Nem tudom jártatok e a Szalamandra tanösvény 1. állomásán, a Festékbányánál. Ez valójában barlang, vasérc nyomokkal. Az érdekessége, hogy még Fazola Henrik őskohójához innen is bányászták a vasércet. A barlang akkor lett fejtve. Jelenleg denevérszállóként működik.
A Lipóc-völgyben a tó létesítése előtt kohászati leletek is voltak.
Amikor tavasszal jártam ott (március 6.), akkor kb. fél méteres volt a vízmagasság és ezt Heyjoe korábbi beszámolójából sejtve alapból a régi út felől, az aszfalt felé kerültem. Magyarán szégyenszemre megfutamodtam.
Azért számolj be milyen ott a helyzet, hátha kinőtt egy híd...
hát a hölgynek biztos nem lesz vizes a bakancsa hiszen lovagiasan ölben átviszed, a tiéd az akkor kérdéses
Azért mostanában nem volt akkora özönvíz (bár talán múlt pénteken esett arra, dehát hol van az már) úgyhogy én bizakodnék a helyedben
Meghát ha ott van az a kapaszkodó, akkor egyik kézzel abban kapaszkodva másikban bottal letámasztva bármilyen hegyes/éles kövön át lehet kelni (amit esetleg a környéken találtok és beledobáltok)
Félek hogy mostanában magasabb a víz. Azért megpróbáljuk, legfeljebb mezítláb megyünk át. Velünk lesz egy idősebb hölgy is, és nem szeretném ha lábon kellene a bakancsát megszárítania az átkelés után.
Volt valaki mostanában a Zalaszántó Rezi szakaszon? Mennénk a hétvégén és érdekelne hogy át lehet-e kelni a vár alatt a patakon az új kék jelzés szerint?
Hű, az ilyen színorgiák miatt vergődök, hogy nem jutok el túrázni mostanában...
Gondolkodtam azon, amit hobo bobo írt, hogy kedvenc évszak: nekem mindegyik. Mindig más, nyáron az állandó meleg, télen a tiszta, csípős, harapható levegő, tavasszal/kora nyáron az egész egy hormonbomba a harsány zöldekkel és szagokkal, ősszel meg ezek a színek.
A túrázás rettenetesen érzéki műfaj :) Nyilván azért is, mert nekem - ahogy gondolom másnak is - csak kellemes élmények fűződnek hozzá. Hiába nehéz vagy küzdős egy-egy túra, az ember nem éli meg ellenségesnek utólag. Jó mulatság, férfi munka (a nők nevében nem tudok nyilatkozni). Ahányra csak visszagondolok, nem volt olyan, amelyet ne szerettem volna legyen szó laza kékezésről vagy csapatós teljesítménytúráról (kivéve a Kék tapolcai és tsai részei, de az pont a forgalom miatt...).
Meg persze a Csányi által emlegetett biofília, miszerint az ember alapvetőn szereti a természetet; de a kontrollált természetet (kert, háziállat...). Ha nem ilyen polgárosult életformám lenne, ahol nem gond a fűtés és a táplálkozás, akkor valószínűleg azért sokkal kevésbé lenne vonzó egy-egy hideg téli nap. :D
A tegnapi napon végül is sikerült feljutni az új kilátóhoz a Prédikálószékre.
Dömösről indultunk és ha már ott voltunk akkor a Rám-szakadékot is bevettük a programba; jól járható volt, nem okozott problémát az áthaladás. Érintettük Dobogókőt is, ahol már nyoma sem volt a kezdeti szép időnek; gyakorlatilag tejköd volt és mellé hideg, szeles idő. a forraltbor erejéig beültünk a síházba, majd visszatérve a sárga tanösvény jelzésig azon, majd a zöld négyzeten ereszkedtünk le a Thirring- sziklát is érintve. Ezután következett egy jelzetlen szakasz, egy nagyon rövid piros jelzés, majd újabb, a térképen csak szaggatott vonallal jelzett ösvény a Keserű-hegy megkerülésével a Dunakör emlékműig, ahol elértük a piros háromszöget, majd rajta pár perc múlva a kilátót. Nos, a mádia felhajtás megtette hatását, elég sokan voltak fent még délután 3 körül is, és ami igaz az igaz: a kilátó szépre sikerült és valóban nem magasodik a környező fák fölé..de akkor meg minek kellett? Igaz a legfelső szintről balra és jobbra is jobban ellátni, de Dobogókő felé továbbra sem. Van kiépített tűzrakó hely is.
Sokat nem is időztünk, elindultunk a Vadálló kövek fel. Amikor ideértünk jutott eszembe hogy jé itt már jártam anno, még pedig ha minden igaz Tavaszi Széll társaságában :) Elég technikás lefelé a szakasz még bakancsban is..pláne sima talpú sportcipőben, amiben az ifjúság több képviselője is próbálkozott. Többen kérdezték - akikkel fél 4 körül találkoztam- hogy mennyi még a Prédikálószék, és mindezt még a Vadálló kövek felé fél úton...nem tudom fel, illetve leértek -e, minden esetre úgy tűnik még mindig akadnak páran akik hirtelen ötlettől vezérelve, a várható terepet fel nem mérve indulnak neki 1-1 túrának, lesz ami lesz alapon.
Vasárnap csodálatos őszi hangulatban jártuk be a Mátraverebély-Bablevescsárda szakaszt.
Számunkra a Cserhát a családi kéktúrázás logisztikai szempontból legkomplikáltabb része: elég közel van az egynapos túrákhoz, a tömegközlekedés viszont nem túl erős. Ezért is jött kapóra egy bujáki tájfutóversenyen induló nagyszülő lelkes segítsége :)
Verebélyről már valamivel 8 óra előtt el tudtunk indulni. A hajnali 1 fokos hidegben jó tempóban értünk Szentkúthoz, ahol már volt némi mozgás. Innen Sámsonházáig nagyon szép őszi erdőben haladtunk, a vártnál sokkal jobb talajviszonyok mellett.
Sámsonháza legszélső háza mellett kedves néni etette az állatokat, akivel hosszasan elbeszélgettünk. Ízes tájszólása és érdekes történetei a 88-89-as bejárást juttatták eszembe, amikor még bőven volt részünk ilyen élményekben, főleg a DDK-en. Örültem, hogy a családomnak is jutott egy belőle.
Nagybárkány felé a dombhátról először a templomsüveget látni meg, olyan, mint ha még egy magányos erdei templomhoz közelednénk. A faluban a bélyegző rendben volt, ízes beszédből kijutott a kocsmánál is bőven :)
A faluban lévő kis forrásból megtöltöttük a kulacsokat és nekivágtunk a hegymenetnek. A keleti gerinc felé vezető út káprázatos volt. A növényzet annyira változatos, hogy néha úgy éreztem, egy magára hagyott botanikuskertben járunk.
A gerincről kiágazó kék háromszögek nem kilátáshoz vezetnek, "csak" a Cserhát 500-as csúcsaira. Garáb és Macska-hegy között viszont van egy csodálatos kilátópont, amit már csak a Tepke tornyából nyíló panoráma múlt felül.
Az ereszkedés kellemes, a csárda előtti szekérút gondoskodik a klasszikus cserháti sár-élményről is :)
Az útvonal végig hibátlanul jelzett, a bükkben megismert eszetlenül legyártott és kihelyezett táblák viszont itt is kísértenek.
Speciel én nagyon szeretem a téli túrákat, megkockáztatom jobban mint a nyáriakat.
Nincsenek bogarak, amelyek akár egész túrán meg tudják keseríteni a létet, nincsen hónaljig érő gaz, burjánzó, szúrós, marasztaló növényzet sehol, nincs tömény izzadás, nem kell 5 liter víz a zsákba, a mellény/kabát zsebben szépen elfér minden, GPS, fényképező, telefon stb, a nyár mindenben pont ennek az ellenkezője.
De ha hagyjuk a racionalitást akkor azt kell mondjam hogy imádom a téli túrák hangulatát, a dermedt csendet, a jeget, a deret, a roppanó hó hangját, azt a nyugalmat amelyet a téli erdő áraszt.
Téli életképek a kéktúráról:
Viszont cserébe oda kell figyelni más dolgokra, amiket olykor a saját bőrén tapasztal meg az ember.
Nekünk az első kéktúránk legemlékezetesebb etapja lett egy téli Bánkút-Bélapátfalva menet, korábban írtam róla, még 2011-ben.
Akkor még alkoholt is fogyasztottam... de a gond nem ezzel volt. :-)
Én úgy vagyok a téllel,hogy hozzá kapcsolódnak az igazán emlékezetes túráim,ezért (is) szeretem.Nagy melegben is jó túrázni,de a hideg az valahogy jobban az az érzés,amikor ki vagy téve az elemeknek.:)
Én nem szeretem a telet, de nézni nagy élmény volt.
A Bélapátfalva - Bánkút szakasszal fejeztem be anno a kéktúrát (tán a 5.-et?), jó pár évvel ezelőtt, hasonló körülmények között, bár akkor az éjszaka leesett, mintegy 20 cm-es friss hó alaposan megtréfált. Bánkútról még le kellett ereszkedni Miskolcra, akkor már sötét volt, de csatlakoztam egy társasághoz, és biztonságosan leértünk. Még a buszt is és az IC-t is elértem, emlékezetes nap volt.
Van, annyira bátor, sőt Nyírbátor, hogy idei utolsó távolkeleti AK túrám Nyírbátortól Kisvárdáig még esőben is indult. De arrafelé elég sok a homok, így igazán nagy dagonya összesen tán egy kilométeren volt.
