Ebből az aukcionator.hu-hoz volt szerencsém. Pontokat kell vegyél a licitáláshoz. Megtettem,sms-ben. A telefonszámom biztosan jó volt. Ennek ellenére azt írta vissza, hogy sajnos nem tudják jóváírni a pontomat, mert a telefonszámhoz nem tartozik regisztráció. Ez egy 0690-es telefonszám volt, aztán elolvastam, hogy ez azt jelenti, hogy a pénzem így is, úgy is elúszott... pedig tudom, hogy jó a szám, hát elég egyszerű és a regisztráláskor le is ellenőriztem. Miután sms visszajött, megpróbáltam újra belépni az oldalra, leellenőrizni, ám az eddig kifogástalanul működő oldal érdekes módon leáll, még a kezdőlapig sem jutok el.
Lehet hogy nem is kell, mert első 2 óra alatt eljutott oda a licit, hogy megnyugodtam, mert már több mint felénél jár a villámárnak, amit csak azoknak tettem ki akik nem akarnak várni. És még van max 3 hét. :)
Igen, ezért kéne a találkozó, amit meg a vatera nem fog értékelni. Lehet felhívom őket, hátha értik hogy ez csak azért van hogy én jobb árat, ők meg több jutalékot kapjanak.
Annyi képet tettem fel, meg rakok még videót is, hogy azért jó képet kaphat a vevőm szerintem, és persze hogy hírdetem használtautón is, vaterára irányítva, és egyébb helyeken is.
Ha kell egy olcsó autó pár forintért :) , a ti licitjeiteket is várom :), feltöltöttem, este 8-tól indul a balhé :)
Arra számítok, hogy ez egy nagyon keresett pici autó, és nagyon újszerű az állapota, szóval hiszem, hogy lesz rá kereslet.
Azért is szimpi a vatera, mert nem akarok 30 teszsofőrt...meg alkudozókat...csak egyet aki mindent visz ezért több tucat képet is akarok feltenni valahova.
Megreklámozom majd Nissan forumokon is, meg felteszem használtautóra is, csak itt az az aggályom, nehogy vatera megorroljon rám, mert ha telefonszámot nem is adok meg sehol, meg nevet sem, azért aki nagyon akarja, kikövetkezteti, én meg becsületes vaterásnak tartom magam...na majd megpróbálom okosan.
Még azon is gondolkozom, hogz a licit vége előtt 3 nappal valami parkolóban meghírdetek egy időpontot ahol meg lehet szagolni a terméket, csak félek ebbe is beleköt vatera, pedig ott sem fogom eladni, csak a licit végén, a nyertesnek...szerinted, szerintetek?
Légy ezzel óvatos. A hazai piac kicsi, és most elég depressziós is. Én például abbahagytam az 1Ft-os minimálár nélküli játékot, mert bár a dolgaim (nálam órák) 70%-át pozitív szaldóval vitték el, 15%-át kifejezetten nagy nyereséggel, de a másik 15% meg akkora veszteséggel ment el, ami elvitte az egészet. És minél nagyobb értékű volt valami, általában annál nagyobb volt rajta a bukta.
Az 1Ft-ról indulás szerintem arra jó, hogy (minimálár mellett) tesztelhető vele, mire becsüli a piac a portékát. Amúgy is elképesztően hektikus, Holland aukcióknál sokszor látni, hogy pontosan ugyanazt az árut 1:2, sőt 1:3 arányban veszi-árazza a piac. Ha összejön két fizetőképes vevő akinek kell, akkor szépen verik fel az árat, ha meg éppen egyetlen tényleges érdeklődő van, akkor előfordulhat, hogy még egy nagy értékű holmi is beszorul filléreken.
Használgatom vaterát, és tetszik is, van már pár virágom:) Babamama, meg informatika témában adogattam el meglepően szépen a dolgokat amik nem kellettek 1ftról.
De ez most valami új....van valakinek tapasztalata autóeladással vaterán? Bizsereg hogy 1ftnma, mert azzal eddig mindig jól jártam....
mindenkinek. én nagyon sokat vaterázom, és nagyon szeretem. Már legalább 10 embert hoztam ide, és mindenkinek ajánlom. Örülök, hogy van ilyen lehetőségem, és szomorú vagyok hogy hamarabb nem ismertem.
Ha nem sikerült eladnom az árut akkor is kell fizetnem nekik? Nem. Csak sikeres eladások után van jutalék.
Ki tudom e kerülni valahogy az eladott árum után az 5% kifizetést feléjüók? Igénybe vettél egy szolgáltatást, vagy nem? Azt miért nem kérdezed meg, hogy a boltban tudsz-e lopni?
Ki tudod nyomtatni azt az egy tételt is. El kell, hogy fogadják, ha rajta a tranzakciós azonosító, de nekem azt mondták az OTP-ben, hogy ha vitás esetem lenne, vigyem be, a kinyomtatott tételt, ők tesznek rá pecsétet, hitelesítik, és ezt mindenhol el kell, hogy fogadják hiteles bizonyítéknak.
Azt viszont nem értem, ha mindig netbankkal fizettél, hogy hoztak ki tartozást. Én mindig azt csinálom, hogy jön az e-mail, 5 perc múlva utalok is. Nekem eddig 24 órán belül mindig jóváírták.
eddig én is azzal fizettem, de elegem lett abból, hogy mindig azt hozták ki, hogy tartozom. Bizonyítéknak vigyem be a banki kivonatot, ahol sok-sok vevő neve és egyéb adata szerepel.... ezt semmi pénzért nem adom ki!
Ezért nem adok én fel pénzt a postán. Itthonról kényelmesen neten utalok mindent, és érdekes 1 napon belül jóvá is van írva. 2008-ban aki neten kereskedik, attól legyen már elvárható, hogy legyen netbankja, és használja is.
Én keményen Ebay-ezek is, és körberöhögne az angol, német eladó, ha postai csekkel szórakoznék. 2008-at írunk.
A hozzászólásom lényege csupán az volt, hogy más is tudja, hogy ilyen esetben nem kell bedőlni a fenyegetőzésnek, hanem ha tényleg jogos a jutalék akkor a Vaterának kell fizetni!
Persze ennek feltétele, hogy küldjenek csekket, ha a csekkes befizesét választja valalki ill tájékozatni, hogy miért is kerül kiszámlázásra egy 2évvel ezelőtti jutalék!
Ha a vatera nem tiszteli az ügyfeleit, akkor énsem tisztelem meg azzal, hogy netről átutaljam most...megvárom a csekket. ha meg nem küld, akkor vállalja a következményeit!
Most ha Ők ilyen lépést tesznek jogtalanul, akkor ilyen jogtalan követelőzésnél mi mint felhasználok is fenyegetőzzünk jogi lépésekkel?
Még az is szép, hogy mikor nagy nehezen megtaláltam a telefon számukat, azt mondták, hogy náluk nincs telefonos ügyfélszolgálat...
Mivel nem csak az én hanem az ügyvéd véleménye szerint is a Vatera mulasztott és hibázott nagyott, most nincs semmi dolgom, mivel nem küldtek postai csekket, így nincs ügy, én könyörögjek a csekkért!? Hiába fenyegetőznek, ők járják meg....ha hajlandóak lennének csekket küldeni az eredei összegről, befizetném. Befizettem volna már rég, ha jogszerűen járnak el és nem fenyegetőznek....ill kapok egy csekket! nem az zavart nagyon, hogy be kell valamit fizetni, mert ha eladok valamit, azután jogos a követelés, de nem így, hogy e-mailben küldözgetnek mindent! Hivatalos dolgoknál KÖTELEZŐ az ajánlott tértivevényes levél, főleg ha utánna a behajtótól jön a levél!
Két eset van: vagy nem tartod jogosnak a vatera követelését, hosz amikor neked számláztak még a 2000 Ft voilt érvényben, és nem fizetsz. ebben az esetben a vatera felé, és másolatban a behajtócég felé írj reklamációs levelet.
második lehetőség: jogosnak tartod a vatera követelésétill. nincs kedved a 2000ft-on cirkuszoli. Akkor a vatera felé fizesd be a tőkét, és csak azt. A behajtócégnek írj levelet, amiben rögzited a tényállást, azt hogy most szereztél tudomást a tartozásról, a tőkét befizetted, a kamatot nem tartod jogosnak. mellékeld a bef. bizonylat másolatát.
vagy hagyhatod az egészet a fenébe, de akkor később csak több problémád lesz vele.
Ez a jutalék 2005ben keletkezett, de ezt akkor nem számlázták ki, mert 2000 Ft alatt volt!! Utánna nem Vateráztam sokáig, 2007ben újra használni akartam, de nem engedett be az akkori nevemmel, ezért regisztráltam egy újat! De ugyebár tavaly változott a Vatera számlázása és így levitték 1000 Ft-ra a kiszámlázást, így kiszámlázták az ém régi jutalákomat, de erről engem csak egy már rég nemlétező mail címen értesítettek, így NEM is tudtam erről, hogy kiszámlázta!! Ilyenkor a Vaterának levélben kell értesíteni, főleg, hogy nekem a csekkes fizetés volt bepipálva, nem az internetes fizetés (ilyen szerintem 2005ben nem is volt még náluk). Elmondanád, hogy így honnan értesüljek arrol, hogy kiszámlázták nekem?
Nem lenne jobb az ilyen eseteket úgy kivédeni, hogy időben fizetsz? Megspórolod az ügyvédet, az idegeidet. Helyette esetleg 2008-ban neten átutalod az összeget. Gyors is, biztos is. Érdekes, én mindig az e-mail érkezése után 5 percen belül utalok, és még nem jelentkezett követelő cég.
Nem egy Vatera-ellenes kampányt folytatok, semmi hasonló szándékom nincs, főleg azért, mert jelenleg is ott árulok pár felesleges dolgot és a jutalékokat rendesen fizetem!
De történt valami, ami nagyon boszant. Február elején kaptam levelet egy behajtó cégtől, hogy fizessek be 2500 ft-ot, hírtelen azt sem tudtam, miről van szó, épp az előbb említett dolgok miatt, mert rendesen szoktam fizetni! Egy kis utána járás után kiderűlt, hogy ez az összeg egy rég nem használt regisztrációm miatt volt, amellyel 2005-ben adtam el valamit, ami után akkor keletkezett 1440 Ft jutalék, de ezt akkor nem számlázták ki, mivel 2000 Ft alatti összeg! Tavaly nyáron levitték a kiszámlázási értéket 1000 Ft ra és így nekem "kiszámlázták" e-mailben, de az az email cím nem él kb 1éve, így nem is kaptam meg ezeket a leveleket!
A Vatera ezért adta el a követelését egy behajtó cégnek, természetesen a tudtom nélkül! Nem hagytam annyiban az ügyet, nem fizettem, jött az újabb levél, amiben fenyeget a behajtó cég a jogi útra terelésről. Ekkor megkérdeztem egy ügyvédet, aki megnyugtatott, hogy a Vaterának nem lett volna joga úgy eladni a követelést, hogy engem nem értesít postai úton ajánlott tértivevényes levélben!!
A Vatera nem hivatkozhat arra, hogy e-mailben figyelmeztet, ez nem elég!! Ha más is járt így, hogy követelőzik tőle a behajtó cég úgy, hogy előtte levélben nem értesítette a tartozásról majd ennek eladásáról NE fizessen! Addig, amig postai úton ajánlott levélben nem értesít a Vatera, addig csak a Vaterának szabad fizetni, hiába fenyegetőzik a behajtó! Természetesen ezt is csak akkor, ha végre hajlandó csekket küldeni...