Nem teljesen világos kit és miért anyázol. Tedd azt, ha kedved tartja, "feldobod" egy kicsit a topikot. Miért minösitesz igy egy kupacban mindenkit, hiszen nem ismersz senkit, vagy igen? Szerintem valahol valamiféle rosz tapasztalat ért, ezért most füt-fát szidalmazol. Inkább kérdezz! Az egyszerübb, és világosabb.
Nagyon nagy elánnal tudsz te kérdezni! De a válaszaid sokszor hiányoznak. Alapvetöen nem mondtam neked ellent, mert egyetértek vele. Valamin ugy tudjuk "tultenni magunkat" ha ismerjük, ezért már nem olyan érdekes. Ha valaki megörül azért, hogy egyen egyszer ökörsültet, sokkal egyszerübb, ha eszik, mintha évekig ácsingozik rá.
De van a dolognak egy másik vetülete is. Szerintem te egy olyan ember vagy, aki habzsolni akarja az életet, hát tedd azt. Azt nem értem, miért nem tudod elfogadni, ha valaki fantáziáját nem az ökörsült,(bocs az ordenáré hasonlatért) hanem az élet maga, az istenek, a tulvilág foglalkoztatja. Ö meg erre kiváncsi. Egyik sem több, vagy kevesebb, hanem más. Egyszerü ez, nem kell bonyolitani.
Sajnos az a pszihológiai vetülete ennek, hogy míg
az egyén szintjén problémákat halmoznak fel, latensen szembenállnak a környezetükkel, szenvedést okoznak és egyfajta belső büntudattól
hajtva lelkesednek egy olyan érzéshez, amely a
"nagy"kollektivizmus látszatának örömét adja
egy fajta hamis összetartó erő....
off Szerintem ennek az egész Tibet ügynek politikai vetülete van. Tapasztalatom mondatja
velem ,hogy azok a prominens személyiségek akik
itthon ezzel foglalkoznak, esetleg toleranciát stb békét
hirdetnek, csandála moralizmusuknak áldoznak, és
egyáltalán nem méltóak arra, hogy egyházi vezetőknek titulálják magukat. Általánosságokban
gondolkodnak és egyáltalán nem szabad szellemek
általánosságban véve sincsen semmi közük a spiritualitáshoz. off
Szerintem pont ez a "zavar" átalakítása: nem kell vele "törődni", hanem meg kell figyelni, aztán tanulni belőle. (A "hanem" fontos; lazaság nélkül nincs fejlődés, de ettől még van fejlődés nélküli lazaság is.) De ez nem olyan egyszerű, amikor valaki még nem képes rá. Szükség van érthető és logikus információkra, meg "testhezálló" módszerekre is ahhoz, hogy ne csak zavarodottak legyünk, hanem zavarodottságunkkal nem törődők is.
Azért mondom így, mert a tudatunkon "belül" ez a kettő nem ugyanaz a nézőpont. Először meg kell tanulni magunkat egy kicsit "kívülről" szemlélni. Ez csak annyit jelent, hogy amikor történnek bennünk, velünk a dolgok, akkor legyünk ezek tudatában, tehát ismerjük tárgyilagosan a helyzetet. Minél inkább képesek vagyunk erre, annál könnyebb lesz azonosulnunk is ezzel a megfigyelő nézőponttal, ami azt is jelenti, hogy egyre kevésbé vagyunk kénytelenek tudatunk "elragadtatott" részével azonosulni.
Eközben tulajdonképpen minden mehet tovább, csak a dolgokat lássuk egyre világosabban - és akkor idővel minden egyre kevésbé lesz személyes. Ha nagyon durvák vagyunk, akkor persze van néhány dolog, amivel meg kell próbálni azonnal felhagyni. Fontos például, hogy ha a harag megjelenik, akkor legalább úgy tudjuk elintézni, hogy a lehető legenyhébbek legyenek a következményei. De a legtöbb tök(él)etlenkedés olyan, amit nem kell erőből lenyomni - ha hosszú távon összességében mérlegeljük, akkor sokkal hatékonyabb mindennek inkább az okaival dolgozni, elsősorban azokat felszámolni. Talán aszerint lehet a legjobban szétválasztani a "még elmegy" és a "mégiscsak túlzás" negatív cselekedeteket, hogy merre terjednek a negatív következményeik. Ha már elértünk egy szintet és a mi kontrollunk alatt marad, vagy olyanoké alatt, akik fel tudják használni "nyersanyagként", akkor nincs olyan nagy baj, mint ha egy egészen zavarodott valaki ültetne belőle kaktuszt a saját és mások feneke alá. (Közismert láncolat, amikor a férjjel igazságtalan a főnöke, hazamegy és balhézik az asszonnyal, az megveri a gyereket, aki belerúg a kutyába stb. Legyünk mi mindig az utolsó ilyen láncszem, amikor csak lehetséges.)
Ha nagyon sok munka áll még előttünk, az még egy ok, hogy ne foglalkozzunk túl sokat a céllal, hiszen a mindenkori következő lépés sokkal fontosabb. Később, minél jobban értjük, mit miért helyes, helytelen vagy fölösleges tenni (érezni, mondani), annál kevesebb hülyeséghez szottyan kedvünk, és ezek közül is egyre kevesebbet teszünk meg ténylegesen. Egyre inkább sikerülhet Buddhaként viselkedni, amíg Buddhákká nem válunk. De erőlködni, görcsölni sokkal rosszabb, mint elkövetni egy-két baklövést, és aztán tanulni belőlük. A legkilátástalanabb kényszer, ami csak létezhet, a "légy spontán!" parancsa.
Az mindig természetes, hogy nem vagyunk tökéletesek. A tökéletességre törekszünk, de megjátszással nem juthatunk hozzá közelebb. Nem lehet belső diktatúrával fejlődést elérni, ahol a tudatunk egy része gumibottal áll a hátunk mögött, és lesújt, valahányszor "vétkezünk". Igazi változásokat csak tudatunk szabadjára engedésével érhetünk el. Fogadjuk el minden jelenlegi tulajdonságunkat, szokásunkat, és egyszerűen csak bízzunk abban, hogy ha dolgozunk a tudatunkkal, akkor mindezek közül a haszontalanok és ártóak önmaguktól át fognak alakulni. Ne legyenek elvárásaink ezzel a folyamattal szemben, és a kellemes meglepetéseknek is csak "akkor és ott" örüljünk, aztán folytassuk a dolgunkat...
Na most megint sikerült tanításszerűen fogalmazni, de ettől még ez mind csak az én magán-magyarázatom volt, nem pedig valami autentikus buddhista tanítás. És nem adtam konkrét módszert sem. Mindkettő tekintetében olvassa el a tanításokat, vagy kérdezze meg lámáját, utazó tanítóját :-))
Nézd én a magam feje után megyek egyenlöre. Azt hiszem lentebb valahol irtam is, hogy a legegyszerübb a "zavart" kiélni. Egy kor után nem "zavar". Az indiaiaknál van egy olyan szokás, hogy férfiember, nökröl nem tudom, felneveli gyermekeit, utána mindent hátrahagyva a vallásnak él. Ez megegyezik sok magyar ember szokásával, ezért van annyi öreg a templomokban.
Mindazonáltal nem zavar az sem, ha valaki meg akarja gyorsitani a vallási érés folyamatát, és ezért áldozatokra is képes. Ez azt hiszem mindenkinek a saját döntése, és kik vagyunk mi, hogy biráljuk más döntését.
Ugyhogy engem ez nem zavar, ajánlom neked is, hiszen itt csak egyes emberek döntéséröl volt szo.
a zavar átalakítása?
szerintem a zavar egy teljesen természetes érzés.
ha az ember már nem fél tőle, elveszíti a "démoni" erejét.
ha viszont egyfolytában át akarjuk alakítgatni, azzal csak növeljük blokkoló erejét.. hiszen démonizáljuk ezt az alapvetően ártalmatlan érzést.
nézd, szinte mindenki azt hiszi, hogy "AZ ELIT"-hez tartozik.. :)
szinte mindenki dédelget magában egyrögeszmét, miszerint ő "hatalmas titkok őrzője", amit nem szabad a tömegekkel megosztani..
ez nem csak a "spirituális" emberek sajátja.
épp ezért egyre inkább úgy érzem, az élet titka az, hogy incs semmiféle titka.
nincs szükség semmiféle "módszerre" a teljes élethez. sem a böcsek tanácsaira, okoskodásaira.
itt például kérdezték: milyen módszereket ismetretek a zavar (vagy "sexuális" (sic!) erő, vagy bármi) átalakitására.
nem szánalmas valahol, hogy az ember ennyire fél a saját érzéseitől, hogy egyfolytában át akarja alakítani aztokat?
ennyire félni a rossz érzésektől, kellemetlen gondolatoktól valahol mégiscsak gyáva megfutamodás.
kezdetben úgy képzeli az ember, hogy az élet kizárólag kéjhömpöly.
aztán csalódások érik, és egyesek ettől teljesen leblokkolnak.
és akkor elkezdik, hogy "az élet szenvedés", és az válik az egytelne életcélukká, hogy elkerüljék a "szenvedést".
már csak a rossz érzések "kicselezése" az egyetlen, ami vezeti őket.
mert "tériszonyuk" támadt az élettől.
hiszen az élet HATALMAS; nem mindenki képes felfogni a méreteit.
nem mindenki elég erős ahhoz, hogy éljen a neki megadatott szabadsággal. inkább további korlátokat "gyárt" magának.
pedig igazán kár ezt tenni.
Megsincs mar idom hozzaszolni, annyi elinteznivalom van meg ma, hogy alig gyozom.
Szoval jovo hettol nem vagyok, hetfon indul a gepem :)
Megegyszer koszonom mindenkinek mindazt a tamogatast amit kaptam, rengeteg volt :)
Ennek koszonhetoen osszejott az ut :)
Meprobalok neha bejelentkezni, de nem tudom biztosra igerni, fugg attol hogy mi a helyzet odakint.
Emailt is remelem tudok hetente 1x nezni.
Csinalok sok kepet es ha meg tudjuk oldani akar egy diavetitest is ossze tudunk hozni utana :)
Ha meg ugy alakulna hogy baleset er vagy hasonlo, akkor ne szomorkodjatok nagyon, ugyis osszejovunk meg egyszer :) Ja, es nehogy feketet vegyetek fel mert nagyon felhuzom az agyam rajta :) Inkabb legyetek szinesben, de telleg :)))))
Ma 4-ig vagyok, utana mar nem es nem is leszek net kozelben.
Garfield, bocs, de annyira rohanas volt az utobbi idoszak hogy abszolut nem fert bele a talalkozo, viszont ha visszajottunk akkor osszehozhatnank! :)
Nekem sincsenek szirupos illúzióim, de magammal szemben sem.
Inkább már én rúgom seggbe magam ha ilyen gondolatom támad,hogy valamiféle "elit" tagja lennék, minthogy megvárjam míg seggberúg emiatt az élet.
A spiritualizmusnak azt a hatását éredemes tanulmányozni, ami pont az általad "elit"-en kívüli emberek fejében ébreszt pozitív gondolatokat úgy hogy arról maguk úgy gondolják, hogy maguktól gondolják úgy.:))
Ez szerintem akárki, AKÁRKI esetében működhet.
Minden ember fontos. Nehogy már ne lehessen akárki "elit". Gondolj a halálközeli élményt megélő, vagy nagybeteg gyermekek hirtelen jött életbölcsességére, vagy mondjuk a helyesen értelmezett jóga gyakorlásakor keletkező hasonló jellemformáló tulajdonságokra, de még sorolhatnám.
Vigyázz ezzel az "elit" dologgal. sz..rul hangzik.
A nyugati társadalom felismerheti, hogy a technika fejlődése nem vitte közelebb a boldogsághoz. Az életet kényelmessé tette ugyan, de még a konkrét szenvedések kikapcsolása sem jelent boldogságot, hiszen mindig ott az újabb és újabb vágynivaló - ráadásul megvan még mindig a jó öreg betegség-öregség-halál triumvirátus, még ha többé-kevésbé tabutémák is. A tudomány és a racionalitás sok mindennel megajándékozhat bennünket, de nem hoz boldogságot (sőt, a boldogtalanságot el is mélyítheti, ha konkrét ismereteink vannak depressziónk agyi hátteréről; receptorok és molekulák kiszolgáltatottjaiként tekinthetünk magunkra).
Hogy a boldogság kulcsa a spiritualitás-e, azt nem tudom. A boldogság egy szemléletmód, a nyugalom függetlensége. Nem hiszem, hogy szükséges hozzá hinni bármiben - szükséges viszont feladni a hitet mindazon dolgokban, amelyek távol tartanak tőle. Talán egy technikai megoldás lehet ellenhitek alkalmazása:-)) A józan ész, ha lényegünkké válik és nincs konfliktusban érzéseinkkel, az már spiritualitás? Vagy a spiritualitás csak egy út-csoport, ami odavezethet?
A szenvedés esetében pedig tegyünk egy distinkciót annak két szintje között: a szenvedés nem feltétlenül kell szenvedést okozzon. (Tudom, hogy a Buddha többféle szenvedésről tanított, de én sajnos csak azt vagyok képes megjegyezni, amit előzőleg megértek:-)) A boldogság akkor teljes, ha szenvedés közben is vidámak vagyunk.
Az elitizmusnak nem látom értelmét. Az okos és a buta embernek is ugyanolyan nehéz vagy könnyű lehet "boldogulni". Az ostobaság, ha van, remekül át tud alakulni intuitív bölcsességgé, az intelligens emberek pedig hajlamosabbak lehetnek "okoskodásra", mint bölcsességre.
