Az pedagógiailag nem lenne hasznos, ha most vágnál pofán, mert akkor nem lesz majd mitől tartanom, és megint elmennék focizni. De azért köszönöm az önzetlen, nagylelkű felajánlást! :-))
A Vivicittán megtapasztaltam az eleje-elfutást. Nem szándékosan, csak figyelmetlenségből. Először is, úgy mentem ki, hogy semmiféle tervet nem készítettem, nem is gondolkodtam kívánatos tempón, időn, szóval fejben nem volt felkészülve.
Aztán szépen beálltam a nekem nagyjából megfelelő zónába,időben (jó korán - mert mindenhova korán érkezek, van ilyen). Eleinte kényelmes volt a hely, aztán sűrűsödött minden. 10 perccel a rajt előtt mozdulni nem lehetett, és mivel a nyomás főleg hátulról jött egyre előrébb kerültem. Közben kétszer is volt nagyobb meglódulás, hirtelen olyan 5-6 métert előrement az egész várakozó mezőny. A másodiknál egy pillanatra már azt hittem, talán ez volt a rajt. De nem. Végül valahogy olyan helyre keveredtem, ahol, mint kiderül, nálam jóval gyorsabbak voltak, pedig mondom, 11:40-kor még a helyemen, az 1 óra körüli táblánál (60 perc lett tavaly) álltam. Így utólag, ez volt az első hiba, hogy erre nem figyeltem.
A második, hogy a rajt után elmentem a körülöttem levőkkel, az első kilométeren nem nagyon előzött le senki. Az egyes táblánál megnéztem az órát, 4 perc, néhány másodperc. Sejtettem, hogy baj lesz, de nem nagyon akart menni a lassítás. Ez volt a harmadik hiba. Egyszerűen nem bírtam, hogy szinte mindenki ellépjen mellőlem, próbáltam tapadni. A második kilométer is elég gyors lett, a harmadik végére aztán meghaltam. Onnan folyamatosan lassultam. Ami nem nagy baj, rosszabb, hogy szenvedtem végig. Ez volt a 3. versenyem, az első kettő - a tavalyi Vivi, meg a Nike - fizikailag is kellemes élményt jelentett, na ez aztán nem. A vége 57:xx, javítottam tavaly óta így is 2,5-3 percet, de, bizony mondom, nem esett jól.
Még jó, hogy nem egy félmaratonon csináltam ezt. Ésszel kell(ene) futni.
...örülök,hogy sikeresen teljesítetted a távot. amat, kösz! :)
Ami a mintegy közös nicknevünket illeti, valójában te bőven kifelé tendálsz a jelentéséből, amekkora elszánással és akarattal, no meg egyre impozánsabb teljesítménnyel rukkolsz elő nap, mint nap.
Az elején nekem furcsa is volt a tempód, amellyel távlati céljaidat, maratonjaidat el akarod érni, mostanra már kissé árnyalódott a kép. :)
A tegnapi Vivicitán a fokozatos gyorsulást tartom sikernek. Valahogy ez a fajta versenyzés (kb. 10 km-től a félmaraton távig) jobban esik, mint átlagtempót tartani, vagy az elején erősen kezdeni, lesz, ami lesz/bírom, amíg bírom alapon.
A rövid távú versenyeknél tényleg "ami a csövön kifér" átlagtempó kell, a végén hajrával, ha komolyan gondolja az ember - a maratonváltó éppen ezért maga a rettenet. :) Maratonnál az egyenletes tempó híve vagyok, de ha egyszer ott is jobb lenne a 2. fele, nem bánnám.
Na persze, rá lehet erre a gyorsuló taktikára fogni, hogy csak abnormálisan lassan kell kezdeni, és akkor tuti a gyorsulás; vagy így soha nem tudhatja az ember, mennyi idő maradt benne az eleje miatt, de mindent egybevetve ez "ízlik" legjobban. Gondolkodásmód, habitus kérdése is valahol a versenytaktika.
Gratula mindenkinek a hétvégi futásokhoz, PB-khez, versenyekhez.
Én nem indultam a Vivin, de egy PB-t így is sikerült begyűjteni.
Larzen már leírta a lényegyet, így én sem ragozom túl hosszan.
50 km/500 m szint, 4:50 perc.
Nem alföldi 50-esen ez az első 5 órán belüli futásom. Idén először végre szép idő volt, futható terep, a végén meleg.
Sikerült belőni a sókeverék megfelelő hígitási arányát, ezzel sem kell tovább bajlódnom.
Annak kimondottam örültem, hogy 3 héttel Sárvár előtt egyenletes tempóban végig ment a futás.
Larzen, a pulzusadatok:
153/153/156/156/150/151/156/164/168/170/170
Nekem valahogy eggyel kevesebb részidőm van, valahol biztos elfelejtettem leállítani.
AVG:159, MAX:181
Általában egy tizessel van a tiéd fölött, pedig az első 33 km-t teljesen együtt futottuk, utána mi egy-két helyen rendesen beleváltottunk. A Bika-tó melletti szakasznál egy kicsit paráztam, hogy bele ne essek a vízbe, ez egy kicsit rátehetett. A Szent András dombra felérve lett a 181, pedig ott nem is futottunk. Lehet, hogy meredek volt? :-)
A végén egy emelkedőbe belesétáltam kicsit, utána nyomni kellett, hogy Tomator haverját utolérjem, aztán még volt egy technikai szünet, onnan aztán egy hosszú hajrá, ezért lett a vége is 170-es átlag.
Amikor egy tempóban futottunk, akkor is a jóval magasabb pulzussal futottam, az utolsó 17 km-en összeszedett 10 perc (35 sec/km), viszont jelentős gyorsulás, és a pulzusom csak a végén ugrott meg.
Jó lenne, ha egy igazán hozzárétő is összehasonlítaná :-)
Ilyen pulzusösszehasonlítást csinálhatnánk máskor is, érdekes adatok jönnének ki.
A túrabeszámoló más szemszögből itt olvasható:
http://forum.index.hu/forum.cgi?a=mf&t=9001551&qm=35684467
Stella, gratulálok az időtökhöz, asszem én is ott lettem volna, ha hétvégén lett volna időm versenyezni.
Viszont Anyukám ott volt, írt is róla egy keveset. Íme a részlet a leveléből: "A hazajövet is kalandos volt,pont úgy fejeződött be a kiképzés, hogy elértem volna a 13.h-s vonatot, mikor is egyszercsak nagy Debrecen kellős közepén(de a vasúttól jó messze)leállt a villamos,megállt az élet.Mi történt? Hát zajlott az I.Debreceni marathoni futóverseny! Ami nem is volt marathoni,mert a leghosszabb is 21 km volt.El lehet képzelni az ehhez nem szokott utazóközönséget! Az egyik a futókat akarta feljelenteni,a másik a villamosvezetőt,megint más az egész önkormányzatot.Néhány megjegyzés:
"Nemhogy inkább dolgoznának!", "Nézzék már,kisnadrágban pucérkodnak". Egy mobilos leányzó segélykiáltása:"A kib....tt futóverseny
miatt lekésem a vonatot!Jöjjön értem valaki gyorsan!" Mivel látszott,hogy a vonatot már én is lekéstem ,jól elnézelődtem a célnál, gondoltam,veszek Neked egy pólót,de nem árultak,csak a zacskókban volt a futóknak.A kicsiknek meg Túró Rudi volt és kabalaállatka.Ezek
után két órát ültem az állomáson,majd hazatértem"
Jövőre talán majd én képviselhetem a családot, de addig ki kéne bulizni, hogy minden induló kapjon Túró Rudit, ne csak a kicsik. :)
"Messi, úgy nézel ki a képen, mint akinek meg se kottyant: nemhiába, bringás a múlt :-)" Múlt?! Jelen és jövendő! :-) Egyelőre még a bringa a fontosabb (na ezért itt a futótopik mindjárt meglincsel :-) ), de a futás tényleg nem viselt meg. Legalábbis először azt hittem... ugyanis hazafelé még gondokodtam egy laza esti bringázáson, de olyan fáradtságot éreztem 1-2 óra múlva, hogy inkább pihentettem a lábaimat. :-)
Nagyon jó élmény volt ez a futóverseny, sőt azzal a gondolattal vettem át a célban a frissítőmet, hogy jövőre már Vivicitta lesz belőle! Remélem. :-)
Kanga sajálom, hogy nem találkoztunk tegnap. Vigyázz magadra, óvatosan a terhelésekkel.
Reggel beértem az irodába és egy kávé mellett nekirugaszkodtam a lapoknak. Az eslő dolog amit megnéztem az a jövő szombati időjárás előrejelzés. Normális ez? Hétfő reggel 8-kor? Mert hát kitaláltuk, hogy milyen jó is lenne reggel ötkor elindulni Pestről, hogy 6-ra Verőcén legyünk, hogy lefuthassunk egy olyan 50 kilcsit aminek a közepén van egy hegy amire ember nem tud felfutni. Mindezt Tapír és Future meste társaságában. Larzen és Ákibá, akikről a hirhedt edzésmódszert is elnevezték, azt mondták, hogy ez babapiskóta és ezután az ötvenes után mennének még tovább, úgy még egy laza 50-est. Segítséééég!!! :))
Hát, én is túl vagyok életem második versenyén (az első a tavaly őszi BBP félmaratonja volt /2:07:08/).
Eredetileg 1:06 közeli időt terveztem, aztán térdproblémák okán 1:10-re módosítottam. Ám ahogy közeledett a nap (vagyis előző nap), térdem varázsütésre (na nem ütésre, az marhára fájt volna) látványosan feljavult. Ennek ellenére Kaktusz7-tel összefutván - egyedül őt ismerem személyesen a narancs színfoltból - még azt mondtam, hogy megpróbálok kíméletesen végigvigyorogni az útvonalon. Aztán nem így lett (bár a vigyor - maradjunk belső somolynál): annyira jó volt az idő, az útvonal, hogy nem bírtam magammal. Tulajdonképpen nagyon jól esett végig a futás. Akkor "ijedtem" meg, amikor a féltávnál ránéztem halálpontos Q&Q órámra, s rá kellett döbbennem, hogy 5:03-ban futottam eddigi km-eimet. Gondoltam, visszafogom magamat, de most sem sikerült, illetve már az alsó rakparton futottam, mikor éreztem, hogy picit tényleg vissza kell venni. Aztán a hídon felfelé már megint szárnyaltam (jól van na, a házityúk - izé, kakas - is azt hiheti hogy szárnyal, mikor szárnyával elveri az udvaron a port). Még egy kiadós sprintre is futotta a stadionban. A vége 01:00:50 let, vagyis nagyjából tartottam az első feles iramomat, és nem volt egyáltalán szenvedős. Nagyon boldog vagyok...
Amit sajnálok:
Miután feleslegemnek és kiskorú gyermekeim közül 2 igen kiskorúnak, akik kikísértek, azt mondtam, hogy 1:06 és 1:10 között érek be, így lemaradtak arról a csodálatos látványról, ahogy apjuk beviharzik a célba.
A másik, amit sajnálok, hogy nagy örömömet magamba kellett fojtani:
családomat csak fél óra lázas keresés után cserkésztem be, az meg hülyén vette volna ki magát, ha odamegyek az első narancsszínű csoportosuláshoz: sziasztok, ti nem ismertek engem, de én nagyon örülök,hogy majdnem órán belül futottam a távot...
És még valami (Colombo után szabadon): Mára a térdem jobb állapotban van, mint a futás előtt volt (???)
Hauanita
Légyszíves vegyél le a Vivicittá listáról! :-)
Az történt, hogy megint fegyelmezetlen voltam. Pénteken ugyan még fegyelmezetten nem kosarazni mentem, hanem futni, egyrészt, hogy tuningoljam magam a Vivicittára, másrészt, hogy ne ziláljam szét a lábaimat. Viszont szombaton elmentem egy sportnapra, ahol volt foci, meg kosarazás. Beálltam, azzal a gondolattal, hogy majd takarékon ellébecolok, de nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és beleadtam apait, anyait. Hiába, aki szenvedélybeteg, az ne kóstoljon bele a tiltott gyümölcsbe.
Nettó 3 órát sportolgattam, és ezt a végzetes hibát az sem orvosolta, hogy este vettem egy forró fürdőt, utána pedig bekentem a lábam valami regeneráló krémmel. Az izmaim úgy-ahogy használhatók voltak (tökjó krém, a Spuri boltban vettem), viszont az ízületeim még most sem tökéletesek.
Mivel ez a harmadik eset (egyszer a Kékes Csúcsfutás előtt, egyszer pedig a B-Bp. befutó előtt fociztam szét magam), arra kérek mindenkit, ha még egyszer ilyen történik, vágjon jól pofán! Hátha ez most használ.
Tegnap elmentem a Szigetre eladni a rajtszámomat, találkoztam egy csomó FB-vel, meglegyintett a versenyhangulat. Ma meg olvasom ezt a sok PB-t. Egyrészt gratulálok, másrészt fáj a szívem...
Mosi, a múltkori tésztaparti Nálad, nagyon jól sikerült!!! Sokan voltunk, jó volt a kaja, és a hangulat. És a beszélgetés a végén se volt kutya. (bár Kutyahiány volt) Aki akart eljött, hiszen mindenki tudott róla.
:))))
Fiatalok, ne aggódjatok értem, konzultáltam már doktoremberrel.
k.
Én Polar 720-ast használok szerintem nagyon jó de iszonyatosan drága. Én kifejezettem szeretem a magasságmérőt ami meglepően pontos és méri a verseny közben megtett szintemelkedést is, persze futás közben is működik.
Abszolút használható, nem kell megállni vagy ilyesmi, otthon lehet élvezkedni amikor a gép kirajzolja a szintgörbét, illetve (Mrs. Cassidy újítása), tájfutó versenyen segítség lehet nagyobb hegyoldalakban, hogy pontosan mennyit is kell emelkedni/ereszkedni. Egyszóval, teljesen fasza, pár méterre pontos, ennél jobbat a GPS sem tud (mivel az is ugyanúgy légnyomásból mér).
Hogy megéri-e... Ha szigorúan vesszük, nem, mert semmi olyan informácót nem ad, ami nélkül ne lehetne rendesen edzeni. De nekünk is van. Sőt van egy másik magassásmérős óránk is. És nem adnám vissza egyiket sem. Szóval, jó játék :))
Csanya,
A magasságmérős óra magashegyi körülmények között nagyon jó, mert a térkép magasságvonalai és a mért érték szerint remekül lehet tájékozódni. Itthon csak olyannak van értelme, ami összegzi a teljes táv szintemelkedését, az én Casio-m ezt sajnos nem tudja. Barométer elven működik, teljesen mindegy, állsz vagy haladsz.
Erre csak annyit tudok mondani, hogy leveleztem a szervezőkkel. Csak nem kacérkodsz a gondolattal?
Újból csak gratulálni tudok a vasárnapi futásokhoz. Külön gratulálok hosszabb néven futó ( amatőr ) társamnak, örülök,hogy sikeresen teljesítetted a távot.
Tapírka, Tomator, Tomator egy futótársa és én együtt indultunk.
Részemről nem számítottam túl sok látnivalóra, de kisalföldi lévén a patakpartok mindig tetszenek. Így nem okozott csalódást a Galga part sem. Előtte azonban vagy 5 kilométert futottunk Galgahévízen és Turán, hogy megtekintsük az elég siralmas állapotban lévő kastélyt. Kár lenne veszni hagyni.
A második ellenőrzőponttól aztán jött a patakpart. Kezdett kissé melegedni, idén először került le a kendő a fejemről. A következő pontnál átmentünk a patak másik oldalára. Egy ponttal később elhagytuk a patakot és a vasútat követtük.
Aszódon ismét hosszú városi szakasz következett.
Csodálkoztunk, hogy csak 15km-nél vagyunk, pedig már majdnem két órája jövünk, érzésre hat perces tempóban. Húsz perc múlva elérjük a következő ellenőrzőpontot, ott már 23.8km-nél vagyunk! Húsz perc alatt 9 km! Utána 40 perc alatt újabb kettő. :)
Itt már beértünk a Gödöllői-dombság dombosabb részére. Kellemesen emelkedik utunk, még épp futható erőlködés nélkül. Ezzel párhuzamosan egyre több gondunk akad a navigációval. Az első turistajelzést csak 30 kilométernél érjük el, szalagozás nincs, útleírás kevés, térkép fénymásolt. Legtöbbször a pontőr igazít útba a következő pontig. Szerencsére elég sűrűn vannak. Valamikor féltáv környékén felkiáltok: "Jééé, erdőben vagyok!" Tapírka húsz méterrel előttem fut, visszakiált: "Én már nem!"
Domonyvölgy többünknek ismerős a Margita túráról. Még az sem zavar, hogy a jelzés sárga sáv. :) Ennek a szakasznak a mélypontja az egymást keresztező 3-as és M3-as felüljárója. Iszonyú zaj van, emlékszem Tomator többször előrekiáltott a húsz méterrel előttünk járóknak, amit nem hallottak meg. Szerencsére innen egyre távolodunk a civilizációtól. Ennek csalhatatlan jele, hogy húsz(!) darab szarvast számolok meg, ami átfut előttünk a szekérúton.
Tomator kissé lemarad, Tapírkáék elhúznak, egyedül maradok egy emelkedőn. Még nem tökéletes a lábam, és a jövő heti Lemaradásra is tartalékok, úgyhogy nem próbálom meg befogni őket. Szerencsére jól a jelzések, kellemes az erdő, jó az út. Meglepetésemre pár perc múlva mégis befogom őket: egy kisebb emelkedőn gyalogolnak.
Tartom velük a lépést, de pár kilométer múlva végleg elhúznak. Az utolsó pont előtt eltévedtem. Hiába néztem a térképet, rossz utat választva a betonon maradtam (két szalagot is láttam arrafele). A Szent András-dombra kellene felmenni, én meg alatta mentem. Na, akkor toronyiránt felfele! Megtaláltam országunk egyetlen érintetlen láposát! Négyszer kellett patakot átugrani, de nem számított. Utána börzsönyi hangulatú emelkedőn találtam magam. Csak az nem illett a képbe, hogy alig 50 méterig tartott.
Az utolsó ponttól már csak be kell menni a célba, sima ügy - gondoltam. Aztán kiderült, hogy mégsem. A szalagozás többször visszafordult, megcélzott egy települést, majd ahhoz közel érve derékszögben elkanyarodva másfele vette az irányt. Azt hittem, sosem lesz vége.
Sokat izgultam, hogy meglesz-e 5 órán belül. Meglett. 49 másodperccel. :)
Tapírék 10 perccel előttem, Tomator tízzel utánam ért be (ő ráadásul első ötvenes túráját teljesítette). A táv 49.6-nak volt írva, érzésre reális, de a résztávok eléggé el voltak mérve.
Végre egy túra, ahol mindig úgy jött ment, ahogy annak mennie kell. Idén először vagyok maradéktalanul elégedett az eredményemmel.
Tapírka! Megvannak a pulzusadataid? Kíváncsi lennék rá. Íme az enyém, ellenőrzőpontonként: 143/142/148/145/138 (itt mentünk a vasút mellett)/144/145/144/153/150/143/155. Átlag 147, max. 172
Készülök megvenni életem elsö pulzusmérös óráját.
Megtudná nekem mondani valaki hogy a Polar 720-as magaságméröje használható e futás közben?Arra gondolok hogy meg kell-e állni vagy lasitani hogy pontosan mérjen.
Egyáltalán van értelme magaságmérös órát venni?
