Keresés

Részletes keresés

szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27259

Vitorla

Sorsvonat

 

Ó ez a gyorsvonat
Repíti sorsomat
de nem fáj
Még füttyent egy nagyot
Azt súgja szép napot
s gőze száll

Elviszi álmomat
amikor látogat
Esténként
Reggelre visszatér
Véle jön el a fény
reményként

Ő tudja merre jár
Akár egy kismadár
szárnyra kap
Kedves e kattogás
Vegyes a csacsogás
számra csap

A valóság részegül
Csendesen szenderül
magányban
Nézem a síneket
Őrizem fényüket
tudatlan

Rövidül az élet
Akár az álom
sínre lép
Nagyobb az ütleg
Nem tőle várom
kell e még

Ó ez a gyorsvonat
Repíti sorsomat
de nem fáj…

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27258

Vitorla

Életben tart ...

 

Megszűnik majd az életem és
eltűnik úgy mint egy vízcsepp
páraként száll az égbe fel
majd csillagok fényével ad jelt
hegedű hangján kél szavam
keresem fülemben hangodat
de sírásra találok választ
szemem nem dörzsölöm
de mástól fáj a káröröm
ez az mi engem fáraszt
átszaladva egy csillagkörön
futótűzként száguld
a viszolygó őrület
és soha nem sárgul
az eltitkolt bűvölet
míg életben tart egy gondolat…

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27257

Vitorla

Szemed világa

 

Most, megint nyár van, és hűvös szobádban
Asztalnál ülve, a napokat számolod
Az utca sarkán, nem állsz fehér bottal
Gyámoltalan módon pihensz a zsámolyon

De meglátsz egy koldust, ki életet foltoz
Megállsz-e előtte, egy szép mosolyért?
Amíg őt nézed sodornak jogához!
Erőddel küzdhetsz, fényes semmikért?

Talán azt érzed, hogyan néz ő másra?
Szemed tükrében, már bent öl az érzelem?
Fogaddal marnád, mintáját a sárba!
Kevesebbet titkol, a lázadó félelem


Emléked sem kérdés
szeretlek!

Csak Téged Szeretlek!

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27256

Ha kezd elfogyni a szabadidőd, vigyázz!

Mert vele kezd elfogyni a lelked is!

 

L. Pearsall

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27255

.kaktusz

 

 

Tudod arra gondoltam,

mondják,

hogy az ember

legalább szeresse magát,

aki önmagát nem,

szeretni mást se képes...

de hát hogy is szerethetné

az, aki biztatásra a tükröt előveszi,

és nem lát ott szépet semmit,

helyette lát egy idegen arcot,

amelyik tükrözi nem csak a test,

de ami a nagyobb baj,

a lélek tunyaságát…

s ha előveszi a fényképét

egy régen volt kisgyereknek,

kinek még őszinte volt a játéka,

akkor fehéren feketén láthatja,  

mit tett, ó, nem is az idő:

inkább a tunyaság….

olyankor azt képet

elrejteni nem szabad,

ott kell lenni a szem előtt

áhított példaképnek

naphosszat,

példát nem a ránctalanságával,

de a tisztaságágával mutat…

oda visszamenni hosszú az út,

ha időben nem is,

de talán lehet lélekben,

s így magát az ember felújítva

 tekinthet a tükörbe bátrabban,

még a szeretetre is méltó is lesz

az arcképe

önmagának, és másnak.

 

2012. aug. 22.

 


szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27254

.kaktusz

 

 

Tudod arra gondoltam,
a világ hatalmas,
mérnöki pontossággal
a dolgai kiszámíthatóak mégis,
s ha hiba csúszik a számításba,
oka valószínűleg

a pontatlanság,
mert a mérnök, aki tervezte,
vett mindent figyelembe,
tévedni nem tévedhetett…
az egész vonzások és taszítások
pontos összhangja,
egyszerű és nagyszerű,
attól kerek az egész…
és a tervező talán
önmagához hűen
ilyen gondos
nem csak a nagy dolgokban volt,
a legkisebb csavarra,
legapróbb emberkére is gondolt:
haja szálát is számon tartva,
hát hogyne tartaná számon,
hogy a csomagban
mennyi lehetőséget kap a jóságra,
és mennyit a rosszaságra…
talán úgy van elosztva,
hogy mindenkinek
egyforma esélye van:
ki a jó világába született,
kinek a jóságra
minden lehetősége megvan,
azt ugyan annyi rosszaság csábítja,
mint amennyi jóság csalogatja
a rosszba érkezettet…
kaland ez nagy, mint a repülés
a jóba itt is, ott is,
az erős ellenszél mellett
kapaszkodni kell,
el semmiképp nem engedni,
mert különben a sötét elnyeli…
de szívében szeretet nélkül
a halandó gyenge, mint a fűszál,
nehéz neki megtartani:
nélküle taszítja,
vele a jót vonzza.

 

2012. aug. 22.

 


szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27253

Nem lehet meg mindened. Ugyan hová tennéd?

 

Ann Landers

 


szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27252

Vitó Zoltán

Elmondom neked ezt ...

 

1.

Elmondom Neked ezt, hogy tudd: Amikor kivetetten,
bennem a barna vadon befelé folyt könnyeken ázott, -
éjemben hangod kicsi, félénk fénye cikázott
s rég-feledett kis rejtekeken gyúltak pici fények...

 

2.

Elmondom Neked, ezt is tudd: Amikor sebezetten
jégrőzsés közönyökkel megvesszőzve hevertem, -
hangodon - édes dallam - szólt egy cinke-madárka,
s kélt a remény: tán nem leszek eztán annyira árva...

 

3.

Elmondom Neked ezt, hogy tudd: Amikor kosaradban
nékem harmatosan leszedett, friss málna piroslott, -
bennem málnás kerteknek finom illata áradt
s zöld klorofillnak friss lélegzeteként a remény, hogy
lelkem villám-szántott, tölgyerdős talajának
irgalmat termő, teli szíved lesz a gyümölcse...

 

4.

Néked mondom el, ezt is tudd: Mikor árnyak osontak
s lépteimet fürkészték: "merre?", "kivel?", "mikor?" és "hol?", -
szép szemed erdei őzike tiszta tekintete láttán
félve inalt, menekült tova mind, ama sanda besúgó...

 

5.

Elmondom Neked ezt, hogy tudd: Amikor kinevettek
s égő testi hibámért dölyffel semmibe vettek, -
nem kétlettem: a Jósorssal valahol Te frigyet kötsz;
tudtam, hogy Csoda kell s hittem, be is érik a nap s jössz
zerge-iramlással, romolatlan, zsenge hiteddel -
s esdem majd: "kezemért nyúló kezedet sose vedd el!",
s esdesz majd: "kezedért nyúló kezemet ne ereszd el!"...

 

6. (Ének!)

Elmondom Neked ezt is... Néked mondom el azt is...
Nyárfa sugár-örömével s fűz-szomorún a panaszt is.
Bús szíve parttalan árad, szólni ha szomjas az ember;
így sorolom Neked, Édes, hogyha bírod türelemmel.
Éjet napra tetéznék s halmoznék napot éjre;
lázban verdes a szívem: csak Te maradj vele végre(!) -
s vár feleletre a lélek: "Ó, Te ne hagyj el, - az Égre!"

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27251

Vitó Zoltán

Levetincziáda

 

A Nap haját, - 'hogy a szigetre léptem
reggeli szellő fésülgette éppen.

Bozontos fényű zöld kuruttyolások
zárták el tőlem az ordas világot.

Árnyék-lassan felengedő szívemmel
mentem előre, - koldus-arany ember.

S az ösvényről a mártír rózsa-kertek
lélegzetében biztos hűség lengett:

"Vártuk!" - szaladt felém Noémi - s csókolt;
haja dió-, s a bőre tejszagú volt...

S hogy 'időmet már hasztalan ne töltsem' -
Almíra üdvözölt morogva bölcsen.

"Rég nem láttuk!" - köszönt Teréza asszony,
és sietett, hogy friss tésztát dagasszon.

S minden virág-béke-illatban ázott.
(A Nap ekkor már delelőre hágott!)

S hogy felrémlőn a dermedt rianásban
Tódor esküdt-poklú fejét ne lássam;

"Most már többet nem térek innen vissza!" -
szóltam - és lábaimhoz bújt Narcissza...

S e pillanatban tényleg elfeledtem,
hogy e szigetet - régen eltemettem...

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27250

Vitó Zoltán

Kiáltás kis dalokért

 

Töményen ég a fájdalom;
halálba űz, ha még hagyom
a rút teher,
a rút teher.

 

Ha tudnék most sóhajtani,
egy röpke dalt elmondani,
az volna jó,
az volna jó!

 

Hagyd most a hosszú éneket:
ilyenkor csak rövid lehet,
hisz' nincs erő,
hisz' nincs erő!

 

Ha szúr az öldöső magány,
egy kis dal is feloldja tán
a bánatom,
a bánatom.

 

Ady, Vajda, Vitéz Mihály!
Ti tudjátok, nekem mi fáj,
ó, szóljatok,
ó, szóljatok!

 

Ti kínzott-lelkű mesterek,
tanítsatok meg engemet
dalt zengeni,
dalt zengeni!

 

A kis dalok varázslatát,
lélekenyhítő balzsamát
azt kérem én,
azt kérem én!

 

Hogy lássanak, ismerjenek,
megértsenek s szeressenek
az emberek,
az emberek.

 

Mi oly rég elmondásra vár,
azt elmondhassam végre már
mindenkinek,
mindenkinek!

 

S ekként, ha értelemre lel,
ezer kis dalban égjen el
az életem,
az életem!

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27249

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27248

Szép estét kívánok!

 

 

 

mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27247

Előzmény: mousot (27246)
mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27246

J.L.Borges

Egy rózsa és Milton

 


A minden rózsa-generációk
közül, mik az idők mélyébe vesztek,
hadd mentsek meg a feledéstől egyet,
egy nyomtalant és jeltelent a sok
volt dolog közt. A sors engem szemelt
ki arra, hogy elsőnek megnevezzem
e halk virágot, e végső-egyetlen
rózsát, mit Milton arcához emelt,
bár nem látott. Ó, te, egy régi kertben
nyíló bíbor, fehér vagy sárga rózsa,
varázsold múltadat sosem-mulóra,
hogy feltündökölhess ebben a versben,
arany-, vér- vagy ivorszínben lobogva,
mint a kezében, láthatatlan rózsa.

 

Somlyó György fordítása

 


 

J.L. Borges

A rózsa

 


A rózsa,
a hervadhatatlan rózsa, a meg nem énekelt,
e súly és ez az illat, a rózsa,
a mély éjszakák fekete kertjében,
minden kertben és minden este nyíló
rózsa, amely titkos alkímiával
felkelt a széthullt hamuból,
a perzsák rózsája és Ariostóé,
az örökké magányos,
a rózsa, mely rózsák rózsája mindig,
a zsenge plátói rózsa,
a lángoló vak rózsa, a meg nem énekelt,
elérhetetlen rózsa.


Somlyó György fordítása

 

Előzmény: mousot (27245)
mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27245

Jorge Luis Borges

 

(Buenos Aires, 1899. augusztus 24.Genf, 1986. június 14.) argentin költő, elbeszélő, esszéíró, irodalomtörténész, filozófus, a 20. századi világirodalom egyik legjelentősebb alakja. Teljes neve: Jorge Francisco Isidoro Luis Borges Acevedo.

 

 

„Sorsunk nem a valószerűtlensége miatt irtóztató; azért irtóztató, mert visszafordíthatatlan és vastörvényű. Az idő anyagából vagyok. Az idő folyó, mely magával ragad, ám én vagyok az a folyó… A világ, sajnos, valóságos; én, sajnos, Borges vagyok.”

 

J.L. Borges

A pillanat


Hol vannak a századok, hova lett
a tatárok álmodta álom a kardról,
hol vannak a ledőlt erős falak, hol
az Ádám fája, és hol ama szent Fa?
Csak a jelen van. Az emlékezésben
épül fel az idő. Csalóka renddé
az óra teszi. A történelemnél
nem kevésbé értelmetlen az év sem.
A virradat s az éj közt riadalmas
fények, gondok, gyötrelmek szakadéka,
s amely az éj hámló tükrébe néz ma,
más, mint tegnap, nem ugyanaz az arc az.
Törékeny és örök az elfutó ma.
Hiába vársz más mennyre, más pokolra.

 

Lator László fordítása

 


mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27244

Székely János

ÖRÖK CSILLAGFÉNYBEN

Sutácska békák ugráltak körül,
Amíg az éjben bandukoltam lassan.
Léptem vigyáztam. Sejtelmem se volt,
Mi történik a felleges magasban.

De ág reccsent, s én felkaptam fejem.
Tágult a köd s a ritka lombok rése,
S megcsapkodott és megsimogatott
A csillagtengerek hullámverése.

A csillagok, a messzi csillagok
Kutattak rést, hogy lépteim kilessék.
S megnyílt a rés, s a körtefák alá
Beszivárgott a teljes végtelenség:

Beszivárgott a furcsa gondolat,
Hogy bárhová is jutnék a világban,
Akármi messze, látnom kellene,
Hogy még mindég és mindenütt világ van,

S nincs benne vég - de kezdet sincs sehol,
Nincs hátra és előre, nincs le és föl,
És mindenütt a közepén vagyok,
És nem juthatok ki a közepéből.

Előbb letörtem. Fájt és izgatott,
Hogy - mit sem vétve - börtön foglya lettem.
Mert úgy éreztem: börtön a világ,
Mégiscsak börtön, noha véghetetlen.

Bántott és fájt, hogy itt raboskodom,
Életfogytiglan, sőt halálra szántan,
S még csak kegyelmet sem remélhetek
E képtelen és végtelen világban.

De most egészen felszakadt a köd,
S odébb vonult a kései vidékről. -
Kibújt a hold, s egy újabb gondolat
Szivárgott föl az ősi televényből.

Egy gondolat, hogy kár bevallanom
Ketrec-lebíró vágyaim parancsát,
Hisz ez a ketrec: maga a világ!
És rabja lenni: maga a szabadság.

Egy gondolat, hogy nem volnék szabad
Másutt sehol, csak épp a végtelenben.
Ki szökne innen: magától szökik,
S ki cserbenhagyná: magát hagyja cserben.

Igen, hogy ez a börtön épp a lét,
S halálom lesz, ha rácsait lebontom.
Lehet, hogy börtön, ámde végtelen,
S ha végtelen: nem börtön már, de otthon.

S míg így töprengtem, elfogyott a domb
Alólam, és az országútra értem.
Lőcslábú ökrök ballagdáltak ott
A csillagfényben, lomhán és kimérten.

Oly végzetes és olyan megható
Szemmel, mint némely dolgos emberé,
Egy ismeretlen terhet vittek ők
Egy ismeretlen, messzi cél felé.

Szép, méltóságos, tiszta állatok -
Zendült meg akkor szívemben az ének -,
Jobb volna tán igába állanom,
Talányos terhet hordani, közétek.

Jobb volna tán tudatlan tengenem
És ballagnom a nyárutói ködben.
Semmint örökkön itt töprengenem
Börtönhazámban, világbörtönömben.

Mennék a langyos, csillagterhes éj
Csodái közt, csodásan, szenvtelen.
Mennék, s a járom lenne csak nehéz,
Hosszan előrenyújtanám a fejem.

Mennék, amerre húznak-hajtanak,
S megállnék, ha társam is megállt…
S nem várnám úgy és nem félném a nagy
Börtönnyitó és sírcsukó halált.

 


Előzmény: mousot (27243)
mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27243

Székely János

 

(Torda, 1929. március 7.Marosvásárhely, 1992. augusztus 23.) a 20. század második felében a magyar irodalom sokoldalú egyénisége, költő, prózaíró, drámaíró, tanulmány- és esszéíró, műfordító.

 


 

Tudom Én, Kedves



Tudom én, kedves, hogy sohasem leszel
Törvényben sem és bűnben sem a társam.
Tudom, hogy nincs, és már nem is lehet
Jogom, hogy magam életedbe ártsam.

Tudom én, kedves, hogy virágaid
Énnekem már csak bánatot teremnek.
És mégis boldog és hálás vagyok
Azért, hogy vagy, és azért, hogy szeretlek.

Fellombozol, mint csonka fát a komló.
A legnagyobb rossz és a legnagyobb jó
Vagy énnekem a földön és egen.

Láng vagy, mely perzselt, míg körülöttem lengett,
De távolabbról éltet és melenget:
Elvesztett társam, megnyert kedvesem.

mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27242

 

Nemes Nagy Ágnes

Patak

 

Én Istenem, te szép, hives patak,

Hová futottál, szökdeltél előlem?

Hol csillapítsam buzgó szomjamat?

S hogy bocsássak meg néked eltünőben?

Zegzúgos csermely! Éppen ott apadsz,

Ahol a szomj legperzselőbb a hőben,

S idegen-légiónyi kín fakaszt

Új kínt csupán, de nem forrást a kőben.

 

 

Három vadkacsa úszik a vizen,

A part hosszát a király fia járja.

A feketékre céloz – úgy hiszem,

Már itt a szél – s a fehéret találja.

A víz egyetlen vadkacsát viszen,

– Már itt a szél! – habszínfehér a szárnya.

De iszonyúbb – itt a szél, úgy hiszem –

Ha néhanap a feketét találja.

 

 

*

 

Legalább biztosan repülj, golyó!

Húszezer éve szoktatunk a rendre.

– A takaró szegélyén indigó-

Színű betűkkel állt nyomtatva: „elme”.

És indigó-színben foltosodó

Az elmeosztály rácsa közt a gyenge

Vénájú kar, különben, mint a hó,

Ha olvad, – és szétolvadt. Ez a rendje.

 

*

 

 Ne vígy kórházba, ne engedj oda!

 Iszonyú szag búvik az ételekben.

 De jobb talán a rendőrőrszoba?

 Szűköl a test, hogy vére, csontja freccsen,

 Vagy jobb abroncs-bontó éjszaka,

 Hol szétárad az elkerülhetetlen,

 S az ember csak füleli, tétova:

 Hogy bugyborog a szív a rettenetben.

 

 *

 

 Hová futottál, szép, hives patak?

 A deli szarvas képe hol a habban?

 A hab vadkacsát úsztatón dagad,

 Vagy gyenge vénán bujdokol apadtan,

 Freccsen a vér, a rémület fakad,

 Az éjszakai abroncs szertepattan –

 Hogy csillapítsam buzgó szomjamat,

 S bocsássam meg, mi megbocsáthatatlan?

 


 

Előzmény: mousot (27241)
mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27241

Nemes Nagy Ágnes

Alkony

 

 

Én szeretem az anyagot,

 s gyakran gondolok csontjaimra.

Az ér, mely lüktet nyakamon,

az eleven vért könnyen ontja.

A léttel küszködöm naponta,

de győzi jó tüdőm s szivem,

a hajam bőséges kibontva,

s hogy megritkul, még nem hiszem.

Ezek az órák –; elnyulok

a nagy díványon, lóg a lábam,

s úgy párolognak a napok,

akár az apró tócsa nyárban,

egyik kezem eléri bátran

az alkonyi ég hajlatát,

másik kezem felől, kitártan,

ezek a kövér orgonák.

A bőr ilyenkor síma csak,

a torok szorítása enged,

a csont a szemnél fontosabb,

és bizton támasztja a rendet,

mely most ocsúdik, félve, bentebb,

s szótaggal méri az időt,

s az érlökésre lüktető

párnát érzi az arca mellett.

 

Előzmény: mousot (27240)
mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27240

Nemes Nagy Ágnes

 

(Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.) magyar költő, műfordító, esszéíró; Lengyel Balázs műkritikus első felesége.

 

 

Szerelmem, viziisten

 

Szerelmem szép viziisten,

viziisten távoli tájon,

hol dús tavirózsa virágja

csókolja, becézgeti szájon.

Derekát a hínár körülússza,

ha mozdul a gyöngyszinű mélyben,

s ujjára kecses madarakként

halak raja ül palakéken.

S ha feláll – csapzott haja csorran,

csigák tapadnak a szélén –

gyürüket vet körben a hullám,

ahogy úszik a színe szegélyén.

Így látja a víz üvegén át,

párázva remegnek a bokrok;

– buja páfrány képe a tóból,

ha a zöldkezű hab belefodroz.

És látja a fényben a lepkét,

– villó halak árnya – hogy illan,

s hogy borzol a délszaki napfény,

mint angolnákban a villany.

S lát engem – ez ő, a tükör kitűnő,

nevetése kibuggyan a vízben,

és látja az ég – hogy az ég csupa tó,

– s vissza merül, viziisten.

 

1944. június 3.

mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27239

Kölcsei Kölcsey Ferenc

(Sződemeter, 1790. augusztus 8.Szatmárcseke, 1838. augusztus 23.) magyar költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja.

 

 

SZERELEMHEZ


Kertje csendes alkonyában,
Míg csapongva zúg a szél,
A Dalos bolyong magában,
S keble búsabb lángra kél.
Könny között tolul szemére
A benn küzdő gyötrelem;
Önts, ah, balzsamot sebére,
Boldogító Szerelem!

     Minden lepke lél virágot,
Harmatot minden virág;
Én tekintem a világot,
Bús magány az s pusztaság.
Istenné, kit hajnalában
Hű karod vitt mint vezér,
Most ím égető napjában
Híves árnyat tőled kér!

     Vagy ha kedved szép egében
Több remény nem bíztat már,
S csillagod rezgő fényében
Nincs egy enyhítő sugár:
Küldd el véglehelletemre
Még egyszer hív angyalod,
S tőle bérűl húnyt szememre
Könnyáztatta fátyolod.


Cseke, 1825. május

 


mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27238

Kazinczy Ferenc

A SONETTO MÚZSÁJA

 

Mint a szerelmes járja szép párjával
Menüetje keccsel teljes lépteit,
S ígézi a szála torlott rendeit
Enyelgő vissza- s vissza-fordultával:

 

Honnom Ausonia narancsgallyával
Körűlölelve főm szép fürtjeit,
Úgy járom én kobzom lejtéseit,
Két négyét összefűzve két hármával.

 

Gerézd övedzi mostan homlokom;
Ott, hol Tokaj nyújt nektárt istenének,
Víg szárnyokon kél a nem-hallott ének.

E szép vidék lőn kedves birtokom;
Egy új Tibull itt megdicsőjtett engem,
S én őtet és hölgyét örökre zengem.

 

1809

 


Előzmény: mousot (27237)
mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27237

Kazinczi és alsóregmeczi Kazinczy Ferenc

 

(Érsemjén, 1759. október 27.Széphalom, 1831. augusztus 23.), író, költő, a nyelvújítás vezéralakja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Kazinczy László ezredes testvérbátyja. Nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével a reformkor előtti évtizedekben a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgálta.

 

 

BOR MELLETT

 

Fogy az élet, s nemsokára
     Szép korom majd elrepűl;
Érzem, messze nincs határa,
     S majd komor telére dűl.
De borral sebes szárnyának
     Lépvesszőket hányhatok,
Bort hamar, bort! Múlásának,
     Ha iszom, kacaghatok.

Még most, hála istenimnek!
     Kelyhem bátran forgatom
Még most, hála istenimnek!
     Lollimat csókolhatom.
Még nincs aki elfogassa
     Gyanúba vett levelem,
Nincs aki tudakozgassa,
     Ki sziszeg titkon velem.

Lányka, jer, jer mártsd rózsádat
     Kelyhem édes nedvibe.
Fonjad azt s mellpántlikádat
     Hajam barna fürtibe!
Oltogasd szám szomjúságát,
     S pajkoskodj addig velem,
Míg az élet boldogságát
     Nyilt karod között lelem!


1788-1790

mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27236

Hernádi Gyula

 

(Oroszvár (ma: Szlovákia), 1926. augusztus 23.Budapest, 2005. július 21.) József Attila-díjas (1976) és Kossuth-díjas (1999) magyar író, forgatókönyvíró.

 

 

Magamhoz kötöztem egy embert, aki nem tud védekezni ellenem, mert szeret. És én nem szeretem. Ki van szolgáltatva. És ez a legnagyobb bűn. Kiszolgáltatottá tenni valakit. Mert ebben a viszonylatban nem tudhatod, milyen apró mosollyal, apró szóval ölöd meg a másikat.

*

Csak úgy lehet szabad és boldog az ember, ha ugyanakkor mindenki más szabad és boldog.

 


 

 

mousot Creative Commons License 2012.08.24 0 0 27235

Nagyon sok szeretettel köszöntök Mindenkit!

Kívánom, legyen nagyon kellemes délutánotok!

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.22 0 0 27234

szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.22 0 0 27233

szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.22 0 0 27232

.kaktusz

 

 

Tudod arra gondoltam,

ha valakit az élet kényeztet,

 különös kegyeiben hordoz,

s ha nem teszi önzővé

a megtisztelő ajándék,

akkor sem lehet boldog,

a gazdagság

még szomoríthatja

a sok nélkülözőt látva…

egyedüli jogos boldogság

a tiszta vizű forrás öröme: talán,

történjék bármi a külvilágban,

ő sokakat megörvendeztet,

ritka kinccsel ajándékozhat

 a legnagyobb nyomorban…

igaz,

őt is gondatlanok bepiszkolják,

de a sodrából ki nem hozzák,

s aki szomjazva eljut a forrásig,

aki veszi a fáradságot,

annak tiszta vizével

enyhíti a szomját…

talán

azzá kellene lenni az embernek,

tiszta vizű forrássá,

hogy felfrissüljön tőle a fáradt,

a meggyötört vándor…

sokan bizonytalanok,

a víz valódi tisztaságában

nem hisznek,

hisz oly sok áttetsző

volt már szennyezett,

sokan belé engedik

a mérgüket is,

de azzal ő nem törődik,

ha akad olyan,

aki őt szomjazza,

a forrást megtalálja.

 

2012.aug. 21.

 


 


szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.22 0 0 27231

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.08.22 0 0 27230

Baráth Sándor

Nyughatatlan

 

Kacajt visszhangzik
a
sötét,
Lélekgödreimbe
mélyen belevág.
Árnyvonatból
nézem
a kökényt,
a való
bokraitól leszaggatott
nadrág.
Az elmaszatolt
sötét
nem ad újabb
esélyt.
A tücsökbanda
vígan
ciripel,
húzzák a nótám,
szakadt élet
egy
senkivel.
Moraj.
Kúszik fel a hajnal,
már
nem dobol a csend.
A szív megpihent,
de a lélek
nyugtalan eseng.

 


Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!