Micu, én ezt nem tudom... nem ismerlek ennyire. De lehetni persze hogy lehet. A fontos az, hogy a szenvedésed miatt csinálsz-e további rossz karmát. Ha nem, akkor csak tisztulsz. Szerintem erre törekedj.
A "dicséretet" én is az intellektuális fejlődésedre értettem - a karakteres üzemmódban ennek a gyümölcsei jönnek át. Az azért érződik nekem, hogy ez a fejlődés nem felszínes, tényleg mélyen érted, amit írsz, még ha nem is _érzed_ annyira, amennyire szeretnéd.
Ez bizony igaz. En is csak a sajat tapasztalataimra tamaszkodva beszelek.
Nekem pl. a lodzsong merfoldko volt, ugy erzem, az egyik legnagyobb kincset kaptam a kezembe, mikor megkaptam ezt a tanitast. Csak eleinte nehez alkalmazni, de idovel mar ez lesz termeszetes az embernek. Ugyhogy ezert tudom ajanlani. Elsosorban azonban ahogy te is mondtad, az embernek el kell dontenie mennyire akar foglalkoznia temaval, es csak annyit felvallalni ami tole telik. Nem tobbet mert kulonben csak "betrottyolas" lesz.
vallom, hogy mindennek a mértéke az ember. amit Micu irt, hogy nem birja a kötelezö dolgokat, az pont erre vonatkozik. a társadalom egyik alappillére, hogy egysegesitsen mindent. a cipömérettöl kezdve az oktatáson át az éttermi adagokig. tök természetes, hogy ettöl mindenki a saját maga értékei szerint el akar/próbál/kénytelen eltérni.
ha valaki úgy érzi, hogy szüksége van a gyakorlatokra, akkor tegye és ne gondolkodjon rajta. természetesen a csalódás is benne van a pakliban ha valamit várunk ettől.
láttam a múltkor a Kundun filmet, ami éppen arról szól, hogy hagyják játszani/felfedezni a dolgok természetét - a lényeg, hogy mindig érezze a bizalmat a kis Buddha, hogy megtalálja saját magát - hiszen a Világnak arra kell mennie amerre MI akarjuk, nem pedig arra, amerre MÁSOK szeretnék...
Nagyon igazad van abban hogy az intellektualis megertes meg nem eleg.
Ennel meg sokkal fontosabb hogy az ember a gyakorlatba tudja ultetni amit megtanult.
Gyere el egy Lodzsong hetvegere vagy Nyungnera hozzank. Ha megcsinalod, mas emberkent mesz haza es vegre az eszkoz is a kezedben lesz, amit aztan barmikor ujra elovehetsz a hetkoznapi eletben, es nemcsak a hasznalati utasitas lesz a fejedben, mint eddig.
akkor legalabb en nem dicserlek :-))),
En is csak olvasgatok es neha akkorakat rohogok a szimbolumrenszeren, hogy kicsordul a konnyem :), de azer nem haraxol? :)
Daikinval egyetértve én is úgy érzem, hogy a zent könnyebb leforditani a saját nyelvünkre. A spiritualitás sokakat megijeszt (köztük engem is) éppen azért, mert nem értik a kapcsolatot a "látott" dolgok és saját maguk között - ami nehezíti az ego megszüntetését. A zen ellenben külsö, cselekvés nélküli - csupán logikai, elméleti úton vezet és ezeknek a lecsapodásai hozzák létre a fizikai cselekvést. Egy példa: a csoportelmélet szerint minél nagyobb egy csoport, annál jobban megoszlik a felelösség az egyének között. A zen tanulmányozása után meg tudjuk különböztetni mikor kell csoport szinten és mikor kell egyén szinten fellépni különbözö helyzetekben.
Észrevehetö egyébként a hétköznapi életben is amikor valakinek a cselekedete a többiek számára szokatlan egy dolog, de mi mégis tudjuk rá a magyarázatot. És nem is mindig saját magunk tesszük ezt, lehet hogy szemlélöi vagyunk az eseménynek - de felismerjük a mögöttes szándékot.
Véleményem szerint a spirituális út föleg az egyént, mig az elméleti út inkább a közösséget fejleszti.
A zenben kicsit masok a szokasok... foleg Japanban, ahol valtozott par dolog. A Csan (ugyancsak zen, csak kinai) buddhistakra sokkal inkabb raillik a leiras. Ok sokkal inkabb eltek le egy egesz eletet egy-egy kolostorban, vagy valamilyen formaban kotott modon. Eredetileg Buddha 10 utmutato szabalyt irt elo szerzeteseinek, tobbnyire az esszeruseg miatt, hogy mindenkinek vilagos legyen. Kesobb letezett olyan tanitas, amely 300 vagy tobb szabalyt tartott nyilvan. Kinek mi kell... azt eszi. A zent minden bizonnyal a legcelszerubb negy csondes fal kozott gyakorolni, mert ott kevesebb az inger. Masfelol nem lehetetlen ugy sem, hogy kozben dolgozol, csaladod van stb... csak nehezebb erre osszpontositani.
Ez érdekesen hangzik, én úgy tudtam, hogy "hivatalos" szerzetesek nincsenek. Úgy tudtam, a szerzetesség afféle szigorú bentlakásos iskola, ahol nyomul az ipse, amíg kedve van, amikor nincs kedve, kigyön, él, ha megint van visszamegy, átmegy egy másikba, ki, vissza, amit akar. Afféle koleszos suli, egy angol leánynevelde stílusában :)
Hmm, en olvastam egy konyvet egy bizonyos Gudo Vafu Nishijimatol, aki egyben szerzetes, dolgozik, csaladja van, es megis nagyon erodik rajta, hogy igazan sokat tud, es bolcs ember. Sokkal inkabb tunik vilaginak az ember, csak hivatalosan szerzetes.
A Zen csodálatos, ezt egy percig sem vitatom. Én is onnan indultam. Csupán annyiban tartom jobbnak a Gyémánt Utat, hogy módszerei - a szimbólikus technikák - szerintem hamarabb elvisznek ezek nem csak intellektuális megértéséhez, hanem megéléséhez. De könnyen lehet, hogy ez csak rám volt igaz, feltétlenül próbáljátok ki a Zent is. Tényleg nagyszerű, csak azért vannak kételyeim, mert nincs hagyományos világi irányzata, és ennek oka kell, hogy legyen.
szerintem van ebben valami... ha minden ok nelkul derus vagy, akkor az utcan nem az autok buzet figyeled, hanem azt, hogy mi is van korulotted. Egy ido utan kezd valami kisugarzasod lenni, es hatsz az emberekre... ok is kellemesebben erzik magukat a tarsasagodban. Legyel akarmilyen vallasu, ez szerintem mukodik.
"A nirvána nem valahol máshol van. EZ az. Ez. Éppen most, ahol vagy. Itt és most."
Pont ezért szerettem bele a zenbe. Ramaty állapotban kóvályogtam, betértem egy könyvesboltba, a kezembe került valami népszerűsítő füzetke a zenről. Ezt olvastam benne:
'Ha boldogtalan vagy, képzeld el, hogy, itt, most, boldog vagy. De ne úgy, hogy elképzeled, hogy mitől lennél boldog, mi az, ami azzá tenne. Nem. Azt képzeld el, hogy pont az van, ami van, nem más. És te mégis boldog vagy.' Először tök banálisnak és felháborítónak tűnt, mintha lekezelné a problémáimat. De gondoltam, úgyis mindegy, kipróbálom. Más emerként mentem ki a boltból, elég döbbenetes volt.
Bár... ez gyakran eszembe jut... Mackó, erre feltétlen válaszolnod kell... lehet, hogy bármennyire is szerencsétlennek és kreténnek érzem magam, valójában nem szenvedek többet az átlagnál, csak kevésbé törődök bele, jobban érzem, hogy ennek nem kellene feltétlenül így lennie ?...
"kimondottan nehezemre esik valakivel beszélgetve a szemébe nézni "
nekem is nehez volt... foleg, ha az illeto egy helyesebb lany volt. Akkor kulonosen konnyen lekaptam a szemem... kis gyakorlassal meg lehet oldani :-)
Mostmar azon kapom magamat, hogy masok neznek el mindenfele... talan tul jol sikerult :-)
Köszönöm szépem... és igyexem hamar elfelejteni, nehogy erre is büszke legyek... :-))) De vedd már te is észre, hogy csak intellektuálisan haladok, érzelmileg-tudatilag nem annyira... hiszen írásaim csak ezen előbbit tükrözik... az nincs bennük, hogy pl. kimondottan nehezemre esik valakivel beszélgetve a szemébe nézni ( = alacsony pszichés egészségi szint), stb... és mit gondolsz alább vázolt őrült büszkeségemről ?... Hogy szinte kedvem támadna az első fegyvernek látszó fatestápolót felragadni, ha ezt hallom: kötelező ?...
Ha elfogadsz egy tanacsot: legy turelmes, idod van. Ahogyan lattam 23 eves vagy, hova sietsz? :-)
Raersz mindent tisztazni. Ami tulzottan sok idot vesz el, az alt. nem lenyeges kerdes.
Hadd mondjam el, az utóbbi időben azért (is) írok ide ilyen keveset, mert tökéletesen megelégszem az olvasgatással - főleg a te hozzászólásaidéval. Meghökkentően gyorsan haladsz, legalábbis innen úgy néz ki. Talán azért, mert nagyjából arra jössz, amerre én, és olyan dolgokat fedezel itt fel, amit nekem is kellene vagy kellett volna - tehát szinte minden, amiket itt írsz, nekem telitalálat, mint hiánypótlás vagy mint elmélyítés. Hajrá Micu tovább (nekem nincs túl sok időm; szerintem túl pásztorszerű vagyok:-))))
Egyébként... egészen véletlenül... nem ezt hívják spirituális büszkeségnek ? :-)
Szerintem igen :) De sebaj: pl. bennem annyi nemspirituális büszkeség van, hogy hihetetlen, ami a PolFórumon előadok, az a lázadó-radikális-libertárius-majdnemanarchista attitűd, hogy egyszerűen gyűlömöm azt a szót, hogy kötelező, hogy nekem ne merjen dirigálni senki, a többség akarata sem meg senki, semmi sem, mert szétb***om... :-(((( Nagyon nehéz ügy az efféle eredendő büszkeség :(
Szerencsés vagy: a te spirituális büszkeséged ehhez a baromi nagy sz*rhoz képest laza, könnyen legyőzhető, könnyen meghaladható, könnyen túlléphető... :-)
Mas latasmod... nekem ez jobban tetszik. Elfogadtatja a halalt, megsem kivantatja meg az emberrel. Azonban konnyu szert tenni ezaltal valami belso nyugalomra, ami gyakran hasznos. A megsemmisulesre szerintem a legjobb szo a harmonia. Nincsen az a kaosz, ami altalaban jellemzi a vilagot. Az allando mozgas, es motoszkalas. Csak a vegtelen semmi. Nekem megtetszett, es ha esetleg kedves materialista baratainknak lesz igazuk, akkor sem jarok rosszul. Nincsen mit veszitenem, mert igazabol semmim sincsen.
Én gyorsan haladok ? Ne viccelj... tudnád mennyi sz*r van bennem (pl. effektíve majdnem alkoholista vagyok)... épp az a bajom, hogy az intellektuális megértésből nem tudok megélést, megtapasztalást, tudást generálni... :-(
Mondtam neked, ugyanazon az uton vagyunk, csak mas savon, azt hiszem, te kicsit gyorsabban haladsz, nekem talan tobb ido kell... :-)
En abbol indulok ki: Buddha ember volt, es egyedul rajott mindenre, akkor nekem ez miert ne menne? Nem allitom, hogy az enyem egyszeru ut... tudom en, jo gorongyos, de tudod mi osztonzi a hegymaszot? :-)
O sem libegovel megy fel a hegyre... pedig a libego kenyelmes, megbizhato, es ha joba szalltal be, akkor oda is visz. Nem utolso sorban gyorsabban. Igazabol ez lenne a jarhato ut, mert nem csuszok le a hegy oldalarol, nem utom meg magam, ha leesek, de nekem valamiert ez kell... :-)
Tényleg nem szeretnék mások véleményéről ítéletet mondani - nincs is semmi jogom hozzá, és egyébként is Daikini nagyon értelmes, okos srác - de Daikini ezen szemlélete kb. a Kis Út szintje. Nagy Út vagy Gyémánt Út szinten nem a világ elhagyásáról van szó. A Nagy és a Gyémánt igazából csak tudati szintekről, sőt: csak látásmódról beszélünk. Mongyuk az a minimum, hogy már a Nagy Út szintjén, az együttérzés is nem megyünk el, hanem megfogadjuk, hogy örökké visszatérünk más lényeken segíteni, és a Gyémánt Út szintjén, a tiszta látásmód szintjén meglátjuk, hogy a szamszára egyenlő a nirvánával - csak nem vettük észre eddig...
A nirvána nem valahol máshol van. EZ az. Ez. Éppen most, ahol vagy. Itt és most.
Ha így meg tudod állni, és nem mész bele parttalan, őrjöngő vitákba, akkor már megérte, hogy buddhista lettél. Ha el tudod kerülni az ellenségeskedést és a gyűlölködést, akkor már bőségesen megérte.
"Tehát mindenki egy egyensúlyi állapot felé megy, ki innen, ki onnan jove."
Ez érdekes dolog, mert nyugaton él a "köldöknéző buddhista" képe, aki egész nap csak meditál és révülten nézeget maga elé. A buddhizmusra jellemző passzív kivárás, ráhagyás az európai egyoldalú aktivitáskultúrában szinte abszurdnak tűnik. ( "Ha nem 'csinálunk' semmit, akkor nem is lesz semmi jó." ) De buddhista alapra évezredes civilizációk, egy egész kultúrkör épült fel, ami természetesen a szimpla és egyoldalú passzivitással lehetetlen.
Pl. a keleti, furfangos harci technikáknak, harcművészeteknek is megvan a meditációs alapjuk. Meg aztán a buddhizmus nagyon hatékonyan terjeszkedett, mióta csak létezik. Általában nem tűzzel-vassal, hanem okosabban. Gyógyítással, életmód-tanácsadással, a helyi kultúrába való beolvadással. De ez is erőteljes jelenlétet és aktivitást feltételez.
