Volt szerencsém(?) a héten tesztelni a két első helyezett N-betűs helyet Bükfürdőt és Sz.gotthárdot is. Bükfürdőn még egyszer sem voltam, de a sok pozitív beszámoló miatt egyszerűen nem tudtam nem megnézni. Hát árnyalnám azokban a kialakult képet, akik nem ismerik, de a beszámolók alapján tervezik meglátogatni.
Bükfürdő:
A lepedőmentes használatra való törekvés és a felöntések rendben vannak. A recepciós kislányhoz kapcsolódik két pozitív dolog, az egyik maga a kislány akitől rendszeresen elakadt a lélegzetem amikor elsétáltunk egymás mellett a folyosón, ez ugye szubjektív, de az már közérdekű és hatalmas pirospont érte, hogy ez a tünemény rendszeresen benyit a szaunákba és figyelmezteti a kifogyhatatlan fürdőruhás próbálkozókat. Van azonban már ez az ezerszer kitárgyalt dolog, a kor és nem szerinti összetétel, ezzel súlyos gondok vannak. A dologgal kapcsolatban nincsenek illúzióim, de ami itt van az az országos átlagot minden képzeletet messzemenően alulmúlja. A nagy többség nyugdíjastelepről szabadult, aztán vannak a "fiatal 40-esek", úgy 99 %-ban ffiak, és vannak elenyésző számban akik egyik előző csoporthoz sem tartoznak, na ők azok akiket figyelmeztetni kell, hogy talán fürdőruha nélkűl. Tudom hogy a kor és a nem nem lehet szempont, az indulatos és értetlen reagálásokat megelőzendően vegye mindenki úgy hogy az előző mondatokat nem írtam le, csak gondoltam. Akinek ez kell nosza rajta. Nekem a hely felejtős. Nemcsak a távolság miatt. Az meg felfoghatatlan hogy a chippel nem lehet zárni a szekrényajtókat egy vadonatúj komplexumban és viheted magaddal a kulcsot és vigyázhatsz rá, a chippel való fizetésről nem is beszélve. De ezek csak apró bosszantó dolgok, a hely nem emiatt nem jó. Egyébiránt mindentől függelenül a hely rászolgál az N-es minősítésre.
Sz.gotthárd:
Ami nem tetszett: volt olyan fürdőruhás pár aki végiglátogatta az összes szaunát és másfél óra után sem akadt senki aki ezt szóvá tette volna. Sajnos elég sok a lepedős is, de azok legalább f.ruha nélküliek. Ami még szokatlan volt a számomra, hogy a kinti szaunába a felöntések alatt, meg utána is iszanyat hangosan és harsányan pofáznak, jópofiznak és locsognak negyedórán keresztül számomra teljesen érdektelen dolgokról. Nem arról van szó hogy senki meg se szólaljon, de egy szaunát talán mégse kellene kocsmának nézni.
A hely minősítése N- ,további negatív kilátást feltételezve. (ugye így mondják a hitelminősítők ?)
Ha így megy tovább lesz N-- is, de az N--- már megfelel a kN-nek. Ha valaki vsszazuhan kN-be az szerintem csak fokozatosan jöhessen ki kN+, kN++ kN+++ majd csak ezután lehessen N.
Aztán van a nyugat Mo-i szauna háromszög harmadik városa Sárvár, amiről nem írtam merthogy egyrészt most nem voltam, másrészt azért mert itt az elmúmiásodás már évekkel ezelőtt végbement, ezen az átalakítás sem segített, pedig valaha milyen jó kis hely volt. A minősítésnek így látatlanba elfogadom a kN-t.
Remélem sikerült mindenkit jól összezavarni, akik még nem voltak, de készülnek valamelyik helyre.
Szegeden én nem tudok kifejezetten naturista szaunát, hacsak nem Sziksóstón a naturista strand szaunáját, de az csak alkalomszerűen üzemel. Mindössze két olyan helyet tudok, ahol lehet meztelenül is szaunázni. Az egyik a Napfényfürdő Csendes wellness részlege, ahol ki van írva, hogy "a naturista szaunázás törölköző használata mellett megengedett", de az nincs részletezve, hogy a törölközőt mire kell használnia egy meztelen embernek, így tekintettel arra, hogy ott a vendégeknek csak elenyésző hányada szaunázik meztelenül, ez akár nézeteltérésekhez is vezethet, mint ahogy egyszer én is egy alapos szájkarate résztvevője voltam. A másik hely a Squash-klub, ami sokkal kellemesebb, mivel kicsi a forgalma, és leginkább törzsvendégek járnak oda, akiknek már nem jelentenek újdonságot a többi törzsvendég szokásai. Itt is inkább a fürdőruhás szaunázás jellemző, de mindenki el szokott férni a másiktól.
Amúgy én Szegeden összesen tizenegypár finn szaunáról tudok, a fel nem soroltak között is akad olyan, amelyikben nem kifejezetten tilos meztelenül szaunázni, de ott is olyan a hozzáállás, hogy csak addig, amíg valamelyik kedves fürdőruhás vendégnek el nem kezd sírni a szája. A Squash-klubban viszont már az elején, amikor még csak érdeklődni voltam ott, a kérdésemre azt válaszolták, hogy lehet meztelenül szaunázni, szoktak is, szóval nem azt, mint némelyik egyéb helyen, hogy nem kötelező a fürdőruha, de melegen ajánlott.
December 24. az ünnep elsö napja. Bük szaunavilág összesen 6 személy. Ebböl 2 erdélyi , 2 őshonos,3 felvidéki magyar. Szauna-kultúra ......... helyett szauna-politika. Kész TRIANON!
25.második nap.Minden zárva, irány Tarcsafürdö. Belépö 2 személy=60 ejró ! Nagy durranás. Fürdöben minden csillog, villog. Szaunában keressük a lepedöt, mester mondja vagy saját, vagy adja - 3 ejró mosás pénzért. OK, megyünk fel- öntésre,mester mondja egész órákban ingyenes, elöadják vendégek, félórákban 1 ejró, ekkor benne gyönyörködhetünk. OK, próbáljuk ezt is , azt is.Ja aki még nem járt arra, felöntést karkötöbe csippelni elöre, távozáskor pénztárnál fizet.
Lepedök példásan popó, talp alatt, söt legfelül még derék -hát mögött is, viszont a papucsok ? A résztvevök nagyobbik fele, az bizti bevitte . Akkor most van kultúrájuk , vagy kultúra a négyzeten?
Nejem mondja hazafelé, hát ez mégsem nagy durranás. Nála Bükk a nyerö, s nem azért mert fél pénz.
26. harmadik nap. Ismét Bük, jó sokan vannak, föleg "f" kromoszóma, visszasírjuk TRIANON-t ?
Emberkék egész nap ücsörögnek jacuzziban, aztán megsajnálom öket , úgy 15.30 körül megkérdem a mestert, mért nem pezseg a dolog nyitástól, ja nem megy ? OK, telefon illetékes elvtársnak, pár percen belül probléma megoldva :)
Az igen régen volt már. Két éve sikerült kiharcolni, hogy mindenki úgy szaunázzon, ahogy akar. A péntek este pedig másfél éve teljesen naturista. Sajnos Keleten még csak kemény harcok árán lehet elérni ennyit is. Lassan, de haladunk.
Azért, ha lenvászon a lepedő, az egy dolog, a műszálas furdőruha az más. Amugy tőlem mindenki ugy van ahogy akar, csak engem hagyjanak meztelenül, oszt jonapot. Amugy a csajok többsége simán jobban néz ki szexi furdóruhában mint meztelen, amugy, meg szerintem a hosszu felvágott szoknya a legszexibb csajviselet, de ezt nem tudják - a szaunában legyunk meztelenek (amugy én is jobban nézek ki öltönyben mint meztelen....)
Sziasztok! A Gilda Fitness szaunájáról tudtok valamit mondani? (Pl. Gilda F. Hermina) Sajnos nincs a listán, így - gondolom - nem naturista, pedig jó lenne, ha az lenne! :) Köszi az infót előre is.
Mert fürdőruha nélkül szaunázik. :) Ha a szaunában is magán hagyja alepedőt, azt én sem értem, de az ő baja. Ami az én bajom, hogy az miért fáj egyeseknek, ha a pihenőben teríti valaki magára a lepedőt. Ja, hogy akkor nem lehet a nőket lesni? Ez igaz. Bár én úgy tudtam, hogy nem is ezért járunk szaunába. Egyébként a véleményedet értettem. A jelzőidet nem. Illetve értettem azokat is, csak azt nem, honnan veszed a bátorságot a minősítéshez. Szóval akkor jó szaunázást, és viseld el, ha valaki lepedőben van a pihenőben. :)
Akkor ezekszerint ha jól látom kishazánkban Szt.gotthárd (252 km) és Bükfürdőn (201 km) kívül sehová sem érdemes menni. Egom-nak szerintem túl szigorú a kN osztályzat, legszebb napjaiban anno egész tűrhető volt.
Patincén (108 km) mostanában járt valaki ? Ha igen milyen jegyet érdemelne ? Igy most két ünnep közt bp-ről egynapos kirándulásra hová érdemes menni ?