Másodjára jártam be a DDK Őriszentpéter-Kondorfa szakaszát, tapasztalataim:
- jelzések rendben, kivéve a Kondorfa előtti részt ott nagyobb hiányok vannak (lásd lejjebb)
- a Zala teljesen ki van száradva, néhol pang a mederben egy-egy nagyobb pocsolya, ugyanez a helyzet sajnos a Lugos patakkal is
- Kondorfa előtt sajnos csúnyán beleírottak a fenyvesbe, a régi kényelmes ösvénynek vége, helyette van széttúrt saras keréknyom. Néhol nagyobb területű tarvágások történtek sajnos, csak a falu felé eső rész maradt érintetlen pár száz méteren keresztül. Sok jelzéssel ellátott fát is kivágtak. Nagyon sajnálom ezt a fenyvest, mert nagyon tetszett az eredeti formája.
A Zala (első bejáráskor eléggé gyorsan kellett menni, így kevesebb idő jutott rá mint szerettem volna) és a fenyves miatt mentem legfőképpen (na meg a második bejárás km-einek gyarapítása végett), ilyen formán csalódtam mindkét várakozásomban. A rohanás sajnos a buszmenetrend meg a csatlakozások miatt most is megvolt.
Ezen kívül az OKT Kőszeg-Gérce szakaszát is sikerült több részletben bejárnom másodszorra, nem találkoztam különösebb problémával, jelzések és a pecsétek rendben (egyedül a Sárváron belüli jelzéseket kell jobban figyelni szerintem, bár már erősen sötétedett amikor 2 napja arra jártam). A ttt fórum információi helytállóak, Szeleste szélén a két kutya nekem is ott volt, feljebb Ablánc felé pedig kipucolták a fórumon említett dzsindzsást. Viszont az első bejáráshoz képest pozitívan csalódtam a Szeleste-Tömörd szakaszban, valószínűleg hozzájárult hogy nem 40 fokban mentem. Több részen mentem ezúttal a most kijelölt úton (az első bejárásnál volt ahol a régi kéken mentem meg volt ahol kerülni (Szeleste) kellett és volt amit azóta változtattak meg), ezekben a részekben is pozitívat csalódtam.
Valamiért a legtöbb aikus azt hiszi, hogy a sátor a meleg. Mindig megállapítják, ha szóba kerül egy hóban sátorozás, hogy "biztos nagyon jó meleg sátrad van..." :)
"...ne már', még nincs is hideg. :) Az majd január-februárban lesz csak."
Én már csak ilyen megveszekedett konformista vagyok. Nekem már a 0 C° is hideg, ha sátorban alszom. :-)
Gyakran kérdezik a falusi kocsmákban, hogy nem fázom-e a hideg hajnalokon a hálózsákban? Én mindig azt válaszolom erre, hogy soha nem a hálózsákban fázom, hanem amikor ki kell bújnom belőle! :-)
Alföldi Kéktúra Gánás-hegy alja – Nagy-Korpás-hegy erdeje 2016. szeptember 22.
Nyugodt éjszaka után már öt óra felé felébredtem, lassacskán összekészülődtem, lebontottam a sátrat, aztán napkelte után, hét előtt pár perccel nekiindultam az aznapra tervezett távnak. Csak ekkor vettem észre, hogy a kék jelzések nem az erdőszéli földúton vannak felfestve – ahol tegnap délután megérkeztem erre a helyre –, hanem a szélső fák között vezető, már rég felhagyott, lassan bedzsindzsásodó keréknyomokon, pont ott, ahol sátrat vertem. Itt indultam hát tovább, aztán pár tucat lépés után a mezők szélén kanyargó nyomok is idefordultak. Egyre elhanyagoltabb lett az út, lassan beleveszett a fák közötti bokros aljnövényzetbe, de egyelőre még járható volt. Aztán az út egy különleges, magas fém tartóoszlopra szerelt magaslesnél kifordult újra az erdőszélre, de a jelzések a fák között vezettek tovább.
Törtettem, törtettem a fák közötti sűrű aljnövényzetben, utat nem látva magam előtt jelzéstől jelzésig navigáltam. Így jártam be a térkép által is jelzett omega kanyart a Gánás-hegy keleti oldalában, mindenfajta út nélkül. A legrosszabb azonban csak ez után kezdődött, a jelzéseket követve ki kellett volna mennem az erdőszélre, egy bekerített legelő szélére, itt azonban akkora dzsindzsa fogadott, hogy inkább visszatértem a fák közé, de ott sem volt sokkal jobb a helyzet. Bozótharc volt az a javából, közben alaposan lepókhálóztam minden útba eső fát és bokrot. A küzdelemnek egy, a legelőt követő irtásfolton keresztül délkelet felől érkező földút vetett véget, erre végre ráállhattam és felvehettem a szokásos túratempót. A Gánás-hegyet észak felől megkerülve értem ki újra a Nyíracsádot Nyírlugossal összekötő országútra. Itt tartottam az első pihenőmet. Éreztem, hogy sokat kivett belőlem a dzsungelharc!
Napkelte után a Gánás-hegy erdei útján
Különleges magasles. Talán őrtorony volt régebben? Vagy még most is az?
Jelzés van, út nincs.
Járható keréknyomok egy irtásfolt peremén
Talán száz lépést visszafelé, Nyíracsád felé tettem meg az úton, aztán rátértem az itt kiágazó jól kijárt, homokos útra. Az elágazásban álló, Hajdú-Bihar megye határát jelző közlekedési tábla lábára egy fura táblácska volt szerelve, közelebb lépve hozzá elolvastam a szövegét. Az Alföldi Kéktúra Szabolcs-Szatmár megyei főbb résztáv adatait tartalmazta, le is fényképeztem, hogy később visszakereshessem ezeket az adatokat! Továbbindultam a homokos úton, az első szakaszon az erdőben, aztán kiértem a mezők közé és a következő három km-t ezen a szántók és felhagyott gyümölcsösök között nyílegyenesen északkelet felé vezető úton tettem meg. A következő „T” elágazásban balra térve már pár perc alatt elértem a térképen is jelzett, szépen felújított Külső-gúthi erdészházat, az út egy kapun keresztül befordult a gazdasági udvarba és átvágva rajta indult tovább az erdőben.
Elértem Hajdú-Bihar megye északi határát
Alföldi Kéktúra távolságjelző tábla a megyehatáron
Nyílegyenes, homokos úton a mezőkön keresztül
A frissen felújított Külső-gúthi erdészház
Egy jó időre elmaradtak mögöttem a mezők, a térkép itt még egy régebbi nyomvonalat jelölt, de az új útvonal jól követhető volt a felfestett jelzések alapján. Errefelé az országos átlagnál több beton kéktúra jelzőoszlop jutott egy kilométerre, volt olyan hely, ahol száz lépésen belül három oszlop is állt az amúgy egyenes, eltéveszthetetlen út mellett! Kényelmes menettel értem el Nyírlugos előtt a bekerített önkormányzati paprikáskertet, javában folyt a szüret, több tucatnyian gyűjtötték a pirosló termést. Innen már gyorsan beértem a településre, megállva az első vegyesboltnál feltöltöttem a vízkészletemet és megettem a szokásos zsemlés-parizeres tízóraimat, aztán továbbindultam a központ felé. A pecsételőhelyként szolgáló Paradiso presszót zárva találtam, a fórum szerint hol kinyitják, hol bezárják időnként. A tőle nem messze lévő, számomra azonosíthatatlan színű, talán barnás-vörösesre pingált házban található, cégére szerint „Marietta vegyes üzletben” kaptam céges stemplit az igazoló füzetembe.
Oszlopdömping az út mentén
Nyírlugos - Görög katolikus templom
Nyírlugos - A kúria épületében régebben a kultúrház működött
Nyírlugos - Az óvoda és teleház épülete mögött a katolikus templom is feltűnik
Átvágva falun egy festett plékrisztus után ismét kiértem a mezők, erdőfoltok közé és a Hoportyó felé vettem az irányt. A homokos útból később már csak keréknyomok lettek, aztán ezt is kezdte benőni a dzsindzsa. Úgy látszik, ezt az utat csak ritkán használhatják. Egy útelágazásnál a jelzések mindenáron az úttól balra akartak továbbvezetni, úgy harminc-negyven lépés távolságra, de ott aztán semmi út nem volt, így aztán maradtam az alig járt keréknyomokon. Pár kilométert ilyen és ehhez hasonló utakon kanyarogtam a szántók és erdősávok között, végül egy észak felé haladó, kijártabb útra akadtam. Ezen kapaszkodtam fel a Hoportyó széles hátára és értem el az Alföldi Kéktúra legmagasabb pontját kb. 180 méter magasságban. Nem tettem meg a kitérőt a 183,5 méter magas tetőre a Khrsz jelzéseken, de itt tartottam a legközelebbi pihenőm.
Mezők között
Benőtt keréknyomokon a Hoportyó felé
Ültömben figyeltem fel arra, hogy az egyre borongósabb égből eleredt az eső, és bár az akácos levelei egyelőre felfogták az esőt, felvettem az anorákomat. Egy kisebb útvonal módosítást követve kiértem az erdőszélre, itt aztán töményen megkaptam a heves nyári zápor magját, szerencsére a felhőszakadás csak pár percig tartott, utána alábbhagyott már gyorsan. Alig észrevehetően lejteni kezdett az utam, kényelmes menettel értem el Istvántanyát, ami egy helyre kis falucska a Hoportyó erdejében. Időközben elvonultak a felhők és melegen kisütött a nap, én pedig megálltam egy sörre és pecsételésre a Fapados büfénél. Felhajtottam egy Borsodit és elintéztem az adminisztrációt, aztán egy hosszabb pihenő végén csak fél öt felé indultam tovább.
Már nem voltak nagy terveim, de úgy gondoltam, megpróbálok minél közelebb kerülni Nyírbátorhoz. Pár száz lépést a Nyírbogát felé vezető aszfaltúton ballagtam, később homokos útra fordítottak a jelzések, de az is arrafelé vezetett. Végül szinte a település határából fordítottak vissza a jelzések élesen délkelet felé, és érkeztem fel a Nagy-Korpás-hegy hátára. Itt találtam magamnak sátorhelyet az erdőszélen haladó homokos útról betérve a fák közé. Hat óra felé már állt a sátor, becuccoltam, hazatelefonáltam, megvacsoráztam, aztán még sokáig hallgattam a zenét a mobilomról. Elalvás előtt még megnéztem a GPS-t: ezen a napon 31,2 km-t jöttem, 220 méter szinttel. Eltöprengtem azon, ha így gyűlnek a kilométerek, akkor akár négy nap alatt is megérkezhetek Kisvárdára, de mindent a következő naptól tettem függővé: ha akkor is le tudok nyomni egy harmincast, akkor érdemes rástartolni a szombat késő délutáni kisvárdai érkezésre!
Más: Ettől a szerzőtől van a legszebb fekvésű magyar település szavazásos játék is. Bár az nem annyira eltalált,mert rengeteg visszaélésre ad lehetőséget,az meg már vicc kategória,hogy Császártöltés 11 %-al veri Mogyoróskát :D :D
Még tegnap írtam egy mailt a szerzőnek pár ötlettel, bár annyira eltalálta a cikk helyszínét hogy ahhoz fogható másik nem nagyon van az országban szerintem ahol ennyi minden megvan egy helyen (kisvasút, kastély, tó, hegyek, stb...
Szimpatikus volt hogy 10 percen belül válaszolt is.
...valami gebasz van: egyre egyenesebbek ezek a trekkek. :D Ha esetleg a hűvös idő gátolja a megfelelő mértékű (és minőségű) folyadékpótlást, akkor javaslom a "házipálinka" típusú lélekmelegítőket. :D
Na, hallod, ezt eltaláltad! :-) Mikor mentem ezek felé a fák felé egyből ugyanez ugrott be nekem is, mondtam is magamban félhangosan: no né, a Lajos-bükkök!
Egyébként kb 6-7 éve biztosan így néz ki ez a rész, már az első kéktúránkon is ez a látvány fogadott.
Bátorkőnél egy gyerekcsoport volt felnőttekkel, plusz két család, valóban csúcsforgalomnak tűnt. A várra felmászni viszont egyáltalán nem veszélytelen szerintem, én kapaszkodtam rendesen.
Még annyi hogy Királyszálláson szerintem ezen a fán volt a bélyegző ládikája, felfedezni véltem a nyomait, a fotón csupán a nagyon régi kék jelzés látható, már 1979-ben sem ezt a részt újították fel, így minimum 40 év körülire tehető a kora.
Még szeptember 21-én, szerdán indultam egy ötnapos menetre az Alföldi Kéktúrán, a bezárt Halápi csárdától Kisvárda vasútállomásig lődörögtem a kiírás szerint kb. 110 km-t (a GPS szerint 121 km volt a vége), de csak most jutott időm arra, hogy röviden megemlékezzek itt a fórum hasábjain erről a menetről. Épp itt az ideje, mert lassan elévülnek az ott szerzett tapasztalatok, mentségemre szolgáljon, hogy mostanában krónikus időhiányban szenvedek!
Alföldi Kéktúra volt Halápi csárda – Gánás-hegy alja 2016. szeptember 21.
Pontosan négy héttel azután, hogy nekiindultam az Alföldi Kéktúrán a Berettyóújfalu – volt Halápi csárda távnak, újra útra készülődtem, most a már rég zárva lévő csárdától Kisvárdáig terveztem a menetet. Az utazás meglehetősen egyszerű volt: jegyet vettem a szerda reggel a Nyugatiból 6:23-kor induló Holló IC-re, amivel kilenc előtt pár perccel már meg is érkeztem Debrecenbe. A hátimotyóval lekászálódva a vonatról egyből Andrást kerestem a szememmel, de nem láttam a peronon, ezért hagytam magam lesodortatni a tömeggel az aluljáróba, végül a váróterem melletti lépcső korlátjánál bukkant fel a mosolygós sziluettje.
Mint a múltkor, ezen a túrán is elkísért az első napomon, így aztán együtt indultunk ki a várótermen keresztül az állomás előtti parkolóba, ahol a felesége már várt minket a családi járgánnyal. Húsz perc múlva már meg is érkeztünk a forgalmas 48-as úton a volt csárdához, ahol gyorsan kipakoltuk a hátizsákokat a kocsiból, és elindultunk. Na, nem mentünk sokat, csak az épület előtti kéktúra pecsételőpontig, itt aztán nyomtam volna egy stemplit a füzetembe, de csak akkor vettem észre, hogy a múltkor előrelátóan, gondolva a jövőre kettőt stempliztem. Így csak körbesétáltam a csárda csöndesen pusztuló épületét, készítettem pár felvételt róla kívül-belül, aztán neki is veselkedtünk az útnak.
A képeken a volt Halápi csárda látható
Az errefelé megszokott homokos úton ballagtunk, de nem volt túlságosan süppedős, mert elég sok eső esett az előző hétvégén ezen a környéken, a víz pedig kissé betömörítette a talajt, csak a ritkásan azért előforduló tócsákat kellett kerülgetnünk. Már láttam, nem volt rossz ötlet most túrára indulni, egyrészt elmúlt erre a hétre a nyári kánikula, meg az eső is jót tett az utaknak! Homokos utakon, keréknyomokon ballagtunk a Hármas-hegy lábáig, itt egy vadiúj irtásfolt mellett eloldalazva felkaptattunk a dombgerincre és egy gyalogösvényen végighullámvasutaztunk a tetők között. Feltűnt előttünk egy magasabb csúcson az impozáns kilátó, pár perc alatt fel is kapaszkodtunk odáig.
A Hármashegyi kilátó a kéktúra ösvényéről nézve
Impozáns egy torony, azt meg kell hagyni!
Lemálháztunk a tövében lévő pihenőpadoknál és a 101 lépcsőfokon felslattyogtunk a 25 méter magas kilátó legfelső szintjére. Körülöttünk terült el a Halápi-erdő, kelet felé a távolban feltűnt Debrecen, nyugati irányban a Hármas-hegyi-tó feküdt a domb lábainál. Körülnéztünk távcsővel is, próbáltuk felfedezni a Nagytemplom tornyait, de nem jártunk szerencsével. A kilátótól aztán pár perces menettel leereszkedünk a Zsuzsi vasút végállomása melletti tisztás pihenőpadjaihoz, onnan pedig már néhány lépéssel elértünk a végállomás épületét. A szerdai nap üzemszünet a kisvasúton, így egyetlen szerelvényt sem láttunk, de azért tartottunk egy hosszabb pihenőt az itteni padokon.
Kilátás a távoli Debrecen felé a toronyból
Erdei úton a kisvasút végállomása felé
Erdei pihenő és játszótér a vasútállomás mellett
A kisvasút végállomásának épülete
Csak fél tizenkettő felé indultunk tovább, egy darabig még a kisvasút régi nyomvonalán haladva, itt a síneket a vasút racionalizálás keretében szüntették meg a hetvenes években, más keskenynyomtávú vonalakhoz hasonlóan. Csak a lakossági felháborodás miatt hagyták meg a Debrecentől idáig vezető, mintegy 16 km-es szakaszát. Kényelmesen járható homokos földutakon ballagtunk, persze menet közben dumáltunk, nemigen foglalkoztunk a szórványos kék jelzésekkel. A jól kitaposott út kitűnően vezetett, csak ott álltunk meg legközelebb, ahol egy elhagyott tanya mellett álló kilátót pillantottunk meg.
Elolvastuk a mellette lévő tájékoztató táblát, a „C” típusú kilátótorony egy tanösvény egyik állomása volt. Felkapaszkodtunk ebbe a toronyba is, megérte, mert szép kilátás nyílt a tetőteraszról a környező erdős pusztákra. A kilátótól visszatérve az erdei útra figyeltünk csak fel a kék jelzések hiányára. Rosszat sejtve megnéztem a GPS kijelzőjét, szerinte a semmi közepén álltunk, jó kilométernyire a kéktúra nyomvonalától! Hát ezt jól benéztük! Megfogadtuk, innentől jobban figyelünk a szórványos jelzésekre, nem fogunk teljesen belemélyedni a dumába! Visszakullogtunk a kéktúra útvonalára, aztán az elágazásban láttuk, hogy mi figyelmetlenül a kijártabb nyomokat követve indultunk rossz irányba!
Visszatekintés a Zsuzsi vasút végállomására
A "C" típusú kilátó
Kilátás a kilátóból az erdős pusztákra
Ennek ellenére egy kilométer után újra vissza kellett fordulnunk, mert megint eltűntek a jelzések! Itt csupán 300 méternyit mentünk rossz irányba, nem vettük észre a balra való letérést, itt a jelzések a jól kijárt homokos útról alig használt füves nyomokra tértek, ráadásul még az elágazásban felfestett jelzéseket is takarta a növényzet. Ez a szakasz egyébként eléggé technikás, mert a jelzések sűrűn váltanak az utak között. Jó, nyilván mi is figyelmetlenek voltunk, de itt többször is előfordult, hogy a jelzések sem mutatták megfelelően a letéréseket.
Kisebb útvonalváltozáshoz érkeztünk, a Vámospércs és Nyírmártonfalva közötti aszfaltúttól egy darabon másfelé kellett menni, mint amit az igazolófüzet térképe és a GPS-emre tavasszal feltöltött osm térkép jelzett. Itt tényleg figyelmesen navigáltunk, errefelé is sűrűn voltak a váltások az utak között, de itt nem volt hiba, simán elértük a Buzitapusztára vezető széles, homokos utat. Átvágtunk a falucskán, az utunk a buszfordulótól aszfaltburkolatot kapott, a falu utáni karámok végénél tértünk csak le róla. Homokos keréknyomokon értük el a szélesre taposott Álmosdi utat, erre rátérve már feltűntek előttünk Nyíracsád házai, amikor egy jobbkanyarral letérve erről az útról tettünk még egy kitérőt a faluszéli földek közé, aztán egy másik úton gyalogoltunk be a településre.
Megérkezés a homokos úton Buzitapusztára
Buzitapuszta - Nyíracsád község önkormányzatának Kék Túra vendégháza
Ekkor már fél hat felé járt az idő, tudtam a pecsételőhelyek fórumáról, hogy ilyenkor már zárva van a faluban a Ligetalja Közművelődési és Turisztikai Központ, ezért a kocsmákban próbáltam pecsételni. Elsőnek a Bátor sörözőbe tértünk be, ittunk egy-egy Borsodit, de a kapott pecséten sajnos nem nyíracsádi cím volt! Na, de sebaj! Gyerünk tovább! Begyalogoltunk a központba, megnéztük a Petőfi téren az Árpád kori templomot és betértünk a Viking presszóba is. Na, az itteni stempli már jó volt, persze itt is lecsúszott a torkunkon egy-egy serital. Attól tartok, Andrást teljesen megfertőztem a serivással, nem csodálnám, ha hozzám hasonlóan néha rossz útra térne (ahogy ez kétszer is megtörtént velünk azon a napon)! Itt aztán el is búcsúztunk, András a presszóban letelepedve várta meg a feleségét, aki megígérte, hogy érte jön kocsival, de én már fürgén indultam tovább, mert nem akartam, hogy rám sötétedjen még a sátor felverése előtt!
Nyíracsád - Árpád kori műemlék református templom
Nyíracsád - Árpád kori műemlék református templom
A Viking presszóban pecsételtem
Nem mentem már sokat, a kék jelzéseket követve kigyalogoltam a Nyírlugosra tartó országúton a faluból, aztán ahol a kéktúra földútra tért, hogy keletről kerülje meg a Gánás-hegy erdős halmát, az első alkalmas helyen felütöttem a sátram az alig használt mezőszéli nyomoktól pár lépésnyire, egy bokros sáv túlsó oldalán. Becuccoltam az alkonyatban a sátorba, hazatelefonáltam, megvacsoráztam, aztán el is tettem magam másnapra. A GPS-en megnéztem, ezen a napon 28,5 km-t jöttem, 243 méter szinttel. Ebben benne vannak az eltévedések is.
Jaja, meg hogy ott mennyi szarvas van basszus... Itt a mi környékünkön az nem jellemző, csak az őz meg a disznó; a Vértesben viszont állandóan szarvasokba futok bele.
"Eszembe sem jutott az égetés, meg hogy ezt így is lehet értelmezni :O"
Én sem gondoltam komolyan az "égetést", azért is tettem a kijelentés mögé azt a tömérdek szmájlit. De én magamban teljesen szétválasztom a honlapomon folytatott tevékenységemet és az itteni hozzászólásaimat. Úgy gondolom, ha itt írok hülyeséget, akkor jogos az itteni kritika, de ha ott írok valótlant, akkor ott kéretik a megadott módokon jelenteni azt. Egyébként pedig nyilván én is gyarló vagyok, én sem kedvelem azt, ha egy nyílt fórum több tucatnyi olvasója előtt kapom az (egyébként tök jogos) kritikát. De persze elviselem, ha kell. :-)
Tudom, hogy minden hasonlat sántít, de gondolj bele a következőbe: Ha elégedetlen vagy a szomszédban lévő egyszemélyes vegyesboltban a kiszolgálással, akkor gondolom Te sem a madaras teszkóban mondatod be ezt a hangosbeszélővel, még akkor sem, ha tudod, hogy az érintett egyszemélyes vegyesbolt kiszolgálója is megfordul ott gyakran, hanem inkább megmondod neki személyesen. :-D
Amikor még nagyobb forgalom volt, akkor előfordult, hogy a Bz mellékkocsit otthagyták Körösszakálban és csak a motorkocsi ment el a végmegállóhelyig (egy vágány van, nincs körüljárási lehetőség ugye). Visszafele felvette a kocsit és folytatta útját tovább Vésztő felé (volt időszak amikor tovább is ment).
Az utolsó üzemnapon 3 részes szerelvénnyel közlekedtek arra az utolsó vonatok: Bzmot+Bzx+Bzmot összeállításban, amúgy azt megelőző években a szóló Bz volt a jellemző.
A fa 005-ös PONT-túl délre van, tábla is jelzi, hogy védett. Kelet felé a panoráma lenyűgöző.
Végül az útvonal felülről.
Utóirat:
Tervezek egy összeállítást a Szajki-tavak (OKT) és Zalaegerszeg (Vorhota, P+) közötti, közel 60 kilométeres útvonalról, melynek egyes szakaszait sikerült bejárni.
A Csiklingtől lejjebb olyan 50 méterre van egy szóró, annak a környékén mindennaposak az őzek, disznók. Én még nem aludtam úgy ott kint, hogy ne jött volna valami. A Bakonyban egyébként is irtózatosan túlszaporodott az állomány, komoly esélye van az erdőjárónak, hogy találkozzon a helyi faunával.
(Egyébként hetek óta készülök kint aludni, és életem azon ritka szakasza zajlik, hogy MINDIG beb....szik valami, ami miatt nem tudok kimenni. :/ Most hétvégén a feleségemnek kellett lelépnie itthonról egy térd MRI lelet és egy konzultáció miatt, azért maradt el a hétvégi kinnalvás. Ígértem erre a hétre egy vértesi Házivágás Felderítő Túrát is, de az is most csak tolódik, tolódik... :/ )
