Meglehetősen naív gondolat az, hogy a XXI. század nagy változásainak alapját éppen a budhizmus európai importja adná meg. Vannak az én környezetmben is budhisták - magukat annak mondók - és bizony sokszor az az érzésem, hogy ez a fajta budhizmus egészen másról szól, mint Tibetben. Bizonyára vannak kivételek, de a budhizmus, a budhista lét az európai budhisták számára valójában nagyon is az izigvérig nyugati kivagyiság egyik - mostanában igen divatos - fegyvere. A magát lótuszülésbe vágó manager számára ez az egész arra szól, hogy tökéletesítse azokat a képességeit, amelyek éppensséggel igazi nyuagati managerré teszik. A néhány órás megnyugvások valójában a nyugati életforma mind hatékonyabb gyakorlásának segédeszközei: kitisztult agyat, jobb analizáló képességet, feszesebb logikai gondolkodást várnak tőle, és persze azt, hogy mindezt ne csak napi nyolc órában legyen képes műveléni a "jó budhista", hanem akár 18-ban (sic!) is. Csupa-csupa olyan dolog, amihez semmi köze az egyszerű életet élő, narancssárga ruhás szerzetesi létnek.
Szóval az európai budhisták egyik szeme - még meditálás közben is - mindig a nyugati életformából adódó kihívásokon van. Egy szemmel viszont nem lehet túl mélyre tekinteni Önmagunkba.
No persze erre jöhet a riposzt, hogy én a vasárnapi koca-budhistákról beszélek, és nem az igaziakról. Erre két válaszom van. Az egyik az, hogy akkor az igazi Budhista valódi ismérve valószínűleg az, hogy veszi a sátorfáját, feladja jól fizető állását, a plazmatelevízióját és a paprikás krumplit, és elmegy Tibetbe. A másik válaszom pedig ebből következik: megváltozhat a világ a Budhisták által, akik éppenséggel pont hogy itt hagyák a "világot"? (Mert ugye a világ = nyugat :)
Még egy dolgot:
a posztmodern nem bontás még csek nem is bomlás, hanem éppen hogy a fennáló legitimálása: az írástudók befogják a pofájukat és elnézést kérnek, hogy léteznek. Ez a posztmodern. A bontás de tán még a bomlás is, egy magasabb szintű állapot: rendszert feltételez, a fennáló rendszerrel szemben másik alternatívát. Ez azonban a psoztmoderneknek idegen dolog.
Mindezonáltal Mi Tzu-tol nem vindikálható el a "Msterség". Ezzel talán egyet értenek a tisztelt topiktársak is.
teljesen jo, amit errol a preciz figyelemrol vt. a tudatossag megszuneserol irtal. en is abszolut igy tapasztalom.
talan ez egyik legnagyobb talany, hogy ki/mi az, aki/ami figyel bennunk, es akire/amire, mint anyankra, ugy bizzuk ra magunkat, es aki/ami meg sohasem csapot be minket. :-)
ha valaki, akkor te passzivan szemleled a dolgokat (ahogyan en is: mar joparszor rontottam itt ugyanilyen kanduhvel es pofonegyszeru vilagmagyarazatokkal a buddhistaknak). ami passzivitas abban all, hogy ulsz a vermedben (mindenkinek van egy verme), es ipari kamera modjara figyelsz mindent, es rogton, eppeni hangoltsagodnak megfeleloen, kejes elvezettel kommentalod is azokat (mint ahogy mindenki ugyanigy tesz), es meg vagy gyozodve igazadrol (mint ahogy mindenki ugyanigy hisz igazaban).
a feltetelek egy brutalisabb valtozasa folytan azonban addig allandonak hitt vilagertelmezesunk (legyen az barmi banalis is) csorbat szenvedhet, es egy esetleges mutaciora szorulhat. egy eladdig utalatosnak es visszataszitonak tuno vilagertelmezes, csak mert mas feltetelrendszerbol vagyunk kenytelenek a dolgokra pillantani, kezd beszuremkedni eletunkbe, majd szarba szokkenni bennunk, amit termeszetesen ugyanugy a sajat magunkenak hiszunk, es ugyanyugy totalizaljuk, mint az elozot.
ezt meg vagy parszor eljatszuk, es kezdunk gyanakodni. a szellemi kinyilatkozasokat es haboruskodast elhagyva inkabb a folymatokra vetjuk tekintetunket.
Én is sokmindent megérzek zsigerből. Viszont szoktam rajta gondolkodni is hogy előítéleteim jönnek-e elő vagy tényleg egy tiszta megérzésről van szó. Éreztél -e már különbséget belső érzetek "forrásai" között?
Tele vagy előítéletekkel te is ugyanúgy mint mi is. Meg más rárakódott érzésekkel, ami nem "zsigeri". Aztán van ez a mix, amiből vagy szemezgetsz, vagy ahogyan te teszed, az egészet elénk tárod, eszi nem eszi.
Amíg egy sebész precizitásával "hiperszuperpontosan" figyelsz magadra, addig talán használhatod a zsigeri megérzésedet. De abban a pillanatban amikor ez a magadra-figyelés tudatossága megszűnik, nem vagy más csak egy nagy emócióhalmaz, amiben benne van a zsigeri megérzés is.
Ma reggel például félórán keresztül nagyon kellett szarnom. El kellett fojtanom ezt az érzést, és tényleg szarul éreztem magam. Gyáva voltam beszarni, vagy praktikusan egyszerűbb volt az izzadt visszatartás, mint a tisztálkodással kapcsolatos átláthatatlan bonyodalmak, vagy túlságosan szívemen viselem a körülöttem lévők jó közérzetét? Biztosan mindhárom igaz, de ezek nem is teljesen különböző dolgok.
szerintem addig elfojtas, amig reagalsz rajuk: amikor ontudatlanul elnyomod vagy a sajat szajized szerint kommentalod azokat. de, legyen az megoly csekely energiaszinten is, minden esetben megiscsak megerositesz, elfojtasz valami - az abszolut elofeltevesed szempontjabol - kiirtandot magadban. egy-egy ilyen sotet vagy mamoros fatyol mindig meg fogja akadalyozni, hogy onmagaban szemleljuk a dolgokat.
az elerendo allapot az lehet, amikor a bennunk levo derus Szemlelo mar olyan szintre jutott, annyira megerosodott (dehogyis: ezek a sotet es mamoros fatylak annyira meggyengultek), hogy lato jellegenel fogva magatol ertetodo termeszeteseggel uralkodik minden pillanatunk felett, ugy mentesitve minket termeszetunk kovetkezmenyeitol, hogy nem kell kilepnunk a dolgokbol, semmi jobol es semmi rosszbol nem maradunk ki - nincs mas dolgunk, csak aramolni... :-)
Én is sokmindent megérzek zsigerből. No lám csak. Viszont szoktam rajta gondolkodni is hogy előítéleteim jönnek-e elő vagy tényleg egy tiszta megérzésről van szó. Éreztél -e már különbséget belső érzetek "forrásai" között?
Tele vagy előítéletekkel te is ugyanúgy mint mi is.
Amíg egy sebész precizitásával "hiperszuperpontosan" figyelsz magadra, addig tökéletesen használhatod a zsigeri megérzésedet. De abban a pillanatban amikor ez a magadra-figyelés tudatossága megszűnik, nem vagy más csak egy nagy emócióhalmaz, amiben benne van ugyan a zsigeri megérzés is, de így egyben nem vagy igaz.
szerintem enyhén szólva túlliheged a dolgok jelentőségét. :)
lehet, hogy itt a szellemi destruktor szerepét játszom, de HAMIS, álszent szellemi értékeket rombolok.
ha kérdezed, hogy tudom a hamisat és az igazat megkülönböztetni, azt kell, hogy válaszoljam, hogy ezt ZSIGERBŐL MEGÉRZEM. nem az agyammal. de viszont eddig mindig bejött. :)
szerintem pedig senki sem halt még abba bele, hogy itt zsigerből felegetek. tehát kár ezzel a gyermekneveléses dologgal spekulálnod a bűntudatomra. :)
nincs bűntudatom. az itteni "áldozataim" túl fogják élni a tőlem kapott virtuális "pofonokat".
a nyakamat meg nehéz lesz eltörnöd, hallod-e..
ha te támadnál rám IRL, akkor.. az leírhatatlan lenne, ami rád várna. úgyhogy ezt a témát ne feszegesd.
és ne szeress engem. az olyanok szeretete, akik bele akarnak szólni az életembe, csak teher.
csak az olyanok szeretetét tűröm meg, akik nem korlátozni, nem irányítani akarnak. akik meg tudnak érteni. és nem okoskodással kompenzálják ennek hiányát.
amúgy meg semmi kedvem itt megjátszani magam. miért jókodjak olyanokkal, akikről azt sem tudom, valós személyek-e? :)
Ez jó kérdés: hogyan lehetünk biztosak abban, hogy nem elfojtás, amit csinálunk?
Én úgy érzem, mintha a felébredő negatív érzések rögtön a semmibe mennének. Na nem mindegyik, de amikről most főleg szó van, a harag és a sértődöttség igen. Néha erősen érzem helyettük, ahogy mások figyelik rajtam az elvárt neheztelés megjelenését, és ettől tényleg zavarba tudok jönni. Ettől függetlenül inkább örülni szoktam mindennek, ami szokatlan és felkavaró. Biztosan unalmas életet élek egyébként:-)) Na, szóval azt hiszem, nálam egyszerűen sok egyéb más indul el, azaz nem kimondottan elfojtom a negatív reakciókat, hanem azok rövid úton megfulladnak maguktól, nincs bennük energia. Kicsit talán egy alulfejlett izomra hasonlít.
Mondjatok megkülönböztető jegyeket: mikor elfojtás és mikor nem?
Leírni valamit túl sokáig tart, addig elvész az érzés. Általában csak magamon szoktam bosszankodni, olyankor azt morgom: "a picsába". Mások inkább érdekesek nekem, mint idegesítőek. Jópár évet le kellett húznom apaként, mire megtanultam többé-kevésbé hitelesen tombolni.
Lepukkant,
én trafalgarral szemben úgy látom, hogy ugyan Te beismered, hogy tévedhetsz, csak azt nem látod, hogy mások is beismerik.
Persze beismerem, hogy ebben lehet, hogy tévedek. :)
:))))))))))))))))))) Zsiger? az olyan izé, olyan disznóbél féle nem?
Képzeld, bármikor fel tudnak az IRL-ben is idegesíteni. Sőt! 4 gyereket nevelek, akik reakcióihoz képest a te "Zsigeri reakcióid" lepkefingok.
Van gyereked?
Úgy neveled, hogy "jól van fiam, üssé'le bárkit ha úgy teccik. Látni akarom a zsigeri reakcióid! Ordíccs fiam. Tombolj! Öjjél meg akárkit ha úgy teccik!"
Börtöntölteléknek fogod trenírozni?
Jó' van. Szíved joga. De ha majd a gyereked megvalósítja azt amit most te beszélsz, beledöglesz lelkileg.
Ha csak nem egy elmebeteg vagy. Ezt innen nem tudom eldönteni. Nem bántani akarlak ezzel, csakhát a net személytelensége, ugye.
De erről jut eszembe:
A vallás,törekvés a jobb lelki életre. Tűnhet az ilyenirányú gondolatok összessége számodra szenteskedésnek... De az egyátalán nem jelenti azt hogy az életben maradásért nem küzdök, és nem élek meg általad normálisnak tartott emberi érzéseket. Épp elég nehéz összehozni a sokféle életsík kihívásait. A nagy család életfeltételeit megteremteni nem egyszerű. De pontosan ebben (is)kapok annyi segítséget a "sorstól" ami már , csak a valószínűségszámítás szabályai szerint sem lehet véletlen. Én azért vagyok vallásos mert rengeteg mindent (törődést) megtapasztaltam ezzel kapcsolatban. És azért jön zsigerből ez a szöveg amit nyomok, mert egyszerűen hálás vagyok azért amit kapok. Nekem valóság az hogy
"Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm"
és valóság az is hogy
"OM TA-RE TU TA-RE TU-RE SO-HA".
Ez egyszerűen gyönyörű, akármit is gondolsz.
Nemrég építettem házat. Nos építeni sokkal nehezebb mint rombolni.
Te itt egy szellemi destruktor szerepét játszod.
Építs valamit komolyan és arról vitatkozzunk.
Egy jó organizmusba kellenek falósejtek is,de vigyázz nehogy fehérvérűséget okozz.
Itt senki sem tévedhetetlen. A Dalai Láma akit egy másik topicban említettél, pont azért szimpatikus, mert annyira emberi mint bárki más.
Elismeri a tévedés lehetőségét, etc,etc.
Én elismerem hogy tévedhetek.
Te nem ismered el hogy tévedhetsz.
No és a kettősségről.
Felelős vagyok magamért, az életemért, sőt most már mások életéért is. Valamelyest felelősséget érzek az engem körülvevő világgal kapcsolatban is. Veled szemben is. Ezért én ha hiszed ha nem szeretettel közelítek hozzád, zsigerből. :)))
Ugyanakkor ha az IRL-ben rámtámadnál, eltörném a nyakadat, mert a sajátmagam és a családom iránt érzett felelősségem nagyobb mint az irántad érzett.
Nem csak a ne ölj, etc, a törvény, hanem a túlélés is az. A hangyára se lépek rá ha nem veszélyezteti az életünket.
A Természet törvényei és a morálisan emelkedetteb életszemléletek között az egyensúlyt a mindig az elérhető legjobbra való törekvés határozza meg, a felelősségi szintek súlyozásával.
Működik, kipróbáltam, élem.
Ember vagyok. Ma jobb napom van mint tegnap volt.
Béke veled.
A szellemi iskolázásnak pont az a lényege, hogy az állati reakciókat, a zsigeri reagálásokat, és az ösztönös reflexeket az ember tudatossá tegye és kitisztitsa magából. Át kell hogy vegye a helyuket egy magasabb funckió, amiben már nyoma sincs semmi zsigerinek és állatinak. Ettől lesz többekközött ember az ember.
Az állat csak "üss vagy fuss"-ban gondolkozik. Az emberben több van ennél.
Neked jobban tetszene, ha a te elvárásaid szerint reagálnánk rád, mintha a saját elvárásaink szerint? Miért pont?
Van az úgy, hogy az ember repertoárjából egyszerűen hiányzik az ilyesmi. Tévedés, hogy megfelelő stimuláció esetén bárki képes felszabadultan kurvaanyázni. Ez csak egy lehetséges reagálási rutin a sok közül, és van, aki számára más a természetes.
Ettől persze lehet, hogy több konkrét esetben igazad van, és a monitorok előtt súlyos elfojtások, lázas tompítások történnek, a hozzászólásokban pedig több nyoma van a Del gombnak, mint az összes többinek együttvéve:-))
A fogalmak világában nagyon természetesen jelennek meg a félreértések. Szerintem buddhista fül számára az "igazságérzet" jelentése szó különösen cseng, megpróbálom elmondani, miért.
Mi azt gondoljuk, hogy az igazság abszolút, mindig és mindenütt egyformán érvényes, azonban fogalmakkal nem megragadható. Az abszolút igazság egyes vetületei - a relatív igazságok - azok, amelyekről kijelentéseket lehet tenni. Ezek viszont már nem állnak meg önmagukban, hanem csak azzal a nézőponttal együtt jelenthetnek bármit is, amelyből az adott igazság igazságnak tűnik. Más szóval, a relatív igazságok mindig egy adott nézőpont és a valóság viszonyáról szólnak.
Azért az abszolút igazság sincs végérvényesen elzárva a tudat elől; ha mondani nem is tudunk róla olyat, ami végső soron ne lenne félrevezető, mégis lehetséges azt megtapasztalni. Amikor így "érezzük" az abszolút igazságot, az az "igazságérzet" :-))
Természetesen a hétköznapi életben is gyakori, hogy valaki úgy gondolja, ő az abszolút igazságot "érzi", még ha nem is képes ezt bebizonyítani vagy meggyőzően érvelni mellette. Ezért fontos kihangsúlyozni néhány olyan ismérvet, ami a buddhista értelemben vett tisztánlátást az eb karóhoz kötésétől megkülönbözteti.
Mindenekelőtt azt, hogy ez a fajta bölcsesség személytelen: nincs különálló nézőpontja. Annak a teljes felismerésén alapul, hogy alany, tárgy és cselekvés egyazon jelenség különböző megjelenési formáit jelentik csupán, külön szemlélni őket mesterséges volna. Nincs jelentősége, hogy honnan nézem a történéseket, még annak sincs, hogy milyen érzékszerveim vannak azok észlelésére, milyen méréshatárokkal. Ha a nézőpontom bármilyen szerepet játszik a valóság érzékelésében, akkor azt nem nevezhetem tisztánlátásnak.
Továbbá, nem tulajdonítunk valós tartalmat a dolgokat megítélő elképzeléseknek. Tehát nem gondoljuk semmiről azt, hogy önmagában jó vagy rossz, inkább azt nézzük, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az okok és okozatok. Ha valaki úgy gondolja, hogy az igazságérzet a jó és a rossz dolgok szétválasztását, tehát körülbelül az "igazságosztást" jelenti, akkor ezt a buddhizmus esetében nem fogja megtalálni.
Ehelyett találni fog valamit, ami erre emlékeztetheti. Az abszolút szinten ugyan nincs szenvedés, mivel egyszerűen csak megtörténnek a jelenségek, ám ettől még a buddhizmus egyáltalán nem bagatellizálja el, hogy a relatív szinten mindannyian szenvedést tapasztalunk. Sőt, a Buddha kimondottan azért tanított, hogy a lények minél kevesebbet szenvedjenek. Ezért aztán sok tanítás szól arról, mit célszerű tenni és mit célszerű elkerülni ahhoz, hogy kevesebb legyen a szenvedés.
Sok buddhista gyakorló célja, hogy ezt a gyakorlati tudást a rutin szintjén elsajátítsa. Ez is hasonlónak tűnhet a nyugati értelemben vett "igazságérzet" készségéhez, de megint csak van különbség. Míg a versenyhez szokott szemlélettel általában különálló érdekeket feltételezünk, és ezek érvényesítése között próbálunk egyensúlyt találni, addig a buddhizmusban nem adagolunk semmit méltányosság szerint. Inkább - megint csak személytelen módon - a szenvedések mindösszesenjét próbáljuk csökkenteni, az okozatiság működésére figyelve: ha valaki gondolattal, szóval vagy tettel árt a másiknak, az negatív benyomásként fog elraktározódni a tudatalattijában, és amikor később felszínre kerül, ugyanaz a szenvedés nála fog jelentkezni. Ez ahhoz hasonló, mint ha egy csónakban evezés nélkül próbálnánk előbbre jutni: akár méterekkel is előrébb lökhetjük, de ha visszaülünk eredeti helyünkre, a csónak is visszasiklik. Ezért nem az a fontos, hogy az emberek kiegyenlítetten nyomják le egymást, hanem hogy mielőbb hagyjanak fel a fölösleges ártással.
Visszatérve az abszolút igazság ismeretéhez: aki elfogulatlanul tudatában van annak, "ahogy a dolgok vannak", az nehéz helyzetbe kerül, valahányszor állást kell foglalnia, mi is az igazság ebben vagy abban a kérdésben. Ha az illető annyira magas szinten áll, hogy a kérdező nézőpontját is tisztán képes látni, akkor lehet, hogy nemcsak személyre szabott szóbeli választ ad, de inspirálni is tudja arra, hogy a válasz értelmezése után a valóságnak megfelelő képet tegyen el magának. Ez azonban nagyon kifinomult képesség, így nagyon ritka is. Általában nem lehet elkerülni a félreértéseket.
