Az a gyanúm, hogy kis feleségem megcsal. Mit tegyek, hogy bebizonyosodjon a dolog vagy hogy eloszlassam a gyanút magamban? Figyeltessem, keresgéljek a táskájában? Ti mit tettetek hasonló esetben?
Ha meg a gyanúnak van alapja, akkor fog szólni. Akkor viszont már erkölcsileg meglehetősen szánalmas azzal jönni, hogy nem tűröd, hogy a telefonodban turkáljon.
Mindenképpen görénység és semmiképpen nincs rá mentség. Ettől még lehet olyan helyzet hogy valaki elköveti.
Mielőtt abban a fényben tündökölnék hogy kizárólag már csak a glória hiányzik a fejemről életemben már én is követtem el hasonlót. Görény is voltam akkor. És el is határoztam hogy ilyet nem teszek soha többé mert önmagamat kellett volna szembeköpnöm.
A párkapcsolatom hat éve alatt kizárólag akkor okozott problémát, hogy a telefonomat nézegette a párom, amikor vaj volt a fejemen. Nem mondom, hogy szeretem, hogy akkor nyúlkál a telefonomban, amikor kedve szottyan, és azt sem szeretném, ha a táskámban nyúlkálna, de ez inkább érzelmi dolog. Vannak tárgyak (táska, telefon), amik jellegüknél fogva szorosabban tartoznak az intim szférába, ahova csak indokolt esetben engedünk be valakit. Két ember, ha együtt él még akkor is tiszteletben kell, hogy tartsa a másik intim szféráját. Viszont be kell oda engedni a másikat, legalábbis megadni a lehetőséget, hogy az beléphessen (az más tészta, hogy úgy a legjobb, ha nem lép be) illetve a kitiltást megmagyarázni. Egyszóval a kutakodást görénységnek titulálni erős, bár semmiképpen sem a legelegánsabb megoldás, s kizárólag akkor javallt, ha nincs más út. És sajna van ilyen helyzet.
Meg ha félóránként kap SMS-eket, de nem mondja kitől, valakivel beszél, véletlenül benyitok, azt mondja az illetőnek, majd máskor hívja és leteszi, az már gyanús.
Szó sincs arról, hogy turkáljunk állandóan és hogy ez valami jó dolog lenne.
Akkor sem jó, ha az ember kétségbeesésében egyszer rávetemedik, de amikor a gyanúja beigazolódik, és akkor a fejéhez vágják, hogy minek turkálsz, akkor az egy kicsit idegesítő.
Én sajnos úgy vettem észre hogy az igazi komoly gyanú ritkán alaptalan. : ( Amit írtam az megtörtént, az komolytalan féltékenykedés, csak úgy temperamentumból. Az még jól is esik. : ) De ha megkérdezné hogy "megnézhetem a telefonodat?", akkor egy hűséges pár annyit mond hogy, persze, tessék. Ha sápadozik és kibúvót keres akkor valszeg gebasz van.
Nem mondom, hogy turkáljunk egymás telefonjában, nekem sem szokásom, de könyörgöm! ha valaki mellett elköteleztem magam, ne legyenek már benne olyan dolgok amik miatt kellemetlen helyzetbe kerülhetek!
Ha mégis van benne, akkor ELSŐSORBAN MAGAMAT okoljam már amikor kitör a balhé!
MERT: OKé, hogy milyen genya dolog megnézni, DE milyen genya dolog OKOT szolgáltatni rá ráadásul bizonyitékkal.......aztán meg orditozni, hogy ez tisztességtelen bánásmód (igaz, hogy én meg megcsaltalak, de hol van ez ahhoz???) Na neeee!
Hangsúlyoznám: EZ NEM VÉDŐBESZÉD a telefonkukkolók mellet, hanem vádbeszéd a jóhiszemű társak kihasználói ellen!
Nem biztos hogy mindig mindenben egy követ fújnék az előttem szólóval (VTyeresk..) de azért megkülönböztetném azt hogy odaadom a páromnak a telefonom hogy telefonáljon, vagy sms-ezzen róla attól hogy az ottfelejtett telefonra ráveti magát és vadul (mintegy véletlenszerűen) végiglapozgatja a memóriát hogy mi található benne. Az előbbi esetben ha nyomkorászás közben véletlenül valami olyanra akad amire nem kellett volna akkor én vagyok a barom minek adtam oda ill legyen olyan az életem, telefonom hogy ne találjon semmit, a másodikban egyszerűen egyet kell értsek a tükörbenézés kérdésével. nekem biztosan nem menne ilyen görénység....
Tegyük fel, valaki már teljesen kész van, a lány tagad, ha rákérdezel. Egy napon mégis - bár nem szokásod - belenézel ottfelejtett telefonjába. (Amit amúgy minenhová vonszol magával.)
Ez - velem megtörtént - eset, Édes néven a telefonkönyvében szereplő egyéntől több pikáns üzenet, híváslistán is gyakran előfordul.
Melyik a jobb? Hónapokig még reménykedni, elűzni a gyanút, elfogadni a kifogásokat, vagy megtudni az igazságot, ha másképp nem megy?
Nekem az egész furcsa, az én telefonomba bármikor belenézhet, nincs semmi titkolnivalóm előtte. Megette a fene az egészet, ha a párom elől titkolózni kell.
Szar dolog a féltékenység, de a gyakorlat azt mutatja, ha túl erős, annak már van más oka is.
Egyáltalán nem vagy szentimentális. Mondjuk szerintem egy kapcsolatnak nem az a lényege, hogy el kell számolni a tetteiddel a másiknak. Ez inkább afféle mikormilyen velejáró. Ha korlátoz az elszámolás, akkor rossz, ha nem korlátoz akkor semleges.
Ez a legbiztosabb. De akkor minek párkapcsolat. Ha nincs állandó barátnő, nem tartozol, és nem tartozik senki neked sem beszámolni. Mindenki azt csinál akivel amit akar. De majd 50-60 évesen... nem tudom.Majd jó lenne egy unoka.Vagy túl szentimentális vagyok?
Azt mondják a pszichológusok, mások megítélésénél a leggyakrabban a saját tapasztalatainkból indulunk ki, s azon belül is abból, amit a legjobban ismerünk, vagyis magunkból. Ha továbbvisszük a dolgot (de ezt már csak én gondolom), az az ember, aki tud bízni, abban bízni is lehet. Én is magamból indulok ki, nem is bízok másban csak magamban :)))
"De nem hiszem, hogy festené magát az (pl. én), aki megbízik a másikban."
nem ezt mondtam, pusztán csak arra céloztam, hogy igen nagy bizalmam volt.
"A soha többé nem fogok megbízni senkiben"
ilyet sem állítottam. a történethez hozzá tartozik, hogy jelenleg is együtt élünk, és közösen próbáljuk meg rendbetenni a dolgokat :)
egy olyan kapcsolatnál az ember egyébként nem csodálkozik nagyot, amit eleve kétesélyes alapon kezd. nálam más volt a helyzet. már 35 éves vagyok, jópár kapcsolattal a hátam mögött, és most először (és vélhetően utoljára) döntöttem úgy, hogy házasság szintjén is összekötöm az életemet egy másik emberrel. úgy vélem, ez nem egy elkapkodott, végiggondolatlan döntés volt, amit éretlen fejjel hoztam meg. ezért esett iszonyú rosszul az egész, és ezért volt nehéz elhinnem, mi is történt.
Érthető, hogy az átéltek után bizalmatlan vagy. De nem hiszem, hogy festené magát az (pl. én), aki megbízik a másikban.
Perszehogy én is estem pofára. Én is költöztem össze úgy pasival, hogy semmi ésszerűség nem volt benne, szinte minden ellene szólt. Mondtam magamnak, nem baj, ha ez 5 évig ilyen, mint most (mert nagy megőrűlés volt!) megérte. Na, hát 4 hónapig tartott. De akkor is megérte. Azért a 4 hónapért, ami közel sem volt olyan, mint amilyennek szerettem volna, de most legalább tudom, hogyha fizetnének sem laknék vele együtt soha! De ezt meg kellett tapasztalnom. Úgy vert át a palánkon,mint annak a rendje. Tény, utána majdnem 1 évig köszöntem szépen, nem kellett senki. Ismerkedtem, buliztam, de soha semmi komoly. Hátam közepére kívántam mindenkit, aki komolyból közeledni akart. "Fúj, elvárások, kötődés, függőség! Azt már nem!"-mondtam. Azután, szépen eltelt az 1 év, és mégis lett valami. Aztán, az is elmúlt másfél év múltán, azt is megszenvedtem. De most megint van valami.
Lehet, hogy én vagyok a javíthataln, de nem szűnök meg bízni. Ha valaki átvert, az ő. A másik miért nem indulhatbna tiszta lappal? Persze, óvatosabb voltam, érzékenyebb, jobban ugrottam dolgokra, és most is előjönnek néha bennem a félelmeim. (ahogy azt korábban írtam is). De hagytam magam meggyőzni. Ez az ember nem az, aki anno átvert.
"A soha többé nem fogok megbízni senkiben" kijelentések veszélyesekm, mert belelovalhatod magad egy olyan állapotba, hogy aztán a Jóisten sem lenne elég neked ahhoz, hogy bebizoynítsa, vannak még megbízható emberek. Nők. És ezzel saját magadtól veszed el az esélyt.
Tény, hogy sajnos 1-2 pofára esés benne van a pakliban.
