A fogalmak világában nagyon természetesen jelennek meg a félreértések. Szerintem buddhista fül számára az "igazságérzet" jelentése szó különösen cseng, megpróbálom elmondani, miért.
Mi azt gondoljuk, hogy az igazság abszolút, mindig és mindenütt egyformán érvényes, azonban fogalmakkal nem megragadható. Az abszolút igazság egyes vetületei - a relatív igazságok - azok, amelyekről kijelentéseket lehet tenni. Ezek viszont már nem állnak meg önmagukban, hanem csak azzal a nézőponttal együtt jelenthetnek bármit is, amelyből az adott igazság igazságnak tűnik. Más szóval, a relatív igazságok mindig egy adott nézőpont és a valóság viszonyáról szólnak.
Azért az abszolút igazság sincs végérvényesen elzárva a tudat elől; ha mondani nem is tudunk róla olyat, ami végső soron ne lenne félrevezető, mégis lehetséges azt megtapasztalni. Amikor így "érezzük" az abszolút igazságot, az az "igazságérzet" :-))
Természetesen a hétköznapi életben is gyakori, hogy valaki úgy gondolja, ő az abszolút igazságot "érzi", még ha nem is képes ezt bebizonyítani vagy meggyőzően érvelni mellette. Ezért fontos kihangsúlyozni néhány olyan ismérvet, ami a buddhista értelemben vett tisztánlátást az eb karóhoz kötésétől megkülönbözteti.
Mindenekelőtt azt, hogy ez a fajta bölcsesség személytelen: nincs különálló nézőpontja. Annak a teljes felismerésén alapul, hogy alany, tárgy és cselekvés egyazon jelenség különböző megjelenési formáit jelentik csupán, külön szemlélni őket mesterséges volna. Nincs jelentősége, hogy honnan nézem a történéseket, még annak sincs, hogy milyen érzékszerveim vannak azok észlelésére, milyen méréshatárokkal. Ha a nézőpontom bármilyen szerepet játszik a valóság érzékelésében, akkor azt nem nevezhetem tisztánlátásnak.
Továbbá, nem tulajdonítunk valós tartalmat a dolgokat megítélő elképzeléseknek. Tehát nem gondoljuk semmiről azt, hogy önmagában jó vagy rossz, inkább azt nézzük, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az okok és okozatok. Ha valaki úgy gondolja, hogy az igazságérzet a jó és a rossz dolgok szétválasztását, tehát körülbelül az "igazságosztást" jelenti, akkor ezt a buddhizmus esetében nem fogja megtalálni.
Ehelyett találni fog valamit, ami erre emlékeztetheti. Az abszolút szinten ugyan nincs szenvedés, mivel egyszerűen csak megtörténnek a jelenségek, ám ettől még a buddhizmus egyáltalán nem bagatellizálja el, hogy a relatív szinten mindannyian szenvedést tapasztalunk. Sőt, a Buddha kimondottan azért tanított, hogy a lények minél kevesebbet szenvedjenek. Ezért aztán sok tanítás szól arról, mit célszerű tenni és mit célszerű elkerülni ahhoz, hogy kevesebb legyen a szenvedés.
Sok buddhista gyakorló célja, hogy ezt a gyakorlati tudást a rutin szintjén elsajátítsa. Ez is hasonlónak tűnhet a nyugati értelemben vett "igazságérzet" készségéhez, de megint csak van különbség. Míg a versenyhez szokott szemlélettel általában különálló érdekeket feltételezünk, és ezek érvényesítése között próbálunk egyensúlyt találni, addig a buddhizmusban nem adagolunk semmit méltányosság szerint. Inkább - megint csak személytelen módon - a szenvedések mindösszesenjét próbáljuk csökkenteni, az okozatiság működésére figyelve: ha valaki gondolattal, szóval vagy tettel árt a másiknak, az negatív benyomásként fog elraktározódni a tudatalattijában, és amikor később felszínre kerül, ugyanaz a szenvedés nála fog jelentkezni. Ez ahhoz hasonló, mint ha egy csónakban evezés nélkül próbálnánk előbbre jutni: akár méterekkel is előrébb lökhetjük, de ha visszaülünk eredeti helyünkre, a csónak is visszasiklik. Ezért nem az a fontos, hogy az emberek kiegyenlítetten nyomják le egymást, hanem hogy mielőbb hagyjanak fel a fölösleges ártással.
Visszatérve az abszolút igazság ismeretéhez: aki elfogulatlanul tudatában van annak, "ahogy a dolgok vannak", az nehéz helyzetbe kerül, valahányszor állást kell foglalnia, mi is az igazság ebben vagy abban a kérdésben. Ha az illető annyira magas szinten áll, hogy a kérdező nézőpontját is tisztán képes látni, akkor lehet, hogy nemcsak személyre szabott szóbeli választ ad, de inspirálni is tudja arra, hogy a válasz értelmezése után a valóságnak megfelelő képet tegyen el magának. Ez azonban nagyon kifinomult képesség, így nagyon ritka is. Általában nem lehet elkerülni a félreértéseket.
dehogy nem vagy rabja; hiszen még neten keresztül is bármikor felbosszantalak. :)))
amúgy meg nem vagy az anyám, nem kell ez a szenteskedő szöveg.
inkább írd meg őszintén, zsigerből, hogy fasznak tartasz, akár le is qrvaanyázhatsz, csak legyél őszinte! és ne ebben a nagyképű "mester" stlíusban bohóckodj.. ne szenteskedj, ne játszd ezt a "megvilágosodott" nyáladzást!
még mindig jobb aző szinte utálat a hazug szeretetnél!
Ui: akár hiszitek, akár nem, 25 leszek.. :))
bármilyen stílust el tudok játszani. akár egyetemi professzor stílusban is tudok társalogni, ha úgy tartja kedvem (de most nem úgy tartja).
amint látod, még "kétezer éves" filozófiákat is simán le tudok gyártani (dnameinizmus); senki sem kételkedett benne. :)
bárminek el tudnám adni magam, ha azt akarnám. de valahogy így a legőszintébb.
Valoban sikerült egy pompás, zavaros és értelmetlen mondatban eljutnod saját magadtol Kináig, majd néhány álattetem után vissza.
A budhizmusban csak az igazságérzetnek van szerepe. Erröl szol a reinkarnácio! Nagyon sokan jutnak el idáig, mert az értelmetlen világra ad egy értelmes magyarázatot. Gondold el, akár budhizmus nélkül is, hogy a cselekedeteidnek következménye van. Na nem annak, amiröl a biroság elött kell számot adni, hanem az apro kis szemétségek, amikor betartasz valakinek, vérig sérted, fizikailag bántasz, lelkileg gyötörsz valakit stb, stb. A napi életben szinte észre sem vesszük, mégis, a reinkarnácio azt mondja, hogy mindenért felelni kell. És akkor még nem esett szo az érzelmi részéröl, vagy az anyagi részéröl.
Ha elgondolkodunk azon, hogy minden cselekedetünkért felelösek vagyunk, söt ugyanolyan szinten el kell szenvednünk azokat, amiket másoknak okozunk, azt gondolom, hogy abszolut igazságos az élet. Hol fenn, hol lenn, és ráadásul te irányitod. Mindjárt nem lesz olyan sürgös gáncsot vetni valakinek, megbántani legjobb barátunkat, mert rossz a kedvünk. És sokkal könnyebb állni is a csapásokat, mert az ember azt gondolja, hogy aki minket bánt, az az ö problémája. Akár sajnálhatja is szegény "minket bántot" :-) Na azért a káröröm nem szerencsés.
tisztára olyan vagy, mint én voltam pár éve :) Ugye, kb. 17-19 éves vagy és sok Nietzchét olvasol ? :) Egyébként a kiindulópontod egyáltalán nem rossz, csak érdemes továbbmenni pár lépéssel, és akkor már mindjárt valami olyasminál köcc ki, mint a buddhizmus. De erről nem beszélek többet, mert mostanában kezdek rájönni, hogy nem lehet másoknak megspórolni azt, aminek magukban kell beérniük. (Úgy értem, ami évek alatt ért meg bennem, azt nem lehet néhány mondatban átadni, ill. egyáltalán nem lehet átadni. A hirtelen felismeréseket át lehet, a lassú tapasztalati érést nem lehet.) Szóval nem is mondok semmit, mert az indulásod jó: már lovagolsz a tigrisen, csak még nem tudod hova :) Majd kialakul :) Nézz be ide egy két-három év múlva :)
Nem úgy kell értelmezni az egó nélküliséget ahogyan azt te teszed. Hanem úgy hogy nem vagyok rabja például annak a dühömnek ami akkor támadt amikor a legutóbbi soraidat olvastam. Ki tudok belőle lépni, és tudok úgy cselekedni ahogyan nekem jó, és nem úgy ahogyan te akarod faterkám.
Van egy egó amit meg kell tisztogatni hogy EGÓ lehessen. És az az EGÓ már harmonikusan beillik abba a "természet" mozaikba amiről beszéltem.
Köszönjük segítő szándékodat amivel fejlődésünkhöz folyamatosan hozzájárulsz, de ne felejtsd el hogy aki állandóan kocsmatakarításon dolgozik, az hozzászokik a vörösboros hányás látványához.
Személy szerint örülök, hogy a feszültségeidet van hol levezetned, és nem visszafojtva okoz benned kárt ez a sok negatívum.:)
Én belül is akarok egy olyan természetet amiben friss levegőt szívhatok, és gyönyörködhetem. Nekem nem elég a szépség kizsákmányolása, a vedd el, szerezz és örüljé vazze'. Én magam is hozzá akarok járulni a szépséghez. A természet szépségének én is része akarok lenni.
Érted?
A túlvilág az evilág része, más szóval a halál az élet része. Van, aki örökkévalóságnak mondja, van, aki úgy, hogy értelmét veszti az idő fogalma. Lehet azt hinni, hogy egy pillanat az egész, de ez eléggé irracionális hit.
Igen, ez az igazság, valóban rossz tapasztalat ért, szóval inkább kérdezek ?van e valamilyen szerepe a buddhizmusban az igazságérzetnek, vagy van e értelme annak, hogy átérezzük egy nép szenvedését elnyomását vagy legalább is megpróbáljuk persze
(-: ehhez előbb néppé kellene válnia az embernek,
miközben a saját kisvilágunkban mondjuk hasonló
zsarnokságot követünk el, barátok, ismerősők élőlények ellen. Szóval ennek a mehanizmusnak a dialektikájából van e kiút? Van e jogunk tiltakozni, miközben mondjuk az a tibet az a kina
az bennünk van, az a mi közvetlen környezetünk
és nem e inkább egy ilyen akciónak éppenséggel
a mi saját zsarnokságunkra kellene jötékony hatással lennie. Remélem elég Zavaros de azért a lényeg benne van...
alias őrült
En mar egy ideje ebben "szenvedek", ha az alkohol tenne, akkor elegge gyenge metabolizmussal vert meg a termeszet, mert utoljara szilveszterkor ittam 1 pohar pezsgot... :-)
Mondjuk szorozzuk meg a depressziot -1 -el. Azaz minden apro szep dolog jo kedvre derit, kiegyensulyozott vagy, a szomorusag csak ritka vendeg, es ha be is latogat hozzad, hamar odebb all.
Szerinted igy, mások szerint ugy.... Ki tudhatja az igazságot? Mindenkinek arrol szol az élet, amiröl akarja, hogy szoljon, de nem irhatjuk elö, hogy mindenkinek arrol szoljon, ami nekünk tetszik...
