fiú és lánytestek látványa csak gerjeszti vágyukat. Esténként a hálóban egymás mellett vetkõzve, sõt feküdve, a másik testközelében megpróbálják a gyönyört, leszakítani egyet az almafa termésébõl. És megtudva a titkot, megízlelve a gyönyört, önmaga és a másik testének felfedezésével, simogatásokkal és szeretettel a test és a lélek is kielégülést nyer. Ez nagy százalékban önkéntes alapon megy végbe. Kölcsönös megkívánás folyamán. Sajnálatos, hogy az ügyeletes nevelők nem veszik észre ezeket, a dolgokat. Nagy a konspiráció.
A perverziót, kényszerítést, erõszakot és a kiskamaszok zaklatását, pedofiliát, pederasztaságot, elítélem, s mélyen megvetem. Ez büntetendõ. Viszont 18 életév felett mindenki azt tesz a testével, amit akar. Az övé.
Mielõtt felugranának karosszékeikbõl, s lecsapnák az újságot, elmondok egy példát. Az arab világban a férfiak 27-30 éves koruk elõtt nem tudnak megnõsülni, mert a hozományt addigra tudják csak megszerezni. Az örömlányokra nem telik, mert akkor a hozomány sosem gyűlik össze. Mi a járható út: az állandó onanizálás, maszturbáció vagy pedig fiúszeretõ, ahogy õk mondják „barát” tartása. Az utcákon tömegével sétálnak idősebb fiúk, nőtlen férfiak, fiatal kamaszokkal, kisujjaikkal összekapcsolódva kéz a kézben. Mindenki tudja, hogy összetartoznak.
Ez a legolcsóbb megoldás. Az idősebb fiú is évekkel ezelõtt egy idősebb fiúnak volt a kis barátja, s a most neki levõ kis barátjának is lesz később egy kis barátja. Így élik a test vágyinak, a gyönyörök megszerzésének sorát, s testileg, lelkileg egészségesen a házasság szent intézményének elnyeréséig kiegyensúlyozott tagjai a társadalomnak. És ezen, senki nem döbben meg, senki nem csámcsog rajta. Értelmes, okos, nyitott társadalom. Nem saját gyermekeiket rontják meg, hanem arra érett korú fiatal barátokat keresnek önkéntes alapon.
Kérdezhetik, mi van akkor, ha nem szakadnak el egymástól, és felnõtt korban is együtt maradnak? Az égvilágon semmi. Senkit nem zavar: magánügy. Michelangelo, Leonardo, Caravgio, Baudleaire és Verlaire, Cocteau (Jan. Marais barátja) és sok más a világ géniuszai, meghatározó korszakalkotó művészei, vagy tudósai, építészei a másságot választva, barátot tartva társalkodónõként, ihletként, szeretõként vállalták ezt a fura együttélést, mert nekik így volt meg a lelki békéjük, az alkotóerejük így újult meg.
És a korabeli társadalom szemet hunyt e felett az akkor még az egyház miatt tűzzel-vassal irtott fertelmes fajtalankodás felett, mert volt annyira érett az akkori társadalom, hogy elfogadván az inkriminált személyek által a közösségnek készített műalkotásokat, nem kutatta születésük titkait.
Avagy törjük össze Dávid szobrát, romboljuk le a Szixtusi kápolnát, égessük el Cocteau könyveit, Jan. Marais, filmjeit, mert alkotóik másként keresték a gyönyört, lelkük épülését. Kinek ártottak ezzel, kit károsítottak meg. Amit adtak a világnak, az, sokkal nagyobb annál, amivel egy-két rossz házassággal megrövidítették volna azt.
És a szemforgatókról, a csalókról szólva. Ezek a cipollák, akik egy-egy rossz házasságban fõve szexuálisan és lelkileg teljesen elszürkülve, megnyomorodva csámcsognak a pornófilmeken, s kilóra vásárolva a szexlapokat, az irodafiókban dugdosva olvassák nyálcsorgatva, ezek a szexuális rabszolgák: akik a feleségüket és önmagukat is látszat szimbiózisában tartva, kínlódva teszik napi kötelességüket otthon, ezek a lelkileg megnyomorítottak akarnak ítélni a testileg, lelkileg szabad, egészséges alkotó emberek felett. Nincs joguk erre. Senki nem szólhat bele felnõtt emberek szabadon választott párkapcsolatába, szerelmi gyakorlatába. Nem állíthatunk fel korlátokat, morális cellákat, nem zárhatjuk börtönbe a lelkeket! Demokráciában mindenkinek joga van az élethez, élvezethez, a szeretetre, bárhogyan is szerzi is azt meg.
Mert nagyjó Uraim! Isten a maga képére teremtette az embert, s útravalóul ezt adta neki;”elsősorban szeresd a testedet, önmagadat! Másodsorban szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!”
|
