Keresés

Részletes keresés

Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12042
A többit már csak holnap tudom fordítgatni. Mennem kell.:(
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12041
Folyt.

,,Magyarázatként a feltételezett hibásan megadott adatokért azt lehetne állítani, hogy Hruscsov azért nem tudott objektíven írni Sztálinról, mert akkoriban nem tartózkodott Moszkvában. Viszont akkor a kijelentései sem lehetnek ennyire kategórikusak. Közelebb áll a valósághoz az a feltételezés, hogy Hruscsov tudott arról, hogy Sztálin a kremli dolgozószobájában tartozik, hiszen meggyőződni erről bőven volt ideje (június 22 és 28 közötti időszakot beleértve), azaz abban az időszakban, amelyben a beléptető füzetek bejegyzései szerint Sztálin gyakorlatilag állandóan a Kremlben tartózkodott. Hruscsov pedig, mint Ukrajna első pártfunkcionáriusa, ahol ádáz harcok folytak a németekkel, köteles volt jelentést tenni telefonon Sztálinnak az ügymenetről. Több, mint valószínű, hogy Hruscsov tendenciózus bejelentései tükrözik az ő személyes, Sztálinnal szemben táplált ellenszenvét, viszont ez nem ok arra, hogy mellőzze az objektivitást a történelmi események leírásánál.
Nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy maga is korrektívákat eszközöljön a vitatott problémába a jelenleg már elhúnyt filozófiai tudományok doktorátusa, D.A.Volkogonov, akit 1992 decemberében meghívtak, mint tudományos szakértőt, a ,,Monsztr" (,,Vadállat") film alkotói, amelyben szó volt Sztálin életéről és tevékenységéről, történelmi események hátterében. Ez a film bemutatásra került az orosz televízióban.
A film egyik epizódját magyarázva, Volkogonov valamivel óvatosabb volt, és nem annyira kategórikus saját megítéléseiben, ami Sztálin pszichés állapotát illeti - a háború kitörését követően - sem mint Hruscsov saját memoárjaiban. Volkogonov, többek között, azt mondta a tévénézőknek, hogy Sztálin nem a háború első óráiban vagy napjaiban esett depresszióba, hanem azután, miután 1941. június 28-án értesült Minszk elestéről. Sztálin, a tudományos kommentátor szerint, miután értesült a tényről, lehordta a Vörös Hadsereg felső vezetését, miután magányba vonult a Moszkva alatti dácsájára, és nem kívánt senkit sem látni.

/Folyt. köv./
Előzmény: Zicherman Istvan (12039)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12040
Megnétzem majd, csak nekem a könyvem most Lipcsében van, így eltellik egy ideig, míg tudom ellenőrizni.:( De megteszem...
Előzmény: showtimes (12038)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12039
Folyt.

,,Az ilyen szenzációgyanús ,,felfedezést" először N.S.Hruscsov tette. A memoárjaiban, amelyeket teljes terjedelemben a Szovjetunióban először a ,,Történelem kérdései" lap 1990 N"9 számában publikálták, a 86. oldalon a következő szavak olvashatók: ,,Elkezdődött a háború. De a szovjet kormány, és személyesen Sztálin részéről, egyelőre semilyen bejelentés sem történt... Most már tudom, hogy Sztálin akkor miért nem szólalt fel. Teljesen meg volt bénulva cselekedeteiben, sé nem tudta összeszedni a gondolatait... Sokkos állapotban volt." N.S.Hruscsov ilyen jellegű bejelentése csodálkozást vált ki és óva inti az embert. Csodálatra méltó az alapvető tudatlanság vagy céltudatos feledékenység, hiszen nálunk, no de külföldön is, az emberek többsége tudja, hogy 1941. június 22-én, 12. óra 15 perckor (moszkvai idő szerint) a Szovjet rádióban, a Németország SzSzKSz elleni támadásának bejelentésével, felszólalt a Népbiztosok Tanácsának Elnöke, az SzSzKSz Külügyi népbiztosa, V.M.Molotov. Óvatosságra int Hruscsov azon igyekezete, hogy megtévessze az olvasókat, már ami az adott időszakban Sztálin cselekedeteit és szavait illeti. Hiszen egy ilyen nagy horderejű párt- és államférfinak, mint amilyen Nyikita Szergejevics Hruscsov volt akkoriban, - akkoriban Ukrajna KP(b) KB-jának 1. titkára volt, - biztosan kellett tudnia, hogy a hadüzenetet követően Sztálin a dolgozószobájában volt, és folytatta az állam irányítását. Erről tanúskodnak a beléptetési füzetek bejegyzései. Így, június 22-én, a háború első napján, 29 találkozóra került sor, mely során tárgyalt a politikai, katonai és gazdasági államvezetőkkel, június 23-án - 21, június 24-én - 20, június 25-én - 29, június 26-án - 28, június 27-én - 30, június 28-án - 21.
A tények teljesen cáfolják azt is, hogy Sztálin, úgymond, zavarban volt és demoralizált, a háború első óráiban. Már június 22 kora reggeli óráitól kezdve kezdetét vették találkozásai V.M.Molotovval, L.P.Berijával, S.K.Tyimosenkóval, G.K.Zsukovval, L.Z.Mehlisszel, ezután a dolgozószobába látogatott G.M.Malenkov, A,I,Mikojan, L.M.Kaganovics, K.E.Vorosilov, A.Ja.Visinszkij, N.G.Kuznyecov admirális, G.M.Dimitrov, D.Z.Manuilszkij, B,M,Saposnyikov és G.I.Kulik marsallok, N.F.Vatutyin tábornok, és mások, maJD JÚNIUS 23-TÓL, REGGEL HÁROMTÓL, ISMÉT MEGÉRKEZETT mOLOTOV, vATUTYIN, kUZNYECOV, zSIGAREV, vOZNYESZENSZKIJ, mERKULOV.a LÁTOGATÓKKAL A TÁRGYALÁSOK ÉJJELI FÉL KETTŐIG FOLYTATÓDTAK. uGYAN ILYEN FESZÜLT RITMUSBAN DOLGOZOTT sZTÁLIN A TÖBBI NAPON, EGÉSZEN 1941. JÚNIUS 28-IG."

(BOCS,véletlenül leütöttem egy gombot, javítani már nem fogom...)

/Folyt. köv./
Előzmény: Zicherman Istvan (12036)
showtimes Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12038
Az előbb írtad, hogy meg van neked a 96-os, eredeti változat, akkor tudod ellenőrizni, hogy ezt átírták-e vagy pedig valóban Zsukov írta. Amennyiben eredeti azért elgondolkodtató, hogy Tarnapolban vagy Moszkvában volt-e, lévén a kettő közt azért van pár órányi távolság még repülve is (akkori gépeken, háborús körülmények közt).
Előzmény: Zicherman Istvan (12037)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12037
Hát pedig ott járt...
Köszönet Nyikitkának a szép cenzúráért.:/
Előzmény: showtimes (12035)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12036
Folyt. (szakkommentár a dokumentumhoz (majdnem mindegyikhez vannak ilyenek, plusz lábjegyzetek (leginkább perszonáliák, hogy ki kicsoda).

,,A fentebb leközölt jegyzetek abból a beléptető füzetből származnak, amely I.V.Sztálin dolgozószobája előtti titkárságon volt, a Kremlben, és azt az ügyeletes munkatársak töltötték ki. Az ilyen füzetekben 1927-től 1953-ig nyilvántartották az I.V.Sztálin által fogadott személyeket. Ezekben, általában, fixálták a látogatók vezetéknevét, az érkezési időpontot. Hozzá kell tenni, hogy Sztálin látogatói között egyformán megtaláljuk a VKP(b) KB Politbjuro egyes tagjait, úgy az állami és párt vezetőket, az ország nagfy vállalatainak vezetőit, tudósokat, hadvezéreket, a tudomány, kultúra és alkotóművészet képviselőit.
Az olvasó figyelmébe ajánlott bejegyzési gyűjtemény 1941 június 21 és 29 között készült (a következő bejegyzés dátumozása 1941. július 1). Ebből látszik, hogy Sztálin irodájának látogatói szigorúan reglamentálva voltak. Ezt elsősorban egy rendkívüli esemény magyarázza - elkezdődött a Nagy Honvédő háború.
Igen hosszú ideig a fentebb említett füzet nem csak az olvasóközönség számára volt teljesen ismeretlen, hanem a pőublicisták, történészek, tudományos munkatársak, írók és újságírók számára is. Viszont arról, hogy egy ilyen füzet és adott bejegyzések léteznek, említést tettek a kilencvenes évek elején megjelent tudományos publikációk. Többek között, szó volt róluk L.M.Szpirin ,,Sztálin és a háború" cikkében, amelyet publikáltak az ,,SZKP torténetének kérdései" lapban (1990, N"5, 100-102 o.). Figyelembe véve az átlag olvasók és a tudományos társadalom hatalmas érdeklődését az ilyen jellegű tudományos anyagok iránt, az SZKP KB Általános részlegének munkatárs-csoportja, és az SZKP Szverdlovszki megyei pártbizottság pártarchívumának munkatársai archeográfiai vizsgálatnak vetették alá az adott korszak dokumentumait, elsősorban Sztálin irodájának beléptető füzeteit, majd megvalósult egy újabb publikáció az ,,SZKP KB HÍrei" lap N"6 számában (1990). Viszont az olyan valódi nehézségek, mint az adott lapok előfizetőinek igen korlátozott száma, illetve az olvasóközönségük rendkívül zárt közössége - ráadásul a lapok hamarosan megszűntek, - oda vezettek, hogy ez az igen érdekes és fontos történelmi anyag nem került bele a szélesebb tudományos tényanyag és kutatási anyag tárgykörébe.
A történészek, publicisták, írók, politikai és katonai memoaristák eltérő módon világították meg a háború első napjainak eseményeit. Az olvasók számára az érdeklődést leginkább az első napok háborúval szembeni reakciók és viselkedés vákltotta ki, már ami a Szovjetunió katona-politikai vezetését illeti. És, természetesen, elsősorban Sztálin személye. Az irodalmi alkotásokban, publicisztikai cikkekben és memoár irodalomban, amelyek publikálva lettek és napvilágot láttak a Győzelem 50-ik ébfordulójához, illetve az adott eseménynek szentelt korszakalkotó, hazánkban és külföldön megjelent filmalkotások, dokumentumfilmek helyenként a tényekkel megengedhetetlenül szabadon, néha peddig egyenest felelőtlenül adták elő a konkrét történelmi eseményeket. Többek között, állították, hogy Németország SzSzKSz elleni támadását követően Sztálin az agresszió első óráiban, amjd a rákövetkező napokban, sokkos állapotban volt, depresszióba esett, elvonult a dácsájára, és senkit sem volt hajlandó fogadni. Innen jött a következtetés - a párt és állam feje, egy ilyen felelősségteljes pillanatban, magára és sorsára hagyta a népet és az országot.

/Folyt./
Előzmény: Zicherman Istvan (12034)
showtimes Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12035
27-el kapcsolatban jeleztem, ha jól emlékszem :)


akkor idézem az érintettet, most kikerestem:
"Június 26-án késő este érkeztem Moszkvába és a repülőtérről egyenesen Sztálinhoz hajtattam. Sztálin szobájában vigyázzban állt Tyimosenko marsall és első helyettesem Vatutyin altábornagy." (id.mű 202. old)

Tehát állítása szerint csak késő este utazott Moszkvába,, ha ez igaz, akkor napközben nem járhatott Sztálinnál. Már csak azért sem mivel állítása szerint Tarnapolban tartózkodott a Délnyugati Front főparancsnokságán mikor Sztálin felhívta és Moszkvába rendelte. Tarnapolból pedig akkoriban azért még repülővel is időbe telt eljutni Moszkvába. Ráadásul csak akkor indulhatott, ha meg volt a vadászfedezet is, mivel Kijevtől nyugatra csak így utazhattak a főtisztek a Luftwaffe miatt miatt, mivel az első napokban levadásztak pár nagykutyát szállító gépet.
Előzmény: Zicherman Istvan (12034)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12034
/Folyt.(

....
1941. június 25.

1. Molotov 19.40-1.15
2. Vorosilov 19.40-1.15
3. Malisev 20.05-21.10
4. Berija 20.10-21.10
5. Szokolov 20.10-20.55
6. Tyimosenko 20.20-24.00
7. Vatutyin 20.20-21.10
8. Voznyeszenszkij 20.25-21.10
9. Kuznyecov 20.30-21.40
10. Fedorenko 21.15-24.00
11.Kaganovics 21.45-24.00
12. Kuznyecov 21.50-24.00
13. Vatutyin 22.10-24.00
14. Scserbakov 23.00-23.50
15. Mehlisz 20.10-24.00
16. Berija 00.25-1.15
17. Voznyeszenszkij 00.25-1.00
18. Visinszkij 00.35-1.00
Az utolsó emberek 1.15-kor távoztak.

1941. június 26.

1. Kaganovics 12.10-16.45
2. Malenkov 12.40-16.10
3. Bugyonnij 12.40-16.10
4. Zsigarev 12.40-16.10
5. Vorosilov 12.40-16.30
6. Molotov 12.50-16.50
7. Vatutyin 13.00-16.10
8. Petrov 13.15-16.10
9. Kovalev 14.00-14.10
10. Fedorenko 14.10-15.30
11. Kuznyecov 14.50-16.10
12. Zsukov 15.00-16.10 (Z.I.:szóval 27-én jött vissza?:))
13. Berija 15.10-16.20
14. Jakovlev 15.15-16.00
15. Tyimosenko 13.00-16.10
16. Vorosilov 17.45-18.25
17. Berija 17.45-19.20
18. Mikojan 17.50-18.20
19. Visinszkij 18.00-18.10
20. Molotov 19.00-23.20
21. Zsukov 21.00-22.00 (Z.I.: kétszer is.:))
22. Vatutyin 21.00-22.00
23. Tyimosenko 21.00-22.00
24. Vorosilov 21.00-22.10
25. Berija 21.00-22.30
26. Kaganovics 21.05-22.45
27. Scserbakov 22.00-22.10
28. Kuznyecov 22.00-22.20
Az utolsó emberek 23.20-kor távoztak.

1941. június 27.

1. Voznyeszenszkij 16.30-16.40
2. Molotov 17.30-18.00
3. Mikojan 17.45-18.00
4. Molotov 19.35-19.45
5. Mikojan 19.35-19.45
6. Molotov 21.25-24.00
7. Mikojan 21.25-2.35
8. Berija 21.25-23.00
9. Malenkov 21.30-0.47
10. Tyimosenko 21.30-23.00
11. Zsukov 21.30-23.00
12. Vatutyin 21.30-23.50
13. Kuznyecov 21.30-23.30
14. Zsigarev 22.05-0.45
15. Petrov 22.05-0.45
16. ....* 22.05-0.45
17. Zsarov 22.05-0.45
18. Nyikityin 22.05-0.45
19. Titov 22.05-0.45
20. Voznyeszenszkij 22.15-23.40
21. Sahurin 22.30-23.10
22. Gyementyjev 22.30-23.10
23. Scserbakov 23.25-24.00
24. Sahurin 0.40-0.50
25. Merkulov 1.00-1.30
26. Kaganovics 1.10-1.35
27. Tyimosenko 1.30-2.35
28. Golikov 1.30-2.35
29. Berija 1.30-2.35
30. Kuznyecov 1.30-2.35
Az utolsó emberek 2.40-kor távoztak.
* a kettős vezetéknév nehezen olvashatóan van beírva. Valószínűleg Szokolov- Szokoljonok tábornok.

1941. június 28.

1. Molotov 19.35-00.50
2. Malenkov 19.35-23.10
3. Bugyonnij 19.35-19.50
4. Merkulov 19.45-20.05
5. Bulganyin 20.15-20.20
6. Zsigarev 20.20-22.10
7. Petrov 20.20-22.10
8. Bulganyin 20.40-20.45
9. Tyimosenko 21.30-23.10
10. Zsukov 21.30-23.10
11. Golikov 21.30-22.55
12. Kiuznyecov 21.50-23.10
13. Kabanov 22.00-22.10
14. Sztefanovszkij 22.00-22.10
15. Szuprun 22.00-22.10
16. Berija 22.40-00.50
17. Usztyinov 22.55-23.10
18. Jakovlev az NKO GAU-ból 22.55-23.10
19. Scserbakov 22.10-23.30
20. Mikojan 23.30-00.50
21. Merkulov 24.00-00.15.
Az utolsó emberek 00.50-kor távoztak.

/Na, majd következik a szakkomentár a szöveghez. Nem tudom, hogy ma mennyi fér bele belőle...:(
Előzmény: Zicherman Istvan (12021)
showtimes Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12033
OKker, de árnyalja a képet, ha igaz amit utoljára írtam be Zsukovtól, nevezetesen ott se volt, egyet se értett, mégis aláíratta Sztálin a nevét a 3. sz. direktíva alá. Ha ez megtörtént, akkor más esetben is előfordulhattak hasonlók.
Előzmény: Zicherman Istvan (12030)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12032
Ami viszont témánkból fontos - Hruscsov még véletlenül sem volt Moszkvában július elejéig, így az egész ,,lelki összeomlás" sztorit egyszerűen az ujjából szopta. (Majd erre is rátérünk.)
Előzmény: showtimes (12029)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12031
De.:)
Előzmény: showtimes (12029)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12030
Nem úgy néz ki. Ugyanis ez csak a kremli titkárság beléptető füzete, közben meg Dzsugásnak még meg kellett jelennie a Szovmin (Minisztertanács), és a VKP(b) KB Politbjuro ülésein, illetve a Honvédelmi Bizottság ülésein (érdemes megnézni a június 21 és július 3 között kiadott dokumentumokat az adott három szervezettől. Mindegyik ülésen, ahol dokumentumok vagy döntés született - ott kellett lennie.)

Előzmény: showtimes (12027)
showtimes Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12029
Az enyhén cenzúrázott változat szerint 23-án 13 órakor repült Kijevbe (Hruscsov fogadta) és ha jól emlékszem 27-én délután tért vissza Moszkvába.

Egyébként nem ezért a memoárért váltották le a tájékoztatási minisztert? :))
Előzmény: Zicherman Istvan (12025)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12028
Bassza meg... nem találok itt egy rohadt hosszabítót, hogy a laptomot is beüzemeljem a gép mellé.:((((
showtimes Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12027
Tehát mikor megtudja, hogy megtámadták a birodalmát akkor majd 2 órán keresztül ült volna Sztálin az ágy szélén, gondolkodva, egyedül?
Előzmény: showtimes (12024)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12026
Hát éppen ezaz...
Előzmény: showtimes (12024)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12025
Mert ha már Zsukov, a beléptetőből világosan kitűnik, hogy június 21-én is bent volt Dzsugásnál, és június 22-én is. Sőt, 23-án is (elég gyorsan fordult Kijevbe meg vissza.:)

Azt még hozzá kell tenni, hogy Zsukov a memoárjait már teljes izolócióban írta, Hruscsov idején, és a visszaemlékezéseit meglehetősen... öööö... kupirozott verzióban adták ki (továbbra is ragaszkodom az 1996-os, TELJES memoárjához, amelyben ráadásul meg vannak adva a kihagyott és ÁTÍRT részek.
Előzmény: Zicherman Istvan (12023)
showtimes Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12024
nem stimmelnek a dolgok :)

pl. jun.22. Zsukov (id.mű188.o) azt állítja 4.30-kor lépett be a népbiztos (Tyimosenko) társaságában Sztálin szobájába, ahol az előbb idézett 2. beszélgetés zajlott le, s nem sokkal később bejött Molotov, s közölte a német hadüzenetet)

Sztálint 4 előtt felébresztette Zsukov, s állítása szerint fél órával későbbre be voltak rendelve jelentéstételre, az általad idézett forrás szerint meg 75 perccel később érkeztek, s egyszerre Molotovval.
Előzmény: Zicherman Istvan (12021)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12023
Zsukovra is áttérünk még.:)
Előzmény: showtimes (12022)
showtimes Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12022
"Senki se jön a telefonhoz. Állandóan csengetek. Végül a Kreml őrség ügyeletes tábornokának álmos hangját hallom. Kérem őt, hogy hívja a telefonhoz Sztálint. Három perc múlva Sztálin volt a készüléknél. Jelentettem a helyzetet és engedélyt kértem... Néma csönd. Hallom Sztálin lélegzetvételét.
- Ért ön engem?
Semmi válasz.
Végül megkérdezte:
- Hol a népbiztos?"

Zsukov, Emlékek és gondolatok 188. old. , június 22-én hajnali telefonjáról, amiben bejeltette a háború megindulását.


"A népbiztost és engem behívtak a szobába.
Sztálin sápadtan ült az asztalnál, kezében megtömött pipával. Megszólalt:
-Sürgősen fel kell hívni a német nagykövetséget telefonon... Kisvártatva Molotov sietett be a szobába:
-A német kormány hadat üzent.
Sztálin leült és mélyen elmerült gondolataiban. Hosszú nyomasztó csend következett. Megkozkáztattam, hogy megtöröm a hosszas hallgatást...
-Adják ki a direktívát - mondt Sztálin" ( honvédelmi népbiztos 2. sz. direktíva. (id.mű, 188.o.))

Másnap Sztálin Kijevbe küldte Zsukovot.
Vatutyin közli vele telefonon, hogy Sztálin jóváhagyta a 3. sz. direktívát és utasította írja alá Zsukov (vezérkari főnök) nevét is.
"- Miféle direktíva ez? - kérdeztem.
-A derektíva értelmében csapataink ellentámadásba mennek át...
- De hiszen még azt sem tudjuk pontosan az ellenség hol és milyen erőkkel méri csapásait- tiltakoztam." (id mű 191.o.)

Előzmény: Zicherman Istvan (12017)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12021
Nna, most meg egy dokumentum, és megpróbálom lefordítani hozzá a szakkommentárt. (ez a második kötet 1. könyvéből van)

......................

330. dokumentum. I.V.Sztálin ügyeletes titkárának beléptető jegyzetfüzetéből. Bejegyzések 1941. június 21 és 28 között. (A dokumentum keltekezése: 1941. június 28-nál nem korábban.)

1941. június 21.

1. Molotov be - 18.27 - ki 23.00
2. Vorosilov 19.05-23.00
3. Berija 19.05-23.00
4. Voznyeszenszkij 19.05-20.15
5. Malenkov 19.05-22.20
6. Kuznyecov 19.05-20.15
7. Tyimosenko 19.05-20.15
8. Szafonov 19.05-20.15
9. Tyimosenko 20.50-22.20
10. Zsukov 20.50-22.20
11.Bugyonnij 20.50-22.00
12. Mehlisz 21.55-22.20
13. berija 22.40-23.00
Az utolsó emberek 23.00-kor távoztak.

1941. június 22.

1. Molotov be 5.45 - ki 12.05
2. Berija 5.45-9.20
3. Tyimosenko 5.45-8.30
4. Mehlisz 5.45-8.30
5. Zsukov 5.45-8.30
6. Malenkov 7.30-9.20
7. Mikojan 7.55-9.30
8. Kaganovics 8.00-9.35
9. Vorosilov 8.00-10.15
10. Visinszkij 7.30-10.40
11. Kuznyecov 8.15-8.30
12. Dimitrov 8.40-10.40
13. Manuilszkij 8.40-10.40
14. Kuznyecov 9.40-10.20
15. Mikojan 9.50-10.30
16. Molotov 12.25-16.45
17. Vorosilov 11.40-12.05
18. Berija 11.30-12.00
19. Malenkov 11.30-12.00
20. Vorosilov 12.30-16.45
21. Mikojan 12.30-14.30
22. Visinszkij 13.05-15.25
23. Saposnyikov 13.15-16.00
24. Tyimosenko 14.00-16.00
25. Zsukov 14.00-16.00
26. Vatutyin 14.00-16.00
27. Kuznyecov 15.20-15.45
28. Kulik 15.30-16.00
29. Berija 16.25-16.45.
Az utolsó emberek 16.45-kor távoztak.

1941. június 23.

1. Molotov be 3.20-ki 6.25
2. Vorosilov 3.25-6.25
3. Berija 3.25-6.25
4. Tyimosenko 3.30-6.10
5. Vatutyin 3.30-6.10
6. Kuznyecov 3.45-5.25
7. Kaganovics 4.30-5.20
8. Zsigarev 4.35-6.10
Az utolsó emberek 6.25-kor távoztak.

1941. június 23.

1. Molotov be 18.45-ki 1.25
2. Zsigarev 18.25-20.45
3. Tyimosenko 18.50-20.45
4. Merkulov 19.10-19.25
5. Vorosilov 20.00-1.25
6. Voznyeszenszkij 20.50-1.25
7. Mehlisz 20.55-22.40
8. Kaganovics 23.15-1.10
9. Vatutyin 23.55-0.55
10. Tyimosenko 23.55-0.55
11. Kuznyecov 23.55-0.50
12. Berija 24.00-1.25
13. Vlaszik 0.50-0.55
Az utolsó emberek 1.25 (41.VI.24-én) távoztak.

1941. június 24.

1. Malisev 16.20-17.00
2. Voznyeszenszkij 16.20-17.05
3. Kuznyecov 16.20-17.05
4. Kizakov 16.20-17.05
5. Zalcman 16.20-17.05
6. Popov 16.20-17.05
7. Kuznyecov (leningradi) 16.45- 17.00
8. Berija 16.50-20.25
9. Molotov 17.05-21.30
10. Vorosilov 17.30-21.10
11. Tyimosenko 17.30-20.55
12. Vatutyin 17.30-20.55
13. Sahurin 20.00-21.15
14. Petrov 20.00-21.15
15. Zsigarev 20.00-21.15
16. Golikov 20.00-21.20
17. Scserbakov 18.45-20.55
18. Kaganovics 19.00-20.35
19. Szuprun 20.15-20.35
20. Zsdanov 20.55-21.30
Az utolsó emberek 21.30-kor távoztak.

1941. június 25.

1. Molotov 1.00-5.50
2. Scserbakov 1.05-4.30
3. Pereszipkin 1.07-1.40
4. Kaganovics 1.10-2.30
5. Berija 1.15-5.25
6. Merkulov 1.35-1.40
7. Tyimosenko 1.40-5.50
8. Kuznyecov 1.40-5.50
9. Vatutyin 1.40-5.50
10. Mikojan 2.10-5.30
11. Mehlisz 1.20-5.20
Az utolsó emberek 5.50-kor távoztak.

1941. június 25.

1. Molotov 19.40-1.15
2. Vorosilov 19.40-1.15

Na, máris folytatom, csak lemerült a laptopom... Megyek konektorért.:/
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12020
Folytatás./

A SzSzKSz Államvédelmi szervei a Nagy Honvédő háborúban.
Iratgyűjtemény. I. Kötet. Előtte. 2. Könyv. (1941. január 1 – 1941. június 21)
Az Orosz Föderáció Föderális Kémelhárító Szolgálata/ Az Orosz Föderáció Föderális Kémelhárító Szolgálat Akadémiája. Moszkva, 1995.

/№ (A gyűjtemény kötetében szereplő dokumentum sorszáma)/

1941

142. Az SzSzKSz NKVD №27/B Jelentéséből a Vörös Hadsereg Legfelsőbb Parancsnoksága számára, a Belorusz SzSzK keleti megyéinek hadkiegészítő parancsnokságainak mozgósítási készenlétében tapasztalt hiányosságokról. 1941. január 2.
143. Az SzSzKSz NKVD №0048 Parancsából, az NKVD Legfelsőbb iskolájának Különleges szakirányának bázisán létrehozandó csoportokról, amelyekben lengyelek, románok és csehek kapnak operatív munkatárs képzést. 1941. január 13.
144. Az USzSzK NKVD Határőr csapatai Igazgatóságának №2 Felderítő összefoglalója, Németország csapatainak diszlokációja és haditevékenysége az SzSzKSz-el szomszédos határterületeken, 1941. január 14-vel bezárólag. 1941. január 16.
145. A Murmanszki körzet NKVD Határőr csapatok 1940-es éves összefoglaló jelentéséből, az államhatár védelméről. 1941. január 24.
146. A BSzSzK NKVD Határőr csapatok főnökének 1940-es éves Jelentéséből, az államhatár védelméről. 1940. január 24.
147. Az SzSzKSz NKVD №0087 Parancsából, az NKVD Összevont szerveinek mozgósítási utasításának hatályba helyezéséről. 1941. január 27.
148. Az SzSzKSz NKVD GUGB Különleges Részlegének №4/6069 Körlevele, a külföldi hírszerző szervek módszereiről, a Vörös Hadsereget, illetve a kémkedést megakadályozó operatív tevékenységet érintő kémadatok összegyűjtésének érdekében. 1941. január 29.
149. A VKP(b) KB Politbjuro Rendelkezése az SzSzKSz Belügyi Népbiztosságának két önálló Népbiztosságra történő felosztásáról. 1941. február 3.
150. Az SzSzKSz Legfelső Tanácsa Elnökségének Rendelkezése, az SzSzKSz Belügyi Népbiztosságának felosztásáról. 1941. február 3.
151. Az SzSzKSz NKGB 2. igazgatóságának Jelentéséből, a moszkvai diplomáciai testületen belül terjedő, Németország SzSzKSz elleni készülő támadásáról szóló szóbeszédről. 1941. február 7.
152. A VKP(b) KB és az SzSzKSz SzNK Rendelkezéséből, az SzSzKSz NKVD Különleges Részlegének Honvédelmi és az SzSzKSz Haditengerészeti Népbiztosságok irányítása alá helyezéséről. 1941. február 8.
153. Az SzSzKSz NKGB berlini rezidentúrája ügynökének, ,,Korszikanyec”-nek jelentéséből, Németország SzSzKSz elleni támadásának előkészületeiről. (1941. február 8-nál nem később.)
154. Távirat Berlinből a teheráni német követség részére. 1941. február 12.
155. Az USzSzK NKVD Határőr csapatok Igazgatóságának 1940-es éves jelentéséből, az államhatár védelméről. 1941. február 13.


/Folyt. majd következik/
Előzmény: Zicherman Istvan (12019)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12019
No, első körben még berakom az I.Kötet 1. Könyvének (NKVD dokumentumgyűjtemény) a hátramaradt listáját.
Bocsesz, de a franciák esetében túl gyorsan fordítgattam, így lehetnek hibák (bőven).

................
/Folytatás/

A SzSzKSz Államvédelmi szervei a Nagy Honvédő háborúban.
Iratgyűjtemény. I. Kötet. Előtte. 1. Könyv. (1938 novembere – 1940 decembere)
Az Orosz Föderáció Föderális Kémelhárító Szolgálata/ Az Orosz Föderáció Föderális Kémelhárító Szolgálat Akadémiája. Moszkva, 1995.

1940

68. A VKP(b) KB és SzSzKSz SzNK Rendelkezése az államhatár őrzéséről a Karéliai és Murmanszki határőrkörzetek területén. 1940. január 17.
69. Az Ukrajnai határőrkörzet NKVD Határőr csapatok Igazgatóságának №AO-0032146 Összegző jelentéséből az USzSzK NKVD részére, az erődítési munkálatokról a német határövezetben. 1940. január 31.
70. Az Ukrajnai határőrkörzet NKVD Határőr csapatok Igazgatóságának №AB-0032287 Különleges jelentése az USzSzK NKVD részére, a német csapatok lengyelországi területre történő átdobásáról. 1940. február 16.
71. Az USzSzK UNKVD Hadifoglyok ügyeivel foglalkozó igazgatóságának összefoglaló jelentése az SzSzKSz Belügyi Népbiztosának részére, a hadifoglyok bizonyos kategóriáinak szabadon-bocsátásáról. 1940. február 20.
72. Az SzSzKSz Belügyi Népbiztosának №794/B Összefoglaló jelentése a VKP(b) KB részére, a lengyel hadsereg volt tisztjeiről, akik hadifogoly táborokban tartózkodnak. (1940. március 5 nem később.)
73. A VKP(b) KB Politbjuro ülésének jegyzőkönyv-kivonata, a hadifogoly táborokban fogva-tartott lengyel katonatisztek ügyében. 1940. március 5.
74. Az SzSzKSz Belügyi Népbiztosának №886/B Parancsa, az SzSzKSz NKVD Hadifoglyok ügyeivel foglalkozó igazgatóság főnökének, P.K.Szoprunyenkónak, a hadifogoly táborokban fogva-tartott lengyel katonatisztek pontos névlista-vezetéséről. 1940. március 7.
75. Az SzSzKSz NKVD №892/B Rendelkezése az USzSzK és BSzSzK belügyi népbiztosainak, a Nyugat-Ukrajna és Belorusszia hadifogoly táboraiban és börtöneiben fogva-tartott volt lengyel tisztek családtagjainak Kazahsztánba történő kilakoltatásáról. 1940. március 7.
76. Az RKKA 5. igazgatóságának összegző jelentése a Lettországi helyzetről. 1940. március 15.
77. A VKP(b) KB és SzSzKSz SzNK Rendelkezése, az NKVD Határőr csapatok által őrzés alá átvett új szovjet-finn határszakaszról. 1940. március 16.
78. Az SzSzKSz NKVD №1042/B Rendelkezése a Kazah SzSzK belügyi népbiztosának részére, a represszióknak kitett lengyel tisztek családtagjainak Észak-Kazahsztán területére történő betelepítését szorgalmazó tevékenységről. 1940. március 20.
79. Az SzSzKSz Belügyi népbiztosának, L.P.Berijának, az SzSzKSz Szállításügyi népbiztosának, L.M.Kaganovicsnak küldött №1057/B leveléből, melyben kéri a különlegesen átépített vagonokat a foglyok USzSzK és BSzSzK területéről történő elszállításához. 1940. március 21.
80. Az SzSzKSz NKVD №1173/B Rendelkezése au USzSzK és BSzSzK belügyi népbiztosai részére, a volt lengyel hadsereg tiszt-helyettesi állományához tartozó személyek letartóztatásáról és műveleti nyilvántartásba-vételéről. 1940. április 4.
81. Az SzSzKSz NKVD №1180/B Levele az SzSZKSz SzNK részére az SzSzKSz SzNK Rendeletének tervezetével, a nyugat-ukrán és nyugat-belorusz területekről történő kitelepítés kérdéseiben, illetve az adott személyek kitelepítésének rendjéről. 1940. április 5.
82. A Volinyi megye UNKVD №17450359 összefoglaló jelentése az USzSzK NKVD részére, az SzSzKSz NKVD operatív-csekista csoportjának munkaeredményeiről. 1940. április 25.
83. Összefoglaló jelentés, az SzSzKSz NKVD Határőr csapatainak parancsnokai és vöröskatonái által véghezvitt hőstettek leírásával, melyeket a fehér finnek elleni harcok során tanúsítottak, és akiket felterjesztettek a Szovjetunió Hőse cím viselésére. (1940. április 26-nál nem később.)
84. Az SzSzKSz Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének Rendelkezése, az SzSZKSz NKVD Határőr csapatainak parancsnokló és legénységi állománya részére adományozott Szovjetunió Hőse megtisztelő cím viseléséről. 1940. április 26.
85. Az SzSzKSz Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének Rendelkezése, az SzSZKSz NKVD Határőr csapatainak állami érdemrendekkel történő kitüntetéséről. 1940. április 26.
86. A Tarnopoli megye UNKVD az USzSZK NKVD részére küldött №1597489 összefoglaló jelentéséből, az SzSzKSz NKVD operatív-csekista csoportjának munkaeredményeiről. 1940. április 26.
87. Az USzSzK NKVD SzSzKSz NKVD részére küldött Különleges kérvényéből, a Balkánon folytatódó katonai előkészületekről. 1940. május 16.
88. Az USzSzK NKVD Határőr csapatok igazgatóságának №005628 Jelentése az USzSzK NKVD részére, a német repülőgépek felderítő repüléseiről a határterületen. 1940. május 26.
89. Az SzSzKSz NKVD №00668 Parancsából az államvédelem szervek tartalékos állományát képező személyek oktatási szemináriumának végrehajtásáról. 1940. május 28.
90. Az RKKA 5. igazgatóságának összefoglaló jelentéséből, a Németországban, Romániában, Lettországban kialakult helyzetről. 1940. június 19.
91. Az RKKA 5. igazgatóságának összefoglaló jelentéséből, a Németországban kialakult helyzetről. 1940. június 21.
92. Az USzSzK NKVD Határőr csapatok igazgatóságának №007005 Jelentése az USzSzK NKVD részére, az SzSzKSz államhatárának román repülőgépek általi megsértéséről. 1940. június 26.
93. Az USzSzK NKVD Határőr csapatok Parancsnokságának №006328 Műveleti összefoglalója, a Románia határán kialakult helyzetről. 1940. június 27.
94. Az SzSzKSz NKVD GUPV 1. Főigazgatóságának №19/47112 Összefoglaló jelentése az SzSzKSz NKVD számára, a Németország részéről az SzSzKSz elleni háború előkészítéséről. 1940. június 28.
95. Az USzSzK NKVD Határőr csapatok Parancsnokságának №006342 Műveleti összefoglalójából, az SzSzKSz határán található román erődítési létesítményekről. 1940. június 28.
96. Az USzSzK NKVD Határőr csapatok Parancsnokságának №006370 Műveleti összefoglalójából, a Vörös Hadsereg egységeinek előrenyomulásáról Besszarábiában. 1940. június 28.
97. Az USzSzK NKVD Határőr csapatok igazgatóságának №AB-0033840 Különleges jelentése az USzSzK NKVD részére, az USzSzK NKVD UPV 5. részlegének vonalán végrehajtásra kerülő műveletekről Besszarábia és Bukovina birtokbavétel alatt lévő területein. 1940. június 29.
98. Az USzSzK NKVD №2135/SzN összefoglaló jelentése az SzSzKSz NKVD részére, a Besszarábia területén működő operatív-csekista csoportok munkaeredményeiről. 1940. július 3.
99. Az USzSzK NKVD Határőr csapatok igazgatóságának №AB-0033070 Különleges jelentése az USzSzK NKVD részére, Németország határ-rezsimjéről, 1940. július 1-vel bezárólag. 1940. július 3.
100. Az SzSzKSz Honvédelmi népbiztosának, S.K.Tyimosenkó szovjetunió marsallnak №02782 Levele az SzSzKSz NKVD, és a Déli-front parancsnoka, G.K.Zsukov hadseregtábornok részére, azonnali hatállyal előre kell törniük az NKVD Határőr csapatainak az SzSzKSz és Románia közti új államhatár vonaláig. 1940. július 3.
101. Az USzSzK NKVD №3139/SzN Rendkívüli jelentése az SzSzKSz NKVD részére, a román hírszerzés volt ügynökének önkéntes átállásáról. 1940. július 6.
102. Az RKKA 5. igazgatóságának Összefoglalója, Németország álláspontjáról az SzSzKSz által balti államokban foganatosított megoldások ügyében. 1940. július 8.
103. Az SzSzKSz NKVD GUGB Külhoni felderítés főnökének №5/8175 Levele az RKKA Felderítő Főigazgatóságának részére, kérés, hogy adják meg az értékelést, az ügynököktől kapott, Németország SzSzKSz elleni háborújának előkészítéséről szóló jelentésekre. 1940. július 9.
104. Az USzSzK NKVD №3145/SzN Jelentése az SzSzKSz NKVD részére, a volt román alattvalónak számító németekről, Besszarábia területén. 1940. július 10.
105. Az USzSzK NKVD №3146/SzN Rendelkezéséből, az USzSzK NKVD Besszarábiában működő operatív csoportjok főnökeinek, és az NKVD ellenőrző-áteresztő pontjainak főnökei részére, a román hírszerzés ügynökei által kifejtett aknamunka megakadályozásáról. 1940. július 10.
106. Az USzSzK NKVD Körlevele, a német konzulátusok által Besszarábia és Észak-Bukovina területén működő német társadalmi szervezetek alkalmazásáról, az SzSzKSz ellen folytatott felderítő munka fedezésének érdekében. 1940. július 10.
107. Az SzSzKSz NKVD Szállítási Főigazgatóságának №16/30141 Rendkívüli jelentése az SzSzKSz NKVD részére, Németország háborús előkészületeiről Lengyelország területein. 1940. július 12.
108. Az USzSzK NKVD Határőr csapatok igazgatóságának №AB-0033974 Összefoglaló jelentéséből az USzSzK NKVD részére, a román hatalmi szervek tevékenységéről Besszarábia és Észak-Bukovina SzSzKSz-hez történt csatlakozását követően. 1940. július 12.
109. Az USzSzK NKVD Határőr csapatok igazgatóságának №AB-0033974 Különleges jelentéséből az USzSzK NKVD részére, az USzSzK NKVD UPV 5. részlegének vonalán végrehajtásra kerülő műveletekről Besszarábiában és Észak-Bukovinában, 1940. július 6-val bezárólag. 1940. július 13.
110. Az SzSzKSz Belügyi népbiztos helyettesének Összefoglaló jelentéséből az SzSzKSz NKVD részére, a német csapatok szovjet határ menti összevonásairól. 1940. július 14.
111. Az RKKA 5. igazgatóságának összefoglalójából, a német csapatok Litvánia határának közelében zajló összevonásairól. 1940. július 15.
112. Az SzSzKSz NKVD GUGB Különleges Részlegének Direktívájából, a Vörös Hadsereg katonáinak dezertálása és engedély nélküli kimaradása elleni küzdelmének módszereiről. 1940. július 19.
113. Az USzSzK NKVD №2411/SzN Rendelkezése az USzSzK NKVD Határőr csapatok igazgatósága részére, az SzSzKSz területére bedobott japán hírszerző ügynökök felkutatásának érdekében. 1940. július 20.
114. Az USzSzK Belügyi Népbiztosának összefoglaló jelentése a ,,Besszarábia Németek Népi Tanácsának” tevékenységéről. 1940. július 23.
115. Az USzSzK NKVD Határőr csapatok Igazgatóságának №55 felderítő összefoglalójából, Németország háborús tevékenységéről, és a német csapatok koncentrációjáról az SzSzKSz határának közelében. 1940. július 26.
116. Az USzSzK NKVD Határőr csapatok Igazgatóságának №59 felderítő összefoglalójából, Németország háborús tevékenységéről, és a német csapatok koncentrációjáról az SzSzKSz határának közelében, 1940. augusztus 3-val bezárólag. 1940. augusztus 5.
117. A Vörös Hadsereg Legfelsőbb Parancsnoksága Felderítő Főigazgatóságának №252202 Levele az SzSzKSz NKVD GUGB részére, az államvédelmi szervek által kapott hírszerző jelentések értékelése, Németország háborús előkészületeinek ügyében, és újabb kérdések listája, melyekre az új hírszerző adatok megszerzésénél ügyelni kell. 1940. augusztus 7.
118. Az SzSzKSz NKVD Szállítási Főigazgatóságának 2. részlegének №16/34526 Különleges jelentése az SzSzKSz NKVD részére, Németország hadi előkészületeiről a Balti-tengeren. 1940. augusztus 9.
119. A VKP(b) KB Politbjuro Rendelkezése az NKVD Határőr csapatok Igazgatóságán bevezetendő szervezeti változásokról. 1940. augusztus 14.
120. A VKP(b) KB Politbjuro Rendelkezése az NKVD csapatok Politikai szerveiről. 1940. augusztus 16.
121. Az SzSzKSz NKVD Parancsából, a hazaárulással szembeni küzdelem megerősítéséről. 1940. augusztus 20.
122. Az SzSzKSz NKVD GUGB Külhoni felderítés főnökének №5/1535 Jelentése, az RKKA Hírszerző Főigazgatósága számára, a német csapatok összpontosulásairól a német-szovjet határon. 1940. augusztus 24.
123. Az SzSzKSz NKVD Összefoglaló jelentése az SzSzKSz SzNK részére, Németország katonai előkészületeiről Kelet-Poroszország területén. (1940 augusztusa).
124. Az SzSzKSz Belügyi népbiztos helyettesének №19/9521 Összefoglaló jelentése az SzSzKSz NKVD részére, a német hírszerzés két ügynökének határon történt elfogásáról. 1940. szeptember 5.
125. Az SzSzKSz NKVD GUGB Különleges Részlegének Direktívájából, a megoldásokról, melyek révén javul az SzSzKSz NKVD GUGB Különleges Részlegei számára küldött információk minősége. 1940. szeptember 7.
126. Az SzSzKSz NKVD №3624/B Rendelkezéséből, a Litván SzSzK Belügyi Népbiztosságának részére, a német hírszerzéssel szembeni tevékenység megerősítéséről. 1940. szeptember 10.
127. Ukrajna Lvovi megyei KP(b) bürójának ülési jegyzőkönyve, a szovjet, pártszervezetek, és határőr csapatok együttes tevékenységéről, mely az államhatár megerősítését szolgálják. 1940. szeptember 13.
128. Az SzSzKSz Honvédelmi Népbiztosságának №103202/06 Összefoglaló jelentéséből a VKP(b) KB részére, a Szovjetunió csapatainak stratégiai kibontakozásának alapjairól Nyugaton és Keleten, 1940-ben és 1941-ben. 1940. szeptember 18.
129. A Habarovszki terület UNKVD Összefoglalója a japán hírszerzés módszereiről, melyek a partizánmozgalom felbomlását szolgálják, Mandzsúriában. (1940 szeptemberénél nem korábban.)
130. A VKP(b) KB Politbjuro Rendelkezése az SzSzKSz légvédelméről. 1940. október 7.
131. Az SzSzKSz NKVD GUGB Különleges részlegének Direktívája, a nyomozati munka ellenőrzésének fokozásáról az NKVD Különleges részlegeinél a katonai körzetekben, flottáknál és flottilláknál. 1940. október 12.
132. Az SzSzKSz NKVD Jelentéséből az SzSzKSz NKO részére, Németország SzSzKSz elleni támadásának előkészítéséről. (1940 októberénél nem korábban.)
133. Az SzSzKSz NKVD №4749/B Összefoglaló jelentése a VKP(b) KB részére, azon adatok összefoglalójával, melyek ,,Omeri” külföldi hírszerzőnktől érkeztek, a törökországi helyzetről, illetve a grúz és kaukázusi emigráció tevékenységéről Európában és a Közel-Keleten. 1940. november 5.
134. Az SzSzKSz NKVD GUGB Külhoni Felderítése alegységének Összefoglalójában, Németország háborús előkészületeiről. 1940. november 6.
135. Az SzSzKSz NKVD GUGB Különleges Részlegének №4/66389 Körlevele, operatív teendőkről a német hírszerzés aknamunkájának megakadályozására. 1940. november 30.
136. Az SzSzKSz NKVD GUGB Különleges Részlegének Direktívája, az operatív munka fokozásáról a Vörös Hadsereg egységeinél és hivatalaiban, olyan tények függvényében, hogy titkos dokumentumok lettek elveszítve, illetve eltulajdonítva. 1940. december 3.
137. Az USzSzK NKVD №4500/SzN Különleges jelentéséből, az Ukrajnai KP(b) KB részére, az USzSzK NKVD GUGB 5. részlege ,,Ukrainyec” ügynökének munkájáról. 1940. december 3.
138. Az SzSzKSz Honvédelmi Népbizottságának átvételi Jegyzéke, (S.K.Tyimosenko, K.E.Vorosilovtól). 1940. december 7.
139. Az SzSzKSz Legfelső Tanácsa Elnökségének Rendelkezése a Haditörvényszékek perbefoghatóságának megváltozott rendjéről. 1940. december 13.
140. Az SzSzKSz NKVD №001592 Parancsából, a Határőr csapatoknál 7000 közlegény és alsó szintű parancsnok egy éves időszakra történő visszatartásáról, akiknek a szolgálati idejük 1941. január 1-án járna le. 1940. december 21.
141. Az SzSzKSz NKVD Utasításából a Leningrádi, Belorussziai, Ukrajnai és Moldovai körzetek határőr csapatainak, a zárási zóna őrzési rendjéről. 1940. december 27.

Melléklet: zsákmányolt dokumentumok.

№1. A Francia Haderő Legfelsőbb parancsnokság 2. Bürójának összefoglaló jelentése az észak-kaukázusi török tervekről. (1938 februárja).
№2. Németország Biztonsági Rendőrsége Főigazgatóságának Direktívája a kémtevékenységben gyanús személyek felkutatásáról. (1938. október 15-nél nem korábban.)
№3. Németország Biztonsági Rendőrsége Főigazgatóságának Összefoglaló jelentése, a szovjet hírszerző szervek munkájának szervezéséről és módszertanáról. (1938 októberénél nem később.)
№4. A GESTAPO Instrukciója az Állami Rendőrség hivatalai és a Németországi Határőr komisszáriátusok számára, az Oroszországból visszatérőkkel szembeni munkáról. 1939. augusztus 5.
№5. A Francia Haderő Legfelsőbb parancsnokság 2. Bürójának Központosító szekciójának jelentése a Nagyvezérkar számára, a külföldi hírszerző szervek tevékenységéről az SzSzKSz ellen, Irán területéről. 1939. augusztus 11.
№6. Németország Biztonsági Rendőrsége Főigazgatóságának Ajánlatából, a GESTAPO és az SS-Reichsführer Biztonsági Szolgálatának alkalmazásáról amennyiben el lesz foglalva Lengyelország. (1939 augusztus 23-nál nem korábban.)
№7. Az SS-Reichsführer, és a Német Rendőrség fejének, Himmlernek Parancsa, a Biztonsági Rendőrség és SD Központi Igazgatóságainak egyesítéséről. 1939. szeptember 27.
№8. A Litván Államvédelmi Hivatalának havi összefoglalójából. 1939. október 16.
№9. Vilniusz város katonai parancsnokának Levele Vilniusz városának és a Vilniuszi járás vezetőjéhez. 1939. november 18.
№10. A Moszkvai Francia Nagykövetség katonai attaséjának, Palass tábornok Összefoglaló jelentéséből, a Francia Honvédelmi miniszterének, és a Francia Haderő Legfelsőbb Parancsnoksága 2. bürója részére, a lehetséges hadszíntérről a Kaukázuson. 1939. december 24.
№11. A IIID Referentúra vezetőjének Összefoglaló jelentéséből Németország Birodalmi Biztonsági Főhivatalának részére a lett, litván, észt, szovjet, török, japán, és kínai hírszerzések tevékenységéről Németország ellen, az 1940 januári állapotokkal bezárólag. 1940. január 10.
№12. Franciaország Miniszterelnökének, Daladiének Összefoglalója az SzSzKSz területe elleni invázióról, az olajforrások megsemmisítésének céljából. 1940. január 19.
№13. A Harbini Japán Katonai Misszió tevékenységi tervéből, az SzSzKSz elleni felderítő-diverzáns aknamunka fokozásáról. 1940. február 16.
№14. A Francia Haderő Legfelsőbb parancsnokság 2. Bürójának Központosító szekció ügynökének Jelentéséből, a litvánia német katonai attasé tevékenységéről. 1940. március 8.
№15. Franciaország és Nagy-Britannia Szárazföldi Haderőinek főparancsnokának, Gamelen tábornoknak Összefoglaló jelentése, a francia-angol csapatok lehetőségeiről egy esetleges finnországi bevetés esetén, miután hadiállapot állt be az SzSzKSz és Finnország között. 1940. március 10.
№16. A Litván Államvédelmi Hivatalának havi összefoglalójából. 1940. március 11.
№17. Franciaország és Nagy-Britannia Szárazföldi Haderőinek főparancsnokának, Gamelen tábornoknak Összefoglaló jelentéséből, a Francia Minisztertanács elnökének, Rheino részére, a tervezett hadműveletről, melynek célja megfosztani Németországot és az SzSzKSz a kaukázusi kőolaj-forrásoktól. 1940. március 22.
№18. Franciaország Légi főparancsnokának Legfelsőbb Parancsnokságán működő koordinációs csoport ülésének jegyzőkönyvéből, az SzSzKSz kaukázusi kőolaj lelőhelyeinek tervbe vett légi bombázásáról. 1940. április 4-5.
№19. A Francia Haderő Legfelsőbb parancsnokság 5. Bürójának jelentéséből, a francia Szárazföldi Erők főparancsnokának, a Szovjetunió Finnországgal szembeni álláspontjáról. 1940. április 11.
№20. A Földközi-tenger Keleti részének francia csapatainak főparancsnokának, Weigan hadsereg-tábornok Jelentéséből, a Szárazföldi Haderő főparancsnoka, Gamelen tábornok, illetve a Légiflotta főparancsnokának, Weuenem tábornok részére, az SzSzKSz kaukázusi kőolaj lelőhelyeinek tervbe vett légi bombázásának tervéről. 1940. április 17.
№21. Himmler SS-Reichsführer Direktívájából, a Keleti Területek lakosságával szembeni bánásmódról. 1940. május 28.
№22. Németország RSHA 4. Igazgatóságának körleveléből, a SIS által alkalmazott orosz emigránsokról. 1940. június 21.
№23. Németország Birodalmi Biztonsági Főhivatalának Rendelkezéséből a GESTAPO, és egyéb speciális szolgálatok részlegeinek és kirendeltségeinek részére, a szovjet hírszerző szolgálat struktúrájáról és funkcióiról szóló adatok egységes összefoglalásáról. (1940 júliusa.)
№24. Németország Legfelsőbb Parancsnokságának Operatív Parancsnokságának Rendelkezése a katonai hírszerzés és kémelhárítás Hivatalának részére, a szovjet parancsnokság dezinformációjáról az SzSzKSz elleni támadás körüli előkészületek függvényében. 1940. szeptember 6.
№25. Németország Szárazföldi Haderejének főparancsnokának, Brauhitch Parancsa, a ,,B” hadseregcsoport főparancsnokának, az SzSzKSz elleni támadás előkészítésnek teendőiről. 1940. szeptember 6.
№26. Németország OKW Parancsnoksága Operatív részlegének Stratégiai tanulmányából, az SzSzKSz ellen végrehajtásra kerülő hadikampány előkészítéséről és végrehajtásáról. 1940. szeptember 15.
№27. Németország RSHA 4. igazgatóságának Rendelkezése a GESTAPO kirendeltségek számára, a kémkedéssel szembeni harc összefoglaló jelentéseinek összeállítási rendjéről. 1940. október 24.
№28. A Német Szárazföldi Haderő vezérkari főnökének, Halder összefoglalója az SzSzKSz ellen tervezett támadásról. 1940. december 5.
№29. A Francia Haderő Legfelsőbb parancsnokság 2. Bürójának körleveléből, a Török Hírszerző Szolgálatról, és annak az SzSzKSz ellen kifejtett tevékenységéről. 1940. december 6.
№30. A Német Fegyveres Erők Legfelsőbb Parancsnokságának №21 Direktívája (A ,,Barbarossa” terv) 1940. december 18.
№31. Az OUN Felkelő Parancsnokságának Egységes Főtervéből. (1940. december 22-nél nem korábban.)
№32. A német hírszerzés által kidolgozott kérdőívből, a szovjet hírszerző szervek struktúráját és módszereit érintő információ összegyűjtésének és összegzésének érdekében. (1940 folyamán.)
№33. A Német Legfelsőbb Parancsnokság (OKW) hivatali személyeinek és szerveinek funkcionális kötelezettségeiből, az 1940-es állapotoknak megfelelően. (1940 folyamán.)
M.Zoli Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12018

Udv.

 

MInden szuksegeset? Tenyleg? Felsorolnad oket? Meg tapasztalati adatokat, osszehasonlito jelenteseket?

 

Dargo nem mozdul addig amig nem publikalnak valamit a temaban. Egy baratom megkert hogy segitsek neki beszerezni nemet anyagokat, de mivel jelenleg nem vagyok abban a helyzetben, nem tudok neki segiteni ebben. Majd irok neki, hogy all a temaban. Egysegtorteneti konyvek beszerzesehez kert segitseget nemet resztvevo alakulatokrol. Tavaly osszel nem jott ossze nekem a kirandulas a gottingeni konyvtarba. Nagyjabol 1000 feletti oldal bescannelese volt tervbe veve. Sajnos.

 

Ugyanugy nem talaltam anyagokat a Szlovak Nemzeti felkelesrol es partizanhaborurol szolo publikaciokban, itt tovabbi kotetek vasarlasa van tervbe veve, bar nem sok remennyel e temaban, mivel ez a hadmuvelet ugy nez ki teljesen kivul esett a szlovak alakulatok mukodesi terulen. Jelenleg be van fagyasztva ez a beszerzo projekt anyagi okok miatt. Nem arrol van szo, hogy 200 eurot ne tudnek konyvekre forditani, hanem hogy ezt meg tudom e tenni a helyi cafeteria kereten belul. Az idealis lenne.

 

Azonkivul tovabbi tavlati terv felvenni a kapcsolatot a fiatal szlovak torteneszek szovetsegevel, csak a kapcsolatom angliaban dekkol, 3 es fel eve talalkoztunk utoljara szemelyesen. De legalabb adtal otletet, hogy lehetne elorebblepni ez ugyben. A dolog lenyege abban van, hogy adnak ki szamizdatokat, es ezeket nehez, szinte lehetetlen megvenni. Ezert kellennek ezek a kapcsolatok. Meg infoknak, hogy mit publikalnak ujsagokban es mikor.

 

Sajnos jelenleg ugy latom, hogy ez meg evekig tarto menet lesz, de azert dolgoznak rajta, illetve, en is keresgelek lassacskan.

 

Mindenesetre ne felejtsd a temat neha elohozni, ha sokaig nem szamolok be ujdonsagrol.:)))

 

Udv.

Előzmény: showtimes (12015)
Zicherman Istvan Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12017

no, alig 2 ora mulva gepkozelbe lepek, es teszek be dokumentumokat ,,dzsugas osszeomlasarol,,. kiegeszitem laci hezagjait a tortenetben.

a legenda harom embertol ered: hruscsov, volkogonov es egy angol szerzo.

showtimes Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12016
JUt eszembe mi újság Dargóval?
Előzmény: M.Zoli (12014)
showtimes Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12015
KIegészítenélek: minden szükséges teljesítményadatot megtaláltam. Valóban nem vagyok repülőmérnök, feltételezem te sem. Ha mégis, akkor bocs :)
Előzmény: M.Zoli (12014)
M.Zoli Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12014

Udv.

 

Azt hiszel amit akarsz. Ha nem vagy hajlando utannakeresni a teljesitmenyadatoknak, nem olvasol szakirodalmat a legiharcokhoz tobb forrasbol, ha tovabbra is NatGeo szinvonalon ervelsz, akkor felesleges a szamat tepnem.

 

Ez nem a te teruleted, es mar megint csak a vita kedveert vitazol, ahelyett, hogy gugliznal, vagy felutnel par konyvet ( utobbit nehez neked, magyar nyelven eleg keves irodalom jelent meg a temaban, abbol is inkabb a popularisabb fajta ).

 

Bocs.

 

Udv.

Előzmény: showtimes (12013)
showtimes Creative Commons License 2010.01.14 0 0 12013
Persze, jobb volt a Hurricane-nél valamivel , azt vitattam, hogy nem klasszissal volt jobb, mint a vörös légierő által akkor használt gépek döntő többsége. Nagyjából hasonló kategória, az egyik gyorsabb, mozgékony, a másik nagyobb tűzerővel. Egyébként a nagy tűzéerő okolható részben a Hurricane alacsonyabb sebességéért, lévén a fegyverzet tömege, lőszerjavadalmazása jelentősen megemelte az önsúlyt, ezért jóval nehezebbek voltak, mint a konkurenseik ( tudatosságot kell feltételezni az angol tervezők részéről, lévén a Hurricane RR Merlin motorja 60 lóerővel erősebb volt, mint a Me-109F DB 601A !)
Előzmény: M.Zoli (12012)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!