Igen működik. Az átvezetés vezetékeit átnéztem, szakadást nem találtam, de az egyik vezetéken a szigetelésből hiányzik egy darab. Nem tudom, hogy ez befolyásolhatja-e az értéket, be semmi képpen nem ad magyarázatot a tükörfűtés működésképtelenségére.
A hőfok problémával kapcsolatban szeretnék egy tapasztalatot megosztani. Mikor megvettem az autót, tiszta szutyok volt az autó hűtővize. Szerintem hét évig nem cserélték le. Úgy vettem észre hogy a hőfok jelző nem működik rendesen. Vettem 1 liter Brigeciolt motorlemosót (nem károsítja a motort és a gumi alkatrészeket),beleöntöttem, 3-szor átmostam vele a motort, és olyan retket hozott ki a motor hűtőrendszeréből amire nem is gondoltam. Azóta tökéletesen mutat a hőfok jelző, és ugyan olyan tiszta a tartály, és a hűtőfolyadék is a rendszerben, mint amikor beletöltöttem. Xsara II (2003).
Sajna bontásra kerül egy 2010. 10-havi 1.4 benzines Xsara II 1,5 év műszakival. A párom csinált egy előre bukfencet és kicsit eltorzult a formája. Csak a szélvédő tört ki, de az oszlopok elcsúsztak. Tulajdonképpen néhány elemen kívül minden tökéletes a motortól az elektronikán át a futóműig. Légzsákok nem nyíltak, ennek ellenére kék folt nélkül szállt ki belőle. Az elégedettség okán vettünk egy ugyan olyat, csak 2003-as.
Viszont abba egyenlőre, csak az egyébként 1 hónapos hátsó dobra lesz szükség hamarosan a többi alkatrész eladó ( COM 2000 kapcsoló, központi és motorvezérlő, motor, váltó, ajtók stb. ). Ha valakit bármi is érdekel jelentkezzen.
...CSAK ISMÉTELNI TUDOM EGY KORÁBBI NEKED SZÁNT HSZ-m...
""..szívesen segítünk ,de talán mindjárt megadhatnád a címedet is hogy fel is szerelhessük .. ha már a fórumra tudtál írni talán nem okoz gondot a google-ba beírni a keresendő alkatrészt és a temérdek lehetőség közül kiválasztani a neked legmegfelelőbbet .. :-))""
Ilyen volt nekem is, szintén I Xsara 1.6 benzines!
Sípolt mint állat h. forr a víz... STOP felirat és a piros lámpa is világított, meg talán a hővok is 120 volt de ez nem biztos. Télen, reggel 7-kor beindítom megyek vele és kb 7óra 05-kor visít, mondom persze még be se melegedett :) aztán megszűnt.... még csinálta párszor aztán elhallgatott! Azóta megjavult, csak néhány alkalommal jött elő, mindez télen a -5 meg -10 fokos hidegben!
Sőt olyan is volt h. kora reggel lemegyek ráadom a gyújtást és hallom a hűtő venti beindul és ezerrel pörög, kiszállok előre megyek megnézni és a -5 fokban a két venti max fordulaton pörgött, persze egész éjjel állt a kocsi senki nem használta hideg volt a motor minden... Aztán ez is megjavult magától!
Sziasztok, rég jártam erre. Sajnos ismét a baj hozott fel a fórumra.
99-es Xsaram van, és a hiba jelenség az, hogy néha menet közben fel-fel villan a piros Stop kijelző és a hőmérséklet jelző melletti kicsi piros kör is.
Van mikor egy pillanatra, néha hosszabbra, akkor sípol is.
Valakinek ment már tönkre a szervó szivattyúja? Nekem rettentően ciripelt a utóbbi időbe úgy hogy cserét javasoltak. Nem tudom más megoldás esetleg létezik ez ügyben. Ha valaki tud valamit megköszönném.
Még mindig segítségre van szükségem annak kapcsán, hogy merre található I-es klímás Xsaraban a hőterelő lapát (hideg / meleg levegő) mert nem akar meleget adni fűtőradiátor csere után.
A 2003-as nagy becsben tartott Xsara-mban (Sárika) a külső hőmérséklet a kijelzőn kb. hét fokkal kevesebbet mutat mint a valós hőfok és a jobb tükör fűtése is mintha felmondta volna a szolgálatot, a biztosítékok rendben vannak. Az imént említett két probléma egyszerre ütötte fel a fejét. Nem tudom, hogy van-e köze a kettőnek egymáshoz. Ha valaki találkozott már ezekkel a problémákkal, vagy csak egyszerűen tudja a megoldást, akkor az orvoslati javaslatokat szívesen venném.
Szia! Ha meg tudják hegeszteni akkor nem, ha cserélni kell akkor már húzósabb. A helyedben tennék be egy nagyobb darab drótot a csomagtérbe, mert ha a hátsó dobot elengedi a kipufogócső, akkor ott fogod húzni a földön a csövet, az meg nem jó. Pályán jártam így 1 hónapja, a hátsó hídhoz volt felkötözve amíg nem jött alkatrész :)