Keresés

Részletes keresés

szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27828

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27827

Edafelicia

Szertelen pillanatok

 

Ablak párkányán
Felhő szárnya tenyerel
Táncoló a csend


Megfásult arcán
Felragyogó mosolya
Szeretet világ’


Szembe ötlötten
Pasztell-színű légkörből
Vörösbe hajlik


Meztelen való
Látványába felkuncog
S borzongva lép


Békés érintés
Boldogságos nap végén
Álomba ringat


Nyurga lábain
Tavaszon lépegető
Test-melegre vágy


Kilátástalan
Renyheség nyújtózkodik
Unalom ágán


Csiszolt pillanat
Ékköve felszikrázik
Hűsítve lázát


Alkony csilláma
Sóhajba fulladt álma
Apró rezzenés


Szélhárfa hangja
Nyárba-szökkent szerelem
Hívón csilingel


Vásott távolság
Jártat a járatlanért
Egymásba ölti


Ringató karján
Szívének dobbanása
Halk mosolyba zárt

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27826

Edafelicia

A Csend hangjai

 

Éji szerenád
Pille-létnek víz tükrén
Harmatcseppje kél

Hallod? Már virrad!
Madárhangnak erdeje
Nyújtózó egünk

Alélt a napkelt
Vizeknek csobogása
Távoli zsongás

Kitárja szárnyát
Felrebbenő reggelünk
Avatatlan zaj’

Fürdőző nappal
Esőnek permetében
Mossa hangjait

S int az alkony,
Bíborfényű szavaknak
Visszhangzó csendje

 

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27825

szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27824

Szijártó Péter
Szólni, szeretlek

De szeretnék könny lenni,
Könny lenni az esőben
Vagy szeretnék mint esőcsepp
Kóborolni a felhőkben,
Hazulról messze menni
Akárcsak az üstökös,
Csillagként egyedül lenni,
Ha bármiféle vonat messze repít tőled is...

Néha azt hiszem, tudnod kéne,
Van itt bennem valami,
Énekel hangosan és mélyen,
Hogyhogy kint nem hallani ?

Hát szeretnék szél lenni,
Szél egy hurrikán lelkében,
Vagy szeretnék én is ott lenni,
Zöld egy nedves levélben,
Messze menni arany sivatagba,
Akárcsak a teve,
Vagy belebújni csak a szavakba,
De elég csak egybe, hogy szólni tudjak vele...

szeretlek

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27823

Szijártó Péter 
hét csepp könnycsepp

egyszer sírtam amikor a parton kóboroltam
s most hét csepp könnycsepp úszik a folyóban
kék cseppecskék, a két szomorú szememé
s most hét csepp könnycsepp tart a tengerek felé
tudni fogod majd hogy honnan s kinek
ha majd egy nap elérik a távoli sós vizet
csak azt nem fogjuk tudni soha hogy miért
mert az óceán egyedül, ki mindenkit megért

kicsi, figyeld az égen az aranycsillagokat
ők lopják tőlem éjente a titkos álmokat
ha egyszer végre őket meglesed
eltáncolják az összes vágyamat veled...
de felhőt látok, vihar lesz, talán jég
s bánatomban esőjével osztozik az ég
ám némán lent a rohanó víz alatt
könnyeim ismerik már a viharokat

most itt állok egyedül, s elázok nélküled
én gyűlöllek őrülten, csak a szívem szeret
a part meredek és egy ugrás helyett
csak hét könnycsepp volt, mi a folyóba veszett
tudni fogod majd hogy tőlem és neked
ha majd egy nap elérik a távoli sós vizet
s milliárd kis társuk között, ahová szöktek
soha többé nem lesznek majd könnyek

 

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27822

Szijártó Péter
esti dal

láttad e, Kedvesem, este a Holdat
este a Hold olyan s szemét felnyitva
belenéz vele a szívedbe

így nézel szemembe mindig ha kezdi
forró táncát járni szerelmünk
éjszaka lepedők porondján

s felragyog egeknek tiltott közepébe
ezred-másodpercnyi örömünk
csillagok gondolata mellé titoknak

Kedvesem, álmodat elhozom s alszom
álmodba mindenem belesúgva
végre fehér vállaidon tisztán

neked ígérve egyetlen reggelem...

 

 

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27821

Szíjártó Péter

Apróság

a boldogság apróság
ne is számíts semmi többre
már megy is
s még nem is tudod jött-e

por a zsebed üres alján
ujjbegyeddel felszeded
elmosolyodsz
mi van már veled?

egymásodperc-láz lehet
a napba nézel, a napba szállsz
minden a régi
csak minden más

meg ne moccanj
a sejtek járják
a pillanat fíesztáját
utcáidon, tereiden

a boldogság, már csak ilyen
ne is számíts semmi többre
már megy is
s mindig más leszel, mint előtte

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27820

Szijártó Péter
Utazó

utazó vagyok, változik a lelkem
szerelmes mélyen, másszor kegyetlen
pulzálás csak, mérhetetlen áram
vagyok a végtelen áramlatában
szél vagyok, a szélben egy szellem
szó vagyok, a szónál is szebben
tánc a lányok örvénylő hajában
csengés a csend cső-udvarában
tó vagyok máskor, ott találsz engem
fa vagyok nyáron ha levél se rezzen
kő vagyok hegyek kőhomlokában
s mind ami voltam ezelőtt, korábban
visszahív és elnyugszik bennem
az is leszek még, ami lehetetlen!
mert utazó vagyok, s igazzá váltan
érted egy életre éppen megálltam

utazó vagy te is, és ha elkerüllek
felrovom a teremtőnek (pillanatnyi bűnnek)
ha olvasod, tiéd ez az üzenet
legyünk együtt úgy, ahogy csak lehet

 

 

szomorúfüzike Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27819

 

szomorúfüzike Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27818

Molnár Szilvia

Fák ölében

 

Árválkodik haját tárva
Ring a lenge félhomályban
Viszi szélfi kósza fodrát
Andalognak órahosszát
Langy esőben nedvesednek
Árnyfelhőben megremegnek
Nézi őket őzi, szarvas
Yeti jött, az orra havas
Héthatárban nincsen párja
Aranyfürtje rét csodája
Jó pajtások víg barátja.

 


szomorúfüzike Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27817

Molnár Szilvia

Csend kezdődik

 

csend kezdődik
bennem
mély béke
furcsa talány
talán akarom
ezt a
végtelenséget
csak ezt
a lebegést
az érthetetlen
csodát
szemed köré
fonva
érintésed
bűvkörébe
zárva
feltörhetetlenül.

 

szomorúfüzike Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27816

Molnár Szilvia

Lüktetés

 

fényfonálból
fényfonálból
szövögetett
ölelés táncol
hagyom hogy érjen
hagyom hogy égjen
bőrfércünkből
zsigermélyen -
lágy anyag olvad
lágy anyag olvad
aurából aurába
ma összeforrad
így összeforrad
dobbanásunk
dobbanása.

 

szomorúfüzike Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27815

Molnár Szilvia

Aphrodite arcú napsugár

 

 mosolyog még
a lányarcú nyár
sárga hajával
kacérkodik
édes gyümölcsöt
nyújt buján
sziruplé ragad
mégsem érzem
hogy tömény
lenne a forróság.

sudár még
a napsugár
de szilaj tincse
nővé érik
mikor kéjes
tűz-nyelvű szél
a melléhez ér.

 

 

szomorúfüzike Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27814

Szép délutánt kívánok!

 

merrrevagy Creative Commons License 2012.09.27 0 0 27813

Nagyon szépen köszönöm a nevében is.:)

Előzmény: szomorúfűz (21544)
mousot Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27812

Előzmény: mousot (27811)
mousot Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27811

"Egyszer volt, hol nem volt, valahol a tengerben, mondjuk, a Capri-öbölben egy hullám, amelyik beleszeretett a sziklába. Mindig körülötte fodrozódott, csókolta éjjel-nappal, fehér habkarjával ölelte. Sóhajtozott, zokogott, könyörgött, hogy legyen az övé, és addig ostromolta szerelmével, míg lassan-lassan alámosta a szikla ellenállását, és egy szép napon, mert nem bírta tovább, a szikla megadta magát, és a hullám karjába omlott. (...) És akkor a szikla, a körülrajongott, az imádott, az annyira áhított szikla nem létezett többé. Egy kődarab hevert csupán a mélyben, a tengerfenéken. A hullám úgy érezte, megcsalták, rászedték, és hamarosan másik sziklát keresett magának."

 

 

"Valami hajszol engem. Mintha mindig elszalasztanék valamit. Utánakapok, megszerzem, és akkor kiderül, hogy nem volt semmi. És én megint másvalami után kapkodok. Előre tudom, hogy ugyanúgy végződik majd az is, mint a másik, de nem bírom kihagyni. Hajszol, üldöz, aztán egy ideig elfoglal, de megint csak elhagy, és marad az üresség; olyan ez, mint az éhség, mindig újra elfog.(...) Azelőtt sok minden volt... biztonság, háttér, hit, célok... csupa barátságos tájék, ahol mindig megvethettem a lábam, ha a szerelem megrázott. Ma már semmim sincs... legfeljebb némi kétségbeesésem, egy kis bátorságom, és különben minden idegen, kívül, belül. Ha erre száll a szerelem, az olyan, mint a csóva a száraz szalmában. Amikor már semmid sincs, csak ez maradt, akkor ez is más... vadabb, fontosabb és pusztítóbb, mint volt azelőtt."  

 

E. M. Remarque:

A Diadalív árnyékában

mousot Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27810

„Ha két ember szereti egymást, az mindennél fontosabb, az csoda és a legtermészetesebb dolog ezen a világon. Ezt éreztem ma, amikor egyszer csak virágzó bokorrá változott az éjszaka, és eperillatú volt a szél, és rájöttem, hogy szerelem nélkül legföljebb szabadságos halottak lehetünk csupán, néhány adat, meg egy véletlen név, és semmi több, akár meghalhatunk.”

 

E. M. Remarque

 

mousot Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27809

Sok szeretettel köszöntelek Benneteket!

Köszönjük a sok szépet.

Legyen szép estétek!

 

 

"Te sosem fogsz megöregedni. Az élet lassan elvonul majd az arcod fölött, ennyi lesz, semmi több, és te attól még szebb leszel. Öreg csak az, aki már nem érez semmit."


E. M. Remarque

muallim Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27808

ezt akartam mellécsatolni:

Előzmény: muallim (27807)
muallim Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27807

Csillagmeséim

 

Eldalolhatom

mire az ősz Párizsban

a Szajnához ér

 

***

Mardos ma minden

ki tudja, sors lehelt rám

te is elhagytál

 

hittél szavaknak

hamis világ zajának

mégis megcsaltál

 

parton maradok

nézem a nagy kék vásznon

csillagmeséim

 

***

Most hajolok meg

fűz a parton tesz ilyet

földjét szeresse

 

<iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/zg7eMk88BC4" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

merrrevagy Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27806

De jó!:)

Előzmény: szomorúfűz (27805)
szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27805

Előzmény: szomorúfűz (27804)
szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27804

szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27803

.kaktusz

 

 

Tudod arra gondoltam,
van úgy,
hogy teszi szét a kezét
az ember tehetetlenül,
siratva a hiányzó önbecsülést,
pedig talán

az egy olyan vagyon,
amit meg lehet szerezni
tisztességes úton,
értékesebb,
mint lenni megbecsülve
a külvilág által,
mert az igazságot
csak a bent ismeri…
az önbecsüléshez
nem is kell a világot
kiforgatni a sarkából,
elég legyőzni a gyávaságot,
s nehéz helyzetben,
ahol hazudni lenne könnyebb,
az igazságot felvállalni…
először talán nehezebb,
de egészen biztosan
lehet belejönni,
s az állítás itt is igaz:
a mestert a gyakorlat teszi...
persze a népszerűség legtöbbször
egész másik úton jár,
az önbecsülés: sok apró,
hétköznapi győzelem gyümölcse,
de ha az ember megszerezte,
óvni kell féltőn,
mert egy rossz, megalkuvó lépés
és a vár,
amit felépítettek
sziszifuszi munkával,
egy pillanat alatt összeomlik,
s olyankor az ember otthontalanabb,
önbecsülése mintha
nem lett volna soha.

 

2012. szept. 24.

 


szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27802

Szijártó Péter

Élni kezd

él az arcod, ha felnevetsz
megszületik, élni kezd
hálás vagyok mindenért
hogy a szemed
így nevet
s hallgatagon is mesél

egyik este, megváltoztam
eldobáltam amit hoztam
belül más nem maradt
egy tudat csak
hogy ritka vagy
egyetlen darab

és aztán lassan így tovább
álmodtam szépet és ostobát
mint az egész élet
s féltettem
mi veled lettem
érthetetlen szerencsémet

megyek most már, lesz bármi
megyek téged megvárni
tekeredik az éjszaka
vigyázz vele
nincs sok ilyennel tele
a világ már vár haza

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27801

 

szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27800

.kaktusz

 

 

Tudod arra gondoltam,

mondják, ha az ember

döngeti kitartóan

a sorsának

nehezen mozduló kapuját,

végül is megkapja azt,

amit oly erőszakosan követel,

de statisztika nincsen arról,

hányszor éri óriási csalódás,

megkapva

mennyiszer foszlik köddé az,

amire annyira vágyott,

amiért erőszakkal kivette

a sors kezéből a lapot…

pedig talán a sors maga is

odakészült vinni,

csak nem légvonalban,

csak hosszabb,

csak kerülő úton,

hogy addigra

megerősödjenek a szárnyai,

hogy tudjon fent maradni,

hogy a kapott kincshez

ereje elég legyen…

vagy lehet az is,

hogy oda sohase jutna el,

más, sokkal jobb van

a sorsnak a tervében...

az se biztos,

hogy kitaposott úton visz oda,

de talán ő jobban tudja,

csak hát az ember követelőző,

türelmetlen,

a vég sürgeti, a közelítő,

ami talán nem is létezik,

csak a képzeletében

a vágyai után

vakon botorkáló embernek.

 

2012. szept. 24.

 


szomorúfűz Creative Commons License 2012.09.25 0 0 27799

.kaktusz

 

 

Tudod arra gondoltam,
azt hihetné az ember,
hogy az élet már csak ilyen:
sötétben,
egyedül kell botorkálni,
valódi,

használható útjelző sehol…
így aztán könnyen elvész
az élet hatalmas tengerében,
mindig
a csillagok se segítik,
sokszor őket felhő takarja,
mintha az Isten is hagyná magára:
csupa találgatás minden,
és nincsen,
aki a választ megadja,
akik körül vannak
azok is csak tudatlan,
sötétben tapogatózó,
segítséget váró,
útjukat először járók,
akik végtelenül magányosak
szinte mindannyian...
talán, ami mást mutat,
az is csak a látszat,
s hogy a világban
egyedül az ember,
akinek ez fáj,
aki rosszul lett megteremtve…
pedig talán az eredeti terv
nem erről szólt,
de hogy ne csak lássa azt,
ami az orra előtt van,
kellene lennie szemének kívül,
amivel lát messziről,
átlátja a saját útját:
valaki, aki időben szól,
ha a szakadék felé közelít,
még ha csak
a gondolatai útvesztőjében
bolyong, akkor is
időben jelzi,
kiről biztosan lehet tudni,
nem csak felelőtlen fecsegő,
utólag a kezét mosó,
és nem is küldi,
csak mert neki úgy jó
rossz irányba a másikat,
nem is csak támaszra vágyó:
valaki, aki nem csak megérti,
de érti is annyira,
mintha csak
istennek lenne a földi helytartója,
segít, de nem ítélkezik,
aki a bizonytalan lépés előtt,
ha kell, igent bólint,
de nem akar helyette lépni,
akire rábízhatná az életét is,
mert tudja,
a sajátjánál is jobban vigyázza:
két ember,
egymásnak lévő két mankó,
egymásért élő igaz szeretet
tenné tökéletessé
az elhibázott életet.

 

2012. szept. 24.

 


Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!