Bár első pillanatra talán úgy tűnhet, mintha nem az elhangzottakra reagálnék, azért ez egy reagálás.
Gondoltam leírok néhány gondolatot, arról, hogy milyen tapasztalatokat szerezhet egy a meditációban kezdő gyakorló. Nem megyek bele spirituális tapasztalatok leírásába, csak néhány gondolat egy kezdő számára a hasznos tapasztalatokról, amiket a rendszeres meditáció eredményezhet.
A meditáció gyakorlásához nem kell elhagyni a társadalmat, nem kell feltétlenül elvonulni. A mindennapi életünket teljesítheti ki, nagyon gyakorlatias, kézzelfogható eredményei vannak.
Kezdetben nem jelent mást, mint megállni egy pillanatra, összefogni szerteszét kalandozó elménket, megpihenni önmagunkban; a gondolatok, érzések forgatagában egy kicsit úgy létezni ahogy vagyunk; minden reláció, minden viselkedés, minden képzelődés nélkül ébernek lenni. Ez a megpihenés egyben azt is eredményezi, hogy a mindennapi életünkben jobban tudjuk élvezni a tapasztalatokat, nagyobb energiával tudunk megnyilvánulni. Nem csömörlünk meg, mert életünknek lesz ritmusa. Hogy az íjjat kilőhessük, először meg kell feszíteni a húrt. A feszülés és elernyedés természetes ritmusa nélkül az ember még az élvezetekbe is belefárad. Ilyen szempontból a meditáció gyakorlása még annak is hasznos, aki csak "bulizni" akar.
A meditáció visszavezet saját középpontunkba, így segít személyiségünk inegrálásában. A tenger felszínén hullámzó problémákat a tenger csendes mélyéről megfigyelve egészen másnak látjuk. Képessé válunk elengedni komplexusainkat, görcseinket, gondolati, érzésbeli merevségeinket. Ezálatal humorérzékünk is fejlődik, megtanulunk együtt játszani a világgal. A problémákat sokkal könnyebben tudjuk megoldani.
Boldogtalanságunk egyik oka az, hogy érzéseink, gondolataink, képzeletünk, vágyaink, (az elménk) irányítanak bennünket, ahelyett, hogy mi uralkodnánk az elménk felett. Naivan azt hisszük, hogy attól vagyunk szabadok, ha azt tesszük amit "akarunk", miközben pingponglabdaként pattogunk motivációink között. Amikor valami akadályba ütközünk, egy vágyunk nem teljesülhet akkor érezhetjük meg, hogy mennyire függünk azoktól a vágyaktól. A meditáció azáltal, hogy egy stabil nézőpontot ad a gyakorlónak lehetővé teszi, hogy anélkül "élvezhessük" a különböző tapasztalatokat, hogy ragaszkodnánk hozzájuk. Ezért elvesztésük sem okoz fájdalmat. Azt vesszük észre, hogy mi uraljuk életünket, és nem az élet forgataga uralkodik felettünk.
A meditáció csendjében, a fogalmi gondolkodás durvasága mögött az érzések sarkossága mögött a gyakorló egyfajta intuitív kifinomultságot, magasabb érzékenységet tapasztal. A rendszeres gyakorlás eredményeként a meditáció légkörét, ezt a finomságot és lágyságot képes magával vinni a hétköznapokba is. Érzékenyebb lesz mások problémáira, segítőkészebb, együttérzőbb lesz. Az emberi kapcsolatai mélyebbek lesznek. Ennek eredményeként szívesen látott tagja lesz bármely társaságnak.
És akkor még nem beszéltünk a spirituális tapasztalatokról, amelyek előbb-utóbb azt a bizonyos félelem-nélküliséget eredményezik...
Egyszóval a meditáció még gyakorlati szempontból is: sikeressé teszi az életet. És ezt (is), szerencsémre, tapasztalatból mondom. ;-)
Én úgy gondolom, hogy a koanokat akkor találhatták ki, amikor senki nem értette a buddhizmust... kellett valami, amivel maga mellé tudja állítani az embereket a vallás - a térítés mindenhol megtalálható... Elég érdekes álláspont. A koan a zen (csan) buddhizmus tipikus gyermeke. Mutass mán nekem egy térítő zen szerzetest! ;-)
Mi az, hogy nem értette a buddhizmust?? A buddhizmust nem érteni kell. Ugyanúgy, ahogy a koant sem érteni kell, amíg érteni akarod, addig marad nálad. Amikor sikerül ledobni a következtető gondolkodás láncait, akkor van megoldás! A koan célja ennek a "résnek" a megtalálására való terelés, ahol átfordítható a lét, és itt van (lehet) a felébredés.
Én úgy gondolom, hogy a koanokat akkor találhatták ki, amikor senki nem értette a buddhizmust... kellett valami, amivel maga mellé tudja állítani az embereket a vallás - a térítés mindenhol megtalálható...
Valszeg nem lenne ekkor tábora a buddhizmusnak mint amekkora van, ha nem lennének térítök - az a pár ember, aki saját maga akarta megtudni, hogy mi is az - éppen azzal a céllal hagyta ott a társadalmat, hogy megszabaduljon töle és a saját útját járja... nem hiszem, hogy pont azokat akarja a maga pártjára állítani, akik miatt el kellett mennie!
Egyszóval a buddhizmus is egy ugyanolyan agymosó vallás mint a többi... a világban már csak ílyen mércével mérik a vallásokat :))
A koannak nem fáj, ha valaki hülyeségnek tartja, és nekem sem fáj, ha nem tetszik amit írtam.
De! Próbálj meg csak egy napot 8 órában nem csinálni semmit, nem gondolni semmire, nem érezni semmit, de elég lenne egy pár perc is. Kiváncsi vagyok mi lenne a véleményed a halálról. A probléma nem napi nyolc órát dolgozni egy életen át, ezt hányan megcsináltuk, és mire jutottunk? A gondolatok, érzések és különböző tudatállapotok fölé emelkedni, az valami, ez az amit kevesen tudnak megtenni.
Mi van, ha a történetbeli mester nem megvédeni akarta magát, hanem felmutatni, hogy élet és halál nem jelent különbséget annak, aki tudja, hogy nem azonos a fizikai testével? Kinek az érdekében? Pl. a generálisért. Ez nem bátorság, nem vakmerőség, hanem félelem-nélküliség.
A koan azonban nem véletlenül nem magyaráz, nem elemez (nem úgy, mint én), csak ennyit jelent, amit a mondatok leírtak. Ha valakinek ez nem mond semmit, tovább áll, nem foglalkozik vele. Akinek pedig jelent valamit, az használja.
Az érdekesség kedvéért leírok néhány tipikus reakciót a koannal kapcsolatban:
"Boldogok, akik nem félnek a haláltól. Nem félnek és ezért nem lehet uralkodni felettük."
"Sokkal nagyobb erőt és bátorságot igényel erőszakmentesnek lenni."
"Nem a kard teszi az embert!"
"Ennek nem látom értelmét! Szerintem bátorítani kell, hogy az ember kiálljon valakivel szemben, de nem amikor a következmények ilyen egyértelműek."
"Ez a mester vagy tökéletesen uralja magát vagy tök hülye"
"Nem értek egyet a mesterrel, hogy maradt. Az ún. "bölcsessége", vagy inkább hülyesége a bukásához vezet."
"Ez egy humoros story. Ez a mester egy jó fej fickó! Kiváncsi vagyok mit szólt a generális. Biztos leesett az álla."
"Az emberek azonnal megérzik, ha valaki belső erővel rendelkezik"
még jó, hogy mindenki dolgozott, mert tele volt már a töke a napi tizenhat óra meditációval... kellett az a két óra söprögetés :))
egyébként sajnos nagyon jellemzö a buddhidmusra a meghátrálás. ahelyett, hogy megülné a sárkányt - szépen egy mondattal vagy mozdulattal elintézi, hogy a felelösség elveszitse hatalmát vele szemben. mennyivel egyszerübb bárkinek azt mondani, hogy úgyis erösebb vagyok nálad - aztán elképzelni, hogy mi fog történni velem és szépen a nirvánában ébredek test nélkül - ahelyett, hogy elfogadnánk az amit a kaptunk és kihasználnánk a valóságot egy kis bulizásra : ))
nagy faszság ez a koan... nem kívánnék halált a mesternek, csak azt, hogy dolgozzon végig egy életet napi nyolc órában - kiváncsi vagyok milyen véleménye lenne a halálról : )))
egyébként meg amit írtál az is nagy faszság, mert én még nem láttam olyan mestert aki megpróbálta magát megvédeni bármilyen helyzetben akár szavakkal, akár eszközökkel - úgyhogy ez egy olyan kamumese, ami azoknak való akik müanyagban szeretnének fürdeni...
Ami számomra érdekes a koanból az leginkább a felismerés mozzanata. Jó hallgatni vagy elolvasni egy ilyen koant, még jobb megtapasztalni. És nemcsak a mester oldaláról. :-)
Milyen megdöbbentő lehet ugye találkozni vele, a szemébe nézni egy olyan embernek, akinek a halál semmit nem jelent. Micsoda erő, stabilitás sugározhat egy ilyen emberből! A generálisnak egész biztosan el kellett gondolkoznia: Vajon ez az ember őrült? Vagy ilyen erősen tud hinni a halhatatlanságában? Csak színjáték? Vagy talán van egy hittől független valami, amit megtapasztalva az ember megértheti, hogy a halállal nem szűnik meg létezni?
A generális érzékenységétől függően több dolgot tehet: vagy egyszerűen ledöfi a mestert és odébbáll. Vagy teljesen összezavarodik és meghátrál. Vagy szerencsés esetben elhatározza, hogy megismeri mi lehet a gyökere annak a félelemnélküliségnek, ami a mesterből sugárzik.
Aki életében még nem tapasztalta a hétköznapitól eltérő tudatállapotokat: tudatos alvás, meditáció, samadhi stb., az csak a hétköznapi anyagi tudatából indulhat ki. Ezért számára a mester meglepő kijelentése csak őrültséget, vagy okos színjátékot, vagy valamilyen hitet, tévedést jelenthet. Amit ő maga is meg tudna tenni. Aki jó szerencséjének (vagy hasznos korábbi cselekedeteinek) köszönhetően bármilyen szinten tapasztalta már, hogy a világ olyannak jelenik meg, amilyennek az elménk láttatja velünk, és az elmeműködés lecsendesítésével mögénézhetünk a változó sokféleségnek, hogy tudatunk sokkal többet képes átfogni, mint normál "ébrenléti" állapotunkban az már másként ítéli meg a mester kijelentését. Az inspirációt és tanítást kap a mestertől a meditációjához.
Van valami ami hittől független és megtapasztalható valóság. Nem kívül kell keresni. Ki az aki hisz, aki ilyennek vagy amolyannak látja a dolgokat? Ki az aki azt mondja én, enyém? Ezt a valakit kéne megtalálni. A történések örök tanúját. Meditáció, de sok és rendszeresen. És évekig, évtizedekig.
Aki szerencsés elindul, aki nem, az nem mer semmit elhinni és tovább ténfereg a samsara körforgásában. Egyetlen dolgot kell elhinni, hogy el lehet érni a célt, és érdemes elindulni.
Na ennyit a mai prédikáció és Istentisztelet témakörből, igaz RoniN? ;-))
:))) Tevecc, carbon-san, az osszes hozzaszolast olvasom, naponta tobbszor is (raerek).
Echolaliaban sem szenvedek, HoD-sama mar megirta amit mondani akartam, vagy inkabb mondhattam volna. meg aztan ha en leszek ilyen helyzetben, hogy le akarnak szurni, akkor majd elmeselem a tapasztalataimat :))
RoniN,
te mint osztogató, kifejtenéd véleményed (hangsúlyozom - saját véleményed) a koanokkal kapcsolatban? Mert látom csak minden harmadik hozzászólást olvasol el...
Látom, itt nagy becsben tartják a koanokat (lásd Kultúra->Anima Himnusz), ezért nem is akarom nagyon átírni csak kicsit és kiváncsi vagyok akkor mi lesz a végeredmény:
A feudális Japán polgárháborúinak idejében, a megszálló hadsereg pillanatok alatt bevette a városokat és uralmat szerzett felettük. Az egyik faluban minden embernek sikerült elmenekülnie még mielőtt a hadsereg megérkezett volna - mindenki elmenekült, még a Zen mester is. Kiváncsian az öreg szerzetesre, a generális elébement a templomba, hogy saját szemével győződjön meg róla, hogy milyen ember is ez a mester. Mivel megkapta a már megszokott neki járó megkülönböztető figyelmet és alázatot, a generális dühbe gurult.
- Te ostoba! - szólt miközben kardja a hüvelyébe tette. - Képes vagy felfogni, hogy egy olyan ember előtt állok, aki szemrebbenés nélkül vállalja a halált?!
A fenyegetés ellenére a mester megijedt.
- És te képes vagy felfogni, - mondta idegesen, - hogy egy olyan ember előtt állok, akinek szempillája sem rebbenne, ha ledöfne!?
A koanban imho semmi sem szól a hitről. A zen nem a hitről szól, hanem arról a villanásról ami a felébredés.
Egy önelégedett katona nevetséges dühkirohanásáról van szó, aki felháborodik hogy valaki sz@rba se veszi. Lehet, hogy a harcban a középúton tudott lenni (hiszen még életben van ;-) ), de itt repül ki a perifériára. Így már hazudik is, amikor azt állítja, hogy szemrebbenés nélkül ölne, hisz remeg a dühtől, nincs jelen.
A zen mester, aki középen marad, pontosabban ő maga a Közép. Az ego bilincseitől megszabadult, felébredett, "neki a lények csak szalma-kutyák" - ha szabad a taoizmusból kölcsönöznöm, már legyőzte a halált. Hogy is érinthetné ennek a bugrisnak bármiféle tette?
Kedves Big,
A zentől egyébként nem idegen a heroikus út, nem véletlenül nevezte Evola a zent a szamurájok vallásának.
>>A katona hite? A mester hite???
Sracok, eskuszom, reg rohogtem ilyen jot <<
Köszönöm, hogy kinevetsz, bizonyára rászolgáltam. Kérlek ne vedd tolakodásnak, de kicsit bővebben is előadnád, hogy mi volt ennyire mulatságos ?
Tudod a kezdőt ki lehet nevetni, de illik azért legalább egy kicsit segíteni is neki...
Visszatérve a történetre.
Szerintem a két szereplő hitének erőssége elképzelhető hogy egyforma volt, sőt az sem kizárt, hogy konfrontációjukkal mindeketten teljesítették dharmájukat, de szellemi fejlettségük szintje szerintem jócskán különbözött.
A mestert már nem kötötték az anyagi világ káprázatai, míg a katona még igencsak bele volt gabalyodva a címkék, külsőségek, képmutató rendfokozatok világába.
A katona hie ugyan erős volt, de az ERŐSZAK híve volt. A fejlett szellem pedig az erőszaktól teljesen elhatárolja magát.
A katona hite? A mester hite??? :-)))))))))))))
Sracok, eskuszom, reg rohogtem ilyen jot :)))))))
Stiletto-san meg egy _koan_-t dobott fel megvitatasra - ez jo vicc volt :)
Egyebkent ne'mi utmutatot a koan ertelmezesehez talalhattok a "Tuzbeszed"-ben, pontosabban az utolso ket bekezdesben...
Vagy Suzuki mester "Zen tudomany" c. munkajanak az elso par fejezeteben.
... na de ilyet :))))))))
Carbon-san, big-san - lett egy vidam reggelem, koszonom :))))
>>ha mindenáron szintekröl szeretnél hallani.
mondjuk ez is elég ellentmondásos, mert a katonaságnál van szint, rang - mig a mesterek között nem igen tudok róla (lehet, hogy én tudom rosszul) <<
A mestereknél én sem tudok szintekről, hanem a mester-szint, maga egy szint. Szóval azt mondod, hogy a katona is mester volt ?
tényleg ajtóstúl rontottam a házba - valóban nem írtad, hogy lebecsülöd a katona hitét, csak én fejtettem ki magamnak, mert nem nyilatkoztál róla.
ezért bocsesz.
Hmm. Érdekes megközelítés.
Szóval szerinted ők ketten egy szinten voltak ?
szerintem igen. ha mindenáron szintekröl szeretnél hallani. mondjuk ez is elég ellentmondásos, mert a katonaságnál van szint, rang - mig a mesterek között nem igen tudok róla (lehet, hogy én tudom rosszul)
egyszóval ez az egész "véletlen" találkozás kettöjük között egy csata volt. az öreg tudta, hogy elöbb utóbb meg fog halni - akkor szembesült a halál fizikai közelségével (de már fel volt rá készülve, ezért nem okozott benne félelmet)
a katona elöre tudta, hogy feladatának vége kell hogy legyen - akkor szembesült feladatának befejezésének utolsó akadályáról (de már fel volt készülve akár az ölésre is, ezért nem okozott neki félelmet)
hogy mi lett a történet vége, arról nem tudunk de szerintem valamelyiküknek gyöznie kellett...
hozzáteszem, hogy feladatukat mindeketten befejeztlk szvsz.
>>hozzászólásodból egyértelmüen az derült ki, hogy te minden egyoldaluan látsz... <<
Értem.
Azért vagyunk itt, hogy fejlődjünk, hát figyelmesen olvaslak.
>>nem veszed észre, hogy a katona is ugyanolyan független, mint az öreg attól függetlenül hogy hisz-e a halálban vagy sem. <<
Nem vettem észre, hogy e történetben bármi jelentősége volna a katona hitének.
De igazad van a legutóbbi hozzászólásomban talán túlzottan az öreg mesterre öszpontosítottam.
Azonban úgy gondolom, hogy az is bele volt foglalva, ami a katona hitére értendő.
Idézek saját korábbi írásomból:
"A hit egy SAJÁT, egyéni dolog. Egyénenként más és más"
"Van, aki el tud saját hitében jutni olyan mély és meggyőződéses szintre, hogy számára teljesen MINDEGY, hogy igazodik-e hite, vagy sem bármihez "
Természetes, hogy a katona hite szituációban abból áll, hogy nem okoz számára lelki traumát a gyilkosság és tudja, hogy oly hatalma van, hogy retorzióra sem számíthat. Ez az oldal azonban számomra érdektelen. Elnézést érte...
>>kérlek magyarázd meg akkor, hogy miért nem fogadod el a katona hitét - hisz az ugyanolyan szilárd az ölésben mint az öreg mesteré. <<
Úgy emlékszem, nem írtam olyasmit, hogy nem fogadom el. Írásomból szerintem maximum az olvasható ki, hogy KÖZÖMBÖS számomra.
Persze számodra nyilván más, hisz csak csak saját, szubjektív szemszögünkből vagyunk képesek nyilatkozni...
>>és miért itéled el a katona hitét <<
Továbbra sem értem, honnan veszed ezt.
Amit a hitről általánosságban írtam, a katonára is vonatkoztatható.
>>egyszóval szerintem itt inkább arról van szó, hogy a zen mester nem ismerte fel a másik mester a katonában, akinek ugyanakkora hite volt mint neki... és a katona sem ismerte el a zen mester hitét... <<
Hmm. Érdekes megközelítés.
Szóval szerinted ők ketten egy szinten voltak ?
hozzászólásodból egyértelmüen az derült ki, hogy te minden egyoldaluan látsz...
FÜGGETLEN attól, hogy valóban igaza van vagy sem.
nem veszed észre, hogy a katona is ugyanolyan független, mint az öreg attól függetlenül hogy hisz-e a halálban vagy sem.
hit teljesen elég, a hit a fontos, a döntő.
kérlek magyarázd meg akkor, hogy miért nem fogadod el a katona hitét - hisz az ugyanolyan szilárd az ölésben mint az öreg mesteré.
Hite - többek közt - abban állt, hogy a halálnak nincs különösebb jelentősége, hisz ő örökkévaló és utána tudatossága nem szűnik meg, és a test inkább akadály, mint féltendő valami.
és miért itéled el a katona hitét (akié legalább ugyanolyan eros) aki abban hisz, hogy nem lesz hatalma a halála után.
egyszóval szerintem itt inkább arról van szó, hogy a zen mester nem ismerte fel a másik mester a katonában, akinek ugyanakkora hite volt mint neki... és a katona sem ismerte el a zen mester hitét...
ez tipikusan az, amikor nem látjuk a másikan tisztán és a másik hitét alárendeljük a sajátunknak...
E történet számomra azt a eszmét erősítette meg, hogy a hit teljesen elég, a hit a fontos, a döntő.
Ugyanis, a hit független a normáktól, szabványoktól és mások véleményétől, független a külsőségektől a felszínes világtól, a képmutatástól. De meg merem kockáztatni, hogy a valóságtól (Feltéve, ha valaki tudja egyáltalán mi is az.) is független.
A hit egy SAJÁT, egyéni dolog. Egyénenként más és más, mégha sokan görcsösen küszködnek hogy szabványosítsák, akkor is.
Van, aki el tud saját hitében jutni olyan mély és meggyőződéses szintre, hogy számára teljesen MINDEGY, hogy igazodik-e hite, vagy sem bármihez (tehát akár a valósághoz sem).
Az anekdotában szereplő bölcsnek a hite sziklaszilárd volt (megjegyzem, szerintem helyes is, de ez mondandóm szempontjából mellékes).
Hite - többek közt - abban állt, hogy a halálnak nincs különösebb jelentősége, hisz ő örökkévaló és utána tudatossága nem szűnik meg, és a test inkább akadály, mint féltendő valami.
Annak, hogy ez valóban így van-e, vagy sem az öreg szempontjábol sincs jelentősége !
Hisz ő olyan mélységben élte és tudta ezt, hogy nem rebbent volna a szempillája sem, ha leszúrják, FÜGGETLEN attól, hogy valóban igaza van vagy sem.
Tehát pillanatnyi közérzetünk (ami az emberi elme számára a legfontosabb, hisz attól félünk, hogy akkor majd milyen rossz lesz, mennyire fog fájni stb.) szempontjából mindegy, hogy a halál után megszününk-e vagy sem, hanem az a fontos és abban rejtőzik lelkibékénk(problémánk), hogy a kritkus pillanatban mit hiszünk erről, abszolút meggyőződéssel.
