Köszi, már neki is álltam az államiakat átnyálazni, de roppant lassúúúú. Az a baj, hogy két kisgyermek mellett nemigen van időm napokon át a levéltárban ücsörögni órákig, de pillanatnyilag mégis úgy látom, hogy az egyszerűbb és gyorsabb volt :(
Sajnos arról fogalmam sincs, hogy melyik alakulatnál szolgált az emberem, sőt, a többi falubeli sem (a II vh-s is csak a hadisir.hu-n talált anyagból tudtam meg ezt az infot, nem őrizte a családi legendárium). Most nézem a halottiakat, hátha.
A református egyház keresztelési adatainál helyre úgy lehet rákeresni, hogy a ’Search by Life Events’-nél rákattintasz a ’Birth’-re, majd a ’Birthplace’-be beírod a keresett település nevét. A szülőknél pedig természetesen a ’Search by Relationships’-nél a ’Parents’-re. Ha az alább írt településre, Adásztevelre próbálsz rákeresni, az anyakönyvei még nem lettek kiírva, a ref. keresztelési anyakönyveket még csak 7%-ban töltötték fel. Ellenben a feltöltött állami anyakönyvek között már megtalálható.
Még érdemes lenne átnézni az állami halotti anyakönyvek másodpéldányait is 1914-1918 között, az eltűnt katona településén. Ha azokban nincsen, akkor a kutatást ki kell terjeszteni akár a harmincas évek végéig. Sokan kérték az eltűnt halottá nyilvánítását az évek során, ez az oka annak, hogy még jóval az eltűnés esete után is feltűnhet anyakönyvekben az illető. A holttá nyilvánított katonák anyakönyvi bejegyzései tartalmazzák a bírósági holttányilvánítási határozat számát. A holttányilvánítási határozatok pedig korabeli dokumentumokat, tanúvallomásokat tartalmaznak. Sajnos meg van az esély arra, hogy ha azt a bizonyos személyt meg is találod az anyakönyvben, új információt nem kapsz róla. Ha a másodpéldányok átnézése nem jár sikerrel, ritkán előfordult, hogy az özvegyek egyházi holttányilvánítást kezdeményeztek. Tehát az egyházi halotti anyakönyvek is szóba jöhetnek a kutatás során. Arra sincsen biztosíték, hogy meg találod a katonát, ha ezeket átnézed.
Mielőtt érdeklődsz náluk érdemes utánanézni, hogy a településről származó többi, a vh.-ban elhunyt katona melyik alakulatnál szolgált, sokat számít, ha tudod merrefelé kezdjék el a keresést.
szóval, Skoumi, köszi az infot, az Ivh-s katonának minden általad írt adata megvan, megnéztem a hm-him.hu-t de csak telefonszámuk van, e-mail nincs, uh majd az új évben felhívom őket, tudnak-e segíteni.
a hadisir.hu-n viszont találtam anyagot egy a II vh-ban elesett ősről
a familysearch-csel csak nem boldogulok: ha a linkelt oldalon kiválasztom a református egyházat, akkor bead egy keresőt, ahova nevet kell elsősorban beírni, arra meg nem ad ki semmi hasznosat, pedig próbáltam többféle verziót is (az ellisisland.org hasonló elven múködik, ott végül megtalátam a kivándorolt ősöm adatait), ha csak a települést írom be a residence-hez, sem ad ki semmi infot. Hogy kereshetek a településre?
nem, az egyházi anyakönyveket nem tudod letölteni, a keresztelések egy részében tudsz keresni
ezek a magyar állományok a mormonoknál, amikben kereshetsz: https://www.familysearch.org/search/collection/list#page=1&countryId=1927145
folyamatosan bővülnek, de hogy mikor, mivel és mennyivel, azt rajtuk kívül senki nem tudja.
van ahol csak képet tudsz megnézni, van ahol csak adatra tudsz keresni.
Az egyháziaknál csak a keresztelés dátuma van megadva, a születésé nincs(kb. a XIX. sz. közepétől már mindkettőt jegyezték az anyakönyvekben)!
Tehát a levéltári kutatást egyelőre nem tudod teljesen megspórolni, ha abszolút korrekt és pontos adatokat akarsz kapni...
I.vh-s katona: ha csak neved van, és az nem igen ritka név, akkor inkább nemet mondok, mint igent. A névnél több adatra lenne szükség (min. szül. hely, idő és anyja neve), hogy esélyed legyen...
Egyébként a HM-HIM Levéltár, vagy a bécsi Kriegsarchiv magyar kirendeltsége tud segíteni ilyen kérdésekben (ha a névnél több adat is van, illetve ha megvannak az iratok - mert nagyon sok megsemmisült a II. vh. alatt...)
ez a mormonok honlapja? https://www.familysearch.org/search/catalog/show?uri=http%3A%2F%2Fcatalog-search-api%3A8080%2Fwww-catalogapi-webservice%2Fitem%2F80851
Ha igen, innen le tudom vhogy tölteni ezeket a mikrofilmeket? Roppant macera / idő a levéltáras mikrofilmes keresgélés és jó lenne itthonról végezni. Ha mégsem ez az, vki feltenné a linket?
Böröczky / Bereczky nevűeket keresek Adásztevelen, Veszprém megyében. Időben már jól előrejutottam (kb 1780), de az oldalág is érdekelne, most azt kutatom.
Más: I.vh-ban eltűnt katonáról, ha csak a nevét tudom, ki lehet nyomozni, hogy hol és mikor (melyik front / ország) halt meg?
A többiről nincs kép sajnos. De ha bármelyik szót tudod mással helyettesíteni, ami hasonló szerintem simán belefér. Én is amennyire ki tudom bogarászni, azt írom ki. Persze így néha elég idétlenségek kerülnek elő.
A hospes szóval idáig a legtöbbször olyan helyzetben találkoztam, aki nem arról a településről származott. Vagyis "betelepülő".
Lehetséges, hogy a Pro.. ..pistr. az Prov. Capistr? A Kapsztrán Szent Jánosról elnevezett Ferences Rendtartomány (Provincia S. Joannis a Capistrano O. M. S. Francisci regularis observantiae) miatt gondolom.
hogyne. akiknek publikus az emilje (nick-re kattintva az adatlapján látod), annak tudsz... ha olyannak szeretnél, akinek nem publikus, az már macerásabb :)
vagy neked kell megkérni, hogy adja meg az emiljét, vagy te add meg a tiedet (ha nem publikus) - meg hogy saccperdimetriásan miért szeretnél privátba vonulni vele... aztán eldönti, hogy érdekli-e a történet, vagy sem, akar-e privát beszélgetést, vagy nem.
pélfdául megnézed azt, ami nem 1895-tel kezdődik, hogy van-e pl. az első lapokon utalás arra, hogy korábban hol történt a település anyakönyvezése. Encset tudom újra példának hozni - ott le volt/van írva... hogy más esetekben mennyire volt precíz a másolatkészítő, nem tudom, eddig ez volt az első ilyen anyakönyvem...
Ajánlom figyelmedbe a 7759-7764 hozzászólásokat, melyek éppen ezzel a problémával foglalkoznak. Az más kérdés, hogy a református adatbázisban (legalábbis a katolikusban eddig nem találkoztam ilyen esettel) sok személy többször is szerepel, ugyanazzal a keresztelési dátummal, szülőkkel, de a nevek helyes és „rontott” változatával. Ha az adatok alatt a kereszteléseket érted, abban az esetben igen, kutathatóak a születési anyakönyvekben.